Szótlanul figyelték a barátaikat, osztálytársaikat, tanáraikat, akik ebben a pillanatban is jókedvűen ünnepeltek. A vidám hangulat nem véletlen, hisz a mai nappal egy korszak lezárult az életükben. Pár órája hivatalosan megkapták érettségi bizonyítványukat, ezzel pedig középiskolás pályafutásuk hivatalosan is véget ért. Többé már nem a Fairy Tail tanulói. Ezért is buliznak önfeledten az ismerőseik. Hisz ki tudja, hogy lesz-e még egy olyan pillanat, hogy így együtt vannak.

Bár a többség megragadva ezt a búcsú bulit, hangos nevetéssel, táncolással, iszogatással, evéssel ünnepelte meg ezt a napot. Ellenben akadt öt fiatal srác, akik elvonulva a tömegtől, a távolból nézték az embereket, miközben egymáshoz se szólva, magukban mélyen elmélkedtek, és visszaemlékeztek arra, hogy milyen rögös utat kellett bejárniuk ahhoz, hogy ma itt legyenek. Főleg az elmúlt egy év volt rájuk a legnagyobb hatással.

Annyi minden történt velük, hogy sokszor már azon töprengtek, hogy miképp jöttek ki mindig, mindenből jól? Mert bár sokszor kerültek bajba, nemegyszer kerültek kilátástalan helyzetbe, ám az utolsó pillanatban valahogy mindig sikerült jól kijönniük az adott helyzetből. Legyen az élet bármelyik területe, a legfontosabb percben, ők öten mindig a legjobb döntést hozták meg. Igaz, ettől függetlenül akadtak nehéz időszakok, amikor is még csak reménykedhettek abban, hogy az a bizonyos döntés végül nem okoz nekik még több problémát.

Ma azonban nyugodt szívvel mondhatták, hogy azok a kérdéses elhatározások végül eredményt hoztak. Miért is gondolnák ezt másképp, hisz mindenük megvan. Remek barátok, csodaszép, okos barátnők, kik akár egy erős pillér, bármi is történhetett, mindig ott voltak az öt fiú mellett.

Főleg az érettségi előtti pár hónap volt az, amikor is szükség volt a támogatásra. Ahogyan közeledett az írásbeli, majd a szóbeli, a fiúk egyre kétségbeesettebben viselkedtek, sokszor idegesen vágták földhöz a könyveket, jegyzeteket. Természetesen a felgyülemlett frusztráció oka az a bizonyos boríték volt, amit Donquixote Doflamingo, a One Piece Középiskola igazgatója tartott magánál, amiben a fiúk „bűnözői" múltja volt felelhető. Eme boríték szinte a létező összes olyan információt tartalmazza, amikor is az öt srác a One Pieceben rosszabbnál rosszabb dolgot tett. Akkor egy cseppet sem izgatta őket, hogy mi a jó és mi a rossz. Nem foglalkoztak azzal, hogy mennyi embernek okoztak kellemetlenséget, vagy akár keserítették meg az életét. Nem tagadták, abban az időben sok "szemét" döntést hoztak meg, aminek a következménye ugyancsak rossz volt.

Mára szégyellik azt, amit akkor tettek. Keserű érzés járja át őket, amikor is rádöbbenek, hogy hány olyan személyt bántottak, akik csupán jót akartak nekik. Ezektől az emberektől őszintén, tiszta szívből szeretnének bocsánatot kérni.

Ám a sötét múlt írásos titkai ma egyszer s mindenkorra feledésbe merülnek. Mert a megállapodás úgy szólt, hogy abban az esetben, ha nem kerülnek bajba és ezzel együtt sikeres érettségi vizsgát tesznek mind az öten, akkor Doflamingo megsemmisíti a bizonyítékot, ezáltal nem kell többé attól tartaniuk, hogy örök életre börtönbe kerülnek.

Persze, hiába az új környezet, a változáshoz való eltökéltség, ennek ellenére sokszor megrezgett alattuk az a bizonyos léc. Tudniillik előfordult pár alkalom, amikor csakis a szerencsének köszönhették meg azt, hogy jelen pillanatban nem egy cellában csücsülnek. Vagy még rosszabb, mostanra már nem is élnének. A Phantom Lord elleni harc, a harcművészeti viadalon felbukkanó Zeref Dragneel, a maffia felmenőkkel rendelkező Juvia és az ő születésnapi partija, illetve Strauss család megtámadása... Nem egy ember közbenjárt az érdekükben, ami azt is bizonyította, hogy ezek az illetők meglátták a jót a fiúkban és a maguk módján segíteni akartak rajtuk. És segítettek is. Az osztálytársak, évfolyamtársak, alsóbb évesek... A Portgass D. Ace vezette ex-Neveletlen bagázs, mára Grand Line nevet viselő csapat számtalanszor vette szárnyai alá az új generációt. Hasonlóan járt el a Seven Emperor több tagja is, mint osztályfőnökük, Gildarts Clive, a Fairy Tail igazgatója, Dracula Mihawk, a One Piece igazgatója, Donquixote Doflamingo, vagy éppenséggel Sir Crocodile, Kelet-Fiore maffia vezére.

– Gratulálok nektek, srácok! – szólt az öt fiúhoz Doflamingo, aki mellett jelen volt Mihawk és Gildarts is. – Már-már csodálatra méltó, amit véghez vitetettek. Főleg te leptél meg a legjobban, Natsu. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy téged valaha felvesznek Japán leghíresebb egyetemére. De ugyanolyan meglepetés Gray is, akit szintén a továbbtanulás mellett döntött.

– Ne feledkezünk meg a többiekről se – folytatta a témát Mihawk. – Luffy, Zoro és Sanji. Ti is messze felülmúltátok az elvárásainkat. Bár a felsőoktatást ti jelentkezés híján nem folytatjátok, mégis el kell ismernem, az elért eredményeitek alapján nektek is jár a gratuláció.

– Büszke vagyok rátok, srácok! – jelentette ki jókedvűen Gildarts. – Csodás fiatal felnőtt férfiak váltak belőletek. Mindent beleadtatok és lám, meglett az eredménye. Ahogyan az osztályteremben elhangzott búcsú beszédemben is említettem, véget ért egy korszak, amit egy új követ. Azt kívánom nektek, hogy ahogyan eddig is, ugyanúgy tűzzetek ki magatok elé egy célt, és küzdjetek érte, hogy az biztos megvalósulhasson. Fedezzétek fel a világot és váltsátok valóra az álmaitokat. Olyan életet éljetek, amire később, öreg korotokban megbánás nélkül, büszkén gondolhattok vissza!

– Köszönjük szépen, Gildarts-sensei! – mondták magabiztosan a fiúk.

– És most jöjjön, aminek jönnie kell – szólalt fel ismételten Doflamingo, majd a kezében lévő borítékot, benne a fiúk összes rossz cselekedeteivel, habozás nélkül meggyújtotta, majd a földre dobta azt. – Ne gyötörjön többé kétség senkit se. Ezzel lezártnak tekintem a múltat. Még egyszer, gratulálok nektek! Sok sikert az életben!

– Köszönjük szépen, Doflamingo-sensei!

– Nehezen indult, de a végén minden a helyére került. A Fairy Tail összes tanára nevében mondhatom, hogy öröm volt titeket megismerni és tanítani. Nem sokszor találkozni olyan fiatalokkal, mint amilyenek ti is vagytok. Köszönöm a kemény munkátokat! Ügyesek voltatok! És ne feledjétek, a Fairy Tail mindig szívesen látja egykori diákjait!

– Köszönjük szépen, Mihawk-sensei! – válaszoltak egybehangzóan a fiúk, majd a három férfi magukra hagyva őket, visszamentek a többiekhez.

A Doflamingo által meggyújtott boríték még pár percig égett. Az öt személy pedig némán, kissé elgondolkodva figyelte azt, ahogyan pillanatról pillanatra ég hamuvá minden, amitől egykoron féltek. És amikor a lángok kihunytak, és nem maradt más, csak a parázs, a hosszan tartó néma csöndet egyikük megtörve, a gondolatait szavakká formálta, amit már valójában mindegyikük nagyon jól tudott. És talán ezért is volt nehéz beszélniük erről...

– Három nap múlva Totto Landbe megyek – jelentette ki szokáshoz híven, egy cigiben a szájában Sanji, majd kifújva a füstöt, tovább folytatta mondandóját. – A világ legjobb szakácsai élnek ott, akiktől rengeteg mindent szeretnék eltanulni. Hogy valóra váltsam az álmomat, ahhoz meg kellett hoznom ezt a nehéz döntést.

– Na, végre egy jó hír! Legalább nem látom tovább a hülye fejedet – szólt közbe gúnyolódva Zoro, aki megállás nélkül vigyorgott.

– A számból vetted ki a szót, Marimo! Végre-valahára megszabadulok tőled! – Sanji ezután eltaposta a cigi csikket, majd közelebb lépett a zöld hajú barátjához, aki egy tapodtat sem mozdult. – Hé...

– Mi az?

– Nem szeretek tőled szívességet kérni, de sajnos te vagy az egyetlen, akit erre megkérhetlek – hozta fel a számára kissé kínos témát Sanji, hisz egyáltalán nem akart erről a dologról beszélni. Pláne nem Zorónak.

– Nyögd már ki végre, göndörkém! – szólt be ismételten Zoro, Sanji pedig visszafogva magát, Zoro gúnyos megnyilvánulását kivételesen nem egy rúgással reagálta le.

– Kérlek, vigyázz helyettem is Mira-chanra! – mondta elvörösödött arccal Sanji, hisz Zoro volt az utolsó ember a Földön, akinek erről beszélni szándékozott. – Te vagy az egyetlen, aki Magnoliában marad. Mira-channak kell még egy félév, mire lediplomázik. Megígérte, hogy a diplomaosztás után utánam jön Totto Landbe. Ám fél év nagyon hosszú idő. Tudom, hogy ez az időszak számomra borzasztóan nehéz lesz. Ezért is kérlek meg téged, hogy míg nem láthatom viszont őt, addig megtennéd, hogy helyettem is vigyázol rá? – tette fel a számára oly fontos kérdést Sanji, amire hamar jött a válasz.

– Csak ennyi? Hülye, kukta! – Zoro ezután kinyújtottá a jobb kezét. – A testvérek mindig kisegítik egymást. Bár a félelmed alaptalan, mert Mirajane-san egy erős, talpraesett nő. De, ha már ennyire be vagy rezelve: kérned se kellett volna, mert mindvégig az volt a tervem, hogy a távol létedben vigyázok rá. Ismerlek már annyira, hogy tudjam, mi jár a fejedben. Fél év múlva meg már küldöm is utánad. Így megfelel?

– Francba, ezek szerint túl sok időt töltöttem melletted. Kiismertél a végére, te rohadék! – magyarázta mosollyal az arcán Sanji, majd kezet rázott Zoróval. – Köszönöm, testvér!

– Nincs mit, testvér!

– Heee... Utálok búcsúzkodni... – szólt közbe rosszkedvűen Luffy. – Furcsa érzés lesz, hogy többé nem leszünk együtt...

– Miről beszélsz, te hülye? – kérdezte csodálkozva Gray, majd fejen ütötte a szalmakalapost. – Ki mondta neked, hogy többé nem leszünk együtt? Csak néhány évről van szó...

– Pontosabban öt évről – tette hozzá megjegyzésként Natsu, majd folytatta. – Ne parázz, Luffy! Hisz Tokióban mi továbbra is egymás agyára fogunk menni. Sajnos hiába megyek a világ másik végébe, tőled továbbra sem tudok megszabadulni.

– Shishishi! Köszönhető ez Naminak, aki szintén Tokióban fog egyetemre járni – felelte most már kissé jobb kedvűen Luffy, mialatt idétlenül elnevette magát.

– Igen, Lucy-chan, Nami-chan és Natsu egyetemista lesz. Ám te mihez fogsz kezdeni? – érdeklődte kíváncsian Sanji.

– Bokszoló leszek! – jelentette ki határozottan Luffy. A Makunouchi Gymbe megyek, hogy aztán én legyek a világ legjobb bokszolója!

– Merész kijelentés! Öt év alatt ez össze fog jönni? – puhatolózott Zoro, aki már egy jó ideje tudta, hogy Luffy mit tervez a közel jövőben tenni.

– Naná! Világbajnokként fogok visszatérni!

– Úgy legyen, Luffy! – szólt a témához még mindig jókedvűen Zoro, majd Grayre pillantott. – Azért mi még olykor összefuthatnánk. A főváros azért nincs annyira messze, mint teszem azt, Totto Land és Japán.

– Igen, ha nem is olyan gyakran, de biztosra veszem, hogy időközönként fogjuk még egymást látni – reagált Zoro kijelentésére Gray, aki ugyancsak mosolygott. – Ha pedig én és Juvia nem tudunk valami miatt lejönni Magnoliába, akkor téged és Robint szívesen látjuk Edolásban. Meg persze Mira-chant is, nehogy valaki aggódjon miatta – tette hozzá még viccelődve a fekete hajú fiú, aki megpaskolta Sanji hátát.

– Haha, de vicces itt valaki... – mondta durcásan Sanji, aki végül ténylegesen elnevette magát. – Marimo, amúgy te mit fogsz csinálni?

– Passz...

– Hee? Komolyan nem tudod? – érdeklődte meglepődve Natsu. – Azt hittem, te is valamit sportolni fogsz, mint Luffy.

– Ez az ötlet is felmerült, de valójában tényleg fogalmam sincs, hogy mihez kezdek a jövőben – reflektált Zoro, miközben kínjában a fejét vakargatta. – Az fix, míg Robin le nem érettségizik, addig nem megyek innen sehova se. De ki tudja, lehet utána se hagynám hátra Magnoliát. Őszintén, megszerettem ezt a várost.

– Nemcsak te érzel így – felelte őszintén Gray. – Ennyi pozitív élményt sehol máshol nem tapasztaltam, mint Magnoliában egy év alatt. Talán ezért is fog ez a város kicsit hiányozni. Végre van egy hely, amit igazán az otthonomnak mondhatok. Ám Zoro kivételével, egy időre meg kell válnunk a várostól.

– Miképp öt évig az útjaink külön válnak – folytatta a témát Natsu, amikor is egy rövid időre ismét csönd lett úrrá. – Srácok, sodorjon minket bárhova az élet, mi akkor is barátok maradunk. Ezért, ha netalántán valamelyikünk bajba kerülne, nyugodtan kérjen segítséget. Járműiszony ide vagy oda, azon nyomban felszállok az első repülőre, hisz végül is mi egy család vagyunk! – jelentette ki határozottan Natsu.

– Rendben van, akkor öt év múlva találkozunk Magnoliában! – Luffy a magabiztos kijelentés után kinyújtotta a kezét, a többiek pedig egyenként tették rá a sajátjukat. – Öt év múlva újra találkozunk! Addig is sok sikert a jövőben, srácok! Vigyázzatok magatokra! – tette hozzá könnyekkel teli szemekkel Luffy, aki próbálta nem elsírni magát.

– Te is, Luffy! Ti is mindannyian... Jót ne halljak felőletek – mondta könnybe lábadt szemekkel Sanji.

– Francba, fejben annyiszor elképzeltem ezt a búcsúzkodást, de most, hogy ez valóssággá válik... – Gray ugyancsak a könnyeivel küszködött. – Minden jót, te ferde szemű szemétláda!

– Hiányozni fogtok, srácok! Még te is, te perverz, hülye pingvin! – ecsetelte lefolyt könnycseppel az arcán Natsu.

– Öt év múlva újra találkozunk. Addig is kívánom nektek a legjobbakat! Ég veletek, drága testvéreim! – Zoro visszafogottan, mindazonáltal egy könnycseppet elhullajtva köszönt el egy időre a legjobb barátaitól...