Christa szemszög

Még javában beszélgettünk a kórházban mikor csatlakozott Mikasa, Jean. Eléggé meglepett, hogy Fharlan és Isabel is megjelent. Amilyen ismeretségbe vagyunk nem számítottam rájuk. Rivaille mellett nem is igazán érdekel semmi, amíg itt van velem. Feltűnt azonban, hogy Ivan sunyiban kiment így követtem. A kórház bejáratánál megláttam a drága bácsikámat. Hihetetlen, mennyi meglepetés fér bele egyetlen napba. Viszont van valami amit még meg kell tegyek. Mikor Ivan visszaindult és meglátott kicsit megfagyott benne a vér.

- Mikhail?

- Elment vissza a negyedbe, reggel indulunk Makaóba. Sajnálom, de elmondtam neki az örömhírt. Csókol. Reméltem, hogy maradhatok még egy kicsit.

Vakargatta a fejét, én pedig magamhoz öleltem.

- Én is bátyus. Most viszont vigyél el kérlek Solt házához.

- Miért nem hagyod Rivaille-ra? Nem lenne jobb?

- Már eldöntöttem és kérlek, amit mondtam tedd meg a kedvemért.

- A kérésed túl kockázatos. Nem tartom jó ötletnek, de ha ez a kívánságod. Legyen húgom.

Beszálltunk a kocsiba és vártam, hogy újra lenyűgözzön a birtoka. Mikor először láttam akkor is úgy gondoltam, hogy "Wow! Nem is tudtam volna máshogy elképzelni." Az arany és vörös szín uralkodott mindenhol. A ház minden egyes kis négyzet centije olyan beszédes volt. S bár Solt mindenki számára tökéletesen előadta milyen mód felett boldog. Viszont valahol mélyen én mindig úgy gondoltam, hogy ez egy hatalmas hazugság. Időközben láttam Rivaille hív, de kinyomtam. Ezt a dolgot a saját módszereim szerint kell intéznem.

Rivaille szemszög

Miután Christa felhívott Solt házából majdnem kitértem a hitemből. Miért kell minden egyes percében dacolnia. Ráadásul már várandós. Kocsiba szálltunk Erwin és Hanji jött. A fiúkat itt hagytam a lányokkal a többieket pedig haza küldtem. Azt mondta a telefonba, hogy elég bizonyíték van a nevem tisztázására, de mi lehet ez.

- Talán nem a jó embernek mondtam, hogy maradjon veszteg.

Masszírozta homlokát Erwin.

- Nem is az én feleségem lenne, nem is Christa lenne.

Morogtam a volán mögött, Hanji persze csak kuncogott hátul.

- Mi olyan vicces Pápaszem?

- Elég egyértelmű. Egy igazi Királynő pont ilyen, mint a mi Christa-ánk.

- Ebben igaza van Rivaille, de majd ha odaérünk szólnom kell a bűnügyi osztályra.

- Igen, ki is most ott a főnök?

- Mike Zackarias. Most került át Müchen-ből, nagyon alapos és megbízható.

- Pedig szóltam róla. Igazán lenyűgözőek a korbonctani jelentései.

- Hanji, elég viharos volt az életem mostanság. Ami fontosabb ti együtt vagytok?

A kérdés hallatán a két jómadár torokköszörülésbe kezdet. Jóízű mosolyt ejtettem. Egy kicsit megkönnyebbültem még ha haragszom is kicsit rád Christa, de nyugodtabb is lettem. A teraszon ült a gyönyörű hitvesem. Apró, bánatos mosolyt ejtve. Hatalmas aggodalom hasított végig rajtam.

- Christa?

- Azt mondta nekem, hogy ha nem lettem volna más én is itt végeztem volna. "Mint egy kis kerti titok" Sokszor gyönyörködtem a virágaiban és mindig azt mondta különleges tápanyagot kapott. Az összes lány itt van elásva a virágágyásokban. Sajnálom őket, de nem hagyhatom, hogy neki baja essem.

Elállt a lélegzetem Christa pedig a karjaimba szédült.

- A stressz miatt van, lássuk be ez kemény dolog.

Jött mellém Hanji és lefektettük Christa-t a sofára.

- Szólok Mike-nek és a csapatnak. Viszont van még valami, Solt hol lehet most?

Nézett rám Erwin, de én csak Christa-ra pillantottam.

- Hamar kiderül, érzem. Erwin itt maradjunk amíg kiérnek?

- Te mindenképpen maradj. Viszont Hanji hazavihetné a nejed, elég hűvös már a levegő. Ha végzünk pedig mi is csatlakozunk nálatok.

- Akkor mi indulunk is, mire hozzátok érünk már ébren lesz.

- Jó, vigyázz magatokra Hanji, ez egy parancs.

- Igenis Őfelsége!

Vigyorgott Hanji és elszáguldtak az alvó Királynőmmel. Fusztráltan ültünk le a teraszon. Elgondolkodva néztünk ki a fejünkből. Előkotortam a cigarettám és rágyújtottunk.

- Ha valaki megkérdezi tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt, hogy szerinted valaha elárul. Mit mondtál volna Rivaille?

- Sohasem hittem, hogy valaha megteszi. Még akkor sem mikor segítettem Marinetta-nak eltűnni. Viszont veled is így voltam, vagyis gyerekként szerettem volna hinni benne. Egy piszok szerencsés ember vagyok Erwin. Christa a fény a sötétben.

- Apa leszel, Ő pedig anya. Komoly dolog lesz, bár aki egy komplett szervezet Uralkodója. Nem lesz itt sem baj.

Tette a vállamra a kezét, közben megérkeztek a jardról is. Erwin vázolta a helyzetet, bár Mike mikor rám nézett éreztem, hogy a lelkembe matat. Odajött és kezet nyújtott, majd egy elégedett félmosolyt villantott.

- Neked nincs gyilkos szagod "kis" Király.

Felvontam a szemöldököm, de Mike már irányította is a beosztottjait. Egyesével ásták fel a virágos ágyakat. Igen jól gondolta Christa, ott voltak a szerencsétlen lányok eltemetve. Mikor régen azt mondtam neki, hogy Solt-nak különleges ízlése van én marhára nem gondoltam ilyesmikre. Valóban profin járkált az emberek lelkeiben és profi volt a megtörésükben, de nem hittem hogy képes ilyenekre. Minden egyes sírban egy napló volt. Erwin átnyújtotta az egyiket, a hideg futkosott a hátamon. Ugyan azt csinálta újra és újra, kiválasztott valakit. A szárnyai alá vette és mikor megunta, vagy megragadt a lány a fejlődésben vagy csak olyan kedve volt. Megölte.

- Elég furcsa.

Mondta Mike, mi pedig értetlen voltunk.

- Micsoda?

- Minden lányt teljesen máshogy temetett el és már ránézésre megtudom mondani, hogy a halál oka minden esettben más.

- Ez miért számít?

Néztem rá, de csak elgondolkodva ráncolta a homlokát.

- Ki tudja, lehet nem is lényeges.

- Solt-nál mindenek van valami miértje.

Nyomtam el a nem tudom hanyadik csikkem, Erwin mellé lépet.

- Itt végeztünk akkor, holnap letudjuk a lakás átkutatását a formalitás miatt. Rivaille legalább ezek a szegény lányok megnyugodhatnak.

- Igen, Örültem Mike.

Nyújtottam a kezem amit el is fogadott. A birtokra érve Hanji a konyhában várt. Elmondtunk neki mindent és Erwin fűzésébe kezdett, hogy hadd vehessen részt a boncolásban. Finoman kitettem őket és felmentem végre Christa-hoz. Az ágyban nassolt valami csokoládét. Újra rám mosolygott, de ez már egy teljesen nyugodt mosoly volt. Ledobtam a ruháim és mellé bújtam.

- Jobban vagy?

- Igen, csak ez a nap egyszerűen borzalmasan hosszú volt. Haragszol még?

- Nem, nem haragudtam hanem féltettelek. Teljesen más.

- Olívia.

- Mi?

- Ha Hercegnőt szülök akkor Olívia lesz a neve.

- Gyors váltás?

- Igazam volt ugye?

- Ne foglalkozzunk vele, majd reggel.

Mosolyogtam rá, letette a csokit és hozzám bújt. Nem kellett beszélni. Ez a nap tényleg borzalmasan hosszú volt. Remélem most már végre nyugalom lesz.

Szép estét drága Zsizsikéim!