Alexandra Williams/ A Póklány szemszögéből

Fáradtan léptem be lakásom ajtaján. Minden izmom elfáradt, így amint behajítottam a táskám a fürdőbe, ledöglöttem a kanapéra. Főzni vagy boltba menni lusta voltam, így rendeltem azonnal három pizzát. Elmentem zuhanyozni, majd mikor megjött a kajám, lehuppantam a kanapéra és enni kezdtem. Unalmamban nem tudtam mit csinálni, így elővettem a gitáromat és gyakorolni kezdtem. Régóta nem játszottam, Franciaországban kb állandóan volt dolgom. Még Angliában tanultam meg gitározni, de nem tudtam gyakorolni mióta elköltöztem. Egy Red Hot Chilli Peppers számmal melegítettem be, majd bedugtam a hangszerem az erősítőmbe, és ACDC számokra váltottam...

Peter Parker/A Pókember szemszögéből

-Nem, Ned! Mozart a bécsi klasszicizmus zeneszerzője volt...-Neddel már vagy másfél órája ülünk és próbálunk felkészülni a holnapi ének dogára, de hiába, se én, se ő nem tudunk egy kukkot sem...

-Nem hiszem el! Kitűnő vagyok matekból, kémiából és fizikából, de nem tudom megjegyezni melyik zenei korszakba milyen rohadt zeneszerzők tartoztak!-Dünnyögött barátom.

-Szerintem hiába magolunk, rendszert kéne kere...-Elakadtam a mondatom közepén. Valami eszméletlenül hangos gitár szóló zengett alulról, de még a padló is beleremegett.

-Ez meg mi?

-May!-Kiabáltam ki a konyhában gubbasztó nagynénémnek, mire ő belépett a szobámba.-Kérlek mond hogy nem pont alánk költözött be az új lakó!

-Sajnálom Peter...Mrs.Wood megunta hogy túl messze van az unokáitól, és eladta a lakását. Ha jól hallom valami rocker pasi vehette meg, nem mindenki képes ilyen szólót lenyomni.

-Lemennél szólni neki hogy tanulnánk?

-Bocsi, de a kaja a tűzhelyen van, nem hagyhatom itt. Menj le Neddel.-Mondta és kiment.

-Nos haver...Jössz?

-Hát, nem is tudom, tesó...Mi van ha egy benga motoros csávó aki letépi a fejünket ha félbeszakítjuk?-Mondta félve barátom.

-Nyugi már! Biztos nem lesz semmi para.

-Azt bírom hogy Flashtől rettegsz, de attól hogy szétver egy kétajtós szekrény, attól nem.

-Kuss és gyere!-Mondtam, majd lesétáltunk az alattunk lévő emeletre, és az ajtóhoz léptünk.-Beszélsz te, vagy beszéljek én?

-A te alsó szomszédod.-Mondta gyáva haverom, egy lépéssel hátrébb lépett, én pedig kopogtam. A zene nem hallgatott el, gondolom nem hallotta, így még egyszer kopogtam, ám most egy kicsit hangosabban a korábbinál.

-Hahó! Ember, nyisd ki!-Mivel másodszorra sem reagált a lakó, rendesen verni kezdtem az ajtót és kiabáltam. Egyszerre csak a zene abbamaradt, és lépteket hallottunk közeledni odabentről. Ned a hátam mögé bújt, én pedig kezdtem átvenni a paráját, és nyelve egy nagyot félelemmel teli szemmel hallgattam az elkattanó zár hangját.

-Istenem, kérlek ne!-Suttogta Ned, és egyre jobban belefúrta a fejét a vállamba.

Ekkor kinyílt az ajtó, és szemmagasság fölé tekintve vártam az óriási szét tetovált és szőrős kamionsofőrt, ám az ajtóban egy lány állt, aki kb egy fél fejjel alacsonyabb volt nálam. Nedből és belőlem is felszabadult egy megkönnyebbült sóhaj, a vékony, mosolygós szőke lány láttán, és már Ned is kimászott a hátamból, és mellém állt.

Alexandra Williams/A Póklány szemszöge

-Sziasztok, segíthetek valamiben?-Mondtam, az ajtómban álló két srácra pillantva.

-Te játszottál a gitáron?-Kérdezte ledöbbenve a dagibb.

-Aha. Miért, szar volt?

-Nem! Állat volt!-Mondta.

-T-te vagy az új lakó?-Kérdezte ezúttal a vékonyabbik fiú.

-Aha, miért?

-Figyi, h-holnap dolgozatot írunk, és tanulnunk kéne. Nem lehetne esetleg hogy felfüggeszd a-a zenélést mára, vagy legalább egy kicsit lehalkítsd?-Mondta dadogva ismét a vékonyabbik, miközben mind a ketten össze húzódtak és védték a fejüket, mintha csak arra számítottak volna hogy megverem őket.

-Dehogynem! El is felejtettem hogy holnap suli...-Mondtam nevetve.

-Nos, köszi.-Mondta a véznább srác.

-Amúgy, nem kutakodok, vagy ilyesmi, de megkérdezhetem hogy melyik suliba jártok?

-Midtown.-Mondták szinte egyszerre.

-Tényleg? Én is!-Válaszoltam.

-Kajak? És hanyadikos vagy? Mert még nem nagyon láttalak.-Kérdezte a duci.

-10. És azért nem láttál eddig, mert új vagyok.

-10.-es? Akkor te vagy az új osztálytársunk!-Jelentette ki ismét a pufi.

-Alexandra Williams igaz?-Kérdezte a vékony.

-A barátaimnak csak Alex. És titeket hogy hívnak?-Kérdeztem.

-Én P-peter vagyok. Parker. Ő meg Ned.-Mondta a vékony, még mindig dadogva.

-Nos, nagyon örülök hogy megismertelek titeket!-Mondtam.

-Mi is!-Mondta Ned.

-Amúgy, melyikőtök lakik felettem?-Kérdeztem.

-Én.-Mondta Peter.

-Figyi, lehetne hogy holnap veled menjek suliba? Nem igazán tudom hogy merre kell menni...

-Igen, persze!

-És hogy szoktál menni? Kocsival, gyalog, esetleg metró?

-Vonattal. 7:10-kor indul, 6:40-re lejövök érted, mert még elmennék kaját venni, ha nem baj.

-Ezer hála, Peter!-Mondtam.-És amúgy mit tanultok? Csak hogy képben legyek holnap.

-Énekből írunk a zenei korszakokból, de nagyon nem megy...-Mondta Ned.

-Ne már, az tök könnyű!-Mondtam.

-Mi? Neked megy?-Kérdezte Peter.

-Aha.

-Mázlista...-Mondta Ned.

-Figyi, ha gondoljátok bejöhettek. Úgy is túl sok pizzát rendeltem, és segíthetek felkészülni a dogára.

-Pete?-Kérdezte Ned barátjától.

-Okés, végül is te biztos jobban tudod mint én!-Mondta Peter, majd bejöttek a lakásba, és lehuppanva a kanapéra elvettek egy-egy szelet pizzát.

-Szóval Alex, hol vannak a szüleid?-Kérdezte Ned, én pedig előtúrtam a színész tudásom, és beleképzeltem magam annak az Alex-nek a szerepébe akit Mr.Stark vázolt fel nekem az új háttérsztorim alapján.

-Valahol az Északi tengeren, egy jachton üldögélnek, és behűtött pezsgőt iszogatnak rabszolgák koponyáiból.-Mondtam szarkasztikusan.

-K-király! És meddig leszel egyedül itthon?-Kérdezte Peter.

-Ha rajtuk múlik örökké.

-Mi?-Harsant fel ismét Pete.

-A szüleim Angol multimilliomosok mióta meghalt a nagyapám és megkaptuk a vagyont...Királyként élnek, engem meg ide küldtek. Elvileg csak gimire vagyok itt, de ha rajtuk múlna bedugnának egy sznob egyetemre és itt hagynának dolgozni amíg ki nem purcannak, és megkapom a vállalkozást...

-Kemény. Tehát egyedül élsz?-Kérdezte Ned.

-Pénzt küldenek, de amúgy igen.

-Állat.-Mondta ismét Ned.

-Szóval akkor segítessz a dogával?-Kérdezte Peter.

-Persze!

Átvettük vagy háromszor az egészet, és a végére úgy tűnt mintha értenék is. Úgy 11 óra volt mire elhúztak, én pedig kidőltem. Reggel 6 körül csöngött az ébresztőm, átöltöztem, bepakoltam a pár füzetet, egy-két tollat, és egy tesi cuccot, mivel nem kaptam meg az órarendem, és persze a pók-szerkót is belepréseltem egy nagyobb nesszeszerbe. Ekkor arra eszméltem fel, hogy még csak 6:20 van... Sosem készültem még el ilyen sebességgel. Talán az időeltolódás tehet róla... Szóval miután készen leültem a kanapéra, és legalább egy félórának tűnő 3 perc múlva vettem észre hogy a dohányzó asztal alá be van csúszva egy telefon. Felismertem a fekete tokos telót, ez Peter-é. Méghozzá kerek 16%-on volt...Gondoltam felteszem töltőre, csakhogy egy volt a bökkenő, nem ugyanolyan márkájú a telónk, így az én töltőm nem jó az övéhez...

~Semmi para!~Gondoltam.~Felviszem neki!

Felkaptam a hátizsákjaim, a telefonom, felmentem a hetedikre, és bekopogtam Parker lakásába.

-Szervusz! Miben segíthetek?-Az ajtót egy kedves, fiatalos nő nyitotta ki.

-J-jóreggelt! Az alsó szomszéd vagyok. Tegnap hozzám jött le Peter.

-Szia! Te játszottál a gitáron?

-Igen, és elnézést ha hangos volt, nem akartam...

-Ugyan már! Fantasztikus volt! Jobb mint amikor azok a kis tirpákok nyávognak a rádióban.-Szakított félbe nevetve.-Mit tehetek érted?

-May! Nem láttad a részecskés pólómat?-A lakás közepére hirtelen berohant Peter félmeztelenül, megállt, elejtett egy kínos pillantást, és kicsit dadogva, magas hangon köszönt.-Sz-szia A-alex.-Mondta, és karba tette a kezét, eltakarva felsőtestének egy részét.

-Szia Peter. Tegnap nálam hagytad a telefonod.-Mondtam, és odaadtam neki a telót, belépve a lakásba.

-Ó! Ez végig ott volt? Már mindenhol kerestem! Kösz!-Pete elvette a telefont, a hölgy pedig becsukta az ajtót.

-Szóval Alex, igaz? Én May Parker vagyok, Peter nagynénje. Ülj csak le!-Mondta nyájasan a hölgy, és elvéve a táskámat helyet kínált a kanapén, közben Peter még mindig kellemetlenül állt alsógatyában.

-Köszönöm Mrs.Parker de...

-Csak May. Épp reggelit készítek Peternek, hogy szereted a tojást? Rántotta, omlett, tükör tojás? Esetleg bacon?

-Köszönöm, de nem kérek.-Mondtam.

-Ugyan már! A reggeli a nap legfontosabb étkezése, te pedig nekem nem úgy tűnsz mint aki reggelizett.-Nevetett May, és megpaskolta a hasam, ami tényleg elég lapos volt, mivel valóban nem reggeliztem.

-J-jobban teszed ha hallgatsz rá, és eszel, k-különben örökké nyaggatni fog.-Mondta dadogva, de mosolyogva Peter.

-Pete, ha ennyire szégyelled az izmos hasad, menj be és öltözz fel, a felsőd a tiszta ruhák közt van.-Mondta May, mire én elnevettem magam, Peter meg szó nélkül, kínos pofákat vágva elvette a ruha kupacból a fehér pólóját és besétált a szobájába.-Szóval, mondjuk rántotta?-Kérdezte tőlem May.

-Tökély!-Mondtam megszakítatlan röhögéssel, és leültem a konyha kis félszigeténél álló bárszékek egyikére.

-És bacon?

-Jöhet.-Mondtam.

-Peter kicsit szégyellős, pláne lányok előtt.-Se May, se én nem tudtuk abbahagyni a nevetést, közben a nő feltört vagy hét tojást egy serpenyőbe, és mellé tett vagy húsz szelet bacont.

-Ön aztán nem spórol!-Mondtam.

-Nehogy még egyszer lemagázz! Tegezz csak nyugodtan. Egyébként még mázli hogy úgy szereted a tojást mint Peter. Talán így normálisan megreggelizik majd. És remélem te sem annyit akarsz majd enni mint egy papagáj.-Mondta May. Kicsit úgy éreztem magam mint egy talk showban, ez a nő állandóan nevet.

-Hát...Ööö...-Hirtelen nem is tudtam mit mondani.

-May, ez most komoly? Összemostad a...-Peter ismét kirohant a szobájából, és idegesen tartotta fel a fehér felsőjét, amin egy nagy rózsaszín folt díszelgett, ám amikor meglátott elakadt a szava, és megint kínosan, póló nélkül állt meg.-Ja, t-te még i-itt vagy.

-Hey Parker! Klasz a felsőd!-Mondtam nevetve, mire Peter elvett egy másik pólót a kupacból, és inkább vissza hátrált a szobájába.

-Tudod, új a mosógép, és épp most tesztelem.-Súgta May.

Peter Parker/A Pókember szemszöge

Egy-két percig gondolkodva bámultam magam elé a szobámban, azon agyalva vajon mennyire vagyok idióta. May biztos két kávét ivott, mert nem elég hogy a jelenlétemben beégetett az új osztálytársam előtt, de mióta beszélgetnek már minimum háromszor hülyének állíthatott be. Felvettem egy fekete, atomos pólómat egy kockás inggel, és gyorsan begórtam a könyveim a táskámba. Ezen kívül már csak egy dolog választott el a konyhában sülő bacon édes illatától, méghozzá hogy hogyan rejtsem el a pók-ruhát. Beraktam a cuccot egy tornazsákba és begyömöszöltem azt a hátizsákomba.

-Kész vagyok!-Mondtam, és ledobtam a táskám Alexé mellé.

-Na végre felöltöztél!-Mondta May.

-May, ne égess már!

-Pedig ha így folytatja poroltóra lenne szükség.-Mondta Alex, amire bevallom én is elmosolyodtam, majd leültem mellé, és elkezdtem enni a hadseregre méretezett tál rántottát amit May elém rakott.

-Indulhatunk?-Kérdeztem Alex-től miután bevágtam a kaját.

-Naná!-Mondta, felkaptuk a táskáinkat és elindultunk.

Út közben elmagyaráztam Alexnek merre mi van.

-Beugranék a Dalmar's-ba, csak egy perc.-Mondtam.

-Persze. Nem mintha nélküled tovább tudnék menni.-Mondta a lány, majd átszaladva az úttesten bementünk a büfébe.

-Jó napot Mr.Dalmar!-Köszöntem és lekaptam két gumicukrot a polcokról.

-Mr.Parker! És nem is egyedül jött! Mond csak Peter, ki a hölgy?-Kérdezte a büfés.

-Ő Alex Williams. Alex, ő Mr.Dalmar. Övé a legjobb szendvicsező Queens-ben.-Mr.Dalmar kezet fogott Alex-el, és hátraszólt hogy készítsék el a szokásos rendelésem.

-Te Alex, nézz rá az étlapra, az első körre a vendégem vagy!-Mondta Mr.Dalmar, Alex pedig kis habozás után arrébb lépett a jobbnál jobb szendvicsekkel teli listához, és látszott hogy már az olvasástól is összefutott a szájában a nyál.-Na és mond Peter, te, meg ez a lány, csak nem...?

-Nem, nem, nem! Csak az osztálytársam. És amúgy is csak tegnap óta ismerem.

-Pedig összeilletek!-Nevetett Mr.Dalmar.

-Egy 12-est kérnék!-Mondta Alex, és visszaállt mellém.

Miközben a szendvicseink készültek Mr.Dalmar eléggé furcsán mosolygott ránk. Mikor kész lett a kajánk gyorsan fizettem és le is léptünk.

-Elég dilis a fazon, de akkor is az ő szendvicse a best of.-Mondtam, és felszálltunk a vonatra.

Mikor megérkeztünk a sulihoz, kb körbevezettem Alex-et. Megmutattam neki merre vannak a mosdók, az öltözők, és a tesiterem. Már indultunk volna az emeletre, ahol óránk lesz, de a diri megállított.

-Jó napot Mr.Parker. Ön pedig bizonyára az új diák, Ms.Williams. Én az igazgató vagyok. Ha esetleg velem tartana, elintézhetnénk a papírmunkát, meg az egyebeket.-Mondta a szokásosan öltönyben feszítő férfi.

-Persze uram.-Mondta Alex és elindult a diri irodája felé, én pedig követtem.

-Szóval, a papírok nagy részét már elintéztük elektronikusan a szüleivel, már csak az ön aláírásaira van szükség.

-Rendben, akkor veszek elő tollat.

-Nincs rá szükség.-Szakította meg az igazgató Alex-et, és a kezébe nyomott egy ezeréves tollat. A komoly arcú diri jó pár papírt rakott a lány elé, ő pedig szorgosan írogatta alá őket.-Már csak pár kérdésem lenne önhöz, és mehet is osztályfőnöki órára.

-Rendben.-Mondta Alex.

-Van valamilyen tanulmányi problémája, ami egyszerűsített tanmenetet, esetleg dolgozat rövidítést igényel?

-Nincs.

-Esetleg fizikai problémája ami könnyített testnevelést igényelne?

-Nincs.

-Igényel iskolai étkezést a menzán?

-Milyen a kaja?-Kérdezte Alex, mire én csak egy undorral fűszerezett fintorral válaszoltam.-Nem, köszönöm.-Alex fegyelmezetten válaszolgatott a kérdésekre, a diri pedig kitartóan X-elgette a megfelelő rublikákat.

-És választania kell egy nyelvet, németet, spanyolt vagy kínait.

-Melyik a leg jó fejebb nyelvtanár?-Nézett rám Alex, de nem nagyon akartam ilyen kaliberű kérdésre válaszolni a diri jelenlétében, szóval inkább tőmondatban feleltem.

-Válaszd a spanyolt, én is azon vagyok.-Mondtam, majd Alex bólintott egyet.

-Nos ennyi lett volna, itt az óra rendje, a szekrényének a száma és kódja, és ha már így összebarátkoztak Mr.Parker-el, biztos lenne olyan kedves és órák után megmutatná önnek hol van a könyvtár és az iroda. Az utóbbiban az iskolai kártyáját kérheti el amit most nyomtatnak, az elsőből pedig a könyveit kérheti el, és holnapra már tanulhat is. Itt vannak a papírok, ezzel a nyomtatvánnyal adják ki a kártyáját, ezzel pedig a könyveit.

-Köszönöm szépen igazgató úr.-Mondta Alex és elvette a papírokat a diritől.

-A testnevelő tanárnál jelentkezhet sport szakkörökre, a tanároknál vagy a felelős diákoknál pedig klubokba, minden ki van írva a hirdető táblára. Ezt a lapot pedig kérem töltse ki, hogy a megfelelő méretű ruhákat kapja. A szülei már kifizették, kapni fog pulóvert, pólót, shortot meg minden ilyen baromságot, holnap reggelre megkapja őket, és ha még egy utolsó aláírást adna, hivatalosan is az iskola tanulója lenne.-Mondta, és Alex elé tett egy tabletet és egy érintő tollat, Alex pedig aláírta, és a kis zöld "a regisztráció sikeres" feliratra a diri elengedett egy felszabadult szemforgatást.-Üdvözlöm hivatalosan is a Midtown gimnáziumban.-Mondta a férfi, és kezet fogott Alex-el.-Na nyomás órára!

-Az én szekrényem az 1159-es, az hol van?-Kérdezte Alex kifele jövet a diri irodájából.

-Az elsőn, párral az enyém mellett. Megmutatom.-Mondtam, és elindultunk a lépcső felé.-A 1154 az enyém, ott az 59.-Megmutattam neki a szekrényét. Én kivettem pár könyvem ami a következő órákra kell, ő pedig berakta a szendvicsét és a papírjait a szekrényébe, majd elindultunk órára.-Ebben a teremben vannak az ofi óráink.-Mondtam és beléptem Alex-el a terembe, ahol egyenlőre csak pár fiú üldögél.-Mint látod, itt 2 személyes padok vannak. Én itt ülök Ned-el, de a mögöttünk lévő pad üres. Vagy még ülhetsz Michelle mellé, de ő nem biztos hogy örülne egy padtársnak.-Mondtam, majd Alex leült a mögöttünk lévő padba a fal mellé, és én is elfoglaltam a helyem.

Alex Williams/A Póklány szemszöge

Elég idegtépő itt ülni egyedül. Persze vannak itt páran, de mint látszik, ők a nagymenők. Be is szóltak egyszer-kétszer Peternek. Leginkább ilyen "mi van, csak nem barátnőd van?" szerűeket... Szépen lassan megtelt a terem. Első látásra kilehetett találni hogy ki-kicsoda. Hátul, a sarokban ült néhány pulóveres srác, ők voltak az előbb említett nagymenő sportolók. Megjöttek a kockák, a tini ribik és a szintén előbb említett Michelle, és végül Ned is beesett. Becsöngőre már a tanár is megjött, de volt pár perc amíg teljesen kívülállónak éreztem magam. Végül is, az is voltam. Suttogtak és nevettek. Volt aki végig mért de volt aki le se tojt. Reggel próbáltam a lehető legmenőbben felöltözni...Farmer, sima, fekete póló és derékre kötött kockás ing.

-Kérem üljenek le, és halkuljanak el lassan, van valami akit be szeretnék mutatni!-Mondta a tanár, mire pillanatok alatt csönd lett.-Szóval jött egy új osztálytársatok, Alexandra Williams. Bemutatkoznál?

-Ööö...oké. Sziasztok, Alex vagyok...-Mondtam továbbra is ülve, ami látszólag nem tetszett a tanárnak.

-Kérlek állj fel.-Mondta a nő kedvesen, mire szófogadóan, bár unottan felálltam.

-Szóval a nevem Alex és...

-Gyere ide.-Mondta ismét a tanárnő, és a maga mellé mutatott. Egy kis mosollyal megforgattam a szemem, egy sóhajjal kimentem a táblához és lazán, zsebre tett hüvelykujjal a tanár mellé álltam.

-Szóval remélem harmadjára már megjegyezhető lesz a nevem...-Nem tudtam mit kéne mondanom, így impovizáltam egy poént, hogy jó legyen az első benyomás...-Milyen tantárgyat is tanít, tanárnő?-Kérdeztem az ofitól.

-Fizikát.

-Szóval Alex vagyok és szeretem a fizikát.-Mondtam, mire nem csak az ofi, de az egész osztály elröhögte magát.

-Ennyi Alex?-Kérdezte a tanár.

-Miért, mit mondjak?

-Hogy honnan jöttél, miket szeretsz csinálni.

-Phuu...Ezt még kilencedikben sem szerettem, de legalább akkor nem voltam egyedül...-A mondatomat szintén nevetés követte, én pedig a tarkómra tettem a jobb kezem gondolkodást színlelve, és azon agyaltam hogy hogyan mondjam el a Mr.Stark által kitalált sztorit.-Szóval eddig Londonban éltem. Az anyám angol, az apám amerikai. Gyerekkoromban Texasban éltem, de pár éve amikor meghalt a nagyapám, megörököltünk egy családi vállalkozást, így Angliába költöztünk. Tavaly egy évig Franciaországban voltam, egy cserediák program keretében. Szóval a szüleim szerint önállóságot kell tanulnom, így a gimi idejére ideküldtek...Szeretem a fizikát, a kémiát, a tesit, és ha hivatalosan írtam volna a dolgozatokat, már rég diplomám lenne az MIT-n. Ezen kívül gitározok, gördeszkázok és tornászkodtam pár évig...-Ahogy végignéztem az arcokon, a bemutatkozásom kb mindenkinek a elnyerte a tetszését. A nagymenőknek a deszkázós rész tetszett, a kockáknak pedig a korai MIT diplomám, amit Mr.Stark csináltatott velem. Néhány korábbi dolgozat lapot töltöttem ki a kedvéért, gyakorlatnak meg elfogadta a légdeszkát. De a leginkább asszem a miniszoknyás tini lányoknak tetszettem...

-Köszönjük szépen Alex. Én Mrs.James vagyok, az osztályfőnököd. Az osztállyal pedig majd összeismerkedtek. Ülj le kérlek.-Mondta a tanár, én pedig visszaültem Peter mögé.

-Ez jó volt.-Mondta Peter.-Nem is mondtad hogy voltál Franciaországban.

-Ja, de nem volt nagy cucc...Párizsban voltam, és azzal töltöttem egy évet hogy próbálok megérteni mindenkit.

-És találkoztál a...Sombre...-Peter próbálta kimondani a francia nevet, így inkább besegítettem neki.

-A sötét védelmezővel?

-Tudod a neve jelentését?

-Egyszer-kétszer megmentett. Tudott angolul, szóval elmondta.

-És milyen?

-Miért kérded?

-Stark azt mondta hogy idejött.

-Ténylég?-Színleltem tudatlanságot.

-Peter, Alex, kérem fejezzék be a csevegést. Igen, mondtam hogy ismerkedj össze az osztállyal, de nem gondoltam hogy ilyen hamar.

Az óra hamar elment. Peter azt mondta hogy a következő óránk matek lesz, ugyan itt, így elővettem egy négyzetrácsos füzetet és próbáltam lazán üldögélni, amíg oda nem jöttek hozzám az agyon sminkelt tini lányok.

-Szia Lexi.-Mondta baromi magas hangon az egyik lány a háromból, aki úgy nézett ki mint a "banda vezér".

-Az én nevem Alex.-Mondtam.

-De a Lexi jobban hangzik! Gyere, ne lógj ezekkel a lúzerekkel.-Nézett a lány Peter-ékre.-Én Lucy vagyok, ők itt Annie és Bibie. Gyere, ülj hozzánk!-Mondta a szőke lány, mire a két barátnője felszedte a cuccom, ő pedig magával húzott a középső padsorba, és leültetett maga mellé, méghozzá Annie, és Bibie mögé. Egy kérdő pillantást vetettem Peter-re, de úgy néz ki hogy nem vette le hogy tanácsot kérek tőle hogy menjek-e vagy ne, így csak szomorúan meghúzta a vállát.-Figyu, tanuld meg hogy ne lógj Pöcsi Parkerrel.

-Ja, totál nem menő a srác.-Mondta Annie.

-És az a másik meg pláne! Hogy is hívják a dagadtat?-Kérdezte Bonnie.

-Ned.-Mondtam.

-Ismered?-Kérdezett vissza Lucy.

-Igen, Peter a felső szomszédom. Tegnap kicsit hangosan játszottam, és lejöttek, én meg behívtam őket.

-Komolyan Parker lakik feletted?-Kérdezte Annie.

-Szegénykém...-Mondta Bonnie...Ilyesztő ez a két csaj, nem elég hogy ikrek, de állandóan szinkronban beszélnek.

-Nos, ez az áthívós dolog meg ne történjen még egyszer...Gáz az a két srác.

-Rendben...-Mondtam Lucy-nak.

-Figyi, délután elmegyünk shoppingolni, és ha ilyen stílusú minden ruhád, muszáj lesz lecserélni a ruhatárad.-Mondta ismét Lucy.

-Bocsi, de délután nem érek rá.-Mondtam.

-Akkor csak add meg a méreted, és mi veszünk neked ruhákat.-Mondta Bonnie.

-Ez remek ötlet!-Mondta Lucy.

A nap gyorsan elment. Mikor bemutatkoztam, az osztály nagyrésze barátságosan nézett rám, de miután a három lány társaságába kerültem mindenki máshogy nézett a szemembe...A sportolók lenéztek, a kockák féltek, Peter-ék pedig...Csalódottak voltak. Meg is hiszem azt...Matek után volt még egy törink, egy irodalmunk, egy biosz, egy ének és egy kémia. Utóbbi után a lányok megmutatták hol van a könyvtár, átvettem a könyveimet és megcsinálták a hajam a fényképhez a kártyára, majd elbúcsúztunk. A baromi nagy könyvkupacot beraktam a szekrényembe, és próbáltam valamiféle rendszert létrehozni.

-Szóval hatalmába kerített a három grácia?-Kérdezte a mellettem álló Peter. Szinte észre sem vettem hogy ott áll. A szekrény kitakarta az arcát.

-Hát...Nagyon úgy tűnik.

-Kár...Na mindegy, gondolom nem sikerült elsőre megjegyezni az utat, szóval ha nincs más dolgod mehetünk. Mondjuk nekem meg pont lesz, de a Dalmar's-ig elkísérhetlek.

-Jó...Menjünk.-Mondtam, majd elindultunk.

A vonaton, de még az utcán is kínos csönd uralkodott. Egy kész örökké valóság volt mire elértük a szendvics büfét, ahol kettéváltunk. Hazamentem, és egy kis kaja után pók-szerkóra váltottam, nekiálltam repdesni a városban a deszkámon. Pókemberrel nem találkoztam, de még csak egy bűnözővel sem. Egész délután a várost néztem madár távlatból...Na jó, azért annyira nem magasról. Párszor megjártam a sulit, hogy kicsit megjegyezzem az utat, és észre sem vettem hogy besötétedett...

~Csing-csing! Csing-csing!

-Igen?-Mondtam az idegbajosan rezgő telefonomba.

~Szia Lexi, Lucy vagyok!-Szólt bele az irritáló szőke lány.

-Szia, honnan van meg a számom?

~Apuci megszerezte. De mindegy, vettünk neked pár fantasztikus cuccot! De mivel nem találtunk meg otthon, így Parker-ékhez adtuk be. Ajánlom hamar hozd el tőlük, különben átveszi a pancser bűzt!

-R-rendben.

~Egyébként hol vagy? Mit csináltál eddig?

-Nem fontos. Most megyek hazafelé.

~Na figyi, külön raktunk pár cuccot, azt holnap vedd fel, és apuci beleegyezett hogy elmenjünk érted is reggelente, így nem kell azzal a lúzerrel utaznod.

-Ez nagyon kedves.

~Igen, tudom, nagylelkű vagyok, és suli előtt még elmegyünk egyet kávézni, szóval negyed hétre legyél kész!

-Okés. Szia.

~Pá csajszi!

Esküszöm ez a lány rosszabb mint Hádész... Nem is tudom miért barátkozom vele. Amikor megérkeztem Peter még nem volt otthon, de még May sem, így gondoltam majd később elmegyek érte, de a fáradtság egészen az ágyamig húzott...