Fiore egyik legkedveltebb üdülőhelyét évente körülbelül kétszázezren keresik fel. Cocoyashi híres a meleg vizű forrásairól, a nevezetes emlékműveiről, a több tucat szórakozóhelyéről, ahol a fiatalok egész évben bulizhatnak.

Cocoyashiban van Fiore második legnagyobb állatkertje, és az országban kizárólag csak itt láthatnak a látogatók fehér tigrist, hiszen a vadonban a létszámuk napról napra csökken...

Az idősebb korosztály a külvárost részesíti előnyben, ahol kényelemben, nyugodtan kikapcsolódhatnak. A húszas éveiben járó fiatalok kilencven százaléka a belvárosban keres szállást, és szinte mindennapjuk a bulizásról szól.

December huszonegyedikén a vonat megérkezett a városba, és az első leszálló maga Natsu volt, aki alig várta, hogy végre megérkezzenek. Az öt órás vonatozás során többször is rosszul lett, de később a peronon már örömében ugrált, és jókedvében többször felnevetett.

– Ilyen gyors felépülést még sosem láttam... – mondta döbbenten Lucy, miközben a barátját figyelte.

– Hé, hülye gyerek! Ha már ennyire jól vagy, akkor vihetnéd a cuccaidat! – kiabálta idegesen Gray, majd a földre dobta a táskákat.

– Fogd be, Gray! – válaszolta közömbösen Natsu, majd visszasétált a barátaihoz.

– Mindenki meg van? – kérdezte kíváncsian Sanji, és egyesével végig ment a névsoron. – Nami-chan, Lucy-chan, Juvia-chan és Robin-chan itt van! Az éhenkórász szintén itt van, Marimo sajnos ráért, a vetkőzős fiú pedig szájkaratéban próbálja felülmúlni a járműiszony koronázatlan királyát, aki csaknem sikeresen lehányt engem. Ám ez egy cseppet sem zavar, hiszen itt van az én hercegnőm is! – ecsetelte jókedvűen Sanji, miközben rákacsintott a barátnőjére.

– Hajrá, srácok! Még meg kell találnunk a szálláshelyt is. De ha jól emlékszem, akkor az egyik busznak pont van ott egy megállóhelye. Jól mondom, Mirajane-san? – kérdezte lelkesen Nami, majd a két nő vezetésével a buszmegálló felé vették az irányt.

– Mi? Nem gyalog megyünk? – kérdezte rémülten Natsu, aki a sor végén kullogott.

– Haha! Túl korán örültél! Amúgy már tegnap megbeszéltük, hogy az állomástól busszal megyünk tovább. Néha figyelhetnél... – mondta gúnyolódva Gray, aki jót röhögött a barátja rémült tekintetén.

– Cseszd meg, Gray! – Natsu még kiabált volna, ha Lucy nem karolta volna meg hirtelen. – Lu-Lucy?

– Hagyd rá, Natsu! Azt a húszperces buszozást már lazán ki fogod bírni. Jól mondom? – kérdezte mosolygósan a lány, amire a fiú némán bólintott. – Amúgy beszélni akarok veled valamiről...

xxx

Az utazás alatt a társaság jókedvűen nézett ki az ablakon, és izgatottan várták, hogy végre-valahára megérkezzenek a szállásukra. Lucy szintén nevetgélve figyelte a város épületeit, miközben a barátja a busz leghátsó ülésére ült, és szótlanul figyelte a barátait. Pár perc után Gray odaült mellé, és kérdezősködni kezdett.

– Mizu van? – kérdezte kíváncsian Gray. – Nagyon csendben vagy.

– Jah, csendben... – válaszolta unottan Natsu, aki nem nézett a másikra.

– Látod, épp ez itt a probléma! Hol van az a Natsu, akinek járműiszonya van?

– Biztos ott maradt az állomáson. Bár tényleg furcsa, hiszen ilyenkor már régen hányingerem lenne...

– Ezek szerint komoly a dolog – vágott a szavába Gray. – Az állomáson úgy tűnt, hogy te és Lucy valamiről nagyon diskuráltatok. Mesélj, mi történt?

– Ugyan miért is beszélnék neked erről? – vonta kérdőre a másikat Natsu.

– Talán mert én vagyok a legjobb barátod? – kérdezett vissza komoly hangnemben Gray, ami meggyőzte Natsut azzal kapcsolatban, hogy a barátja most nem akar vele kötekedni.

– Lucy azt mondta, hogy külföldön szeretne majd tovább tanulni – kezdett bele végül a magyarázatba Natsu, míg Gray figyelmesen hallgatta a barátját. – Japánba akar menni, azon belül is Tokió...

– Ejha, a híres Tokiói Egyetem... Lucy tényleg magasra tette a lécet – mondta el a meglátását Gray, miután Natsu hirtelen abba hagyta a beszédet. – És te mit reagáltál erre?

– Természetesen nem akarom, hogy Lucy nélkülem menjen egy külföldi országba. Miképp azt se szeretném, hogy miattam lemondjon erről az álmáról – felelte kissé rosszkedvűen Natsu, majd egy sóhajt követően folytatta. – Ezt szóvá is tettem neki, hisz oké, hogy őt valószínűleg felveszik. Okos lány, ehhez senkinek sincs kétsége. Azonban én mihez is kezdenék ott? Vele ellentétben, nekem nincsenek ekkora nagy céljaim... 

– Ahham, így már érhető – válaszolta töprengve Gray. – Figyelj, haver, miért nem jelentkezel te is a Tokiói Egyetemre? 

– Gray, ugye most csak szívatsz engem? – kérdezte döbbent arckifejezéssel Natsu. – Én és a Tokiói Egyetem!? Nem is: én és bármilyen egyetem!? Engem még a helyi egyetemre se vennének fel, nemhogy a világ egyik leghíresebb egyetemére... Ez nonszensz! 

– Honnan vagy te ebben ennyire biztos? – puhatolózott kíváncsian Gray, míg Natsu még mindig nem akart hinni a fülének. – A látszat ellenére, te valójában nem vagy hülye ember. Ha fele annyit tanulnál, mint Lucy, akkor simán felvennének téged bármilyen egyetemre.

– Oké Gray, valld be őszintén, te most komolyan hülyítesz engem?

– Úgy nézek ki jelenleg, mint aki hülyéskedik? – kérdezett vissza magabiztosan Gray, amivel újra sikerült meglepnie a barátját. – Haver, csak annyi a dolgod, hogy az elkövetkező hónapokban tanulj, mint az állat! Különben is, addig ne mondd, hogy nem fog sikerülni, míg meg nem próbáltad. Mert ugye, ha nem adsz magadnak legalább egy kibaszott esélyt, akkor tényleg nem fog összejönni a felvételi...

– Basszus, Lucy is valami hasonlót mondott nekem nemrég – felelte karba tett kézzel Natsu, majd ismét felsóhajtott. – Lehet, hogy tényleg adnom kéne magamnak egy esélyt...

– Ne aggódj, pajti. Lucy, a többiek és jómagam hiszünk abban, hogy megtudod csinálni – jelentette ki vigyorogva Gray, majd megpaskolta Natsu vállát. – Szóval fel a fejjel, és békülj ki vele.

– Egyetértek. Bár fogalmam sincs, hogy miképp engeszteljem ki... Nem látszik, de emiatt egy kissé tényleg összekaptunk...

– Hmm... Mennyi pénz van nálad?

– Jelenleg? Hetvenezer beli! Miért?

– Öltöny van nálad?

– Ugyan mi a fenének lenne nálam? – kérdezett vissza csodálkozva Natsu.

– Hallod, Nami! – Gray ezután felállva a helyéről, a lány felé vette az irányt, majd sugdolózni kezdtek.

– Mi? Ez komoly? Ezt biztosan átgondoltad? – kérdezte hangosan Nami, amire Gray újból sugdolózni kezdett. – Nincs mit tenni, azonnal le kell szállnunk!

– Hee? Nami? Még öt megállónyira vagyunk a szállástól. Nem túl korai? – kérdezte érdeklődve Luffy.

– Ne aggódj! Csak Gray, Natsu és én szállunk le! – válaszolta határozottan Nami. – Bocsi srácok, de van valami, ami nem tűr további halasztást. Natsu otthon felejtett egy fontos dolgot, így most muszáj lesz azt itt megvennie! – Nami ezután hátrarohant, és megragadta Natsu kezét, és leráncigálta a buszról.

– Mi a fene... –Sanji és a többiek nem értették, hogy miért viselkednek a barátaik így, miközben Gray is leszállt a buszról.

– Srácok, a cuccainkat elvinnétek a szálláshoz? Pár óra múlva mi is ott leszünk. Azután pedig bulizunk egy jót! Oh, és Juvia-chan! Küldtem neked egy üzenetet, majd nézd meg! – mondta a barátnőjének Gray, majd elköszönt a többiektől is.

Natsunak nem volt ideje ellenkezni, annyira gyorsan zajlottak le az események. Nami a telefonján lévő térképet nézte, míg Gray a pénztárcájában matatott. Natsu értetlenkedve figyelte a barátait, és hiába kérdezősködött, választ egyáltalán nem kapott.

– Most komolyan, mi a francért kellett ezt csinálnunk? – kérdezte feszülten Natsu. – Gray, mondj már valamit!

– Van nálam ötszázezer beli készpénz! Picsába, nem hoztam el a bankkártyámat! Nami, veled mi a helyzet? – tette fel a kérdést Gray, miközben Natsut figyelmen kívül hagyta.

– Százezer belim van! Anya nem engedte, hogy az összest elhozzam – reagált gyorsan a kérdésre Nami. – Meg van! Három utcányira van egy híres üzlet! Azonban sietnünk kell, mert tíz perc múlva bezár!

– Remek! Gyerünk, Natsu! – Gray ezután rohanni kezdett, míg Nami megragadva Natsu kezét, utána futottak.

– Mi van ma veletek? Olyan furcsán viselkedtek... – Natsu úgy érezte, hogy ez a nap teli van nem várt eseményekkel. – Grayt is egyáltalán miért izgatja az, hogy mennyi pénzünk van?

– Erre a válasz nagyon egyszerű: foglalkoztatja a legjobb barátja sorsa! – szólt a témához Nami. – Natsu, mit vettél Lucynek karácsonyra? Mit kap ma tőled?

– Egy arany nyakláncot! Igaz drága volt, de szerintem örülni fog neki. Ellenben áruld már el, hogy mi ez a kapkodás? Mire kell a pénz?

– Ruhára! Ma este randevúra viszed Lucyt! – válaszolta nevetve Nami. – Lucyvel közel egyforma a magasságunk és a méretünk, így legalább a ruhapróbánál nem fogunk annyira nagy hibát véteni.

– Eddig világos. De miért pont most?

– Mert ma szenteste van! És hidd el, ez lesz életed egyik legszebb napja. Jah, és persze neked is elegánsan kell kinézned – magyarázta lelkesen Nami, majd megérkeztek a bolthoz.

Gray egy perccel hamarabb ért az üzlethez, és a boltvezetőjével diskurált.

– Kérem, muszáj lesz még egy ideig nyitva lenniük! Látja? Ő az a srác, akiről beszéltem! Hölgyem, tudom ön is szeretne már hazamenni és a szeretteivel együtt lenni, de adjon nekünk egy kis plusz időt. Ennek a srácnak életbevágó a mai nap. Könyörgöm, asszonyom! – mondta könyörögve Gray, miközben meghajolt az idősebb nő előtt.

– Kérem, ne csinálja ezt! Zavarba hoz! – mondta idegesen a bolt tulajdonosa, ám végül engedett a kérésnek. – Rendben van. Maximum egy órát kapnak a ruha kiválasztására. Ám kellemeset csalódtam abban, hogy léteznek még olyanok, akik ennyire tőrödnek a barátaikkal – ecsetelte mosolygósan a hölgy, majd beengedte a három fiatalt.

– Köszönjük szépen! Natsu, Nami felpróbál néhány ruhát, és azután eldöntjük, hogy Lucy melyikben lenne a legszebb. Közben neked is keresünk valami normális öltönyt. Viszont most sürgősen telefonálnom kell. Mindjárt jövök!

– Várj egy kicsit, Gray! – Natsu utána szólt, miközben Gray visszanézett. – Bizonyára én vagyok túl hülye, és ezért nem értem, hogy miért csináljátok ezt miattunk...

– Mert ez egy fontos nap az életedben. Hisz végre elhatároztad magad, igaz? – kérdezte határozottan Gray, Natsu pedig válasz gyanánt némán bólintott. 

xxx

Natsu az öltönyök közt keresgélt magának való ruhát, de az árak láttán nagyon elbizonytalanodott.

– Mennyi? Hetvenezer beli? Mit tud ez a ruha, hogy ennyire drága? – kérdezte döbbenten Natsu, és igyekezett egy olcsóbb öltönyt találni.

– Ez az! Ez jó lesz! – mondta vigyorogva Gray, majd Natsu felé fordult. – Próbáld fel! Az árral meg ne törődj!

– Miért, mennyibe kerül?

– Százezer beli! Viszont most ne ez érdeklejen a leginkább.

– Miről dumálsz te itt nekem? Százezer beli túl sok egy ruháért! – mondta kiakadva Natsu, amikor meghallotta az árát.

– Ne pofázz vissza! Gyerünk, próbáld fel! – ecsetelte határozottan Gray, majd Natsu kezébe nyomta az öltönyt. – A pénz jelenleg egy cseppet sem számít! Vedd úgy, hogy ez az én ajándékom neked. Jah, és itt van pluszban ötvenezer beli! Ezt Zoro, Luffy, Sanji, Robin-chan és Juvia-chan küldi! Ők is szeretnének Lucy-chan ruhájába belepótolni.

– Basszus! Mi a franc van veletek, srácok? Csak azt mondtam, hogy megpróbálom a Tokiói Egyetem felvételiét... Ekkora felhajtást keríteni ennek szerintem már-már túlzás...

– Mivel rólatok van szó, egy cseppet sem az! – válaszolta vidáman Gray, majd megveregette a másik vállát. – Natsu, ha sikerül a felvételi, mi egy jó darabig nem fogjuk egymást viszont látni. Magyarán ez lesz az utolsó karácsony, amit a banda együtt tölt. Hisz nem csak ti készültök külföldre menni... 

– Te meg miről beszélsz, Gray? 

– Mindegy, majd később mesélek neked erről – felelte rövid mosollyal az arcán Gray, miközben egy pillanatra elmélyedt a gondolataiban. – De most már hadd ne könyörögjek neked! Vedd már fel azt a szart, mert lassan kifutunk az időből.

xxx

Félórával később sikerült mindent megvenniük, és még egyszer megköszönték a boltvezetőnek, hogy engedte őket vásárolni. A három tinédzser végül gond nélkül megérkezett a hotelhez, ahol már vártak rájuk. Juvia és Zoro a bejáratnál dekkoltak, és figyelték a barátaikat. Natsut előre küldték, míg a négy ember tanácskozni kezdett. A rózsaszínhajú közben rálelt a többiekre, akik már nagyjából kipakoltak a táskájukból.

Az emeleten volt számukra fenntartva egy külön fenyőfa, amit ők maguk díszíthettek fel. A fa körül jelenleg csak Lucy tartózkodott, és dúdolva rakta fel a szaloncukrokat.

– Nagyon szép lesz! – ecsetelte jókedvűen Natsu, majd közelebb lépett a lányhoz.

– Tudom! – reagált az imént elhangzottakra Lucy, viszont a tekintetét nem vette le a fenyőfáról. – Én díszítem, így természetes, hogy szép lesz!

– Ühüm... – mondta kissé elbizonytalanodva Natsu. – Szeretnéd, hogy segítsek neked?

– Nem! – mondta közömbösen Lucy.

– Kicsim, haragszol rám? – kérdezte halkan Natsu.

– Nem!

– Aha, értem. És adhatok neked egy csókot?

– Nem!

– Akkor te adsz nekem?

– Nem!

– Ölelés?

– Nem!

– Ez eddig nagyon egyhangú. Akkor nem zavar, ha ma elmegyek randizni egy idegen lánnyal?

– Nem! Ácsi, mi van? – nézett rá értetlenül Lucy.

– Ne izgulj, csak vicceltem. Viszont a gyönyörű barátnőmnek vettem egy-két dolgot, amit a szobánkban hagytam! Este pedig szeretnélek elvinni egy étterembe – mondta magabiztosan Natsu, majd közelebb hajolt a lányhoz. – Ugye, eljössz velem?

– Ig-Igen! – válaszolta elpirult arccal Lucy. – Ám én is készülten neked egy különleges ajándékkal! 

– Bármi is legyen, én azt örömmel elfogadom. Végtére is ez lesz az első karácsonyunk, mint egy szerelmespár. – Natsu ezután megpuszilta Lucy homlokát, és szétnézett a hotelban.

xxx

Natsu órákkal később felvette az öltönyt, és a tükör előtt ácsorgott. A szürke színű öltöny alá egy sötétkék inget kapott magára, amit szintén Graytől kapott. A nadrágja szürke, a cipője pedig fekete színben pompázott. A nyakkendőt ellenben nem akarta felvenni. Tíz percet töprengett a problémán, amikor kopogás törte meg az elmélkedését.

– Gyere be! – mondta határozottan Natsu.

– Hali! – köszönt illedelmesen Luffy, közben pedig Zoro és Sanji is bement a szobába. – Nagyon elegáns vagy! Bár még nem az igazi – tette hozzá viccelődve Luffy, és egy csomagot adott át Natsunak.

– Kint hideg van, ezért ajánlatos felvenni még valamit arra a díszes öltönyre! – Zoro alig várta, hogy Natsu kibontsa az ajándékát.

– Váó! Köszönöm, srácok! Ez rohadt jól néz ki! – mondta hüledezve Natsu, amikor meglátta fekete színű bőrkabátot.

– Tudtuk, hogy örülni fogsz ennek! – szólt a témához ugyancsak jókedvűen Sanji. – Amúgy van egy híres étterem a környéken. Baratie a neve. A város egyik ékköve. Az asztal foglalást később köszönd meg Mira-channak! Ismeri az étterem tulajdonosát, a többi pedig már gyerekjáték volt.

– Fúú... Erre nem találok szavakat – válaszolta kissé bizonytalanul Natsu, miközben a fejét vakargatta.

– Egy óra múlva legyetek ott, mert az étterem állítólag valami meglepetést tervez. Lucyre pedig nagyon vigyázz, amikor az utcán sétáltok. A járda ilyenkor nagyon csúszós! – Sanji végül ököllel gyengéden mellkason ütötte a barátját.

Zoro és Luffy ugyanígy tett, majd végül elköszöntek Natsutól. Húsz perc várakozás után Lucy is befejezte a készülődést. Natsu a folyosón várt a lányra, miközben többször is az órájára pillantott.

Végül Lucy kilépve a szobából, Natsu felé ballagott. A fiút teljesen megbabonázta a lány szépsége. A sötétkék, ékkövekkel díszített, áramvonalas estélyi ruhában Lucy szebb volt, mint valaha. Fehér kabátját a kezében tartotta, és közben alaposan szemügyre vette Natsut.

– Tetszik az ajándékom? – kérdezte elpirult arccal Natsu, majd közelebb lépett Lucyhez.

– Igen, nagyon szép! – válaszolta mosolyogva Lucy. – Tessék, ez pedig a tiéd. A másik ajándékomat pedig az étteremben akarom átadni! – Lucy egy jó minőségű, fehér sálat tett a másik nyaka köré.

– Köszönöm! – Natsu ezután megcsókolta a lányt. – Van még egy meglepetésem. Kérlek, fordulj meg! – A tinédzser fiú kivéve a zsebéből az arany nyakláncot, Lucy nyakába akasztotta azt.

– Jézusom! Ez nagyon szép! – mondta vörös arccal Lucy, amikor belenézett a falon lévő tükörbe. – Köszönöm szépen! – Lucy ezután szorosan megölelte a fiút.

– Boldog karácsonyt, szerelmem! – Natsu ezután visszaölelte a barátnőjét, majd együtt, kéz a kézben indultak el az étterem irányába.

Útközben Lucy átkarolta Natsut, és örömteli hangulatban bandukoltak a városban. Natsu sétálás közben folyamatosan vicces történeteket mesélt, amin Lucy jókat kacagott. Később félbehagyva a beszédet, Natsu szó nélkül felkapta Lucyt, aki meglepődött a fiú viselkedésén. A szőke hajú végül észrevette, hogy a járda az utca végéig jéggel van borítva. Mielőtt bármi féle kérdést is tehetett volna fel ezzel kapcsolatban, Natsu beszélni kezdett.

– Veszélyesek ilyenkor az utak! A jégen könnyű megbotlani – felelte kedélyesen Natsu, majd miután ötven méter után ismét jégmentes volt az út, letette Lucyt.

Az út hátralevő részében a barátaikról diskuráltak, akiknek ma sok mindent köszönhetnek. Indulás előtt megakarták köszönni nekik a kedvességüket, ám a hotelben sehol se találták őket. "Nincs mit tenni, majd holnap beszélünk velük." Gondolta magában Natsu, és végre-valahára megérkeztek az étteremhez.

Az épület két emelet magas, és a hely zsúfolásig tele volt emberekkel. A Baratien belül volt egy külön recepció, ahol az asztal foglalásokról lehet érdeklődni. A két fiatal beállt a sorba, és öt perc után ők következtek.

– Jó estét! Natsu Dragneel névre van foglalva asztalunk! – köszönt illedelmesen Natsu a recepciósnak.

– Üdvözlöm önöket! Egy pillanat türelmüket kérem! – válaszolta nekik a férfi, és a könyvben kereste a fiú nevét. – Áh, végre megvan! Második emelet, VIP osztály! Kétszemélyes asztal. A tizenkettes az ön asztaluk. Felfogják ismerni, hiszen a VIP osztályon, önökön kívül más vendégeket ma nem várunk!

– Oh, értem – mondta kissé csodálkozva Natsu, aki nem hitte el, amit az előbb hallott. – Szóval VIP osztályon leszünk?

– Jól mondja, uram! A vacsorára önöknek külön felbéreltek néhány fiatal, tehetséges szakácsot, két pincért, és egy énekest is. Miután elfogyasztották az ételt, egy meglepetésben lesz részük, amit természetesen nem árulhatok el – magyarázta nekik a recepciós, majd az egyik munkatársát megkérte, hogy kísérje fel a fiatalokat a második emeletre.

A lifttel pillanatok alatt megérkeztek a második emeletre, majd egy perccel később a VIP osztályon találták magukat. A terem karácsonyi díszekkel volt feldíszítve, és a fenyőfa alatt több tucat becsomagolt dobozt lehetett látni. Az asztalukon két gyertya égett, és a névtáblán ott virított a „Natsu és Lucy" felirat. A srác csak nevetett ezen, majd levéve a kabátjukat, az asztalhoz ültek. A favázas székük vörös színben pompázott.

Lucynek tetszett a mennyezeten lévő festmény, ami két fiatal párt ábrázolt, miközben együtt táncoltak. Az aranyszínű csillárok még szebbé tették a termet. Morfondírozta magában a lány, majd az asztalt is jobban szemügyre vette. Az asztalterítő halvány, narancssárga színű, míg az étkészletek arany bevonattal voltak előállítva.

– Nem mondom, elég jó helynek tűnik! – törte meg a néma csendet Natsu. – Kíváncsi vagyok, hogy milyen ételt fogunk kapni. Viszont, ha Sanji készítené a kaját, akkor az étterem forgalma tuti megkétszereződne.

– Én arra vagyok kíváncsi, hogy mi az a meglepetés, amiről a recepciós beszélt nekünk – mondta vidáman Lucy, amikor két pincér is megjelent mellettük.

– Üdvözöljük önöket a Baratie étteremben! – szólt hozzájuk udvariasan egy ezüstszínű hajú nő, akit egyből felismertek. A mellette lévő srácot szintúgy ráismertek, akik csak vigyorgott a két a barátja meglepődött látványán.

– Mirajane-san? Zoro? – kérdezte döbbenten Lucy. – Ez... Ez...

– Meglepő? – kérdezett vissza jókedvűen Zoro, majd folytatta. – Azonban ez csak a kezdet.

– Miről beszélsz? – kérdezte érdeklődve Natsu, majd a terem színpadán egy újabb barátjukat vélték felfedezni.

– Jó estét kívánok, a nevem Gray Fullbuster, és köszöntöm a kedves vendégeinket a Baratie étteremben. Reméljük, élvezni fogják az itt eltöltött időt. Kezdjük hát! Az első szám pedig: Papa Roach - No Matter What

I need you, right here
By my side
You're everything I'm not, in my life
We're indestructible, we are untouchable
Nothing can take us down tonight
You are so beautiful
It should be criminal, that you could be mine

And we will make it out alive
I promise you this love will never die

No matter what
I got your back
I'll take a bullet for you if it comes to that
I swear to god
That in the bitter end
We're gonna be the last ones standing

So believe me
When I say
You're the one
They'll never forgive us for the things we've done

We will make it out alive
I promise you this love will never die

No matter what
I got your back
I'll take a bullet for you if it comes to that
I swear to god
That in the bitter end
We're gonna be the last ones standing

We'll never fall
We'll never...

https://youtu.be/J3mu8t1qbh8

Gray önfeledten énekelt, míg Lucy tátott szájal hallgatta a dalt. Nem gondolta volna, hogy a fiú ennyire tehetséges az éneklésben. Elsőnek Natsu, most pedig Gray az, akinek a hangja elkápráztatta a lányt. Natsunak szintén tetszett az előadás, és közben megállás nélkül vigyorgott.

– Ha ti vagytok a pincérek, akkor a recepciós magyarázata alapján a fiatal szakácsok nem mások, mint a banda többi tagja? - Natsu most már értette, hogy az induláskor miért nem találkoztak a barátaikkal.

– Jah, mindenki itt van! A konyha főszakácsa Sanji, és a többiek pedig segítenek neki! Bár Luffyt nem értem, hogy mit keres a konyhában, de ez most lényegtelen. A kukta valamiféle különleges ételt szeretne nektek készíteni. Benne vagytok, vagy inkább az étlapból választotok? – kérdezte a szerelmespártól Zoro, aki szintén elegánsan volt felöltözve.

– Én megbízok Sanji-kunban! – felelte bizakodva Lucy.

– Csak nem tesz mérget a kajánkba. Szóval megmondhatod neki, hogy számítunk rá! – tette hozzá még megjegyzésként Natsu.

– Rendben, akkor ezzel meg is volnánk! – Zoro ezután a konyha felé vette az irányt.

– Az italokról pedig én gondoskodom! – Mirajane elköszönve tőlük egy rövid időre, Zoro után iszkolt.

– Eddig se értettem ezt a napot, de a srácok ma minden téren megleptek! Boldog vagyok, hogy ennyire remek barátaink vannak – mondta őszintén Natsu, közben pedig kinyújtva a karját, megfogta a lány kezét. – Akarsz táncolni?

– Igen, akarok. – felelte mosolygósan Lucy, majd Natsuval kéz a kézben a színpad elé ment, és Gray egyik lassú számára táncolni kezdtek. – A szalagavató óta nem táncoltunk együtt – kezdett bele a témába Lucy. – Bár Gildarts-sensei házában leginkább bulizós számok mentek.

– Igen, emlékszem! Mint akkor, most is gyönyörűen nézel ki! – Natsu ezután átölelte a derekánál fogva, míg Lucy a nyakánál karolta át a fiút. – Egyébként Lucy, szeretnék valami fontosat mondani. Emlékszel az állomáson elhangzottakra? 

– Natsu, gondolkodtam ezen. Lehet, hogy inkább jobb lenne, ha itt mara...

– Én is jelentkezni fogok a Tokiói Egyetemre! – szólt közbe magabiztosan Natsu, míg Lucy tátott szájjal bámult rá. – Nem akarom, hogy miattam lemondj az álmodról. Miképp mindörökké veled akarok lenni. Egyszer már évekig távol voltunk egymástól. Tudom magamról, hogy még egyszer ezt nem tudnám végigcsinálni. Nem bírnám ki nélküled... Lucy, megígérem neked, hogy mindent beleadok és veled együtt megyek Japánba! Ezért kérlek, csak annyit kérlek, hogy ne mondj le erről a célodról és higgy benn... – Natsu mielőtt befejezhette volna a mondandóját, Lucy váratlanul megcsókolta a fiút, amivel így sikeresen elnémította a fiút.

– Te butus, eszembe se jutott, hogy nélküled bárhova is elmenjek. Vagy együtt megyünk, vagy nem! Ez a két opció van. És mondanom se kell, de sose kételkedtem benned – magyarázta mosollyal az arcán Lucy, majd megölelte Natsut. – Szeretlek, te lökött.

xxx

Órák teltek el, és a két fiatal nagyon élvezte az estét. A desszert elfogyasztása után ismét táncolni kezdtek, közben pedig Gray engedve a vágyainak, ledobta magáról az inget. A színpadon állva folyamatosan énekelt, és nem állt le egy percre sem.

A tánc után a fiatal csapat belekezdett az ajándékozásba. Luffy elsőként Naminak nyújtott egy apróka dobozt, és közben megállás nélkül vigyorgott. A lány nem érezve semmit a dobozban, úgy vélte, hogy Luffy megvicceli őt, és egy üres dobozt fog kapni karácsonyra. Viszont kis híján elállt a lélegzete, amikor megpillantotta a gyémánt karpercet.

– Tetszik? Tudod, ez a karperec régen édesanyámé volt, és azzal feltétel bízta rám, hogy valamikor majd adjam oda egy olyan lánynak, akit tiszta szívből szeretek – magyarázta mosolyogva Luffy, és megcsókolta Namit.

– Köszönöm, Luffy. Én is szeretlek! – válaszolta elpirult arccal Nami. – Viszont az én ajándékom a tiédhez képeset jelentéktelennek tűnhet... Áh, tudtam, hogy rossz döntést hozok!

– Ne beszélj butaságokat. Na, mi a meglepi?

Nami végül egy hosszú sóhajtás kíséretében Luffynak egy vörös, kapucnis pulóvert adott. A ruhán a „The King" felirat virított.

– Látod? Az én... – kezdett volna a magyarázatba Nami, ha Luffy örömében nem kiált fel.

– Király! Mindig is vágytam egy ilyen pulóvere. Shishishi. Eh, de menő leszek ebben! – Luffy ezután egyből felpróbálta a ruhát. – A méret is stimmel. Köszönöm, Nami! Ám valami mintha még hiányozna...

– Tényleg tetszik? Mert igazság szerint, két pulóvert vettem. Nézd! – Nami elővette a saját pulóverét, amin a másikéval ellenben, az övén a „His Queen" felirat volt.

– Shishishi. Ezzel az állítással nem tudok vitatkozni. Boldog karácsonyt, királynőm! – Luffy ezután újból megcsókolta a lányt, aki boldogan viszonozta a csókot.

xxx

A színpad szélén Gray és Juvia foglalt helyet, és a lelkes lány igyekezett rájönni, hogy mit kap a fiútól. Azonban hiába igyekezett, egy tippje sem jött be, míg Gray csak jókat derült Juvia hasztalan próbálkozásánál.

– Nem talált! Akkor most már feladod? – kérdezte viccelődve Gray.

– Ez nem igazság... – mondta dünnyögve Juvia. – Neked elsőre sikerült eltalálnod...

– Hihi! Talán, ha nem mondtad volna el a suliban a többi lánynak, akkor valószínűleg én se hallottam volna meg – válaszolta kedélyesen Gray, és folytatta. – Ha azt mondom neked, hogy 2PM?

– Áh, az lehetetlen! Valóban Cocoyashiban fognak fellépni, de az összes jegy elkelt. Félével ezelőtt elfogyott az összes belépő.

– Valóban? – kérdezte kíváncsian a fiú. – Azonban mi történne, ha nekem mégis lenne két jegyem a koncertjükre? Ráadásul VIP jegyek, és a koncert után beszélgethetsz a banda tagjaival...

– Gray-kun! Ez túl sok! Én tisztában vagyok azzal, hogy milyen drágák voltak azok a... – Juvia mielőtt bármibe is belekezdhetett volna, Gray váratlan csókja elnémította a lányt.

– Ameddig rólad van szó, nem érdekel, hogy mi mennyibe kerül. De a koncert utáni mozizás lehet, hogy túlzás lesz a részemről. Tudod, lefoglaltam egy egész termet – mondta erőltetett nevetés kíséretében Gray, míg Juvia tátott szájjal hallgatta a fiút.

Juvia tisztában volt azzal, hogy a mozi terem foglalás mennyibe került. Hiszen ő is ugyanezt tervezte, csak amire sikerült felhívnia a mozit, addigra egy bizonyos ember megelőzte őt...

xxx

Robin a karácsonyfa mellett ücsörgött, és a neki címzett dobozt tanulmányozta. Próbált rájönni, hogy Zoro mit rejtett el a csomagolás alá. A fiú hátulról átölelte a meglepődött lányt.

– Nem bontod ki? – kérdezte sugdolózva Zoro.

– És te, Zoro-senpai? Még meg sem nézted a másik ajándékodat... – mondta kissé dünnyögve Robin, de Zoro ezen csak nevetett. – Ne nevess ki! Tudod, hogy milyen sok időbe telt, mire rájöttem, hogy mit adjak neked?

– Oh, tényleg! Annyira megörültem a headsetnek, hogy a másik ajándékról meg is feledkeztem! – Zoro ezután kivette a zsebéből az apró csomagot, és rögvest kicsomagolta. – Oh, szóval ezért nem éreztem a súlyát. Tetszik ez a telefondísz. Ám fogalmam sincs, hogy mit ábrázol...

– Ez kérek szépen egy Marimo! Bár az igaziak nem így néznek ki, mint ez a plüss figura. Nincs két aranyos szemük, miközben aranyosan rád mosolyognak.

– Aha... Marimo... –mondta csodálkozva Zoro. – Robin, véletlenül nem volt valaki, aki azt mondta, hogy ez a legjobb ajándék, amit valaha látott?

– Igen, volt! Sanji-senpainak nagyon tetszett. Azt is megjegyezte, hogy bárcsak neki jutott volna eszébe ez! – válaszolta mosolygósan Robin, míg Zoro feje egyre vörösebb lett.

– Értem, szóval a „kedves" kukta ennyire elemében van...

– Viszont, ha nem teszik, nem muszáj hordanod! Tudom, hogy nem a legjobbat választottam. Az ajándékozást illetően mindig rosszul döntök.

– Dehogy rossz! Furcsának tűnhet, de szerintem is nagyon aranyos ez a Marimo. – Zoro elővette a mobilját, és felrakta a telefondíszt. – Köszönöm, Robin! Ellenben most már te következel.

– Ig-Igen – válaszolta kissé rosszkedvűen Robin, aki úgy vélte, hogy a fiú csak azért tette ezt az imént, mert nem akarta őt megbántani. – Ez micsoda? – kérdezte meglepődött tekintettel Robin.

– Hee? Egy történelemhez kapcsolódó könyv, amiből a világon összesen csak ezer darabot gyártottak. Szeretsz olvasni, így úgy véltem, hogy...

– Nem arról beszélek! – Robin ezután a lényegre tért. – Hiszen ez ugyanaz, amit én vettem neked. De a Marimo mindig zöld színű. Ez pedig lila – kezdett bele a magyarázatba Robin.

– Ajaj! Akkor ez minden bizonnyal egy különc Marimo. Látod? Hogy kacsingat az én díszemre? – válaszolta jókedvűen Zoro. – Szóval rossz az ízlésed? Az lehetetlen, hiszen te is arra gondoltál, mint amire én. Rólam pedig köztudott, hogy remek ízléssel vagyok megáldva.

– Zoro- senpai! – Robin ezután boldogan felpattant a helyéről, majd megölelte a barátját. – Köszönöm! Nagyon aranyos ez a „különc" Marimo.

– Igen, aranyos. Most pedig a zöld Marimo közelebb hajol a lila színű barátnőjéhez, és azután váratlanul megfogja csókolni őt – ecsetelte magabiztosan Zoro, majd a két ember ajkai összeértek.

xxx

Sanji az egyik asztalnál foglalt helyet, míg a barátnője a fiú ölében helyezte el magát kényelemben. A szőke hajú ajándékként egy pár fehér kesztyűt vett. Ráadásként egy csoki tortával lepte meg Mirajane-t, akiről tudta, hogy kifejezetten rajong a csokis ízesítésű desszertekért.

– Ühm, ez isteni! – mondta csillogó szemekkel Mirajane, miközben evett a tortából. – Nagyon finom!

– Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet – válaszolta boldogan Sanji.

– Hoppá, én még nem adtam át neked az ajándékomat! – Mirajane ezután felpattant a fiú öléből, és a karácsonyfa felé sietett. – Jól sejtettem, már csak egy doboz maradt – mondta lelkesen a nő, majd visszasietett a barátjához.

– Ez az enyém? – kérdezte kíváncsian Sanji, amikor a lány átnyújtotta neki az ajándékot. – Ezt nem hiszem el! Mindig is vágytam egy szakácskabátra. Hosszú ujjas, és ráadásul fekete is. Áh, ilyen nincs! Egy bandana is van a dobozban? Éppen azon agyaltam, hogy majd otthonra milyen szakácssapkát vegyek, de ez kendő sokkal menőbb! – mondta nagy áhítattal Sanji, és rögtön felpróbálta kabátot és fejkendőt.

– Nagyon jól áll rajtad – válaszolta kedélyesen Mirajane. – Ilyen helyes, jóképű szakácsot még sosem láttam! – Mirajane és Sanji ezután megfogták egymás kezét, majd a többiekkel együtt az erkélyhez siettek, és figyelték a fényes égboltot, amit mostanra tűzijátékok tömkelege világított meg.