Bentről Apa és Anya ideges beszélgetése hallatszik ki. Sajnálkozón nézek Maxra, aki csak egy hatalmasat sóhajt. Nehezen éli meg, hogy ekkora port kavart a családunkban, és ezért nem is hibáztatom. Nem is tudom, hogy fordított esetben én, hogy kezelném.

- És ezt problémának tartod? - idegeskedik Apa. - Komolyan az a bajod, hogy a lányunk végre boldog valaki mellett?

- Nem érted - fújtat Anya. - Nincs rá jó hatással! Ugyanúgy ki fogja használni, mint minden ilyesfajta fiú a lányokat! - nagy súly nehezedik a mellkasomra, hogy ezeket a szavakat mindkettőnknek hallania kell. Még ha csak én tenném, akkor csendben elfelejteném, de nem ilyen egyszerű.

- Megjöttünk - szólalok meg hirtelen. Max szúrós szemekkel néz rám, hogy mégis mi a francot művelek, de nem tudom tovább hallgatni, hogy anya szidja.

- A nappaliba - mondja Apa. Én indultam meg előbb, mivel Max nem igazán akar előre menni.

- Sziasztok - köszönt minket Apa. Anya gyilkos tekintettel figyeli Maxot, aki kezet fog Apával. Mérges vagyok Anyára. Úgy érzem csak a saját boldogságát akarja látni és az enyémet semmibe veszi. - Örülök, hogy pont most jöttetek. Van pár megbeszélésre váró dolog...

- Mielőtt elkezded mondhatok pár szót - szólal meg Max, amint Apa befejezte. - Én tényleg szeretem Rosie-t. Hibáztam, de már megbántam és gyorsan rájöttem, hogy mekkora szerencsém is van vele. Minden, amit teszek az azért van, hogy boldoggá tegyem, bármibe is kerüljön ez.

- Szóval csak boldoggá teszed? - pislog értetlenül Anya. - Úgy hogy más lányokkal hancúrozol... így kell boldoggá tenni valakit. Aztán jössz és felkavarsz megint mindent. Gondolom azt is elvárod tőle, hogy hozzád költözzön.

- Jessica - emeli meg a hangját Apa. - Megtennéd, hogy nem szólod le a lányunk barátját? Nem irányíthatsz mindenkit. Rosie maga fogja kiválasztani, hogy hova megy tovább. Ha meg nem megy, akkor nem megy. Ha úgy dönt, hogy Európába akar élni, akkor ott fog. Van már annyira önálló, hogy magától tudjon dönteni. Minden az ő döntése.

- És ha rosszul dönt? - kérdezi Anya. Egy pillantást vetek Max felé, aki feszülten hallgatja a szüleim szócsatáját. Bennem fel se merült, hogy rosszul döntenék Max mellett. Minden annyira nyilvánvaló szokott lenni.

- Akkor rosszul dönt - tárja szét a kezét Apa. - Nem állhatunk mindig mellette és óvhatjuk minden lépését. Arra ott van Max. Biztos vagyok benne, hogy együtt fognak mindent eldönteni.

- Legyen - sóhajtja Anya kicsit dühösen. Hogy érezze nekem jól esik, hogy egy kicsit meglágyult oda lépek és magamhoz ölelem.

- Köszönöm - suttogom. - Nagyon szépen köszönöm.

- De nekem ne csinálj semmi butaságot - tol el magától. - Nem szeretném, ha megint a padlóról kéne összekaparni, mert butaságot csináltál.

- Anya - forgatom meg a szemem. - Tudom mit teszek.

- Mindig gondolkozz mielőtt döntesz - magyarázza és úgy érzem ezek olyan szavak, amiket komolyan gondol. - És nyugodtan kérj tanácsot. Tényleg bármikor...

- Jó - nevetek fel, de tudomásul veszem a szavait. - Szeretlek Anya!

Nem lehet egyszerű az embernek felnőni látni a gyerekeit. Tudom, hogy Maxnek se volt könnyű gyerekkora és most velem együtt újra át kell élnie minden ilyen nehézséget. Hálás vagyok a fiúnak, hogy nem futamodott meg, hanem teljes vállszelességgel áll mellettem.

Idegesen kopogok be este a bátyám házába. Fogalmam sincs, hogy én vagy Max izgulunk jobban. Elég sok minden történt ma már, egyikünk se szeretne további feszültséget egy újabb családtaggal. Nic nyit ajtót és mikor meglát minket elmosolyodik. Max és ő most találkoznak elsőnek.

- Hello - köszön érdekes mosollyal és szemügyre veszi a mellettem álló fiút. - Gyertek beljebb.

- Nic - kezdem miközben belépek Max előtt. - Ő Max a barátom. Max pedig ő bátyám...

- Nicholas Cartr - nyújt kezet a bátyám, amit Max el is fogad.

- Max Verstappen - ráznak kezet. Ekkor látom meg, hogy a bátyám erősebben szorítja Max kezét a kelleténél.

- Nicholas! - szólok rá, de a hangom nem szigorú. Tudom, hogy a bátyám tudja mennyire fontos nekem Max. - Ne törd el a kezét, neki arra még sok szüksége van!

- Csak kezet fogtunk - rántja meg a vállát. - Nem kell felkapni a vizet.

Besétálunk az étketőbe, ahol Natali, Nic párja, épp most teszi le az utolsó evőeszközt is.

- Rosie - köszönt és megölel. - Ő pedig Max, igaz? Sokat hallottam rólad. Igaz, hogy nem Rosietól, de meséltek rólad.

- Örülök, hogy megismerhetlek - fog Max kicsit kínosan kezet Natalival. Újabb idegen emberek és ha valaki híres soha nem tudhatja mikor van valakinek hátsó szándéka.

- Most, hogy így mindenki ismer mindenkit üljünk le kajálni - veti fel az ötletét Nic.

A vacsora első fele elég kötött hangulatban telik. Max megkapja az általában ilyenkor feltevődő kérdéseket. Mióta versenyzik, otthagyta az iskolát, és a nem rossz egyfolytában utazni. Ezek azok, amelyek talán először érdekelnek minden átlagos embert.

- És Rosie múltkor mesélt, hogy mennyire élvezte Monaco-t - ahogy kimondja ezt én félrenyelem a faltot. - Nagyon szép város. Szeretsz ott élni?

- Nic! Én nem azért meséltem, hogy elmond mindenkinek! - sziszegem a bátyámnak, aki ártatlan tekintettel néz rám.

- Nála voltál nem? Azzal pedig semmi újat nem mondtam, hogy élvezted - Nic győztes arccal néz rám. - Most pedig a városról érdeklődtem, már azt se lehet?

- Te jó isten - rázom meg a fejem. - Mesélj neki a városról - nézek Maxra.

- Igazán... szép a kilátás - mosolyodik el huncutan Max. - Azt hiszem igen. Határozottan a kedvencem a kilátás.

- A kilátás - bólint Nic egyetértően. - El tudom képzelni mennyire szép lehet.

- Tudod a drága jachtok, meg minden. Elég szemet kápráztatóak - bólogat Max.

- Na jó! - teszi fel a kezét Natali. - Beszélgessünk valami jobb témáról, mint a drága hajók.

- Csak gondoltam egyszer mi is megnézhetnénk magunkat - forgatja meg a szemét Nic. - Neked akartam jót édesem.

Persze-persze - nevet fel Natali és felkel, hogy összeszedje a tányérokat.

Otthon az este többi része kellemesen telik. Filmet nézünk, közben pedig egyszerű témákról beszélgetünk. Bennem pedig egyre jobban tudatosul, hogy Max mindjárt elmegy, így a film második felében szorosan hozzábújok. Minden annyira tökéletes, hogy azt szeretném, ha örökre így maradna. Minden alkalommal egyre nehezebb elengedni a fiút, akibe menthetetlenül beleszerettem.