1995. December 23.

Fred megcsókolt. Elsőre viszonoztam az ajkai érintését és jól eső érzéssel töltött el ahogy végig simított az arcomon, de pár pillanattal később elhúzódtam tőle és homlok ráncolva néztem rá.

- Mégis mit csinálsz? – kérdeztem döbbenten.

- Csak szórakozok – vonta meg a vállát.

- Úgy, hogy megcsókolsz? – vontam fel a szemöldököm. Fred fáradtan leült a klubhelyiség kanapéjára, majd úgy nézett fel rám.

- Georgie elhívta Angelinát a bálra...

- Igen, és? – kérdeztem.

- Mintha szerelmes lenne – meredt maga elé. Sóhajtva leültem mellé.

- Még mindig nem értelek, én elmegyek veled szívesen a bálra, ha ez aggaszt.

- Annak örülnék – mosolygott rám őszintén. – De nem erről van szó. Még mindig a randin vannak...

- Igen, tudom.

- ...és este van – folytatta.

- Fred, nyögd már ki végre mit akarsz – untam meg a játékát.

- Előbb fogja nálam elveszíteni a szüzességét! – csattant fel. Párat pislogtam mielőtt válaszoltam volna.

- Ezen vagy kiakadva? – tartottam vissza a nevetésem.

- Csak magányos vagyok. A gondolat, hogy az ikertestvérem nélkülem találja meg a boldogságot...megrémít.

- És ezért akartál engem az elébb felszedni? – nevettem el magam most már leplezetlenül.

- Nem akartalak felszedni, te vagy az egyik legjobb barátom – rázta meg a fejét. – Csak magányos vagyok – sóhajtott. Az ajkamba haraptam, miközben a kandallóban lobogó tüzet bámultam.

- Én is magányos vagyok – suttogtam magam elé. Fred érintését éreztem meg az államon, miközben az arcomat maga felé fordította. Szája sarkán egy halvány mosoly bujdosott, bennem pedig csak egyetlen gondolat járt: Miért ne?

Felpattanva a kanapéról átültem az ölébe és szenvedélyesen megcsókoltam. A meleg tenyere azonnal a derekamhoz tévedt és még szorosabban húzott magához. Ez volt az első csókom.

- Lassabban – hajolt el tőlem. – Így csináld – suttogta, majd finoman, mégis szenvedélyesen csókolt meg. Utánozva a mozdulatait, hozzá adtam egy keveset a nyelvem simogatásával, amitől Fred önkéntelenül is felmordult. – Gyorsan tanulsz – súgta, majd letévedt a nyakamhoz. Apró csókjaitól halkan felnyögtem.

- Ugye még ezután is barátok maradunk? – kérdeztem suttogva. Fred egy pillanatra abbahagyta a csókokat, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Természetesen. A barátságunkat semmiért sem adnám – mosolygott rám, majd vissza lehajolt a nyakamhoz, én pedig belé kapaszkodtam. Fred a nyakamat szívogatva kezdte el az ingemet kigombolni. Ujjaival végig simított a mellemen, miután sikerült kigombolnia, majd a nyakamtól elszakadva a mellem felső részét kezdte el csókolgatni. A kezemet lassan levezettem a mellkasán, majd én is kigomboltam az ingét.

- Lehet észrevesznek minket – suttogtam.

- Nem fognak. Éjszaka közepe van, maximum George jelenik meg Angelinával, őket pedig elküldjük – vigyorgott felemelve a fejét a melleimről.

- Azért a biztonság kedvéért ne vetkőzzünk le teljesen – tartottam vissza a nevetésem.

- Rendben – felelte Fred megadva magát, majd egy hirtelen mozdulattal lenyomott a kanapéra, amitől még a lélegzetem is elállt. – Neked is az első lesz, ugye?

- Tudod, hogy igen – forgattam a szemem.

- Akkor jó. Kérlek...szólj, ha valamit rosszul csinálok, oké? – mondta kis félelemmel a hangjában.

- Oké – simítottam végig az arcán. Felém hajolva végig csókolta ajkaival a hasamat, majd kezét a szoknya alá vezette, ahol megcirógatta a combjaimat, majd finoman lehúzta rólam a harisnyát. Szoknyámat felcsúsztatva a lábamon végig csókolta a combom belső oldalát, de ahogy kértem nem vette le rólam a ruhadarabot. Ezután ismét felém hajolt és szájon csókolt. Nyelvét lassan vezette be a számba, de annál szenvedélyesebben fogadtam azt. Ujjaival lassan lehúzta rólam a fehérneműmet, majd oldalra dobta. – Te mikor tervezel vetkőzni? – kezdtem volna mosolyogva, de ahogy az ajkamba harapott, a vége csak egy nyögésre sikeredett.

- Szeretnéd? – kérdezte ravaszul vigyorogva, amire csak egy vállon lökést kapott, majd mind ketten halkan elnevettük magunkat. Fred lassan felkelt rólam és kigombolta a nadrágját, majd a boxerét is levette. A látványtól elvörösödtem és ahogy felnéztem Fredre észrevettem, hogy ő is.

Lassan felkeltem a kanapéról, majd a kanapén ülő Fred lábai közé térdepeltem. Finoman végig simítottam a lábán és figyeltem ahogy Fred megborzong az érintésemtől. Lassan közelebb hajoltam hozzá és először az ujjaimmal kezdtem a vékony bőr húzogatni a péniszén, amitől Fred felmordult és hátra hajtotta a fejét a kanapén. Lassan a számba vettem és igyekeztem nem hozzá érni a fogaimmal, mivel úgy gondoltam, hogy az biztosan nem tetszene neki. Fred lassan felemelte a fejét és végig simított a hajamon. Nehezen szedte a levegőt, így kicsit felgyorsítottam, amire egy szaggatott sóhaj volt a válasz.

- Gyere – suttogta. Lassan felkeltem ő pedig lefektetett a kanapéra, mint egy törékeny babát. Ujjaival végig simított a testemen, majd finoman megcsókolt. A mutató ujját végig vezette a forró területemen, majd egy finom mozdulattal belém helyezte hosszú ujját. Bizsergés futott végig minden porcikámon és jól esően felnyögtem. Lassan kezdte, majd egy idő után gyorsított. Azután ismét kihúzta, játszadozott velem, majd két ujját helyezte belém. A fejemet hátra hajtva nyögtem fel élvezetembe, Fred pedig felmordulva folytatta tovább. Pár perc előjáték után ismét végig csókolta minden porcikámat, a nyakamon és a számon elidőzve, majd a szemembe nézett. – Készen állsz? – kérdezte kis aggodalommal a hangjában, amit csak a szemében lévő vágy fűszerezte meg.

- Azt...azt hiszem igen – feleltem. Fred ráérősen ismét megcsókolt, majd a csípőmet megemelve megkereste a bejáratot és egy lassú mozdulattal belém hatolt, először csak félig, hogy időt adjon nekem, majd teljesen. A fájdalomtól szaggatottan kezdtem a levegőt venni, Fred pedig aggódva csókolt meg és cirógatta a melleimet. Lassan elkezdett bennem mozogni, majd amikor ellazultam és a fájdalom elpárolgott, felgyorsított és egy teljesen másfajta érzés kerített hatalmába: az izgalom.

Fred a vállgödrömbe hajtotta a fejét, én pedig átkaroltam őt. A klubhelyiségbe csak a hangos lélegzetvételeinket lehetett hallani.

- Atyaég – nyögte Fred, én pedig körbe fontam a testét a lábaimmal.

***

Egy sóhaj kíséretében ugrottam le a Roxfort expressz lépcsőjéről, majd mélyet szippantottam Roxmorts levegőjéből. Vége volt a téli szünetnek, minden diák (azok kivételével, akik maradtak) visszatértek az iskolába. Fredtől és George-tól szomorúan búcsúztam el a King's Crosson, mivel voltak olyan kedvesek és elkísértek, majd utána csatlakoztam a Mardekárosokhoz. Harryék ahogy felszálltak a vonatra furcsán méregettek, hogy nem mentem utánuk, de nem szóltak egy szót sem, ámbár mégis a vonatút felénél átmentem hozzájuk beszélgetni. Harry éppen fortyogott magában, mire Hermione elmesélte nekem, hogy még szünet előtt tudta meg Trelawney-tól, hogy Piton árulta el a jóslatot Harryről a Nagyúrnak és amikor a szünet alatt Harry találkozott Dumbledore-ral és felhozta a témát, Dumbledore megvédte Pitont. Harry arckifejezése alapján legszívesebben kiabált volna magára, Pitonra, Hermionéra amiért ezt elárulta nekem és úgy az egész világra. Miután kicsit lenyugodott a fiú, lassan visszasétáltam a Mardekárosok vagonjába és végig az elhangzottakon gondolkoztam. Érdekes gondolat volt, hogy Piton nem mindig volt a jó oldalon és előtte teljes mértékben Halálfaló volt.

- Roxfort... - mondta unottan Draco, miközben leszálltunk a vonatról, Pansy pedig megszorította a karját. Egy fej rázással visszatértem a világomba és végig mértem a társaságunkat. Crak és Monstro unottan meredt maga elé, Blaise pedig fintorogva méregette Pansyt ahogy romantikusan Dracora pislog.

- Én örülök, hogy visszatérhetek – mondtam halkan.

- Persze, hogy örülsz, mert neked nem olyan feladatot van, mint nekem – morogta az unokatestvérem, miközben fintorogva nézte az őt kielőző Hugrabugos harmadikosokat.

- Sikerülni fog, Draco! – mosolyogtam rá bíztatóan, majd megigazítottam magamon a Roxfortos talárom. – Most, ha megbocsátotok Potterék után megyek – mondtam nekik intve egyet, mire mindenki elhúzta a száját, de visszaintegettek. Az embereket kikerülve végül a diáksereg közepén találtam meg az Aranytriót, Luna, Neville és Ginny társaságában. – Sziasztok – köszöntem. Ron csak felmordult az érkezésemre. – Vele mégis mi van? – ráncoltam a homlokomat Harryre pillantva. Legutoljára már Ronnal sem voltam rosszba, nem értettem a viselkedését.

- Ha van olyan, hogy harmadnaposság, akkor most ő azt éli át – fojtotta vissza a röhögését Harry, én pedig hangosan felnevettem, mire Ron a fejéhez kapott. – Mellesleg, Nira – lépett hozzám közelebb Harry, mire önkéntelenül is felhúztam a vállaimat. – Dumbledore üzeni, hogy vacsora után menj fel hozzá – mondta.

- Neked mondta, hogy add át nekem? – kérdeztem csodálkozva. Bár, elég sok időt töltenek együtt, így nem értem miért is csodálkoztam.

- Igen, levélben. A jelszó citrompor lesz – felelte egy bólintás után, mire mélyet sóhajtottam.

- Hát jó – mondtam, majd ahogy felértünk az épület kapujához a szememet forgatva drámaian felemeltem a kezem, hogy Frics megvizsgáljon a Subrosa szenzorával, hátha megpróbálok valamit becsempészni.

***

Vacsora után idegesen a tarkómat vakartam miközben felfelé lépkedtem az igazgatói felé, majd miután kimondtam a kőszörnynek a jelszót és felmentem a maradék csigalépcsőn is, idegesen bekopogtam. Ezután vettem csak észre, hogy odabentről veszekedés szűrődik ki, de már késő volt visszavonni a kopogásom, így behúztam a nyakam és oldalra álltam, amit nagyon jól is tettem, mert ezután egy rántással feltárult az igazgatói ajtaja és Piton dühtől szikrázó szemeivel találtam szembe magam. Az, hogy vele találkoztam magyarázatot adott arra, hogy ő és Dumbledore miért nem voltak jelen a vacsorán.

Ahogy meglátott engem kissé megtorpant, majd ahogy végig mért, felvette magára az okklumencia által a közömbös álarcát, majd elviharzott a suhogó talárjával. Amikor leért a lépcsőn még akkor is éreztem magamon az okklumencia fagyos hatását és a szívem önkéntelenül is gyorsabban vert ahogy egy másodperc alatt végig pörgött a tekintetem előtt a Főnix rendjének a gyűlése utáni történtek. Ha Fred akkor nem keresett volna lehet teljesen máshogy ér véget az az este.

- Gyere be, Nira – mosolygott rám bíztatóan Dumbledore az asztala mögül. Párat pislogtam, majd a biztonság kedvéért az összes gondolatomat a fejem hátsó részébe oszlattam. Miután beléptem az irodába és Dumbledore hellyel kínált feszengve leültem. – Nincs szükséged az okklumencia pajzsára, nem szeretnék a fejedbe nézni – mosolygott rám nyugodtan az igazgató. Nyeltem egyet, majd kicsit lazítottam a védelmemen. – Teát? – kérdezte, de ezúttal a csillogó szemét és boldog mosolyát egy fáradt arc vette át.

- Nem, köszönöm – hárítottam el kedvesen.

- Nos, akkor a lényegre térnék, ha nem bánod... – dőlt hátra a székén. – ...mint említettem a gyűlésen szeretném veled megvitatni, Draco módszerét a megölésemre – mondta. A nyers kifejezésétől az ajkamba kellett harapnom. Dumbledore várakozóan tekintett rám, így lassan belekezdtem.

- Még évelején... – itt köhintettem egyet. - ...vett egy elátkozott nyakláncot a Borgin és Burkesben, amit magának szán – itt a szemébe néztem, majd a bátorító tekintetét látva folytattam. – Imperius átok hatása alá helyezte Madam Rosmertát és ő fogja átadni a napokban majd egy diáknak, aki majd eljuttatja magához – fejeztem be. Dumbledore hümmögve pillantott el rólam.

- Ha eljutna hozzám egy csomag, majd óvatos leszek vele, köszönöm – mondta végül.

- De miért fog vele óvatosan bánni? Csakis Piton professzorral akarja magát megöletni? – kérdeztem megfeledkezve magamról. – Egyáltalán miért akarja megöletni magát? Már, ha nem veszi sértésnek, uram – vettem vissza magamból.

- Ez egy nagyon hosszú történet, amibe nem szeretnék belekezdeni, így legyen annyi elég...hogy haldoklom – mondta ki halványan mosolyogva és a döbbent arcomat látva felemelte az elszenesedett kezét, ami már a csuklójáig felért.

– Ó – ennyit az értelmes válaszokról...

- Draconak még tiszta a lelke. Nem várhatom el tőle, hogy ő öljön meg...

- ...és Piton professzor lelke?* – kérdeztem egy kissé dühösebben. Ahogy észrevettem magamon a hangváltást azonnal elfordítottam a fejem.

- Érdekes – mondta Dumbledore még mindig engem fürkészve.

- Micsoda, uram? – pillantottam vissza rá, kicsit megenyhülve.

- Nem fontos, Nira – mosolygott rám.

- Elmehetek, uram? – kérdeztem egy sóhaj után.

- Ha nincs több mondandója, akkor igen.

- Azt hiszem nincs – feleltem elgondolkozva. – Akkor...jó éjszakát – álltam fel a helyemről.

- Ó, Ms. Malfoy – szólt utánam, mire megfordultam. – Perselus most nem éppen a legjobb állapotában van, esetleg ránézhetne – felelte csintalan mosollyal.

- Tes...tessék? – hebegtem. – Miért mennék a...professzorom után? – kérdeztem, miközben az okklumenciai pajzsomat az elmémre helyeztem.

- Csak úgy, Ms. Malfoy. Csak úgy – mosolygott mindent tudóan, én pedig közömbös arccal megfordultam és kisiettem a szobából.

-------

* És az én lelkem, Dumbledore? Az enyém? – Hetedik kötetből származik (fejből írtam csak, nem volt időm kikeresni a pontos idézetet), Piton mondta Dumbledore-nak. Itt egy kicsit változtattam a dolgokon és Nira kérdezte ezt ugye Dumbledore-tól. Azért felelt erre Dumbledore úgy, hogy 'érdekes', mivel Pitontól is ugyanezt hallotta, így sejti, hogy alakulgat Nira és Perselus között valami.