Pont akkor értünk Mcgalagony irodájához, amikor Katie barátnője sírva jött ki onnan és minket észre sem véve bizonyára a gyengélkedő felé futott. Már emeltem volna a kezem, hogy bekopogjak az irodába, de Perselus félre lökve a kezemet csak agresszíven benyitott, majd lobogó talárjával azonnal az aranytrió mellé ért, mire Mcgalagonyba belé fagyott a szó.

- Megvizsgáltad a nyakláncot, Perselus? – kérdezte végül nyugtalanul Mcgalagony.

- Igen, meg. Bell kisasszonynak nagy szerencséje volt, akár az életébe is kerülhetett volna – mondta a monoton hangján, majd lassan én is közelebb sétáltam Harryékhez, mire mind a hárman felém fordultak és szemükből vagy értetlenséget, vagy aggodalmat tudtam kiolvasni. Mcgalagony a három barát felé fordult.

- Nos? * – kérdezte élesen. – Mi történt, amikor Katie megérintette a nyakláncot? *

- Felemelkedett a levegőbe * - válaszolta a barátait megelőzve Harry. – Azután pedig sikoltozni kezdett és lezuhant. Tanárnő, beszélhetnék Dumbledore professzorral? * – kérdezte Harry, mintha csak sietne valahová.

- Az igazgató úr hétfőig házon kívül van * - felelte kissé megütközve Mcgalagony. Elkerekedett szemekkel Piton felé fordultam, aki közömbös képet vágva pillantott rám. Nem tudtam semmit sem leolvasni az arcáról, de tudtam, hogy tudja mire gondolok. Draco akkor akarta végre hajtani a volt-nincs szekrényes műveletét, amikor Dumbledore nem tartózkodik az iskolába. Úgy döntöttem nem szólok az unokatestvéremnek, bár legbelül tudtam, hogy amúgy sem készült még el a szekrény javításával.

- Házon kívül? * – pislogott párat Harry értetlenül.

- Igen, Potter, házon kívül! * – csattant fel Mcgalagony. – De nekem is bízvást elmondhat mindent, amit erről a rémes esetről tud* – mondta és láttam Harryn, hogy habozik és egy pillanat erejéig rám és Pitonra tekint. Éreztem, hogy az arcom elfehéredik. Tudja. Tudja, hogy Draco tette.

- Úgy gondolom, hogy Draco Malfoy adta a nyakláncot Katie-nek * – az ajkamba haraptam ahogy ezt meghallottam, de az arcom mégis közömbös maradt.

- Ez nagyon súlyos vád, Potter * – szólt egy döbbent hallgatás után Mcgalagony. Piton csak megkeményedett arccal bámulta Harryt és ha szemmel ölni lehetne bizonyára a fiú már rég holtan csuklott volna össze. – Van rá bizonyítéka? *

- Nincs * - felelte Harry. – De...*

- Szóval...nincs – hangsúlyozta ki Perselus Harry szavait olyan gúnyosan, ahogy csak ő tudná. – Ismét elkápráztat képességeivel, Potter. Mily nagyszerű érzés lehet Kiválasztottnak lenni ** – húzta gúnyos mosolyra a száját. Ekkor elfutott a pulykaméreg. Igen, Harry bizonyíték nélkül vádolta meg Dracot és ezért nekem is ugyanúgy megkellene rá haragudnom, mint Pitonnak, hisz az unokatestvéremről van szó, de...amióta jobban megismertem Harryt őszintén sajnálom őt. Ő a Kiválasztott és ahogy mesélt ő is és a többiek is róla, összetört a szívem. Nem ő kérte, hogy megöljék a szüleit, ő pedig életben maradjon. Nem akarta megöletni a keresztapját. Nem szándékosan keresi a bajt, nem akarta, hogy miatta megöljék Cedric Diggoryt. Nem élvezi azt, hogy egy olyan dolog miatt van nap, mint nap a figyelem középpontjában, ami miatt halottnak kellene lennie.

- Szerintem egyáltalán nem jó érzés a Kiválasztottnak lenni – morogtam az orrom alatt, mire Piton vészesen megvillanó szemét rám szegezte. Láttam a szemem sarkából ahogy Harry, Ron és Hermione elmosolyodik a válaszomon, de nem szóltak semmit. – Nem ő akarta ezt az egész körülötte zajló dolgot – vágtam még oda dühömet visszatartva Pitonnak, majd Harry felé fordultam, hogy visszatérjek a szerepemhez. – Ami pedig Dracot illeti, bizonyíték nélkül ne vádaskodj. Tudom, hogy szokásod, megtetted már jó párszor, de ezúttal, mint barátod kérlek meg, hogy ne híresztelj olyan dolgot az unokatestvéremről, amire nincs bizonyítékod – mondtam kimérten, Harry arca pedig elkomorodott. – Most pedig, ha megbocsátanak én elmennék. Elnézést – mondtam majd megfordulva kiviharoztam a teremből. Friss levegőre volt szükségem. Nem érdekelt, ha odakint fagyos is volt az idő, de kikellett mennem az épületből. A kastély kijáratához érve utoljára lehunytam a szemem majd, amikor meghallottam, hogy valaki felém tart nem is törődve vele kiléptem az udvarra és mélyet szippantottam a friss levegőből. Pár pillanattal később pedig egy sötét alak lépett mellém és méregetni kezdett, bár nem szólt semmit.

- Tudja – mondtam bármilyen magyarázat nélkül.

- Na ne mondja – mondta unottan. Felsóhajtva igyekeztem nem foglalkozni a flegmaságával. – Bizonyíték nélkül úgy sem fog menni semmire, hiába nyavalyog Mcgalagonynak. Mellesleg, hogy volt mersze előttük feleselni velem? – hangja túlságosan is nyugodtan csengett, amitől kirázott a hideg, mivel tudtam, hogy csak visszatartja a dühét.

- Nem szerettem volna, csak igazságtalannak gondoltam a kijelentését – feleltem elfordítva a fejemet.

- Rám nézzen, ha magához beszélek! – förmedt rám dühösen. Agresszívan felé fordítottam a fejem és jegesen a szemébe néztem.

- Tudom, hogy miért utálja őt, de ezt jegyezze meg – léptem hozzá egy lépéssel közelebb. – Nem tehet arról, hogy ki az apja – mondtam ki, Piton homlokán pedig egy vészjósló ér kezdett el lüktetni.

- Ne merészelje...

- Elnézést, tudom érzékenyen érinti, csak szerettem volna, ha...

- ENGEM NEM ÉRDEKEL, HOGY MIT GONDOL! – ordított a képembe. – Még egyszer ne merészelje ezt felhozni nekem! Nagyon is tudja, hogy bármennyire is utálom Pottert, feladatom van és ezt teljesítem is Lily miatt! – vette halkabbra, bár még mindig kiabált. – Megértette?

- Meg – mondtam a helyzethez képest nyugodtan. - ...és sajnálom – tettem hozzá halkan.

- Tartsa meg a sajnálatát magának – köpte oda, majd megfordulva elviharzott. Ahogy végig néztem a távolodó alakját dühömben és tehetetlenségemben elkezdtem könnyezni, majd végül a tenyerembe hajtottam a fejem és szaggatottan felsóhajtottam. Ezt jól elbaltáztam.

***

Tél végén újabb két csapat csapott össze a kviddics pályán. Hollóhát-Mardekár meccs volt és amíg Harry, Ron, Hermione és Ginny a Hollóhát kilátójára ült és onnan hallgatták Luna Lovegood kissé túlságosan is merengő és álmodozó hangját, addig én a Mardekár páholyában foglaltam helyet Pansy társaságában. Draco kihagyta a mérkőzést arra hivatkozva, hogy ez egy tökéletes esemény arra, hogy eltűnjön és a feladatán tudjon dolgozni, kifogásnak pedig egy megfázást választott. Egy ötödikes fiú ugrott be helyettesíteni őt, Harper. Pansy szomorú volt, hogy nem vett részt a mérkőzésen, hisz végig őt akarta nyálcsorgatva bámulni, de betelt velem is. A meccs alkalmából felvettem az egyetlen Mardekáros ékszeremet, amit még anno Pansytől kaptam, ami nem volt más, mint egy ezüst gyűrű, amin egy zöld kígyó tekergett. Igaz, ezt csak a hozzám közel ülők láthatták, de nem bántam, hisz ez nekem volt fontos. Kínomban folyamatosan az ajkamba haraptam, hisz a legelső sorban, pontosan két sorral előttem foglalt helyet Piton és Lumpsluck professzor is. Lumpsluck próbált kedvesen csevegni Pitonnal, aki folytonosan elhárította a rövid és mogorva válaszaival, de az öregember nem zavartatta magát. Párszor feszengve pillantottam feléjük, amit ők szerencsére nem vettek észre, így rövid időn belül hozzászoktam Perselus közelségéhez és nem törődve vele a mérkőzést figyeltem.

- Nézd meg Cho Chang hogyan próbálkozik – mondta rosszmájúan Pansy. – Harper persze jól hozza a formáját – tette hozzá. A fülemben csengtek még Ginny szavai ahogy idiótának titulálta a fiút, így az ajkamba haraptam, hogy elrejtsem mosolyom. Abban a pillanatban a Hollóhát egyik hajtója repülés közben úgy meglökte Blaise-t, pontban a Mardekár páholya előtt pár méterrel, hogy a fiú lecsúszott a seprűjéről és két kézzel tartotta magát. Az egész pálya egy emberként hördült fel, mire Pansy-vel egyszerre pattantunk fel.

- Ez szabálytalan! – ordítottam teljes erőmből, hogy Madam Hooch és a Hollóhátas hajtó is meghalja. A Hollóhátas fiú nevetve felém fordult és közelebb jött a páholyhoz. Bizonyára nem vette észre Lumpsluckot és Pitont, máskülönben nem mert volna odajönni.

- Egy Griffendéles mit keres a Mardekárosok páholyába? Nem éppen nekünk kellene szurkolnod? – cukkolt.

- Ahhoz képest, hogy Hollóhátas vagy elég nagy idióta vagy! – kiabáltam vissza, mire a fiú elvörösödött. – Ha nektek szurkolnák attól még ugyanúgy szabálytalanságot követtél volna el!

- Bezzeg amikor a Mardekárosok csinálják ezt... – ekkor fütyült Madam Hooch, majd büntetődobást ítélt a Mardekár javára. Gúnyosan elmosolyodva ültem vissza a helyemre, majd én is elvörösödtem ahogy két sorral odébb meghallottam Lumpsluck hangját Piton felé irányulva.

- Tüzes egy Griffendéles, megkell hagyni!

- Az – sóhajtotta Piton fáradtan. Pansy visítva felnevetett.

- Merlin szakállára, légy már csendben! – morogtam neki oda, amitől még jobban nevetésben tört ki, Lumpsluck pedig itt-ott hátra pillantgatott.

***

- Havazást bűvölsz, Ron * – dünnyögte Hermione. A pálcámat a kezembe forgatva néztem fel a mennyezetre és mosolyogva figyeltem ahogy az óriási pelyhek lehullanak ránk. Szeretem a tavaszt, de valahogy mégis a téli évszak a kedvencem és így március végén kissé nosztalgiássá váltam a havazástól.

- Ja... * - mondta bambán a vöröshajú fiú, majd Hermione Ron csuklóját megfogva elhúzta a kezét. – Jé...olyan mintha óriáskorpa potyogna a hajunkból * - kijelentésére csak a fejemet ráztam, de ahogy odahajolt Hermionéhoz, hogy lesöpörje a válláról a műhavat Lavender, aki pár székkel odébb ült zokogva pattant fel és rohant ki a bűbájterem ajtaján. Kérdő tekintettel fordultunk Ron felé, nem törődve Flitwickkel, aki döbbenten nézett az elrohant Lavender után. – Szakítottunk* - motyogta Ron, mire pár pillanttal később hangos nevetésbe törtem ki. Még jó, hogy disaudio vett minket körbe, máskülönben Flitwick biztosan kiküldött volna a teremből. Hermione szórakozottan figyelt engem, amíg a fiúk döbbenten meredtek rám.

- Végre! – nyögtem ki nagy nehezen, majd megtörölgettem a szememet, amibe a hatalmas nevetéstől könny szökött. – Mikor és hogyan történt? – kérdeztem.

- Tegnap este. Miután látott minket Hermionéval lejönni a hálóból...* - itt cinkos mosollyal meredtem Hermionéra, aki elvörösödött.

- Nem úgy! – cincogta. – Harry is ott volt velünk!

- Nocsak, nem tudtam, hogy hármasba nyomjátok – vigyorogtam, mire Harry félrenyelte a saját nyálát döbbenetében, majd hangos köhögésbe kezdett. Ron füle tövéig elvörösödött, Hermione pedig csak a szemét forgatta.

- Láthatatlan voltam – vette át a szót Harry. – Beszélni voltunk fent, semmi extra – magyarázta.

- Jó, jó. Megértettem – legyintettem. – Miről dumáltatok? – kérdeztem.

- Ott ittam meg a...nos a Felix Felicisem – mondta ki Harry.

- Igen? – csillant fel a szemem. – Milyen érzés volt?

- Leírhatatlan, úgy éreztem bármit eltudok érni, amit csak a fejembe veszek – mosolyodott el Harry.

- Mellesleg mi okból ittad meg? – kérdeztem.

- Azt...azt nem mondhatom el – mondta.

- Dumbledore feladata? – sóhajtottam. Harry megadva magát bólintott.

A nap hátralevő részében volt még dupla bájitaltanunk és átváltoztatástanunk. Bájitaltanon a szokásos szintemet hoztam, de átváltoztatástanra elfelejtettem beadni a két tekercsnyi házi feladatomat, így helyette plusz munkát is kaptam és pár pontot le is vont tőlem Mcgalagony, bár azt nem is bántam, hisz titokban még mindig a Mardekárnak szurkoltam.

Órák után láttam ahogy a nagyterembe Harry a visszatért Katie Bellel beszélget. A lány jól nézett ki, nem látszott rajta, hogy még lenne valamilyen komolyabb baja, így megnyugodtam. Délután a könyvtárban ülve írtam meg a házi feladataimat, majd a táskába bepakolva indultam el a Griffendél klubhelyiség felé, hogy írhassak egy levelet Frednek és George-nak, hisz most két hete nem írtam nekik. Elmosolyodtam menet közben ahogy arra gondoltam biztosan ki kell őket engesztelnem ezért valamivel. Éppen a fiúvécé előtt haladtam el, amikor dulakodás hangjai csapták meg a fülem. Homlok ráncolva hallgatództam majd, amikor meghallottam Draco és Harry hangját elkerekedett szemekkel téptem fel a mosdó ajtaját.