Marinette Dupain-Cheng/Katica

Pár óra telt el azóta, mióta megjöttünk Adrien otthonába. Én és Laurette Adrien szobája melletti szobát, vagy inkább lakosztályt kaptuk meg. Adam pedig Adrien szobájában kapott szállást. A vacsora kezdetéig tanultunk, majd mikor Nathalie szólt, hogy kész a vacsora lementünk. A következő döbbenet forrása már az étkezőasztalnál várt minket, Gabriel Agreste személyében. Adam teste megfeszült és idegesen szívta be a levegőt. Nem értettem, hogy miért viselkedik így. Szinte már gonosz volt.
- Apa, te mit csinálsz itt?
- Ez a mi házunk Adrien. Már az étkezőnkbe sem tehetem be a lábam?
- De igen. Csak furcsa volt itt látni téged. Ennyi az egész. Ne haragudj rám.
- Nem haragszom rád, fiam. Te az én kisfiam vagy. Mindennél jobban szeretlek.
- Én is szeretlek téged, apa. - Adrien átölelte apját.
Aki egy pillanatra lefagyott, majd szép lassan visszaölelte Adrient.

Adrien Agreste/ Fekete Macska

Átöleltem apámat, aki pár pillanattal később visszaölelt.
- Khm. Vacsorázhatnánk, nem!? - szólalt meg Adam.
Nővérénél azonban már betelt a pohár.
- Még is mi bajod van? Na... Mr Agreste nagyon kedves. Megengedte, hogy itt lakjunk. Te pedig csak gonoszkodsz. Nagyapánkkal is ezt csinálod már három éve. Miért?
- Mert mindketten velejéig gonoszak. Nem is értem, hogy...
Hirtelen lendült a kezem, és Adam a következő pillanatban az arcát fogta.
- Befejezted, Adam? - kérdeztem.
Mindenki lefagyva néztek minket. A fiam rám néz.
- Egyszer rájössz, hogy igazam van. Megfogod még bánni ezt a bizalmat apád felé. Össze fogja törni a szíved.
Felsóhajtottam. Majd apámra néztem, és úgy válaszoltam a fiamnak.
- Késő. Már megtette.
Észre vettem apám elkerekedő szemeit, és azonnal megbántam azokat a szavakat. Bár már nem vonhattam vissza.
- Én azt hiszem megyek. Sétálok egyet - szólaltam meg, és kirohantam az étkezőből.                   Még épp halottam, ahogy Mari és a lányom utánam kiáltottak, de nem foglalkoztam velük. Nem értettem, hogy mondhattam ilyet a saját apám előtt. Leültem a házunk lépcsőjére, és csak bámultam a lemenő napot, majd gondoltam egyet, és Plaggre néztem. Végül pedig döntöttem.
- Plagg, karmokat ki!
Pár másodperc múlva már Fekete Macskaként álltam, és felugrottam a házunk tetejére, és az Eiffel-torony felé vettem az irányt. Így nem vettem észre a mögöttem álló, elkerekedett szemű Marit.

Marinette Dupain-Cheng/Katica

Nem hittem a szememnek. Adrien előttem változott át Fekete Macskává. Idegesnek tűnt, valószínűleg magára.
- Tikky, pöttyöket fel!
Nem sokára már Katicaként szeltem a levegőt. Szememmel Fekete Macskát kerestem. Meg is találtam az Eiffel-torony tetején. Szomorúnak és lehangoltnak tűnt. Gyorsan elindultam felé. Mikor odaértem rám nézett, majd visszafordult a város felé. Én pedig rájöttem, hogy szomorúsága sokkal nagyobb. Leültem mellé. Végül  én szólaltam meg.
- Miért vagy itt, Macska?
- Semmi közöd hozzá, Katica! Amúgy is miért akarsz segíteni?
- A párod vagyok. Ha te szomorú vagy, akkor én is az vagyok.
Rám néz. Tekintete reménykedő. Felállt, így én is. Elkapta a kezem, és remegő hangon kérdezett rá.
- Komolyan mondod, bogaram?
Csak bólintottam, mire megrántotta a kezem, és átölelt.
- Köszönöm szépen, bogaram - suttogta bele a hajamba.
- Micsodát, Kiscicám?
Felemelte a fejét, és komolyan belenézett a szemembe.
- Azt, hogy vagy nekem.
A következő pillanatban ajka már számra tapadt. Lehunytam a szemem, és vissza csókoltam. Hirtelen sikkantást hallottunk, mire elváltunk egymástól, és a hang irányába néztünk. Alya állt előttünk, telefonjával a kezében.
- Szia, Alya! Mit csinálsz itt fenn?
De mintha nem figyelt volna ránk. Maga felé fordította a telefonját, és izgatott hangon beszélni kezdett.
- Kedves Katica és Fekete Macska rajongók! Végre teljesült az álmunk. Végre egy év után a hős páros összejött. Ugye milyen nagyszerű? Remélem Katicáék megkönyörülnek rajtam, és adnak nekem egy interjút.
Felénk fordítja a telefonját.
- Sajnáljuk, Alya, de most nem lehet. Mindkettőnknek és neked is haza kell mennünk. Gyere leviszünk innen.
- Oké, akkor majd máskor ejtjük meg ezt az interjút.