Percekkel később, miután Jamieson átvizsgálta az albumot, már az egész szerkesztőség tudott a címlapsztoriról. Robbie Robertson, Jamieson legjobb barátja a szerkesztőségnél azonnal felment hozzá amint meghallotta a hírt, és ledöbbenve rontott be.

- Mutasd a képeket, ezt látnom kell! – Mondta a fekete férfi, és a kezébe vette a portfóliót. – Ez nem lehet igaz! – Robbie tátott szájjal nézett Eddie-re, aki önelégülten ült Jamieson irodájának egyik fotelében. Brock megkapta az állást, és épp a belépőkártyáján csillogó nevét betűzgette a fejében. – Ezeket te lőtted?

- Naná! – Mondta Eddie. Robbie ledöbbent arca gyanakvó szemöldökráncolásba váltott.

- Eddie, milyen géped is van?

- SX40-es.

- És azzal lőtted ezeket?

- Persze, miért?

- Ezeket nem SX40-essel csinálták. – Robbie Jamieson mellé állt és a képek sarkában lévő kis bélyegzőre mutatott. – A gép, amivel ezeket csinálták, Olympus E-10 típusú. – Jamieson Eddie-re nézett, aki nyelt egyet félelmében.

- Te szélhámos csaló! – Jamieson Brockhoz vágta az asztalán lévő tűzőgépet, amit a srác egyszerűen hárított. Kitépte a kezéből a kártyát és ütésre emelte a kezét, de Eddie kitért, és hátrálni kezdett. – Tűnj innen, te semmirekellő! És nem akarlak meglátni itt még egyszer! – Eddie elszaladt, Jamieson pedig egyedül maradt Robbie-val. – Most mihez kezdünk? Kinek van Olympusa?

- Nekem! – Jess pont akkor ért be az irodába és felmutatta a fényképezőgépét. – Olympus E-10. Eddie tőlem lopta el a portfóliót.

- Tudod bizonyítani? – Kérdezte Robbie. Jessica megmutatta a gépében a képeket, és a portfólió minden sarkában elrejtett aláírását.

- Köszönöm. Innen átveszem. A neved természetesen feltűntetjük. Jessica... - Jamieson hibajavítóval kitörölte Brock nevét a kártyáról és a helyére írta Jess nevét. – Üdv a Hírharsonánál!

Jessica elvette a kártyát, és utána ki is küldték az irodából.

- Ebből Pulitzer is lehet Jonah!

- Most azonnal meg kell írnunk a storyt! De nem csak újság lesz belőle. Azt akarom, hogy a maszkos szélhámos arca mindenhol ott legyen. A híradóban, hirdetőtáblákon, energiaitalon, éttermekben, plakátokon. Mindenki azt nézze, hogy a Hírharsona leleplezi a lányt!

- De Jonah... Ez a lány... Akármennyire is utálod, a Póklány New York bűnüldözője, egy új Bosszúálló. Alex Williams egy New York-i mintadiák. Alex Rogers nemzeti hős, nem mocskolhatod be a nevét, az emberek ellenünk fordulnak majd.

- Akkor nem teszem. Csak egyszerűen leleplezzük. A többi rajta múlik. Ha veszélyes, azt is leszarom ha az elnök, vagy maga Elvis.

Nem sokkal később az újságok már robogtak ki a nyomdából, várva hogy reggel megvegyék őket. Alex viszont ezt nem tudta. Jessica egész este gondolkodott azon, hogy reggel elmondja e neki, de nem tudta, hogyan kéne. Persze nem is tudta volna, ugyanis Alex már hajnali háromkor a repülőn ült. A járat Missouri állam felé szelte a felhőket. A Fury-tól kapott papíron lévő koordináták felé utazott. Eredetileg Peter társaságában utazott volna, de végül úgy döntött, hogy egyedül megy. Épp egy jó hosszú lejátszási listát pörgetett a fülhallgatójában, amikor leszálltak. Csak egy váltás ruha volt a hátizsákjában, meg néhány dolog, ami a bázisról származott. Zsebre tett kézzel kivonult a reptérről, egyenesen a szakadó esőbe és azon agyalt, vajon merre tovább. Végül nem volt más választása, gyalog indult útnak. Feltett kapucnival rótta a járdákat. A Howard tervezte egyenruha volt rajta egy fekete pulóverrel és dzsekivel. Egy városszéli büfénél állt meg reggelizni. Rendelt egy kávét és egy szendvicset és beült egy boxba. A táskája legmélyére rejtett telefonját most elővette, és ellenőrizte az útvonalat. Sok kilométer állt még előtte, és csak a lábbuszra számíthatott. Alex csöndben figyelte a tv-t, szürcsölte a kávéját, amikor belépett egy érdekes figura. A férfi idős volt, több mint 70 éves. Ősz szakálla és bajusza volt, a bőrdzsekije nyikorgott az esőtől. Katonai sisakra hasonlító fejfedő volt rajta és pilótanapszemüveg. A bácsi leült az egyik bárszékre és alkoholmentes sört rendelt. Alex telefonja megcsörrent, miközben a férfit nézte. Peter volt az.

- Szia, Peter... Igen, megérkeztem. Szakad az eső. Messze van a ház, több tíz kilométer, nem tudom, hogy odaérek e, mielőtt apám elmegy. Nem, nem fogok visszamenni New Yorkba. Ha már itt vagyok, végig csinálom. Szia... - Mondta Alex.

A bácsi felfigyelt rá, és odament hozzá.

- Hallom hosszú úton van, kisasszony. Merre tart?

- Öhm... Ide. – Alex elővette megmutatta a bácsinak a térképet a telefonján.

- Oh, Laura farmjára megy. Igazán elbűvölő hölgy, és a gyerekei is igazi kis angyalok. Leülhetek? – Alex bólintott, a bácsi pedig helyet foglalt vele szemben. – Miért mész oda?

- Elvileg átmenetileg ott kell lennie az apámnak. De nem hiszem, hogy odaérek.

- Ki az édesapád?

- Nem hinném, hogy ismeri. – Egy pillanatnyi csend után a bácsi elmosolyodott.

- A húgomra emlékeztetsz, Elenára. Itt nőttünk fel Missouriban. A szüleink gyerekkorunkban meghaltak, be kellett vonulnom a seregbe, hogy a zsoldomat elküldhessem neki. Egy barátomra bíztam. Jó gondját viselte, bátyja volt helyettem, amíg meg nem házasodott. A srác orvos volt, jó fizetéssel. Rendes gyerek. Bár jobban hasonlítasz az egyik unokámra, mint Elenára. Mostohaunoka. Ugyanilyen szőke, ilyen kék szemei vannak, és az arca is pont ilyen, csak ő fiú, nem lány. Imádom azt a legényt, nem érdemli meg azt a seggfej fiamat, aki örökbe fogadta. Egyébként a becses nevem Gary Joseph Sullivan. – A bácsi kezet nyújtott, amit Alex mosolyogva rázott meg. – És te ki vagy?

- Hát... Én sem tudom pontosan. Igazából senki.

- Áh, dehogynem. Tudom én hogy ki vagy. Ismerlek. Nem vagy más, mint Alex Rogers. – Alex szeme kikerekedett.

- Mi? Ezt honnan veszi?

- 1957 januárja. – Gary kinyújtotta a karját és felhúzta a dzseki ujját. A csuklóján egy apró tetoválás volt, ami egy apró madarat ábrázolt.

- Gary? - Alex felismerte a férfit a tetoválásról. Egy régi bevetés során találkoztak Amerika déli határán. A férfi akkor még 17 éves újonc volt az öreg veteránok között, Alex pedig 11 éves. Az Árnyék osztag a helyi határvédelmi őrséghez csatlakozott egy küldetésre. Azaz hogy inkább a katonák csatlakoztak be az osztag dolgába. Gary és Alex ott ismerte meg egymást. Egy egész éjszakányi virrasztás alatt születnek jó barátságok. Amikor Gary megtudta, hogy Alex és Lucas elvileg meghaltak, megszakadt a szíve és azonnal leszerelt. – Istenem, de megöregedtél!

- Rajtad viszont nem fog az idő vasfoga.

- Hát igen... Egy-két évtizedet hibernálva töltöttem.

- Nem hiszem el, hogy tényleg élsz. Olyan aggastyánnak kéne lenned, mint amilyen én vagyok! És Lucasnak is.

- Őt is hibernálták.

- Tudom én. Ő a mostohaunokám.

- Tessék?

- Szerinted miért engedtem annak a tökfejnek, hogy örökbe fogadja? Vigyázni akartam rá. Mindent elfelejtett.

- És most hol van?

- Nem tudom pontosan. Valahol Kanadában. Nem mondták, hogy azon belül hova.

- Gary, ki kell derítened. Meg kell találnom őt, rájöttünk, hogy szerezhetem vissza az emlékeim, és az övét is visszaadhatom.

- Kiderítem. – A bácsi egy kártyát nyújtott Alexnek, ami egy franciakártya pakliból származott, és korábban egy telefonszámot firkantottak rá. – Itt elérhetsz, ha kell. Tudom miért mész Laurához. Annyira nem vagyok hülye, hogy ne vegyem észre, hogy Steve Rogers aprít fát Bartonék farmján. Én épp New Yorkba repülök. És erre neked nagyobb szükséged lesz most, mint nekem a repülőn. – Gary egy kulcsot nyújtott Alex felé, amin egy bowling golyó alakú kulcstartó lógott.

- Tessék?

- Az a szépség, ami kint áll. Vidd el. Hamarabb odaérsz, mint gyalog. – Alex kinézett az ablakon. Az étterem előtt egy pöpec fekete motor parkolt. Az eső már nem is esett, a napfényben megcsillant a polírozott járgány. – Tudod vezetni?

- Igen, de... Ezt nem mondhatod komolyan.

- Még nem tudtam megköszönni, hogy anno megmentettél. Ez elég csekély az életemért cserébe. Ajándék.

- De... Biztos?

- Menj már! Ketyeg az óra, én pedig sokáig nem fogok ide visszajönni, és egyébként is van másik. – Gary Alex felére tette a sisakot és ráadta a napszemüvegét. - Ideje hogy a családotok végre újra együtt legyen. De aztán ezzel gyere vissza New Yorkba, gondolj bele hogy mennyire menő leszel az osztálytársaid szemében ha meglátják hogy ilyen motorod van.

Alex öleléssel búcsúzott régi bajtársától és kiment. Megcsodálta a motort. Körbejárta, megnézegette, beindította a méltóságteljesen robogó járgányt. A lány ráült, egy végső viszlátot intett Garynek, és meghúzta a gázt.

Pár óra alatt elérte a farmot. Hatalmas ház, még nagyobb csűrrel mögötte. A délutáni napfény csillogott az eső után maradt tócsákon. Odakint senki sem volt, így Alex leszállt a motorról és az ajtó elé állt. Kopogásra emelte a kezét, de meginogott. A szíve hirtelen zakatolni kezdett, mély levegőket vett és fizikai fájdalmat okozott minden gondolat. Becsukta a szemét, összeszorította az öklét és az ajkait, és úgy kopogott be az ajtón mintha késbe kéne nyújtania a kezét. És akkor hirtelen... Nem történt semmi. Valami drasztikus történésre számított, de semmi sem volt. Csak állt, és várta, hogy a bentről hangzó „egy pillanat"-ot kiáltó férfi elérjen az ajtóhoz. A kilincs megkezdte útját lefelé, a zár elkattant, az ajtó pedig kinyílt. Alex nagyot nyelt.

- J-jónapot. – Alex nem az apjával találta szembe magát, mégis egyre jobban kezdett izgulni.

- Alex Williams?

- Will Collins. – Alex hirtelen a sarkára állt. Eltemette a félelmét és magabiztossággá alakította. – Legalábbis elvileg. – Barton elmosolyodott. Tudta, hogy egyszer szembe kell majd néznie vele, de túl átlagosnak találta azt a napot ahhoz, hogy pont akkor lássa őt újra.

- Hát igen... Szolgálaton kívül meg Clint Barton. – A férfi kezet fogott Alex-el. – Mi járatban erre, ahol a madár se jár. Látom az öreg Sullivan motorján jöttél. Hogy találtál ide?

- Nick Furytól kaptam meg a koordinátákat. És azért jöttem, hogy...

- Tudom én miért. Gyere csak be. Máris idehívom.

Alex belépett a lakásba, és Clint vezetésével a nappaliba ment. Leült a kanapéra és várt.

- Miért remeg ennyire a lábad? – Több percnyi üldögélés után egy magas hangra figyelt fel Alex. A lány haja össze volt fonva, félénken állt az ajtóban.

- Mert izgulok.

- Miért?

- Mert találkozni fogok Amerika Kapitánnyal.

- Rajongó vagy?

- Valami olyasmi.

- Hogy hívnak?

- Alex.

- Én Lila vagyok.

- Nagyon örülök.

- Tetszik a ruhád. Olyan mint Nat nénié. Kivéve azt a csillagot elöl.

- Hát ez elég más. Tudod valamikor a II. Világháború után tervezték.

- Olyan régen?

- Aha.

- Én is akarok valami hasonlót. Nézd! Ilyen csizmával. – Lila a telefonján mutatta a képet a hosszú, fekete cipőről, amikor megérkezett a társaság.

Steve halk léptekkel csatlakozott a lányokhoz. Alex nem vette észre. Lila tovább mutatta a képeket a különböző combtokokról és tegezekről, és az ultramodern íjakról. Alex belemerül a képekbe.

- Helló. – Köszönt Steve. Alex azonnal felkapta a fejét és felpattant, feszengve kereste a megfelelő szót.

- Kapitány...!

Síri csönd uralta a szobát. Steve és Alex egymással szemben álltak, és vártak valamire. Steve mögött ott állt Nat, Clint és Sam is, Alex mellett pedig Lila és Laura. Alex mély levegőt vett, de nem tudta mit mondjon. Pedig már annyiszor lejátszotta a fejében. Steve végigpillantott a lányon. Erős, felnőtt nőt látott, és bár a szeme olyan kék volt, mint az övé, Peggy tekintetét látta benne visszatükröződni. A szoba még mindig a megfelelő szóra várt, de nem a jelenlévők mondták ki, hanem a tv-ben szereplő J. Jonah Jamieson.

- A Póklány lelepleződött! – Alex a tévére kapta a szemét. Egy pillanatra el is felejtette a szituációt, és a levegőben tapintható feszültséget. – A Póklány néven tevékenykedő lány, Queens népszerű, ám felettébb veszélyes bűnüldözőjének kiléte nem titok többé. A maszkos hősnőt pénteken a Sullivan's Comic Corner előtt kapta lencsevégre szabadúszó fotósunk, Jessica Jones, amint Pókember, McKansy Sullivan és Daniel Stark társaságában behatol a képregényboltba. Ms.Sullivan korábban elhagyta a helyszínt, kifelé azonban már nem az első trió érkezett. Azonosítottuk a Póklány helyén álló lányt. Alex Williams, New York-i gimnazista. – A képernyőn a tetőről készült képek sorakoztak, majd felvillant pár instagram kép Alexről. – Alátámasztották hírünket, Williams és Póklány fizikai adottságai megegyeznek, és ez még nem minden. A lány vezetékneve valójában nem Williams, hanem Rogers. A SHIELD, és a Bosszúállók szóvivője is megerősítette, hogy Alex DNS-e és előélete egyezik Alex Peggy Rogersével, aki egy a Rogers ikrek közül. A hivatalosan halott lányt és ikerbátyját 1958-ban hibernálta le a Hydra egy híve, és mély álomban is pihent 2013-ig. Egy nemzet kérdezi: hol van most Árnyék Kapitány? Nézzék meg részletes beszámolónkat az esti híradóban, vagy weboldalunkon.

A férfi arca helyett akkor már egy színes müzlireklám kabalája táncolt a képernyőn, Clint le is némította a tv-t. Alex Steve-re nézett, majdnem elsírta magát. Elővette a táskájából az aktát és Steve szemébe nézett.

- 1946-ban születtem, június hetedikén, öt perccel Lucas után. Az édesanyám Peggy Carter volt. Örököltem a szérum okozta képességeit, Kapitány. Egész életemben arra neveltek és képeztek, hogy méltó legyek apám nevére. Hogy olyan ember legyek, mint ő volt, és egyszer, ha készenállok rá, én legyek az új Amerika Kapitány, Lucassal együtt. Máshogy alakult. Hosszú utat tettem meg 1958 óta, de végül minden lépés, amit tettem, minden harc, minden áldozat ide vezetett. – Steve szája tátva maradt. Alex átnyújtotta az aktát, aminek az elején a következő állt: „Újjászületés project-Árnyék program: Alexandra Peggy Rogers és Lucas Buchannan Rogers".

Alex szemeiből felszabadult egy-egy könnycsepp, a jelenlévők hallgattak, egyedül a madarak csiripelése hallatszott. Steve felnézett a lányra. Hirtelen érkezett az információ, egy pillanatra fel sem fogta, hogy mi történik. Steve ledobta az aktát. Tett egy lépést a lány felé, és olyan szorosan ölelte át, mintha sosem akarta volna elengedni. Nem szóltak egy szót sem. Alex megkönnyebbülten, Steve meghatódottan kezdett könnyezni. Natasha vette fel a mappát a földről és beleolvasott. A válla fölött Clint és Sam is belenéztek az információkba. Steve és Alex elszakadtak egymástól, de továbbra sem tudtak mit mondani egymásnak. Annyi minden volt amit mondtak volna, de nem találták a szavakat.

- Elnézést... - Mondta Alex és elsuhant Steve mellett. A lány egyenesen a tornácra ment és leült a száradó falépcsőre.

Lila indult utána, de Clint megállította.

- Majd én.

- Most korabelire van szüksége, apa. És közelebb állok hozzá, mint te!

- Már bocs kislányom, de régebb óta ismerem.

Natasha megforgatta a szemét a civakodó pároson, Steve kezébe nyomta az aktát és kiment Alexhez.

- Szia. – Mondta Nat, és leült mellé. A lány próbált ellenállni a könnyeinek, remegve fordult a nő felé. – Jól vagy? – Alex bólogatott.

- Annyiszor elképzeltem már hogy mit fogok mondani, vagy hogy ő mit fog mondani... Nem tudom mi lesz.

- Mi lenne, ha egyszerűen beszélgetnétek?

- És mit mondjak?

- Ami a szívedből jön. Mesélj neki az életedről, a testvéredről. Peggyről. – Alex és Nat percekig beszélgettek még ezután.

Steve kilépett a házból. Natasha azzal a lendülettel felállt, és átadta neki a helyét. Steve és Alex némán ültek egymás mellett. Végül Steve szakította meg a csendet.

- Mindig is családról álmodtam. Anno, a tizenéves brooklyni srác csak azt akarta. Aztán katona lettem. Elolvastam az aktát. Része akarok lenni az életednek. Be akarom pótolni az időt, amikor a jégbe voltam fagyva, és nem lehettem ott neked. Szörnyű lehetett apa nélkül felnőni, és ezt nem fogom megbocsájtani magamnak.

- Akkor nem voltam egyedül. Ott volt anya, Howard. Mr. és Mrs.Jarvis. Az osztag, és még sorolhatnám. De most... Mindenki eltűnt. Sokkal inkább egyedül vagyok, mint akkor.

- Most már nem.