A lépcsőn lefelé sétálva vettem észre, hogy a talárom félig kivan gombolva, így azzal kezdtem bajlódni. Ahogy Piton rám nézett ő neki is eszébe jutott, hogy hasonlóan fest, így ő is kissé idegesen kezdte begombolni magát. Amíg ki nem értünk udvarra addig nem mertem megszólalni, de végül felé fordultam.

- Nem is igazán tudom, hogy mit mondjak...

- Leginkább semmit – jött a közömbös válasz, amire csak a szememet forgattam. – A tanárod vagyok – tette hozzá.

- Mit nem mond – gúnyolódtam, mire nem válaszolt.

- Azt tettük, amit a Sötét Nagyúr parancsolt! – emelte kissé meg a hangját, miközben kiértünk a Malfoy kúria kapuin.

- Érdekes módon csak az ölébe taszított, de nem kért semmit sem, hogy tegyünk – húztam ravasz mosolyra a szám. – Főleg nem kérte azt, hogy esetleg a maga...

- Elég! – torpant meg dühösen, meg sem várva, hogy befejezzem a nyilvánvaló mondatot. Kissé megtántorodtam az alkohol mennyiségtől, amit fogyasztottam, de önbizalmamból nem veszítettem. Keresztbefont karral vigyorogtam rá, nem is leplezve az elégedettségemet. – Nem vagyok kőből! – tette hozzá fortyogva.

- Igen, tudom. Az elébb tapasztaltam – mondtam. – Bár nézőpont kérdése - húztam tovább elgondolkodó arcot vágva.

- Érdekes módon mégis te nyögtél fel, pedig még csak nem is csináltam veled semmi különöset – húzta gúnyos mosolyra a száját közelebb lépve hozzám. Ezúttal a mosoly el is tűnt az arcomról olyan gyorsan ahogyan jött.

- Hogy a maga szavaival éljek: 'nem vagyok kőből' – feleltem frappánsan. A férfi felhorkantott, majd ismét elindult velem együtt aztán pedig pár másodperc után megállt a hoppanálási pontnál.

- Ha lehet ezzel ne dicsekedjen a barátainak – váltott át a szigorú tanár stílusára a magázáshoz visszatérve.

- Nincs sok barátom, akit pedig annak tartok annak semmi köze sincs hozzá – mondtam kissé gúnyolódva.

- Egyetértek – vette át ismét a közömbös stílusát, majd a karomat megragadva dehoppanált velem a Roxfort kastélyához. Mihelyst megérkeztünk szó nélkül ott hagyott és lobogó talárjával elillant.

- Seggfej – motyogtam dühösen.

***

Az elkövetkező 2 hónap nyugodtabban telt, nem hívtak gyűlésre és igyekeztem a gondolataimból kiszorítani a történteket, hogy a tanulásra és a kviddicsre tudjak koncentrálni. Az évet a Mardekár-Griffendél meccsel kezdtük, ahol győzött a Griffendél és bár ezt a csapattársaim kitörő boldogsággal fogadták, én az ünneplésen is csak rövid ideig vettem részt.

Pontosan karácsonyi szünet kezdete előtt éppen kilebegtettem a ládám a szobámból amikor Hermione rohant elém.

- Pont téged kerestelek! – mondta izgatottan.

- Remek, megtaláltál – mondtam unottan, majd visszaletettem a ládám és felpillantottam a lányra.

- Főnix rendje gyűlése a Grimmauld téren lesz.

- Igen, tisztában vagyok vele, de te erről honnan tudsz? – néztem rá homlok ráncolva.

- Egy éjszakát mi is ott töltünk, mivel Mrs. Weasley ragaszkodott hozzá, hogy ne hagyjanak minket magunkra az Odúban – mondta. - ...akkor karácsony után találkozunk ezek szerint – mosolygott.

- Még mindig nem értem, hogy honnan tudod, hogy tagja vagyok a Főnix rendjének – pislogtam párat, majd összefontam magam előtt a karom.

- Dumbledore mondta Harry-nek...

- Á, hát persze – horkantottam fel, majd néztem ahogy Hermione is kilebegteti a szobából a ládáját, így követtem a példáját. – Harry milyen véleményről van rólam? – kérdeztem meg hirtelen. Az elmúlt időszakban nem sokat tudtam vele beszélni, jobbára csak a kviddics edzéseken váltottunk egy-két szót.

- Hát... - húzta el a száját. – Nem utál téged, de azért nem is bízik benned – felelte.

- Haladunk – mondtam gúnyosan. Ahogy lassan leértünk a földszintre a bejárat elé letettük a ládánkat a többi csomaghoz és szétnéztünk. Piton éppen elhaladt mellettünk, amitől önkéntelenül is az ajkamba haraptam és lehunytam a szemem. Az incidensünk óta nem beszéltünk négyszem közt, de amíg az egyik porcikám vágyott a szavaira, addig a másik irtózott tőle. Nem tudom egyszerűen, hogy mi is van köztünk, de jobb nem bolygatni ezt a témát.

- Ott vannak Harryék! – mutatott végül egy irányba Hermione. – Gyere – ragadta meg a kezem és esélyem sem volt tiltakozni.

- Sziasztok – köszönt mindkét fiú vontatottan.

- Ja, sziasztok– köszöntem kínosan. A közelünkben éppen egy Mardekáros társaság haladt el, igyekeztem nem odapillantani, de Pansy szinte abban a pillanatban megszólalt ahogy elfordultam tőlük.

- Hé, Nira! Ülsz velünk a vonaton? – kiáltott oda hozzám. A szememet lehunyva végül Harryre pillantottam.

- Ülhetek veletek? – kérdeztem halkan.

- Mi van összevesztél a Mardekárosaiddal? – kérdezte kárörvendően Ron. A szememet összehúzva pillantottam Ronra, de Harry megelőzött, így nem tudtam beszólni Ronnak.

- Oké, persze – mondta, mire Ron döbbenten pillantott barátjára.

- Bocsi Pansy! – fordultam feléjük. – Most úgy néz ki máshol ülök – vigyorogtam feléje, mire ő szemrehányóan pillantott a társaságra, majd sértetten el is fordult. Ezt látva a mellette álló Draco valamit elkezdett neki magyarázni.

Miután leballagtunk pár auror társaságába a vonatállomásra csodálkozva vettem észre, hogy Tonks mosolyogva int nekem. Arcizmaimat ellazítva egy félmosolyt erőltettem az arcomra és visszaintettem neki. Felülve a vonatra egyből az ablak melletti ülést választottam és a homlokomat dörzsölve dőltem hátra az ülésen. Mihelyst elindult a vonat Hermione jó prefektus létére felpattant és végig ment a vagonokon, miközben azt ellenőrizte, hogy senki sem rendetlenkedik-e. Ezután pár percre rá megjelent Ron barátnője, Lavender is, aki rálehelt a fülke üvegajtajára és egy szivecskét rajzolt, aminek a közepére az ő és Ron kezdőbetűjét írta. Azután elpirulva intett neki és elrohant.

- Romantikus – mondtam fintorogva.

- Én már ezt nem bírom – nyögött fel fájdalmasan.

- Akkor miért nem szakítasz vele? – kérdezte értetlenül Harry.

- Helyette összejöhetnél Hermionéval – húztam ravasz mosolyra a szám és ahogy néztem Ron vörösödő füleit és arcát elégedetten dőltem hátra. Hermione már éppen tért volna vissza a körútjáról, de mihelyst meglátta az eltűnőben lévő szivecskét az ajtón fújtatva tovább baktatott.

- Szóval akkor jössz a Főnix rendje gyűlésére? – kérdezte egyszer csak Harry, hogy csillapítsa a kínos csendet.

- Igen. Szilveszterkor lesz, ugye? – Kérdeztem, mintha már nem mondta volna Dumbledore. Még egyszer kéretett az irodájába, ahol elkellett mesélnem az én szemszögemből is, hogy mi volt a gyűlésen és hogy mit kért tőlem a Nagyúr.

- Igen, akkor – helyeselt Harry. Úgy gondoltam, hogy itt az ideje kicsit őszintének lenni.

- Igazából csak azért várom, hogy végre lássam Fredet és George-ot – sóhajtottam.

- Hallottad, hogy George összejött Angelina Johnsonnal? – vigyorgott Ron.

- Micsoda? – hangom átváltott egy oktávval magasabbra. - Szégyellje el magát, hogy nem írta meg! – a kijelentésem felháborodott volt, amit csak az arcomon játszadozó félmosoly rontott el.

***

A szokott pocsék karácsony helyett most egészen elviselhetően telt az ünnep. A szüleim nem kötöttek bele semmilyen tevékenységembe, sőt még az iskoláról is kérdeztek, nem kellett egyik szobát sem kitakarítanom, minden a házimanóra volt bízva és mivel engem valamilyen okból kifolyólag nem büntettek veréssel, így szegény Mókin élték ki magukat a szüleim. Próbáltak puhatolózni azzal kapcsolatban is, hogy hogyan haladok Potterrel, de nem voltam hajlandó nekik válaszolni, így lenyeltél a haragukat és nem kérdeztek többet. Szenteste átjöttek a nagybácsimék és csendes vacsora után megajándékoztuk egymást, majd késő este mindenki nyugovóra tért. Én gazdagodtam két új ruhával és talárral, egy magassarkú bakanccsal, egy seprű ápoló szettel és meglepetésemre Dracotól egy sötét varázslatokról szóló könyvet kaptam.

31-én felöltözve az új ruhámba (bokáig érő fekete ruha, aminek a derék részéhez egy csipke mintás szintén fekete korzet volt csatolva) siettem le a lépcsőn, majd magamra terítettem a taláromat és már éppen búcsú nélkül léptem volna ki a ház ajtaján, de anyám utánam szólt.

- Hát te mégis hová mész? – kérdezte ingerülten. Az állkapcsomat összeszorítva és a szememet lehunyva, magamra erőltettem egy közömbös arckifejezést, majd úgy fordultam vissza.

- A Főnix rendje gyűlésére – feleltem. Az anyám tátogó hal módjára bámult rám majd, amikor apám is megérkezett, hogy megnézze mi folyik a bejáratnál, elismételte neki anyám a hallottakat. Apám is csodálkozó pillantással fordult felém. – Nem értem mit csodálkoztok ezen, kém vagyok – mondtam kissé gúnyosan. Apám következő szavain döbbenten pillantottam rá.

- Kérlek légy óvatos – mondta érzelemmentesen. A közömbös álarcot visszavéve csak biccentettem, majd távoztam. Ahogy kiértem a birtok szélére sóhajtva lehunytam a szemem, majd a megadott címre hoppanáltam. Még a nyár elején letettem a vizsgámat, de talán azóta ez volt az első hoppanálásom, amit egyedül hajtottam végre, így amikor a Grimmauld tér 12. lépcsőjén találtam magam kissé megtántorodtam és a korlátba kellett kapaszkodnom. Miután kifújtam magam az ajtó elé léptem és vészesen gyorsan dobogó szívvel bekopogtam. Még egy perc sem telt el amikor az ajtó kinyitódott és egy kissé teltebb testalkatú, alacsony, vörös hajú nővel találtam szembe magam.

- Jó napot, ön bizonyára Mrs. Weasley – próbáltam a legilledelmesebb hangot megütni. – Nira Malfoy vagyok – tettem hozzá. A nő nem túl feltűnően végig mért, majd kitárta az ajtót.

- Szia, kedvesem – erőltetett magára egy mosolyt, majd félreállt, én pedig besétáltam.

- Anya, kijött? – sétált ki a konyhából Fred.

- Egy áruló Malfoy, ki más? – húztam széles vigyorra a szám, mire Fred elkiáltva magát felém futott és felkapva magához szorított. Nevetve viszonoztam szorosan az ölelését, majd ahogy letett boldogan néztem fel rá. – Aszta, Fred! – kaptam a bőrdzsekije után.

- Tetszik? – vigyorgott.

- Megismerek egy sárkánybőrt, ha látok egyet! Illik – feleltem végig mérve. Mrs. Weasley végig hallgatva a beszélgetésünket végül őszinte mosollyal lépett elém, már nyoma sem volt az előző erőltetett arckifejezésnek.

- Vacsoráztál már? Remélem nem, gyere enni! Rád fér, drágám – kezdett bevezetni a konyhába, mire nevetve hagytam neki, mivel őszintén jól esett az anyai aggódása. A konyhába belépve végül mégis megtorpantam. Az egész Főnix rendje ott ült a konyhába és vagy éppen borral a kezében beszélgetett vagy még vacsorázott. Mordon, Lupin, Tonks, Piton, George, Ginny, Bill, Fleur, Harry, Ron, Hermione és Arthur Weasley a beszélgetést befejezve pillantottak rám. Kínos csend.

- Öhm, jó estét – köszöntem kínosan. George a székből felpattanva átvágott a szobán és szorosan a karjai közé zárt.

- Miért nem kiáltottál, hogy itt vagy? – dülöngélt velem, miközben szorosan magához vont.

- Nekem jobb kérdésem van – löktem el kissé magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. – Miért nem mondtad el, hogy barátnőd lett? – kérdeztem vigyorogva, mire elpirult.

- Örülsz neki? – kérdezte.

- Hogyne örülnék, barom – löktem vállon megfeledkezve a szobában tartózkodó emberekről.

- Akkor jó – vigyorgott. – Hölgyeim és Uraim, ő itt Nira Malfoy, az egyik legjobb barátom – kezdte, majd Fred ahogy belépett a szobába folytatta, miközben átkarolt.

- Mielőtt bárki bármit is mondana tisztában vagyunk vele, hogy egy Malfoy és nem, nem ment el az eszünk, hogy barátkozunk vele – vigyorgott Fred.

- Gyere, foglalj helyett – tett le az asztalra egy tányérnyi ételt Mrs. Weasley, Ginny mellé.

- Köszönöm, Mrs. Weasley – mosolyogtam rá, majd kínosan helyet foglaltam Pitonnal szemben, aki felvont szemöldökkel mérlegelt engem.

- Késett – mondta. A többi ember még mindig a szavakat kereste a belépőmre.

- Feltartottak – mondtam mogorván a szüleimre célozva.

- Hogy telt a szüneted, Nira? – kérdezte Ginny mosolyogva.

- A szokásosan – sóhajtottam, majd a kérdő arcát látva folytattam. - Hidd el, semmi említésre méltó – mondtam egy halvány mosolyt erőltetve az arcomra. – Ti is itt lesztek a gyűlésen? – kérdeztem, majd a tekintetem Hermionéra, Ronra és Harryre siklott.

- Sajnos nem – morogta Harry. – Azt sem értem, hogy te miért lehetsz itt – tette hozzá.

- Lennék a helyedbe – feleltem kimérten. Ekkor betoppant Dumbledore, Mcgalagony társaságában.

- Szép estét kívánok és jó étvágyat – felelte mosolygósan Dumbledore. Mcgalagony ahogy belépett a szobába döbbenten pillantott rám.

- Jó estét, tanárnő – feleltem és az arcomon egyelégedett félmosoly bujdosott a döbbent arcát látva.