Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

11.fejezet - Éljen a testvériség

1953 New York

Peggy egész nap nem látta a gyerekeit. Reggeltől az irodájában ült, este viszont elhatározta hogy leteszik a papírokat, és megkeresi az ikreket. Az egész bázist felkutatta, végül a kiképzőteremben akadt rájuk.

- Ti meg mit kerestek itt ilyen későn? – Kérdezte Peggy. Alex és Lucas egy-egy pisztollyal a kezükben lőttek a célokra. Aznap Dugan megjegyezte, hogy még nem lőnek elég pontosan. Az ikrek azonnal nekiálltak gyakorolni, még a vacsorát is kihagyták.

- Gyakorlunk. – Mondta Lucas.

- Dugan szerint nem lövünk elég pontosan. – Folytatta Alex.

- De ne most akarjatok mesterlövészek lenni. Késő van. Erre vannak az edzések. – Az ikrek egymásra néztek, majd szó nélkül folytatták a lövést. – Tudom, hogy Dumdum néha kicsit nyers tud lenni, de nem azért mondta, hogy azonnal gyakorolni kezdjetek. Gyertek. Ez parancs. – A parancs szó hallatán Lucas, majd Alex is letette a fegyvert és anyjuk elé álltak. Együtt visszamentek a szobába, és a gyerekek lefeküdtek. A többiek ekkor az étkezdében voltak. – Holnap úgy gondoltam, hogy kivételesen kimehetnénk a Central Parkba futni. Nem lenne szabályos, de elintézem.

- Anya... Elénekled a dalt? – Mondták az ikrek egyszerre. Peggy mosolyogva leült az egyik ágyra.

- Kiss me once, then kiss me twice, then kiss me once again. It's been a long, long time. Haven't felt like this, my dear, since I can't remember when. It's been a long, long time. You'll never know how many dreams I've dreamed about you. Or just how empty they all seemed without you. So kiss me once, then kiss me twice, then kiss me once again. It's been a long, long time...

2013

Alex azzal a nappal álmodott. Emlékezett az érzésre, ami Dugan megjegyzése után maradt benne, és a biztonságra, amit anyja hangja nyújtott. Azt a dalt vagy ezerszer elénekelte nekik. Ha szomorúak voltak, vagy megsérültek, vagy akár ha csak úgy érezték kell egy kis megnyugtatás. Alex mosolyogva ébredt fel. Az emlékek üres foltokat hagytak, fájdalmat okoztak neki, de kezdte feldolgozni az egészet. A tegnapi interjú lezárta benne ezeket a dolgokat. Mintha egy új Alex kelt volna fel abból az ágyból ahova a régi lefeküdt. Az interjú az egész világot bejárta. Mindenhova eljutott...

- Jon! Jon! Szólj a királynőnek, ezt látnia kell! – Az idős férfi, a Seth nevet viselő mester egy tanítványának kiáltott, kicsit sem nyugodt hangon, amivel a dolog fontosságát akarta kihangsúlyozni.

A fiatal fiú alig volt 16 éves. 7 éve került a testvériséghez, azóta szolgálja azokat az isteneket, amikben hisznek. A fiú, amikor meglátta miről van szó, rohant a királynő szobájához. Érdekes szerzet volt a vezetőjük. A nő lassan 100 éve vezette őket, de egy percet sem öregedett 25 éves kora óta. Mint mindenki más a testvériségben, ő is egyiptomi mágiát használt, de nem volt nála erősebb mágus. Anja eredetileg orosz származású volt, de az évek elkoptatták az akcentusát. A méhkirálynő épp a szobájában főzött egy erős bájitalt, amikor a fiú megérkezett, és bekopogott. Amikor az ajtó kinyílt, Jon letérdelt a királynő előtt.

- Jo Kasya! – Köszöntötte a méhkirálynő. – Az egyik legtehetségesebb ifjoncom. Miben segíthetek, ifjú?

- Seth mester küldött. Mutatni akar valamit. Nagyon fontos, futottam ideáig.

- Köszönöm, gyermekem. – Anja Jon kíséretében visszatért Seth mester szobájába. Bár a testvériség otthona elavult, ókorias hely volt, sok modern dolog kapott helyet, többek között egy tv is a mesternél.

- Királynő! – Mondta Seth, és ő is letérdelt.

- Mit szerettél volna mutatni, barátom?

- Nézd, Anja! Az ikrek egyike. – A nő arca megfagyott.

- Rég volt amikor erőinket a Kígyó királynő szolgálatába állítottuk. Évtizedekkel ezelőtt. Akkor még te is ifjú harcos voltál, nem idős mester.

- Emlékszem a lány arcára. Ott voltam amikor a Vipera győzedelmeskedni látszott fölöttük. Meg kell bosszulnunk egykori szövetségesed. A Méhkirálynő, és a Kígyó királynő együtt uralhatta volna a világot.

- A mi célunk nem a világuralom, Seth. Nekünk csak az kell, amit akarunk. De azt megszerezzük. Hívjátok össze a testvéreinket. Ifjakat, újoncokat, harcosokat és mestereket. Ma reggel elkezdődik bosszúhadjáratunk.

Úgy lett, ahogy a királynő mondta. A testvériség minden egyes tagja az áldozathozó teremben gyülekezett. Egyenruháikban csak a magasságuk különböztette meg őket. Fekete ujjatlan kabátot viseltek, aminek a kapucnija inkább volt csuklya. Fekete nadrág és bakancs volt rajtuk, a karjukat csuklótól a felkarjuk közepéig géz fedte, akárcsak az arcukat, a kezükön pedig megfeszült a fekete ujjatlan bőrkesztyű. Ruházatuk érdekesebb része viszont a karperec volt, amit a jobb felkarjuk azon részén hordtak ahol már nem volt géz. Az arany ékszer alatt, ami egy kígyót ábrázolt zöld szemekkel, megfeszült csupasz bőrük. Kihúzták magukat amikor a királynőt előre lépni látták.

- Testvéreim! Nem rég újjászületett egy régi ellenségünk. A Vipera ellenségei. A Rogers ikrek. 1946-ban, 67 éve a Kígyó királynő a segítségünket kérte Alex Rogers és Lucas Rogers elpusztításában, mi pedig örömmel álltunk mögé, és adtuk erőnket és harcosainkat a céljáért. 67 éve megesküdtünk az isteneinknek, hogy elpusztítjuk a katona méltatlan utódjait. És ma új esélyt kaptunk, hogy eskünket megtartsuk. Ma este elkezdődik a próbatétel. A 10 istenünket szolgáló 10 kasztból 1-1 harcost kell kijelölnötök. A 10 harcos ma 3 próbán fog megküzdeni, míg a végül egyikőtök győzedelmeskedik. Ő kapja meg a megtiszteltetést, hogy elhozhassa nekem, nekünk az ikreket, és bosszút állhassunk a Vipera gyilkosain. Ő fog dicsőséget hozni a Méhek testvériségének!

Alex egy kellemes, nyugodt szombatra készült. Elment reggel futni, aztán kondizni, megebédelt egy hamburgerezőben, majd MJ-el elment a könyvtárba, egy könyvbemutatói előadásra, hallgatni ahogy MJ kiosztja az előadót. Már sötétedett, amikor elindult haza. Hosszú szerencsétlenkedés után, amit a kulcs okozott, végre bejutott a lakásába, ahol kellemes meglepetés fogadta. Az asztalon egy rózsaszirmokból kirakott szív fogadta, a közepén egy levéllel. Alex egy meglepődött, de kíváncsi mosollyal nyitotta ki a levelet:

„Kedves Alex! Mostanában elég feszült vagy, hirtelen történtek a dolgok. De ma elhatároztam hogy el foglak rabolni. Ha hazaértél vegyél fel valami szépet, és gyere fel a tetőre. A telefonodat hagyd a lakásban. Ma este csakis az enyém vagy. <3 Peter"

Alex mosolya egyre szélesebbre húzódott. Csinált egy képet a szívről és feltette a storyjába, majd összeszedegette a szirmokat, beletette egy üvegbe, és elkezdett azon morfondírozni hogy mit vegyen fel. Végül egy halványlila tüllös ruhára esett a választás, ami leér egészen a földig. Egy fehér cipőt vett fel hozzá. Perceken belül már a tető felé suhant a liftben. Ahogy kinyílt az ajtó, megpillantotta Petert, és a meglepetését.

- Szia! – Mondta a fiú. Peter öltönyben állt, várta Alexet. Mögötte egy asztal, fedővel letakart tányérokkal és középen egy magas gyertyával. Az asztal fehér abrosza mögött bújt el a hangszóró, ami kellemes, halk zenét árasztott. Körülötte sok mécses borította a tető azon részét, kihagyva egy folyosót. Alexnek elállt a lélegzete. A szája elé kapta a kezét és mosolygott. Peter a lány felé nyújtotta a kezét. Alex lassan végig sétált a gyertyák között. Amikor a két fiatal találkozott, Peter a derekánál átölelte a lányt és megcsókolta. – Gyönyörű vagy. – Alexből csak egy zavart nevetés tört ki, nem szokott hozzá az ilyen bókokhoz.

- Te meg elegáns. Jól áll az öltöny.

- Tetszik? – Kérdezte Peter, és kitartotta oldalra a kezét, jelezve hogy a meglepetéséről kérdezte.

- Nagyon! Ez... Fantasztikus!

Peter az egyik székhez sétált és kihúzta, várva hogy Alex leüljön. A lány kis habozás után foglalt helyet, Peter pedig betolta a széket, és leült vele szemben.

- Szóval nem vagyok egy nagy szakács, de May megtanított pár dolgot, úgyhogy remélem, nem kapsz ételmérgezést, de én akartam neked vacsorát csinálni. – Peter lekapta a fedőket a két tányérról és letette a földre. Alattuk egy-egy tál gőzölgő, jól átsült marhasteak volt, mellette krumplipürével.

- Azta!

- És... Tekintve hogy alkoholhoz nem tudok hozzájutni... - A mondat végén Peter előrántott az asztal mögül egy jégbehűtött flakon kólát, és töltött Alexnek, majd magának is, és a magasba emelte a poharát. Alex koccintott vele, majd hozzá is láttak a vacsorához.

Alexnek nagyon ízlett Peter műve, és ezt ki is mutatta. Egész este beszélgettek, amíg egy ponton, amikor elfogyott a kaja el nem ült a beszélgetés.

- Ne hidd, hogy a desszertre nem gondoltam! – Mondta, és elővett egy újabb letakart tányért. Levette a fedőt, felfedve a szív alakú csokiskekszeket és mogyoróvajas szendvicseket.

Mosolyogva fogyasztották el az utolsó fogást. Peter a beszélgetés közben váratlanul felállt és a kezét nyújtotta Alexnek.

- Táncolsz velem? – Alex mosolyogva fogadta el az ajánlatot. Felállt és Peter vállára tette a kezeit. - Jól táncolsz.

- Howard tanított... Tudod... Én vagyok a legszerencsésebb lány.

- Én meg a legszerencsésebb srác. – Peter közelebb hajolt, egy apró csókot akart lopni.

Eközben Egyiptomban már készülődtek a próbákra. Már 9 kaszt kiválasztotta a bajnokait, kivéve Seth mester kasztját. A mesternek sok jó tanítványa volt, és nem kockáztathatta, hogy a saját kedvencét jelölje. Az aznapi edzésen a 7 legjobb testvér párbajozott a kasztból. Seth a harctér szélén ült, karját a botján pihentette. Nyugodtan figyelte az ifjak brutális harcát. Végül hárman maradtak talpon, de mielőtt eldőlhetett volna a küzdelem, a mester megállította őket. A három harcos, Jon, Leia és Dimitrii, a világ három különböző pontjáról érkezett ifjonc felsorakozott egymás mellett. Kihúzták magukat majd féltérdre ereszkedtek, maguk elé emeltek a fegyvereiket és lehajtották a fejüket. A mester még egyszer dobbantott a botjával, mire mind felálltak. A három harcos nagyon különbözött egymástól. Jon ázsiai származású volt, Dimitrii orosz, Leia pedig valahonnan Afrika környékéről érkezett. Seth lassan eléjük lépett, intett a kezével, mire elvették az arcuk elől a gézt. A három arc mást és mást tükrözött. Dimitrii dühös volt, amiért megszakították a harcot. Leia orrából csöpögött a vér, a szája felcsattant, mégis a tiszta harcitűz csillogott a szemében. Jon tisztelettel nézett mesterére. Nem volt titok hogy Sethnek Jon volt a kedvenc tanítványa. A családját kisgyermek korában ölték meg Seth hibájából. Bár a testvériség sosem volt egy szentek társasága, és ezt ők is tudták, de mindig próbálták megkímélni az ártatlanokat. Seth befogadta a kisfiút, felnevelte és tanította. Saját fiaként tekintett rá és ezt mindenki tudta. A másik két harcosnak esélye sem lett volna, ha nem gyanúsították volna már meg a mestert kivételezéssel.

- A próbák nemsokára elkezdődnek. – Mondta Seth. – Most már elég volt az egymás elleni küzdelemből. Egy óra múlva ismét megküzdtök egymással.

Seth elfordult és elment. Amikor bezárta az ajtót maga mögött, Dimitrii elviharzott. Jon vállal lelankadt egy mély sóhajt engedett el. Leia megtörölte a vérző arcát, majd Jon felé fordult.

- Ide figyelj, Kasya! Nem fogod elvenni tőlem az esélyt, csak mert Seth kis kedvence vagy.

Jon meg sem szólalhatott, Leia eltűnt előle. Utoljára hagyta el a küzdőteret. Az éjszakai hold fénye nem jutott be a testvériséghez. Az óriási piramison, ami a sivatag közepén állt, egy apró ablak sem volt. Jon viszont szerette nézni a csillagokat. Mint sok másik éjszakán, aznap este is úgy döntött, hogy elhagyja a biztonságos piramist, és addig sétál, amíg az ég felé magasodó épület apró kis hibává nem változik a horizonton. Jon csak a testvériséget ismerte. Számára nem létezett más. Csak egy emléke volt a külvilágból. Ő, a szülei, a húga és a nővére a tengernél nyaraltak. Nem emlékezett melyik országban, vagy, hogy hol, csak a családja boldog arcát látta, ahogy a vízben lubickoltak. Majd azt, ahogy a halottak serege besétál a vízbe. A múmiák csapatai megöltek mindenkit a parton, a szüleit is. Jon hátraesett. A nővére hangja volt az utolsó, amit hallott, ahogy azt kiabálja, fuss. Csak 6 éves volt akkor.
Jon betartotta az egyórás pihenőidőt. Pontosan 60 perccel Seth parancsa után ismét a küzdőtéren volt. Leia már ott várt, Dimitrii viszont nem volt ott. Helyette, Seth mellett ott állt Anja.

- Gyermekeim! – Mondta Anja. – Széth istenünk kasztjának legjobb harcosai vagytok. A harcos viszont nem csak erős, de becsületes és alázatos. Dimitrii társatok nem volt az. – A királynő egy kardot dobott a földre. Az orosz fiú nagyon büszke volt arra a kardra. Ő maga kovácsolta, és élesebb volt bármely pengénél. Halálos fegyver volt... Volt... - Testvéretek ma felkeresett, hogy álljak a párbajotok elé, és válasszam őt bajnoknak. Így azonban, nem volt más választásom, mint száműzni őt a túlvilági istenek kezébe, hogy egy új, ottani élet során tapasztalhassa és tanulhassa meg mit is jelent egy harcos szívében a becsület. Ti ketten, most nem fogtok megküzdeni. Ha a sorsotok a párbaj, adják az istenek hogy ti ketten, Széth isten kasztjának két bajnoka az utolsó próbán párviadalt vívhassatok.

Percekkel később a két fiatal a többi 9 bajnokkal sorakozott az egész testvériség előtt.

- Testvéreim! – Intette csendre a zsivajt a Méhkirálynő. – Ma este, ez a 11 harcos megküzd a dicsőségért. Az első két próbán kilencük ki fog esni. Az utolsó két bajnok fog életre-halálra harcolni. Egyikük büszke halált fog halni. A másik pedig dicsőséget hoz majd nekünk. A bajnokok: Andrew, Atum kasztjából. Pierre, Ré kasztjából. Lilly, Thot kasztjából. Steven, Hathor kasztjából. Lu, Ízisz kasztjából. Drazsin, Neith kasztjából. Kal, Path kasztjából. Jon és Leia, Széth kasztjából. Izabelle, Ozirisz kaszjából. És Connor, Áthor kasztjából. Az első próba a figyelmeteket fogja tesztelni. És a kitartást. – Anja egyet dobbantott, mire a bajnokok között magas falak emelkedtek, amik labirintust alkottak. – Elindítok egy démont utánatok, hogy hozzon ki közületek ötöt. Akit sikerül legyőznie, kiesik. Aki viszont ki tud jutni a labirintusból, automatikus védelmet élvez.

Anja parancsára a démon elindult, a bajnokok pedig rohanni kezdtek. A szörny sokáig válogatott, majd megtámadta Connort, majd Izabellet és Lut. Leia ekkor már kijutott a labirintusból. A démon ekkor kikapta Kalt. Jon már látta maga előtt a kiutat. Az utolsó folyosón rohant, amikor a démon célba vette. Az árnyék már a lábáért nyúlt, amikor Jon kiugrott az ajtón. Az oldalára érkezett, és azonnal hátrafordult, hogy lássa ellenfelét, aki megtorpant a kijárat előtt. Apróba Jon számára megnyugtató véget ért. Connor, Lu, Izabelle, Kal és Andrew viszont kiestek. Jon, Leia, Pierre, Lily, Steven és Drazsin viszont folytathatták a versenyt. Egy kis pihenő után Anja ismét összehívta a bajnokokat. Jon izgulni kezdett. Most épp hogy csak megúszta, de sok esélye volt kiesni.

- A következő próba során a varázsérőtöket fogjuk tesztelni. Mind élünk az egyiptomi mágiával, de csak a legjobbnak van esélye ellenségünk ellen. A cél, lelökni egymást az oszlopokról. Két emberig harcolunk!

Anja intett, és minden bajnok alatt egy-egy oszlop emelkedett a magasban. Pierre támadott először, lelökve a helyéről Drazsint. Majd Steve támadott egyet Jon felé, de ő kitért. Kevesebb, mint egy fél óra alatt már csak hárman álltak a helyükön. Jon, Lilly és Leia. Döntetlen küzdelmet folytattak percekig, amíg Leia egy hatalmas hullámot nem küldött mindkét ellenfele felé. Jont és Lillyt is lelökte az oszlopról, de Jon vissza tudott kapaszkodni. Lilly nagy puffanással, és egy reccsenéssel ért földet, ami egy törött csontra engedett következtetni. Jon viszont továbbra is az oszlopon csüngött. Ekkor Anja leeresztette az oszlopokat. Az utolsó próba vészesen közel volt, és a harcias lány elhatározta, hogy győzni fog. Jon az utolsó perceit élvezte a pihenőszobában, és meg volt győződve arról, hogy ezek lesznek élete utolsó percei. Mestere szavai jutottak eszébe, amit anno hallott. Nem a dísz beszédei a kitartásról, és a győzelemről. Hanem az, amikor egy párharc során a padlóra került:

- Fiam! Azonnal állj fel! Vissza kell menned és szét kell basznod őket, nem érdekel, mennyire fáj!

Seth nyugodt és fegyelmezett embernek vallotta magát, és az is volt, így ritka volt tőle az ilyen beszéd. Jon felállt, és magabiztosan lépett ki a küzdőtérre, ahol viszont nem volt tömeg. Csak Seth, Anja és a kasztok nagymesterei álltak kört. Nem álcázták, hogy oldalt választottak. 9 mesterből nyolc Leia oldalán állt. Egyedül Lilly mestere, Thaeth állt Seth mellett. Jon tekintete hamar elvándorolt a mesterekről, és a maga előtt álló harci festésekben megjelent lány szemébe nézett. A végzete szemébe...

Alex és Peter némán ringatóztak a tetőn. Alex a fiú mellkasán pihentette a fejét, Peter pedig egyre magabiztosabban ölelte át a lány derekát. A zene halkan kígyózott az éjszakában. Már éjfél is elmúlt, de ők még mindig táncoltak. Az zökkentette ki őket, hogy Alex könnyű ruhája hozzáért az egyik mécseshez, és lángra lobbant. A kóla alatt elolvadt jeget öntötték rá, hogy elaludjon. Miután a hirtelen baleset kizökkentette őket, elhatározták, hogy ideje lefeküdni, ugyanis holnap iskola. Alex hazatért, Peter pedig Ned segítségét kérte a pakolásban, aki közben az ő szobájában csövezett. Mindkettejük véleménye szerint az este nem is alakulhatott volna jobban. Alex amint hazaért megnézte a telefonját. Legalább száz üzenet, és kétszáz értesítés fogadta. De a legkülönösebbek a hangposták voltak. Alex nem szokott hangpostát kapni, de most sorra négyet is kapott, mindet Jessica Jonestól.

- Szia, Alex, itt Jess! Bocs, ha zavarlak, de beszélnünk kéne. Hívj fel.

- Hali Alex! Tudom, ha tudnál, visszahívnál, de tényleg nagyon fontos. Kutakodtam egy kicsit és... Mindegy... Hívj fel.

- Figyelj, tudom, hogy utálsz. Nem akartalak leleplezni, Eddie Brock ellopta a gépem és... Nem fontos, kérlek azonnal hívj fel!

- Kérlek Alex! A családodról van szó! Hívj fel!

Alex sokat gondolkodott azon hogy vajon visszahívja-e őt, de végül csak felhívta.

- Tessék?

- Szia Jess. Itt Alex.

- Alex! Végre, köszönöm hogy felhívtál!

- Mi az amiről beszélni szeretnél?

- Megtaláltam a bátyád.

***

- Testvéreim! Végre eljött a nap. Eljött a pillanat, amikor a második helyezett halálával megszületett a bajnok. A bajnok, aki megbosszulja a Kígyókirálynőt. Jon Kasya, a neved mától legyen Amun. Nagymester vagy most már a testvériségben. Használd a holtak erejét küldetésed során!

- Élen a testvériség! – Éljenzés tört ki, a Méhkirálynő pedig suttogva szólt a fiúnak.

Először a fiút. 

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro