- Ráérsz ma este ünnepelni? - szegezem a kedvesemnek a kérdést amint felveszi a telefont.

- Megkaptad az előléptetést? - kérdez vissza.

- Igen! - felelem izgatottan sikkantva örömömben, de a buszon ülő nénik elítélően merednek rám, ezért kihúzom magam és igyekszem jólnevelten viselkedni. - Szóval?

- Ma is túlórázom - hangzik a nem túl lelkes válasz. Egy pillanat alatt majdnem tönkreteszi ezzel minden örömöm. Majdnem.

- De... - és már kezdeném sorolni sértettségem bizonyítékait, hogy az utóbbi két hónapban minden nap túlórázott és megbeszéltük hogy gyakrabban jön haza normális időben. Végül meggondolom magam. - Értem, semmi baj. Majd ünneplünk később. Vagy hétvégén. Semmi gond - igyekszem megnyugtatást csempészni a hangomba, de úgy tűnik túl jól sikerül.

- Köszönöm S., otthon találkozunk. Gratulálok még egyszer! - És leteszi.

Ha érdekelné az egész, megkérdezte volna hogy "Biztos minden oké? Csalódottnak tűnik a hangod." Legalábbis régen ezt tette volna. És a válaszom természetesen az lett volna hogy nem oké! Semmi nem oké! Mégis mit képzel? Úgy gondolja hogy így viselkedik egy szerető férj? Talán úgy gondolja. Talán szerinte egy szerető férj mindent a pénz keresésnek vet alá hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben.

Kieresztek egy csalódott sóhajt és kibámulok a busz ablakán a felhős utcákra. Olyan sokan megmondták hogy ne menjek férjhez olyan fiatalon... ne pazaroljam el a legszebb éveimet... ráérek még, sok hal van a tengerben...

Na nem! Ma nem gondolok ilyesmire. Előléptettek! A legfiatalabb csoportvezető a cégnél! Ma igenis ünnepelni kell. Nem hagyom hogy ma bármi elvegye a kedvem.

Magabiztosan elmosolyodok, felállok a helyemről és leszállok a buszról. A ruhám szoknyája meglebben a szélben, de mintha észre sem venném, céltudatosan megyek tovább. Megállok a kereszteződésben és várom hogy zöldre váltson a gyalogosok lámpája. Egyik kezemmel összehúzom magamon a dzsekimet, az arcom a szél felé fordítom hogy beletépjen a hajamba, ahelyett hogy minden hajszálat a számba fúj. A vacsorán jár az eszem, talán megvárom szeretett férjemet, akkor is ha nem érdemli meg. Erről szól a házasság, kitartunk egymás mellett jóban és rosszban, egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben... És ha tudná mennyit jelent pénzben az előléptetés! Biztos vagyok benne hogy repült volna hazáig. Rájönne hogy nem egyedül ő a pénzkereső kis családunkban és nem kell reggeltől estig az irodában lennie. Ugyanis végre én is vehetek egy autót magamnak és járhatok azzal munkába, bevásárolni - álmodozom, miközben átvonulok a gyalogátkelőhelyen. Már csak pár lépés és a lakásunk előtt találom magam. Körbenézek az utcán mielőtt kinyitom az ajtót és belépek, de csak egy lányt látok a telefonjába mélyedve sétálni.

- Édesem, hazaértem! - kiáltom szórakozottan, bár tisztában vagyok vele hogy nincs itt senki, az ürességtől kong a lakás. Kuncogok magamban egy kicsit, majd úgy teszek mintha kedvesem éppen elém sietne és segítene levenni a kabátom. - Ó igen, nekem végre jó napom volt. És neked? Csak nem már megint rád sóztak egy csomó munkát ami benne sincs a munkaköri leírásodban? Szemét egy ember a főnököd, ugye mondtam már? Igazán kedves tőled hogy lesegíted rólam a kabátot. Hogy én, éhes? Ugyan! A menza nem a legjobb a cégnél de nem panaszkodom. Mit csináltál éppen? - érdeklődöm az üres lakástól, miközben megállok a nappali ajtajában.

Az asztalra képzelem D. laptopját és a szétszórt papírokat, ahova éppen odasiet hogy egy kupacba rendezze őket. A képzeletemben leül a kanapéra, lecsukja a laptopját, majd ölelésre tárja a karját, én pedig az ölébe ülök és megmasszírozza a talpam. Fél évvel ezelőtt ez a jelenet még egyáltalán nem volt elképzelhetetlen. Amikor hazaértem már itthon volt, várt egy csokor virággal, egy csókkal, vagy megértő mosollyal. Amióta viszont az új munkahelyén dolgozik, minden megváltozott. Már nem is érdekli hogy mi van velem, annyira el van foglalva a saját munkájával. Észre sem veszi hogy egyedül takarítok, főzök és szervezek mindent kettőnkre. Az ebédeket a családjánál amikhez régen úgy ragaszkodott, most már én írom be a naptárába hogy el ne felejtse. Még azt is hogy felhívja az anyját. És ennek nagyon nem így kellene lennie. Hiszen olyan fiatalok vagyunk még, és olyan friss házasok! Mi lesz velünk később? Vajon csak akkor marad működőképes a házasságunk ha minden munkát szó nélkül magamra vállalok? Betegségben, egészségben, gazdagságban...

Az ajkamat rágcsálva állok továbbra is az ajtóban, a karom összefonva. Megelégelem a gondolkodást. Ma ünnep van. Péntek délután, előléptettek, elismerték a kemény munkámat, a fenébe is! Legalább a munkahelyemen elismerik, ha már itthon senki nem veszi észre hogy miért mennyit dolgozok. Talán be kéne szereznem egy kutyát és nem lennék állandóan annyira egyedül. Igaz, egy macska kevesebb gondoskodást igényel. Vajon a kutyákat meg lehet tanítani hogy alomba végezzék a dolgukat? Á, akkor is le kéne vinni sétálni, egy kutyának rengeteg energiája van. Mindent megrágna, takaríthatnám mindenről a szőrt... azért mégis megemlíthetem D.-nek, ki tudja mit szól hozzá. 

Milyen csapongó gondolatmenet! Igazán rám fér egy kis lazítás.

Bekapcsolom a hifit amihez hónapok óta csak akkor nyúlok hozzá amikor leporolom. A telefonomat hozzákötöm és elindítom a legvidámabbnak tűnő lejátszási listát amit találok. Csodálkozva konstatálom hogy a cipőmet még mindig nem vettem le. A sarokba rúgom mindkettőt és táncra perdülök. Istenem milyen jól esik! Teljesen elengedem magam, hangosan énekelem a dalszöveget és körbetáncolom a lakást. Elveszítem az időérzékem, semmi mással nem foglalkozom, csak az érzéssel, a ritmussal.

Néhány dallal később kócos copfba kötöm a hajam és nekiállok a vacsorának. Máskor sötét gondolatok kerítenek hatalmukba, ezért mindig podcastet vagy hangos könyvet hallgatok főzés közben. Most szórakozottan dúdolom a dalokat, mosolyogva kavarom meg a vízben a spagetti tésztát, majd lesimítom a ruhámat és megterítek. Megcsillan a szemem, előveszem a rosét amit néhány hete vettünk. Kibontom, kiöntök magamnak egy pohárral, elfintorodok azon hogy milyen langyos és beteszem a hűtőbe. Amíg befejezem a főzést és kiteszek mindent az asztalra, addig mégis elfogy egy pohárka rosé.

Amikor mindennel elkészülök visszatérek a nappaliba és újfent táncra perdülök. Éppen egy tombolós dal szól a hifiből, ezért ugrálok egy nagyot, kiengedem a hajam, széles mosoly terül el arcomon. Boldog vagyok. Talán a házasságom nem úgy halad mint ahogy terveztem, de a karrierem igen, sőt, talán jobban is mint terveztem. Nézőpont kérdése hogy mire akarok koncentrálni. Most először sokkal jobban érdekel a munkám, a karrierem, a sikerem, mint az amiből bőven van hova fejlődni. Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak hogy folyamatosan a negatív dolgokkal foglalkozzak, megérdemlem hogy egy kicsit én is boldog legyek, mint bárki más. És most végre az vagyok, az akarok lenni, ha csak néhány dal erejéig is.

A következő dal lassan kezdődik, lassan ringatózok rá, háttal a bejárati ajtónak és hangosan énekelem. Éppen akkor nyílik az ajtó amikor a dal ritmust vált és ugrálni kezdek.

- Drá... - hallom meg szerelmem meglepett hangját.

Erre megfordulok, odaugrálok hozzá és kiveszem a kezéből a táskáját. Berángatom magammal a nappaliba miközben a cipőjét igyekszik levenni és puszit nyomok az arcára, majd a két kezét fogva magammal vonom az ugrándozásba.

- Valakinek nagyon jó kedve van - mondja mosolyogva, de hagyja magát és ugrál velem. A dal megint lassabbra vált, ekkor a ritmusra továbbra is ringatózva leveszem róla a zakóját és leterítem. Újra megfogom két kezét, egy hirtelen fordulattal keresztbe fordítom őket és az ölelésében találom magam. Belehajol a hajamba, balra fordítom a fejem, ettől a nyakam szabadon marad és puszit nyom rá. Automatikusan elmosolyodom, a dal újra gyorsabb ritmusra vált, megfordítom magam és tovább ugrálok vele. Újabb lassabb ringatózás következik, újabb ugrálás, majd véget ér a dal, mire szorosan magához von, mit sem törődve azzal hogy a következő dal is elkezdődött.

- Istenem, S. Eszembe juttatod hogy miért szerettem beléd - morogja a hajamba, mire lábujjhegyre emelkedem és megpuszilom. Egyik kezem a derekáról a hajára teszem és megszorítom a tincseket. Erre felhős tekintetét összekapcsolja az enyémmel és szenvedélyesen megcsókol.

- Én is szeretlek - suttogom, és megsimogatom kedvesem fáradt arcát. 

***

A történetet egy dal ihlette, amit odafent linkeltem. :)
2020. 05. 17.