December másodikán Sanji és Gray otthon lebzseltek. Gray a kanapén feküdt, míg Sanji egy fotelben ücsörögve szívta el a cigarettáját. Mindkettőjük többször is felsóhajtott, annyira rosszkedvűnek érezték magukat. Egy rövid idő erejéig egymásra néztek, de aztán ismét elfordították a tekintetüket a másikról.

– Nagyon furán viselkedsz, történt valami? – érdeklődött Sanji, és elnyomta a csikket.

– Én is ugyanezt akartam kérdezni tőled. Nem vall rád, hogy elrontod a reggelit – válaszolt vissza Gray.

– Jah, igazad van – mondta komoran Sanji. – Ez a hét egy katasztrófa... – tette hozzá még megjegyzésként a szőke.

– Nem mindenkinek. Vannak, akik egész nap jól elvannak – szólott ismét Gray. – Zorónak is jókedve volt ma reggel. Ritkán látom ennyire vidámnak.

– Ja – válaszolt röviden Sanji. – Ellene is vesztettem. Istenem, mekkora egy balfácán vagyok!

– Mert? Miben vesztettél? – puhatolózott kíváncsian Gray, és felült a helyéről.

– Úgy tűnik, hogy Marimónak is van barátnője, mégpedig Robin-chan – kezdett bele nehezen Sanji. – A mocsok még fényképeket is mutatott a tegnapi napjáról, ahol ők ketten kifejezetten jól érezték magukat. Ne gondolj rosszra, nem az a bajom, hogy ők ketten járnak. Még gratuláltam is ma neki, és sok sikert kívántam.

– Nem semmi. Még Zorónak is hamarabb lett csaja, mint nekünk? Tényleg bénák vagyunk, ha a lányokról van szó – tette hozzá halkan Gray, és folytatta. – Viszont örülök nekik. Ők ketten jól mutatnak egymás mellett.

– Igen, valóban remek párt alkotnak. Visszatérve az előző gondolatomra: elkeserít az a tudat, hogy én hiába gürcölök annyit, állandóan visszautasítanak. Mirajane-san is úgymond lekoptatott szerdán...

– He? Elmondtad neki, hogy kedveled? – kérdezte csodálkozva Gray, mire a másik csak bólintott. – Sajnálom, cimbora!

– Ugyan, ne sajnálj! – jelentette ki szomorúan Sanji. – Bár ezt a hülye korkülönbséges dolgot rohadtul nem értem! Csak három év, basszus! – tette hozzá most már ingerülten Sanji, és elővett egy újabb cigarettát.

– Mit mondott neked?

– Sok mindent. Eleinte én kezdeményeztem a beszélgetést. Elmondtam neki, hogy romantikus érzelmeket táplálok iránta. Elsőnek jött ezzel az „idősebb krapek" témával. A szalagavató után már fel kellett volna adnom! Ezzel szemben nem ezt tettem. Nem tudom ezt megmagyarázni neked, de amikor első alkalommal találkoztunk... – kezdett a témába Sanji, mielőtt vett egy mély lélegzetet. – Akkor úgy éreztem, hogy Mirajane-san az a nő, akit évek óta kerestem. Egy kedves lány, akiért mindent megtennék.

– Te tényleg belezúgtál – mondta el a meglátását Gray.– És akkor végleg ennyi volt?

– Nagyon úgy fest. Bár a végén nem értettem, hogy mit magyarázott – válaszolta rosszkedvűen Sanji. –Megérkezett Laxus-san is, ami még kínosabbá tette a dolgokat. Végül én voltam az, aki köszönés nélkül otthagyta őket.

– Uh, ez tényleg rosszul hangzik. Azonban nem csak te vagy így. A verseny óta a Juviával való viszonyom nem javult. Sőt, valamiért nem akar velem szóba állni – magyarázta rosszkedvűen a problémáját Gray. – Pedig most komolyan nem csináltam semmi olyan dolgot, amivel megbánthattam volna. Megkérdeztem tőle kedden, hogy lenne-e kedve valamikor velem elmenni valahova. Semmi extra, csak szeretném egy kicsit jobban megismerni. A választ már gondolom sejted...

– Hihetetlen! – szólt a témához Sanji. – Fura, mert én úgy láttam, hogy a suliban egyre jobban elvagytok. Főleg, hogy az órákon egymás mellett ültök. Szerintem történt valami...

– De mégis mi? Mitől változott meg ismét?

– Fogalmam sincs! Nem vagyok én gondolatolvasó! Utána kéne járni a dolgoknak. Na, benne vagy?

– Hát... Nem is tudom. Legutóbb Lucynél csináltunk ilyet, aztán később mekkora botrány lett belőle. – Gray félt a lebukás kockázatától.

– Ne idegeskedj! Csak felderítjük azt a környéket, ahol Juvia-chan él. Hátha megtudunk ott valamit.

– Értem én, hogy kíváncsi vagy, de miért akarsz ennyire segíteni nekem? Neked is van épp elég bajod! Nem akarom még a sajátomat is rád erőltetni.

– Miattam ne aggódj! Én kezdem megszokni a szingli életet. És vannak olyan helyzetek, amin nem tudsz változtatni! A ti „kapcsolatotokon" ezzel szemben lehet alakítani! – magyarázta a másiknak Sanji, és végül Gray belement a tervbe.

xxx

Este nyolc óra, és az időjárás nem könnyítette meg a két fiú dolgát. Mintha dézsából öntötték volna, annyira eleredt az eső. Ráadásul este volt, ami még jobban megnehezítette a megfigyelést. Kocsival mentek, és megérkeztek ahhoz a negyedbe, ahol Juvia is lakik. Szebbnél szebb házakat csodálhattak meg. A lány otthona viszont minden várakozásukat felülmúlta.

– Basszus, ez nem túlzás egy kicsit? – mondta hüledezve Sanji. – Ez nem is ház, hanem inkább kastély! Atyaisten... Nem tudtam, hogy ennyire jómódúak Juvia-channék.

– Ez nekem is új infó róla – válaszolt Gray, aki egy cseppet elbizonytalanodott. – Szerintem forduljunk vissza!

– Egy fenét! Azért vagyunk itt, hogy több információt szerezzünk Juvia-chanról! Ezen kívül, hallottál már az apjáról? A beceneve Mr. Kaszinó! Bár ahogy elnézem, nem csodálom, hogy így hívják. Ekkora ház fenntartásához irdatlan sok pénz szükséges – jelentette ki a meglátásait Sanji. – Ám fogalmam sincs, hogy miképp jutunk be. Vagy inkább maradjunk itt?

– Nem! Muszáj bemennem! Késztetést érzek, hogy ismét láthassam Juviát! Figyelj, mondom a tervet: a kerítés mellett van egy fa, aminek az ágai átnyúlnak a kertbe. Felmászunk rá, és belopózunk! – ecsetelte magabiztosan a tervet Gray. – Egyébként is úgy tűnik, hogy ma valami parti lehet itt. Több tucat kocsi áll a parkolóban, és látok egy-két embert is... – Gray kinézett az ablakon, de az eső miatt nem tudott mindent alaposabban felmérni. – Bárcsak ne esne ma! És az se segít a megfigyelésben, hogy este van...

– Szóval mégis bemegyünk? Remek! Van két esőkabátom. Felvesszük a kabátot, felmászunk a fára, és keresünk egy hátsó bejáratot. Az ilyen épületeknél biztosan akad egy kiskapu – zárta le a témát Sanji, majd megkezdték az előkészületeket.

Alaposan körültekintettek, és ahogy adódott lehetőség a fához siettek. Gray gyorsan felmászott a fára, és az ágaknak köszönhetően sikeresen átjutott az első akadályon. Pillanatokkal később Sanji is mellette ért földet, és együtt indultak neki a felfedező útnak. A sötétség jelenleg nekik kedvezett. Az épület körül több öltönyös férfit láttak, akik valószínűleg testőrként dolgoztak itt. A kertben több tucat bokor volt, amik elég nagyok voltak ahhoz, hogy eltakarja mindkettejüket.

– Eddig király! Ellenben most mi legyen? Eddig húsz krapekot számoltam össze. Kizárt, hogy az egyikük ne vegyen észre minket... – törte meg a csendet Gray. – Az eső is egyre jobban zuhog! A kert mindjárt kacsaúsztatóvá alakul. Hoztál búvárruhát? – tette hozzá viccelődve a fekete hajú.

– Hülye vagy! – válaszolta szintén jókedvben Sanji. – Várjunk még néhány percet. Ha a sors is úgy akarja, akkor kapunk egy lehetőséget!

– Remélem, hogy igazad lesz! Egyébként nem emlékszem, hogy mi ketten már csináltunk ekkora őrültséget! Natsu és Luffy sokszor kerültek hasonló szituációba, és általában mi hárman kihúztuk őket a bajból – kezdett bele a visszaemlékezésbe Gray. – Minket ki fog megmenteni?

– Valószínűleg senki! Azt az üzenetet hagytuk hátra az otthoniaknak, hogy mi ketten elmentünk bulizni, és lehet, hogy csak holnap érünk haza. Magunkra vagyunk utalva, cimbora! – válaszolt a kérdésre Sanji. – De figyelj csak, valami történt! Az összes őr elkezdett a főbejárat felé szaladni. Itt a lehetőség! Háromra szaladjunk, ahogyan csak bírunk! Három! – Sanji és Gray pedig nem nézve vissza, az ajtóhoz szaladtak. 

Gyorsan bementek, és magukra zárták. Körültekintettek, és nem messze előttük két ember állt, akik döbbenten nézték őket. A két férfi körülbelül a húszas éveik közepén járhattak.

– Ti kik vagytok? – kérdezte tőlük Johnny. – Még sose láttalak itt benneteket...

– Komolyan? Nem is tudtátok? Mi vagyunk a... – Gray hiába töprengett, semmi épkézláb válasz nem jutott az eszébe.

– Az új pincérek! – szólt közbe Sanji. – A kocsink lerobbant, és ezért késtünk ennyit. Remélem nem hiába jöttünk ma el.

– Hmm... Mit gondolsz, Johnny? – szólt a társához Yosaku. – Mert szerintem csak két iskolás kölyköt látok, akik belopóztak a hátsó bejáraton keresztül, hogy aztán valahogy Juvia-sama közelébe férkőzhessenek.

– Mi a... – Gray nem hitt a fülének. Ilyen hamar lebuktak? Ennyire szerencsétlenek?

– Bár ez kizárt! Senki se olyan ostoba, hogy hívatlanul betörjön a főnök rezidenciájába – kezdett bele nevetve Yosaku. – Túl hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki ezt tegye. Szóval ti lennének a beugró pincérek? Igaz is, mintha mondtak volna erről valamit... Na, mindegy! Akkor ne ácsorogjatok ott! Öltözzetek át, mert a vendégek már javában mulatoznak – tette még hozzá Yosaku, majd Johnnyval együtt magával hurcolta a két meglepődött fiút.

– Ezt a két hülyét... – szólt halkan a társához Gray. – Tényleg bevették a sztorit.

– Látod? Mindig adott a lehetőség, csak élni kell vele – válaszolta szintén suttogva Sanji.

– Az én nevem Johnny! Ő pedig a haverom, Yosaku! Mi már két éve dolgozunk itt, mint pincér! De sokszor a konyhában is segédkezünk. Egyébként nektek mi a nevetek? – kérdezte a két fiatalt Johnny.

– A nevünk? – kérdezett vissza idegesen Gray. – Ja, hogy a nevünk! Hamrio Musica! Hívjatok bátran Musica-nak!

– Én pedig Shiba Roses lennék! – válaszolt a kérdésre Sanji.

– Értem! Akkor srácok itt az öltöző! Ruhát találtok a fehér szekrényben. Apropó, a maszkokat a dobozban megtaláljátok! – szólt hozzájuk ismét Yosaku.

– Maszkok? Az minek kell? – kérdezték egyszerre a fiúk.

– Ma minden pincérnek fel kell venni egy maszkot. Így legalább a vendégek könnyedén felismerik a kiszolgáló személyzetet. De most igyekezzetek! Öt perc múlva értetek jövünk – zárta le a magyarázatot Johnny, majd magukra hagyták Sanjiékat.

– Fúú – sóhajtott egy nagyot Gray. – Ez nem sokon múlott! Szerencsék van, hogy ennyire hiszékenyek.

– Ja, de ezzel több lehetőségünk adódott – kezdett a beszédbe Sanji. – Az álarcnak köszönhetően nem fogunk feltűnést kelteni. És hallottad? Juvia-sama! Ezek szerint ő is biztosan jelen van az ünnepségen.

– Juvia-sama... – mondta alig halhatóan Gray. – Siessünk! Az a két bolond mindjárt visszajön!

A kék színű ingre fekete öltönyt kaptak magukra. A cipőjük és a nadrágjuk szintén fekete színben pompázott. A maszkok ellenben egytől-egyig egyediek voltak.

– Te, ez Pikachu! – vette fel az álarcot Sanji. – Na, hogy nézek ki?

– Vagány vagy! Van itt egy másik Pokémonos maszk – válaszolta vidáman Gray, és felvette a saját maszkját. – Én vagyok a Psyduck, a rettenthetetlen kacsa! – mondta röhögve Gray.

– Úgy látom készen álltok! – ecsetelte Johnny, aki benyitott hozzájuk. – Hajrá, srácok! Munka van!

Gray és Sanji egy órája bolyongott az emberek között. Nekik kellett gondoskodniuk a vendégek italairól. A hatalmas előcsarnokban több száz ember tartózkodott. Öregek, középkorúak vagy éppen fiatalok...

Mindegyikükben az volt a közös, hogy nagy vagyonnal rendelkeztek. Erről árulkodott a ruházatuk is, amiért nem sajnálták a pénzt kiadni. Az ékszerekből se volt hiány. Arany nyaklánc, gyémánt fülbevaló, divatos karóra, amiknek az ára minimum ötven millió beli.

Grayék nagyjából tudták, hogy mi mennyibe került, hisz „elvileg" ők is gazdag családból származnak. A zenekar régi, klasszikus számokat adott elő, amire sokan táncoltak. A fiúk eddig kifogástalan munkát végeztek. A gyerekeknek külön tetszett a maszkjuk, amit minden áron le akartak róluk szedni. Grayt egy hét éves kislány, Asuka ugrálta körbe, annyira tetszett neki a fiú álarca.

– Kérlek, bácsi! – Asuka győzködte a fiút, aki nem tudott tőle szabadulni.

– Sajnálom, ifjú hölgy! A főnök kitekerné a nyakamat, ha egy pillanatra is levenném ezt! – igyekezte meggyőzni a kislányt Gray.

– Juvia-chan papájáról beszélsz? – kérdezte kíváncsi tekintettel Asuka.

– Aha – válaszolt vissza a fiú. – Egyébként nem tudod, hogy hol van Juvia-sama?

– Bizonyára a szobájában készülődik. Nemrég voltam fent nála! Tudtad, hogy ma lett tizennyolc éves?

– Komolyan? Ez az egész parti miatta van? – Gray legalább már tisztában volt azzal, hogy pontosan milyen ünnepség is zajlik itt. – Szép kis buli...

– Ugye? Nekem is tetszik! – válaszolta vidáman Asuka. – Na, bácsi! Mikor veszed le a maszkot?

– Asuka-chan, kössünk üzletet! Míg dolgozok, addig mesélhetnél nekem a szülinaposról. Cserébe most egy pillanatra megmutatom, hogy kirejtőzik az álarc mögött. De a főnöknek egy szót se. Oké? – Gray leguggolt a kislányhoz, majd néhány másodpercre megmutatta az arcát.

– Hűű – mondta lelkesen Asuka, miközben csillogószemekkel figyelte Grayt. – A bácsi nagyon jóképű!

– Köszi a bókot! – Gray ezután gyorsan elrejtette az arcát. – A szüleid egyébként hol vannak?

– Ott vannak! – mutatott Asuka a szülei irányába. – Beszélgetnek a felnőttekkel!

Miközben Gray még több információt próbált megtudakolni Asukától, Sanji meglátott egy régi ismerőst. Kis híján elejtette a poharakat, annyira meglepődött a lányt látván. Az idősebbik mellett ott állt egy másik nő is, aki nagyon hasonlított a nővérére. Mert időközben közelebb lopózott a nyolcfős társasághoz, és meghallotta, hogy a rövid hajú lány nővérének szólítja a másikat. A fiatal férfiak udvaroltak a két hölgynek, akik csak mosolyogtak az urak próbálkozásain. Sanji egy idő után nem bírta tovább ezt nézni, és remegő kezekkel tette le a tálcáját, és az erkély felé vonult.

Gray is észrevette őt, majd egy rövid időre elköszönve Asukától, Sanji után eredt.

– Várj, Shiba! – szólt a másikhoz Gray, miközben már kint voltak az erkélynél. – Megtudtam néhány új infót Juviáról!

– Igen? – kérdezett vissza kedvtelenül Sanji. – Jó már neked...

– Mi van veled? Történt valami?

– Ja, történt – felelte rosszkedvűen a szőke. – Itt van ő is! És képzeld, van egy húga, aki nagyon hasonlít rá! A haja igaz rövidebb, de az alkata és az arcvonásai megegyeznek Mirajane-sanéval.

– Basszus! Nem hittem volna, hogy ma ő is felbukkan itt. Hé, szeretnél lelépni innen?

– Nem! Mondtam már, ne miattam aggódj! Hidd el, mindjárt jobban leszek. Az előbbi egy kicsit meglepett, de ennyi és nem több! Koncentráljunk arra, amiért idejöttünk! – zárta le a számára roppant kényes témát Sanji, és folytatták a munkát.

Félórával később felbukkant az ünnepelt is. Egy gyönyörű, földig érő, csipkézettel teli, fehér színű, selyem estélyi ruhát viselt. Minden szempár őt figyelte. Egy pillanatra a zenekar is megállt, annyira elkápráztatta őket a lány szépsége. A vendégek egy tapssal jutalmazták a megjelent nőt, aki körül több fiú lebzselt. Mindegyikük igyekezett bevágódni a lánynál, de Juvia egytől egyik visszautasította a közeledésüket. Asuka, aki egy rövid idő erejéig a szülei mellett volt, ismét Gray körül lófrált. A kislány nagyon megkedvelte a fiút.

– Nézd, bátyus! – szólt a fiatal férfihez Asuka. – Juvia-chan nagyon szép!

– Valóban az – értett egyet az állítással Gray. – És bátyus? Az előbb még bácsi voltam...

– Most már bátyus vagy – nevetett az imént hallottakon Asuka. – Hé, bátyus! Akarsz táncolni vele? – mutatott Juvia irányába, aki éppen feléjük pillantott.

– Kizárt! – mondta meghökkenve Gray. – Nem táncolhatok együtt Juvia-samával! Én csak egy sima pincér vagyok... – magyarázta Gray, amikor észrevette, hogy a kislány Juviához rohant.

Juvia felkapta az ölébe, miközben Asuka sugdolózni kezdett a lánynak.

xxx

Ez a kis csaj nem semmi! Hét éves, de sokkal intelligensebb, mint a vele egykorú gyerekek. Minden bizonnyal Asuka-chan sokszor járt már itt. Mindent tud erről a helyről. Az itt jelenlévők nagy részének is tudja a nevét. De nem ez aggaszt igazán...

Mit sutyoroghatnak ennyire vidáman? Juvia mintha engem bámulna. Asuka pedig felém mutat. Most már száz százalék, hogy rólam beszélnek. Le kéne lépni innen...

Ha lebukok, akkor nekem végleg befellegzett. Amit hallottam eddig az apjáról az nem túl bizalomgerjesztő. Ebből a pácból még Doflamingo se tudna kihúzni.

Szerintem Mr. Kaszinó itt helyben megölne! Azonban még mindig engem stírölnek. Hé, ne gyertek ide! Miért jönnek erre? Asuka nagy életkedvvel rohan ide hozzám. Mit mondott rólam?

xxx

– Látod, bátyus? Sikerült elintéznem neked – mondta mosolygósan Asuka. – Sok sikert!

– Várj egy kicsit! Mit mondtál neki? – kérdezte döbbenten Gray.

– Hihi! Már késő – válaszolta Asuka, majd otthagyta Grayt. Juvia közben odaért a fiúhoz.

– Üdvözlöm az otthonomban, Mr. Psyduck! Asuka-chan mondott néhány érdekes infót rólad – kezdett bele a témába Juvia, aki szintén megmosolyogta a fiú álarcát.

– Ju-Juvia-sama! – mondta idegesen Gray, miközben egyre jobban verejtékezett. – Én... Ízé... Nem is...

– Nem kell félned, nem mondott rólad egy árva rossz szót se – ecsetelte határozottan Juvia, aki észrevette, hogy a másik ember ideges lett. – Asuka-chan azt mesélte, hogy van itt egy jóképű fiatalember, aki lehet, hogy pont az esetem.

– Valóban? – kérdezte kíváncsian a fiú. – Biztosan csak viccelt a kisasszony...

– Nem! Asuka-chan igaz még csak gyerek, de remekül meg tudja azt állapítani, hogy ki milyen ember. Azt is mondta, hogyha idősebb lenne, akkor nem engedne át nekem – kuncogta Juvia, majd megfogta a másik kezét. – Mi a neved?

– Melyiket akarod hallani? – érdeklődött bizonytalanul Gray.

– Hmm, szóval egy titokzatos emberrel hozott össze a sors – reagált a kérdésre Juvia. – Azt a neved mondd meg, amelyik a legszimpatikusabb a számodra – tette még hozzá Juvia, és kéz a kézben mentek a terem közepére.

– Juvia-sama! Mindenki minket bámul! Jó ötlet egy kiszolgáló sráccal táncolnia? – kezdett bele a fekete hajú.

– Ne foglalkozz velük! Én vagyok az ünnepelt, így én döntöm el, hogy kivel mit csinálok – zárta le a témát Juvia, majd egy lassú számra keringőzni kezdtek.

xxx

Ejha! Nagyon jól táncol. Még szerencse, hogy anno én is jártam táncórákra. Viszont bosszantó az, hogy mindenki minket figyel. Bár furcsa látni egy embert Psyduck maszkban keringőzni, ezt nem vitatom. Valószínűleg a szülei is látnak engem. Remélem nem lesz ebből problémája Juviának...

xxx

– Elárulod végre a neved? – kezdett bele ismét a beszédbe Juvia, miközben folytatták a táncot.

– Hamrio Musica! – válaszolt a kérdésre Gray.

– Oh, ez az igazi neved? – kérdezte érdeklődve a fiatal leányzó.

– Nem! Csak ez a név nagyon tetszik nekem. Az igazival meg jelenleg nem büszkélkednék, mert a végén még porul járok... – beszélt nyugodt hangnemben a fiú.

– Érdekes egy férfi vagy. Hazudsz a neved illetően, és bizonyára nem is vagy alkalmazott nálunk – szólt a témához Juvia. – Nem félsz, hogy elmondom ezt az apámnak?

– Tényleg beköpsz neki? – Gray ezután váratlanul közelebb húzta magához a lányt, és a derekánál átölelte őt.

Juviát nem zavarta a fiú viselkedése. Ellenkezőleg, belemenve a játékba átkarolta a fiút a nyaka körül. Juvia így még alaposabban szemügyre vehette a másikat. Bár az álarc miatt nem láthatta a fiú arcát. Viszont egy valamit így is megtudott állapítani.

– Szépek a szemeid – mondta halkan a kék hajú. – Olyan színűek, mint az enyém...

– Sötétkék – suttogta Gray. – Szeretem a kék színt. De mostanában egyre távolabb kerülök tőle. Az imádott színem kezd eltávolodni mellőlem...

– Ismerős érzés. Nekem is hiányzik valaki, de az apám megtiltotta, hogy elmenjek vele randevúra – kezdett bele egy új témába Juvia. – Ez azért szomorú, mert végre újból azt éreztem, hogy kezd megtetszeni egy srác. Mindennap egyre többet beszélgetek vele a suliban, és annál inkább erősödik ez az érzés. Azonban nem hagyják, hogy kettesben legyünk. Pedig kedves srác. Viszont az apám hallani se akar erről. Szerinte nem elég jó hozzám.

– Értem. Amúgy a srác tényleg kedvel téged? Lehet, az apádnak valóban igaza van, és a tag csak ki akar használni.

– Nem! Tudom, hogy kedvel engem! Egyszer nála töltöttem egy éjszakát. Szegénykém ideges volt, és haza akart küldeni. De én makacs módon ott maradtam. És a sejtelmeim beigazolódtak. Nem csinált velem semmi rosszat. Pedig azt tehetett volna, amit csak akar – magyarázta a vele történteket Juvia. – Helyette egy lányról mesélt, akit nagyon megkedvelt. Nem kellett sokat töprengenem azon, hogy valójában rólam beszél. Bár úgy tettem, mintha nem ismerném az „illetőt". Éjszaka azt mondtam neki, hogy ne mondjon le arról a lányról, mert előbb utóbb úgy is bele fog szeretni. Csak hagyjon egy kis időt a másiknak, hogy átgondolja ezt...

– Érdekes – szólt közbe Gray. – Szóval, ha személyen találkoznál vele, és azt mondaná, hogy szeret téged... Mit válaszolnál?

– Nagyon kíváncsiskodó vagy! – válaszolt vissza Juvia. – Azonban most már késő. A mai nap választanom kell magam mellé egy férfit, aki később a férjem lesz...

– Micsoda? – hökkent meg Gray. – Miért kell ezt tenned?

– A pénz miatt! Apám azt akarja, hogy a leendő férjem stabil anyagi háttérrel rendelkezzen...

– De miért éppen ma kell erről döntened?

– Mondtam már, a pénz befolyásol itt mindent. Amint látod, sok fiatal férfi van jelen az ünnepségen. Gazdag csemeték, akiknek befolyásos szüleik vannak. Ebben a világban a vagyon hatalmas erővel van felruházva. Ha van elég lóvéd, szinte bármit megtehetsz...

– Ne folytasd, ismerem ezt a szituációt! – szólott ismét Gray, majd abbahagyta a táncot. – És, mit tennél akkor, ha az a fiú itt lenne? Látná, hogy akiért teljesen odavan, most készülne élete legrosszabb döntését meghozni.

– Erre a kérdésre könnyű válaszolni – kezdett bele Juvia, majd a kezeivel megfogta a fiú maszkját. – Elsőnek üdvözölném. Azután felkérném egy táncra. Táncolás közben elmondanám neki, hogy mostanában miért nem közeledhetem felé. A legvégén pedig megcsókolnám, és miközben az igazi nevén szólítanám, megkérném valami fontosra... – Juvia levette a másik arcáról a maszkot, majd közelebb hajolt hozzá.

Lábujjhegyre állt, és megcsókolta Grayt, aki nem tudott ehhez semmit se hozzáfűzni. A teremben minden ember rájuk szegezte a tekintetét. Sugdolóztak egymás közt, és azt találgatták, hogy ki lehet az a felszolgáló fiú, akiért ennyire odavan Juvia. Időközben a lány megszakította a csókot, majd mélyen a másik szemébe nézett.

– Kérlek szépen, Gray-sama! Juvia nem akar más férfihoz feleségül menni. Juvia veled szeretne randizni. Gray-sama az egyetlen személy, akibe Juvia szerelmes! – mondta könnyes szemekkel Juvia. – Kérlek, segíts!

– Ne félj! – törölte le a lány könnyeit Gray. – Nem hagyom, hogy elvegyenek tőlem – tette még hozzá magabiztosan a fiú.

Ekkora viszont az ünnepség félbeszakadt. A biztonsági személyzet tagjai körbevették a két fiatalt. Hatvan ember vette őket körül, és Gray hiába kereste a kiutat. Az összes menekülési utat lezárták. Senki se tudja elhagyni az épületet.

– Kiköpött mása vagy az apádnak – szólt a fiúhoz egy férfi, akinek a biztonságiak utat nyitottak hozzájuk. – A Fullbuster családdal csak a gond van. Silver fia erre a legjobb példa. Azonban Gray, nem hagyhatom büntetlenül azt, hogy ma belopóztál ide...

– Apa! Ne csináld ezt! Gray nem rossz ember! – kérlelte az apját Juvia.

– Kislányom, elég a mellébeszélésből! Maguk ketten, hozzák ide! – adta ki a parancsot a ház ura, majd a két ember Juvia felé lépett.

Mielőtt hozzá érhettek volna, Gray mindkét férfit könnyedén ártalmatlanná tette. Két ütéssel legyőzte őket. A személyzet többi tagja ezt látván be akart csatlakozni a küzdelembe, de a főnökük jelezte, hogy ne mozduljanak.

– Ostoba vagy, Gray Fullbuster! Hiába hősködsz, ma akkor se nyerhetsz! – ecsetelte határozottan Juvia apja.

– Dumálhatnék én itt magának, akkor se tudnám meggyőzni önt. Sose szerettem azokat, akik más emberek életével játszadoznak. Viszont, ha erőszakot kell alkalmaznom, ám legyen! Nem mondok le a lányáról, Mr. Kaszinó! Vagy hívjam inkább az eredeti nevén, mélyen tisztelt Sir Crocodile? – Graynek fogalma se volt arról, hogy most mitévő legyen. Azonban egy valami biztos: Juvia segítséget kért tőle. Már pedig egy férfi nem hagyhat magára egy bajba jutott hölgyet!