Teljes téboly uralkodott a kviddics csapatban. Mindenki felvolt háborodva, hogy Harry miért pont most szerzett büntetőmunkát Pitonnál és páran azt motyogták az orruk alatt, hogy veszett ügy a meccs és a Hugrabug elkönyvelheti azonnal a győzelmet. Egyedüli, aki örülhetett volna, hogy játszhat az Dean volt, de amióta szakítottak Ginnyvel csak feszengett a csapatban és ő is ugyanolyan lelombozott volt, mint mindenki más.

- Jól van, srácok – kapta a seprűt a lába közé Ginny. – Vár ránk egy meccs, amit megkell nyernünk – mondta büszkén kihúzva magát.

- Te hiszel ebben? – kérdezte Katie elhúzva a száját.

- Hinnem kell. Hé, figyeljetek! – tapsolt kettőt, mire az egész csapat rámeredt. – Az a dolgunk, hogy az utolsó pillanatban amikor már egyértelmű, hogy vesztünk akkor is küzdjünk...és most egyértelműen van esélyünk, szóval ne halljak még egy kételkedő gondolatot! Megértettétek? – kiabálta Ginny, hogy mindenki jól hallja.

- Akkor hát nyerjük meg a meccset! – vigyorogtam, mire a többiek tapsolva megragadták a seprűiket és vártuk, hogy Madam Hooch megfújja a sípját. A kvaff máris a levegőben volt és a hat hajtó óriásian gyors sebességgel röpködtek egymás körül, hogy megtudják szerezni a labdát. Ezután Ritchivel egyszerre emelkedtünk magasabbra, mivel már a gurkók is kirepültek a ládából és az egyik szinte azonnal célba vette a három pózna előtt köröző Ront. Egy másodperccel később már ott is termettem és elütöttem az ellenséges csapat felé. Demelzánál volt a kvaff, aki gyors sebességgel közelítette meg a Hugrabug póznáját, majd egy másodperccel később már be is dobta a labdát. Vezetett a Griffendél 10-0-ra és innen már nem is volt megállás.

***

- Nyertünk! * – kiáltotta Ron torka szakadtából a belépő Harrynek, aki azonnal leeresztette a feszült vállát. – Nyertünk! 450-140-re nyertünk! * - Harry szétnézett a klubhelyiségbe, ahol mindenki ünnepelt és szemével valakit keresett. Pontosan tudtam, hogy kit keres, mert végre megállapodott a tekintete a felé igyekvő Ginnyn. Nem is tétovázott sokat, ahogy a lány körbefonta a karjaival bizonyára, hogy megölelje őt, Harry megragadta Ginnyt és nem törődve az őket néző emberekkel megcsókolta a vörös hajú lányt. Szenvedélyes csókra sikeredett, Harry makacsul húzta magához Ginny vékony derekát és olyan éhesen csókolta őt, mintha az élete múlna rajta. Ron álla a földet súrolta, mindenki más néma csendbe nézte a jelenetet, én pedig Hermionéval vigyorogva néztem össze amolyan 'végre' nézéssel.

Amikor lihegve elváltak egymástól Harry azonnal Dean és Ron tekintetét kereste. Dean egy kissé elvolt keseredve, de Ron végül fájdalmasan, de megvonta vállát és tisztán letudtam a szájáról olvasni ezt két szót: Ha muszáj...

Hangos nevetésben törtem ki Hermionéval együtt, mire a tömeg is végre feloldódott és ment tovább a buli, voltak olyanok, akik még gratuláltak is a friss párosnak. Katie mellettem elhaladva szélesen mosolyogva a kezembe nyomott egy vajsört, majd menet közben elkiáltotta magát.

- Jól játszottál, Malfoy. Le a kalappal! – vigyorgott. Elnevetve magam megköszöntem a bókot, majd csatlakoztam Ronhoz, aki versenyszerűen kezdte el inni a vajsört. Koccintottam vele, majd a többiek bíztatására amilyen csak gyorsan tudtuk megittuk.

- Ó, hogy az a! – löktem vállon, mivel egy korty híján győzött le. Ron csuklásba tört ki, de még így sem tűnt el a fejéről a széles vigyor, én pedig csak a fejemet ráztam nevetve a fiún.

Valaki ekkor megkocogtatta a vállamat, mire felvont szemöldökkel megfordultam. Egy negyedikes fiú kissé ijedten pillantott rám, majd a torkát megköszörülve beszélni kezdett.

- Draco...Draco Malfoy vár téged a portré előtt – cincogta.

- Ó, kösz – lepődtem meg, majd figyeltem ahogy a fiú amilyen gyorsan csak tud elhúz mellőlem. Bizonyára Draco nem túl kedvesen küldte be őt utánam. Letéve a vajsöröm üres üvegét ellenőriztem a pálcámat a zsebembe, majd elindultam a portré fel. Még átöltözni sem volt időm a vörös-arany csíkos pulóveremből és piros taláromból (talán ez a két dolog volt az egyetlen ruhadarabom, ami nem fekete volt), így a vállamat megvonva kiléptem a folyosóra, majd körbe fordulva azonnal megtaláltam Dracot.

- Baj van? – kérdeztem aggódva.

- Förtelmes ez a kviddics felszerelésed – fintorgott Draco. A szememet forgatva összefontam a karomat magam előtt és az egyetlen fekete ruhadarabot kezdtem magamon fixírozni, a kviddics nadrágomat.

- Köszi a csodálatos bókot, rátérnél a lényegre? – kérdeztem unottan ismét felnézve.

- Megcsináltam – mondta ki gyorsan meg sem várva, hogy teljesen befejezzem a mondatom.

- Mit...mit csináltál meg? – pislogtam értetlenül.

- A szekrényt, Nira! A szekrényt! – hadarta türelmetlenül. Tátva maradt a szám ahogy realizáltam, hogy miről is beszél.

- Aszta, Draco...nem is tudom mit mondjak – motyogtam. Draco gondolkodva tanulmányozta a cipőét mielőtt folytatta volna.

- Szólnom kell anyáéknak...szólni kell...neki – mondta. A tekintete nem árult el semmit, de tudtam, hogy legbelül már most szorong.

- Ez ugye tudod mit jelenet, Draco? – kérdeztem halkan, miközben bizalmasan közelebb léptem hozzá.

- Hogy megkell ölnöm Dumbledore-t, tovább már nem várhatok – mondta halkan.

- Nem, Draco. Nem csak ezt – ráztam meg a fejem szomorúságomat nem is leplezve. – Azt, hogy beengedjük ide a halálfalókat és ezzel egy lavinát indítunk el.

- Miféle lavinát? – kérdezte rekedten és most már ő sem leplezte a szomorúságát.

- Egy csata lavináját, Draco. Ezzel hivatalosan is elkezdődik a háború – Draco csendesen meredt maga elé, miközben idegesen az ujját tördelte.

- Holnap haza kell mennem szólni a Nagyúrnak és a szüleimnek. Jössz velem? – kérdezte.

- Ha te szeretnéd, akkor megyek.

- Nem...úgy érzem most egyedül kell helyt állnom – húzta ki magát.

- Rendben, Draco. Ahogy szeretnéd – mondtam, majd magamhoz vonva az egy évvel fiatalabb unokatestvéremet szorosan megöleltem.

***

A következő pár napban teljesen bezárkóztam a világ elől. Ma este törnek be a Halálfalók. Piton megkérdezte Dumbledore-t, hogy mikor hagyja el legközelebb a Roxfortot és arra a napra tűzték ki a támadást, amivel Dumbledore is tisztában volt, ahogy én is. Nem bírtam Harry, Ron, Hermione és Ginny szemébe nézni. Hogy is mondhatnám el nekik? Hogy igazából ez mind egy terv része? Hogy igazából Dumbledore haldoklik és így csak Draco és Perselus életét mentsük? Hogy továbbra is a jó oldalt fogjuk titokban szolgálni és mindent megfogunk azért tenni, hogy a Kiválasztott megússza az egészet, hogy a megfelelő időben meghaljon?

Nem. Ezt lehetetlen elmagyarázni Harry-nek, túl makacs hozzá, hogy most megértse. Egy nappal ezelőtt Dumbledore több rendtagot is a Roxforthoz hivatott, mint aurort, hogy járőrözzenek. Nem szólt nekik, hogy másnap lesz a támadás, hisz akkor megkellett volna az egész tervet magyarázni. Hogy mi a terv? Hogy árulónak tituláljanak minket, ezáltal is megerősítve a pozíciónkat Voldemortnál.

Csupán annyit tettem meg, hogy egy rövid levelet írtam Frednek és George-nak.

Nagyon szeretlek titeket fiúk, holnap szükség lesz a DS tagokra a Roxfortban, ha hívnak titeket könyörgök ne gyertek, és  tartsátok titokban, hogy szóltam bármiről is. Vigyázzatok magatokra, kérlek.

N.

Ezzel le is zárult egy fejezet az életemben. Mostantól mindenki azt fogja hinni, hogy a rossz oldalnak kémkedek, ez alól csak Piton és az ikrek lesznek kivételek. Persze csak akkor, ha az ikrek hisznek nekem.

Harry számított arra, hogy az este folyamán valami történni fog, így mozgósította Dumbledore seregét, amit az elvarázsolt érmén jelzett. Mindenkinek jutott egy cseppnyi szerencselé, de én úgy tettem, mintha meginnám, holott csak a nyelvemhez értettem az üvegcsét. Nekik volt szükségük szerencsére, az én pozícióm sajnálatos módon szikla szilárd volt.

Tudtam, hogy Draco már elindult a Szükség szobája felé, így napnyugta után egy órával én is utána mentem, de már késő volt. Draco belépett a Szükség szobája ajtaján, így már nem tudtam mit tenni. Jönnek. Ahogy csak a lábam bírta futottam, futottam és futottam, majd egy megérzés alapján nem kanyarodtam le a pince irányába, hanem berontottam a sötét varázslatok kivédése tanterembe. Mint mindig a megérzéseim most sem tévedtek. Piton a nagy ablak előtt állt és kifelé bámult. Ahogy meghallotta, hogy berontok lobogó talárjával felém fordult és értetlenül meredt rám.

- Mit keres itt, Ms. Malfoy? - kérdezte kimérten.

- Jönnek - lihegtem. - Nem tudtam megállítani Dracot, bement a Szükség szobájába és onnan már csak a...társainkkal fog visszatérni - vettem halkabbra. Perselus nem mozdult az ablakból helyette vissza kibámult. Párat pislogtam, hogy felfogjam mégis mi van, de végül sóhajtva bezártam magam mögött az ajtót, majd Perselus mellé sétáltam. Figyeltem a rezzenéstelen arcát, majd kibámultam én is. A Roxfortban csend volt, mindenki békésen aludhatott bizonyára vagy a klubhelyiségében tartózkodhatott. Vihar közelgett, amit a sötét felhők jelezték az égen, amik itt-ott megvilágosodtak a menydörgéstől vagy a villámtól.

- Muszáj megtenned, Perselus. Tudom, hogy fájdalmas, de... - fordultam feléje, mire ő lehunyta a szemét. - ...nem akarom, hogy te légy az, aki meghal – mondtam a Megszeghetetlen esküre célozva. Perselus még mindig nem mozdult, így magam felé fordítottam. - Minden rendben lesz megígérem - suttogtam. Perselus kinyitotta a fáradt tekintetét és szaggatottan felsóhajtott. Tudtam, hogy egy gyenge pillanatában kaptam el, így nem akartam ezt kihasználni, helyette csak finoman magamhoz húztam és szorosan megöleltem. Egy pillanatig megmerevedett az ölelésemben, de nem kellett sokat várni, hogy ugyanolyan szorosan viszonozza. A pillangók a gyomromba eszeveszett módon repkedtek, de igyekeztem nem foglalkozni velük, mert most Perselusnak szüksége volt rám és nem hagyhattam teret az érzelmeinek. Pár másodperccel később ellépett mellőlem és erőt gyűjtve felöltötte magára szokásos közömbös álarcát.

- Pár dolgot összekell még szednem a laboromból. Te menj Draco után, szüksége lesz rád. Később találkozunk - mondta, majd az okklumencia falaimat felemelve a fejemben bólintottam, majd ahogy észbe kaptam még Perselus után szóltam.

- Harry számított valamilyen támadásra, így mindenki kapott egy cseppnyi Felix Felicist és bizonyos helyeken járőröznek DS tagok. A pincében, ha jól tudom Hermionéra és Luna Lovegoodra számíthatsz – mondtam neki, mire ő érdeklődve visszafordult.

- Te is ittál a szerencsléből? – kérdezte.

- Nem. Meghagytam a többieknek. Nekik nagyobb szerencsére lesz szükségünk – húztam szomorú mosolyra a szám. Perselus csak megrázta a fejét, majd mind a ketten elindultunk a terem ajtaja felé, a folyosón pedig ellentétes irányba fordultunk: ő jobbra a pince irányába, én pedig balra a lépcsők felé, hogy rohanhassak a Szükség szobája felé.

Végül a folyosóra megérkezve lefékeztem egy időben azzal ahogy megpillantottam Neville-t és Ginnyt. Feszülten figyelték a Szükség szobájának láthatatlan ajtaját olyannyira, hogy engem észre sem vettek. Abban a pillanatban amikor már megindultam volna feléjük lassan kirajzolódott az ajtó a falon, majd kiléptek onnan az álarcos Halálfalók. Amikor már Ginny és Neville emelte volna a pálcáját, hogy támadjanak Draco egy perui instant sötétségport dobott le, amitől szinte azonnal köhögésbe törtem ki, Nevillel és Ginnyvel együtt. Hát erre kellett neki még évelején a sötétségpor? Mégis mióta tervezhette ezt?

- Draco? – köhögtem.

- Nira! – hallottam meg egy hangos suttogást, majd egy kar kinyúlt a sötétségből és maga mellé rántott. – Nyugi foglak – mondta Draco, majd leosontunk a folyosón. Mihelyst kitisztult előttem a kép hátrafordultam.

- Ti mégis kik vagytok? – meredtem két maszkos idegenre. A két alak felém fordult, majd levették a maszkukat, ami alatt ravaszul mosolyogtak.

- Amycus és Alecto Carrow – mondta a férfi, vagyis Amycus.

- Örülünk, hogy megismerhetünk, Nira Malfoy – vigyorgott a nő, Alecto. Kimérten biccentettem feléjük, majd gyors léptekkel haladva, jó kémet játszva elmondtam, amit tudtam.

- Potter valamilyen hülye megérzése alapján mozgósította Dumbledore Seregét, akik most járőröznek a folyosókon. Tudtommal Dumbledore is több aurort hívott az épület köré, szóval résen legyenek – mondtam szigorúan.

- Piton mégis hol van? – kérdezte agresszívan Amycus.

- Lement a pincébe, nemsokára ő is csatlakozik hozzánk – válaszoltam. – Van fölösleges maszk maguknál? Egyelőre nem szeretném magamat leleplezni – mondtam és igyekeztem, hogy hangom ne hangzzon szomorúan.

- Tessék, nekem nem kell – vigyorgott elégedetten Alecto, mire megköszönve felvettem a maszkot. Ekkor megjelent Seamus és Dean előttünk, pontban azzal egy időben ahogy felvettem az álarcot. A többiek azonnal támadásba lendültek, de Dean abban a pillanatban maguk köré húzott egy védőburkot, amíg Seamus küldött egy patrónust a többieknek. Ezzel elkezdődött a Roxfort csatája.