Max legnagyobb örömére elindulunk. Én némán hallgatom, ahogy a két Verstappen nagyban beszéli ki a futamot, leginkább a két Mercedesről beszélnek, de váltak pár szót Max teljesítményéről is.

Ahogy belépünk a klubba rájövök, hogy Maxnek igaza volt, mikor azt mondat nem fogok fázni. Bent rögtön megcsap az emberek testéből áradó forróság. Az izzadtság és az alkohol szaga kellemetlenül kúszik bele az orromba és kell egy kis idő még megbarátkozom vele. Arról, pedig ne is beszéljünk, hogy kimondhatatlanul idegennek érzem a helyet.

Max az arcomra ki ült ijedséget látva karon ragad, ujjainkat ügyesen fűzi össze és egy kicsit megszorítja azokat.

- Itt vagyok – mosolyodik el és egy kicsit közelebb hajol. – Nem foglak magadra hagyni, ne aggódj. Mindig melletted leszek.

Szeretném azt gondolni, hogy nem csak mostanra érti ezt.

Kicsit később feszengve ülök Jossal, aki nem igazán figyel rám, Max pedig percek óta elment hozni valamit inni. Kicsit megugrok, mikor visszaérve megérinti a kezem. Max leteszi az italainkat. Elém egy megmondhatatlan színű folyadék kerül. Na nem azért nem tudom megmondani a színét, mert nem ismerem őket. Inkább az a baj, hogy a lámpákból rávetül a fény, így rengeteg színben pompázik.

- Ez mi? – pislogok értetlenül.

- Whisky kóla – kortyol egyet a saját italából. – Nem kell rögtön meginnod. Elég lesz, ha egész este ezt szorongatod.

Elhúzom a szám és belekortyolok. Az arcom rögtön eltorzul, ahogy megérzem az alkohol ízét, mely végig égeti a torkom. Max és Jos nevetésbe kezd, amint meglátják a fejem.

- Nem ér nevetni – biggyesztem le az ajkam, de valahol magam is tudom, hogy rettentően vicces látvány lehetek. Belül pedig még mindig éget az italom.

- Ittál már egyáltalán? – kérdezte Max, miközben hosszú karját átdobta a vállam felett és kicsit közelebb húzott.

- Pezsgőt – húzom el a szám. – Szilveszterkor szoktunk Anyáékkal inni, meg ugye most kaptam a tiédből.

- Hát akkor ma se fogsz sokkal többet inni – nevet fel és megsimogatja a karomat.

Ezek után egy ideig hárman töltöttük a bulizással szánt időt. Egészen addig, még Jos úgy nem dönt, hogy keres magának valami társaságot.

Miután Jos elmegy, én és Max beszélgetésbe kezdünk. Beszél arról, hogy ritkán bulizik, kivéve persze a kötelező megjelenéseit. Inkább a gépen szokott Daniel társaságában ünnepelni. Én elmondom neki, hogy nem vagyok nagy bulizós. Bennel az oldalamon, pedig egyenesen kerültük a bulikat. Persze én foghattam arra, hogy az edzéseim fontosak, de Ben már nem mondhatta ezt. Így került rá az osztály strébere cím.

Fel sem tűnik a nagy beszélgetés közben, hogy mennyire közel kerülünk egymáshoz. Nem tudom megmondani, hogy Max csúszott felém, vagy fordítva. Max hű férfihoz híven kihasználja a helyzetet és lecsap az ajkaimra.

Hosszan csókolózunk. A pillanat rettentően hasonlít Monacora. A körülöttünk lévő fények és emberek senkit sem zavarnak. Rengetegen ismerhetik Maxet, vagy még az is megeshet, hogy már engem is láttak. Láthatják, ahogy már félig Max ölében ülök, miközben egy pillanatra se vállnak el az ajkaink. Valószínűleg az a pár korty alkohol hatással lehet rám, mert ilyet nem biztos, hogy meg mernék tenni más körülmények között. Tény és való, hogy ezerszer felszabadultabb lettem, mint a rendes Rosie.

Max megelégeli, hogy csak félig lógok rajta és a kezével megpróbál az ölébe ültetni.

- Úristen! Menjetek szobára, ha már ennyire nem bírtok magatokkal – az ijedtségtől egy aprót ugrok és persze azonnal elhúzódok Maxtól.

- Daniel – forgatja meg a szemét a holland, ahogy ránéz kedvenc ausztrál fiúnkra. – Nincs jobb dolgod?

- Nincs – mikor ezt kimondja Max enged a szorításán és engedi, hogy lecsússzak mellé. – Bár ez se volt valami izgalmas. Jól nézel ki Rosie.

- Köszönöm – mosolygok és a poharam után nyúlok. Óvatosan kortyolok bele, mintha valami teát innék.

Elkezdünk beszélgetni mindenről. A futamról, rólam, a repülőn tartott bulikról. Társaságunk, amely eddig egymásba temetkezett – azaz én és Max – most hangos nevetésbe kezd. Mondhatnám azt is, hogy tőlünk zeng az egész, de az nem lenne igaz. A zene valószínűleg a tánctéren ezerszer hangosabb.

Hirtelen jelenik meg előttünk Lewis, akivel a fiúk kezet fognak. Elkezdek fészkelődni a kínos helyzet kialakulása miatt. Lewis leül Daniel mellé és onnan folytatja a beszédet.

Gondolom megunta az őt körülvevő lányokat. Egy ideig rám-rám néz, majd megszólal:

- Te lehetsz Rosie - felém nyújtja a kezét, amint kicsit előre hajolva el is tudok fogadni. – Lewis Hamilton.

- Rosie Cartr – varázsolok mosolyt az arcomra és visszabújok Maxhoz.

- És mi szél hozott ide, Ausztriába? – kérdezi. Csak most tűnik fel, hogy a saját poharát szorongatja, amit megával hozott. – Ha jól értesültem akkor te amerikai vagy – bólintok, próbálom leplezni a meglepettségem, hogy tudja ki vagyok.

- Együtt töltjük a nyarat – vágja rá Max, pedig már épp megszólaltam volna. –Semmi különös indok sincs.

- Értem – Lewis barna szemei már arról árulkodnak, hogy nem az első pohárnál tart. – Gondolom nem bánjátok, ha maradok.

Lewis egy kis ideig még beszélget a srácokkal, de gyorsan ránk un, így le is lép olyan fél óra múlva. Lewis ittléte alatt az én poharamból is szépen elfogyott a whisky. És hiába volt egy pohár, a hatását nagyon jól érzem. Szegény Max pedig csak próbál féken tartani, mert hirtelen nagyon bátor lettem.

Max szitkozódva próbálja kinyitni az ajtót. Nos igen, Jos gyorsan lelépett a szobájába. Ő volt az egyetlen józan a társaságban. Persze teljes mértékben megértem. Valakinek figyelnie kell ránk.

- Nem megy, szépfiú? – ölelem át Maxot hátulról. Mielőtt mindenki azt hinné, hogy mindketten leittuk magunkat a sárga földig el kell keserítenem. Én egy pohárral, Max pedig kettővel ivott meg. A fiún még csak meg se látszik, hogy bármit is ivott.

- De – sikeresen kinyitja az ajtót és előre enged.

- Fáradt vagyok – figyelem, ahogy Max kibújik a cipőjéből. – Aludni akarok.

- Soha többet nem kapsz alkoholt a itt nyűglődsz nekem – indul meg a fürdő felé, én pedig követem. – A szülinapodon is gyümölcslevet fogsz inni, míg én meg a srácok szétcsapjuk magunkat. Aztán nézheted, ahogy a rettentően dekoratív magyar lányokkal bulizok.

- Oké! – teszem fel a kezem védekezően. – Csendben maradok.

Figyelem, ahogy Max áthúzza a fején a felsőjét. Ahogy a nadrágja gombjával bajlódik, tökéltesen látom, ahogy az izmai dolgoznak.

Max nem tartozik azokhoz a pasikhoz, akik már gusztustalanul izmosak. De nem is volt az az a vékony, akik egy fikarcnyi izom sincs. Pont tökéletes. Olyan, akiről tudod, hogy bármi áron megvég. Akinek el lehet bújni a karjai között.

A nagy merengésemből a víz csobogása ébreszt fel. Max már a zuhany alatt áll és elkezdi lemosni magáról a klubban felszedett koszt.

Max után én is letusolok, amit a holland is megvár, majd együtt bújunk ágyba. Max a kezét a derekamra teszi és úgy hoz teljesen közel magához. Lehunyt szemmel próbálok aludni, mikor megszólal:

- Ugye tudod, hogy nem fogok magyar lányokkal táncolni? Csak, mert nekem nagyon fontos vagy és szeretlek. És rettentően örülök, hogy itt vagy. Itt tudom, hogy biztonságban vagy és semmi sem bánthat. Az meg csak plusz, hogy én sem vagyok egyedül. Hogy este van kihez hozzábújom. Valaki, akit magamhoz ölelhetek...

- Értem Max – nyitom ki a szemeim és az egyik ujjam a szájára teszem. Nem tudom honnan – Én is szeretlek. És tudom, hogy csak vicceltél – Max ajkai mosolyra húzódnak az ujjam alatt.

Én se bírom megállni, hogy nem mosolyogjak, így elhúzom a kezem és közelebb hajolok Maxhoz. Amikor miniméterek választanak el minket lehunyom a szemem és megcsókolom. Max keze szorosabban fonódik körém, hogy még véletlen se kerüljek messzebb tőle. Így, szorosan egymáshoz bújva alszunk el.