2020. szeptember 22. (vasárnap)

Cole ismét nem volt mellettem reggel amikor felkeltem, ezúttal már egyből tudtam miért. Olyan nincs, hogy csak random előbb kel nálam, vagy ha igen felébreszt. Szóval ez megint rémálom lesz. Az órámra nézve elborzadtam, még csal hajnali 5 volt. Viszont így még vissza hívhatom aludni. Leslattyogtam a lépcsőn, a kanapén pedig Cole-t láttam a telefonját nyomkodva. 

-Hé baba... - szóltam rekedtes hangon, mire ő összerezzenve rám kapta a tekintetét. Aztán csak lassan szó nélkül el rakta a telefonját én pedig közben helyet foglaltam mellette. -Jól vagy? - tettem a kezem a combjára miközben a tekintetét kerestem.

-Persze. - bólogatott egy hamis mosoly kíséretében, majd végre rám nézett. A szeme alatt karikák éktelenkedtek, amitől olyan volt mintha ezer éve nem aludt volna. A szívem össze akart törni a látványtól, mert nem tudtam mit csinálhatnék. Csak a számat rágcsáltam, végül kicsit megráztam a fejem, aztán magamhoz húztam, olyan ölelésbe amit én szoktam kapni ha szomorú vagy. Az egyik kezem a hátát simogatta, a másik pedig a haját. Cole végül lassan reagált, és a kezeit a derekam köré fonta, a fejét pedig a vállamba fúrta. 

-Minden rendben. - suttogtam, majd nyomtam egy puszit a hajába, ő pedig felsóhajtott.

-Nincs rendben. Nem tudom mihez kezdjek az álmokkal... - rázta a fejét, továbbra is szorosan hozzám bújva.

-Sajnos... én sem, de... Itt vagyok oké? És szeretlek, és bármi kell segítek ahogy csak tudok. Legközelebb már tényleg ébressz fel. Komolyan. Szeretném, nagyon szeretném ha felébresztenél ha megint rémálmod van. - mondtam a lehető legmegnyugtatóbb hangon, ahogy régen anyukám is szokta mikor féltem az erőmtől.

-Rendben. - bólogatott, aztán a kezemet megfogva felhúzott a kanapéról. Utána én vezettem, a szobámba húztam, befeküdtem, őt pedig magamra húztam, úgy ahogy ő szokott engem. A feje a kulcscsontomnál pihent, az egyik karját pedig átlendítve a derekamon közelebb vont magához. Én a kezeimmel ugyan úgy mint az előbb, a haját és a hátát simogattam nyugtatásképp. Mire újra felébredtem már fél tíz múlt, de nem voltam biztos benne, hogy fel kellene ébresztenem Cole-t aki még mindig rajtam szuszogott. Így hát ismét próbáltam visszaaludni, de szerencsémre pár perc múlva ő is mozgolódni kezdett, aztán kicsit feljebb kúszott hozzám.

-Fura, hogy felcseréltük a szerepeket. - suttogta a nyakamba én pedig jólesően megborzongtam. 

-Nekem is. - kuncogtam, mire ő legördült rólam és magára húzott.

-De valamiért hatásos volt. Köszönöm. - vakargatta meg a fejem, mire az orromat ráncolva néztem fel rá. -Mondtam már, hogy ezt ne csináld. - nevetett fel, aztán gyorsan meg is csókolt mielőtt mondhattam volna bármit is. 

-Akkor jobban vagy már? - tértem vissza az alap témára.

-Igen. - bólintott magabiztosan amin megkönnyebbülten elmosolyodtam. 

-Mit csinálunk ma? - ültem a csípőjére miközben ő is ülő helyzetbe tornázta magát. 

-Mit szólnál kávézáshoz, aztán a srácokhoz? - gondolkodott el, én meg az arcát tanulmányoztam.

-Mit szólnál egy borotválkozáshoz és egy fodrászhoz? - méregettem összehúzott szemekkel. Most vettem észre, hogy kicsit hosszabb a haja a szokottnál és borostája is van.

-Ez fájt. Nem tetszek így? - vágott elkeseredett arcot.

-Végül is... nem rossz... - tettem úgy mint aki éppen elfogadja, de valójában nagyon is tetszett. -Amúgy benne vagyok a tervedben. - bólintottam mielőtt válaszolhatott volna. 

-Helyes. - nyújtotta kicsit előrébb a nyakát jelezve, hogy megcsókolna, én pedig teljesítettem is a kérését. A kezeimet az arcára simítottam, az ajkaimat pedig lassan mozgattam. Szeretem a ráérős csókolózásainkat. Olyan mintha leállna az idő, eltűnne minden probléma, minden kétség az életemből, mintha csak Cole lenne és én. Valószínűleg ő is hasonlóan érezhet mivel belemosolygott a csókba és finoman a derekamba markolva közelebb vont magához. Hamarosan aztán készülődni kezdtünk, felkaptam egy sötétkék bordázott body-t, ismét a fekete mom jeans-emet és ismét a fekete Nike-mat. A hajamat nem tudom miért, de kivasaltam, fogat mostam aztán felkaptam még egy piros pulcsit.

-Más a hajad. - nézett rám összehúzott szemöldökökkel Cole, de  a szemei mosolyogtak.

-Kivasaltam. - bólintottam, majd a tenyeremet az övébe csúsztattam. 

-Tetszik. - vigyorodott el, mire a vállamat megvonva megköszöntem. 20 perc múlva újabb kávézót fedeztünk fel, beültünk és ismét csak a szokásos önmagunkat adtuk. Néhány csók, elhintett puszik, beszélgetés, nevetés. A hely nagyon otthonos volt, kanapék voltak párnákkal és tele volt növényekkel a szoba. Miközben Cole vállára hajtva a fejem ittam a forró csokimat, ő pedig a kezét átvetve a vállamra a hajamba puszilt újra realizáltam, hogy mennyivel jobbra fordult az életem. Nem értettem viszont, hogy mivel érdemeltem ki és miért. Megöltem a saját szüleimet, az embereknek félnie kellene tőlem és mégis itt van velem a világ legjobb sráca. És még a barátaim is elfogadnak úgy ahogy vagyok és továbbra is szeretnek.

-Min gondolkozol ennyire? - motyogott továbbra is a hajamba én pedig csak egy nagyot sóhajtottam.

-Semmi különösön. Csak még mindig nem értem, hogy hogyan érdemeltelek ki téged. Meg a srácokat. - emeltem fel a fejem a válláról, hogy a szemébe nézhessek.

-Hope. - kezdte ő is egy apró sóhajtás kíséretében. -Elkövettél egy hibát. Mindenki követ el hibákat. És igen mielőtt azzal jönnél, hogy ez nem pusztán egy hiba, igazad van. De figyelembe kell vennünk, hogy olyan erőd van ami senki másnak sincs. Fogalmad sem volt hogyan kezeld, féltél tőle nem véletlenül. Fiatal voltál, érzékeny és bizonytalan. Utálom ezt mondani, de ami történt az kellett ahhoz, hogy megerősödj végül. Már nem félsz attól ami vagy és tudod kezelni. Ne rágódj a múlton kicsim. Nem tudsz vele mit tenni. Most, a jelenben jó ember vagy és ez számít. - fogta mindkét kezemet az övéi közé, majd egy csókot lehelt rájuk. 

-Rendben. - bólogattam. -Mostantól nincs önmarcangolás. - ráztam aztán a fejem.

-Ez a beszéd. - mosolyodott el büszkén én meg vigyorogva megcsókoltam. Az egyék kezét az arcomra simította, a másikkal pedig a derekamnál fogva közelebb vont magához. Én mindkét kezemmel a combjára támaszkodtam miközben kicsit nyújtózkodva csókoltam. Mivel alapból magasabb nálam, és én amúgy is lejjebb csúszva ültem így muszáj volt. Hazaérve Cole lehuppant a kanapéra én meg a pulcsim lekapása után neki álltam lasagne-t csinálni.

-Hű, nagyon jól áll ez a póló. - osont aztán mögém és a csípőmnél fogva magával szembe fordított.

-Köszönöm szépen. - bólintottam mosolyogva, ő pedig gyorsan az ajkaimra tapasztotta a sajátjait. Kezdem tényleg azt gondolni, hogy túl sokat csókolózunk. Aztán amikor a nyelvét a számba csúsztatta már nem volt időm ilyeneken gondolkozni, inkább viszonoztam. Miután elváltunk én csak mosolyogva, az ajkamat beharapva vizslattam Cole-t, aki a telefonját kezdte nyomkodni, a hangszóróra csatlakozott.

-Készen állsz Higgins? - kapcsolta be a Lifetime-ot Zonderling-tól én meg csak nevetve, szenvedést tettettem és visszafordultam a pult felé.

-Nem! - nyújtottam el az 'e' betűt a kaja készítése közben, de ő csak kuncogva hátulról megfogta a csípőmet és az övével együtt mozgatni kezdte. -Nem hiszlek el Cole Clifford. - ráztam a fejem aztán nevetve énekelni kezdtem vele. Táncoltunk ismét én meg közben az erőmmel csináltam a lasagne-t.  

-Erről van szó! - jöttünk bele egyre jobban, Cole meg maxra tette a hangerőt. Mire kész lett a kaja teljesen kifáradva ültünk le a pulthoz, de mindketten szó nélkül vigyorogtunk. Kellemes csend volt, közben a death bed szólt. -Egy cigi? - kérdezte hirtelen aztán miközben mosogattunk én meg csak meglepett fejet vágtam.

-És kávé. Mint a filmekben. - fordultam felé, ő pedig átkarolt. 

-Tökéletes. - bólintott, kicsit lehajolt én meg lábujjhegyre állva puszit nyomtam a szájára. Miután megcsináltam a kávékat ahelyett, hogy a tornácra mentünk volna, felhúztam Cole-t a szobámba amit mondjuk először nem értett. Én csak szó nélkül felkaptam a narancssárga pulcsiját, ő pedig egy fekete pulcsit aztán kimásztam a tetőre. Még hallottam ahogy hitetlenül felnevet, aztán követ. Óvatosan leültünk, majd rágyújtottunk és lassan a kávénkat is kortyolni kezdtük. 

-Ennél jobbat már tényleg nem kívánhatnék. - ráztam a fejem hitetlenül, Cole meg csak mosolyogva vizslatni kezdett, aztán egy hosszú puszit nyomott az arcomra.

-Én sem. - mondta mikor elhajolt én meg vigyorogva néztem rá. -Tudom, hogy tudod, de szeretlek. - vonta meg aztán a vállát nekem meg egyre szélesebb lett a vigyorom. Igaz már mondta és ki is mutatta párszor, nekem viszont még mindig nagyon jól esett hallani.

-Én is szeretlek. - hajoltam hozzá, majd megcsókoltam. -Na jó, most már tuti, hogy túl sokat csókolózunk, és tuti, hogy nem egészséges. - távolodtam el gondolkodó fejjel, ő meg felnevetett.

-Ne parázz már ezen, ha meg akarsz csókolni azzal nem tudsz mit csinálni. Én meg személy szerint bármikor szívesen fogadom. - kacsintott én meg a szememet forgattam, mint a régi szép időkben. Ja nem, mert a mostani a szép. -Amikor meg én meg akarlak csókolni, akkor ha nem tehetem meg teljesen megőrülök és amíg el nem érem a célom csak a szádra fogok tudni gondolni. - vonogatta a vállait, most pedig én nevettem fel.

-Ez aranyos. - bólogattam aztán lassan visszamásztunk a házba. A csoportban gyorsan megbeszéltük, hogy hétkor találkozunk Noah-nál, tehát csak a szokásos. 

-Tudsz gördeszkázni? - kérdezte csak úgy a semmiből Cole én meg furán néztem rá.

-Nem. - ráztam a fejem, ő pedig elvigyorodott.

-Akkor itt az ideje megtanulni. Gyere. - fogta meg a kezem és átmentünk az ő házába.

-Most jövök rá, hogy én itt még soha nem voltam. - tátottam el a szám amikor beléptünk a nappaliba. Modernebb és stílusosabb volt mint a miénk. 

-Semmi extra. - vonta meg a vállát motyogva, gondolom a családja érzékeny téma. Nem csodálom, hogy az ha soha nincs itthon. Felmentünk a szobájába, ami átlagos fiúszoba volt. A falai fehérek voltam, a padlón egy fekete szőnyeg volt. A bútorai is fehérek voltak, de az ágyneműje meg a lámpái feketék voltak. Amíg én nézelődtem, Cole valamit a szekrényében kotorászott. Végül előhúzott egy gördeszkát és diadalittasan felém fordult.

-Remek! - mosolyogtam, aztán jöhetett a fekete leves. -Amúgy szerinted nem kéne valamikor bemutatni a szüleidnek...? - kérdeztem bizonytalanul, neki pedig csak eltűnt a mosoly az arcáról és kifelé biccentett. Kimentünk a házak elé, ő a gördeszkáját tologatta ide-oda én meg türelmesen vártam a válaszát.

-A szüleim... nem jó emberek. Mármint anya normális, úgy ahogy, de apa... - láttam rajta, hogy nehéz ezt elmagyaráznia, szóval mellé léptem, összekulcsoltam a kezeinket, a másik kezemmel belekaroltam, az államat pedig a vállára támasztottam. -Sokszor részeg. És csalja anyát. - mondta elfojtott dühvel a hangjában. -És engem pedig nem kímél olykor. - motyogta, nekem pedig leesett hirtelen, hogy egyszer amikor a srácoktól jöttünk visszafelé miért lett hirtelen olyan komor amikor ezzel viccelődtem.

-Sajnálom, fogalmam sem volt erről. - ráztam meg kicsit a fejem, miközben az arcát magam felé fordítottam.

-Nem nagy szám. Annyira azért nem durva és amúgy is megszoktam. Meg alig vagyok itthon, pont emiatt, szóval... - mondta aztán megvonta a vállát. Én szomorúan elmosolyodtam, aztán lágyan megcsókoltam. Belesűrítettem a tőlem telhető összes szeretetet, hogy érezze; itt vagyok neki. Mosolyogva vált el tőlem, aminek örültem. -Akkor gördeszkázunk? - váltott témát hirtelen én meg csak némán bólintottam. Jó sokat szerencsétlenkedtem, aminek aztán hála égnek sok nevetés lett a vége. Ha Cole nincs valószínűleg már mindenemet eltörtem volna, de ő mindig elkapott. 

-Hidd el, ha használhatnám az erőmet menne! - nevettem miután visszamentünk az én házamba készülődni.

-Egyrészt az csalás, másrészt pedig az utcán nem kéne. Szóval ez van, béna vagy valld be! - tárta szét a karjait én meg próbáltam csúnyán nézni rá.

-Nem vagyok. - fújtattam, aztán öltözni kezdtem. A szokásos fekete szettünket vettük fel, én még nyomtam egy sapkát a fejembe, ugyan azt amit Cole adott a múltkor. Még a csuklyámat is felhúztam végül el is indultunk Noah-hoz. Útközben még mindig a deszka-tudásommal piszkált én meg csak nevetve tűrtem. Mikor odaértünk a srácok már ott voltak, gyorsan ölelkeztünk meg hasonlók aztán el is indultunk a Tesco-hoz. 

-De ugye vágjátok, hogy vasárnap van? - hozta fel Fred miközben azt tervezgettük, hogy mit veszünk.

-Szünet van már holnaptól nem? - jutott eszembe hirtelen, a többiek meg örömködésbe kezdtek.

-Akkor ez egy csúnya este lesz. - röhögött Dave, Noah közben meg mellém somfordált.

-Hope van egy ötletem... - kezdte bizonytalanul amikor a Tesco parkolójában ácsorogtunk és azt beszéltük, hogy kinek mi ma a feladata. 

-Jaj ne. - sóhajtottam a fejemet rázva, de halványan elmosolyodtam. 

-Tudod szerintem sokkal könnyebb dolgunk lenne, ha te az erőddel a kamerákat úgy fordítod, hogy ne lássák, azt amit utána csinálsz, ami pedig az lenne, hogy az erőddel felemeled a piákat egészen a plafonig és kihozod őket hozzánk. - magyarázta Noah teljesen bele élve magát én meg csak lefagyva néztem rá. Cole már épp védeni akart, de én magamat is megleptem a válasszal.

-Rendben. - bólintottam, Noah pedig büszkén tekintett rám.

-Hé... biztos vagy benne? - súgta nekem Cole én meg magabiztosan bólintottam.

-Nem félhetek egész életemben. - vontam meg a vállam, majd beindultam a boltba. -Készítsétek elő a kocsit! - kiáltottam még hátra mielőtt beléptem, a fiúk pedig engedelmeskedtek. Én a boltban kissé remegve, de elkezdtem intézni a dolgom. Óvatosan elforgattam a kamerákat egy üres sorban, aztán a piákhoz lépve, kiválasztottam a kellőket, vettem hozzájuk üdítőt és egy hirtelen mozdulattal, gyorsan felrepítettem őket. Mielőtt még a plafonnak csapódhattak volna megállítottam őket, majd kiindultam a boltból. Hogy ne legyen feltűnő vettem két csomag ropit (ha valaki nagyon csúnyán elázna), közben az egyik kezemet amivel a piákat tartottam végig a zsebemben hagytam. Egy apró sóhaj kíséretében hagytam el az üzletet. A fiúk értetlenül néztek rám mikor kiléptem, aztán én gyorsan kinyitottam egy ablakot a másik kezemmel aztán kihúztam rajtuk a cuccokat és a kocsiba irányítottam őket.

-Húzzunk innen. - motyogtam, majd szokásosan beszálltam a kocsiba, ezúttal pedig Peter kezdett tolni. Mikor a szokásos helyünkre értünk egyből zenét kapcsoltunk.

-Nagy voltál Hope! - kapott fel hirtelen hátulról Noah én meg elnevettem magam.

-Köszi. - borzoltam fel a haját aztán segítettem a többieknek piát keverni. Közben jól kibeszéltünk engem, amit én csak váll vonogatással meg kis mosolyokkal fogadtam. 

-Nos Hope mi lesz akkor az őszi szünetes terveddel? - kérdezte Adam miután leültünk és inni kezdtünk.

-Jó kérdés. Esetleg lehetne az, hogy mivel már holnaptól szünet van, csak New Yorkba ruccanunk egyet. - húztam meg a kedvencemet, a vodka-almát.

-cSaK NeW yOrKbA. - kezdte Peter, én meg felnevettem.

-Értitek azért az mégsem egy... nemtom Spanyolország. - vonogattam a vállaimat ők meg értetlenül néztek rám kivéve Cole-t. -Utazó vagyok. 

-Oké, mi van még amit eddig nem mondtál el nekünk, de kellett volna? - rázta a fejét nevetve Fred aztán ő is meghúzott valamit.

-Nincs semmi más, nyugi. Szóval New York szerintem király, ismerek egy egész normális motelt, közel van a belvároshoz, mehetnénk busszal, az nem olyan drága. Mit szóltok? - néztem rájuk kérdőn.

-Faszom, felőlem mehet, egyszer élünk. - nevetett fel Noah aztán nagyot húzott a vadászból.

-Ez a beszéd! - koccintottam vele, aztán ismét ittunk. A többiek is belementek, így ezt megünnepeltük jó sok ivással. Előtte még megbeszéltük, hogy kedd reggeli busszal megyünk és péntek reggel jövünk haza. Állat lesz. Miután feléltük az összes piánkat bementünk a belvárosba, mivel még nem voltunk fáradtak, sőt. Mind elég részegek voltunk szóval tele voltunk energiával. Épp azon gondolkodtunk, hogy mihez is kezdjünk, amikor egy nyávogó, éles csaj hang ütötte meg a fülem.

-Cole? - kiabált egy pár méterrel arrébb egy lány, akit még több lány vett körül. A haja fekete volt és a derekáig ért, a lábai hosszúak voltak, nagyon vékony volt, de nem olyan anorexiásan, hanem formásan. Egy vörös koktélruha volt rajta, elképesztően nézett ki. Mind kérdőn fordultunk felé, Cole meg csak lefagyott arccal meredt ránk. Mikor a lány megbizonyosodott róla, hogy ő az a Cole akire gondolt, megindult felénk. Összehúzott szemöldökökkel figyeltem a lépteit, meg úgy az egész lényét. -Szia kicsim! - borult a nyakába nekem meg elpattant egy idegem.

-Kicsim? - fontam keresztbe a karomat és kérdőn méregettem őket. Cole még mindig csak megdöbbenve próbálta követni az eseményeket, a lány viszont felém fordult, majd gúnyos tekintettel végigmért. 

-Igen, a barátnője vagyok te butus. - nevetett fel, nekem meg körülbelül a felhőkig emelkedett a szemöldököm. Meg a vérnyomásom is.

-Bocs, a mije? - kérdeztem ismét, ő meg egyre lenézőbben tekintett rám, ám mielőtt megszólalhatott volna Cole végre kinyitotta a száját.

-Mármint a volt barátnőm. - hangsúlyozta ki a volt szót, én pedig egy picit megnyugodtam. De csak kicsit.

-Csak azért szakítottunk, mert te elköltöztél. - simította meg az arcát nekem meg megint felszökött a vérnyomásom, annak ellenére is, hogy Cole elhajolt.

-Nem csak azért Sarah. - rázta a fejét. Á szóval Sarah.

-Mégis mi másért? - nyávogott, bennem pedig csak tovább ment a pumpa.

-Mondjuk az ilyen nyávogásaidért. - fintorogtam, ő pedig ismét rám kapta villámokat szóró smaragdzöld szemeit. Szép volt sajnos. Még jó, hogy én nem a félős kislány vagyok.

-Mégis ki ez a lány babe? - vezette vissza lassan a tekintetét Cole-ra én meg eltátottam a számat.

-Ne hívj babe-nek. - fintorgott ő is, de Sarah csak nem fogta fel.

-A barátnője. - mondtam szinte Cole-lal egy időben, Sarah meg gúnyosan felnevetett.

-Ez? - kérdezte maró gúnnyal a hangjában, Cole pedig már nyitotta a száját a válaszra, de megelőztem.

-Ő, bocsi, de én is ember vagyok, tehát nem ez. Rajtad viszont annyi a vakolat, hogy inkább egy fekete hajú barbi babára hasonlítasz. Az olcsóbbik változatra. - húztam el a számat miután végighúztam az ujjamat az arcán és egy kiló alapozó jött vele. A srácok mind felnevettek mögöttem, Sarah pedig izzó szemekkel meredt rám.

-Te rib... - kezdett bele, de ezúttal Cole állította le.

-El se kezdd, Sarah. Nem érdekelsz senkit itt, menj vissza a barátnőidhez. - mondta nyugodtan és kissé unottan én meg diadalittasan elmosolyodtam.

-Még nem végeztünk. - nézett utoljára rám, majd dobott egy puszit Cole-nak és ott hagyott minket. 

-Ilyen barátnőid voltak? - fintorogtam még mindig a lány alakját bámulva.

-Nem vagyok túl büszke rájuk, szóval inkább hagyjuk is. - rázta meg a fejét Cole.

-Én azért elvinném egy körre. - szúrta közbe Noah én meg jól tarkón csaptam. -Aú! Nyugi csak vicceltem. - tette fel a kezeit védekezve, mire mosolyogva megforgattam a szemeimet. Végül beültünk egy bárba iszogatni és hülyülni. Nem tudom mi történt velem, de egy kicsit nyugtalanított, hogy itt van a közelben a volt barátnője. Persze tudom, hogy őt nem szereti és engem igen, de valamiért mégis... Valahogy elöntött bizonytalansággal, hogy vele már mindent csinált, szóval ami nekem az első volt, az Cole-nak már mind megvolt. Ezt a haza felé úton észre is vette és nevetgélve rákérdezett. Eléggé el volt ázva. Meg én is, csak kicsit józanító hatással volt rám ez a bizonytalanság dolog. Aztán mikor eléggé érthetetlenül elmagyaráztam neki, hogy mi bánt megállított és ködös tekintettel magához húzott.

-Ha ez megnyugtat... veled minden sokkal jobb, mint Sarah-val volt. - nyalta meg az ajkát, majd felém közeledett.

-Például mi? - kérdeztem kábultan.

-Mondjuk ez... - csókolt meg lágyan, aztán áttért a nyakamra. -Meg ez... - puszilgatta  azt aztán visszatért a számra és szenvedélyesen csókolt. -Meg van még valami amit megmutatnék, de ahhoz a szobádban kéne lennünk. - kuncogott miközben a derekamat simogatta.

-Akkor talán induljunk tovább. - haraptam rá alsó ajkára, aztán gyorsan elindultunk. Mikor hazaértünk ismét egymásnak estünk. Egy pillanatra átsuhant a fejemen, hogy és vajon ez normális-e aztán arra gondoltam, hogy kit érdekel akarom ezt a fiút. Minden egyes porcikáját kívánom, ahogy a csókjait is, vagy azt, hogy a hajába túrhassak, vagy végigsimíthassam a karját. Mindennél jobban szükségem volt ezekre a dolgokra, mindörökké. Meg annál is tovább.