Befejező rész

- Emlékszel az első találkozásunkra? - Nicholas meztelen felsőtestén feküdtem, miközben fáradtan a hajamat simogatta. Én azzal szórakoztam, hogy mutatóujjammal végtelen jelet rajzoltam a lapos hasán. A kérdése miatt mosolyogva kifújtam a levegőt, hiszen lehetetlenség lenne elfelejteni azt a napot. Mélyen a szemébe néztem, miközben összeráncolt szemöldökkel elmosolyodtam.

- Mire gondolsz? - suttogtam. - Arra amikor beszorult a forgóajtó? - ujjainkat összekulcsoltuk. Ekkor Nicholas izzadt homlokkal az egyik lábát felhúzta, majd végig simított a combomon.

- Nem arra! Inkább arra, ami utána történt! - a fülemhez hajolt, hajamat a fülem mögé tűrte, miközben vigyorral az arcomon visszaemlékeztem az első találkozásunk, kevésbé szörnyű pillanataira. - Egy órát vártam rád! - suttogta a fülembe. - Amikor kijöttél a kórház fotocellás ajtaján, azonnal melléd léptem!

- Még mindig emlékszem, hogy mérges voltam rád! Szó szerint elküldtelek a picsába!

- Egy levakarhatatlan pasinak gondoltál! - folytatta nevetve. Ekkor a plafon felé pillantottam, majd nevetve megráztam a fejem.

- Nem felejtem el, hogy randira hívtál!

- Én pedig azt nem, hogy nemet mondtál! - egy hirtelen mozdulattal megtámaszkodott felettem. A lábamat oldalra csúsztattam, és mélyen a szemébe néztem, amikor egy lassú és mély mozdulattal belém csúszott. Amikor mozogni kezdett, átkaroltam a nyakát, végig simítottam a hátát és felnyögtem. - De az fájt a legjobban, hogy tökön rúgtál! - súgta a fülembe.

- Mire számítottál, Nicholas Collins? - nyögtem hangosan. - Arra, hogy a mesterséges megtermékenyítésem után randizni fogok egy pasival, akivel előtte a forgóajtóba ragadtam?!

Másnap Nicholas egy olyan helyre vitt el, ahova eddig még soha. Az autópályán hajtottunk, miközben kezét gyengéden az ujjamra kulcsolta. Valami szokatlan és aggasztó volt a viselkedésében. At egész úton el sem engedte a kezem. Vezetés közben néha a hajába túrt, de a tekintete és a mimikája elárulta, hogy ezek nem olyan boldog percek. A tenyeremnél is jobban ismertem Nicholas-t, tudtam, hogy oka van annak, hogy így viselkedik. A kocsiban bizonytalanul fürkésztem az ívelt, erős állát, a kicsi borostáját és a tökéletesen megcsinált haját. Nicholas Collins különleges kisugárzással és tökéletes magatartásával örökre a szívem lakója lett. Amit iránta érzek, az nem csak megfogalmazhatatlan, de lehetetlen. Nem csak szerelem, de ez minden. Vele boldog vagyok. El tudom képzelni, hogy mellette öregszek meg, hogy majd mellette hajtom örök álomra a fejem. Nicholas Collins nem csak a férjem volt, hanem a gyermekeim édesapja és a férfi, aki örök időkre bezárta magát a szívembe. - Hova megyünk, Nicholas? - suttogtam, miközben lehajtottunk az autópályáról, majd egy homokos úton végig hajtva, Nicholas leparkol egy temető előtt. Amint megpillantottam a sírköveket, szomorúan elmosolyodtam és nyeltem egyet. Nicholas a kormányra simította a karját. Nem mondott semmit, csak hátra nyúlt és a kezébe vette a csokor virágot és egy kicsi szürke dobozt.

- Velem jössz? - fürkészte az arcomat, mire határozottan bólintottam.

Egymás kezét fogva létünk be a csendes temető rozsdás ajtaján. A kapu nyikorgott ahogy becsuktuk magunk után. A sírkövek között hosszú volt a fű. Olyan volt, mintha nem gondozza senki. A fehér sírkövek mellett egy barna és arany színű oszlopokkal körülvett sírkő felé sétáltunk. Életemben most először láttam Nicholas édesapjának a sírkövét. Olyan gyönyörű és különleges volt. A díszes oszlopok és a rajtuk található galambok mintha örök időkre védelmeznék a sírkövet, amin szintén galambok voltak. A gránit barna sírkőre aranyozott betűkkel vésték Nicholas Collins édesapjának nevét, születését és élete utolsó napjának dátumát. Alatta egy hosszú idézet vol. Nicholas szorosan fogta kezem, miközben a homlokomhoz nyomta az ajkát. - " Hulló könnyekkel állok sírod felett, a koporsó bezárta legdrágább kincsemet. Megállt egy szív, mely élni vágyott, csak az idő múlik, feledni nem lehet. Nehéz az életet élni nélküled, felejteni téged soha nem lehet. Ha a bús napjaim le fognak telni, oda vágyom hozzád megpihenni. - Nicholas könnyes szemmel olvasta le a feliratot, miközben remegve próbáltam visszatartani a könnyeimet. Nem tehettem semmit. Ott voltam és némán támogattam őt. Azt hiszem, hogy többre nem is lenne szüksége. A támogatásom és a szeretetem elég neki.

- Ez olyan gyönyörű! - töröltem le a könnyeimet. Nicholas a fehér pici kövek felé pillantott, majd a barna sírkő közepére helyezte a csokor virágot, és a dobozt, aminek tetejét levette. Egy arany színű érem volt benne. Szavak nélkül is értettem, hogy ez számára fontos és örök emlék.

- Nagyon rég voltam itt apa! - suttogta lehorgasztott fejjel. Én kicsit hátrébb álltam, de én is figyeltem és hallgattam minden szavát. - Nem is tudom, hogy mit mondhatnék! Régóta tervezem, hogy eljövök, de eddig valamiért nem mertem. Attól féltem, hogy rám borul a fájdalom és képtelen leszek újra talpra állni! - ekkor Nicholas felém pillantott, majd kezét felém nyújtotta. Könnyes szemmel megfogtam és mellé léptem. - De van valaki, aki nem csak begyógyította a sebet, de meg is változtatta az életem. Aki megmutatta, hogy a szeretet erősebb a fájdalomnál. Aki bebizonyította, hogy nem gyengeség sírni. Aki segített a nehéz döntésekben és mindig mellettem állt. Ő cserébe nem kért semmit, csak azt, hogy szeressem. Ő a feleségem, a szerelmem és az unokáid édesanyja! - nyomott egy puszit a halántékomra, miközben szipogva töröltem az orromat. - Az évek alatt arra is rájöttem, hogy az életben még sok kudarc fog érni, és ha nem nézek szembe velük, akkor képtelen leszek talpra állni! Megtanultam, hogy a gyász és az elvesztés mire képes. Ebből csak akkor léphetünk ki, ha felfogjuk és engedjük, hogy ne egyedül csináljuk végig! És neked köszönhetően tanultam meg, hogy az élet fájdalommal jár. De mégis viselni kell ezt a fájdalmat, hiszen így léphetünk tovább - Nicholas lehorgasztotta a fejét, majd megrántotta a vállát. - Emlékszem, hogy régen mindig azt mondtad, hogy ne színész, hanem valami más legyek! Azt hiszem, hogy akkor először nem hallgattam rád. És, hogy jól döntöttem-e? - pillantott a gránitból készült galambok felé, majd nyelt egyet. - Nem tudom, apa! Büszke vagy rám? - az ég felé pillantott, majd a sűrű könnycseppei végig folytak az arcán. Néma és fáradt sóhaj hagyta el az ajkát. A fejemet ráztam, majd szorosan magamhoz húztam. A tarkóját simogattam, miközben a karjaim között sírt.

- Büszke rád, kicsim! - pusziltam meg a tarkóját. - És tudod, hogy miért büszke rád? - toltam el magamtól, miközben sűrű könnycseppei között a szemembe nézett. Ott a temetőben állva tudtam, hogy mit mondjak, hiszen éreztem az édesapja jelenlétét, és tudtam, hogy mosolyog. - Azért Nicholas Collins, mert te nem csak egy tökéletes ember vagy - simítottam hátra a haját. - Hanem tökéletes férj, édesapa és tökéletes színész! Azért mert olyan vagy mint ő! - fogtam kezeim közé az arcát és megcsókoltam. - Olyan vagy mint az édesapád!

Fél évvel később

- Tudod, hogy az ember rablásért már büntetés jár? - pillantottam Nicholas-ra, miközben lehajtott az autópályáról és lekanyarodott egy jól ismert útszakaszra. Ezer éve nem jártunk itt. Emlékszem, mikor Nicholas egyszer elhozott engem ide. Az egyik forgatás után jöttünk el. Akkor a fák benőtték a tavat és a magas vízesést. - Hát ide hoztál? - suttogtam, miközben leparkolt az erdő mellett és a kavicsos út felé pillantott. - Sok minden változott! - kapcsoltam ki az övem, majd az autó előtt megfogtuk egymás kezét. A benőtt erdőnek nyoma sem volt. Helyette mesterséges szürke köves út vezetett valahova.

- Említettem neked, hogy van egy ajándékom a számodra! - ujjait a kezemre kulcsolta, miközben a gyönyörű erdő mellett található köves úton egymás mellet sétáltunk.

- Igen! Tegnap mondtad, hogy elviszel valahova! - fürkésztem a magas fákat. - Arra viszont nem számítottam, hogy ide hozol! Emlékszem, hogy az egyik forgatás után jöttünk ide! A vízben fürödtünk és ismerkedtünk! - az emlékek magukkal ragadtak, ezért elpirulva lesütöttem a szeme. Nagyon sok dolog történt azóta. Mi ketten megismertük egymást, szerelmesek lettünk és lett két csodálatos gyerekünk. Bár Nicholas a harmadikról még nem tudott, ezért reméltem, hogy ez tökéletes alkalom lesz arra, hogy elmondjam a jó hírt.

- Akkor arra is emlékszel, hogy ezt a vízesést és a tavat régen benőtte a sűrű erdő és a gaz! - fekete napszemüvege alatt kíváncsian fürkészte az arcomat. Az úton sétáltunk, miközben hangos gépek, daruk, munkások és különböző munkásgépek hangját hallottam meg. A lábam ekkor a földbe gyökerezett.

- Nicholas? - torpantam meg elkerekedett szemekkel. Pár lépést után megpillantottam a gyönyörű sziklából ömlő vízesést, ami a mély, kristályvizű tóba folyt. A tó mellett óriási területen mérnökök és munkások egy modern ház felépítésén dolgoztak. A lakás alapja betonnal és vas csövekkel már be volt fejezve. Ahogy végignéztem a folyamatot, hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak. - Nicholas! Ez?! - álltam meg előtte. Ekkor levette a napszemüvegét, majd bólintott.

- Az utóbbi időben sokszor eszembe jutott ez a hely! Azért szerettük mert távol van a várostól és a tömegtől! Mivel közel áll a szívünkhöz, arra gondoltam, hogy milyen jó lenne itt lakni! - és ekkor hátulról átkarolt, majd a fülemhez hajolt és így szólt: - Két éven belül a hálószobánk ablakából nézhetjük a saját vízesésünket, miközben én benned vagyok! - annyira boldog voltam, hogy vele szembe fordultam, elnevettem magam és a fejemet ráztam.

- Hihetetlen férfi vagy! - suttogtam, miközben kezét megfogtam és a hasamra szorítottam. Ekkor Nicholas szeme elkerekedett. - Terhes vagyok!

Nicholas először nem szólt semmit, csak az arcomat fürkészte. Láttam, hogy tekintete könnybe lábad, hogy ajkát mosolyra húzza. Ez lesz a gyönyörű kezdetünk.

- Atyaég! Komolyan!? - megemelt, majd hirtelen megpörgetett a tengelyem körül. - Apa leszek! - kiabálta. - Harmadszorra is apuka leszek! - Nicholas olyan hangos volt, hogy a munkások felvont szemöldökkel felénk pillantottak, majd váratlanul tapsolni és fütyülni kezdett.

- Üd az új élet küszöbén, Nicholas Collins! - suttogtam a boldogságtól könnyes arccal.

És így történt, hogy beleszerettem egy beképzelt filmsztárba, aki a szerelem miatt nem csak megváltozott, de idővel a férjem és gyermekeim apja lett.

VÉGE

Remélem, hogy tetszett nektek Jenna és Nicholas története, örülök, hogy izgatottan vártátok a részeket. Örülök, hogy sokan szerettétek ezt a történetet, hogy együtt izgultatok a két főszereplőkért. Mint minden könyvemet, ezt is elengedem, hogy több emberhez eljusson. Egy élmény volt írni. Az biztos, hogy a szívemhez nőt és bízok abban, hogy ezt is is elmondhatjátok.