Az őrzők rendje 8 személyből állt. Legalábbis akkor, hisz Scarlet még mindig a démon karmaiban volt, a tízedik őrző pedig a még akkor is hiányzó Nakia volt. Csodaszép napfelkeltével indult a nap, amikor összegyűltek, és egyikük sem hagyta ki az élményt. Hajnalban érkeztek, Lucas alig tudott aludni, velük kellett tartania a pirkadati meditációra. Persze ők mind a szellemvilágban voltak. Sam már egy napja elment. Lucas elküldte őt az apja után, és bár nem akart elmenni, elfogadta, hogy ez most nem az ő harca, és úgy tett, ahogy Lucas mondta, felkereste Steve-et a hírrel.
Lucas ekkor alaposan meg tudta őket figyelni. Három lány, és öt fiú volt, mind a világ különböző helyeiről. Az arcukat nem látta, mindenkit maszk takart. Nem szerint felváltva ültek le közvetlenül a tengerparton. Az első Maui volt. Hawaii szigetéről jött, ehhez méltóan sötétes bőre volt, és hosszú, göndör fürtjei. Izmos testalkatú fiú volt, lila öltözetben, ami illett az azonos színben csillogó szeméhez. Mind olyan színű ruhában voltak, amilyen a szemük volt. Mellette Lilly, ausztrál lány, szőke hajjal, vörös szemmel és öltözettel. Utána jött Igor, Oroszországból, sötétzöldben, a Dél-afrikai Nicole, kékben, Az indiai Ravi, mentában, Hannah, Mexikóból, sárgában, a brazil Pablo, narancssárgában, és végül Chris, Kanadából, fekete szerelésben. Nem tűntek túl idősnek. Mind a tinédzseréveiben járt. Lucas ezt nagyon furcsállta. Ilyen veszélyes lenne őrzőnek lenni, hogy fiatalon meghalnak? Vagy talán egyszerre cserélődnek, ezért nincs köztük idősebb? Amikor meghallotta, hogy „az őrzők rendje", valamiért megfáradt, bölcs öregek társaságára számított, ahova Nakia véletlenül bekeveredett. Mégis, gyermekarcú, de meglepően edzett fiatalok vették körbe. Persze idősebbek voltak nála, mint 15 éves, ő volt a legfiatalabb. De már nem soká, hisz alig pár hét választotta el a születésnapjától, amit már húgával akart ünnepelni. Lucas türelmetlenül várta, hogy végezzenek. Tudta ő hogy a haditervet dolgozzák épp ki, és furcsa volt neki hogy egy ilyen folyamatból ki lett hagyva. Persze, az ő terepükön vonulnak csatába, de mégis csak az ő testvérét szabadítják ki. Először a fiúk hagyták abba a meditációt. Felálltak, és lesöpörték a homokot ruháikról, amikben valamiért mindannyijuk kockahasa kilátszott. A természetellenes szemszíneik nem épp rokonszenvet váltott ki Lucasból. Mindenkiben bízott, hisz Nakia is megtette, mégis a Vipera lányaival történtek után nem volt hajlandó teljes bizalmat adni idegeneknek.

- Lucas! – Szólt Ravi. – Gyere, elmagyarázzuk a tervet.

Lucas feltételezése beigazolódott, a tervezési folyamatból kihagyták, de nem akart panaszkodni, nehogy megsértődjön akármelyikük is, és otthagyja őket.

- Amíg a lányok felkészülnek, mi beszéljük meg a nehéz részét.

- Mire készülnek fel? – Kérdezett vissza Lucas Pablotól.

- Mivel Khaly fiatal lányokra vadászik, ők pedig éppenséggel elég nagyhatalmú fiatal lányok, ők lesznek a legveszélyesebb helyzetben. Meg kell védeniük magukat. És persze nekünk is vigyáznunk kell rájuk.

- Khaly legyőzéséhez, össze kell törni a koponyáját, ennek segítségével új életre tudjuk hívni a szerelmét, és ha őt odavisszük, a némbernek annyi. – Folytatta Maui. - Viszont az bonyolult, sok idő kell hozzá. Azaz úgy kell ellopni a koponyát, hogy ő ne vegye észre.

- Ami nehéz lesz, mert a kunyhójában tartja. Ezért tartja biztonságban a halandókat a kunyhó.

- Ez a te feladatod lesz. Hisz te vagy a katona. Mi eltereljük a figyelmét azzal, hogy megrohamozzuk. Nem fogjuk sokáig bírni, úgyhogy sietned kell. – Szakította félbe Chris Ravit. – Kétszer támadunk, egyszer a koponyáért, aztán a csávóval.

- De ha Alex ott van, akkor a kunyhóban kell lennie, nem?

- Nem. Alex már rég nem a kunyhóban van. Ahhoz hogy megmentsük, meg kell ölnünk Khalyt, és csak utána kezdhetünk keresni, mert egyszerű mentőakcióhoz mi kevesen vagyunk, ők pedig sokan.

- És ha csak a kunyhó véd meg egy halandót, én hogy fogok bemenni az erdőbe?

- Itt jön képbe Nakia. – Mondta szomorú tekintettel Ravi. – A múltkor életét adta Alexért. A szellemvilágban nem találtuk. Khaly biztos bebörtönözte az erdőbe. De a képességei még élnek. A szellemvilágban tudtunk vele beszélni. Tudja, hol van, amit keresünk. Az erdő határán meg fog szállni téged, és elirányít a koponyához. A dolgod hogy kihozd. Maradjunk ennyiben egyelőre.

- Végeztetek, fiúk? – Kérdezte Nicole.

- Mehetünk? – Folytatta Hannah mire a fiúk bólintottak.

- Máris? Nem várunk estig? – Kérdezte Lucas.

- Az erdőben mindig sötét van, Khaly pedig hamar rá fog jönni, hogy kapcsolatba léptünk Nakiával, rájön a tervünkre, és akkor sosem szerezzük meg a koponyát.

Lucas vitatkozás nélkül engedelmeskedett. Végül is logikusnak találta az érveket. Sokat gyalogoltak az erdőig. Az őrzők egy szirt mellett hagyták, azzal a feladattal, hogy várja meg Nakiát. Ha megvan, lőjön jelzőrakétát az égre, és akkor elkezdődik a támadás.

- Lucas! – A baráti hang halk volt, de egyszerűen felismerhető. Nakia szelleme az erdő határában állt. – Ostoba ötlet volt az őrzőket hívni. De bátor.

- Mehet? – Lucas ennyit tudott kinyögni. Gombóc volt a torkában, annyira izgult.

- Figyelmeztetnelek kell, fiú. Odabent olyan dolgok lakoznak, amikbe bele is bolondulhatsz. Húgod majdnem megtette. – Nakia kétségbeesett arccal féltette Lucast, de ő kilőtte a jelzőrakétát, és engedte, hogy a szellem a testébe költözzön.

Furcsa érzés volt. A látóterét folyamatos fehér keret tompította, az izmai akarata ellenére mozogtak, és egy hang zengett a fejében. Nakia hangja, aki azért beszélt hozzá, hogy elvonja a figyelmét a lelkekről. Félt, hogy Lucas megőrülne a látványtól, ezért végig a földet nézette vele. Messze, az erdő másik felében hatalmas robajjal, ordítással és robbanásokkal elkezdődött az elterelés. Ezer fát is elhagytak, mire odaértek a kunyhóhoz. Nakia kinyitotta az ajtót, és akkor elhagyta a fiú testét, és belökte őt az ajtón.

- Valahol lennie kell egy csapóajtónak. A pincét keresd. – A lány hangja még mindig Lucas fejében visszhangzott. Nem értette, de nem is gondolkozott rajta. Csakis a csapóajtót kereste.

Egy meglazult deszka alatt találta meg, hatalmas nyikorgással tudta csak kinyitni. A pince kísérteties hely volt. Fáklyafény világította be, az egyik oldalon egy alagutat látott, a másikon hatalmas polcok ezer sorát, és mind tele volt koponyákkal.

- Ne! Nakia, melyik az övé?

- Azt én sem tudom.

- Mit tegyek? Törjem össze az összeset?

- Ne! Nem szabad összetörnöd őket, az nagy bajt jelenthet. Keress rajtuk egy jelet.

Lucas őrült tempóban kezdte ellenőrizni a koponyákat, de odafentről zaj hallatszott. Valaki bement, és nem volt más, mint a fizikailag meggyengült Khaly. Lucas egyhelyben maradt. Nem mert mozdulni, félt, hogy a démon észrevenné, de nem sikerült neki.

- Megölöm, aki a pincémben kutat!

Lucas nem gondolkodott. Az övéhez nyúlt, és leakasztott egy gránátot. Kihúzta a biztosítékot, a koponyák közé dobta, és rohanni kezdett az alagúton. Rohant, legalább annyit, amennyit odafelé, menet közben megrázta a folyosót a robbanás, míg végül meg nem torpant a végén. Afölött a szirt alatt állt, ahonnan elindult. Óvatosan felmászott a sziklákon, és ügyelve hogy egy fának se menjen a közelébe, visszarohant a partra. Az őrzők ebből csak annyit vettek észre, hogy Scarlet egyszer csak kirohan a kunyhóból, majd az felrobban. Futni kezdtek, mind a nyolcan, amíg el nem érték Lucast. A fiút Pablo fogadta egy szép nagy jobbossal, amitől Lucas kicsit hátrébb esett.

- Te idióta!

- Mi van? A koponyának annyi! Nem volt választásom, vagy hoztam volna el száz koponyát?

- A koponya maradványai nélkül nem tudjuk csak úgy újjáéleszteni a csávót! Most kell egy test, akit feláldozhatunk!

- Higgadj le Pablo! – Mondta Ravi. – Mind tudtuk mire vállalkoztunk. Egyikünknek kell feláldoznia magát.

- Ravi, a rend már így is elvesztett két tagot, ne legyél hülye! – Visszakozott Lilly.

- Ez a sorsunk. Tudjátok jól. Mind két ikerre szükség lesz.

- Tudod jól, hogy Alex... - Nicole mondata megszakadt.

- Mi van Alexel? – Kérdezte Lucas. Bizony, a nyolc őrző már rég tudta, hogy Alex nem ott volt, de szükségük volt a fiúra. Nem csak csalinak, inkább feláldozható kifutófiúnak akarták használni. Bár nem mindenki, például Maui, Hannah és Nicole nem támogatták a dolgot.

- Ebből elég. – Szólalt fel Maui. – A húgod él és virul, és biztonságban ringatózik egy hajócskán Amerika felé, azért hagytuk, hogy azt hidd, még mindig ott van, hogy segíts. De ebből elég, én nem áldozom fel őt!

- Engem feláldozhattok. – A csapat mögött egy idős bácsi állt. Az az öreg, aki Alexnek és Lucasnak is segített. – Ez a sorsom. Khaly elvette a szerelmem. Benne él. Most visszaszerzem őt.

A szertartás hamarosan elkezdődött, de Lucast kizárták. Nem is látta mi történik. Nem is akarta tudni. Nem hitt a varázslatban. Már este volt, amikor Maui odament hozzá, aki akkor az egyedüli volt, aki hajlandó volt Lucassal beszélni.

- Bocs hogy eltitkoltuk előled Alexet.

- Semmi baj. A lényeg hogy biztonságban van.

- De azért segítesz még nekünk Khalyval?

- Persze. Ez így nem mehet tovább. Az emberek veszélyben vannak, amíg él.

- Ezesetben gyere.

- Mi a terv?

- Semmi. Odamegyünk, és Khaly elé állítjuk az öregembert.

- Annyira nem vagyok azért öreg! – Mondta a bácsi.

- Pedig megéltél egy pár évet.

- Ez tagadhatatlant.

- Uram! – Szólalt fel Lucas. – Köszönöm. Mindenkinek meg kéne köszönnie.

- Ez a sorsom.

Lucas felkészült a csatára. És arra is, hogy viszont lássa húgát. Ismét az erdő szélén álltak, de akkor már együtt, támadó alakzatban. A nyolc őrző háromszög alakban nyomult előre, középen Lucassal és az öreggel. De az erdő üres volt. Egy lélek, egy szellem sem. Nem beszélve a furcsa világosságról, amit a csillagok nyújtottak. Amikor elértek a kunyhóhoz, látták a robbanás hatását. A házikó romokban hevert, az égen pedig, ami általában üres volt és fekete, akkor ezer csillag és a hold ragyogott.

- Ez nem lehet igaz... - Mondta Igor.

- Mi az? – Kérdezte Lucas.

- Az erdő nem csak az otthona volt, ez volt Khaly börtöne, hogy ne tudjon a világra támadni.

- A földi maradványai elpusztultak. Semmi sem köti már a földhöz, így az erdőhöz sem. – Fejezte be Ravi.

- Segítség! – Egy női hangot hallottak. Nem volt ismeretlen, mind hallották már.

- Scarlet! – Chris vette észre a földön fekvő lányt. Rengeteg seb volt rajta, és gyenge volt, de a csapat támadó alakzatba állt.

- Kérlek, segítsetek! Khaly elment, és itt hagyott. Kérlek! - Az őrzők egy emberként vonultak Scarlethez.

- Ha a démonok királynője elszabadult, a szellemvilág nincs biztonságban.

- Nem csak a szellemvilág... A Föld sem.

Lucas Mauira nézett. Mindketten tudták Khaly hova tartott. A hawaii fiú szó nélkül tette a kezét Lucas vállára, és őrzői erejét felhasználva eltűntek a többiek szeme elől.

New Yorkhoz közeledve, Alex egyre izgatottabb lett. Messziről már látta a szobrot. A kikötő üres volt, egyetlen ember állt a mólón. Alex sírva fakadt, amikor meglátta őt.

- Lucas!

Még ki sem kötöttek, elég volt Alexnek egy kis közelség a hajó orra és a móló között, átugrotta az alatta hömpölygő tengert, és testvére felé állt, aki karjait tárta a holdfényben.

- Istene Lucas! – Alex könnyek között fúrta fejét testvére vállába, és olyan erősen szorította, ahogy bírta.

- Alex fuss! – Alex Lucas hangját hallotta, de nem abból a torokból, ami centiméterekre volt a fülétől. Hátra fordult hát. A móló messzi végén egy másik Lucas állt, egy barnás bőrű fiúval együtt.

- Ezt nem értem. – A lány ismét az ölelésével szorongató testvérre nézett, de ott már nem bátyja állt.

- Hiányoztam? – A nő hangja elfelejthetetlen volt, zöld ruhája pedig szemet szúróan feltűnő. Alex azonnal állon lőtte a Viperát, de az meg sem sérült.

Maui mögött felsorakoztak az őrzők, és egy fénycsóvát küldtek Khaly felé, aki a Vipera alakját öltötte.

- Maui, vidd ki Alexet! – Kiáltotta Lucas.

- És hozd ide az öreget! – Tette hozzá Hannah.

A fiú nem habozott. A lányhoz szaladt és felkapta.

- Elnézést, kapitány! – Maui és Alex eltűntek. De Khaly továbbra is ott állt.

- Csatlakozhatok a buliba?

- Póki! – Köszöntötte barátját Lucas. Mi tagadás, Peter a kikötő másik felében várta Alexet, de nem tartott sokáig hogy ott teremjen ahol a baj van.

- Az a gond hogy nem nagyon tudtok segíteni. Khalyval szemben nektek nincs esélyetek. Próbáljatok nem meghalni. – Mondta Nicole.

Alexet hirtelen érte Hawaii látványa. Maui letette a lányt, aki azonnal hátrálni kezdett, támadó pozícióban.

- Nyugi, segíteni akarok!

- Mondták ezt már sokan.

- Tényleg. Lucassal vagyok.

- Melyikkel?

- Kérlek, Alex. Mármint... Roger kapitány... - Alex futni kezdett, de nem jutott messzire, Maui ismét előtte termett, és nagy karjaival átölelte, és a maszkot is levette. – Várj!

- Ki vagy te? – Kérdezte Alex, amikor a fiú elengedte.

- Maui. Legalábbis... A többiek így ismernek.

- És ki vagy valójában?

- A nevem Kai. 16 vagyok.

- A többiek miért nem az igazi neveden ismernek?

- Az őrzők nem ismerhetik egymás igazi neveit. Hogy ne tudjuk elárulni senkinek a többieket.

- Akkor nekem miért mondod el?

- Te nem vagy őrző, vagy netán rosszul tudom?

- Hát... Scarlet megmutatott egy-két fogást.

- Az nem tesz őrzővé. Nem volt mestered, és nem őrzöl állomást. Szóval... Kai vagyok.

- Hol vagyok?

- Hawaii.

- Hát... kitalálhattam volna.

- Most... Nekem mennem kell. A többieknek kell a segítségem.

- Hadd harcoljak én is!

- Ebben nem tudsz. – Mondta kuncogva Kai. – Most itt kell maradnod.

- Nem, a Vipera ellen ott akarok lenni.

- Nem a Vipera ellen küzdünk. Oh, te szegény, nyíló virág. – Kai egy virágot tett Alex füle mögé, és megsimította a haját. - A kígyó évtizedek óta halott. Most is ott savanyodik a szellemvilágban. Khaly ellen pedig nem tudsz küzdeni. Érezd hát otthon magad. Találsz fent ruhákat, öltözz át. És nyugodtan zuhanyozz le. Jót fog tenni.

- Nem szeretnék zavarni.

- Nem zavarsz. Én kérlek rá. Nyugodtan.

Kai felvette a maszkot, és ismét Mauiként tűnt el. A fehér homokos parton egy kisebb ház állt, több méteres magasságban. Alex egyedül maradt, és nem volt más választása, megmászta a magas létrát. Maui nem vesztegette az időt, egy pillanat alatt ment Norvégiába, és onnan újra New Yorkba, az öreggel az oldalán. New Yorkban ekkor elszabadult pokol volt. Lelkek és varázslatok röpködtek mindenfelé, és Khaly csak úgy öntötte magából a sötétséget. Az őrzők rejtekébe álltak.

- Készenáll, öreg? Most hőssé válhat.

- Emlékezzetek rám. De ne, mint hősre. Legyek én a bolond öregember, aki minden este madarakat etetett, és akinek végül sikerült visszahódítania szerelmét.

Az őrzők közös erővel egy nagy fénysugarat irányítottak felé Mások vakító fényt láttak, valójában viszont elhunyt lelkek kézen fogott láncából állt a sugár, akik elég tiszták voltak ahhoz, hogy még Khaly sötétségét is megvilágítsák. A fény elvakította Khalyt elég ideig, hogy az öreg közelebb kerülhessen hozzá.

- Kedvesen! – Kiáltotta a bácsi.

- Te... Hogy? - Khaly rákapta a tekintetét. A démon saját szerelme arcát látta az öregben, ő pedig egykori feleségét Khalyéban.

- Visszajöttem érted kedvesem! Jöjj hát! Tarts velem. Oly régóta várok rád. – Az öreg a kezét nyújtotta, Khaly pedig ereszkedni kezdett a magasból.

- Működik! – Kiáltotta Nicole. – Tartsuk távol tőlük a lelkeket!

Az őrzők követték a lány tervét, egy fénylő gömböt alakítottak ki körülöttük, ami kint tartotta Khaly tomboló lelkeit. A nő külseje megváltozott. Normális, emberi alakja volt, meglehetősen szép arccal.

- Gyere, szerelmem!

Khaly egyre közelebb került hozzá. Egymással szemben álltak. Az öreg szemeiből fakadtak a könnyek, régelvesztett szerelme láttán. A kezét felemelte, hogy megsimítsa az arcát, de megtorpant.

- Ne! – Kiáltotta Chris.

A bácsi felsőtestén vérfolt kezdett terjedni, a szeme kikerekedett, a keze pedig, ami majdnem a nő arcát érintette, remegni kezdett a levegőben.

- Bocsáss meg szerelmem. – Khaly kezében feketén ragyogó tőrt szorongatott, ami tövig az öreg gyomrába fúródott. – Oly sok ideje vagyok száműzetésben, hogy érdemelnék ekkora ajándékot ennyi borzalom után. Jobb neked odaát, mint az oldalamon. Viszlát, kedvesem!

Az öreg összerogyott, a nő pedig erőlködni kezdett. Hirtelen az őrzők által tartott burok beszakadt, és Khaly visszanyerte démoni formáját. Áltépett az öregen, és egy kézmozdulattal terítette földre az összes őrzőt. Kinyújtotta a kezét, és Lucas lebegni kezdett, méghozzá Khaly felé.

- Fiú... Neked köszönhetem, hogy most itt vagyok. Veled kegyes leszek. Elsőként öllek hát meg, hogy ne kelljen végig nézned barátaid halálát.

Khaly elkezdte kiszívni Lucas lelkét. Elképzelhetetlen érzés volt. Mintha meghalni készült volna. Meg is halt volna, ha Khaly nem engedte volna el. A nő szeme kikerekedett, és megdermedt. Egy idős, ráncos kéz volt a vállán.

- A bácsi... - Suttogta Maui.

Az öreg volt az bizony... A kés a hasát sebezte meg, volt még benne elég erő hogy felálljon. Az öreg maga felé fordította a szerelmét, és utolsó csepp erejével megcsókolta őt. Khaly ismét elvesztette démoni alakját. Hófehér ruhát viselt, a lábán semmi nem volt, a haja pedig tökéletesen fésült copfban zuhant le, takarva hátát, amin sebszerű foltok jelentek meg. A sebek kinövésekké alakultak, majd egy hirtelen mozdulatként kitárultak a nő hófehér szárnyai. Az öreg elvált tőle, és utolsó leheletét egy mosollyal eresztette ki. Boldogabb mosoly kevés volt akkor. Bár élete utolsó pillanata volt, tudta nem csak rengeteg emberi életet mentett meg, de kedvesét is. A szerelmesek mosolya volt ez. Nem érzett dühöt, vagy haragot. Csak megkönnyebbülést, amikor hátrafelé kezdett zuhanni, és mielőtt háta hozzácsapódott volna a hideg betonnak, behunyta a szemét. Nem érezte már a becsapódást.

A nő kerek szemekkel állt előtte. Fel sem fogta még mi történt. A kezeire nézett, amit a sápadt, démoni bőr helyett, emberi szín fedte. A szellemek lassan eltűntek körülőle, és bár ezt ők nem tudták, az elátkozott erdő lángra lobbant. A tonsbergi emberek kimentek az erdő mellé, és úgy nézték a porig égését, mint a tábortüzet.

- Neee! – A kiáltásába beleremegett a város.

A nő térdre rogyott szerelme holtteste mellett, kezeit a sebre tette, mintha azt várta volna, hogy varázslatos módon meggyógyuljon. De az öreg továbbra is csak feküdt, mozdulatlanul, levegőt sem véve. A nő nem tudta felfogni mit tett, és egyre erősebben markolta a tőre markolatát, véres kezeivel.

- Khaly...! – Hannah próbált hozzá szólni, de a neve szólítására a nő szúrós pillantást vetett rá. Ekkor látta meg a szárnyait, aminek a látványa kétségbeesett tekintettel járt. A nő kihúzta a kést az öreg gyomrából és lassan, fehér ruhájába törölte a vörös vért. – Khaly?

A második szólításra a nő megőrült, vadul tépdesni kezdte a szárnya tollait, majd vagdosta őket, mindehhez keserves kiáltozás társult. Végül akkorát vágott a jobb szárnyán hogy az leesett a földre, majd levágta a balt is. Két tollas csonk maradt a helyén, melyek nem voltak nagyobbak a felkarjánál. Majd végül egy nagy lendülettel a saját szívébe szúrta a tőrt.

- Vége van? – Kérdezte Lucas.

- Vége. – Mondta Maui.

Vége is lett. Az elátkozott földi angyalt, és szerelmét, a bolond öreget, aki mindig csak a madarakat etette, az erdő helyén temették el napkeltekor. A tonsbergi templom harangját évek óta nem kongatták meg, de attól fogva minden hajnalban szólt, az öreg tiszteletére. A sírba egy madáretetőt, és egy koponyát faragtak kettejük emlékére. Hogy Tonsberg sose felejtse el a titkokat, amiket rejt.

Mindenki tudott már a győzelemről. Mindenki, akinek Khaly elvette valakijét, vagy ha csak tudták ki ő, ünnepeltek. Egy percre béke honolt a világban. Az ellenségek kezet fogtak. Ismeretlenek fogtak össze. A legbékésebb mégis csak a nap volt. Tudta, hogy békében láthatja viszont a tegnap zűrzavarban hagyott világot. Alexet is elvarázsolta. Apró kis ház volt, de otthonosabb, mint bármi. Talán csak a bunkerbe ment volna vissza szívesebben. Megfogadta Kai tanácsát. Lezuhanyozott, és felvett egy ruhát. Egy laza, rózsaszín ruhát választott, leért a földig, a rengetek rétegét pedig fújta a szél. Nem volt meleg, a gyenge anyagon átfújt a lágy szellő, és az oldaljó kivágáson ki tudta villantani a lábát. A haja tökéletlen hullámokban borultak a vállára. Békés reggel volt. Tökéletes reggel. Mégis csak ezután lett tökéletes.

- Hey kisvirág! – A partról Kai hangját hallotta. – Hoztam neked valakiket. – A fiú jobb felé mutatott.

Három alak közeledett a vízpart mellett. Egy magasabb, és kettő kicsit kisebb. A nap vakító fénye csak a sziluettjüket engedte látni, Alex felegyenesedett és hunyorítani kezdett, de hamar felismerte a három alakot. Könnyes szemmel, a létra használata nélkül, egy ugrással érkezett a homokos partra, és rohanni kezdett. A három férfi egyszerre ölelte át. Próbálták mind a legnagyobb rész kapni Alexből. Majd mind a négyen könnyekkel küzdve egymásra néztek, és a lány egyenként is végig ölelt mindenkit.

- Nem hiszem el, hogy itt vagytok!

- Hiányoztál nekünk!

Alex ismét családja körében volt. Ott volt vele az apja, a szerelme, és a testvére.

Sokáig maradtak a szigeten. Kait nem zavarták a vendégek. Az utolsó este a naplementekor Alex kettesben volt bátyjával.

- Hogy hívták? – Alex vállán az a sál volt amit a bácsitól kapott. Nem is a hűvös éjszaka miatt volt rajta, sokkal inkább tiszteletből.

- Nem tudom. Sose mondta el. – Az öreg emléke egy percnyi csöndben bújt meg. Mindketten megköszöntén a szívükben neki. – Nézz ránk! Régen alig láttuk az utcát éjszaka. Most meg Hawaiin sétálunk a homokban.

- Ezt úgy mondod mintha amúgy olyan sokat jártunk volna az utcára. Pláne éjszaka.

- A hangsúly a változáson volt.

- Vágom... Minden megváltozott. Az emberek. A világ.

- És mi is.

- Szerinted jó irányba változtunk?

- Felnőttünk. Talán túl korán is, de muszáj volt.

- Igen... És ezután?

- Holnap felülünk a repülőre, és... Minden megy tovább, gondolom.

- Szerinted jó döntést hoztam? Hogy visszamegyek?

- Az élet megy tovább. És ott a helyünk. Steve-et pedig sokszor meg fogjuk látogatni. És ne éld bele magad túlságosan, hogy megbékéltem a gondolattal hogy barátod van, de Peter rendes srác. - Alex elmosolyodott. Tudta, hogy túlságosan is védelmező bátyjától ez nagy szó volt. A beszélgetés elcsendesedett. Nézték a nap utolsó sugarait.

- Emlékszel még a dalra? Amit anya mindig énekelt nekünk. - Lucas nem válaszolt, de az arckifejezéséből egyértelmű volt Alexnek hogy a válasz igen. - Kiss me once...

- Than kiss me twice... - Lucas magabiztosan folytatta a dalt.

- Than kiss me once again.

- It's been a long, long time. - Kettejük hangja gyönyörű duettként zengett az üres parton. Mégsem volt olyan üres, mint hitték. Bár Lucas nem, de Alex látta őket. Rengeteg szellem sorakozott fel a dal alatt a tenger fölött, tisztelegve a testvérpár előtt. Sok katona közülük szalutált, és mindenki más is követte. És ott volt ő is. Könnyek fakadtak a szeméből, a szellemsereg élén. A legbüszkébb szalutáció az övé volt. A büszke anya keze. - Haven't felt like this, my dear, since I can't remember when. It's been a long, long time. You'll never know how many dreams I've dreamed about you. Or just how empty they all seemed without you. So kiss me once, then kiss me twice, then kiss me once again... It's been a long, long time.

Mind szabadok voltak már. Tökéletes búcsúének volt számukra a dal. És akkor mind eltűntek az éjszakában. Mint átkeltek a szellemek világába. Ő is. Lucas megszorította húga kezét. Mindkettejük szeméből egy-egy könnycsepp szökött ki. Újra együtt voltak.

- Boldog szülinapot Peg.

- Neked is Buck...

Az öreg azonnal otthon érezte magát a szellemek világában. Leült egy padra, ahonnan be lehetett látni a bejáratot. Az angyalok az őrei a szellemek világának. Látott belőlük százat is. De ha egy angyal meghal, a lelke nem él tovább. Megszűnik létezni. Az öreg leült, és etette a madarakat. Várt rá. Hogy visszatérjen. Várta a szerelmét. Várta őt örökké is.

VÉGE

*

*

*

*

*

A vonaton utazó bácsi emlékére, kinek szívében akkora szerelem lakozott, amit egy ember iránt nem is lehet érezni. Ismét együtt eteti a madarakat szerelmével odaát. Köszönöm a tanácsot. Köszönöm a reményt.