Mi a félelem? Általában egy lehangoló érzés, ami többnyire fenyegetés kelt bennünk. Egy alapvető rendszer, válasz egy bizonyos ingerre, mint például a fájdalom vagy veszély. Sokan úgy vélik, hogy a félelem, alap vagy öröklött érzelmek közé tartozik. Akár csak az öröm, a szomorúság és a harag, ami minden emberben ott lapul. A félelem szinte mindig jövőbeli eseményekhez kapcsolódik, mint például egy folyamatosan romló helyzet vagy egy szituáció folytatása, ami számunkra elfogadhatatlan. A félelem lehet egy azonnali reakció is arra, hogy valami jelenleg történik.

Gray percről percre idegesebb, és végig csak egy dolgon járt az esze...

Juvia anyukája vajon milyen ember lehet? Az apját már valamennyire ismerte, de a lány anyjával még sosem találkozott. Kedves vagy mogorva? Bár ennél a családnál senki se átlagos...

Maffiózó család, akik az ország keleti területén jelentős befolyással bírnak. Azonban a Fullbuster család se különb tőlük, ezért emiatt nem tehet szemrehányást. Gondolta magában Gray, amikor végre-valahára megérkezett a lány otthonához. Kocsival ment, miközben a bejáratnál várakoznia kellett. Az őrök felismerve őt, lelkesen köszöntötték, majd gyorsan kinyitották a kaput. Az se volt véletlen dolog, hogy a testőrök mindent megtettek azért, hogy Gray problémamentesen érkezzen meg a rezidenciába. Sir Crocodile megkedvelte Grayt, aminek hatására többen a leendő utódot látták a fiúban.

Gray ezzel szemben nem foglalkozott ezzel a szóbeszéddel. Ő tudta a legjobban, hogy nem fog, és nem is akar Crocodile nyomdokaiba lépni. Gray csak hétköznapi életre vágyik. Nem szeretne maffia főnők lenni. Miután alaposan átgondolt mindent, becsengetett, és türelmesen várakozott.

– Gray-kun! – mondta boldogan ki a fiú nevét Juvia, és hezitálás nélkül ölelte meg Grayt. – Nagyon csinos vagy! – tette hozzá Juvia, miközben alaposan szemügyre vette a barátját.

– Még mindig nem tudok betelni a szépségeddel, Juvia-chan! – Gray ezután szenvedélyesen megcsókolta a lányt. – Igaz, nem volt szándékom ennyire kiöltözni, de úgy voltam vele, hogy megpróbálok egy jó pontot szerezni a szüleidnél.

– Értem. Jól nézel ki ebben az öltönyben! – válaszolta jókedvűen Juvia. – Ellenben ne ácsorogjunk itt tovább. Még be kell mutatnom téged anyunak.

– Ühüm... – ecsetelte bizonytalanul Gray. – Anyukád bizonyára olyan kedves, mint amilyen a lánya...

– Ez nem mindig igaz! – szólt kedves hangnemben Juvia, miközben kéz a kézben igyekeztek az ebédlő felé. – Amikor rossz kedve van, akkor nem tanácsos a közelében tartózkodni. Képzeld, legtöbbször még apa se mer ellenkezni vele. Mondhatjuk azt is, hogy édesanyám olykor durvábban viselkedik, mint az apám. Viszont neked nem kell aggódnod! Anyunak sokat meséltem rólad, és már nagyon várta azt a pillanatot, hogy végre személyesen is találkozhasson veled.

– Oh, értem... – mondta kissé bátortalanul Gray, de a lány szavai nem nyugtatták meg őt.

Hogy értette az előbbit? Durvább, mint Sir Crocodile? Pedig az apja sem az a tipikus nyámnyila alak, akitől senkinek se kéne tartania. Kezdek félni, pedig még csak pár perce vagyok itt! A francba már! Muszáj lenyugodnom! Ők is csak emberek, akár csak én! Lehet, hogy Juvia-chan szülei, de ez nem jelent semmi olyat, amitől nekem félnem kéne! Mindenkinek van családja! Nekem is van apám és anyám! Vagyis mostanra már csak...

– Köszöntelek az otthonomban, Gray-kun! – szólt hozzá a távolból Crocodile, aki szintén elegánsan kicsípte magát.

– Ő lenne az a bizonyos fiú? – szólalt meg a mellette lévő nő, aki Crocodile felesége volt.

Gray reszketve, de egyre közelebb ért Juviával a lány szüleihez. Ahogy csökkent a távolság, egyre jobban szemügyre vette Juvia anyját. A nőnek hosszú, derékig érő, világoskék színű haja van. A karcsú testalkatú nő le se vette a másikról a tekintetét. Gray szintén őt figyelte.

Ejha, most már mindent értek. Juvia édesanyja valóban csinos. Sok mindenben hasonlítanak egymásra. Szerencsére azt a két fontos dolgot szintén megörökölte... Ám a szeme is olyan, mint a lányának. Sötétkék színű, határozott tekintet. Igen, ez kétségtelenül Juvia-chan mamája! Ám valamiért nagyon csúnyán néz rám! Ha szerencsém van, akkor szerintem jól kifogok jönni vele! Ellenkező esetben fogalmam sincs, hogy mi tesz majd velem! Remélem, megélem a holnapot.

– Nagyon örvendek a találkozásnak! A nevem Gray Fullbuster! – köszönt illedelmesen Gray, miközben meghajolt a két ember előtt.

– Az én nevem Aquarius Lockser! Szóval te lennél Gray? – Aquarius közelebb lépett hozzá, és alaposabban szemügyre vette a fiút, aki szótalanul próbálta leplezni a félelmeit.

– Na, milyennek találod? – kérdezte a feleségétől Crocodile.

– Hmm... Nem is tudom... – Aquarius morfondírozva figyelte Grayt. – Egy Fullbuster kölyök...

– Anya, ne csináld ezt! Gray-kun kedves ember, aki törődik a körülötte élőkkel. Kifizette az apukája tartozását is! Ezért nem kéne így...

– Juvia, ne mondj többet! – szólt közbe Aquarius. – Édesapád már mindenről beszámolt nekem. Viszont Gray-kun, lenne egy fontos kérdésem.

– Ig-Igen? – kérdezte meghökkenve Gray.

– Mi közöd van Mika Fullbusterhez? Ismered őt? – tette fel a fontos kérdést Aquarius, amitől Gray elnémult. – Szóval?

– Anya, ne csináld ezt! Nem illik egyből ilyen fajta kérdéseket feltenni – teremtette le dühösen az anyját Juvia. – Gray-kun, ha nem akarsz, nem kell válaszolnod...

– Hogy ismerem-e? – szólt közbe most már magabiztosan Gray, majd folytatta. – Igen, ismerem Mika Fullbustert! Sok mindent köszönhetek neki, amiért a mai napig hálás vagyok. Rengeteg mindenre megtanított, ami nélkül nem lennék az, aki most vagyok! Ha bántottak, ő mindig ott volt, hogy megvédjem engem! Mindent megtett értem, amit egy életen át se tudnék viszonozni. Bármi történjék velem, én sosem fogom elfejteni őt! Mika Fullbuster egy olyan nő, akit mindörökké szeretni fogok! Igen, nagyon is jól ismerem az édesanyámat! – magyarázta határozottan Gray, miközben tekintetét egy pillanatra sem fordítva el, mélyen a nő szemébe nézett.

– Gray-kun... – Juvia még sose hallotta Grayt az anyukájáról beszélni, de nem ez lepte meg a legjobban.

– Örömmel hallom, hogy ennyire mély érzéseket táplálsz Mika-chan iránt! Hasonlítasz édesanyádra. Külsőleg igaz kiköpött mása vagy az apádnak, de belül olyan vagy, mint Mika-chan! – jelentette ki mosolygósan Aquarius, majd Juviára nézett. – Remek választás, Juvia! Ő tényleg megfelel minden kritériumnak.

– Ne haragudjon, de ismeri az anyámat?

– Igen, ismerem. Viszont inkább folytassuk a beszélgetést az ebédlőben – válaszolta Aquarius, majd mind a négyen leültek az asztalhoz, és a vacsora közben hosszasan beszélgettek egymással.

Gray minden perc elteltével jobb kedvre derült. Eleinte nyomasztotta az a tudat, hogy milyen lesz az első találkozás Aquariussal. A félelme viszont alaptalan volt.

xxx

Mi a boldogság? A boldogság pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet. A boldogságnak, mint a legtöbb alapvető emberi érzelemnek, számos biológiai, pszichológiai, vallási és filozófiai magyarázata, megközelítése létezik, amelyek megkísérlik definiálni magát a boldogságot, illetve iránymutatást adni arra, hogy érhetjük el vagy honnan ered.

Luffy mindig is kedvelte Nami anyukáját. A nő sose bántotta őt, pedig gyermekkorában sok hülyeséget csinált, amiért megérdemelhette volna a pofont. A szalmakalapos a nappaliban ült, miközben nézegette a régi fényképalbumokat. Nami a szemközti kanapén aludt. Luffy alaposan szemügyre vette a fotókat, majd a barátnőjére pillantott.

Emlékszem, amikor még nem volt ennyire hosszú haja. Általános iskola végéig mindig rövid, nyakig érő haja volt. Vajon miért kezdte el növeszteni? Talán azért, mert abbahagyta a kosarazást? Nem hinném! De akkor miért? A divat miatt?

– Nagyon elbambultál, Luffy-kun! – szólt hozzá Bellmer, aki leült a fiú mellé. – Erre emlékszem, ezt a fotót Nojiko szülinapi buliján csináltam. Mind a hárman nagyon aranyosak voltatok. Te és Zoro cukik voltatok abban a csokornyakkendőben – jegyezte meg jókedvűen Bellmer.

– Shishishi! Tényleg? – kérdezett vissza meglepődve Luffy. – Én inkább bajkeverőknek mondanám magunkat. Aznap Nojiko-sannak sok galibát okoztunk...

– Egy-két csínytevés miatt még nem neveznélek titeket bajkeverőknek. Nojiko is csak azért volt dühös rátok, mert nem akarta, hogy bajotok essen.

– Hmm... – Luffy erre a kijelentésre nem tudott mást lereagálni. – Bellmer-san, kérdezhetek valamit?

– Persze – válaszolta Bellmer, majd kíváncsian várta a fiú kérdését.

Luffy azonban nem kezdett bele a témába. Percekig néma csönd honolt a szobában. Bellmer szintén hallgatagon figyelte a fiatal kamaszt, aki valamiért nyugtalanul viselkedett. A nő nem értette a fiú reakcióját. Az előbb még jó kedve volt, most pedig mintha egy másik ember ülne mellette. Gondolta magában Bellmer, de Luffy végül a lényegre tért.

– Komolyan úgy véli, hogy én vagyok a legmegfelelőbb ember Nami mellé? – kérdezte őszintén Luffy, miközben Bellmer szó nélkül figyelte őt. – Ne értsen félre, nem vesztünk össze! Egyszerűen csak nem tudom felfogni, hogy Nami miért engem választott? Jó tanuló, és gond nélkül betudna jutni az ország legjobb egyetemébe. Bármibe kezdene, ő biztosan sikeres lenne. Ha ez nem lenne elég, Nami nagyon gyönyörű. 

Tőlem sokkal okosabb srácok is léteznek. Menőnek se mondanám magam. Gazdag családból származom, de pénzem ettől még nincsen! Annyi rossz dolgot tettem, hogy arról már könyvet lehetne írni. Namit mégse érdekli ez. Pedig sokszor bajba került az én hülyeségem miatt...

Amikor külön utakon jártuk, úgy hittem, hogy el fog engem felejteni. Nem akar majd velem többet szóba állni. Féltem, amikor újból megláttam őt. Igyekeztem nyugodtnak mutatni magam, de legbelül reszkettem. Elakartam szaladni! Ezzel szemben a lábaim nem engedelmeskedtek. Némán kísértem haza, és közben ezernyi kérdés merült fel bennem.

Sose reménykedtem abban, hogy újból barátok leszünk. Ezt az eshetőséget kizártam. Ezért is volt furcsa, amikor azt mondta, hogy szeret engem. Nem hittem a fülemnek. Ugyan miért szeretne engem? Bár az igaz, hogy én is kedveltem őt. De azt álmaimban sem gondoltam volna, hogy összejövök vele. A kérdés viszont még mindig megválaszolatlan: miért én? – tette fel a fontos kérdést Luffy, miközben végig a nőt figyelte.

Bellmer miután végig hallgatta a fiú történetét, közelebb húzódott hozzá, és az egyik kezével megsimogatta a srác buksiját, akin nem volt rajta a szalmakalap.

– Namit az első ovis napja után megkérdeztem, hogy jól érezte-e magát ott? Vigyorogva csak annyit közölt, hogy élvezte az első napot, és a csoportban van egy aranyos kisfiú, akivel szeretne később összebarátkozni. Kérdeztem tőle, hogy mi a neve? „Luffy."

Ekkor hallottam rólad először. A későbbiekben egyre többször hangzott el a neved. Nem ismertelek, de szinte mindent tudtam rólad. Miután Zoro hozzánk került, te is gyakran felbukkantál nálunk.

Elsőnek meg voltál szeppenve, de Nami megnyugtatott, hogy nincs semmi baj! Lehet, hogy sok csínytevést elkövettél, de ettől eltekintve, te nem voltál rossz gyerek! Egy kis egészséges rosszalkodás még senkinek sem ártott meg. Amikor Namiba belekötött a többi gyerek, te és Zoro voltál az első, akik odarohantak, hogy megvédjék őt. Nem vettétek észre, de Nami nagyon boldog volt attól, hogy vannak olyan barátai, akik tőrödnek vele. Akik szeretik őt.

Nami talán negyedikes lehetett, amikor szomorúan hazajött az iskolából. A kérdésem hozzá természetesen az volt, hogy mi a baj? Történt valami?

„Luffy azt mondta, hogy nem szeret engem." 

Szegénykém, emiatt sokáig szomorú volt. Nem emlékszem már, hogy mi miatt vesztetek össze, de valami apró balhé miatt azt hitte, hogy nem szeretnél vele többet szóba állni. Viszont végül jóra fordultak a dolgok, és ismét jó viszonyban voltatok.

Ám észrevettem, hogy Nami az évek múlásával kezdett megváltozni. Egy hétköznap az íróasztalánál ücsörgött, és közben gyakran felsóhajtott. Én az ajtó küszöbnél álltam, és figyeltem őt. Nem nézett rám, de tudta jól, hogy ott vagyok.

„Szeretem őt! A mosolyát, a humorát, a szemét, az orrát, a fülét, a szalmakalapját... Mindent szeretek benne! Tudod miért? Mert ő egy megbízható, bátor, kedves srác, aki nem csak erős, de ráadásul még nagyon jóképű is! A csínytevései pedig sokszor mulatságosra sikerülnek! "

Ezt a baleset előtti héten mondta. Újat ezzel nem közölt, hiszen én is tisztában voltam azzal, hogy kedvel téged. Szóval azt gondoltad, hogy Nami el fog felejteni? Elsőnek én is úgy hittem, hogy Nami próbál majd elfelejteni téged. Ám éppen az ellenkező következett be. A középiskola alatt sok kérője akadt, de mindegyiküket visszautasította. Amikor az egyik nap hazajött, bosszúsan bevágta maga mögött az ajtót, és gyorsan a szobájába sietett. A zárt ajtó mögül is tisztán hallottam, hogy pityereg. Bementem hozzá, hogy megnyugtassam őt.

„Hiányzik nekem az a két hülye! Bárcsak ki tudnék velük békülni!"

Nami mindennap gondolt rád és Zoróra. Hiányzott neki a bátyja, akivel mindig is szeretett kötekedni. A többi srác hiába szeretett volna bevágódni nála. Elutasította őket, mert neki már volt kiszemeltje, és nem akart róla lemondani! Nami sokszor makacsul ragaszkodik az igazához, és hamar fel lehet bosszantani. Igyekszik komolyan viselkedni, és emiatt sokszor leplezi a valós érzelmeit. De amióta újból felbukkantál, megint megváltozott. Újra boldog, mint anno Nanohanában. Ezért ne kételkedj magadban! Nami számára te vagy a legtökéletesebb férfi! – Bellmer beszédjét Luffy egyszer sem zavarta meg.

Figyelmesen végig hallgatta az idősebb nőt, aki ezután felállt a fiú mellől. Bellmer úgy érezte, hogy minden kérdésre választ adott, így a konyha felé vette az irányt. 

– Köszönöm, Bellmer-san! – szólt utána boldogan Luffy, majd ismét a fényképeket nézegette.

xxx

Mi a félénkség? A félénkség egy olyan érzelem, amely félelemmel, a kényelemérzet hiányával, vagy ügyetlenséggel jár együtt, különösen, ha valaki más emberek társaságában tartózkodik. Ez gyakran új helyzetekben vagy ismeretlen emberek környezetében fordul elő.

Zoro sose gondolta volna, hogy Robin bácsikája nem más, mint a Fairy Tail igazgatója, Dracule Mihawk. A lány a mai napig sikeresen eltitkolta ezt Zoro elől, aki a nappaliban foglalt helyet. A fotel másik végén Mihawk ült, aki már egy jó ideje csendben figyelte Zorót. A fiatal kamasz emiatt egyre feszültebb lett.

Nyugodj meg! Nyugodj meg! Nincs probléma! Attól, hogy ő a bácsikája, még nem dől össze a világ. Elismerem, meglepett egy kicsit, de emiatt egyáltalán nem kéne félnem... Félek? A térdeim is elkezdtek remegni. Meg olyan nyomasztó itt a légkör...

Miért van ennyire csendben? A köszönésen kívül egy szót se szólt hozzám. A francba! Komolyan ő Robin bácsikája? Hogy tudta előlem ezt eltitkolni? Legalább mondott volna valamit, hogy „figyelj, az igazgató rokona vagyok!" Azt tudtam, hogy a szülei magára hagyták, csak ez most elsőre így sok nekem...

Robin mit csinálhat ilyen sokáig? Úgy volt, hogy a nénikéjét is bemutatja majd. De már tizenöt perc telt el, és még semmi hír sincs felőlük... Ellenben már nem bírom tovább! Muszáj valami témával előrukkolnom!

– Ízé... Ma kifejezetten hideg van odakint – kezdett bele a témába Zoro, miközben képzeletben már homlokon csapta magát.

Zoro, te nem vagy normális! Komolyan az időjárásról beszélek? Mindenki tudja, hogy a december már csak ilyen. Ajaj, úgy látszik, hogy morfondírozik valamin...

– Lehetséges – válaszolta magabiztosan Mihawk, miközben elfordította Zoróról a tekintetét. – Bizonyára emiatt remegsz annyira, mint a kocsonya...

– Nem, én nem emiatt remegek! Vagyis de... Nem, még se! – Zoro már maga se tudta, hogy mit feleljen Mihawknak.

– Oké, ha te mondod... – zárta le a témát a férfi. – Zoro, lenne hozzád egy fontos kérdésem.

– Mi lenne az, Mihawk-sensei? – kérdezte idegesen a fiatalabbik.

– Szereted őt? – tette fel a fontos kérdést Mihawk, és ismét a fiúra nézett. – Robin kedvenc témája te vagy. Többnyire a nejemnek meséli el, hogy éppen milyen „őrültséget" csináltál. Mindent tudok rólad. Vagyis majdnem mindent. Kérdezem én, mennyire komoly ez a kapcsolat? 

– Persze, hogy szeretem őt! – Zoro felpattant a helyéről, és Mihawk elé lépett. – Bevallom, régen volt egy-két rossz döntésem, amivel jó pár lányt megbántottam. Sokszor elővillan néhány emlék, amikor még Nanohanában éltem. Igen, a régi énem biztos, hogy kihasználta volna Robin kedvességét! De már nem vagyok olyan rohadék, mint régen. Próbálok normális emberként élni, mint a többiek!

Ellenben életemben először elkezdtem félni. Félek, hogy Robin egyszer azt mondja nekem, hogy vége, ennyi volt! A gondolat, hogy egy másik srác csak úgy elvenné tőlem, kis híján megőrjít! Jól hallja, önző vagyok! Nem akarom Robint elveszíteni!

Viszont azzal nagyon is tisztában vagyok, hogy Robin tudna jobb krapekot is találni tőlem. Egy olyat, akinek a múltja nem olyan sötét, mint amilyen az enyém! Egy kedves fiút, aki nem keveredik állandóan balhéba. Egy fiút, aki jobb, mint én.

De úgy érzem, vele minden más lenne! Elmondjam, hogy miért? Mert végre lett egy célom! Sose gondolkodtam a jövőn! Leszartam az egészet, mert úgy hittem, hogy bármibe is kezdenék, az úgy is csak bukásra van ítélve! Amióta megismertem Robint... Nehéz szavakba önteni, de valami megváltozott!

A régi emlékek mostanában előjönnek az álmaimban. A rémálom végén felriadok, és miután elmúlik a remegés... Eszembe jutnak azok a személyek, akiket régen bántottam vagy megaláztam. Ilyenkor felteszem magamnak a kérdést: egy olyan szemétláda, mint én, megérdemli egyáltalán azt, hogy boldog élete lehessen?

Ezzel szemben a végén mindig bemagyarázom magamnak, hogy a hibáim ellenére, mindenki megérdemel egy második lehetőséget. Még az olyanok is, mint amilyen én vagyok! – Zoro miután befejezte a beszédét, lehajtotta a fejét, és a padlót bámulta. – Sajnálom, Mihawk-sensei! Túlzásba vittem az előbb, és végül mégse tudtam önnek értelmes válasszal szolgálni...

– Tévedsz! – szólt közbe Mihawk, és felállt a helyéről. – Bizonyára nem fogod elhinni, de ennyi idős koromban én is ugyanígy gondolkodtam. Ahogyan te, én is számtalan hibát követtem el, és emiatt sok embert bántottam meg. Ám ekkor felbukkant egy személy, akinek köszönhetően nem lennék az, aki most vagyok! Az ő támogatása kellett ahhoz, hogy jobb ember lehessek – kezdett bele a rövid magyarázatba Mihawk, majd folytatta. – Zoro, ha valóban komolyan gondolod, akkor ne rágódj tovább a múlton! Viszont nem szabad azt elfelejtened, hogy mit tettél egykor! Ellenben meg kell tanulnod élni ezzel az érzéssel! El kell fogadnod, hogy ami megtörtént, azt már nem tudod visszacsinálni! A hibáink tesznek minket emberibbé. Mert milyen lenne már egy olyan világ, ahol mindenki tökéletes? – Mihawk a jobb kezét Zoro vállára tette, majd miután elengedte őt, a hűtő felé vette az irányt.

– Megígérem, hogy vigyázni fogok rá! Boldoggá fogom tenni Robint! – mondta erőteljesen Zoro, majd meghajolt Mihawk mögött, aki ugyan nem nézett hátra, de tudta jól, hogy mit csinál éppen a fiú.

– Ez a minimum, amit elvárok egy olyan férfitól, aki a keresztlányomba van belebolondulva! Most pedig gyere velem! Remélem, jól bírod a piát.

– Miért? Van olyan, aki többet tudna inni, mint például én? – kérdezte viccelődve Zoro, amire Mihawk csak felkacagott.

xxx

Mi a magány? A magányosság olyan érzelmi állapot, melyben a személy erőteljes üresség és kirekesztettség érzést tapasztal. A magányosság több, mint puszta vágy a társaságra vagy egy másik személyre. A magány egy átmeneti vagy állandósult érzelmi állapot az ember életében. A magányos ember elvágva, elidegenítve érzi magát a többi embertől, számára nehézséget okozhat vagy lehetetlen is értelmes emberi kapcsolatok kialakítása. Gyakran tapasztal szubjektív belső üresség érzetet és a világtól való elzártságot.

Natsu és Lucy ez alkalommal nem randizni mentek. A lány pár hete nem engedte meg, hogy elkísérje őt, de a helyzet mára megváltozott. A fiú makacsságának köszönhetően, ő és Natsu jelenleg a szülei sírja felé tartottak. A lány havonta egyszer meglátogatta a sírt, de ebben a hónapban már egyszer járt itt. Azonban a mai kiruccanás nem az ő ötlete volt. Natsu mindenáron el akart menni a temetőbe, de arra nem adott magyarázatot a lánynak, hogy miért éppen ma szeretné ezt megtenni.

Ellenben Lucy nem erőltette ezt a témát. Ha Natsu elhatároz valamit, akkor arról szinte lehetetlen őt lebeszélni. Morfondírozta magában Lucy, majd tíz perc séta után megérkeztek a helyszínre. Natsu csendben figyelte a sírhelyt. Némán, percekig bámulta a síron lévő felíratott.

„Hogy újra légy, csak egy szó kellene, s olyan szó nincs."

Jude Heartfilia és Layla Heartfilia. Natsu nagyon jól ismerte a lány szüleit, hiszen gyerekkorában sokszor megfordult náluk. Kedvelte őket. Amikor a saját szülei veszekedtek, akkor ő és Gerard ilyenkor inkább átment Lucyékhez, akiknél olykor muszáj volt akár egy-két hetet is eltölteniük. Bár Natsu szeretett velük lenni. Kiskorában Layla-san rengeteg izgalmas történetet mesélt el, amit Lucy, Gerard és Natsu mindig figyelmesen végig hallgatott.

Jude-san párszor azonban leszidta őt, amikor valami hülyeséget csinált, de sose ütötte meg. A saját apja jó párszor felpofozta őt, ezért még inkább elvágyódott a saját otthonából.

Volt, amikor sírva hagyta hátra a családját, és mindig ugyanoda ment vissza. Layla-san és Jude-san ilyenkor szó nélkül engedték neki, hogy náluk legyen. Lucy szülei egy idő után megfenyegették Natsu apját, hogy ne merészelje többé bántani a két fiát, mert különben feljelentik őt...

Natsu nem tudta, hogy ezen kívül még mit mondhattak az apjának, de attól a naptól kezdve Igneel egyszer sem ütötte meg őt. Ahogyan az apja a bátyját se bántotta többé. Szomorú volt viszont, amikor el kellett hagynia a várost. Lucyvel haragban volt, így nem tudott kellőképpen elbúcsúzni a két embertől, akik sokat tettek érte.

Mert aznap még nem is sejthette, hogy az a „bizonyos beszélgetés" soha többé nem fog folytatódni. Nem lesz, akik esetleg meghallgathatják őt! Pedig erről Lucy szülein kívül senkinek sem beszélt. Még a legjobb barátainak se árulta el. Megbízott bennük, de úgy vélte, hogy vannak olyan dolgok, amik jobb, ha feledésbe merülnek...

– El se hiszem, hogy tényleg ez történt velük – mondta szomorú hangnemben Natsu. – Tudom, hogy három éve történt, de ez számomra felfoghatatlan. Miért pont azokat veszítjük el elsőnként, akiket a leginkább szeretünk? Az élet ennyire ki akar cseszni velünk? – tette fel a kérdéseket Natsu, majd ismét elnémult.

Percekig ismét nem szóltak egymáshoz. Végül a csendet Lucy törte meg.

– Abban az időszakban úgy éreztem, hogy magamra maradtam. Magányosan, egyedül kell majd boldogulnom. Pedig nem voltam egyedül! A barátaim mindvégig mellettem maradtak, és támogattak. Viszont az életemben volt egy olyan ciklus, amikor egyedül szerettem volna maradni. Úgy éreztem, hogy kell egy kis magány. Ilyenkor mindig idejöttem. Órákig ültem a sírhely előtt, miközben szótlanul néztem magam elé. Nem csak neked jutott eszedbe ez a sajnálatos, de fontos kérdés. Ám hiába töprengtem rajta, nem tudtam rá választ találni. 

Az idő múlásával egyre kevesebbet gondolkodtam el ezen. Mostanra már nem is foglalkozok ezzel a témával. Egyszerűen, amit nem lehet, azt nem szabad erőltetni. El kell fogadnunk azt, hogy az élet olykor számunkra igazságtalanak tűnhet. Viszont amíg élek, sosem felejtem el őket. Az emlékük örökké megmarad! Itt bent, a szívemben! – Lucy komoran beszélt, de a fiút nem ez a reakció lepte meg.

A lány nem sírt. Azt gondolta, hogy Lucy pityeregni fog, ha ismét szóba jön a múlt egy fájó emléke. A barátnője ezzel ellentétben jól tartotta magát. Nem úgy, mint ő...

– Sajnálom, Lucy! – mondta búsan Natsu, miközben meghajolt a lány előtt.

– Natsu? – Lucy nem értette, hogy miért csinálja ezt a barátja. – Ez nem a te hibád...

– Ha ez nem is, de így is akad egy-két olyan dolog, amit nem tudok megbocsátani magamnak! – szólt közbe Natsu. – Tudod, nemcsak Gerardnak volt joga eldönteni azt, hogy szeretne-e Magnoliában maradni. Apám tőlem is megkérdezte ezt, és én hezitálás nélkül döntöttem! Minél távolabb akartam lenni a várostól! Annyira haragudtam rád, hogy nem állt szándékomban veled tartani a kapcsolatot. Nem tagadom, de akkoriban el akartalak felejteni. De az a hívás mindent megváltoztatott. Fogalmam sem volt arról, hogy aznap miért próbáltál meg felhívni. Bár az idő múlásával hanyagoltam ezt az ügyet... Vagyis csak próbáltam így tenni, mert onnantól kezdve minden egyes nap eszembe jutottál... – Natsu végül abbahagyta a magyarázatot.

– Natsu, emiatt tényleg nem kell bánkódnod – mondta kedves hangnemben Lucy, de a fiú ismét közbeszólt.

– Ne bánkódjak? Lucy, ez nem olyan egyszerű – válaszolta Natsu, majd folytatta. – Túl sok hibát követtem már el. Egyszerűen egy idióta barom vagyok! Sokszor bajba kerülök, miközben neked folyton aggódnod kell miattam... – Natsu még folytatta volna a beszédet, de Lucy hirtelen közbe szólt.

– Igen, sokszor aggódom miattad, ezt nem tagadom! De tisztában voltam vele, hogy melletted nem lesz átlagos életem. Nem vagy tökéletes, ahogyan én se! Senki se az! – kezdett bele a magyarázatba Lucy. – Mellesleg nem csak te gondolkodtál el arról, hogy elfelejtsd a másikat. Ez is közrejátszott abban, hogy a későbbiekben miért nem hívtalak fel még egyszer. Ugyan azt csináltam, amit te! Mindent elkövettem azért, hogy még véletlenül se jusson eszembe többé Natsu Dragneel! Ez a terv végül kudarcba fulladt...

A városban túl sok olyan dolog volt, ami valahogy kapcsolódott hozzád. Sok emlékezetes pillanat, amit sehogy se tudtam elfelejteni... Azért hívtalak aznap, mert magányosnak éreztem magam! Hallani akartam a hangodat! Gerard, Erza, Ace, Levy, Kana és a többiek igaz mellettem álltak és segítettek abban, hogy valahogy átvészeljem azt az időszakot. Viszont te nem voltál mellettem! Abban a pillanatban rájöttem, hogy nekem te nem egyszerű barát vagy! Natsu, te vagy a legfontosabb ember az életemben! – jelentette ki könnyes szemekkel Lucy.

– Lucy! – szólította nevén Natsu, majd szorosan magához ölelte a meglepődött lányt. – Nem tudom megígérni azt, hogy mostantól kezdve minden tökéletes lesz! Biztosan lesznek majd veszekedések, és sokszor makacsul fogunk ragaszkodni a saját igazunkhoz. De abban biztos lehetsz, hogy amíg élek, te mellettem sohasem leszel magányos! Boldogan fogunk élni! – Natsunak szintén könnybe lábadt a szeme, miközben Lucyt egy pillanatra sem engedte el.

xxx

Mi az elégedettség? Az elégedettség olyan mentális vagy érzelmi kielégülési állapot, amelyet valakinek a helyzete, szervezete és elméje okoz, azáltal hogy ezekben megkönnyebbül. Az elégedettség állapotában az illető elfogadta a helyzetét, és így ez az állapot a boldogság egy formája.

Sanji a szobájában, az ágyon hanyatt fekve bámulta a mennyezetet. Elégedettséggel vette tudomásul, hogy mostanában milyen sok változatos, jó esemény történt vele. Ilyenkor mindig eszébe jutott egy bizonyos személy, akit teljes szívéből szeretett. Az órájára pillanatot, és látta, hogy nemsokára dél lesz. Izgatottan pattan fel az ágyból, és gyorsan a konyha felé vette az irányt.

Mindjárt dél lesz! Mira-chan két óra múlva megérkezik! Sokat gondolkodtam, de végül döntésre jutottam: „Quiche Lorraine." Még sose főztem ilyen ételt, de a receptkönyvben nagyon jól nézett ki.

A hozzávalók is megvannak, szóval semmi akadálya sincs annak, hogy ezt végre-valahára elkészítsem. Hadd lám, pontosan hogyan is kell ezt csinálni? Áh, megtaláltam!

„Összekeverjük a tészta hozzávalóit négy evőkanál vízzel, és tésztát gyúrunk belőle, majd egy körülbelül harminckét centiméter átmérőjű, kerek lappá nyújtjuk. Egy huszonnyolc centiméter átmérőjű, kerek, kivajazott sütőformába tesszük. Megszurkáljuk villával, majd előmelegített sütőben tizenöt percig sütjük.

A kakukkfűről letépkedjük a leveleket, és felaprítjuk. A szalonnát apró kockára vágjuk, és ropogósra sütjük. A tojásokat felverjük, hozzákeverjük a lereszelt sajtot, a szalonnát, a tejszínt és a kakukkfüvet. Megsózzuk, megborsozzuk, és a szerecsendióval ízesítjük.

A tölteléket az elősütött tésztára simítjuk, és további húsz perc alatt kétszáz fokon készre sütjük. Ha kihűlt, felszeleteljük."

Ez könnyedén ment! De ez nem elég! Kellene valami desszert is... Kakaókrémes piskótatorta? Egyszerű elkészíteni, viszont roppant ízletesnek tűnik. Mindegy, nincs időm hezitálni. Lássunk hozzá!

„A sütőt előmelegítjük százhetven fokra. A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük.

Egyenként hozzáadjuk a tojás sárgákat, majd a citromreszeléket. Végül laza mozdulatokkal hozzákeverjük a lisztet.

Sütőpapírral bélelt tortaformában megsütjük. A krémhez a lisztet, a két evőkanál cukrot és a vaníliás cukrot csomómentesen elkeverjük a tejjel. Állandó keverés mellett sűrűsödésig főzzük. Ha kész, kihűtjük, közben többször megkeverjük, hogy ne bőrösödjön be.

A vajat habosra keverjük a porcukorral. A kihűlt, főtt krémet kanalanként hozzáadjuk a cukros vajhoz, és azzal is habosra keverjük. Legvégül keverjük bele a kakaóport.

A piskótát három lappá vágjuk, és a krémmel megtöltjük úgy, hogy a tetejére és az oldalára is jusson. Tetszőlegesen díszítjük, és legalább két órára a hűtőbe tesszük, hogy a krém jól megszilárduljon."

– Fúú, ezzel is kész vagyok! Mira-chan biztosan örülni fog ennek a finomságnak – mondta jókedvűen Sanji, amikor mögötte megszólalt egy hang.

– Hmm... Finomnak tűnik! – szólt a témához mosolygósan Mirajane, aki meglepte a másikat.

– Mira-chan? – kérdezte kissé csodálkozva Sanji. – Nem vettelek észre. Amúgy miképp jutottál be?

– Az ajtón keresztül – válaszolta kedvesen a lány. – Nyitva volt, így könnyedén be tudtam jönni. Egyébként próbáltalak felhívni, de nem vetted fel a telefont!

– Ne haragudj, Mira-chan! Annyira belemerültem a főzésbe, hogy nem vettem észre, hogy már ennyi idő eltelt! Kérlek, ne haragudj! – mondta megbánóan Sanji, és közben igyekezte eljátszani az ártatlan fiú szerepét.

– Nem is tudom... – kezdett bele viccelődve Mirajane. – Egy csók talán kibékítene engem... – Mirajane ezután közelebb hajolt a másikhoz, majd szenvedélyesen megcsókolták egymást.

– A hercegnőmnek bármit megteszek! – mondta határozottan Sanji, majd ismét egy rövid csókot adott a lány ajkára. – És, milyen volt a meló? A főnők bizonyára nem örült annak, hogy az évben többet már nem fogsz dolgozni.

– Nem volt boldog, mert Laxus is azt közölte vele, hogy az év hátralévő részét most már pihenéssel szeretné eltölteni. Azonban a főnök mivel még mindig nagyon hálás azért, amikor a múltkor segítettünk rajta, így végül elfogadta a döntésünket.

– Értem, ez jó hír – mondta kedves hangnemben Sanji. – Most pedig mit csináljunk? A kaja kész van, szóval felőlem nyugodtan ehetünk.

– Enni ráérünk később is. Előtte még valami fontos dolgot szeretnék csinálni! – Mirajane ezután mélyen a másik szemébe nézett.

– Mi lenne az a „dolog"? – kérdezte kíváncsian Sanji, miközben érezte, hogy a feje elkezdett vörösödni.

– Ne izgulj, nagyon élvezni fogod! – válaszolta Mirajane, majd folytatta. – Mit lenne, ha mi ketten most...

– Igen? – Sanji egyre feszültebben hallgatta a nőt, közben pedig megállás nélkül fantaziált. – Mit szeretnél kettesben csinálni?

– Star Wars – mondta izgatottan a nő. – A hetedik részt még nem láttam, és arra gondoltam, hogy veled együtt megnézem.

– Oh, szóval Star Wars? Értem már, filmnézés – mondta kissé csalódottan Sanji, majd sóhajtott egyet.

– Nem tetszik az ötlet? – kérdezte szomorúan Mirajane. – Úgy hallottam, hogy te is imádod a Star Warst. Ezért gondoltam azt, hogy neked is lenne kedved megnézni velem együtt a filmet...

– Nem! Dehogyis! Csak erre tényleg nem számítottam! – nyugtatta meg a másikat Sanji, miközben a derekánál átölelte a lányt. – Szeretném megnézni veled együtt a filmet! Végtére is ez lesz az első közös filmnézésünk.

–Jól mondod! De ez csak a kezdet. Szeretnék neked sok mindenben első lenni... – mondta a fiúnak Mirajane, majd kiszabadulva fogságból, megcsókolta az elpirult arcú fiút, majd a nappali felé vette az irányt. Sanji pedig miután előkészítette a popcornt, sietve ment utána, és a kanapén ülve nézték meg a filmet.