Míg Sanji távol volt, addig a barátai folytatták a tanulmányukat a Fairy Tailben. Általában a hétfői napot nem szerették a diákok, de a mai nap néhány embernek most kifejezetten tetszett. A lányok egymás vállán sírták ki magukat, amikor megtudták, hogy Graynek barátnője lett. A fiúk pedig azért voltak lehangoltak, mert az imádott Juvia-chan már nem volt többé egyedülálló. Bár ez semennyire se foglalkoztatta a friss párt, akik egész nap jól elvoltak.

– Aranyosak – kuncogta halkan Lucy, aki mellett Natsu foglalt helyet. – Végre Juviát is boldognak látom. Mostanában eléggé lehangoltnak tűnt.

– Akárcsak Gray! Én is örülök, hogy összejöttek – válaszolta őszintén Natsu, miközben a másik kettőt stírölte. – Gray eddig mindig mellétrafált a leendő barátnő kapcsán. Viszont Juviánál jobb csajt nem hiszem, hogy találna.

– Ez igaz. Amúgy Natsu, tudsz valamit Sanji-kunról? – kérdezte kíváncsian a barátját Lucy, ám csalódnia kellett.

– Csak annyit tudok, amennyit te. Ellenben nem aggódók miatta. Sanji mindig állja a szavát. Ha azt mondja, hogy vissza fog jönni, akkor az úgy is lesz! – beszélt a barátnőjéhez Natsu. – Egyébiránt régen is sokszor megesett az, hogy valamelyikünk pár napra eltűnt. De később újból felbukkantunk.

– Remélem, te nem gondolkodsz ilyeneken, hogy eltűnsz egy-két napra... – szólt közbe durcásan Lucy. – Így is féltettelek a bajnokság alatt. Nem szeretnék még emiatt is izgulni.

– Ne aggódj, kicsim! A hercegnőmet nem hagynám magára – nyugtatta meg a barátnőjét Natsu, miközben megfogta a lány kezét. – Ezért ne is agyalj tovább ezen. Viszont nem láttad Luffyt? Miatta azért aggódok egy csöppet.

– Elment Zoro-kunnal az elsősökhöz – válaszolta a kérdésre Usopp, aki előttük ült. – Ám Sanji-kun tényleg jól tenné, ha visszatérne. Luffy olyanokat dumál, hogy Sanji-kun kajái nélkül nem tud élni...

– Istenem, ez a gyerek kikészít – sóhajtott egy nagyot Natsu. – Még egy napja sincs, hogy Sanji elment hazulról. Azonban most már értem, hogy Nami reggel miért mondta azt, hogy ma sokáig lesz nálunk.

– Igen, ezt nem is mondtam! Ma kivételesen mi ketten készítjük a vacsorát! – szólt a témához jókedvűen Lucy. – De nem árulom el, hogy mi lesz az!

– Oh, ne csináld ezt, Lucy! – ecsetelte vigyorogva Natsu, miközben elkezdte csiklandozni a lányt. – Addig nem hagyom abba, míg ki nem szedem belőled a „titkos" receptet! – tette még hozzá vidáman Natsu, és közben Lucy se bírta ki nevetés nélkül.

– Kérlek, ne kínozz tovább! – mondta Lucy, akinek a röhögéstől már könnybe lábadt a szeme. – Gonosz vagy! Ezért te nem kapsz desszertet! Pedig neked külön csinálni akartam...

– Hmm... Végül is, jó érv! – válaszolta magabiztosan Natsu, majd felhagyott a „támadással". – Bár ezek után reménykedem, hogy te leszel az a bizonyos desszert... – suttogta a lány fülébe Natsu, amitől aztán Lucy arca teljesen vörös lett.

– Hülye! Ne mondj ilyeneket a suliban! – vágta fejbe a fiút Lucy, amin Usopp csak nevetett. – Tényleg, Yukino-chan megkért egy szívességre.

– Igen? – nézett rá értetlenül Natsu, amikor látta, hogy Lucy nem folytatta a mondanivalóját.

– Szeretne egy ünnepséget rendezni Stingnek, aki végre elhagyta a kórházat. A gond az, hogy szeretne néhány embert is meghívni a partira, de nem tud egyetlen egy helyet se lefoglalni...

– És mit ígértél neki?

– Azt, hogy segítek neki. Bár én se tudom, hogy hova kéne menni.

– Akkor ne is töprengj tovább! Én tudok egy nagy házat ajánlani, ahol sok ember kényelmesen elfér! – ecsetelte Natsu, majd elővette a mobilját.

xxx

– Csáó, öcskös! Ki vele, mit akarsz? – szólalt meg a vonal túloldalán Gerard.

– Csáó! Honnan veszed, hogy én egyáltalán akarok valamit is kérni tőled?

– Ezt komolyan kérdezed?

– Na, jó, tényleg szeretnék kérni egy szívességet. Szóval van egy haverom, akit úgy hívnak, hogy Sting! Tudod, ő is részt vett a versenyen.

– Ja, ismerem már egy jó ideje! Miről van szó?

– A barátnője szeretne egy partit, hogy megünnepelje, hogy a fiúja végre kikerült a kórházból. Meg egyébként is, a bajnokság megnyeréséért járó bulink is elmaradt. Tudod, hogy miről beszélek...

– Upsz! Ez ki is ment a fejünkből! Bár mostanában volt más problémánk is. De ez a parti dolog nem hangzik rosszul! Legalább egy kicsit jobb kedvre derülne a banda többi tagja. Gondolom azért hívtál, hogy nálunk legyen a buli. Ezek szerint sok embert akarsz hozzánk hozni?

– Aha! Nagyjából húsz-harminc emberről lenne szó...

– Értem. Erza és Ace azt mondja, hogy ők benne vannak. Viszont most lépnem kell. Sietnem kell a suliba! Egyébként mikor is legyen a buli?

– A szombat jól hangzana!

– Ahham... Addig úgy is egyeztetünk! Na, de most leteszem! Csáó!

– Csáó! – köszönt el a testvérétől Natsu, majd vigyorogva közölte a jó hírt.  – Ezzel is meg is volnánk! Gerardék beleegyeztek, hogy náluk legyen a parti. Majd mondd meg Yukinónak a jó hírt.

– Imádlak! – mondta lelkesen Lucy, és megcsókolta Natsut.

– Látod, milyen rendes vagyok? Akkor a ma esti desszertes dolog még érvényben van? – kérdezte érdeklődve Natsu, de Lucy újból fejbe csapta a rózsaszín hajút.

xxx

A 9. A osztálya tanulói szintén egymással trécseltek. Az osztály két közkedvelt diákja Wendy Marvell és Sherria Blendy, akik már általános iskola óta barátok. Wendy egy kis növésű, fehér bőrű lány. Sötét barna szemihez, derékig érő, sötétkék haj társul. Barátnője, Sherria, hasonlóan alacsony, de nagy ellentét közöttük, hogy rózsaszín haja van, ami sokkal rövidebb Wendyénél.

– Sherria-chan! – szólt a barátnőjéhez Wendy. – Szerinted Robin-san nem változott meg? Mintha ma többet mosolyogna...

– Valóban? Szerintem ugyanúgy viselkedik, mint ahogyan szokott – válaszolt a kérdésre Sherria. – Ma se állt velünk szóba. Az osztályból senkivel se tartja a kapcsolatot.

– Ez az! Eldöntöttem! – mondta lelkesen Wendy, és felpattant a helyéről. – Ma megszólítom Robin-sant!

– Ennyire szeretnél vele összebarátkozni? – kérdezte boldogan Sherria, aki csak kacagott a lány elhatározásán. – Ám ez jól hangzik! Kíváncsi vagyok, hogy Robin milyen ember.

A két lány végül odaballagott Robinhoz, aki az ablak felőli sorban ült. Leghátul, egymagában ücsörgött, miközben egy könyvet olvasott.

– Szia, Robin-san! – köszönt illedelmesem Wendy. – Mit olvasol? – kérdezte érdeklődve Wendy, aki igyekezett jó benyomást tenni a lánynál.

– Szia, Wendy! Áh, ez a kedvenc írónőm legújabb könyve, amit nemrég adott ki. A címe: Rose élete. Ennek van egy első kiadása is, aminek a neve: Nick élete – magyarázta a könyv címét Robin, miközben a másik két lánynak felcsillant a szeme.

– Ácsi, neked a kedvenc írónőd Lucia-sensei? – kérdezte kíváncsian Wendy, majd Robin mellé ült. – Nekem is az egyik kedvenc szerzőm. Imádom a könyveit. Múlt héten volt is egy könyvbemutatója, amire sajnos nem tudtunk elmenni Sherriával...

– Kár érte... Pedig jó lett volna találkozni vele – szólt a témához mosolygósan Sherria, aki a Robin előtt lévő, üres padba ült. – Nem sokszor van arra lehetőség, hogy az olvasók személyesen találkozzanak az írónővel...

– Az Ataca-i könyvbemutató valóban remek volt! Lucia-sensei pedig nagyon kedves embernek tűnt. Még a könyvemet is aláírta – szólt ismét Robin, majd megmutatta azt a könyvet, amelyet Lucia aláírt neki.

– Ez hihetetlen! Te ott voltál a könyvbemutatón? Ráadásul ez a legújabb műve! Robin-chan, ugye majd kölcsön adod a könyvet? – Wendy csillogó szemekkel nézett Robinra, miközben a fekete hajú meg se tudott mukkanni.

Ritka az olyan alkalom, hogy valaki szeretne vele szóba elegyedni. Azonban ez egyáltalán nem zavarta Robint. Hiszen örült annak, hogy végre vannak olyanok, akikkel tud egy közös témáról beszélni. Egyébiránt Wendy és Sherria mindig kedvesen viselkednek az emberekkel. Jelenleg meg úgy tűnik, hogy szeretnének vele összebarátkozni. Ez egy remek lehetőség arra, hogy új barátokat szerezzen. Egy hónapja még egyetlenegy barátja se volt. Mára pedig ugrásszerűen megnőtt a barátai száma. Sőt, van egy bizonyos személy, aki iránt mély érzéseket táplál.

– Zoro? – törte meg az elmélkedést Sherria, amitől Robin szemei kikerekedtek. – Volt veled egy fiú is?

– Ő... Ízé... – hebegte idegesen Robin, aki nem tudott értelmes, összefüggő mondatokban válaszolni.

– Jé, tényleg! Észre se vettem – kapcsolódott be a témába Wendy. – Nem is gondoltam, hogy vannak olyan fiúk, akiket érdekel Lucia-sensei írásai.

– Ez nem teljesen így van! – kezdett bele a magyarázatba Robin. – Zoro-senpai elkísért engem a könyvbemutatóra, mert egyedül nem akartam menni Ataca-ba...

– Zoro-senpai? Ácsi, te azzal a Zoro-senpaijal mentél el? – Wendyt nagyon érdekelte ez a téma. – Azt hallottam, hogy segítesz neki tanulni történelemből. Egyszer majdnem megszólítottam, de aztán nem volt elég bátorságom beszélni vele...

– Miért? A senpai nagyon kedves ember. Meg ezen kívül nagyon vicces is – magyarázta lelkesen Robin, majd egy ideig csak az imádott fiúról beszélt.

– Ejha, ez nem semmi! Tényleg mókásnak hangzik. Bizonyára nagyon jól kijössz vele – reagált a lány mondandójára Sherria.

– Mondhatjuk így is – válaszolta Robin, aki észrevette magán, hogy kezd elpirulni.

– Hé, Wendy! Kölcsön tudnád adni a matek házit? – kérdezte Romeo, aki odalépett a lányhoz.

Romeo nem mondható a legmagasabb srácnak, de ettől függetlenül masszív testfelépítésű fiú. Fekete szemei és sötét árnyalatú haja van.

– Azt lesheted! Csináld meg te magad! Én ugyan biztosan nem adom neked kölcsön! – válaszolta határozottan Wendy, aki nem kedvelte a fiút. – Egyébként is, ha nem látnád, most beszélgetünk Robin-sannal!

– Most az a bajod, hogy a múltkor azt mondtam rád, hogy olyan vagy elölről, mint egy lapos deszka? – kérdezte tőle Romeo vigyorogva. – De mit csináljak, ha egyszer ez az igazság!

– Te szemétláda! – Wendy felpattant a helyéről, hogy egy pofont lekeverjen fiúnak.

– Lassú! – Romeo könnyen elkapta a lány kezét. – Szóval, megkapom a matek füzetedet?

– Engedd el, Romeo! Vagy szólok egy tanárnak! – Sherria hiába fenyegette a srácot.

– Felőlem! Amúgy se érdekel már Wendy füzete! – Romeo ezután elengedte Wendyt, majd Robin felé pillantott. – Egész helyes vagy! Nincs kedved lógni velem? Tudod, csak te és én...

– Ízé... Te ki is vagy? – kérdezte tőle kíváncsian Robin, ami meglepte Romeót.

– Hogyhogy ki? A nevem Romeo Conbolt! Az osztálytársad vagyok már szeptember óta! – Romeo kiakadt, hogy a lány nem is tudott a létezésétől.

– Áh, nagyon örvendek! Az én nevem Nico Robin! Bocsáss meg nekem, hogy nem ismertelek fel. Sose tudtam megjegyezni azoknak a nevét, akik egy lány külsejét sérelmezik! A bunkó, öntelt, szemétláda srácok nevét pedig végképp nem tudom megjegyezni – válaszolt vissza Robin, amin az osztályból többen is felnevettek.

Wendy és Sherria is élvezte azt, hogy végre valaki helyre teszi a fiút. Ezzel szemben Romeo ettől csak még idegesebb lett. Kellemetlenül érezte magát, hiszen nem várta azt, hogy Robin visszaszól neki.

– Azt hiszed, hogy érdekel a véleményed? Tudd, ha ingyen adnának, akkor se kellenél nekem! Sose kedveltem a stréber lányokat – gúnyolódott a lányon Romeo, de Robin csak nevetett rajta. – Most meg mit röhögsz?

– A helyedben bocsánatot kérnék Wendytől! Meg szerintem jobban járnál, ha mától kezdve visszafogottabban viselkednél!

– Te rohadék, ne merészelj nekem parancsolgatni! – kiabált rá dühösen Romeo, de ekkor két kéz megragadta a vállait.

– Megismételnéd az előbbit? Otthon elfogyott a fültisztító, így ma sajnos nem tökéletes a hallásom! Szóval mit mondtál a barátnőmnek? – kérdezte a fiatalabbikat Zoro, aki egyre idegesebb volt.

– Na, ne kéresd magad! Mit is mondtál a haverom csajának?– puhatolózott kíváncsian Luffy, miközben egyre erősebben szorította a másik vállát.

– Zoro-senpai, Luffy-senpai! Jó látni titeket! – beszélt hozzájuk kedves hangnemben Robin. – Én figyelmeztettelek téged Romeo, hogy kérj mielőbb bocsánatot a viselkedésedért. De nem hallgattál rám...

– Robin-chan, neked Zoro-senpai a pasid? – kérdezte döbbenten Wendy.

– Nocsak, már dicsekszel velem? Ez tetszik! – szólt a témához Zoro, miközben szorította a másik fiú vállát. – Na, mi legyen? Ha bocsánatot kérsz, akkor nem esik bántódásod!

– Parancsolgass anyádnak, te zöld hajú rohadék! – sértegette a másikat Romeo, majd ezt hallva Robin felállt a helyéről, és lekevert egy pofont Romeónak.

– Shishishi! Micsoda gyönyörű pofont láthatunk az imént! Te tényleg méltó vagy arra, hogy Zoro barátnője legyél! Határozott, kedves, okos csaj... – Luffy csak kacagott a lány reakcióján. – Na, mi legyen Romeo? Mit fogsz mondani a tanároknak? Hogy megütött egy lány? Szerintem azt fogják mondani, hogy jól tette! Még most kapsz egy utolsó esélyt! Csak bocsánatot kérsz a lányoktól, és ennyi! Szerinted képes vagy erre?

– Te meg végképp fogd be a szád! Egyébként is ilyen ronda kalapot még életemben nem láttam...

– Mocskos kölyök! – Luffy megragadta a másik kezével Romeót, akit Zoro rögtön elengedett. – Azt hiszed, hogyha mindenkinek beszólsz, akkor vagány vagy? Ettől nem leszel menőbb! Csak szánalmasabb!

– Robin, ne haragudj, de most lenne egy-két dolog, amit meg szeretnék beszélni a vakarccsal – kezdett bele a magyarázatba Zoro, miközben ropogtatta az ökleit. – Amúgy ma nincs kedved beugrani hozzánk? Ma Lucy és Nami fogja elkészíteni a vacsorát.

– Örömmel elfogadom az ajánlatot. Ma hat órám van. Majd a könyvtárnál megvárlak téged. Jó tanulást addigra is, Zoro-senpai! – Robin ezután egy rövid csókot adott a fiú ajkaira.

– Jól van, majd óra után arra megyek. Viszlát, hölgyeim! – búcsúzott el tőlük Zoro.

– Sziasztok, Robin osztálytársai! Te pedig gyere csak velünk! – Luffy szintén elköszönt a lányoktól, majd Zoróval együtt elráncigálták Romeót.

– A fiúd nagyon menő! – törte meg a csendet Wendy, aki csak figyelte, hogy miképp viszik magukkal a rémült osztálytársukat.

– Igen, tényleg az... – zárta le a témát Robin, majd a két lánnyal újabb témákról kezdtek el diskurálni.

Romeo pedig hiába siránkozott a két idősebbnek, azok nem voltak hajlandóak elengedni a fiatal tinédzsert, aki már szinte sírva könyörgött nekik. Zoro és Luffy csak nevettek rajta. Azonban a semmiből eléjük bukkant Mihawk, és érdeklődve figyelte azt, ahogyan a két végzős diák magával ráncigál egy elsőst. Zoro gondolkodott, hogy most mitévő legyen. Romeo ezzel szemben úgy érezte, hogy megmenekült a verés elől.

– Mihawk-sensei, segítsen rajtam! Ez a két srác meg akar verni engem! Pedig semmit se tettem! – Romeo alig várta, hogy a férfi megleckéztesse Zoróékat.

– Ez igaz, Zoro? – faggatózott kíváncsian Mihawk.

– Áh, nem erről van szó, Mihawk-sensei! Csak szeretnénk egy előadást tartania arról, hogy miképp kell viselkedni a lányokkal! – kezdett bele a magyarázatba Zoro. – Tudja uram, Romeo csúnya, obszcén szavakat mondott egy-két lányra. Bár valószínű, hogy ez a szám nem teljes, hiszen nem érkezik be hozzánk az összes panasz.

– Szóval erről van szó! Ejnye, Romeo-kun! Még jó, hogy Zoróék ezt idejében észrevették. Amúgy pontosan kiket sértett meg?

– Nico Robint és... Fúú... Valamilyen Wendynek hívják – kapcsolódott be a beszélgetésbe Luffy.

– Értem! Akkor ez az eset tényleg közbelépést kívánt! Robin és Wendy az iskolánk kiváló tanulói. Versenyekre járnak, és szép helyezéseket érnek el. Nem szeretném, hogy egy műveletlen fiatalember miatt romoljon az átlaguk. De jó látni, hogy a végzősök ennyire a szívükre veszik a fiatalabb társaik sorsát. Zoro és Luffy! Kérlek titeket, segítsetek Romeo-kunnak, hogy jobb ember váljon belőle! – adta ki az utasítást Mihawk, miközben egy pillanatra elmosolyogta magát.

– Igenis, Mihawk-sensei! – mondták egyszerre a fiúk, majd folytatták azt, amit elkezdtek.

– Ne! Ne tegye ezt, Mihawk-sensei! Ezek komolyan meg fognak verni! – kiabált az igazgató után Romeo, de ő nem zavartatva magát otthagyta őket.

Mihawk a folyosó végén összefutott Gildartscal, aki köpni-nyelni nem tudott az előbb hallottakon. Azt hitte, hogy Mihawk meg fogja büntetni Luffyékat. Azonban ez nem így történt.

– Ugye tisztában vagy azzal, hogy lényegében aláírtad a srác halálos ítéletét? Zoróék nem fognak neki kegyelmezni – ecsetelte Gildarts, aki aggódott a fiú sorsáért.

– Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz! Én csak közöltem velük, hogy segítsenek Romeo-kunnak jobb emberré válni. Egy szóval se mondtam, hogy verjék meg a kölyköt – válaszolt vissza mosollyal az arcán Mihawk.

– Lehet, hogy te így gondoltad, de Zoróék ellenben másképp fogták fel a helyzetet...

– Ne idegeskedj! Amúgy most kivel van órád?

– Pont velük lennék. Osztályfőnöki óra lesz.

– Akkor ebben az esetben megtennéd, hogy egy kicsit késel az óráról? Ha te is ott vagy, akkor Romeo-kun nem fog megváltozni – zárta le a témát Mihawk, majd az irodája felé vette az irányt.

– Basszus! Te tényleg pikkelsz arra a kölyökre? Hé, várjál már meg! – szólt utána Gildarts, majd utána ment.

Zoro és Luffy végül sikeresen megérkeztek az osztálytermük elé. Hogy ne tűnjenek szívtelennek, még egyszer megpróbálták jobb belátásra bírni a fiút. Ám Romeo még mindig makacsul viselkedett, így nem tehettek semmit se. Kinyitották az ajtót, majd behajították Romeót, aki a földön landolt.

– Mi újság, srácok? Kit hoztatok magatokkal? – kérdezte tőlük érdeklődve Natsu, amikor meglátta a két barátját.

– Oh, mindjárt megtudod, hogy ki ez... – kezdett bele Zoro a beszédbe, miközben vigyorgott Romeo kétségbeesett tekintetén. – Figyelem, osztály! Ez a kölyök Romeo Conbolt! Az osztálya: 9. A! És azt nem is mondtam még nektek el, hogy ez a kölyök vette a bátorságot, és sértegette az osztályunk becses tagjait.

– Hee? Mit is mondott pontosan a vakarcs? – érdeklődött Gray, aki le se vette a tekintetét a fiúról.

– Idézem: az osztályunk lánytagjai egytől-egyig kurvák! De ez még semmi! Szereti megfenyegetni a lányokat, és ha úgy adódik, meg is üti őket! A fiú tagjainkról is meg van a véleménye, de szerintem nem akarjátok ezt hallani...

– Komolyan? – Natsu és Gray felállt a padból, majd odaléptek Romeohóz. – Szóval a barátnőm egy kurva? – Natsu megragadta Romeót, és fél kézzel a földhöz vágta.

– Én nem mondtam ilyet... – Romeo hiába igyekezte meggyőzni Natsuékat, süket fülekre talált.

– Most meg azt állítod, hogy a haverom hazudik? – Natsu felkapta a földről, és az egyik pad tetejére vágta a fiút. – Gray, te mit szólsz ehhez? Ez a patkány még mindig azt hiszi, hogy az általános iskolában van.

– Cimbora, erre nem találok szavakat! És tudod miért nem? Mert nem csak a te nődet, hanem az enyémet is lekurvázta! Ez pedig teljesen felbassz! – Gray pedig hasba könyökölte Romeót.

– Ne csináljátok, srácok! Attól, hogy egy bunkó vakarcs, még nincs jogunk őt bántani! – szólt a fiúkhoz Levy, aki nem akarta, hogy az osztálytársainak emiatt valami problémája legyen.

– Nem kell félni, Levy! Mihawk-sensei engedélyt adott arra, hogy Romeót jobb emberré tegyük! – kapcsolódott be a témába Luffy, ami mindent megváltoztatott.

– Oh, ez esetben más a helyzet! – Kana és a többi lány dühösen indultak meg Romeo irányába.

– Sajnálom! Nagyon sajnálom, hogy rossz dolgokat mondtam a barátnődről, Zoro-senpai! Kérlek, ne tegyétek ezt velem! Luffy-senpai, a szalmakalapod nagyon menő! Kérlek, bocsássatok meg! – kiabált hozzájuk rémülten Romeo, miközben Natsu lefogta őt.

– Késő bánat! Hamarabb kellett volna bocsánatot kérned! Túl sok embert bántottál meg. És miért is engednénk el téged? Hogy ismét piszkáld a többi diákot? Nem! Neked most meg kell lakolnod a bűneidért – válaszolt vissza magabiztosan Zoro, aki Natsu mellett állt.

– Ígérem, megjavulok! Nem fogom sértegetni a lányokat! Tisztelettudó leszek! Könyörgöm, ne bántsatok! – könyörgött sírva Romeo, amikor Gray felé lendített.

– Na, a srác úgy tűnik eddig bírta – beszélt a többiekhez Gray, aki Romeo feje mellé ütött. – A kölyök elájult.

– Szerencsétlen gyerek... Fogadjunk, hogy nem is mondott rólunk semmit se. Ugye? – puhatolózott kíváncsian Levy.

– Eltaláltad! Viszont valóban tiszteletlen a többi diákkal szemben. És az is igaz, hogy Mihawk-sensei engedélyt adott, hogy egy kicsit neveljünk a srácon – felelt a lány kérdésére Zoro.

– Nos, akkor mit csináljunk vele? – tette fel a fontos kérdést Usopp.

– Vigyük le a konténerhez, és aztán dobjuk ki! – vetette fel az ötletét Lyon.

– Ez nem lenne büntetés! Inkább vetkőztessük meztelenre, és kötözzük ki az udvara! – szólt a témához ördögi vigyorral az arcán Kana.

– Áh, ez meg túl durva lenne! Ha nyár lenne, akkor nem lenne gond, de kint most hideg van! Megfagyna a srác, mielőtt bármiféle javulást mutatna – reagált az előbbi kijelentésre Usopp. – De tényleg kezdeni kéne vele valamit...

– Adjátok kölcsön egy napra! Apám könnyedén megregulázná – jelentette ki szemrebbenés nélkül Juvia, ami meg is rémítette az osztálya tagjait.

– Kicsim, szerintem inkább ezzel megölnénk a szerencsétlent! Azért ne legyük embertelenek – magyarázta Gray, aki nem hitte, hogy ez jó ötlet lenne.

– És, ha levesszük a pólóját, és a testére ráírunk néhány fenyegető üzenetet? – vetette fel ötlet gyanánt Levy. – Aztán visszarakjuk rá az inget, és levisszük a gyengélkedőre. Úgy is azt fogja gondolni, hogy amiatt került oda, mert megverték.

– Túl kedves vagy, Levy-chan. Ám szerintem, már akkor megbánta a dolgokat, amikor belépett az ajtón. Viszont az ötleted nem rossz! – Lucy is úgy vélte, hogy nem kellene annyira bántani Romeót.

– Remek, én kifestem a fejét! Lucy, add kölcsön a rúzsodat! – Natsu nem leplezte az érzéseit. Alig várta, hogy megmutathassa a művészi oldalát.

Miután befejezték a „fenyítést", Natsu és Gray levitte a gyengélkedőre Romeót, aki még mindig nem tért magához. Később aztán, mint akik jól végezték a dolgukat, a barátaikkal együtt hazafelé indultak. Az orvosi szobában közben megjelent Mihawk és Gildarts, akik kis híján elröhögték magukat, amikor meglátták a kilencedikes diákot.

– Látod? Nem verték meg! Zoróék sokat fejlődtek! Végre kezdik használni az eszüket – szólt a barátjához Mihawk, aki jót kacagott a fiún. – Biztosra veszem, hogy Romeo-kun holnaptól másképpen fog viselkedni.

– Ja, így is fel lehet fogni a dolgokat. De áruld el, miért is haragszol erre a kölyökre? – kérdezte érdeklődve Gildarts.

– Már mondtam neked, hogy beszólt a keresztlányomnak! Ha én büntetem meg a fiút, az tényleg elfogultság lett volna a részemről. Azonban így jobb, hogy a diákok lerendezték ezt egymás között.

– De ki a keresztlányod? 

– Még nem mondtam neked? A kilencedik évfolyam legjobb tanulója, aki nem más, mint Nico Robin! Miután sajnos történt egy-két dolog a szüleivel, így a legközelebbi rokonaihoz, vagyis hozzánk költözött – válaszolt őszintén a férfi kérdésére Mihawk, majd addig vártak, míg Romeo fel nem ébredt...