Az út három órás, ezért pont éjfélre érnék Portlandbe, de az időzóna átlépés miatt, ott már hajnali egy óra lesz. Szuper. Remélem találok egy taxit majd, amivel el tudok menni a kollégiumomig, és remélhetőleg be is tudok majd kéredzkedni a campus területére. De ne siessünk annyira előre.
Mivel az ablak mellet foglaltam helyet, ezért csak az egyik oldalamon ült egy srác. Fekete bőr dzsekit viselt, ami kiemelte barna szemeit, és jól is állt neki. Barna frufruja az ég felé meredezett, kezét pedig fekete farmerba bújtatott combján nyugtatta. Bedugtam a fülembe a fül hallgatót, és elindítottam egy GreenDay számot. Fél óra múlva sem csinált semmit a srác, és eléggé unatkozhatott, mert felém fordult és beszélni kezdett hozzám. Mivel nem volt hangos a zene a fülembe, így hallottam, hogy megszólalt. Kivettem a fülest, és én is felé fordultam.
-Szia, Liam vagyok.-szólalt meg tökéletes angolsággal.
-Szia, Lara vagyok.-köszöntem én is, és elmosolyodtam.
-Mi történt a bokáddal?-utalt a rögzítőmre.
-Lovas balesetem volt, és elszakadtak a szalagjaim.
-Remélem minél hamarabb rendbe jön a bokád. És milyen szakágban lovagolsz?
-Díjugratok.
-Zsír! Egyik haverom is nagy lovas.-mondta nagy lelkesedéssel.
-Tényleg?
-Igen, de ő nem versenyez, csak vannak lovai.
-Az nem baj. Nekem is volt egy lovam.-mondtam, és összeszorult a szívem.
-Mi történt vele?
-Pár hete meghalt. Versenyünk volt, akkor sérültem meg, Minyonnak pedig eltört a lába, a műtétbe pedig belehalt.
-Őszinte részvétem.
Utáltam amikor az emberek csak sajnálatból, szánalommal a hangjukban mondogatták nekem ezt a baleset után, de Liam szemében láttam, hogy tényleg átérzi a helyzetem.
-És Portland lesz a végállomás, vagy átszállsz egy másik gépre?
-Nem, Portlandbe megyek. Most írattak át a szüleim egy ottani gimnáziumba. És te?
-Tényleg? És melyikbe? Én is ott járok suliba, a Greenwoodba.
-Hála Istennek! Micsoda szerencse!
-Na, szuper, legalább nem leszel elveszve teljesen. Majd mi segítünk neked a haverjaimmal. És melyik osztályba kerültél.
-Azt hiszem a 11.B-be.
-Én 11.A-s vagyok, de páran az említett barátaim közül abba az osztályba járnak. Legalább meg tudnak védeni. Vannak igen csak rossz arcok is. Én kosarazom a suliban, de sokan a csapatból, főleg a kapitány és bandája minden lányt meg akar kapni. Minden csinos lányt, kivétel nélkül, márpedig te az vagy, nem árt rád vigyázni.
Szavai igazán jól estek, kicsit talán bele is pirultam. Sosem voltak még igazi barátaim, és a gondolat, hogy lehet, hogy több barátom is lesz, megnyugtatott és felvidított. Liammel az egész utat végigbeszélgettük. Észre sem vettem, hogy elment az idő. A pilóta hangja zavarta meg a beszélgetésünket.
-Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Remélem, hogy kellemesen telt az útjuk. Megkezdjük a leszállást, kérem kapcsolják be az öveiket.
Liammel mindketten bekapcsoltuk az öveinket, úgy ahogy a többi utas is tette. Sikeresen landoltunk, majd megkezdődött a kiszállás. Nagyjából az elsők közt szállhattunk ki a gépből, majd a futó szalaghoz mentünk, és vártuk a bőröndjeinket. Az enyém hamarabb megjelent mint Liamé, segített leemelni a szalagról, majd megvártam őt. Kisvártatva az övé i megérkezett, lekapta ő is a szalagról, majd megfogta az egyik kezem, hogy el ne veszítsük egymást. Figyelmes volt, és csak lassan haladtunk, hogy ne erőltessem meg magam. Közben elvette az egyik táskám is. Kiléptünk a reptér épületéből, ami előtt egy csomó taxi sorakozott. Liam leintett egyet, segített a sofőrnek bepakolni a cuccainkat a csomagtartóba, majd bediktálta a kollégium címét. Szerencsére nem volt hosszú az út, mert már igazán álmos voltam. Néztem az elsuhanó házakat, majd hamarosan megálltunk, egy bordó színű, óriási épület előtt. Liam fizetett, nem engedte, hogy a saját részem én álljam, majd a bőröndjeinket fogva elindultunk a bejárat felé.
-Minden évfolyamnak van egy saját szintje, így mi a harmadikon lakunk. Szerencsére van lift.-magyarázta, majd egy recepció szerű pulthoz lépett és megnyomta a rajta található csengőt.
Kisvártatva megjelent egy húszas éveinek közepén járó srác.
-Szia Adam!-köszönt neki Liam.
-Sziasztok! Liam, itt a kulcsod, és neked miben tudok segíteni?-fordult felém mosolyogva.
-Szia! Lara Moor vagyok, új tanuló, és szeretnék kérni egy szobát. Ha minden igaz, akkor apukám mindent elrendezett.
-Igen, itt is a kulcsod, Lara. A tiéd a 318-as szoba. Liam megmutatja neked biztosan melyik az.-mosolygott ránk.
-Természetesen, és köszönjük.-mondta Liam, majd az egyik táskámat megragadva elindult a lift irányába.
Most sem sietett, hozzám igazította lépteit. Beléptünk a liftbe, Liam pedig megnyomta a harmadik emelet gombját. A bokám, hiába vettem fel egy kényelmes, éppen hogy egy pici sarkú boka csizmát, már igen csak fájt. Alig vártam, hogy az ágyamban lehessek. Közben megállt a lift, és kinyílt az ajtaja. Liam pedig elindult jobbra. Körülbelül a folyosó közepe táján állt meg, a 318-as szoba előtt.
-Az enyém a 324-es, nem sokkal vagyok melletted. Ha bármi gond van, kopogj nyugodtan.
-Köszönöm szépen.-mormoltam egy ásítás mellett. -Jó éjszakát!
-Neked is, Lara!-mondta, majd elindult a szobája felé.
A kulcsom a zárba illesztettem, majd beléptem. Felhívtam a szüleimet, hogy megérkeztem, majd körül se néztem a szobában. Elővettem a bőröndből egy pizsamát, és bebújtam az ágyamba. És öt percen belül már aludtam is.