Visszaértünk az Ackerman birtokra ahol már mindenki tűkön ülve várt ránk. Historia Eren oldalán, Annie pedig Armin oldalán. Rivaille a karján vezetett be, újra rám szakadt minden érzelem. A többiek arcán megnyugvást véltem felfedezni, de egyben aggódtak is.

- Mi a probléma?

Kérdezte a férjem, a fiúkon persze láttuk a gondterheltséget.

- Erwin Smith.

Felelte Armin tömören.

- Főnök mi okból nem állítod félre? Mióta kinevezték csak fejtörést okoz.

Nézett Historia mögül kíváncsian Eren.

Ahogy lehunyta tekintetét Rivaille, hogy fontolóra vegye a válaszát én magam is gondolkodóba estem, de mikor ismét megvillantak acélkék íriszei és az a sejtető félmosoly. Az egyetlen ami eszembe jutott az volt, hogy ''Igen, ilyen egy alvilági Király''

- Erwin Smith, egy olyan ember aki ki vívta a tiszteletem és a megbecsülésem, még ha nem egy oldalon állunk akkor is. Nem állítom félre mert lehet olyan idő mikor rájön, hogy a törvény amiben úgy hisz és véd az valójában ellene szól.

Meglepetten hallgattam és megnyugodtam hiszen magam is szimpatizálok azzal a férfivel.

- Nekem be kell mennem a könyvtárba plusz megpróbálok beszélni valakivel hátha okosabbak leszünk.

Mondtam, persze a lányok aggódva néztek.

- Szeretnél a valamelyik kocsimmal menni?

Ölelt szorosan Rivaille, persze felcsillant a tekintettem.

- Tudod melyiket szeretném.

Suttogtam, mire előkapta az Audi 8 slusz kulcsát.

- Lányok szabad egy körre?

Gyors búcsú csókot nyomot mindenki a majd elszáguldtunk.

- Minden volt?

Kérdezte Annie huncut mosollyal.

- Igen, de nem ez volt a lényeg. Mindent megbeszéltünk mielőtt bármi lett volna. Tulajdonképpen ez a kis szünet azt hiszem kellett, még ha egy kicsit bánt is amiket "függetlenül" tettünk.

- Hát tudom, hogy szemét dolog lesz tőlem, de basszus ez várható volt annyi feszültség után. Csak nem ez lett volna a módja.

Folytatta Annie és valami feloldozás féle érzetem lett. Vigyorogtam is.

- Köszönöm anyám a feloldozást.

Mind hárman hatalmas nevetésbe törtünk ki, olyan jó velük lenni.

- Amúgy Christa, Eren ugye eljegyzett és talán télen egybe kellünk.

Mosolygott rám Historia

- Ez nagyszerű! Nekünk is kellene már valami törvényes lakodalom. Bár ha Nona megtudja, hogy kibékültünk ki fog térni a hitéből.

- Minket kirakhatnál itt a Soul Caffee-ba, aztán ha végzel csatlakozz.

Ajánlotta fel Annie.

- Ott van Marco!

Visított Historia.

- Jól hangzik! Puszi, akkor később.

Tettem ki őket és már mentem is a kampuszra.

Céltudatosan mentem a könyvtárba, tudtam hogy ott lesz. Belépve egyből elkaptam az arany íriszeket. Becsuktam magam mögött az ajtót. Egy kis ideig csupán néztük egymást. Rám törtek az érzések és legszívesebben sírva kapaszkodtam volna az ingébe és követeltem volna az igazságot. De nem lehet.

- Miért?

- Mit miért, édes?

Döntötte meg fejét, a tekintette pedig olyan volt mint amikor kiadott Kira-nak

- Annyi minden történt. Életben vagy és.

Fakadtam ki, de nem folytattam. Elvörösödtem mire kuncogott. Egy pillanatig nem néztem rá. Fei Long és Mikhail is jobban látott mindent nálam.

- Remélem meg volt a nagy békülés. Édesem remélem elmesélted, hogy mennyi mindent megéltünk együtt. Mégis újra felül múltad az elvárásaimat. Jóval tovább bírtad nélküle, mint vártam. Rivaille Ackerman nem egy olyan férfi akit csak úgy elhagynak.

Felállt és színpadias könnyedséggel indult el felém.

- Nem jelentettem többet egy trófeánál, igaz? Olyan voltam mint a másik öt?

Egy pillanatig megállt és szemlélt. Elnevettem magam és a hideg ajtó lapnak simultam majd, lassan lépkedtem a könyves polcok fele, a szívem a torkomba dobogott, de folytattam.

-Rosa Costa, Olivia Colombo, Maria Colombo, Aria Russo, és az utolsó akiről tudnak Camilia Romano. Tényleg nem Rivaille miatt tűntek el. Ügyesen eltakarítottál magad után.

A utolsó sorban álltam meg neki dőlve a könyves polcnak. Mikor a Cselédben dolgoztam a csapat mindent elmesélt amit tudott persze. Végül sokadik agyalásra rájöttem valamire, hogy ők mind ide jártak levelezőre és aki ezeket intézi itt áll és farkas szemet néz velem. Az arcán olyan mosoly terült el, amit még soha sem láttam és hangos nevetésbe kezdett. Sírni akartam

- Édes Vörösbegyem fogad minden gratulációm!

Hajolt meg előttem.

- Tudod a maguk módján az összes különleges volt, de hozzád együtt sem érnek fel. Benned igazgyöngyöt találtam. Egy olyan prédát, amit érdemes űzni azt nem szalasztod el. Nem félsz?

Kecsesen húzta elő a borotvapengét a zsebéből, ugyanolyan mozdulattal nyitotta ki. A páni roham hasztalan volt. Egy lépés, két lépés.

- Ennyire megakarsz halni Solt?

Megállt szinte megint nevetett és én Mikhail szavaira gondoltam. "Ezt neked készítettem, még régen. Hangtompított, hat golyó van a tárban. Igazán nőies." Lassan húztam ki az övem alól a kis kézi fegyvert. Elégedetten mosolygott.

- Már látlak is ahogy elfoglalod Szentpétervár Trónját Vörösbegyem. Ahogy az alabástrom bőröd a karmazsin vörös vérben ázik, ahogy a hajad összetapad majd koronát kapsz.

Alig láttam, hogy felém indult. Nem érkeztem meghúzni a ravaszt a kezeim szorosan lefogta. Nem érkeztem? Képtelen voltam. Némán sírtam. Elárult újra. Vártam, hogy elvágja a torkom. Még sem tette meg. Az ajkait az enyémnek nyomta, és megcsókolt. Remegtem, nem tudtam mást tenni, hogy a fenébe vagyok képes még ebben a percben is szeretni. Az ajkába haraptam és elcsaptam a kezem.

- Mind az ösztöneink rabja vagyunk. Nem létezik nevelés csak öröklés és te egy véres kezű Maffia Királynőnek születtél. Ott voltam az orra előtt, fel sem tűnt neki. Ha téged megtudnálak, de.

Nem fejezte be. Felkapta a kést és elindult kifelé. Utána kiáltottam, zokogva.

- Hányszor árulsz még el?

Visszanézett, de nem felelt. A mosolyába volt valami fájdalmas és megfoghatatlan. Mi csak bántani tudjuk egymást. Akarva-akaratlanul, újra és újra.

Egy kis ideig tanakodtam végül küldtem egy sms-t.

"Jöjjön kérem a lakásomra amint tud. Az ügy nem halasztható. Mrs Ackerman."

A kocsiig értem ki már jött a válasz.

"Nyolcra igyekszem oda érni. Mr. Smith"

Rendben tehát még tudok a lányokkal is lenni. Fél nyolc fele írtam egy levelet Rivaille-nak és oda adtam a lányoknak a kocsi kulccsal együtt. Utána elindultam a lakásomra. Még nem volt nyolc óra, de már várt rám.

- Bocsásson meg a késésért Erwin.

- Szép estét, Mrs Ackerman.

A szőke lágy mosolyt küldött, majd beinvitáltam.

- Miben lehetek segítségére a "Király" feleségének?

Ahogy kérdezte nem volt gúnyos a hangja, csupán valami lesajnálás, de nem érdekel.

- Tegyük fel, hogy amit elmondok az megoldás az öt lány eltűnésére.

A tekintette izgatott lett hisz amint megkapta a kinevezést ezt az ügyet is megkapta. Belekortyolt a kávéba.

- Mit kér cserébe? Jól tudom, ingyen semmi sincs.

- Erwin parancsnok csupán kevesen vívják ki a férjem tiszteletét és maga egy közülük. Beszélt Fei-lel és Asami-val is, de egyiküknek sem tűnt el embere.

- Ön honnan, értem hisz Ön is egy ilyen család tagja.

- Amíg nem hagytuk el a szülő földem nem volt fenékig tejfel az életem elhiheti. Viszont tudom ki tette, a bizonyítás hiányzik. Vagy csak megvárjuk amíg megpróbál megölni.

Ittam a kávémba, a rendőr parancsnoka pedig megállt az ütő.

- Miért pont téged?

- Mert azóta emberi a férjem mióta velem van, mindentől megakarja fosztani. A múlt lenen a kulcs a miértre, de Rivaille megtagadja tőlem.

- Kiről van szó Christa?

- Solt Blake, a férjem volt jobb keze, aki felkarolt és elárul újra és újra. Solt aki a szeretőm volt.

Erwin lesütötte a szemeit.

- Hogy bizonyítsuk be?

- Ön a rendőr parancsnoka, de a férjemmel talán többre mennek együtt. Magát elismerik, minket nem zaklatnak és talán ne agy Isten baráti lesz a hangulat.

Elmosolyodott, majd felállt a kezét nyújtva. Megráztam.

- Engedje meg, hogy haza vigyem. Ott a férje is véleményt mondhat.

Beleegyezően bólintottam és beszálltam mellé. Meglepett mert az úton magáról és a családjáról beszélt. Az utálata onnan ered, hogy az apja egy tűzharcban halt meg azért rühel a Cselédbe járni. Megértettem hisz egy átlag ember ebbe nem lát bele.

Zsizsikék itt van a negyedik évad első része. Remélem továbbra is élvezhető az olvasása. Puszi 💋