2018. Augusztus 30.

Be kéne vásárolni sulikezdésre mi? Bár semmi kedvem nem volt emberek közé menni be kell valljam. Mindegy is. Fáradtan dörzsöltem meg a szememet miután felültem az ágyban. Lassan kikászálódtam, majd felhúztam a redőnyeimet. A fürdőbe battyogva letusoltam mandula-vanília illatú tusfürdőmmel majd felkapkodtam magamra egy fehér farmert, egy rövid szárú fehér lapos talpú cipőt s egy vörös pólót amit betűrtem a nadrágba. Hajamat kifésültem, majd lazán felkontyoltam végül pedig fogat mostam. Ezek után a táskámért indultam amibe beledobtam a pénztárcám, a bérletem majd a fülhallgatót bedugva, s telefonomat zsebembe csúsztatva lenyargaltam a lépcsőn. Megettem egy barackot majd megindultam a buszmegálló felé. Út közben a tegnapi nap eseményein gondolkodtam. Sokat vacilláltam rajta, hogy összebarátkozzak vele vagy sem. Nem kéne igaz? Hisz egy idő után olyan szoros lenne a kapcsolatunk hogy nem tudnám előtte titkolni az erőmet. De ha ezt megtudja akkor... nem is tudom gondolom félni nem fog, de biztos hogy őrültnek fog nézni akkor is ha bebizonyítom. Szóval maradok a semlegességnél. Bár ha jobban belegondolok ez sokáig úgy sem fog sikerülni azok után hogy valahányszor a szemeire vagy a mosolyára gondolok őrült mód kezd dobogni a szívem. De ha eddig sikerült kívül tartanom minden embert, akkor őt is sikerülni fog. Mire feleszméltem már szálltam le a buszról. Amint az elhajtott előlem megpillantottam a hatalmas (és a városban az egyetlen) Supermarketet. Persze kisebb boltok és plázák vannak még, de Supermarketből ez az egy. Becammogtam hát a hatalmas épületbe és a papírbolt felé vettem az irányt. Unottan markoltam meg egy sötétkék bevásárló kosarat majd a sorok között lépkedve rutinosan emeltem le a szükséges dolgokat a polcokról. Pár kék, fekete és piros toll, egy rakat kockás és vonalas füzet, valamint pár ceruza és egy Shit Happens feliratú radír. Utóbbi csak nagyon megtetszett és kissé illet is rám. A fülemben még mindig tombolt a zene mikor a kasszához léptem kifizetni a termékeket, majd mikor sorra kerültem akkor sem állítottam le, csak ránéztem a képernyőre ami az összeget mutatta, a pénztáros kezébe nyomtam, a termékeket a táskámba söpörtem, majd kifelé indultam az üzletből. Szerencsémre pont akkor értem a buszmegállóba amikor jött az egyik jármű, így előhalásztam a bérletem, majd leghátul foglaltam helyet. Hazafele úton szokásosan kifelé bámultam, s kikapcsoltam a külvilágot igazából a tájat is, csak a zenére koncentráltam. Lelépkedve a busz rozoga lépcsőiről, beszippantottam a friss levegőt, ami azonban keveredett még valamival. Férfias illat volt... kicsit ismerős is volt amin meglepődtem, egyből felkaptam a fejem, s egy vigyorgó arccal találtam szembe magam. Tátogott valamit de én csak megforgattam a szemeimet és rá sem hederítve indultam meg hazafelé. Azonban nem vált be a taktikám, hirtelen kiszedte füleimből a fülhallgatót, zsebre vágta, s mellém lépett.

-Mégis mit képzelsz magadról? Kérem vissza! - csattantam fel egyből, miközben hevesen arcára vezettem villámokat szóró tekintetemet.

-Nem kapod vissza. - rázta egyszerűen és halál nyugodtan a fejét.

-Mi az hogy nem?? Az az én tulajdonom! - torpantam meg mérgesen, mire ő is megállt és mosolyogva szembefordult velem.

-Igen, de én kölcsönvettem. - vonogatta lazán a vállait. Hét szentség hogy egyszer kinyírom!

-És ezt mégis ki hagyta jóvá hmm? - emeltem a magasba a szemöldökeimet.

-Én. - közölte teljes nyugodtsággal.

-Na idefigyelj Cole! Most azonnal visszaadod vagy azt is megbánod, hogy a világra jöttél! - dörrentem rá, mire alig tudta visszatartani a nevetését.

-Csak akkor adom vissza ha este találkozunk a parton ahol tegnap. - billentette oldalra a fejét.

-Soha. - ráztam meg egyből a fejem.

-Akkor nincs fülhallgató. - biggyesztette le az ajkait édesen. Édesen? Miről beszélek már megint?

-De van! Mivel az az ENYÉM! Érted? Az én tulajdonomban áll! - gesztikuláltam hevesen.

-8-kor visszakapod. - kacsintott rám majd beviharzott a lakásukba.

-Meghalsz! - kiáltottam még utána, majd fortyogva odébb álltam. Akkora kiállhatatlan egy fiú! Morcosan cammogtam fel a szobámba, ahol még mindig méregtől fűtve huppantam le a székemre gondolkodni. Nem hiszem el őt, de tényleg! Megmondtam neki, hogy nem érdemes velem barátkoznia, erre konkrétan randira hív! Nem értem őt. Makacs egy alak az biztos. De legyen, ismerjen meg rendesen. Majd tanul belőle. Gondoltam magamban, majd határozottan felpattantam a székemről, gyorsan pakoltam egy kicsit, a két nap múlva esedékes sulira. Hogy mennyire várom! (khm, khm szarkazmus, khm, bocs félrenyeltem) A pakolással ebédig készen is lettem sőt az most eltolódott 2 órára. Miután csináltam magamnak spagettit és elfogyasztottam egy kis részét (hogy máskorra is maradjon) ledőltem a kanapéra, gondoltam készülődésig pont van még egy hosszabb filmre időm így megnéztem a Pofázunk és végünket, valamint a második részét; a Pofázunk és Végünk Miamiban-t. Gyorsan elrepült az idő és végre nevettem is valamennyit. Miután kikapcsoltam a tv-t felbattyogtam a szobámba, s ráérősen készülődni kezdtem. Először is kiválasztottam a ruhám, s a sminkem, majd az ezek megvalósításához szükséges dolgokat felkaptam és becammogtam velük a fürdőbe. Mandulás-vaníliás tusfürdőmmel ismételten lezuhanyoztam, megmostam a hajamat is a kedvenc samponommal aminek eszméletlenül jó illata van. Ezután gyorsan megtörölköztem, megszárítottam a hajam végül pedig kifésültem. Sminknek szempillaspirált és cseresznyés ajakápolót vittem fel (annyira azért nem izgat ez a "randi" hogy fullos puccparádéba vágjam magam... főleg hogy nekem csak a fülhallgatóm kell, de tudom hogy csak akkor adja vissza ha eltöltök vele egy kis időt), majd belebújtam a szettembe. Egy fehér, lenge hosszú ujjú póló, egy fekete rövidnadrág az alá pedig fekete neccharisnya. Lassacskán leindultam az előszobába ahol magamra kaptam a fehér rövidszárú tornacipőmet, majd felkaptam a fehér kistáskámat amibe a bérletem, lakáskulcsom s telefonom voltak dobálva. Mikor elindultam már 7:55 volt de nem tudott érdekelni. Nem sietek én sehova sem. Majd vár szépen a srác, ha már ellopta a fülesemet ami nekem a világot jelenti. Mikor lebattyogtam a lépcsőn már negyed kilencet ütött az óra. Amit viszont láttam megdobogtatta a szívemet. A pad elé, a homokba Cole plédeket terített, s négy kínai kajás doboz hevert rajta még bontatlanul. A pléd sarkában egy fekete JBL volt amiből épp a Wow. szólt. A fiú pedig a pléden ücsörgött, narancssárga pulcsiban, aminek kapucnija a fején volt, egy fekete csőfarmerben, s egyik térdét felhúzta, rákönyökölt, a másik lábát pedig átbújtatta a felhúzott térde alatt. Kezében a fülesemet szorongatta, s azt nézegette.

-Cole. - szóltam meglepetten. Hangom furcsa volt, szokatlanul vékony, mire a fiú rám emelte csillogó mélybarna íriszeit, csiga lassúsággal végigjáratta rajtam végül elvigyorodott és felpattant. Ahj miért áll neki ilyen rohadt jól az a pulcsi?? Nyöszörögtem magamban.

-Már azt hittem nem jössz el. - lépkedett közelebb hozzám megkönnyebbült nevetéssel.

-Valóban nem volt sok kedvem. De kell nekem az a füles. - kúszott egy félmosoly az arcomra amit már egyszerűen nem bírtam visszafogni.

-Az ott csak nem egy mosoly? Nem hiszek a szememnek! - mutatott ajkaim szélére, s még jobban elvigyorodott, mire megforgattam a szemem -de a mosolyom megmaradt.

-Nem tudom miről beszélsz, nincs ott semmi. Már megint képzelődsz. - sóhajtottam, majd kivettem kezei közül a fülhallgatómat, a táskámba dobtam, amit a pléd szélére ejtettem, cipőmet pedig lerúgtam, s lehuppantam a takaróra.

-Azt hittem egyből elviharzol miután megkapod. - kuncogott miközben letelepedett mellém.

-Kajás vagyok. - vontam meg a vállam elhitetve vele, hogy csak azért maradok mert éhes vagyok és meg akarom enni a kínait. Félig igaz volt.

-Ááá szóval csak a hasad miatt maradsz velem mi? - bökött oldalba, mire kuncogva megugrottam, majd számra csaptam a tenyeremet, s elképedtem. Nem, nem, nem ő nem fog belőlem nevetést kiváltani soha! Csak azért sem.

-Na-na-na-na! Ne takard el a szádat, láttam, hogy nevettél! - élénkült fel, s kezeimet lefeszegette ajkaimról, és nem igazán szándékozta elengedni őket, így szembefordultam vele, s törökülésbe ültem.

-Nem igaz, legfeljebb csak kuncogás volt, az is csak a csiki miatt! - háborodtam fel.

-Az is számít! - vonta fel a szemöldökeit.

-Eressz. - pillantottam karjaimra, de ő csak elvigyorodott, az istenért sem engedett volna el. -Mondom eressz. - szuggeráltam még jobban a kezeinket mire kuncogni kezdett.

-Nem. - rázta a fejét tárgyilagosan.

-De! - már megint kezdjük?

-A-a. - vonogatta a vállait.

-Kikészülök tőled Clifford! - sóhajtottam fáradtan. Már most leszívta az energiámat. Nem szoktam emberekkel beszélgetni, nemhogy jól érezzem magam velük.

-Az a cél. - suttogta vigyorogva, mire egy pillanatra elpirultam, de végül összeszedtem magam.

-Na tényleg engedj, enni akarok. - biccentettem az illatos étel irányába.

-Legyen. - engedett végül, majd mindketten falatozni kezdtünk, én pedig közben a naplementét néztem. Olyan gyönyörű ahogy a napkorong körül a kék ég ilyenkor narancssárgában, sárgában, s esetleg rózsaszínben pompázik, ráadásul most még a tenger is visszatükrözte ezt. Cole-t mondjuk nem kötötte le annyira, ő inkább lopva engem bámult. Miután befejeztük az evést hatalmasat sóhajtottam, s hátradőltem.

-Tele vagyok. - nyöszörögtem a hasamat simogatva.

-Ilyen finomat főzök? - kuncogott a fiú amin muszáj volt elmosolyodnom egy kicsit. Egyszerűen túl aranyos. Valamiért bízom benne. Legalábbis kicsit. Egyenlőre óvatos maradok azért. És miközben ezen morfondíroztam, felültem, közelebb csusszantam hozzá, s vállára döntöttem a fejem. Normális vagyok én?! Nem hiszem, de most az egyszer szabad. Ráadásul olyan bizsergés tört rám amit még soha nem éreztem. Az egész testemen villámcsapásként cikázott át a jóleső bizsergés végül hasamban megállt ahol nem múlt el.

-Alkoholt tettek a kajádba? Vagy inkább kábítószert? - gondolkodott Cole, s nem láttam de biztos voltam benne hogy hatalmas a vigyora.

-Nem. De most az egyszer szabad, de csak mert kaptam kaját, zenét, meg naplementét. - fúrtam orromat a vállába mire, hallottam ahogy élesen beszívja a levegőt. Miután kidörgölőztem magam, visszafordítottam fejemet, hogy láthassam az eget. Cole a fejét az enyémre hajtotta, egyik kezét pedig átlendítette a vállamon.

-Akkor többször kéne ellopnom valamidet, úgy érzem. - suttogta.

-Nem, mert többet nem fogom ám engedni, nehogy azt hidd! - mosolyogtam halványan.

-Ez esetben inkább kiélvezem a pillanatot ezzel az őrült nőszeméllyel. - sóhajtott, de én már csak nagyon messziről hallottam, mivel pilláimra hirtelen jött az álmosság, s nem bírták a terhet, muszáj volt lecsukódniuk, minek hatására álomba szenderültem Cole Clifford, életem megkeserítője, s megmentője vállán.