Elérkezett a régen várt pillanat. December elsején két fiatal tinédzser felszállt a vonatra, és útra kelt Ataca-ba. A kétórás utazás fele már eltelt. Robin az ablak mellett foglalt helyet. Amikor megunta a bámészkodást, elővett egy könyvet és azt kezdte el olvasni. Zoro a mobilján játszott egy ideig, de nem izgatta annyira a játék. Az unalom annyira eluralkodott rajta, hogy közelebb hajolt Robinhoz, és szintén beleolvasott a könyv tartalmába.

– Senpai! Kérlek szépen, ne hajolj ennyire közel! Nem tudok így koncentrálni! – Robint bosszantotta, hogy a fiú ennyire közel bújt hozzá.

– Nem értelek. Hogy tud ez téged lekötni? – kezdett bele Zoro a témába. – Néhány oldalt olvasva rájöttem, hogy a főszereplő srác egy köcsög!

– Miről beszélsz? – nézett rá értetlenül Robin. – Nick rendes srác! Az imádott lányért mindent hajlandó feláldozni...

– Aha... – dünnyögte magában Zoro.

– Hiába vágsz ilyen arcot. Akkor is igazam van. A történet hiába olyan lehangoló, pont ettől lesz még jobb az egész – ecsetelte magabiztosan Robin, aki igyekezett a maga módján érvelni. – Azonban neked hiába mondom, Zoro-senpai. Téged az ilyen nem tud lekötni.

– Nick: húsz éves, egyedülálló srác, aki sokat verekszik. Az általános iskolából kirúgták, miután kórházba juttatta az egyik társát, aki évekkel később meghalt. A szülei nem tudtak vele mit kezdeni, ezért nevelőintézetbe adták. Ott még rosszabb lett, majd tizennyolc évesen otthagyta a szülővárosát. A két év alatt legfőképp csak gyarapította az ellenségei számát. A rendőrségen is jó párszor megfordult. Azonban annyira gyűlölte a világot, hogy önként el akarta dobni az életét. Viszont ahogy az lenni szokott az ilyen sztoriknál, felbukkan a semmiből egy lány, akibe első látásra szerelmes lesz.

Rose: tizenkilenc éves, egyetemista lány, aki két hónapja költözött a fővárosba. A fiú flörtöl vele, de a lány eleinte nem akar vele szóba állni. Ezután „váratlanul" a csaj belefut egy rossz társaságba, akik persze, hogy meg akarják őt erőszakolni. És ekkor az utolsó pillanatban megjelenik Nick, és mindenkit megver. Rose ezután kezd megnyílni a fiúnak, és egyre több időt töltenek el együtt. A fiú Rosenak köszönhetően sokat változik, és igyekszik beilleszkedni a társadalomba. De ez túl unalmas lenne így, ezért jönnek a bonyodalmak. Féltékenység, szerelmi háromszög, megcsalás...

Rose szüleit kifejezetten nem kedvelem, hiszen lényegében miatta váltak külön az útjaik. Az utolsó fejezetben viszont a szerző megutáltatja velem Nicket! Többször is lehetősége van arra, hogy tisztázza a dolgokat a csajjal. Ehelyett feladta a küzdelmet. Végül öngyilkos lett... Ellenben azt nem tudta, hogy Rose terhes tőle. Szóval jól indult az egész, de a közepétől kezdve egyre gyengébb a minőség – tért a lényegre Zoro, aki röviden összefoglalta a könyv tartalmát.

– Senpai, te is olvastad már ezt? – kérdezte tőle döbbenten Robin. Nem gondolta Zororól, hogy oda van az ilyen típusú történetekért.

– Van két lány testvérem. Egyszer meggyőztek, hogy olvasom el a „Nick élete" című könyvet. Végül valahogy rászántam magam.

– Nem is tudtam, hogy vannak testvéreid. Bár igazad van, ez a mű nem a legjobb. De ez volt az első könyv, amit a spórolt pénzemből vettem még kisgyerekként. Lehet, ezért vagyok ennyire elfogult – szólt a témához Robin, miközben maga elé nézett.

– Lehetséges. Egyébként Nami és Nojiko – mondta Zoro, és a lány felé pillantott. – Így hívják őket.

– Értem. Szóval Nami-san a testvéred. Bár összehasonlítva kettőtöket, ő sokkal okosabb, mint te! – jelentette ki gúnyolódva Robin, és elnevette magát.

– Te kis... – reagált a sérelmeire Zoro, és az út hátralévő idejét egymás szekálásával töltötték el.

Két óra vonatozás után megérkeztek Ataca városába. Robin jól ismerte a környéket. Sok emlék jutott eszébe. Sajnálatára a rossz emlékek többségben voltak. Egy-két ilyen visszaemlékezés után megtorpant az utcán. Úgy érezte, hogy hiba volt Ataca-ba jönnie.

– Fogd meg a kezem... – szólt hozzá Zoro, és a kezét a lány felé nyújtotta.

– Mi? – kérdezett vissza Robin, aki nem értette, hogy pontosan mit mondott a másik.

– Nem szeretnék eltévedni, ezért megkérlek téged, hogy fogd meg a kezem!

– Dehogy fogom! – mondta ismét meghökkenve Robin, aki elpirult ettől a kijelentéstől. – Még félre értik az emberek.

– Engem ez nem izgat! Mi tudjuk, hogy csak barátok vagyunk – mondta Zoro, és megragadta a lány kezét. – Vagy szerinted nem így van?

– Igen... Igazad van, senpai! Mi csak barátok vagyunk – tette hozzá halkan a fekete hajú.

– Akkor? Merre tovább?

– Séta vagy busz? – kérdezte a fiútól a fiatal leány, aki egy perc gondolkodás után a séta mellett döntött.

Robin útközben minden nevezetességről szót ejtett, és Zoro érdeklődve hallgatta. Elhaladtak a múzeum előtt is, ahol a lány sok időt töltött el. A főtéren ma nem volt semmilyen látványosság, ezért hamar odébbálltak. Sétálás közben azonban Robin megpillantotta a régi iskoláját. Az általános és középiskola épülete egymás mellett helyezkedett el. Ezért is történhetett meg az, hogy találkozott néhány régen látott osztálytársával. Az iskolában kivételesen szombati tanítás zajlott. 

– Robin? Tényleg te vagy az? – szólt hozzá Alvida, akinek fekete színű, a háta közepéig érő haja volt.

– Persze, hogy ő az! A kis stréber újból felbukkant! – csatlakozott a beszélgetésbe Hina, Robin egy másik régi osztálytársa. – És, te ki a fene vagy? A pasija? – tette még hozzá gúnyolódva Hina.

– Menjünk, senpai! – Robin nem akart velük szóba állni, de Zoro visszahúzta őt. – Zoro-senpai?

– És, ha igen? Valami problémád van? – kérdezte tőle teljes komolysággal Zoro. – Amúgy nem mutatkozom be olyanoknak, akik az első megnyilvánulásuknál sértegetik a másikat. Egyébként én is szeretnék valamit kérdezni: mindig így viselkedtél Robinnal? – mondta most már dühösen Zoro. A többi lány ezt látván megijedt, és hátrálni kezdtek.

– Azt hiszed, hogy félek tőled? Hát tévedsz! – szólt Zorohóz a lány egyik fiú osztálytársa, és be akart egyet mosni a zöld hajúnak.

Zoro azonban fél kézzel hárította az ütést. Megragadta másik öklét, és erősen szorítani kezdte. Az ellenfele jajgatni, és ordítozni kezdett a fájdalom miatt.

– Rohadtul fáj, ugye? – kérdezte tőle ironizálva Zoro. – Ez semmiség ahhoz képeset, amit Robin érzett miattatok! Megaláztátok, bántottátok, és végül kiközösítettétek! És csak azért, mert szeret tanulni? Nevetséges indok! Vagy az zavart benneteket, hogy csinosabb a többi lánytól? Bár ez igaz! Robin nyomába se értek, annyira szánalmas kis bagázs vagytok – szólt ismét a fiú, és még erősebben szorította a másik öklét.

– Ez fáj! Kérlek, engedj el! – kérlelte a másik, aki térden állva könyörgött Zorónak.

Az utcán ezt látva több ember is összegyűlt, és érdeklődve figyelte az eseményeket. Robin emiatt is szeretett volna minél hamarabb odébbállni. Zoro ezzel szemben még mindig nem engedte el a kezét.

– Kérlek, senpai! Menjünk innen! – szólalt meg Robin, aki eddig csendben hallgatta a fejleményeket. – Nem érsz el ezzel semmit se! Sose kedveltek, és nem hinném, hogy pont ma változna meg a rólam alkotott véleményük. Most, hogy újból itt vagyok, már nem érzem magam annyira frusztráltnak. Ellenkezőleg: megkönnyebbültem. Mert tudom, hogy rád, és Nami-sanékra mindig számíthatok! – Robin szavai meggyőzték az idősebbet.

Zoro elengedte a másik embert. Ezután mintha semmi se történt volna, a két fiatal továbbállt.

– Te kis cafka! – mondta felbőszülten Hina, aki utánuk ment. – Egy ringyó vagy, aki egyedül tehetetlen! Semmire se vagy képes! Amikor kórházba kerültél, azt hittem, hogy végre megdöglesz! A tanárok kedvence, aki magasról szart az osztálytársaira. A fiúk lehet, hogy oda voltak érted, de csak azért, mert jól néztél ki. Nyilvánvalóan a fiúd is ezért van veled. Szexre kellesz neki, hiszen másra nem vagy alkalmas. Bár amilyen undorító a srác... – folytatta volna még a pocskondiázást Hana, de Robin előtte termett, és teljes erőből arcon ütötte a lányt.

– Nem érdekel, hogy rólam mit dumálsz! Viszont azt nem hagyom, hogy büntetlenül sértegesd Zoro-senpait! – Robin ezután pofon vágta a másikat, aki fenékre huppant. – Semmit se tudsz, így nincs jogod ilyeneket mondani róla! Te és a többi lány egy kis elkényeztetett picsák vagytok, akik örömmel piszkálják azokat az embereket, akik nem hajlandóak nektek behódolni. Utálsz, mert nem vagyok olyan, mint ti? Sose akartam, és nem is leszek ilyen aljas dög, mint amilyen te vagy. Én ettől jobb vagyok! – Robin megragadta a földön ülőt, hogy ismét megüthesse azt.

– Elég volt, Robin! – Zoro elkapta a lány kezét, és gyengéden maga felé húzta. – Menjünk, míg le nem késsük a bemutatót!

Robin ezután elengedte a számára roppant bosszantó nőszemélyt. Dühös volt, de nem akart még jobban belemenni a dolgokba. Ismét megfogta Zoro kezét, és együtt hagyták hátra az iskolát. A tömeg döbbenten nézett utánuk. De a történtek után már egyikük se mert utánuk menni. Leginkább Zorótól tartottak, akit az egyik diák felismert a múlt heti harcművészeti versenyről. Ez elegendő ok volt, hogy békén hagyják a két embert.

Öt perce bandukoltak, de egymáshoz sem szóltak. Robin lehangoltan haladt, miközben Zoro csak őt figyelte. A fiú szerette volna jobb kedvre deríteni a lányt, viszont semmi jó ötlet nem jutott az eszébe. Végül úgy gondolta, hogy jobb, ha nem hozza fel ezt a kényes témát. Néhány perccel később végül megérkeztek egy kisebb könyvtárba, ahol pár perc múlva elkezdődik a könyvbemutató.

– Ez az, ugye? – kérdezte a lánytól Zoro, és Robin csak bólintott erre. – Akkor ne ácsorogjunk itt! – Zoro az ajtó felé igyekezett, de Robin elengedte a kezét.

A fiatalabbik könnyes szemmel nézett a srácra. Zoro nem tudta, hogy most mitévő legyen. Mit tehetne azért, hogy ismét vidám lehessen Robin? Kérdezte magától a zöld hajú, majd Robin közelebb ment hozzá, és megölelte a meglepődött fiút.

– Robin?

– Kérlek, senpai! – monda szipogva Robin, és folytatta. – Nem szeretnék még egyszer ilyen életet élni! Nem akarok egyedül maradni...

– Értem – válaszolta Zoro, majd visszaölelte Robint. – Ne félj, nem vagy egyedül. Emlékszel, hogy mit mondtál nekik? – faggatózott kíváncsian Zoro, majd folytatta. – Namiékra és rám bármikor számíthatsz. És tudod miért? Mert barátok vagyunk. Mi pedig nem hagyjuk egymásra a másikat. Ezért ne bánkódj ezen! Ezen felül szép volt az első ütésed! Nem hittem rólad, hogy tudsz verekedni.

– A bácsikám tanított meg rá, hogy miképp védjem meg magam – mondta most már jókedvűen Robin, aki elengedte a másikat. – Azonban, ha te nem vagy mellettem, akkor sose lett volna bátorságom ezt megtenni.

– Nagy tag lehet a bácsikád! – ecsetelte vidáman Zoro.

– Igen, tényleg az! – tette hozzá Robin, és ezután bementek a könyvesboltba.

A könyvbemutató végre-valahára elkezdődött. A „Nick élete" írója kezdett bele a beszédbe. A helyszínen nem voltak többen mint hatvanan, de akik ott voltak, azok lelkesen hallgatták az írónőt. Az egész nagyjából másfél óráig tartott. Az olvasók kérdéseket tehettek fel, és a legvégén autogramért állhattak sorba. Robin alig várta, hogy sorra kerüljön. Zoro már ennyire nem volt lelkes, de a lány szerette volna, hogy a fiú is ott legyen mellette. Ők voltak az utolsók, akik az írónő elé kerültek. A középkorú hölgy csak mosolygott a fiú reakcióján. Látta rajta, hogy szeretne minél hamarabb túlesni ezen.

– Milyen névre kéritek? – kérdezte tőlük Lucia.

– Robin és Zoro – válaszolt elsőnként Robin.

– Rendben van – folytatta Lucia, és aláírta a „Nick élete" című könyvet. – A fiatalembernek tetszett a könyv?

– A mostanit nem olvastam, de a másiknak a vége nekem nem jött be – felelt őszintén a kérdésre Zoro, miközben Robin szúrós tekintettel figyelte a fiút.

– Oh, ez az első, hogy ezt hallom valakitől. De egyet kell, hogy értsek veled. A vége nekem se tetszett – tette hozzá Lucia, és aláírta Robin könyvét. – Amúgy, ha nem sértődtök meg, ti ketten nagyon hasonlítotok Nikcre és Rosera! – magyarázta lelkesen Lucia. – Kocsival jövet láttam, hogy mi volt az iskolánál. A bemutató előtt pedig mikor kinéztem az ablakon, pont észrevettem, ahogy egymást megöleltétek – mondta kuncogva a nő, amire a két ember elvörösödött.

– Ízé... Örülök, hogy személyen találkozhattam önnel. Ezt a napot bizonyára nem fogom elfelejteni – reagálta kissé elpirult orcával Robin, majd sietősen elindult a kijárat felé.

– A barátnőd nagyon aranyos! Biztos nagyon szeretheted őt, ha ide is elkísérted.

– Ez így nem teljesen igaz. Robinnal barátok vagyunk. Nem járunk – válaszolta Zoro, majd a lány után indult. – Egyébként az előbbire visszatérve: én nem vagyok olyan, mint Nick! És nem fogok lemondani „Roseról" – tette hozzá még Zoro, és elköszönt az írónőtől.

– Sok sikert, Zoro-kun! – jegyezte meg halkan Lucia, aki figyelte, ahogyan a két ember elhagyja a helyszínt.

Délutánra még lejjebb hűlt az időjárás. Kint tizenkét Celsius-fok van. Ahogy telt az idő, úgy kezdett még hűvösebb lenni. A múltkori alkalom hatására, Robin vastagabb kabátot viselt magán. Sapkát és sálat is hozott a táskájában. A kesztyűt azonban elfelejtette betenni. Érezte, hogy a kezei majd lefagynak, annyira lehűlt a levegő.

– Kell kesztyű? – kérdezte Zoro. – A kezed egyre hidegebb lesz... – Zoro ezután a kabátja zsebéből kikotorászta a kesztyűt, és Robin felé nyújtotta.

– Biztos vagy ebben? Az idő egyre rosszabb... – mondta el a saját meglátását Robin.

– Én bírom a hideget. Velem nem lesz gond – felelte magabiztosan Zoro, majd folytatta. – Ezért ne kéresd magad, vedd fel!

– Van egy jobb ötletem! – Robin az egyik kesztyűt Zoro bal kezére, míg a másikat a saját, jobb kezére húzott fel.

A csupasz, kesztyű nélkül marad kezével megfogta a fiú másik tenyerét.

– Szóval ez a te remek ötleted? – kezdett bele Zoro, aki furcsának találta a lány ötletét.

– Miért? Szerintem ez a legjobb megoldás – válaszolta nevetve Robin. – Amúgy is kellemetlenül érezném magam, ha elvettem volna mindkettőt...

– Te tudod. – zárta le a kesztyűs témát Zoro. – És merre menjünk? Vasútállomás?

– Már mennél haza? Végül is az út két órás – mondta lehangoltan Robin.

– Bár nem is tudom. – szólt ismét Zoro, miközben megköszörülte a torkát. – Otthon úgy is csak unatkoznék. Szóval ráérünk később is haza menni...

– Ez remek! Akkor menjünk! – Robin elkezdett szaladni, miközben Zorót magával ráncigálta.

– Ne siess úgy! Egyáltalán hova megyünk?

– Tudsz korcsolyázni?

– Nem nagyon. Na, ne! – Zoro most már tudta, hogy pontosan mit akar csinálni Robin. – Én nem tudok korcsolyázni! Béna vagyok!

– Ez nem probléma! – felelte vissza vidáman Robin, aki alig várta, hogy újból korcsolyázhasson.

A sok unszolás végül eredményre vezetett. Zoro felvette a korcsolyát, de a jégre már nem akart annyira rámenni. A jégcsarnokban jelenleg több, mint száz ember tartózkodott. Voltak köztük profik is, akik könnyedén, erőlködés nélkül csúszkáltak a jégen. A zöld hajú igaz felszisszent, amikor meglátta, hogy egy idegen alak csúnyán elesett a jégen, és le kellett vinni a jégpályáról. Robin ezzel szemben önfeledten korcsolyázott. Miután belejött az egészbe, Zorohóz ment.

– Gyere, senpai! – szólt hozzá kedvesen Robin, de a fiút ez nem hatotta meg.

– Én inkább itt maradnék. Te csak korcsolyázz nyugodtan! – felelte idegesen Zoro. – Ez nem az én sportom...

– Ne csináld ezt, Zoro-senpai! Gyere, fogd meg a kezem! – Robin megfogta a fiút, és a jégre húzta. – Ne legyél ennyire merev! Kicsit hajlítsd be a térdet! És a legfontosabb, hogy ne próbálj lépkedni! – igyekezte oktatni a fiút, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy ne essen el.

– Uh, basszus. – mondta rémülten Zoro. – Így jó lesz?

– Egy kicsit döntsd előre a felsőtested, mert különben hanyatt fogsz vágódni – válaszolt a kérdésre Robin. – Ha véletlenül el is esel, az a legfontosabb, hogy ne üsd be fejed. Az ujjaidra szintén vigyázz, mert ilyen eseteknél könnyen átszáguldozhatnak rajta. Ha összehúzod, akkor nem lesz baj. És, ha mégis a padlón kötsz ki, akkor a legkönnyebb úgy talpra állni, hogy térdre ereszkedsz, és mindkét kezedet a jégreteszed. Ezután a testsúlyodat... – magyarázta lelkesen Robin, amikor Zoro a fenékre huppant, a lány pedig ráesett.

Nem sérültek meg, de ezen a szituáción jót nevettek. Robin könnyedén talpra állt, és segített a barátjának két lábra állni.

– Bocsi, Robin! Mondtam, hogy béna vagyok a korcsolyázást illetően.

– Én se vagyok benne profi! Én mondjuk az első nekifutásnál eltörtem az egyik kezemet. Szóval te már jobb vagy, mint anno én – beszélt hozzá a lány, és kéz a kézben gyakorolták a korcsolyázást.

Egy órával később betértek egy áruházba, ahol vettek maguknak egy kis harapnivalót. Bementek egy helyi kávézóhoz is, ahol sok érdekes téma szóba jött. Leginkább Zoro mesélt egy vele kapcsolatos történetet, amit a lány figyelmesen végighallgatott. Olykor még fel is nevetett, annyira mókásnak találta a fiú sztoriját. 

Negyven perccel később ismét városnézésbe kezdtek bele.Útközben Robin még mindig fogta a másik tenyerét. Félt, hogy nélküle eltéved a fiú, és akkor egész nap kereshetik egymást. A senpai kedves ember, csak ne lenne ez a rossz tájékozódási képessége. Morfondírozta magában Robin, amikor az órájára nézett. Délután hat óra van, és a vonat másfél óra múlva indul.

– Nézd, egy karaoke bár! Ráadásul most van szabad szobájuk. Nincs kedved énekelni? – kérdezte a fiútól Robin.

– Felőlem. – szólt a témához Zoro. – Bár nem vagyok az a nagy éneklős típus...

– Én se vagyok ilyen beállítottságú, de szerintem mókás lesz – mondta őszintén Robin, és ketten együtt fél óráig énekeltek.

xxx

Ez a nap jó volt, bár az iskolai incidens nem hiányzott annyira, de lehet, hogy pont emiatt viselkedik ma ilyen lazán Robin. Sose hittem róla, hogy szeret énekelni. És nem csak szeret, hanem jól is csinálja. Szép hangja van.

A másik pedig, hogy végre felszabadultnak látom. Az iskolában mindig komoly, és alig nevet. Ezzel szemben ma tisztán látszik, hogy jól érezte magát. Remélem nem ez volt az utolsó alkalom, hogy így láthatom őt. Nem! Többet akarok róla tudni.

Vagy inkább csak azt szeretném, hogy kizárólag nekem mutassa meg ezt az oldalát? Ez nem elképzelhetetlen.

Bár nekem most az is elég, hogy vele lóghatok.

xxx

A karaoke utána a vasútállomás felé vették az irányt. A jegyeket megvették, és a peronnál várakoztak. A vonatuk tíz perc múlva érkezik meg Ataca-ba.

– Tetszett a város? – kérdezte kíváncsian Robin.

– Aha, nem rossz! Sok minden van itt. Bár látszik, hogy csak fele akkora, mint Magnolia. Egy rövid idő alatt körbe tudod járni a várost – ecsetelte válaszként Zoro. – Hé, Robin! Az a csaj nagyon ismerős – mutatott egy fekete hajú lány irányába, aki pont rájuk nézett.

– Ő is ott volt ma a sulinál – válaszolt vissza Robin, és látta, hogy a lány feléjük haladt.

Alvida előttük nem messze megállt.

– Sajnálom, ami ma történt! Hina mindig is utált téged. Féltékeny rád, hiszen te sokkal csinosabb vagy nála. Az is bosszantotta, hogy az övétől egy helyesebb sráccal látott meg, ami végképp felhergelte őt. Jól tetted, hogy felpofoztad. Ezzel sok embernek okoztál örömet – kezdett bele a témába Alvida.

– Nocsak, csak nem megutáltad a „kedves" barátnődet? – szólt hozzá Zoro, amikor látta, hogy Robin nem mond a másiknak egy szót se.

– Sose kedveltem, ezt nem vitatom. Azonban általános suliban sok rossz döntést hoztam, aminek az lett a következménye, hogy egy cafka miatt elvesztettem a legjobb barátomat. – válaszolt őszintén Alvida, aki lehajtott fejjel bámult maga elé. – Sajnálom, Robin! Tudom, hogy rosszul döntöttem akkor, és ezt sose fogom tudni jóvátenni. De hidd el, én nem akartam, hogy ez legyen. A kórházban én egyszer elmentem téged meglátogatni, csak az ajtóhoz érve megtorpantam. Féltem találkozni veled. Később aztán megtudtam, hogy Magnoliába költöztél. Azt hittem, hogy soha többé nem tudok veled beszélni. Ezért is lepett meg az, hogy ma újból felbukkantál a városban. Azt gondoltam, hogy nem jössz vissza Ataca-ba. A többit meg már ismered, Hina nagy pofája mindent tönkre tett.

– Értem – szólt hozzá Robin, mielőtt vett egy mély levegőt. – Legalább akkoriban volt olyan, aki aggódott értem. Jó ezt tudni! – válaszolta mosolygósan Robin, ami meglepte a két embert.

– Robin... – Alvida furcsállta a lány reakcióját. Azt hitte, hogy dühös lesz vagy sírni fog ezt hallva.

Ehelyett csak mosolygott, és szorosan fogta a másik kezét.

– Bizonyára meglepő, hogy ezt mondom, de emiatt már nem szeretnék több könnyet hullajtani. Mindenesetre boldog vagyok, hogy ezt most elmondtad nekem! Remélem, legközelebb már nem egy múlttal kapcsolatos hibáért akarsz velem szóba állni! – magyarázta kedves hangnemben Robin. – Viszlát, Alvida! Senpai, mehetünk? – kérdezte a srácot Robin, miután a peronra megérkezett a Magnoliába tartó vonat.

– Ja, menjünk – válaszolta Zoro. – Viszlát, Alvida! A helyedben amúgy más barátokat keresnék, mert a mostaniak elég gyatrának tűnnek.

– Megfogadom a tanácsod. Te pedig vigyázz a barátnődre! Viszlát, srácok! – Alvida ezután otthagyta őket, és várt a saját vonatára.

– Hé, ő nem is a... – mondta volna Zoro, de a lány gyorsan odébbállt.

A kalauz lekezelte jegyüket, és egy perc múlva már indultak is Magnolia felé. Robin megint az ablak melletti helyet választotta. Zoro pihenni szeretett volna, de akadt egy kis bökkenő. Robin még mindig nem engedte el a kezét.

– Izé, most már nem kell fognod a kezem! A vonaton csak nem fogok eltévedni.

– Bocsi, senpai! Nem baj, ha egy kicsit még így maradunk? – nézett rá csillogó szemekkel Robin, amire a másik nem tudott nemet mondani. – Amúgy élvezted a könyvbemutatót?

– Igen, élveztem! Ez a nap egy-két bökkenő ellenére nagyon jól eltelt. Viszont szereztem néhány életre szóló élményt. Jól kezdődik a december. Kíváncsian várom, hogy mit tartogat még számomra ez a hónap – válaszolt vidáman Zoro.

– Én is nagyon várom – felelte Robin szintén jókedvűen, miközben egymás szemébe néztek.

xxx

Úgy megcsókolnám őt! Ma tényleg úgy tűnt, mintha ketten valóban egy pár lennénk. De tudom, hogy csak barátok vagyunk... Barátok...

xxx

– Senpai, emlékszel, hogy mit ígértél a szalagavatón? – törte meg a meghitt pillanatot Robin. – Tudod, amit a könyvtárban mondtál nekem.

– Persze, hogy emlékszem. Kitaláltad végre, hogy mit szeretnél még kérni?

– Ühüm – bólintott Robin, miközben Zoro figyelte őt. – Mi ketten... Tudod... Együtt elmehetnénk egy... – dadogta idegesen Robin, és közben egyre jobban elvörösödött.

– Tippelek: egy másik könyvbemutatóra? – tette fel a kérdést Zoro, aki szintén érezte, hogy egyre jobban elpirul az imént hangzottaktól.

– Nem! – válaszolt határozottan a kérdésre Robin. – Egy randi... – szólt ismét félénken a lány.

– Mi? Az utóbbit nem értettem. Ismételd meg! – kérlelte a másikat Zoro, és közelebb hajolt hozzá.

– Zoro-senpai! Van kedved velem jövő hét szombaton randizni? – kérdezte vörös fejjel Robin, amitől Zorónak tágra nyílt a szeme.

– Randi? Komolyan? Velem? – Zoróban több kérdés is felmerült, de váratlanul Robin egy csókkal elhallgattatta a fiút.

– Sajnálom! Túl rámenős voltam! Ne haragudj, sen... – Robin szeretett volna bocsánatot kérni, de ezzel szemben most Zoro volt az, aki viszonozta csókot.

– Igen. Szeretnék veled elmenni egy randevúra. Bár szerintem ezt a mostani nap is úgy telt, mintha mi ketten randiznánk.

– Nem, a mostani csak egy könyvbemutató volt, amire két barát ment el – felelte kedélyesen Robin, amin Zoro csak nevetett. – A következő alkalom más lesz!

Később Robin a fiú vállára hajtotta a fejét, és úgy aludt az út végéig. Zoro pedig belegondolt abba, hogy neki hamarabb lesz barátnője, mint a szoknyapecér kuktának... Alig várja, hogy ezzel szekálhassa majd Sanjit Gondolta magában, és észrevette, hogy Robin még mindig nem engedte el a kezét...