Az órarendem nem olyan vészes, heti kétszer van hét, egyszer öt, kétszer pedig hat órám. Tesire nem kell bejárnom, mert az utolsó fél évemet versenysporttal töltöttem, illetve a sérülésem miatt, ebben a tanévben már nem is kellett volna tesiznem, de legalább nem is kell ott lennem.
Leraktam a papírt az asztalra, majd hanyatt dőltem az ágyamon és bámultam a plafont. Majd eszembe jutott, hogy van pár poszterem, amiket feltehetnék a falra, hogy ne legyen ilyen egyhangú a szobám. Elővettem őket a táskámból, mikor rájöttem, hogy nincs mivel feltennem, mert celluxot nem hoztam magammal. Láttam, hogy Harry falát is borítja pár poszter, így jó ötletnek gondoltam átmenni hozzá, megkérdezni hátha neki van.
Kiléptem a folyosóra, ami most sokkal népesebb volt mit éjjel. Mindenhol velem egykorú diákok beszélgettek, nevettek, ami az elmúlt otthon és kórházban töltött hetek után elég szokatlan volt. Elsétáltam Harry ajtajáig, és bekopogtam.
-Oo szia Lara!-köszönt Harry, mikor ajtótnyitott, öhm egy szál nadrágban. Nem könnyítette meg a helyzetemet, hogy kidolgozott hasát és mellkasát tetoválások díszítették.
-Tudok valamiben segíteni?-kérdezte egy torokköszörülés kíséretében.
-Öhm persze, van esetleg egy felesleges celluxod és egy ollód, mert fel szeretnék tenni néhány képet a falamra.-nyögtem ki lángvörös fejjel, miután sikerült elszakítani a tekintetem a felsőtestéről.
-Nagy szerencséd van Lara, azzal pont tudok szolgálni. De ha szeretnéd, segítek is feltenni őket, hogy ne neked kelljen a bokád miatt. Csak veszek fel egy pólót, mert talán kicsit könnyebb lesz a szemembe nézned miközben beszélgetünk.-mondta, kacsintott, majd bement a szobájába.
Pár perc múlva egy olló, egy cellux és egy fedett mellkas társaságában tért vissza. Bezárta az ajtaját, majd elindultunk hozzám. Beléptünk, Harry pedig alaposan átvizsgálta a szobámat, bár az övé sem volt sokkal különbözőbb.
-Na, hol vannak azok a képek?-kérdezte.
-Ott vannak az asztalon.
Harry odalépett, vetett rájuk egy pillantást, majd felém fordult.
-Hová szeretnéd, hogy tegyem?-kérdezte az első poszterre utalva, amin Minyonnal állunk a legelőn, a fejét pedig a vállamon pihenteti.
Legszívesebben ott elsírtam volna magam, de nem szerettem volna, ha a fiú azt hiszi rólam, hogy egy sírós kiscsaj vagyok. Pislogtam párat, majd mosolyogva fordultam a göndérke felé.
-Az ágyam fölé kérlek.
-Rendben. Nem baj ha rálépek, leveszem a cipőm.
-Dehogy, lépj csak. Vágjak celluxot?
-Igen, kérlek.-nézett rám kedvesen.
Harry elvette a levágott ragasztócsíkot, majd felragasztotta a falra. Így tettünk a többi poszterrel is.
-Köszönöm szépen, megmentettél egy plusz egy órás szenvedestől.
-Igazán szívesen. Tudod melyik a kedvencem?-kérdezte a pár perc hallgatás után.
-Nem, de kíváncsi vagyok rá.
-Amikor a fedelesben vagytok, és játszotok. Biztosan nagyon szeretett téged. Látszik, hogy összeszokottak vagytok, és megvan a feltétlen bizalom.
Csak álltam a szoba közepén, Harry mellett, bólogattam, és néztem az imént körülírt képet, és sírtam.
-Valóban. Álompáros voltunk.-mondtam elcsukló hangon.
-Jaj Lara, ne haragudj! Nem akartam felhozni semmilyen emléket, de olyan szépek vagytok mindketten.
-Semmi baj, nem tehetsz róla.-mondtam, és letöröltem a könnyeimet.
-Megölelhetlek?-kérdezte suttogva.
Bólintottam, mire közelebb lépett, és átölete a derekam. Én is így tettem, mert annyival magasabb nálam, hogy csak a derekát értem el kényelmesen. Nyugtatóan simogatta a hátam, miközben újra előtörő könnyeim áztatták pólóját.
-Sírj csak nyugodtan, nem jó, na magadban tartod.
-Csikó kora óta nálam volt, szinte együtt nőttünk fel. Együtt tanultunk meg ugrani, segítseggel, de én lovagoltam be. Vele vettem részt az első versenyemen. Ő volt a legjobb barátom. Mindig hozzá mentem amikor rossz kedvem volt.
-Elhiszem, hogy hiányzik. Igaz nem tudom, hogy milyen érzés elveszíteni egy társat, de ha bármiben tudok, segítek és támogatlak.
-Köszönöm Harry.-suttogtam vállába.
-Maradjak még? Szeretnéd?-kérdezte.
-Menj csak át nyugodtan, neked is kell tanulnod, de köszönöm, ez is nagy segítség volt. De megölelnél még egyszer? Aztán elengedlek.
-Egész nap ölenélek Lara, ha azt kernéd.
Mikor újra körémfonta karjait, pulzusom mint ma annyiszor, most is megugrott. Csak álltunk az ágyam mellett, és öleltük egymást. Fejem mellkasára hajtottam, és hallgattam szívdobogását. Illata teljesen elvarázsolt.Nem akartam elengedni őt.
-Lara, én szívesen dédelgetnélek reggelig, de mennem kellene.-suttogta  a fülembe.
-Persze, menj csak. És köszönöm még egyszer.
Utoljára megsimogatta a hátam, adott egy puszit a homlokomra, majd kisétált az ajtón. Lerogytam az ágyra, és néztem a képeket, amiről ezentúl nem csak Minyon, de Harry is eszembe fog jutni.