Alex kilépett az ajtó, én pedig bárgyú képpel álltam előtte, tekintve hogy egy szó sem jött ki a számon. Már azon is csodálkozok hogy eljött velem, hát még hogy a lány, aki szaggatott farmerban és bakancsban jár iskolába, a teremben is napszemüveget hord és valszeg egy érintéssel lenne képes eltörni a csontjaim felét, itt áll előttem báli ruhában és magassarkúban...

-Sz-szia!-Mondtam, mikor végre sikerült megszólalnom.

-Helló!-Válaszolt Alex fülig érő mosollyal.

-N-nagyon szép...ez a ruha! Jól áll a bordó.-Hiába próbáltam lazán viselkedni, csak dadogva voltam képes beszélni, és olyan feszült voltam mintha vizsga előtt állnék.

-Köszi.-Mondta nevetve.

-Végre megtaláltam a dzsekim!-Az egyik szobából hirtelen kilépett Liz apja. Ledobta a kabátját a kanapéra, majd felém fordult.-Nahát, csak nem Pedro?-A férfi mosolygósan állt előttem, én azonban lefagytam. Alig kellett egy másodperc hogy a fejemben összeálljon a kép. Liz apja, és a hajón rám meredő gyilkos tekintet... Ugyan azok a vérszomjas szemek. Ő a szárnyas csávó...

-Peter!-Javította ki Liz anyja.

-Nahát, csak nem Peter?-Javította ki magát Mr.Toomes, és kezet nyújtott.

-De...-Mondtam élettelen hangon.

-Emberes kézfogás!-Szorította meg a kezemet Mr.Toomes.

-Alex, a nyaklánc!-Kiáltott Liz.

-Hoppá, tényleg! Elfelejtettük... Egy pillanat Peter!-Mondta Alex, és a lányok visszaszaladtak Liz szobájába, én pedig négyszemközt maradtam Mr.Toomessal, aki enyhén félelmetesen elkezdett kést élezni.

-Jól vagy Pete? Egy kicsit sápadt vagy!-Mondta, és meglengette az arca előtt az egyik kést.

-Igen! Jól vagyok...-Mondtam idegesen.

-Innál valamit? Van Buorbon, Skatch, vagy valami mást?-Kérdezte Mr.Toomes.

-Még nem ihatok alkoholt.-Mondtam.

-Szép! Ezt már szeretem!-Mondta Mr.Toomes, mintha Alex helyettes apukája lenne.

-Itt vagyunk!-Szólt Liz, és kilépett a szobából, az apró pókos nyakláncot viselő Alexel.

-Akkor indulhatunk?-Kérdezte Mr.Toomes.

-Várjunk csak egy pillanatot! Csináljunk pár képet, el akarom küldeni Alex anyukájának!-Mondta lelkesen Mrs.Toomes, és előkapott egy fényképezőgépet.-Hogy a fenébe kell ezt elkattintani?-Kérdezte, és próbálta ellőni a képet, miután Alex mellé álltam.

-Ahj anya!-Mondta kicsit türelmetlenül Liz, és egy mozdulattal lőtt rólunk egy képet a telefonjával.-Mehetünk!

-Remek! Gyere Perdo!-Mondta Mr.Toomes.

Mind beültünk az autóba, és elkezdődött a halálos menet. Ez a férfi már nem egyszer próbált megölni, én meg itt ülök vele egy autóban...

-Mit fogsz csinálni Pete? Mik a terveid a gimnázium utánra?-Kérdezte Mr.Toomes.

-Én...Ne-nem tudom.

-Ne faggasd már!-Szólt közbe Liz.

-Csak mert a legtöbben akik ebbe a suliba jártak mindent előre megterveztek, nem?

-De, de én csak 10.-es vagyok.

-Peter gyakornok Tony Starknál, úgyhogy nincs miért aggódnia!-Mondta Alex.

-Tényleg? Starknál? Nahát! És mit csinálsz?

-Igazából már nem vagyok ott gyakornok.-Mondtam.

-Komoly?-Kapta fel a fejét Liz.

-Igen, már egy kicsit... Untam.

-Untad? Lóghattál Pókemberrel!-Mondta Alex.

-Tényleg? Pókemberrel? És milyen?-Kérdezte ismét Mr.Toomes.

-Elég jó fej! Va-vagány, rendes srác.-Mondtam, majd hirtelen egy rövid kínos csönd állt be.

-Mi találkoztunk már, nem? Mert a hangos is... Olyan ismerős.-Mondta Mr.Toomes.

-Ott volt a tanulmányi versenyen!-Mondta Alex.

-És a bulimon is.-Folytatta Liz.

-Szuper buli volt! És gyönyörű a ház. Sok ablakkal. Klasz!-Mondtam.

-Két percre ugrottál be!-Mondta Alex.

-Te se maradtál sokkal tovább, Alex! Max öt percig voltál ott.-Mondta Liz.

-Azért annál kicsit több volt az!-Mentegetőztem.

-Nem igaz, eltűntél! Mindketten felszívódtatok. Ti mindig eltűntök, te még Washingtonban is leléptél valahova!-Nézett rám a visszapillantón keresztül Liz.

-Szörnyű ami Washingtonban történt. Nem féltél?-Kérdezte Mr.Toomes.-Megkönnyebbültél amikor Pókember cimborád megjelent a liftnél, mi?

-Hát é-én nem mentem fel a lifttel. Lentről láttam az egészet.-Mondtam remegő hangon.-Mázli hogy Pókember éppen ott volt.

-A jóöreg Pókember!-Mondta félelmetesen Mr.Toomes.

Az út második fele félelmetesen néma volt. Nem mertem megszólalni. Biztos voltam benne hogy Mr.Toomes addigra már tudta hogy ki vagyok. Hála égnek az autó hamar megállt az iskola előtt.

-Menjetek lányok, én adok Peternek néhány atyai jótanácsot Alex apukája helyett!-Mondta Mr.Toomes.

-Biztos hálás lesz érte!-Mondta Alex és kiszállt az autóból.

-Azért ne ijedj meg túlságosan.-Súgta Liz, és követte barátnőjét. Mr.Toomes a kesztyűtartóból elővett egy pisztolyt, és az anyósülés fejtámlájának támaszkodva nézett hátra, úgy hogy pontosan lássam a fegyvert a kezében.

-Alex tudja?

-De mit?-Kérdeztem vissza.

-Akkor nem tudja. Jó! Titokban tartod, ezt értékelem. Nekem is vannak titkaim. De ki gondol erre amikor a lánya elkezd fiúzni? Az a Greg gyerek talán még nálad is pihentagyúbb. Amikor megláttalak, azon gondolkodtam hogy vajon Alex miért választott téged? Amilyen szép és talpraesett, sokkal jobbat is találna mint te. Most már értem, miért vagy neki elég te. Peter, a család a legfontosabb. Megmentetted a lányom életét és ezt sosem felejtem el, ezért kapsz tőlem egy esélyt. Mit szólsz? Ha belépsz azon az ajtón, elfelejted ezt a beszélgetést, és soha többé nem kavarsz bele a dolgaimba. Érted? Mert ha igen, akkor megöllek! És mindenkit akit szeretsz! Megöllek téged, a csinos nénikédet, a bárgyú Ned haverod, de még Alexet is ha kell! Látod, ilyenekre vagyok képes a családomért.-Mr.Toomes halálos ítélete közben csak arra tudtam gondolni, hogy ma nem fogok táncolni Alex-el. Meg kell védenem, és ehhez az első lépés az volt, hogy feltűnés nélkül ejtsem le a telefonom Mr.Toomes kocsijában.- Figyelj, most megmentettem az életed, nem is örülsz?

-Köszönöm.-Mondtam remegő hangon.

-Nincs mit! Akkor nyomás befelé! Alex apukája is biztos azt szeretné hogy a lányuk jól érezze magát. De azért ne túl jól!

Kiszálltam a kocsiból és ahogy fellépkedtem a lépcsőkön egyre csak arra tudtam gondolni hogy melyik sor szekrény alatt van elrejtve a saját készítésű pókszerkóm. Rátettem a kilincsre a kezem, az üvegen át láttam Nedet, Michelle-t és a velük beszélgető Alex-et, és azon járt az agyam, hogy mit fogok mondani.

-Szia!-Köszönt Alex, miután összegyűjtöttem a bátorságom és bementem az aulába.

-El kell mennem!

-Tessék? Hova?

-Jobbat érdemelsz.

-Peter, hova mész?-Kérdezte Ned.

-Csak... Nem mondhatom el.

-Nem mondhatod el?

-Most komolyan le kell lépnem de esküszöm hogy el fogom magyarázni!-Mondtam, és indultam volna az egyik hátsó folyosóra, de Alex megállított.

-Nem lesz már rá esélyed!

-Hogy érted?

-A szüleim azt mondták haza kell mennem. Holnap indulok. Azt hittem búcsúul még bulizhatunk egyet, de úgy tűnik nem találkozunk többé! Azt hittem hogy vagyok elég fontos... Azt hittem hogy tényleg bírsz, de ugyan olyan vagy mint Greg!-Alex hangja megremegett és könnybe lábadt a szeme. Felém lépett és megölelt, az én szívem pedig darabokra hullott, hogy így kell itt hagynom.

-Alex, én..!

-Viszlát Peter! Remélem azért még látjuk egymást valaha!-Alex hátat fordított és elment, én pedig némán álltam egyhelyben.

-Haver!-Mondta Ned, de szó nélkül elszaladtam.

Alex Williams szemszöge:

Kirontottam az aulából és az egyik üres folyosóig mentem. Lekuporodtam az egyik padra, és próbáltam küzdeni a könnyeimmel. Holnap visszarepülök Párizsba, és ez az egész meg nem történt lesz. Eltűnnek a barátaim, eltűnik a Póklány, eltűnik a pókduó... Csak a Pókember marad majd, de még ő is el fog felejteni. Csak egy lány leszek, akinek nem sikerült. Egy lány aki feladta.

Egyszer csak a nagy csöndet egy rezgés hangja szakította meg, ami a kistáskámból jött. A pókteló csörgött. Hezitáltam kicsit, de végül úgy döntöttem felveszem.

-Igen?-Szóltam bele a telefonba.

-Bogaram! Tudom ki a szárnyas csávó. Ide kell jönnöd!

-Bocs Póki, de abbahagytam. Stark szerint kevés vagyok, akkor miért harcolnék azért hogy ő arassa le a babérokat?

-Póklány, szükségem van a segítségedre! Elküldöm a koordiná...

-Ne hívj így. Nem vagyok többé a Póklány. És te is befejezhetnéd már hogy Stark helyett végzed el a piszkosmunkát!

-Kellesz! Ma van a költözés, a madár csávó ki akarja rabolni a gépet és egyedül nem tudom legyőzni.

-Akkor menj haza!-Mondtam, és letettem a telefont.

Nem voltam büszke magamra. Egyenesen szégyelltem magam. Akármennyire is utálom most Starkot, Pókembernek tényleg kell a segítségem. A szekrényemhez rohantam, majd a lehető leggyorsabban vettem át a tesicuccom a szoknya alatt. Mint régen, egyszerű szerkóban indultam irtani az ellent. Sportcipő, rövidnadrág, pulcsi és egy kendő ami takarja az arcomat. Mindent betömtem a szekrényembe és futva indultam a Brooklyn-i cím felé, háztetőről háztetőre, teherautóról teherautóra ugrálva.

Peter Parker/ A Pókember szemszöge:

Az a valami amit Mr.Toomes rám szabadított körbe-körbe repkedett és széttörte az oszlopokat, amíg az egész épület be nem szakadt, egyenesen a fejemre. Talán több száz kilónyi törmelék hullott rám, amit se felemelni nem tudtam, se kimászni alóla. Levettem a maszkom hogy jobban kapjak levegőt, de érzem ahogy szépen lassan kiszorul az oxigén a testemből.

-Bakker! Oké, mehet!-Megpróbáltam felemelni a rám nehezedő súlyt, de képtelen voltam rá, így a kiabálást választottam.-Hahó! Könyörgök, itt vagyok lent, beragadtam! Valaki segítsen!

Senki sem hallott. Senki sem volt a közelben. Felnéztem a vízben ázó maszkomra, és a tükörképemre, és visszhangoztak a fejemben Mr.Stark szavai: "Ha tényleg így gondoljátok, akkor pláne adjátok vissza". Ez nem Pókember. Pókember fél kézzel kapná fel a rázuhant terhet. Olyan akarok lenni. Pókember akarok lenni!

-Gyerünk Peter. Gyerünk Pókember!

Apait-anyait beleadva megemeltem a törmeléket. Baromi nehéz volt, és úgy éreztem másodpercek hiányoznak ahhoz hogy megszakadjak. Egyszer csak a súly egyre könnyebb lett, majd végleg megszűnt. Valaki szó szerint levette a vállamról a terhet. Gyorsan felvettem a maszkot hogy a bizonyos valaki ne lásson.

-Pókember?-A törmelékhegyek tetején ott állt Póklány, főgonosznak beillő szerelésben.

-Bogaram!-Mondtam, felugorva hozzá.

-Olyan megható volt a jajveszékelésed hogy nem volt szívem ott hagyni téged.

-Tudtam hogy nem hagysz cserben!

-Na spuri, kapjuk el a Keselyűt!

-Keselyű?

-Mégsem hívhatjuk örökké szárnyas csávónak!

A Keselyű egy közeli reklámtáblán várta a repülő felszállását a szomszédos Bosszúálók tornyából.

-Tiéd a repcsi, enyém a Keselyű, középen találkozunk!

-És mégis hogy jussak fel a gépre, Stark elkobozta a deszkám, rémlik?-Kérdezte, Mire én odadobtam neki az egyik hálóvetőm.

-A működési elv ugyan az. Sok sikert.-Mondtam, és célba vettem az épp indulni készülő Keselyűt.

Alex Williams szemszöge:

A hálóvető nem épp az én fegyverem, de megpróbáltam felkapaszkodni a gépre. Nagy nehezen felmásztam, és a repülő orra felé mentem, hogy figyelmeztessem a pilótákat, de a pilótafülke full üres volt. Agyalni kezdte hogy mihez kezdjek, amikor valaki kinyitotta a fülke ajtaját. A Keselyű volt az, megbabrálta számítógépeket, mire a gép irányt váltott. Megpróbáltam betörni a fülke üvegét, de mivel nem ment, oldalra másztam, és kinyitottam az egyik vészkijáratot. A gép belsejében hirtelen egy minimálid vákuum keletkezett, míg be nem csuktam az ajtót, de sajnos a Keselyű észrevett.

-Nahát! Csak nem a póklány?

-Nem vagyok Póklány.

-A bálon lenne a helyed, Alex! Mi ez a maskara, csak nem elszakadt a rucid?-Kérdezte gúnyosan, mire az én szemem kikerekedett.

-Csak nem elhagyta a szárnyait?

-Jöttél segíteni a haverodnak? Nem győzhettek. Már veszítettetek is. A gépet eltereltem, kevesebb mint egy félóra, és ez mind a miénk lesz, nektek pedig végetek.

-Tudom mit csinál! Feltart. Jó terv, végül is ha már a bunkerükben vagyunk akkor tényleg nem fogunk tudni csinálni semmit. Ha meg is öljük magát, vagy ha előtte el is küldjük a koordinátákat a zsaruknak, vagy isten ments a Bosszúállóknak, minket elkapnak, talán meg is ölnek. Ez aztán a szar ügy.

-Magatok ellen játszol. Mindent elterveztem, azt hitted nem számítok arra hogy megjelentek, annak ellenére hogy megfenyegettem a haverod?

-Nem, Mr.Toomes. Maga ellen játszok. Mint mondtam, az időhúzás jó kis terv! Én is szeretem használni. Attól tarok Mr.Toomes, hogy most én húztam a maga idejét!

Ezzel szinte egyszerre, Pókember Megrúgta a Keselyű szárnyát, ami a gép alján volt, így a lyuk amin bejött elkezdett beszívni mindent. A Keselyűt a lyukba löktem, ami így megszűnt lyuknak lenni. Nem értettem az egészet, inkább visszamentem a pilótafülkébe. Megpróbáltam kiiktatni a hackelést, amivel kiiktatták a biztonsági rendszert, mert ha ez beriasztott volna, Vasember már rég itt lenne. Pötyögés közben hirtelen felvillant egy piros lámpa. A két jobboldali, és középső hajtómű megsérült, és éreztem is hogy a gép elveszíti az egyensúlyát. A biztonsági rendszer helyett leültem a pilótai székbe, és megpróbáltam kormányozni a gépet de nem sikerült.

-Pókember!-Mondtam a póktelóba.-A Keselyű?

-Épp felnyitja a gépet mint egy konzervdobozt. Te hol vagy?

-A Pilótafülkében. Kikapcsoltam a robotpilótát, de megsérültek a hajtóművek. Ha így megyünk tovább mindent le fogunk tarolni ami az utunkba kerül.

-Döntsd meg a gépet!

-Nem tudom. A hajtóművek nélkül max letenni tudom a gépet, kanyarodni nem.

-Akkor majd én megoldom, állj készen!

Nem tudtam mire készül Póki, de egyszer csak a gép megdőlt. Póbáltam irányítani a gépet amennyire tudtam. A város felől visszafordítottam a partra, és a föld felé irányítottam azt, egyenes a homokba. A földet éréstől először a műszerfalnak, majd a fülke padlójának csapódtam. A gép még legalább 100-150 métert csúszott a talajon, mialatt engem folyamatosan fel-le dobált. Az üveg kitört, mindent beterítettek a szilánkok. Ott feküdtem a padlón, körülöttem üveggel, ezer vágással, sérüléssel az égő repülőn. A füst lassan megtöltötte a gépet, egyedül a kitört szélvédőn szabadult ki a széndioxid. Alig kaptam levegőt, a zuhanástól szerzett sebeimtől pedig mozogni is alig tudtam. Nagy nehezen feltápászkodtam, és kimásztam a szélvédőn. Leugrottam a repülő orráról és lerogytam a homokban. Elvettem a kendőt az arcom elől és mély levegőt vettem. Mögöttem 150 méternyi égő roncs darab, szanaszét heverő ládák és középen az épp Pókembernek rontó Keselyű. Gyenge voltam, de Pókembernek szüksége volt a segítségemre, így felálltam. A Keselyű a földhöz szorította Pókembert, majd felrepült és ledobta. Próbáltam futni, de az erőmből most csak annyi maradt hogy botladozva siessek Póki segítségére. A Keselyű többször földhöz vágta Pókembert, majd a szárnyát a társam kapucnijába szúrva felemelte őt.

-Mondtam hogy ne kavarj bele többé a dolgaimba, de... Te megtetted!

Peter Parker/A Pókember szemszöge:

Nem tudom mire készült, csak azt hogy féltem. Talán leszúrni akart, talán agyonverni, vagy talán csak be akart hajítani a vízbe, hogy amilyen kevés erőm maradt, megfulladjak. Felkészültem hogy bármit is fog tenni, valszeg nagyon fog fájni, de egyszer csak megjelent Póklány, és a földre rántotta, így én a homokba estem. A Keselyű alacsonyan felrepült, Póklány pedig a hátára kapaszkodott, és a hálóvetővel kilőtt egy-egy fonalat a két szárnyának a végére, és azokat összefogva gyakorlatilag meglovagolta a Keselyű szárnyait.

-Nem győzhetsz le!-Kiáltotta a Keselyű és elhajította a lányt.

Utána repült, és a karmaival megfogta Póklányt és ledobta a földre. A lány nem adta fel, nekiszaladt és valószínűleg ökölharcra készült, de a Keselyű ismét megragadta, és úgy dobta el mint egy játékbabát.

-Ez az!-Mondta Mr.Toomes, meglátva Mr.Stark ládából kiömlött mini ARC reaktorait.

A Keselyű a láda fölé repült és a karmaival megragadva azt, megpróbált felszállni, de Póklány ismét a hátára ugrott, és megint megpróbálkozott a hálós stratégiával, a Keselyű szikrázó szárnyain.

-Bogaram, gyere onnan! A szárnya fel fog robbanni!-Kiáltottam, de nem hallotta.

Próbáltam hálót lőni a lányra hogy visszarántsam, de a hálófolyadék kifogyott. Ahogy megjósoltam, a Keselyű bal szárnya berobbant, és Mr.Toomes, a láda, és Póklány is lezuhantak a lángok mögé. Szinte kétségbeesetten rohantam át a tűzön, amíg meg nem láttam a két embert, a Keselyű szárnyait. Habár tűzforró volt, leemeltem Mr.Toomes-ról a vasszerkezetet, kivittem őt az egyik ládához, és hálóval biztosítottam hogy ne meneküljön el. Azonnal visszaszaladtam a lángok közzé. Póklányt nem láttam a Keselyű közelében, valahova távolabb érhetett földet. Nem sok keresgélés után megtaláltam a földön fekvő lányt. Odaszaladta hozzá hogy kihozzam, de amikor megláttam hogy a nekem háttal fekvő Póklány nem viseli a kendőt, ami eddig rajta volt. Nem volt választásom, muszáj volt kihoznom őt, így közelebb léptem, és a hátára fordítottam a lányt, akinek az arcát semmi sem fedte. Kikerekedtek a szemeim amikor megláttam ki van előttem.

-Alex?!-Kérdeztem ledöbbenve, nem számítva válaszra, de Alex szeme lassan kinyílt.

-Peter?-Kérdezte elhaló hangon, majd a szerkómon lévő pókra nézett.-Te vagy az!

-I-igen.

-Te vagy a Pókember...!-Mondta, majd elvesztette az eszméletét.

Felvettem, kihoztam, és letettem egy biztonságos helyre. Összegyűjtöttem a ládákat, hagytam egy üzenetet Happynek, és Alex-el a karomban indultam hazafelé. Először Alex lakásának ablakán másztam be. Letettem őt a kanapéra és ráterítettem egy pokrócot. Nem nagyon tudtam felfogni hogy Ő a Póklány. Amikor először megláttam a Bosszúállók tornyában rendesen haragudtam Mr.Stark-ra amiért idehozta, de már belátom hogy sokkal tapasztaltabb mint én, és jó segítség volt. Baromira fog hiányozni. Bár itt maradhatna...