- Megjöttem - bújok ki a cipőmből. Kellemes fáradtság járja át a testem, mint ahogy általában szokta lovaglás után.

- Épp vacsorázunk kicsim - szólal meg Anya. - Gyere gyors.

- Hello - lépek be a konyhába.

- Szia kincsem. Milyen volt a lovaglás? - kérdezi Anya miközben leülök az egyik székre.

- Jó - kezdem el szedni a kaját.

A beszélgetés ennyi ideig terelődött rám. Anya és Eric valamilyen látogatásról tartanak diskurzust, még Kathy előttem csendben fogyasztja a vacsoráját. Már azt hiszem, hogy megúszom ennyivel, de aztán Kathy rám néz.

- Mi van Thomassal? - szólal meg halkan. Anyáéknak hál' istennek fel sem tűnik, hogy mi is beszélgetni kezdünk.

- Semmi - felelem. - Éli az életét. Nélkülem.

- Aha - mér végig. - Ennek köze van ahhoz, hogy meglátogattad pár hete Verstappent Ausztráliában?

- Talán - mondom kelletlenül. Ijesztő, hogy a húgom ennyire ismer.

- Szóval igen... Újra együtt vagytok? - nyúl az innivalójáért.

- Nagyon úgy tűnik... Apropó, Anya elmehetek Monacoba? - fordulok Anya felé hirtelen felindulásból.

- Hogy hova? - pislogott értetlenül.

- Max meghívott a monacói nagydíjra... Elmehetek?

- Az mikor lesz? - tette le a kezéből az evőeszközt.

- Hát, jövő héten Spanyol Nagydíj és utána két hétre - felelem.

- Értem... Ezt még megbeszélem Apáddal, de szerintem igen - gondolkodott.

- Köszönöm - mosolyodom el.

- Amúgy Apád örülne, ha nála töltenétek a jövő hétvégét. Arra gondoltam, hogy péntek délután - Rosie esetében este - elmentek és vasárnap visszajöttök - mondja el az ötletét.

- Na nem! Én ugyan nem fogok azzal a csajjal ennyi időt együtt tölteni! - vágja rá Kathy. - A barátjával folyton egymás szájában turkálnak! Ennél még Rosie is jobb!

- Kathy! Válogasd meg a szavaid! - szidja le Anya. - Apátok szeretne egy kis időt együtt tölteni veletek. Amúgy is nagyon régen láttátok egy hétvége nem a világ vége.

- Akkor lesz a Spanyol Nagydíj... Én azt nézni szerettem volna - mesélem az én kifogásom. - Max akkor fogja először vezetni a Red Bullt...

- Biztos megengedik, hogy nézzétek - forgatja meg a szemét.

- És ha nem? - hitetlenkedik Kathy.

- Nem érdekelnek a kifogásaitok... Apátokért tegyétek meg. Még akkor is, ha ez ennyire komoly áldozatokkal jár - gúnyolódik.

- Ez hihetetlen! - áll fel Kathy és elviharzott.

- Mindjárt beszélek vele - sóhajtom.

- Téged is zavar, ha el kell mennetek? - aggódott, hogy talán még sem jó ötlet ez az egész.

- Nem zavar... csak érted. A barátomról beszélünk, akinek ez egy fontos dolog lenne...

- Majd megmondom Apádnak, hogy feltétlenül nézhessétek - mondja, amit minden áron hallani szerettem volna. Nem, mintha Apa lenne olyan szemét, hogy ne engedje.

Kathy ajtaja előtt állva megkérdőjeleztem, hogy jó dolgot teszek. Kathy mindig is hirtelen haragú volt és ezen most sem fogok tudni változtatni. Valószínűleg jövő hét végére belenyugodna és elfogadná a sorsát.

- Kathy bemehetek? - kopogok be végül.

- Nem! - hallom a hangját az ajtó mögül. - Nem vagyok kíváncsi rád!

- Most miért kaptad fel a vizet? - értetlenkedem. - Ennyire azért nem utáld Apát...

- Nem utálom - a hangja most sokkal közelebbről hallatszik, mint az előbb. - Az új családját utálom!

- Figyelj, nekem se a szívem csücske, se a mostoha testvérünk, se a mostohaanyánk... De Apáért megteszem, bármennyire is rühellem őket.

- És ha én nem szeretném megtenni? - folytatja.

- Akkor majd egyedül megyek... És ha Apa kérdezi majd azt mondom te ki nem állhatod a családját és már őt sem szereted...

- Én nem ezt mondtam! - háborodik fel.

- De ez jön le - indoklom meg.

- Istenem, hogy én mennyire utállak Rosie! - nyit ajtót. - De ez az utolsó, hogy rávettél ilyen családlátogatásra!

- Az utolsó, ígérem! - nevetek fel. - De biztos vagyok benne, hogy te is szeretnéd Maxot látni a Red Bullban!

- Csak ne lenne a pasid - sóhajtja. - Akkor gond nélkül imádhatnám, de így!

- Ilyen az élet húgi - kacsintok rá és megindulok a szobám felé.

Sietősen kapom le a dolgokat Castorról. Monaco a mellettem lévő bokszban érdeklődőn figyeli a bénázó gazdáját. Tim pedig a túloldalról próbálja visszafojtani a nevetését, mikor elejtem a kantárt és a nyereggel a kezemben próbálom felvenni.

- Ahelyett, hogy ott röhögsz segíthetnél! - mordulok fel.

- Jól van na! - lép oda és felkapja a fekete bőrt. - Tessék!

- Ha már ilyen segítős kedvedben vagy akkor hozd már lécci az ín- és bokavédőt is - pislogok rá kiskutyaszemekkel.

- Egy tábla csoki lesz - szól utánam, mivel én már a nyergesben pakolom el a dolgaim.

- Oké! - teszem a nyergem a helyére.

- Hova sietsz? - áll meg az ajtóban.

- Apához... - kapom ki a kezéből és egy gyors mozdulattal lépek át az öltözőbe. - Nála töltjük a hétvégét. Kathy már ott van és megígértem neki, hogy sietek...

- Értem - bólint. - Melyik nap érsz rá?

- Attól függ mire? - indulok vissza a már elég türelmetlen szürkéhez. - Csak jövőhét hétvégén megyek Monacoba Maxhoz.

- Hétfőn én ugrok Orionnal és arra gondoltam, hogy te is ugorhatnál Castorral. Már, ha ráérsz...

- Persze - húzom mosolyra a szám - Úgy is olyan rég ugrottam. Suli után rögtön ide jövök az jó?

- Igen - bólint. - Na, de haladj, mert a húgod mérges lesz.

- Tényleg - fagy le a mosoly az arcomról és gyorsan leápolom Castort.

Szinte futva fordulok be az utcába. Hál' istennek csak pár ház mellett kell elmennem. Újra kinyomom Kathyt, aki már vagy huszadjára keres. Nem hiszem el, hogy ennyire rossz apáéknál.

Kicsit hülyén kopogtam be. Fura érzés, hogy a saját apádhoz nem léphetsz be csak úgy. Az ajtót másodpercek múlva Kathy nyitotta ki, aki rögtön a nyakamba is vetette magát.

- Már azt hittem soha nem jössz - sóhajtja. - Mi tartott eddig?

- Tudod nem autóval jöttem, mint egyesek - tolom el magamtól. - Amúgy meg nem hiszem, hogy ezt a pár órát ne bírtad volna ki...

- Játszunk Rosie. Apa kitalálta, hogy társasozunk... Borzalmas.

- Ó - kuncogok fel. - Nézzük mit játszotok.

- Ki az Kathy? - hallottam Apa boldog hangját.

- Egy lány, aki lószagú és meg van izzadva - vágja rá a húgom, mire én nőiesen bemutattam neki.

- Vagyis Rosie? - kérdezz vissza Apa.

- Igen én vagyok - bújok ki az edzőcipőmből és elindulok befelé.

- Tök jó, hogy most jössz - derül fel Apa, mikor belépek a nappaliba. - Még te is beszállhatsz.

- Ő... izé, én nekem még le kell tusolnom - motyogom, mikor meglátom, hogy valami ősrégi, gyerekeknek való társassal játszanak. - Meg nagyon fáradt vagyok... az. Fáradt. Szóval én csak szemlélő leszek vagy inkább az se...

- Ahogy gondolod - vonja meg a vállát. - Akkor, majd legközelebb.

- Igen, majd legközelebb... - felelem és elindulok megkeresni a szobámat, ami most hétvégén osztozok Kathyvel. Az egyetlen, ami vigasztal az az, hogy látom Maxot a hétvégén.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A nehéz időszak nem kifejezés. Írhatnék regényeket suliról, sportról, meg mindenről, de tudom nincs mentség arra, hogy nem tudok mostanában új részeket hozni. Hamarosan itt az őszi szünet, és abban reménykedem, hogy lesz időm egy két részt feltenni.

Ettől függetlenül hihetetlenül hálás vagyok nektek, sorra kapom a vote-okat és látom mennyien olvassátok. Hihetetlenül jó érzés és fel tudja dobni a napjaim. Csodásak vagytok remélem akad, aki még olvassa majd.