A nap nagy részét sikeresen élem túl és már azt hiszem, hogy megúszom Thomast. Boldogan pakolom be a kémia cuccom a szekrényembe, miszerint túléltem a nap leghúzósabb óráját. A boldogságom egészen eddig tartott, míg Ben oldalba nem bök és Thomas felé nem mutat.

Thomas szőke haja tökéletesen van belőve. Mellette Zack és a többiek sétálnak. Nos, igen. Sikerült Max után a suli rosszfiújával összejönnöm.

- Ó te jó isten – hajolok jobban bele a szekrényembe és reménykedem, hogy nem fog észre venni.

- Baby – hallom meg a hangját. – Miért bujkálsz?

- Csak a francia könyvem keresem – szólok ki a szekrény mélyéről.

- Most nem is francia... - kezdi Ben, de egy jól irányított rúgással elhallgattattam.

- Nem akarsz kijönni – veszi elő a csábító hangszínét. Lassan egyenesedem ki és találom szembe magam Thomassal. – Hello!

- Szia – motyogom. Nekidől a szekrényemnek és onnan néz le rám.

- Hol voltál hétvégén cica? – mutatóujja végig siklik az arcomon, majd az ajkamon. – Kerestelek... - hajolt közel az arcomhoz. – És nem találtalak. Tudod mennyire ideges lettem, mikor mondták, hogy egész hétvégén oda vagy? Szerintem nem... Szóval cicus, merre jártál?

- Rokonoknál – suttogom. Levegőt is alig merek venni. Ha megtudja hol voltam, teljesen kiakad.

- Rokonoknál – bólint. Arca még mindig közel van az arcomhoz. – A szüleid nélkül, igaz?

- Elváltak a szüleim Thomas. Emlékezhetnél... - próbálok nem remegni.

- Oh tényleg! – csap a homlokára, mintha csak most jutna eszébe. – Csak tudod édesem ezzel csak az a baj, hogy az apádnál is jártam... Szóval?

- Rokonoknál – felelem újra.

- Na jó! – csap az öklével a szekrénybe, mire összerezzenek. – Velem ne szórakozz oké? Szépen megmondod merre is bóklásztál, majd ebédnél szépen hozzánk ülsz és minden megy a megszokott kerékvágásba.

- Mondom, hogy rokonoknál voltam Thomas – fújom ki a levegőt.

- És én higgyem is el – nevet, majd egy ügyes mozdulattal veszi el a telefonom. Ezzel nem is lenne baj, ha este mielőtt elaludtam nem írtam volna Maxnak. Könnyedén oldja fel, majd kezd kutakodni benne. Meg kell változtatnom a kódom.

- Add vissza – nyúlok érte, de ő felemeli a feje fölé.

- Na! Majd, ha megtudtam mindent, amit akartam – vág vissza.

- Add oda neki Lawson – szól bele Ben.

- Te meg fogd be Harris – szólal meg a mellettünk álló Zack. – Tudom merre mész haza a kis csajoddal. Ne akard, hogy megkeresselek.

- Ki az Max? – emeli fel a tekintetét a telefonomból.

- Senki – felelem hidegen.

- Senki? Akkor ezt a senkit fel is hívhatom, igaz? – a képernyő Max névjegyénél van, ujja pedig a hívás gombon.

- Nem – sziszegem idegesen.

- Upsz – nyomja meg a gombot. – Most már késő. Gondolom nem bánod, ha kihangosítom. Ugyan, miért bánnád? Hisz ő egy senki – a telefonom kicsöng. Nagyon reménykedem benne, hogy Max tegnap nagyon leitta magát és most nem fogja felvenni. Vagy éppen mélyen alszik, valahol messze a telefonjától.

- Nyomd ki – próbálom levenni tőle. Sikertelenül. – Thomas kérlek...

- Rose – szól bele Max mit sem sejtve.

- Nyomd ki – kiálltok fel. A folyosó már percek óta néma csendben figyel minket.

- Rose mi történt? – értetlenkedik.

- Cica maradj már csendben – szól bele Thomas. – Nem illik beleszólni más beszélgetésébe.

- Ki vagy? – Max hangja rideg és ideges lesz.

- Én? A kérdés inkább az, hogy te ki vagy. Tudod nem szeretem, ha barátnőmet piszkálják, szóval?

- Nem tudod kivel beszélsz igaz? – Max egy percre sem ijed meg.

- Nem, de beszéltél a barátnőmmel és ez pont elég – vágja rá Thomas. – Nem szeretem, ha körülötte lebzselnek...

- Nem szereted? – sóhajtja. – Tudod Rose azt hittem nem kell utánad mennem, de tévedtem.

- Utána jönnöd? Ti együtt voltatok a hétvégén?

- Nem – felelem ijedten.

- Igen együtt voltunk. Tény és való, hogy most nem vagyok ott, de ha nagyon szeretném, holnapután reggel már én viszem iskolába. Szállj le róla, megértetted? Nem fogod megköszönni, ha megkereslek.

- Jaj, de nagy valakinek a szája – Thomas csak úgy köpi a szavakat. – Azt hiszed félek tőled? Nevetséges vagy!

- Max figyelj rám... Nem kell. Ne gyere. Nem akarom, hogy az apád legyél... - tudom, hogy a szavaim célba találnak. – Én megleszek nélküled is.

- Tudom, de rettentően zavar a tény, hogy már megint nyomulnak rád. Bent nem kellett falra kennem... akkor majd...

- Thomas – segítem ki.

- Akkor majd Thomast... - Max mondandóját a csengő zavarta meg. – Nem vagyok az a nyápic pasi, aki nem meri megvédeni a barátnőjét. Szóval, ha netalán beállítok ne lepődjetek meg. Téged pedig könnyed mozdulattal nyírlak ki, ha hozzá mersz érni Rosiehoz – mielőtt bárki bármit mondhatna volna kinyom. Thomas egy ideig csak pislogott, majd rám néz. Sötét szemeiben valami megmagyarázhatatlant látok. Valamit, amitől félnem kell.

- Ezt még megemlegeted cica – hajol az arcomhoz. – Te és a barátod is. Én a helyedben nem engedném a közelbe. Nemhogy baja essen a tökéletes pofijának – ragadja meg az arcom erősen. – Kár lenne érte nem? Biztos helyes srác.

- Te megőrültél – sziszegem a fogam között.

- Nem cica. Csak meg akarom mutatni kivel is húzott ujjat – lök el magától, majd feszült léptekkel eltűnik egy teremben. Hogy mi mibe keveredtünk...

Az elkövetkező hetekben rettentően meghúzom magam. Egyrészt azért, hogy elkerüljem Thomast, másrészt mert megígértem Maxnak. Nos, igen. Ez volt a feltétele, hogy nem jön ide. Ha hagyom, hogy megverje Thomast akkor hagyom, hogy olyan legyen, mint az apja. És nem jó értelemben.