Alex napjai lassan teltek. Az állandó sötétség miatt teljesen elvesztette az időérzékét, aludni is csak akkor feküdt le, ha fáradt volt. Minden nap beszélt Peggyvel. Alex úgy érezte magát, mint egy álomban. Lassan elfelejtette Steve-et, már nem aggódott Lucasért. Megfeledkezett a korábbi életéről, csak az ott lévő lelkek foglalkoztatták. Új barátai lettek, az anyját tekintette a családjának, és érezni kezdett valamit James iránt. Nem tudta, de ez mind Khaly behatása volt. A démon elhitette vele, hogy itt van az élete, hogy az érzései oda kötik. Nem kellett már sok hogy elérje a célját. Mialatt Khaly erősödött, Alex életereje csökkent. Még csak nem is érezte. Semmit nem érzett a testén. Egy hipnotizált bábbá változott. Nakia napokat töltött a felkészüléssel. A teliholdkor elszabadul a pokol, minden őrzőnek a helyén kell lennie, különben bajok történhetnek. Alig egy órával naplemente előtt meglátogatta a holtak világát, szövetségeseket gyűjtve. Aztán felkelt a hold. Alex az ablaknál ült. Onnan beszélgetett Jamesel. Scarlet nem engedte, hogy sok időt töltsön kint, de megtalálta a kiskaput. A fiú, bár kicsit vézna és sápadt volt, nagyon jóképű volt. Alex titokban tartotta a vonzalmát. Nem merte neki elmondani. Teljesen eltűnt előle Peter. A fiú halvány képe mögül hirtelen felcsillant egy éles, sárga fény. Alex akkor egyedül volt, így akadály híján kiment. A nagy, sárga fény egy ragyogó gömbből érkezett, ami közeledett felé. Amint elérte a tisztást, ahol a ház állt, megtorpant. A fényből egy fiatal lány lépett ki. Barna nadrágot, bézs atlétát viselt, maszkot, és csuklyás palástot. Alex a pisztolyáért nyúlt, és a lányra szegezte, de rémület uralkodott rajta, nem merte volna lelőni.

- Ki vagy?

- Te vagy az Alex? –Kérdezte a lány.

- Semmi közöd a nevemhez. Te nem vagy szellem. Ki vagy?

- Barát. – Mondta, és elvette arca elöl a maszkot. Alex azonnal felismerte. Megjegyezte az arcot, ami odaát meredt rá. Az egyetlen szempár, ami látta őt.

- Te vagy az...

- Találkoztunk már.

- Mit keresel itt?

- Érted jöttem. Elviszlek.

- Dehogy viszel. Ugyan hova?

- Biztonságba. Itt veszélyben vagy.

- Ugyan már. Hisz itt a családom. Itt vannak a barátaim, és... A fiú, akit kedvelek.

- Jahj, Alex. Elbódította az elméd. Ők mind halottak. Ez nem a te világod. Akik szeretnek, azok élnek, és aggódnak érted, várnak rád. Alex, gyere velem!

- Honnan tudod a nevem?

- A bátyád mondta.

- Nekem nincs bátyám.

- Dehogy nincs. A neve Lucas. És nagyon aggódik érted.

- Lucas? – Alex emlékeiben derengett a név, és egy arc, de mintha csak álom lett volna, képzelet.

- Kérlek, gyere velem! Segíteni akarok rajtad.

- Nem viszed őt sehová! – A hirtelen megjelenő alak csak Alexet ijesztette meg. Nakia higgadtan felvette a maszkját, és a lány szemeibe nézett, de rajta is csak egy maszkot látott.

- Dehogynem.

- Hisz még nem gyógyult meg. Regenerálódnia kell.

- A családja aggódik érte. Tökéletesen van, és ideje hogy újra lássa a bátyját. Az apját. A szerelmét.

- Ezt nem te döntöd el.

- Mondd el neki Scarlet! Mondd el neki miért hoztad ide!

- Hogy meggyógyítsam, mi másért?

- Nem. Az elátkozott erdő veszélyes egy emberre nézve, tudod te is mire gondolok.

- Csak itt tudom biztonságban tartani. Ide nem merészkedik ember.

- Akkor azt mondd el neki, Scarlet, hogy mit műveltél a piramissal. A méhek otthonával. – Scarlet egy pillanatra lefagyott, de higgadt hangon folytatta.

- Megöltem őket.

- Megölted őket mind egy szálig. Férfiakat, nőket, gyerekeket.

- Egy gyilkos rendről beszélünk. Ha nem végzek velük, valószínűleg még több áldozata lett volna a könyörületnek.

- És ha erre tudtál válaszolni, Scarlet... Válaszolj erre is. Mit műveltél a barátommal?

- Öhm... Kivel műveltem, mit?

- Tudod jól, Khaly. Mondd el neki ki vagy! Mutasd meg magad, démon! – Nakia mögött sárga fénnyel világító szellemek sorakoztak fel. Scarlet szeme ragyogni kezdett, és hirtelen megváltozott az arca. A szeme zöld lett, a haja megnőtt, kiegyenesedett és befeketedett, a vonásai átalakultak. Levette a maszkot, és Alex szemébe nézett, mire a lány lefagyott, és hátraesett. Ismerte azt a szemet, felismerte a tekintetet is, amit bár már sok ember szemében látott, benne égett a legélénkebben.

- Te mit keresel itt? Te meghaltál!

- Sok mindent nem értesz még, ifjú katona. Hagyj életben egy kígyót, és az egerek sosem lesznek biztonságban. – Alex ész nélkül kezdett lövöldözni felé, de a golyók által ejtett sebek nem fékezték meg őt. Khaly kinyújtotta a karját, mire egy hadseregnyi alaktalan szellem rohant Alex és Nakia felé.

- Megöllek! Megöllek, érted? – Alex nekifutott, és egy nagy ugrással lekevert egyet a nőnek, de a következő ütést megelőzően, a nő megszorította Alex torkát. Közben Nakia minden erejével próbált küzdeni a szellemek ellen. Lelkek harcoltak lelkekkel. – Meghalsz, Kígyó! – Mondta, és gyomron rúgta. Készült a következő támadásra, de egy rózsaszín pajzs jelent meg előtte, ami felfogta az ütéseket. – Meg foglak ölni Vipera! Véget vetek az életednek!

- Bosszúállnál? Kevés vagy hozzá, katona!

Alex behunyta a szemét. Érezte az erőt, amit Khaly használt. Ismerte, hisz neki is megtanította. Előre lépett, és lassan áthatolt a pajzson. Khaly szeme tágra nyílt, és az is maradt, amikor fogadta a következő ütést. A hatalmas ütés hatására Scarlet teste, amiről a Vipera arca nézett vissza, hátra tipegett, és a földre esett. Azonban ott, ahol az ütés előtt állt, ottmaradt egy alak. Fekete volt, átlátszó. Sápadt női test, amit lebegő szakadt rongyok és láncok takartak. Ezer vágás, seb, varrás és tetoválás csúfította a tagjait. Viszont az arca volt az, ami megfogta Alexet. A bőre szorosa tapadt a koponyájára, látszott az állkapcsának vonalai. Arca jobb oldalán teljesen elmállott a bőr, kilátszottak a fogai. A szemgolyói feketék voltak, írisze és pupillája pedig fehér. Mindehhez lebegő, kócos fekete hajkorona társult. A puszta tekintetével képes lett volna halálra rémiszteni egy embert.

- Nem tudod, kivel állsz szemben. - A szellem hátradőlt, egyesült a Vipera testével, és lebegni kezdett, majd talpra állt.

Alex kitért egy szellem támadása elől, és hátralépett, amíg el nem érte Nakiát.

- Fuss Alex! El kell futnod!

- Segítek harcolni.

- Ebben nem tudsz. El kell menned.

Alex válaszút elé került. Ha elfut, hátra kell hagynia anyját, barátai. De ha marad, az akár az életébe is kerülhet.

De végül a futást választotta. Úgy futott, ahogy bírt. Nem nézett se hátra, se előre. Csak futott. Megérezte a kilómétereket a lábában, de nem állt meg, csak amikor egy sziklaszirthez ért. A szirten túl mély szakadék várta, a végtelen tengerrel az alján. Hátrafordult, és látta a holt sereget, amely felé rohant.

- Ugorj Alex. – A válla mögött Peggy képe jelent meg. Egyedül őt nem tudta irányítani Khaly, így természetes alakban jelent meg lánya előtt. – Ez az erdő határa. Ezen túl nem bánthatnak. Szeretlek kislányom. A bátyádat is, és apádat. Mondd meg nekik mennyire. Ugorj.

Alex egy utolsó pillantást vetett a nőre, majd beleugrott a szakadékba. Az éjszaka tiszta volt. Tökéletesen látszott a kerek hold. Alex mindig is utált úszni, de mit érdekelte, amikor a hullámokkal küzdött. Követte a part vonalát, és remélte, hogy semmi sem fogja elkapni alulról. Azonban vihartalan éjszaka ellenére is úgy dobálta a víz, mint egy labdát. Amikor meglátott egy partszakaszt, olyan gyorsan kezdett úszni, ahogy csak tudott. Taposta maga alatt a vizet, és próbált nem nyelni vizet. Végül sikerült kimásznia. Összerogyott a parton. A homok a bőréhez tapadt, a hajtincsei csöpögő liánokként tekeredtek a vállára. A hűvös szellőtől kirázta a hideg. Hirtelen feltűnt neki hogy sokkal hidegebb volt az idő, mint ahogy az erdőben érezte. Feküdt a parton és próbálta összeszedni az erejét, de nem sikerült.

Egy sirály hangjára ébredt. A nap élesen vakított a szemébe. Bőven délután volt már. Sehol nem volt senki, de látott egy templomtornyot a domb tetején, aminek a lábánál feküdt. Feltápászkodott, és gyenge lépésekkel indult az emberi építmény irányába. Csak néhány ház mellett kellet elmennie, a templom viszonylag közel volt a falucska határához. Alex felnézett a magas épületre. Az idő vasfoga a követ elsötétítette, a falak első egy méterét moha fedte, hosszú repedések éktelenkedtek az építményen. Egyedül az ajtó volt új. A sötét deszkák katonás sorban feszültek egymásnak, élük pedig tökéletesre volt csiszolva, szabályos ívet alkotva. Nem is csoda hogy új volt, a régi ajtót bizonyára elkorhadt darabokban tudták csak lefejteni, még balta sem kellhetett hozzá vagy csavarhúzó, csak egy erős ember, és pár jól célzott rúgás. Alex leült a templom előtti padra. Egy idős bácsi ült mellette. Sötétzöld dzsekije volt, hatalmas, kockás sálja, és bácsis kalapja. Az öreg egy kis papírzacskóból szórt magokat, és morzsákat a madaraknak. Alex összekuporodott, a karjával megpróbálta melegíteni a csupasz karját. A fekete egyenruhája nehezen száradt meg az éjszaka folyamán. A víz kitisztította a fejét. Minden régi érzése és emléke visszatért. Már nem érzett semmit James szelleme iránt. Egyedül Peggy arca maradt meg. És Khaly-é. Kísértette a félholt, gyilkos tekintet. De akkor csak az érdekelte, hogy milyen jó lenne a meleg kunyhóban. A bácsi lassú mozdulataiban rendszert vélt felfedezni. A zacskóba nyúlt, majd kiszórta a markában maradt eledelt. De a rendszer egyszer csak megszakadt, amikor kibontotta a sáljára kötött csomót. Szétbontotta, akkora volt, mint egy takaró, és óvatosan Alex vállára terítette.

- Köszönöm. – Mondta halkan Alex, egy kedves, de apró mosollyal.

- Te is a misére vársz? – Alex rázta a fejét. – Pedig Mrs.Locker nagyon szépen énekel mindig. Csak miatta szoktam eljönni.

- Nem tetszik hinni Istenben?

- Hiszek én. Csak a papokban, a díszes templomokban és sok más ilyesmiben nem. Szerintem nem ez Isten háza, hanem az összes szív, ami hisz. Na és te, kislány? Hiszel a teremtőben?

- Én már nem tudom, miben hiszek.

- Nem is tudni kell azt. Hanem érezni. – Alex felpillantott az öregre. A bácsi nagyon kedvesen mosolygott, nem várt tőle több választ. – Tudod ez a Mrs.Locker... Volt nála pár vendég. Az egyikük egy nagyon izmos ember volt. Olyan volt a szeme, mint neked. A másik, egy vöröshajú nő, nagyon csinos volt. Volt még velük egy barátságos barna bőrű férfi, és egy fiatal fiú. Pont úgy nézett ki, mint te. Az arca, a haja. Csak épp fiú volt.

- Hogy hívták?

- Valamilyen L betűs neve volt... Luke, azt hiszem.

- Lucas?

- Nem tudom kedvesem, sajnálom. Netán ismered?

- A ikerbátyám!

- Nos, ifjú hölgy, minden este kijön a templom elé naplementekor. Ami közeleg. Úgyhogy nem hinném, hogy sokáig kéne várnod. Legyen szép estéd!

A bácsi felállt, és indulásra készült. Alex felé nyújtotta a sálat, de az öreg visszautasította, és hamar eltűnt a házak között. Alex izgatottan dülöngélt jobbra-balra, feszengve várta, hogy megérkezzen. Végre ismét láthatja a testvérét. A nap elindulni látszott. Az ég narancssárgás lett, majd rózsaszín, lila, és végül sötétkék. A feketeség elérkezésekor Alex akaratlanul elbóbiskolt.
Álmában még az erdőben volt. Már jó pár év elteltével, egy idősebb alakját látta. Körbevették az ott élő lelkek. Aztán hallott egy hangot. A nevét mondogatta. Lucas hangja volt. Megfordult, és ott állt testvére. Azonnal odaszaladt, hogy átölelje, de átesett rajta. A fiú ugyanolyan érinthetetlen lélek volt, mint a többiek.

- Miért nem jöttél haza? – Kérdezte a fiú. – Miért nem? – A második megszólalásán viszont már Khaly hangja visszhangzott.

A démon érintését érezte a vállán. Az utolsó, amit álmában látott, az Khaly tekintete volt.

Aztán felriadt. Rájött, hogy az érintés nem a démon volt, hanem egy középkorú férfi.

- Minden rendben? – Kérdezte.

- Ki maga?

- A templom papja vagyok. Mondd, minden rendben?

- Persze. Csak... Várok valakire.

- Kire vársz, gyermek ilyen későn? Hisz éjfél van.

- A testvéremre vártam... Egy idős bácsi azt mondta minden este idejön. Régóta nem láttam már. Itt volt a faluban, valami Mrs.L...

- Locker?

- Igen. Ismeri?

- Itt mindenki ismer mindenkit. De a fiú, és a három felnőtt, akivel volt, tegnap délután elhagyták a falut.

- Hogy?

- Elmentek.

- És nem tudja hova?

- Sajnos nem.

- És hol lakik ez a hölgy? Ő talán tudja.

- Én a helyedben bejönnék. Vár rád valaki odabent.

Alex kételkedve állt fel. A sállal takarta a combtokját. A pap nem ment utána, bezárta az ajtót. Odabent világosság volt. Sok-sok fáklya lángja égett. Amikor Alex kivette a fegyvert a tokjából, az kattant egyet, és a kattanás ezerszer is visszhangzott az üres templomban.

- Arra nem lesz szükséged. – A hang mély volt és komoly, de egy szokatlan boldogság hangzott benne. Alex ismerte a hangot, de nem látta a hozzá tartozó szemkötős férfit.

- Mr.Fury! – Amikor meglátta a fekete férfit, eltette a pisztolyt és odaszaladt. A lendülettől leesett a sál a válláról, és átölelte az általában morcos kémet.

- Nahát! Nem számítottam ilyen meleg fogadtatásra.

- El sem hiszi, mennyire örülök magának!

- A fegyver láttán nem hittem volna.

- Bocsánat... De nem lőttem le.

- Nos, ebben van valami.

- Ah, nem fogja elhinni mik történtek. Annyira örülök egy ismerős arcnak.

- Hát rajta, kölyök. Mesélj. Csupa fül vagyok.

- És most itt vagyok, és volt ez az álom, és nagyon féltem Lucast.

- Biztos vagyok benne, hogy Lucas rendben van, ettől nem kell félned.

- Tudom, bocsánat. De attól én még aggódok. De mégis hogy talált rám? És... és ha végig tudta hol vagyok, miért nem küldött segítséget?

- Nekem mindenhol van szemem. Ha már ezt az egyet elhagytam. Amint megtudtam hol vagy, máris repülőre szálltam.

- Ki súgott? Az öreg?

- Csak egy kis madárcsicsergés volt. Azt csicseregték van egy szőke lány egy templom előtt, gondoltam utánajárok.

- Francokat. Nem utazna ennyit egy kétes hír miatt. Várjunk, hol is vagyunk?

- Ha nem tudod, hol vagyunk, honnan tudod mennyit utaztam?

- Elnézve a környezetet, Fury, ez nem épp Kalifornia.

- Több tiszteletet, kölyök! Miattad utaztam ennyit!

- Akkor mégiscsak sokat utazott.

- Időközben elfelejtetted mi az a szarkazmus?

- Bocsánat uram.

- Bocsánat? Régen, ha fizettem volna se kértél volna bocsánatot, most meg úgy szórod, mint Barton a nyilakat. Nem vagy te beteg? Valami nincs rendben, szét vagy esve, Alex.

- Szétesve? Nem mondja... Először egy mágikus sötét rend fogott el, akik egész gyerekkoromban üldöztek, mert egy eszelős Hydra ügynök bosszút esküdött apám ellen. Nem mellesleg ez a nő fogott el, vette el az emlékeimet, fagyasztott le és szakított el a családomtól. Aztán egy másik mágikus varázslónő kiszabadít, mondván hogy meggyógyít, aztán jön egy harmadik varázslónő, állítván, hogy megment. Aztán kiderül, hogy az eddig jóakaró varázslónő a rosszfiú, valami sötét démon, aztán elfutottam és most itt vagyok, isten tudja hol! Már azt sem tudom, ki vagyok. De biztos nem az, aki elindult Lucasért Kanadába. Egyébként mennyi idő is telt el azóta? Teljeseb elveszett az időérzékem.

- 6 hónap.

- Hogy mi?

- Figyelj, kölyök. Sok dolgon mentél keresztül. De ez téged nem küldhet padlóra. Max egy estére, de egy jó alvás után mindig rendbe kéne jönnöd. Ha ennyitől padlóra kerülhetnél, nem szenvedtem volna veletek ennyit. Végül mindig felállsz.

- Nem tudja mi minden történt.

- Valóban nem. De azt igen, hogy te erősebb vagy, mint bárki.

- Én... Bocsánat.

- Mit szólnál, ha inkább levonnánk a tanulságot? Mit tanultál?

- Hogy ne menjek ősi sötét varázslók közelébe, kerüljem el a mágikus rendeket és mindig legyen bekapcsolva a GPS követő a telefonomon?

- Nos, így is lehet nézni. De figyelj, ha nagyon pozitívan akarjuk nézni... Olyan helyeken voltál, olyan dolgokat tapasztaltál, amit mások soha. Most még lehetetlennek tűnik. De pár óra múlva nevetve fogsz visszagondolni erre.

- Bizonyára...

- Hát ez kész! Elegem volt. Meg tudom törni a világ legkeményebb bűnözőit, de nem bírok el egy kamaszlánnyal. Hill ügynök megkért, hogy viselkedjek érző kényként, de te szemmel versz!

- Valóban? Csak nem észrevette?

- Huhh... Csak érzéketlen vagyok, nem hülye.

- Én abban nem lennék olyan biztos.

- Emlékeztetnél rá, Rogers, hogy miért vagyok most itt?

- Hogy bevehesse a nyugtatóját?

- Oh, nem adom meg neked azt az örömet! Mi a terved?

- Nincs tervem. Reméltem... Hogy magának van. Én nem tudok mihez kezdeni.

- Mondd el Fury bácsinak mi bánt. Gyerünk, épp segíteni próbálok.

- Elvesztem. A családom eltűnt. Peternek azóta biztos új barátnője van. Nem akarom ezt tovább csinálni. Nem akarok harcolni. Egyszerű tinédzser akarok lenni, egyszerű problémákkal, egyszerű élettel, normális családdal.

- Biztosíthatlak, hogy egyik család sem normális. Egyik élet sem egyszerű, mindenkinek megvannak a saját problémái. És ha valami biztos, az az, hogy Peternek nincs új barátnője, azt is csodáltuk, hogy téged sikerült összehoznia.

- Nincs jobb dolguk ott a SHIELD-eseknél, mint rólunk pletyizni?

- Lenne, de nincs annál jobb, mint a gimis dráma! Van ötleted, mihez kezdesz?

- El kéne menni innen.

- Nos... Éppenséggel fel tudok ajánlani egy fuvart.