Az időérzékem elveszett. De ebben a helyzetben egyáltalán számít ez? Tehetetlen vagyok. A kezek, amelyek ruhám alatt matatnak, s egyre inkább a nadrágomba próbálnak beférkőzni, elkezdték markolászni a bőrt. Szerencsémre a csípőm ad otthont kacsóinak, így semmi árulkodó jelbe nem tudott beleütközni.

- Yuri! - a folyosó végéről közeledő léptek morajával együtt, egy selymes férfihang parancsoló megszólítása állította le az élvezkedő fiút. - Ryuu, a 3B-ből téged keres. Jobb, ha sietsz a senpaiodhoz.

Nem kellett tovább csábítgatni Yuri-t a felsőbb éves sráccal. Lelkes lett. Praclijaitól megszabadított, és azokat a zsebébe gyömöszölte. Hamisan, érthetetlen dalra kezdett rá, miután elindult. Vissza sem nézett.

Sóhajtottam egy mélyet, majd lecsúsztam a fal mentén. A homlokomról patakokban csordogáló verejték keveredett a szememből kiszökött örömkönnyekkel. A felhúzott lábaim hegyes térdeit bámultam, amelyek remegtek.

- Hé! - hangzott a felkiáltás, ismét ugyanattól az embertől, harsányabban.

Kirázott a hideg, a szőr pedig felállt a karomon. Nem tudtam elképzelni azt, hogy mi következhet a történtek után. Lassan a hang irányába fordítottam fejemet, s pillantottam fel arra az emberre, akit jelen pillanatban a megmentőmnek tudhatok be.

- Shikatani-senpai?!

- Milyen udvariatlan, hogy még egy teára sem hívsz meg... - tolta feljebb a szemüvegét. Idegességében lábával dobolni kezdett, gyors ütemben a csempe kövén. Ezt követően lenézően pillantott reám.

- Me... Meghívhatlak egy teára? - remegő ajkaim közül, reszkető hang szökött ki, és bátorkodtam egy megkönnyebbült mosolyt erőltetni mellé.

- Meg.

*

- Tessék - az Amerikából hozott porcelán csészealjra tettem rá az ízléses, hozzá illő teáscsészét, amelyben a vendég által választott gyümölcsös, meleg tea pihent.

Kezeim remegtek. Érzelmi állapotomhoz ez nem köthető, egyszerűen csak a sok évnyi ujjropogtatás tönkre vágta az ízületeimet, amelynek ez lett a végső eredménye. Ebből kifolyólag óvatosan, a lábam elé nézve vittem a fiúhoz, aki az olcsó matracomon pihentette a hátsófelét.

Az apró méretű szoba közepén, kicsi lábakkal megáldott asztal álldogált magányosan, amely néhol karcos volt, esetleg fakult. Erre a bútorra tettem rá az elegáns, drága csészét és arra a talpát védő, aprócska tányért. Ezután következett a méz, a cukor és a citromlé, amelyekkel kedve szerint ízesíthette italát. Mikor minden a helyén volt, térdeimet a földre helyeztem, majd ráültem sarkaimra, a férfival szemben. Figyeltem, ahogyan megfontoltan tesz ízesítőket abba az olcsó löttybe. Lassan, miután elkeverte az előre bekészített kiskanállal mindazt, szájához emelte mini, elegánsabb 'bögréjét', majd kortyolt belőle.

- Amerika, huh... - sóhajtott, majd visszatette csészealjra. Nyelt egy nagyot.

- Nem ízlik, gondolom... - szólaltam meg bátortalanul, miközben a tarkómat vakartam. Igyekeztem minél inkább gömböc formát felvenni, hogy ne tűnjön ki számára szokatlan domborulat.

Rám szegezte szemeit. Bal kezét arca elé emelte, a középső-és mutatóujja feljebb tolták szemüvegét. Orra alatt kuncogott, majd ismételten megszólalt:

- Mekkora?

- H-huh?! Micsoda...? - meghökkentem. - A filter? Hát... Átlagos, gondolom.

Felállt. Kikerülte a kicsi asztalt. Óvatosan, aprólékosan haladt a szűk hely miatt. Szempárommal követtem őt. Megállt. Pontosan felettem. Váratlanul guggolt le elém. Egyik karja teste mellett helyezkedett el, a másik pedig rácsípett az államra. Ajkaihoz húzta fejemet, majd belehajolt a hallójáratom bejáratához.

- A melltartó méreted... Mekkora? - suttogta.

- Tessék?!

Egyik kacsómmal hátra támaszkodtam, amellyel sikeresen meglöktem a fadekorációt. A cukor kiborult, a csésze lecsúszott az aljáról, de csodának határos módon nem folyt ki belőle egy csepp ital sem. A méz és citromlé leesett ugyan róla, de bontatlan állapotuknak hála, nem kell majd a takarítás miatt aggódnom.

- Szóval D-s a kosárméreted – a váratlan akció figyelmemet elvonta arról, hogy az egyik doboz aljából elővett egy piros, csipkés kebelfedőt, s pántjai közé fonta rakoncátlan ujjait, felém tartva azt.

- Ne nyúlj hozzá~! - kiáltottam el magamat, azután kapva. Mint a macska elől a pecabotos játékot, úgy húzta el, oldalra. Arcomra a pír egyre jobban kezdett kiköltözni. Fejemet szélsebesen hajtottam le, fogaimat pedig csikorgattam. Ismételten előtörtek a verejtékek, amelyek csak úgy folytak le összeráncolt homlokomról.

- Oroszlánbarlangba jöttél. Ha megtudják, hogy nem lóbálsz farkat a lábad között, az itt még valahol lapuló heterók megtömnek. Sejted, ugye? Csak rád kell nézni. Összeszartad magad, igazam van? - erőltetett orcájára egy félmosolyt, majd folytatta - Nincs mitől tartanod. Véletlen csúszott ki Jun szájából az, hogy húga van. És úgy tűnik, csak nekem volt maradandó információ. Kössünk alkut. Nem mondok senkinek semmit, ha...

- Én még szűz vagyok! - kezeimet összetettem, mintha imádkoznék. Remegő hangommal szakítottam félbe senpai mondandóját, aki majdhogynem gúnyos nevetéssel válaszolt rá.

- Ne aggódj. Nincs gusztusom hozzád érni.

- Azért egy egyszerű „Nem erről van szó" is elég lett volna... - haraptam bele ajkamba, miután elfogott a szégyenérzet.

- Nem tartozik bele az érdeklődési körömbe az érzelemvilágod - sóhajtott - Egy dolgot kérek tőled, a hallgatásomért cserébe.

- M-mi lenne az? - bátorkodtam belenézni a szemeibe, mire azokat eltakarta az előbb említett fehérneműmmel.

- Ezt akarom.

*

Lassan egy hete, hogy ide jöttem, s hogy Shikatani-senpai melltartó dílerévé váltam. Szívószálas üdítőmet szürcsölgetve, a második emeleti ablak párkányára rákönyökölve, gondolkodom azon, hogy tényleg kövér vagyok, vagy csak egyszerűen a hátam széles olyannyira, hogy ő hordani tudja az intim részeim takaróját. Ugyanis fétise a női ruhaneműk viselése, mint például az említett melltartó, avagy tanga. De az sincs kizárva, hogy felöltözik középiskolás kislánynak a szexpartnere kedvéért.

- Vajon, ha szépen megkérem, beöltözik a kedvenc színésznőmnek is? - tettem fel magamnak a kérdést, amelyre nevetéssel feleltem.

Ugyanakkor nem csak ez járt a fejemben. Az elmúlt egy hétben Yuri nem környékezett meg ugyan, de a para még mindig bennem van. Amikor csak tehetem társaságban járok-kelek, de Tamura-senpai szerint ez sem akadályozza őt meg semmiben.
A klubban híre ment annak, hogy valaki zaklatja a fura fiút, aki konkrétan le sem szarja a történteket. Akemi-senpai elmondása szerint ellopták az alsónadrágjait, a klubtól kapott szexjátékait, és az ismeretlen levelekkel tömi tele a szekrényét. Amikor pár színes és illatos boríték a kezem ügyébe került, női ösztöneimnek köszönhetően rögtön leesett a tantusz: az az illető szerelemből kezdett vonzódni hozzá.

Nem foglalkoznék ezzel, ha nem kezdtünk volna el kutatni a zaklató után. Az indok, amiért ez kicsit is foglalkoztat, az pedig az, hogy a titkos imádót egy csoportszexre fogunk kényszeríteni... Ami inkább számomra lenne büntetés. Valljuk be, hogy aki ebbe az elmeroggyantba szeret bele, ő sem lehet egészséges mentálisan.

- Cső, dagadék! - hangzott a hátam mögül az ismerős, fenyegető hang, aminek a gazdája mellém telepedett az ablakba.

- H-Hello... Tamu-senpai - tekintetét kerültem, s az üres papírdobozt, ami markomban pihent, összegyűrtem.

- Cukros, ez komoly? Addig folytatod, amíg saját röppályád nem lesz?

- Neked meg nem kéne annyi citromot enned... - csettintettem egyet a nyelvemmel.

- Ez, hogy jön ide, dagadék?

- Beszűkült a lukad tőle, biztos. Mostanában... Mintha több szabadidőd lenne. Megkérdezzek valakit, hátha segít, Ta~mu~sen~pai~? - dallamosan ejtettem ki a szavakat számon, amiket természetesen mélyítettem. A férfi felhúzta szemöldökét, majd elrugaszkodott a párkánytól.

- Én a helyedben magam miatt aggódnék. Három hét... - suttogta, miközben elindult a lépcsők felé. Kissé paprikás volt, talán az improvizált beszólástól, amelynek a folytatását vissza kellett nyelnem. Képes vagyok olyannyira túlfeszíteni a dolgokat, hogy az verekedésbe torkolhat. Az viszont nem lenne szerencsés, ha Tamura rájönne arra, hogy egy kipárnázott egyént püföl, akinek nincs pöcse, viszont csüngő ikrekkel rendelkezik.

Igaza van. Most a saját dolgommal kéne, hogy elfoglalt legyek. Sajnálatos módon nem ez az egyetlen, ami miatt aggódnom kell. A nyakamon vannak az elkövetkezendő vizsgák, és nem mehetek négyes átlag alá.

Megvan! Mostantól van ok a nyugalomra. Időben elkezdek tanulni, és a havi szexeredmény miatt sem kell aggódni...

Meg kell keresnem!

Megtettem ugyanazt a mozdulatsort, amit az előbb itt tanyázó senpai is, azaz két mancsomat az ablakpárkányra tapasztottam, majd az abba összpontosított összes erőmnek köszönhetően hirtelen, elrugaszkodtam attól. Készültem lábaimmal megtámaszkodni, de éreztem azt, ahogyan hátam nekimegy valaminek. Az ütközés pillanatában azt hittem, hogy a falnak ugrottam neki. Akkor, amikor már a földön ültem, de társaságban, akkor esett le igazán.

Gyorsan felmértem magamnak a srácot.

Ami abban a hirtelen történő felfedezésben feltűnt, az a kissé kócos, szembelógó fekete hajzuhatag volt, ami tökéletesen kiegészült a világoszöld színnel megáldott szempárral. Arca pirospozsgás volt, ami kiemelte a legördülő verejtéket. Mindehhez még a magába fojtott lihegés is társult. Ebből megállapítottam, hogy valamerre sietett.

Ökölbe szorítottam kézfejeimet, majd azt a padlóra helyeztem, s ezzel löktem fel magamat alapállásba. Amint ez megtörtént, az egyik lesérült praclimat nyújtottam felé egy enyhe kis mosollyal.

- Gyere, felhúzlak - használtam újból férfias hangszínemet. Amikor összeszedte magát agyilag, rámarkolt bizonytalanul a felkínált végtagra. Mind a kettőnk lendülete kellett ahhoz, hogy ő is a saját lábain állhasson.

- Köszönöm... - halkan mondta, alig érthetően.

- Ugyan! - legyintettem egyet - Ez a legkevesebb, ha már fellöktelek. Sajnálom...

- O-Oké...

- Huh? - mosolyodtam el a szégyenlőssége láttán. - Az én nevem Hikaru Fox. Hívj nyugodtan Hikaru-kun-nak. És... A te neved?

- Fujisaki... Tooru... - válaszolta. Fejét lassan felemelte, s a hátam mögé nézett jelezve, hogy menne.

- Menj csak, nem tartalak fel - álltam el az útjából úgy, hogy teljesen a falnak simultam.

Bólintott, majd normális tempóban haladt el előttem. Szemeimmel végig követtem útvonalát. Rögtön, az első alkalommal, ahol a folyosó szétvált és lehetett jobbra fordulni, arra ment tovább. Azon az oldalon a takarítószertáron és néhány már valószínűleg bezárt termen kívül más nem található ezekben az órákban. Vajon mi lehet az oka, hogy zsákutcába baktat?

Ez nem az én dolgom.

*

A kollégium hideg, márványos lépcsőjén ültem. Combomra helyezett könyököm erőteljesen belefúródott a húsba, a kézfejemen pihenő fejem súlya miatt. A görnyedve ülés nem kedvez hátam jólétének, s hogy ne sajogjon annyira, kihúztam magam, majd nyújtózkodtam. Ekkor vettem észre, hogy az övem, mely melleimet szorította le, egyszer csak kizuhant pulóverem alól. Csatja eltörött. Abban a pillanatban felkaptam a földről, s belegyömöszöltem hátitáskám fő zsebébe, ahol a tankönyvek az első adandó alkalommal széjjelnyomták, s megsértették a bőrét. Pánik lett úrrá rajtam. Azonnal felugrottam pozíciómból, vállamon átdobtam batyum egyik pántját, s sietősen indultam be a kollégium ajtaján, amikor meghallottam egy ismerős hangot. Pupilláim kitágultak, szívem kihagyott egy ütemet. Megfordultam, mire csak ennyi cirógatta meg füleimet:

- Nem hiszem el... Egy lány?