Már lenyergelem Monacot mikor bevillan Daniel neve. Az ausztrál nagy valószínűséggel tud nekem jegyet szerezni a legkönnyebb módon. Persze a repülőjegyet még megszerzem, de bejutni a hollandhoz már jóval másabb téma és jegy nélkül lehetetlen.

Amint szabad lett a kezem írtam egy üzenetet az ausztrálnak, hogy ha tud hívjon fel és ezt még véletlen se említse meg Maxnek. Ezek után még Castor is sorra került, aki szintén csodásan mozgott. Monaco sérülése miatt kezdtem el lovagolni és meglehetősen nagy szerelem lett belőle.

Éppen Castor zabláját mosom el, mikor a zsebemben megszólal a telefonom. Vizes kézzel kapom ki onnan és feszem fel. Egy pillanatig elgondolkodom, hogy vajon ki hívott, de mikor meghallom az ausztrál akcentust minden kétségem elszáll.

- Rosie! Minden rendben?

- Szia Daniel! Persze, csak beszélnünk kéne valamiről.

- Miről? Mégis mit nem mondhatok el Maxnak? Amúgy mellékesen megjegyzem, hogy mindkettőnkre be lesz rágva, ha megtudja...

- Majd megbocsájt... Te ugye tudsz ingyen jegyet szerezni a következő futamra? Úgy, mint Max.

- Tudok, de miért? Összevesztetek?

- Nem. Nem vele kapcsolatos. Kérlek Daniel. Nagyon nagy szükségem lenne rá.

- Rendben. Ha szereztem neked jegyet küldök egy üzenetet.

- Nagyon szépen köszönöm.

- Nagyon remélem, hogy ezzel nem tettem rosszat.

- Nem. Köszönöm szépen Daniel. Szia!

- Szia Rosie!

Boldogan nyugtázom, hogy ha minden jól megy akkor a következő nagydíjon már ott is leszek. Már csak repülőjegyet kellene foglalnom. Na meg persze megvárni, hogy vége legyen a sulinak. Utána pedig arra megyek amerre akarok. Jó, nem teljesen. De az biztos, hogy nem maradok. Nem akarok. Egyszerűen az egész kialakult helyzet kényelmetlenül érint. Talán meglehetősen rossz családtag vagyok, hogy nem örülök neki, de akárhogy próbálom magam rávenni egyszerűen nem tudom.

A nap egyik részét a lovardában töltöm, a másikat pedig Apánál. Apa és én hosszasan tárgyaltunk a nyaramról, amit Max mellett szeretnék tölteni. Apa beleegyezett, szóval már csak Anyát kell rávennem az egészre.

Lassan sétálok végig az utcákon. Apa felajánlotta, hogy hazavisz, de nem éltem vele. Kicsit át akarom gondolni, hogy mit is fogok neki mondani. Hogyan is fogok reagálni arra, hogy újra látom.

Mikor befordulok az utcánkba jövök rá a köztem és a bátyám között lévő hasonlóságra. Nic is menekült a családi házból, és most én is ezt teszem. Elmenekülök. Talán ez lesz az a nyár, ahol rájövök, hogy nekem is önállóan kell élnem. Önállóan úgy, hogy nem kell minden pillanatban Anyától függnöm. Tudom, hogy Anya ezek után nagyon mérges lesz rám és valószínűleg Apára és Nicre is. Mindenkire, aki ilyen gondolatot ébresztett bennem.

Nehéz léptekkel jutok el az ajtóig, hogy aztán még nehezebben nyomjam le a kilincset. Amint becsukom magam mögött az ajtót Anya ölel magához.

- Rosie – suttogja. – Azt hittem baj van, mikor Apád felhívott.

- Jól vagyok Anya – motyogom és esetlenül visszaölelem. – Csak kellett egy kis idő. Igazából még most is kéne... Azért jöttem, hogy beszéljünk.

- Miről? – tol el magától. Szemei élénken csillognak, bennem pedig valami megindul. A szívem hevesebben kezd el verni és érzem, ahogy az ereimben dübörög a vér. – Mi történt Rosie?

- Én... - motyogom. – El szeretnék menni. Európába.

- Európába? – kérdezi, mire bólintok. – Szóval olyan vagy, mint a bátyád. Elmész és bebizonyítod magadnak, hogy neked erre van szükséged.

- Ez nem igaz – magyarázom, miközben beljebb megyünk. Nem kell bebizonyítanom, mert már most tudom, hogy ez kell nekem.

- Miatta van igaz? Ő akarja, hogy menj oda – sóhajtja. – Már mikor megjelent tudtam, hogy csak a baj lesz vele...

- Őt most hagyjuk ki! Nem tett semmit – védem meg Maxet. Kötelességemnek érzem, hogy megtegyem.

- Nem tett semmit? – kérdez vissza. – Rosie gondolkodj, megcsalt! Ha pedig megtette egyszer, megteszi másodjára is.

- Jaj, mert te olyan szent vagy! – csattanok fel. – Mintha téged nem csináltak volna fel!

- Rosie! – emeli meg ő is a hangját fenyegetően.

- Miért? Most mond, hogy nincs igazam? Nem vagyok hülye Anya... - indulok meg felfelé. Kapkodva veszem a levegőt és érzem, hogy az adrenalin az egész testemet betölti. Még a lépcsőnél visszafordulok. – És ez az, amiért el fogok menni! Te és a hülye gondolataid! Te bezzeg szerethetsz valakit, de ha már én vagyok szerelmes akkor az borzalmas.

Idegesen trappolok fel a szobámba. Utálom Anyát, hogy a szájára meri venni Maxet. Nincs joga hozzá. Azok után, hogy csalta Apát és még teherbe is esik, nincs. Én is a számra vehetném Ericet, de nem teszem és ha én sem teszem, ő se tegye.

Percekig fekszem az ágyamon azon gondolkodva, hogy mit ártott Max Anyának. Agyalásom a telefon csörgése zavarja meg. Unottan nyúlok oda és meg sem nézem ki is hív, máris felveszem.

- Rose – szól bele. Elkapom a fülemtől a telefont és megbizonyosodok róla, hogy a holland szólt bele az előbb és nem a gondolataim játszanak velem.

- Max, szia!

- Szia, Rose! Reméltem, hogy felveszed. Olyan rég nem hallottam a hangodat, hogy lassan elvonási tüneteim vannak.

- Ó, valaki tudja, hogyan kell szépet mondani a barátnőjének.

- Nos igen... Hogy van a világ legszebb lánya?

- Mi lett veled? Részeg vagy?

- Hiányzol Rose. Ez az én bajom. Nos, hogy vagy?

- Fáradtan, de mindjárt vége a sulinak. Veled mi a helyzet?

- Megvagyok... Hogy sikerültek a vizsgáid?

- Jól sikerültek. Tényleg.

- Hihetetlen, hogy azóta nem is beszéltünk! Tudod, azon gondolkoztam, hogy a szülinapod hol akarod tölteni? Mármint én pont Magyarországon leszek.

- Szeretnéd, ha veled tölteném?

- Viccelsz? Imádnám. Tizennyolc éves leszel, Rose! Ez egy nagy szám. Valahogy megünnepelhetnénk... Vannak ötleteim. Arra is, ha csak velem töltöd...

- Rossz vagy!

- Te teszel azzá... De nyugi felőlem elmehetünk bulizni is.

- Majd kitaláljuk, rendben?

- Rendben.

Minden szava mosolyt csal az arcomra. Annyira jól esik hallani a hangját, hogy nem is törődők mással csak vele. Akárhányszor felnevet, én mindig behunyom a szeme és magam elé képzelem tökéletes arcát. Egyszerűen nem lehet nem szeretni.

Minden egyes nevetés után mély bűntudat keletkezik bennem. Nem mondom el neki. Nem akarok önző lenni. Tudom, hogy nemsokára úgy is megtudja, de nem érdekel. Legalább akkor tudok majd figyelni rá, de így lehetetlen. Hiába ígértettek meg vele dolgokat, nem fogja betartani. Ismerem már annyira, hogy ezt tudjam róla. Bár ez meglehetősen kedves dolog tőle, de egyszerűen a munkája nem engedi meg, hogy az én családom problémáival foglalkozzon.

~~~~~~~~~~~~~~~~~

Nagyon klisés leszek, de tudjátok suli, meg félévzárás, 3 dolgozat egy nap meg minden ilyen nyamvadás dolog.😒

Micsoda szép időket élünk viszont itt. Kis nosztalgia, mikor még Daniel és Max csapattársak voltak. Nem most írtam na.😅

Love❤️