- Te istenverte rohadék! Ennyire szerencsétlen vagy?! Nem megmondtam, hogy nyomok nélkül nyírd ki a gyerek apját?! - a korlát takarása mögött, könnyes szemmel guggoltam, miközben a lezárt forgatás helyszínén, késő éjszaka két férfi beszélgetett. A sárga kifeszített szalag mögött álltak, a félhomályban csak a körvonalaikat láttam. Kicsi kezemet a rács felületére helyeztem, fejemet óvatosan biccentettem előre, hogy jobban halljam a párbeszédet.

- N...nem lesz baj! M...mindent úgy tettem ahogy kértél! - a férfi mögöttem állt, az arcát nem láttam. Emlékszek, hogy a fiatal férfi megragadta a pólóját és fenyegetően magához húzta. Nem tudtam, hogy ki a rossz. Az, aki bocsánatért esedezett, vagy az, aki magához húzta. Talán mindkettő bűnös volt. Azt tudtam, hogy itt nagy baj van. - A benzin amit a forgatás előtt a kocsiba csurgattam... - kereste a szavakat, mintha csak magát próbálná menteni. - Véletlen balesetnek tűnt! Nem lesz baj! Senki nem fog rájönni arra, hogy mi voltunk! Ebből nem lesz semmi!

- Hát nem érted, te rohadék?! - ekkor a férfi hatalmasat bemosott a másik fickónak, aki védelmezően arcára helyezte a kezét. - A nyomozás során a helyszínelők rájöhetnek  arra, hogy szándékosan került benzin a kocsiba, hiszen az csak egy kurva kellék volt! - miután elengedte a férfit, levette a sapkáját és a hajába túrt. - Nem derülhet ki, hogy mi voltunk!  Imádkozz, hogy soha ne derüljön ki! - tette fel az ujját fenyegetően. - Nem derülhet ki, hogy mi öltük meg Collinst! Soha senki nem tudhat róla, megértetted?! - a poros padlóra dobta sapkáját, majd csípőre helyezte a kezét. - Jól figyelj ide! - bólintott szaporán. - Az ügy nem derülhet ki! Erről én magam fogok gondoskodni! - lökte meg a férfit, majd szitkozódva elhagyta a helyszínt.

Az üres raktárban, könnyes szemmel másztam át a sárga szalag alatt, miközben a kezemet a poros talajra helyeztem. - Hm! Apa? - suttogtam összetörten, miközben a letakart autó mellé ültem. Az éget roncs egy fehér anyaggal le volt takarva. Ez volt édesapám halálának a helyszíne. - Gyere vissza hozzám, apa! - húztam a mellkasomhoz a térdemet, miközben fejemet ráhajtottam. Csak egy gyerek voltam. Egy gyerek, aki tl sokat kapott az élettől és az emberektől.

Késő éjszaka, könnyes szemmel és izzadva sétáltam a konyhába. A szörnyű rémálom után, remegő kezekkel öntöttem magamnak vizet, majd hunyorogva felkapcsoltam a lámpát. A lámpa halvány fénye bevilágította a modern konyhát, miközben halántékomat masszírozva leültem az egyik székre. Miután bekapcsoltam a gépet, felmentem az internetre, de azonnal megbántam. A Facebook tele volt olyan cikekkel amit rólam és Jennáról írtak. Csupa szívmelengető cikket olvastam rólunk. Pillanat képeket készítettek rólunk, ahogy egymás mellett sétálunk az utcán, ahogy átkarolom a nyakát, ő a kezemet fogja. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy a csapból is mi folytunk. Hivatalosan is mi lettünk Hollywood "legimádnivalóbb" párja. Olyan cikkekt írtak rólunk, amiben részletesen elmesélték a megismerkedésünket. Bár nem tartozott senkire, de a pletykák engem soha nem kerültek el. - Hollywood leggyönyörűbb szerelmes párja Nicholas Collins és Jenna Gomez egy új, eddig nem mutatott ruha darabban mutatkozott a nyilvánosság előtt. A képen jól látszik, hogy a márka nem más, mint az NColl, amit Nicholas Collins saját márkája képvisel. A ruhadarabokon jól látszik a Mr és Mrs felirat. Kíváncsiak vagyunk, hogy Nicholas Collins tervez -e a közeljövőben több ruhadarabot megálmodni, vagy megelégszik a karórákkal és az egyszerű pólókkal? Nem elég, hogy elképesztően tehetséges és feltörekvő színész, de az NColl márka piacra dobása után, a színész bővebb vagyonra tett szert. Figyelem rajongók! Elképzelhető, hogy az NColl felveheti a versenyt a többi ruha márkával együtt? Ha választanom kéne Luis Vuitton és NColl között, akkor az utóbbit választanám! Te is tedd azt!

- Apa! - vékony hang zökkentett ki, ezért lecsuktam a gépet és összeráncolt szemöldökkel fordultam Liam felé, aki szemét dörzsölve sétált a konyhába. Miután leült mellém, hunyorogva fürkészte az arcomat.

- Miért nem alszol, kicsim? - helyeztem kezem a lecsukott gépre.

- Te miért nem alszol, apa? - fürkészte az arcomat, mire felsóhajtottam.

- Apádat rémálmok gyötrik - temettem tenyerembe az arcomat, miközben fél szemmel Liamet néztem, aki szomorú tekintettel elmosolyodott. Ő volt az egyetlen kincsem. Őt mindennél jobban védtem a közösségi médiától és a pletykáktól. Mindennap azért imádkozok, hogy az interneten ne találkozzak olyan cikkel, amiben Liamről írnak. Nagy dolog lenne ez, egy nyolc éves gyereknek. Próbáltam falat építeni közé és a közösségi média közé. Édesapjaként dühös lennék, ha találgatásokat olvasnék a fiamról. Az újságírók most nagyot ráálltak a márkámra, ezért nem figyelnek oda a magánéletemre. Imádkoztam, hogy ez sokáig így legyen, mert nem akartam olyan cikket olvasni, amiben a "soha nem látott fiam felbukkanásáról írnak." - De te mit csinálsz hajnal két órakor? - suttogtam és fél testtel felé fordultam. Liam is így tett, majd a kezét kezdte el piszkálni.

- Nemsokára vége a nyárnak - suttogta. - Nem szeretnék iskolába menni!

- Muszáj lesz! - suttogtam és megsimítottam a haját. - Tudod, hogy hány olyan dolgot éltem át életemben, amit nem akartam? - erőltettem magamra egy mosolyt. - Soha nem volt könnyű életem - tettem hozzá halkan. - De az akadályok maguktól jönnek! Egyszerűen csak meg kell tanulni átlendülni felettük - simítottam meg az arcát.

- Neked mindig sikerült? - suttogta hunyorogva, mire oldalra pillantottam és erőltettem magamra egy mosolyt.

- Menj aludni, Liam! Most - pillantottam az ajtó felé.

- Szigorú apa vagy! Lehetnél egy kicsit engedékenyebb! - duzzogott és leszállt a székről.

- Jóéjt bogaram!

- Hogyne hogyne, apuci! - intett, majd vissza sem nézve rám bement a szobájába.

- Apja fia - suttogtam, miközben a hálószoba felé vettem az irányt. Kicsit megemeltem a takarót, majd óvatosan befeküdtem, hogy ne ébresszem fel Jennát. A hátamra feküdtem, miközben ő álmában hozzám bújt. Fejét a mellkasomra hajtotta, tenyerét pedig a hasamra helyezte. Apró puszit nyomtam a hajára, miközben az üveg felé pillantottam. Bármi is vár rám a jövőben, tudtam, hogy meg kell bírkóznom vele. Éreztem, hogy jön valami. Nem tudtam, hogy mi, igazából felkészülve sem éreztem magam. Annyit tudtam, hogy a sors mindig tartogat valamit a számomra, amivel muszáj megbírkóznom. Ilyen az élet. Egyszer fent, egyszer lent. Egyszer a szarban, máskor a szerencsében.

Egy hónappal később

- El sem hiszem, hogy elhozol az NColl üzletbe! - vigyorgott Liam, miközben leállítottam az autót az üzlet előtt.

- Én sem hiszem el! - gúnyos vigyorra húztam az ajkam, miközben a piros kormányra csúsztattam a tenyerem. Miután megigazítottam az ingemet, a szememre helyeztem a napszemüveget. Liam követte a mozdulatot, ő is mosolyogva felvette a napszemüvegét. Összeráncolt szemöldökkel pillantottam a fiamra, aki ugyan olyan inget és napszemüveget viselt mint én. Nevetni akartam, de a probléma az volt, hogy elképedtem. - Ne akarj olyan lenni mint én! Add azt ide! - vettem le róla a napszemüveget. Úgy gondoltam, hogy egy nyolc éves fiú inkább hordjon autós és robot mintás pólót, mint egy drága, nemrég piacra dobott napszemüveget, amiből körülbelül tíz modell van a városban. - Az egy NColl ing, ami rajtad van? - mutattam a kicsi ingre, amit viselt.

- Naná, apuci!

- Anyád adta rád? - nyitottam fel a fekete kocsi ajtaját, majd miután kiszálltunk becsuktam és lezártam a lapos sport autót. - Liam! Szeretném, ha nem követnéd a stílust amit képviselek! Ha követed, akkor hozzá fogsz szokni a kényelemhez! Ha a kényelemhez hozzászoksz, akkor azt fogod elvárni, hogy más csinálja meg a dolgokat helyetted! Nem szeretnélek elkényeztetni, ezért most pontot kell tennünk ennek a végére! Az én fiam nem lesz elkényeztetve! A saját lábadon kell majd megállnod, ezért ne vegyél példát erről! - mutattam a luxus üzlet felé.

- Miért vagy ennyire szigorú? - torpant meg, mire sóhajtva leguggoltam elé és az üzlet előtt állva feltűrtem ingemet a könyökömig.

- Azért kicsim, mert szeretném, hogy a lehető legkevesebbet kapj abból, amit képviselek, amit piacra dobok! Tudod az NColl márka csak a luxusról és a csillogásról szól! Nem vagyok átlagos - túrtam hátra a hajam.

- Az biztos apa! Te egy nagyon dögös, fiatal apa vagy! - veregette meg a vállam.

- Oké! - nevettem el magam. - Akkor leegyszerűsítem a dolgokat! - Ha követed a példámat, akkor előbb utóbb az lesz, hogy anyád fogja megcsinálni a leckédet, ő fogja vinni a táskádat, ő fog mindent csinálni helyetted! Nem szeretném, hogy elkényelmesedj! Azért hoztalak ide, mert anya dolgozik, neked pedig vége a sulinak! De amit itt bent látni fogsz, az nem jó! Rossz! Neked rossz! - ráncoltam a szemöldökömet, majd megfogtam a kezét és napszemüvegben sétáltam be az üzletbe, ami az enyém volt. Miután beléptem, megcsapott a lassú, zongora szó. Rövid szoknyát viselő hölgyek, azonnal felém sétáltak és mosolyogva üdvözöltek. A ruhájuk olyan színű volt, mint az üzlet. Sötétkék inget és fekete térdig érő szoknyát viseltek. Az üzletben pár vásárló nézelődött, egy híresség pedig a hófehér kasszánál fizetett.

- Szabad egy csésze kávét, Mr. Collins? - fürkészte az arcomat, mire a napszemüvegem lencséje mögött csak bólintottam. A fehér, fényes padlón sétáltunk. A fekete plafonba épített kerek lámpák átvilágították a fekete helyiséget. A sötétkék bársony asztalokon az órák, karkötők és nyakláncok apró, hófehér fénnyel voltak megvilágítva. Büszke voltam a bolt eleganciájára, stílusos kisugárzására és a modell darabokra, amiket már piacra dobtunk. - És a fiatal embernek mit hozhatok? - mosolygott a hölgy, mire a testem megfeszült. Jaj ne! Ekkor Liam elvigyorodott. És kezdődik, amitől féltem...

- Egy limonádét kérek szépen! Ha lehet akkor sötétkék szívószál legyen benne! Kettő darab jégkockával kérem! Nem szeretném, hogy megfázzon a torkom! És ha már az italnál tartunk, akkor szeretnék mellé kérni bonbont is, csak ne málnás legyen, mert attól kiütést kapok! Ennyi lesz, köszönöm, elmehetsz!

Ekkor pislogás nélkül néztem magam elé, miközben tudatosult bennem, hogy a baj már megtörtént.

- Erről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy maradj a Superman képregényeknél!

- Gyere apuci! Nézzük meg azt az órát! - húzott maga után, miközben a keserű könnycseppjeimet próbáltam visszafogni.

Jenna! Segítség!

- Amint betöltöd a tizennyolcat elküldelek katonai táborba! - sziszegtem a fogaim között. Luxus és kényelem egy nyolc éves fiúnak?! NEM! Csak azt nem!