Lerobogva a lépcsőkön a pince felé vettem az irányt és elkezdtem Piton lakosztályát keresni. A pletykák szerint Mardekár klubhelyisége utáni folyosón volt található, így most életemben először reménykedtem, hogy igazak a pletykák és megtalálom.

Nem tudom Dumbledore sejt-e bármit is kettőnkről (mintha bármi komolyabb is lenne köztünk...), de ahogy rám nézett Dumbledore és Perselus után küldött rákellett jönnöm, hogy nem oktalanul volt dühös Perselus, bizonyára valami rosszat mondhatott neki az igazgató. De mióta is lett ő nekem Perselus?

Nem is volt időm ezen sokat agyalni, mert végül szembe találtam magam Piton (Perselus?) lakrészével. Egy mély sóhajtás után végül az összes bátorságomat összeszedtem és bekopogtam az ajtón. Vártam 1-2 percet, de semmi nem történt. Bekopogtam még egyszer. Ismét semmi. Harmadszor kissé már türelmetlenül fújtattam, negyedszerre pedig minden-mindegy alapon lenyomtam a kilincset. Döbbenten vettem észre, hogy semmilyen bűbájjal nem volt levédve. Ahogy kinyitottam az ajtót szinte azonnal félre kellett ugranom, mivel Piton teljes erőből a falnak vágta a whiskys poharát, amitől összerezzentem és idegesen pillantottam a tanárra.

- Ez mégis mire volt jó?! – kérdeztem dühösen. – Majdnem eltalált vele! - Megfordulva gyorsan bezártam magam mögött az ajtót.

- Becsapott! – kiabálta idegesen, majd egy újabb poharat elővéve tele töltötte azt és három korttyal megitta a pohár tartalmát. A szoba bűzlött a whisky szagtól, így arra mertem következtetni, hogy Perselus is már elég ittas.

- Mégis ki? – kérdeztem értetlenül, bár legbelül tudtam a választ. Aggódva pillantottam végig a Pitonon, aki nem volt a legjobb állapotában.

- Dumbledore! – vágta megint a falhoz az újabb poharat. Döbbenten pislogtam párat, majd előhúztam a pálcámat. Mély levegőt véve körbe fordultam a szobába és egy hangtompító bűbájt küldtem a lakrészre, majd megjavítottam a poharakat egy Reparoval. Ezután eltettem a pálcámat a talárom zsebébe, majd csak úgy fordultam ismét Pitonhoz.

- Ezt mégis, hogy érti? – kérdeztem nyugalmat erőltetve a hangomra.

- Félek ez nem tartozik rád...egyáltalán mit keresel itt? – förmedt rám.

- Félek engem ez nem érdekel! – mondtam gúnyosan a szavait utánozva. A várakozó arckifejezését látva felsóhajtottam és válaszoltam a kérdésére. – Dühös volt, amikor kijött Dumbledore-tól – mondtam végül a féligazságot. Tényleg aggódtam miatta, de ha Dumbledore nem mondja bizonyára nem jövök utána magamtól, hisz nem lett volna annyi bátorságom. A válaszomat hallva csak dühösen felmordult anélkül, hogy felelt volna előző kérdésemre. – Én is kém vagyok akár csak maga. Ki vele! – parancsoltam, majd egy rövid szünet után feltettem a kérdést. – Mi történt? - Elgondolkodón rám pillantott, majd ismét teletöltötte az ezúttal megjavított poharát. Párat kortyolt belőle, majd úgy kezdett beszélni.

- Szerettem az anyját...

- Mégis kinek az anyját? – ráncoltam a homlokom.

- POTTERÉT! – ordította felpattanva, mire döbbenten pillantottam rá két lépést hátrálva a kirohanása miatt, majd miután összeszedtem magam, leültem a vele szemben lévő fotelbe. Piton is lassan leült, majd összeszedve magát folytatta. – Én árultam el a jóslatot a Nagyúrnak – mondta fájdalmasan halkan.

- Tudom – feleltem, mire meglepődve kapta fel a fejét. – Harry elmondta – mondtam, mire felhorkantott. – Jobban mondva Hermione, Harry túlságosan dühös volt – haraptam az ajkamba. Képzeletben visszagondoltam a vonatútra ahol attól féltem, hogy Harry ránk támad, mert annyira dühös. 

- Azt bizonyára nem tudja, hogy csak az első felét hallottam a jóslatnak, máskülönben, ha tudom, hogy Lilyt árulom el, tartom a szám – Lily...a nevén rágódva bámultam magam elé. Furcsa érzés mart a szívembe a neve hallatán, de fél füllel így is hallgattam a folytatást, nem törődve az érzéssel. – Miattam halt meg ő és James Potter is – mondta, de az utolsó nevet szinte köpte, annyi undort sűrített a mondandójába. – Ezután mentem Dumbledore-hoz segítséget kérni és így lett belőlem kettőském az ő parancsára...de persze így sem menekült meg Lily, hiába álltam át a jó oldalra és hiába törlesztek azóta is...

- Törleszt? – kérdeztem felvonva a szemöldököm. – Csak azt ne mondja, hogy azóta is bűntudata van Lily... - nem tudtam befejezni, mert Piton fájdalmasan lehunyta a szemét. Önmagát hibáztatja, hát persze. Én is azt tenném. Az volt az egyetlen hibája, hogy nem hallgatta végig a jóslatot.

- Miután meghalt, Dumbledore azt mondta, hogy Lily miatt kell megvédenünk Pottert...hogy Lily is azt szeretné, hogy a fiát megvédjem. Így hát azóta is azt teszem. Nem egyszer megmentettem már – fújtatott ismét dühösen. – Erre most közli velem Dumbledore, hogy Potter egy Horcrux és azért tartottuk őt eddig életben, mert magának a Sötét Nagyúrnak kell őt megölnie!

- Harry egy Horcrux? – suttogtam magam elé bámulva. Tudtam, hogy mi az a Horcrux. Persze, hogy tudtam. Olvastam róla már egy említést egy könyvtári könyvben és Dumbledore is az egyik beszélgetésünkön megemlítette, hogy Voldemort készített ilyen sötét dolgokat.

- Nem tudhatja meg, szóval tartsd a szád! – mutatott fenyegetően felém az ujjával. – Eleve azt sem tudom, hogy miért mondom el neked – morogta, miközben egy újabbat kortyolt a poharából.

- Miért nem? – kérdeztem most már én is agresszívabban. – Joga van tudni!

- Igen, egyetértek! – csattant fel. – De Dumbledore szerint elég az utolsó pillanatban megtudnia, amikor a kígyót már szorosan maga mellett tartja a Nagyúr...

- Miért?

- Mit miért?

- Miért kell ilyen hülyeségekben Dumbledore-ra hallgatni? Harry osztozik a Nagyúr lelkén, ezzel él már jó pár éve, nem az lenne a legjobb, ha végre megtudná a szenvedése okát? – pattantam fel a fotelből.

- Nem érdekel mi lenne a legjobb, a szavamat adtam! Akkor tudja meg amikor Dumbledore szerint megkell tudnia! Megértetted? – kérdezte dühösen és ő is felpattant közben.

- Meg – mondtam kelletlenül. A feszült csöndben aztán mind a ketten vissza leültünk. Nem tudtuk milyen irányba haladjon tovább ez a beszélgetés ezért még jó pár percig néma csendben ültünk magunk elé meredve.

- Honnan ismered a 'Disaudio'-t? – kérdezte halkan. Felnéztem rá ahogy meghallottam a hangját, majd elgondolkoztam. Miért ne mondhatnám el neki?

- Valamilyen Félvér Hercegtől – feleltem. Nagyra nyitott szemekkel kapta fel a tekintetét.

- A Félvér Hercegtől? – kérdezett vissza.

- Igen – mondtam felvont szemöldökkel. - Egy könyvben...

- ...És hol találtad? – kérdezte visszanyerve a szigorú hangját.

- Nem én találtam – vontam meg a vállam. Összeszűkült tekintetét látva csak a szememet forgattam. – Az egyik...ismerősöm találta egy bájitaltankönyvbe írva. Megláttam, hogy miféle dolgok vannak beleírva és kölcsönkértem. Jó pár hasznos dolgot kijegyzeteltem belőle – vontam meg a vállam.

- Miféle hasznos dolgokat? – hangja vészjóslóan csengett és ültében előre dőlt.

- Mégis mi a francnak fontos ez? – csattantam fel. – Semmi olyat, ami veszélyes lenne – füllentettem. Sectumsempra – ellenségeknek – a gondolat végig söpört a fejemben, de arcom rezzenéstelen maradt.

- Mert attól, hogy te nem használnád rossz dolgokra az 'ismerősöd' még lehet igen! – vágta vissza megnyomva gúnyosan az ismerősöd szót. Felsóhajtottam, majd felkeltem.

- Nem hiszem, hogy fogja – mondtam olyan nyugodtan, ahogy csak tudtam. – Jó éjszakát...professzor – az utolsó szó olyan idegenen csengett a számból, hogy Perselussal találkozott a tekintetünk és amíg én elpirultam, addig ő elkapta rólam a tekintetét és kifürkészhetetlenül meredt maga elé.

- Ms. Malfoy... - szólt utánam ahogy már éppen az ajtót nyitottam volna. A hivatalos megszólítást halva kissé szomorkásan fordultam vissza. – Miért jött utánam? – kérdezte. Ismét a féligazságot akartam mondani, de vissza bezártam a szám és elfordultam, hogy ne tudjak a szemébe nézni. Nem féligazság volt. A teljes igazság. Elébb még úgy éreztem, hogy nem lett volna bátorságom utána jönni Dumbledore kérése nélkül, de most...még ha az orrom előtt csapja be az ajtót akkor is megakartam volna hallgatni őt.

- Mert aggódtam érted – feleltem csendesen, majd kitárva az ajtót kiléptem a hűvös folyosóra és otthagytam Pit...Perselust.

Visszaballagva a klubhelyiségbe csendesen léptem be a tágas szobába és már indultam volna el a lépcsőn, amikor ijedtemben felugrottam és pálcát rántottam.

- Szia, Nira – Harry köszönt rám, amitől pánikszerűen megijedtem.

- Ó, csak te vagy az – Harry elkerekedett szemekkel bámult rám és figyelte ahogy elteszem a pálcámat. – Te, hogy hogy még felvagy? – kérdeztem.

- Csak...nem tudtam aludni. Te hol jártál? – kérdezte.

- Dumbledore-nál, aztán sétáltam egyet – vontam meg a vállam.

- Pitonnál? – vonta fel a szemöldökét és felemelte az eddig ölében tartott Tekergők Térképét. Lassan lehunytam a szemem és sóhajtottam egyet.

- Igen, Harry. Pitonnál – mondtam. Harry méregetni kezdett, így tovább folytattam. – Mielőtt beleélnéd magad a mindenféle teóriákba, hogy hogyan akarunk téged láb alól eltenni, csak közölném veled, hogy nem amiatt mentem le hozzá – mondtam gúnyosan, Harry pedig felhorkantott.

- Akkor miért? – kérdezte végül.

- Dumbledore-hoz mielőtt bementem volna ő jött ki az irodájából és elég...dühös volt. Amióta én is halálfaló lettem... – itt nyeltem egyet meglátva Harry ködös tekintetét. - ...és persze kém, sokat beszélgetünk. Láttam, hogy dühös volt és utána mentem, miután beszéltem Dumbledore-ral – mondtam.

- És elmondta miért volt dühös? – kérdezte homlok ráncolva.

- Ő Piton, Harry. Csak ködösen válaszolt – hazudtam egy fintort erőltetve az arcomra. Harry felsóhajtott.

- Olyan fura, hogy ti jóban vagytok...

- Nos, igen az. Fura – fogtam suttogóra.

***

Megtörtént a baj. A nyaklánc, amit Draco átakart egy diákkal küldetni Dumbledore-nak rossz kezekbe került. Rosszabba, mint Dumbledoréba. Katie Bell sikeresen átvette a csomagot, de a barátnője nem hagyta békén, a kíváncsisága felülkerekedett rajta és ahogy megpróbálta elvenni Katie-től a csomagot, hozzányúlt a nyaklánchoz és Katie meglett átkozva. A földön hánykolódott és felrepült az égbe, majd akkora erővel ért földet, hogy csoda, hogy nem halt bele. Nem láttam, csak Harryék mesélték utólag. Én amit láttam az az volt ahogy Mcgalagony fut Hagrid elé, aki a lépcsőn hozza fel a lány testét, aki még Hagrid vasmarka között is hánykolódott. A sokk, ami engem ért olyan hatással volt rám, hogy az átváltoztatástan és bájitaltankönyv, amit addig a mellkasomhoz szorítva tartottam kicsúszott a kezemből. Mcgalagony egyből felfigyelt rám és a szigorú tekintélyét elveszítve rémülten meredt rám, majd visszafordult Harryék felé és az érkező Frics felé, aki már kardként villogtatta a Subrosa-szenzorát. – Nem kell, Frics, velem vannak * - mondta. Már éppen nyújtotta volna át a gondnoknak a becsomagolt nyakláncot, de mihelyst végig mérte a szerencsétlen kviblit visszafordult felém, mivel én még mindig ott álltam döbbenten. – Haladéktalanul vigye fel ezt a nyakláncot Piton professzornak * - mondta. - ...de vigyázzon, nehogy hozzáérjen! * – mondta figyelmeztetően, majd bólintva óvatosan átvettem a láncot a csomagolásánál fogva és elrohantam vele egyenesen Piton irodája felé. Még hallottam a hátam mögött ahogy Harry, Ron, Hermione és Katie barátnője Mcgalagonyt követve szintén felmennek az emeltre, viszont ők Mcgalagony irodája felé vették az irányt.

Két perccel később kifulladva értem Piton irodája elé, majd miután kifújtam magam idegesen bekopogtam az ajtón. Az ajtót pillanatokon belül feltépte egy mogorva, sötét alak, akinek a tekintete azt sugározta, hogy ha nem az egyik Mardekárosa keresi azonnal tűnjön el.

- Piton professzor, baj van! Bemehetnék, kérem? – kérdeztem feszülten. Piton párat pislogott, majd félre állt, hogy bemehessek. Az ajtót azonnal becsapta, majd kiszórt egy disaudiót.

- Mi történt? – kérdezte helyet foglalva, de szemöldöke azonnal megemelkedett ahogy meglátta a csomagot a kezemben.

- Draco nem jól teljesítette a feladatot – mondtam az ajkamba harapva, majd letettem az íróasztalára a csomagot.

- Ez az a...

- Igen, ez az a nyaklánc. Katie Bell meglett átkozva – idegesen toporogva végül nem vártam meg, hogy hellyel kínáljon, hanem csak gyorsan leültem a vele szemközti székre. Perselus feszülten felállt és a pálcáját ismét előhúzva kicsomagolta az így is szakadt csomagolását a nyakláncnak. A nyaklánc kiemelkedett a csomagból Perselus pedig a pálcájával forgatva mormolt valamiféle varázslatot és közbe koncentrálva elemezte a tárgyat.

- Na? – kérdeztem végül türelmetlenül. – Mi a véleménye?

- Azt, hogy Bell kisasszony örülhet, hogy él** - mondta leeresztve végül a nyakláncot, majd ő is leült. – Hogy történt? – kérdezte rám nézve.

- Fogalmam sincs, Harry, Ron és Hermione látta. Ők most Mcgalagony professzornál vannak – mondtam. – Én csak annyit láttam ahogy Hagrid behozza Katie testét...szörnyű volt!

- Többet kell megtudnunk – pattant fel ismét. – Gyere! – szólt rám, mire értetlenül, de felkeltem.

- Mégis hová megyünk? – kérdeztem.

- Mcgalagony irodájába. Hallani akarom mit hordanak össze Potterék.

-------------------

* Idézet a Harry Potter és a Félvér Herceg c. könyvből. J.K Rowling érdeme.

** Idézet a Harry Potter és a Félvér Herceg c. filmből.