„Kedves Alex, remélem, hogy akkor is így hívnak majd, amikor megkapod ezt a levelet! Gondolom hidegzuhanyként ért, és most azon töröd a fejed, vajon kitől kaphattad. Hát had mutatkozzak be neked. Én, az igazi édesanyád írom ezt a levelet. A nevem Margaret Peggy Carter. Amikor ez eljut hozzád, én már valószínűleg nem élek. Válaszokat akarsz, ebben biztos vagyok. Te és az ikerbátyád, azután születtetek, hogy Steve Rogers, azaz Amerika Kapitány meghalt. Howard (Stark) megpróbálta újra alkotni a szuperkatona programot, abban reménykedett, hogyha Steve DNS-ét keveri egy egészséges petesejttel, akkor újjászületik a szuperkatona. Beleegyeztem, hogy én legyek az új kapitány édesanyja. Te és az ikertestvéred 1946. június 7-én születtetek New Yorkban. A te teljes neved Alexandra Peggy Rogers, a bátyádé pedig (mert 5 perccel fiatalabb vagy) Lucas Buckanan Rogers. Magas, szőke fiú volt. Mindig is egyformák voltatok. Külsőre és belsőre is. Egyforma volt a szemetek, a hajatok színe, és a tenyereteken futó vonalak. Egyszerre jártatok és beszéltetek, ugyanolyan volt az étvágyatok, a stílusotok, egyformán jó lövészek voltatok és a harcmezőn tökéletes szinkronban voltatok. Nem láttam még nálatok jobb testvérpárt. Ha nem lettetek volna ellenkező neműek, talán össze is kevertünk volna titeket. Akrobatika, elképesztő erő, gyorsaság... Ahogy Howard remélte sikerült új szuperkatonákat teremteni. Egy New York alatti titkos erődben éltünk. Nem jártatok iskolába, Howard tanított, a többi gyerekkel együtt, akikkel együtt volt a kiképzésetek. Az Árnyék Osztag élén te, mint Árnyék kapitány, Lucas pedig mint Árnyék Parancsnok harcoltatok, az Osztag tagjai Rebecca Phillips akit Becának hívtatok, David Jones, becenevén Dave, és Beatrice Dugan, nektek csak Tris. 12 évesek voltatok, amikor elfogott a Hydra. Újoncok érkeztek, beépültek az osztagba, az egyik bevetésen ellenetek fordultak és átadtak a Hydrának. Elfogtak. Mindkettőtöket Oroszországba vittek volna, ha nem lépünk közbe. Lehibernáltak, egy olyan eszközzel, amit Howard nem tud kezelni. Hogy miért nem emlékszel ezekre? Kitörölték a memóriádat. És Lucasét is. Végignézették velem, ahogy kiszívják belőled az emlékeidet, egy eszközre másolják és lefagyasztanak. És ugyanezt végig néztem Lucassal. Nem tudtunk se elvinni, se kiolvasztani, de itt se maradhatunk, mert egy vegyi fegyver felrobbant a szokóviai bázison ahol őriznek. Te a kapszulában biztonságban vagy, ám meg kell várnunk, hogy leülepedjen a mérgező gáz. Csak ezt a levelet tudom itt hagyni neked... És a csomagot. Ez apád combtokja volt. Elsőre biztos nagy lesz, de állítható a szíja. És remélem, megtalálod majd a röpdeszkát, amit Howard neked csinált. Alex, a dolgod az, hogy megtaláld a testvéredet. Veled egyszerre kellett kiolvadnia. Keresd meg a New Yorki főhadiszállást. Ott mindent megtudsz. Keresd az Árnyék program aktáját, ott részletes leírást találsz magadról és a testvéredről... És apádról."

Alex soha életében nem volt egy fázós ember. A legnagyobb hidegben is képes volt rövidnadrágban járni, de azért a londoni ősz őt is kabát viselésére kéztette. Bár apró útbaigazításra szorult, magabiztosan mozgott a városban. Elvégre egykor ez volt az otthona. Miután belső vívódással elment az árvaház mellett, visszaemlékezve miket élt át, már látta az utca végén a célját. A hatalmas, fekete vaskapun átlépve kisebb-nagyobb sírok sorakoztak. A temető óriási volt, Alex több mint egy fél óráig taposta a füvet, míg meg nem találta, amit keresett. Egy fehér sírkő előtt állt meg. A fekete betűk megcsillantak a fényben: „Margaret „Peggy" Carter". Alex térdre rogyott a kő előtt, és kinyitva hátizsákját, elővette a csomagot és a levelet.

- Igazad volt... Amikor azt írtad, hogy mire eljut hozzám a levél, te már nem élsz. Mondjuk most még nem emlékszem semmire belőled. Abban sem vagyok biztos a levél nekem szólt. Rád kerestem a neten. Azt írja a wikipédia hogy egy igazi hős voltál. Törin is tanultunk rólad. Nagyon szép voltál. Pár napja a tükör elé álltam és magam mellé tettem a képed. Nagyon hasonlítunk! Leszámítva a hajam és a szemem színét. - Alexből ekkor előtörtek az érzelmek. Mosolyogva kezdett sírni. – Még azelőtt ébredtem fel hogy te meghaltál. A sors mégsem engedte, hogy találkozzunk. Tudod mit? A sors bekaphatja!

Alex a mellkasához szorította a levelet, és elővette okostelefonját. A készülék több éve volt az övé, és már sokszor volt szüksége javításra, amit maga Alex hozott össze, de egy egész jó kis kütyü volt. Beírta a kódot és megnyitotta a galériát. Mióta elolvasta a levelet, folyamatosan képeket töltögetett le Peggy Carter ügynökről, és az összes létező cikket, blogot és írást elolvasott róla. Alex megnyitotta az egyik képet. Peggy mosolyogva pózol a SHIELD logója előtt.

- Valóban nagyon hasonlítotok! – Alex háta mögött egy fiatal hölgy állt, nem más, mint Anne. Alex felált és megölelte nevelő anyját. Anne a szoros ölelés után a lány vállára szorította a kezeit. – Alex, esküszöm, hogy nem tudtam róla. Fury tegnap hívott fel, azonnal iderepültem, hátha sikerül eléd kerülnöm. Ha tudtam volna, hogy ő volt az igazi anyukád, azonnal idehoztalak volna New Yorkból. – Alex mély csöndbe menekült. Nem tudta mit is mondhatna. – Jól vagy? Kérlek, mondj valamit!

- Mit mondjak? Nem haragszom rád. Csak... Végre visszakaptam az igazi családom, de mégsem. Az anyám évekkel ezelőtt meghalt. Az apámat meg elnyelte a föld. A testvéremről azt sem tudom, hogy néz ki. Ráadásul kiderül, hogy több mint 70 éves vagyok, és kiképzett katona, sőt, tiszt! Ez az egész olyan kusza.

- Igazad van. A sors bekaphatja. – Anne ismét megölelte Alexet, aki próbálta visszatartani a sírást. – Minden rendbe jön majd!

- Remélem... Szeretnék hazamenni egy kicsit. Ez az egész sok volt nekem hirtelen, és már a fiúk is hiányoznak.

- Most nem jöhetsz haza! Vissza kell menned Amerikába. Alex, rá kell jönnöd ki vagy. Adok valamit. – Anne beletúrt a zsebébe és két kártyát nyomott Alex kezébe.

- Ez a te névjegykártyád!

- Olvasd el a szüleim nevét.

- David Andrew Jones és Beatrice Maria Dugan. Nem ismerem őket.

- Persze hogy nem, mivel elfelejtettél mindent. Menj el ide. – Mutatott Anne a másik kártyára, amin a Vén Fűz Idősek Otthona neve, címe és elérhetőségei voltak. – Ott válaszokat kapsz.

- Miért nem mondod el inkább te? Mire fel ez a nagy titkolózás?

- Mert ez az egész az állam, és a sereg hétpecsétes titka. És én egyébként sem tudok mindenről. – Egy percig csend volt, Alex nézte a kis kartonon lévő címet, amíg Anne folytatni nem kezdte a beszédet. – Én a te meséiden nőttem fel. Anya és apa mindig rólad és a testvéredről mesélt, ha nem tudtam aludni. A két hősről, akik nem csak szuperkatonák, de szuper emberek is voltak. A legjobb testvérek, a legjobb csapatban. A többit majd ők elmondják.

Alex és Anne visszamentek a reptérre, és ketten két különböző repülőre szálltak fel. Miután a gép leszállt, Alex azonnal az öregotthonba akart menni, de a fáradtság hazaszólította, így a Queensbe tartó metró megállójában várt. Sötét volt, alig voltak páran az utcán, így nem csoda hogy Alex megijedt a régi barát meglepetésszerű megjelenésekor.

- Mizu bogaram? – Alex hátraugrott, ekkor vette észre, hogy Pókember mögötte a falon pihen.

- Póki! Mit keresel te itt?

- A pókösztönöm szerint egy bombacsaj érkezett a városba, nem hagyhattam, hogy felrobbanjon!

- Ezt mióta akartad elsütni?

- Neddel találtuk ki, azt mondta hang vagyok megkérdezni.

- De mint tudjuk, Pókember nem hang.

- De nem is betű!

- Kac kac, éjszaka lovagja, neked nem lenne ágyban a helyed?

- Mondja az, aki éjfélkor metrózni akar egyedül.

- Ez csak nem egy ajánlat?

- Hölgyem! – Peter Alex felé nyújtotta a kezét, aki kapott a lehetőségen.

Megfogta a kezét, és egy pillanattal később már suhantak is a lakás felé. Peter ablakán másztak be, mivel Alexé zárva volt. Amint biztos talajra érkeztek, Peter első dolga volt hogy levegye a maszkot, Alex első dolga pedig ezután az volt, hogy a fiú nyakába ugorjon és megcsókolja. Kicsit szerencsétlen csók volt, egyik tinédzser sem volt túl tapasztalt ezen a téren, de mindketten élvezték. Ezután Peter megragadta Alex kezét, kinyílt az ajtó, és úgy ahogy volt, pókszerkóban kimeneteltek a konyhába.

- Helló May! Hazajöttem!

- Mit művelsz? – Kérdezte suttogva Alex, de Peter tudomást sem vett róla.

- És hoztam egy vendéget!

- Alex! – May odaszaladt a lányhoz és olyan szorosan ölelte meg mintha évek óta nem látta volna. – Milyen volt Londonban?

- Király!

- Megtaláltad a sírt? – Kérdezte Peter.

- Milyen sírt? – Kérdezett vissza nevetve Alex, célozgatva Mayre, beszélgetésül fültanújára.

- Nyugi, mindent tud. – Alex egy pillanatra lefagyott, de bizalmasan folytatta.

- Megtaláltam. És kaptam egy tippet is. – Alex Peter kezébe nyomta a két kártyát. – Ismerősek ezek a nevek?

- Mintha már láttam volna valahol. De Alex, késő van. Gyere, lekísérlek, de utána feküdj le!

- De hát jó nyomon vagyok!

- Peternek igaza van. Pihenned kell. Holnap szívesen elviszlek titeket az öregotthonba. Tudom, hol van. – May szavaira Alex bólintott és miután Peter átöltözött, elindultak lefelé.

Az ajtóban már szembe fordultak egymással egy búcsú ölelésért, de mindketten meghallották a lakásból hallatszó zajt. A mikróban popcorn készült, a lámpa égett és a tv is be volt kapcsolva. Alex előre vette a hátizsákját, amiben ott pihent apja combtokja, és benne egy retro, de még működőképes pisztoly. Alex kibiztosította a töltött fegyvert, bólintott, jelezve Peternek hogy ő készenáll, miközben a fiú a hálóvetőjét készítette elő. Alex berúgta az ajtót, és mindketten keresték a betolakodót, de a lakásban csak egy Alex számára ismerős arc lézengett. A sötétbőrű férfi egy tál popcornt szorongatott a kezében, és mosolyogva nézte a két fiatalt, akik rászegezett fegyverrel kaptak majdnem szívrohamot.

- Leléphetsz. Semmi para. Csak SHIELD. – Mondta Alex.

- Biztos?

- Igen, biztos Mr.Parker. – Felelte a kéretlen vendég.

Peter aggódó tekintettel lépett arrébb, és egy jóéjszakát után el is tűnt a liftben. Alex bezárta az ajtót, ráfordította a kulcsot és még a láncot ráhúzta az ajtóra. A pisztolyt visszatette a combtokba, a táskájába. Szembefordult vendégével, aki azóta már az egyik bárszéken ült a pult mögött, és rágcsálta a pattogatott kukoricát.

- Szép kis üdvözlés! Örömmel hallom, hogy legalább a szóhasználatod katonás. Kezd visszatérni az igazi Alex.

- Elég könnyen otthon érzi magát, Mr.Fury.

- Nem tagadom. Ez néha előnyt jelent. Bár te hívtál ide, szóval gyakorlatilag nem vagyok hívatlan vendég. Sőt!

- Hétfőn hívtam fel. Közel egy hete. Remélem, nem csodálkozik, hogy fegyvert fogtam magára, amikor az éjszaka közepén beállít.

- Elég elfoglalt ember vagyok, de ha ez segít, akkor bocsánatot kérek, Ms.Rogers!

- Kérem, ne hívjon így.

- Pedig ideje lenne hozzászoknod. Nem kell már sok, hogy az egész világ megtudja ki vagy. Beleértve ŐT is.

- „Ő", azt sem tudja, hogy létezek. És addig jó, amíg ez így van.

- Miért? Nem akar újra találkozni az apjával? Nem akar végre a saját családja körében élni?

- Mit keres itt Mr.Fury?

- Segíteni jöttem.

- Akkor minek ez a bájcsevegés?

- Mert tetszik! Jó érzés magával Árnyék Kapitánnyal beszélni. Mindjárt kérek is egy autogramot, meg egy shelfiet. – Nick Fury hangjáról lesütött a szarkazmus, mégis mintha komolyan gondolta volna, mivel folytatta a csevegést. – Milyen volt?

- Szép. Rengeteg virág van. Rendben tartják a sírt.

- Nem csodálom. Többször is találkoztam az édesanyáddal. Többek között azután, hogy találkoztatok a Central Parkban.

- Nem találkoztunk.

- Dehogynem. Épp akkor találkoztál Anne-el, és a fiúkkal. A nővérek pedig teljesen véletlenül, aznap elengedték Ms.Cartert és Rogers kapitányt egy sétára a Central Parkba. Peggy látott téged. Én pedig, mint borzasztó ember csak a sokadik megkeresésére egyeztem bele abba, hogy beszéljek vele.

2013 – New York

- Ő volt az! Ebben biztos vagyok. Évek óta nem láttam, de még mindig a lányom. Ne merjen nekem hazudni Fury! – Peggy sokadik nyaggatására, és kétségbeesett szavaira Nick szíve is megszakadt. Nem volt hajlandó tovább hazudni az aggódó anyának. Mély levegőt vett, és belekezdett a mondandójába:

- Ms.Carter... A lány, akit látott... Alexandra Peggy Rogers volt. – Peggy szemeiből örömkönnyek ezrei szöktek elő.

- És Lucas?

- Mikor megtudtuk, hogy a lány felébredt, azonnal osztagot küldtünk a bázisra, de mire odaértünk, Lucas eltűnt. Feltételezéseink szerint elmenekült, mint Alex a laborból. De meg fogjuk találni. Mivel már nem köt minket semmi a főhadiszálláshoz, az Árnyék program összes adatát és maradványát odavittük, és lezártuk. Se ki, se be. Amíg az ikrek készen nem állnak majd. Akkor kiürítjük majd, és mindent az illetékesek kezébe adunk.

- Hadd lássam Alexet! Találkozni akarok vele!

- Nem lehet. Alex semmire sem emlékszik. Azt sem tudja ki ő. Az álmait hiszi a múltjának, ha most elé állítanék egy számára ismeretlen nőt, akin ráadásul látszik az idő vasfoga, abba bele is bolondulhat. Várnunk kell, amíg nem lesz képes elfogadni a dolgot. – Peggy sokáig vitatkozott Furyval, de végül beletörődött, hogy képeket és jelentéseket fog kapni a lányáról.

- Kérlek, add ezt oda neki! – Peggy kezében egy levél volt és két üvegcse, amiben kék folyadék hömpölygött. – Ezekben vannak az emlékeik. Ebben a két üvegcsében van Alex és Lucas múltja. Ezt pedig tegnap írtam neki. Ígérd meg Nick, hogy odaadod Alexnek! – Mondta zokogva Peggy.

Jelen

A kék üvegcsék most Fury kezében voltak. Nick Alex felé tartotta a két tartályt.

- Ebben van a múltatok. Az egyik a tiéd, a másik a testvéredé. Ez pedig...

- A levél, amit anya írt 2013-ban?

- Nem.

- Nem? Akkor mi?

- Ez az a levél, amit anyád 1958-ban írt.

- Szóval, amit Stark ideadott...?

- Azt írta a Central parki találkozás után. – Fury átnyújtotta a levelet, illetve még egy mappát.

- És ez mi? – Alex kinyitotta a mappát. Alaprajzok, térképek, kódok és fényképek.

- A következő célpontod. Ez az a bázis ahol felnőttél. Odabent megtalálod a gépet, ami visszaadja az emlékeidet, a mappában van egy használati útmutató. – Fury felállt és Járkálni kezdett, végül Alex táskájánál táborozott le. – Szerintem ne menj egyedül. És örülnék, ha felhívnál, ha ismét a régi vagy. A számom még mindig ugyan az. – Kivette Alex táskájából a pisztolyt és megvizsgálta. – És ha ennél jobb cuccok kellenének, akkor is szólj nyugodtan! Bár ebben Stark haverod a profi...

Fury lerakta a pultra a fegyvert és elhagyta a lakást, Alex pedig egyedül maradt a levéllel. Először biztonságos helyre rejtette nem csak a pisztolyt, de a két üveget is, majd helyet foglalt egy bárszéken, és felnyitotta a levelet...

„Alex! A labor megfigyelés alatt áll. Amint felébredsz, mi ottleszünk. Megpróbáljuk minél hamarabb megfejteni a hibernáció és a memóriatörlés titkát, hogy visszacsinálhassuk. A bátyád biztonságban van. A Vipera halott. A lányai börtönben. Ne menekülj. Meg fogunk találni, és hazaviszünk! Anya"