Zeref nem akart hinni a szemének. Azt gondolta, hogy végre-valahára véget ért a küzdelem. Viszont Natsu ismét talpon van. Bosszantotta a férfit, hogy az öccse ennyire makacsul ragaszkodik a győzelemhez. De amit Doflamingo mondott az előbb... Hogy értette, hogy mindegyikük megússza a börtönt? Mire készül a One Piece igazgatója? Zeref hiába töprengett, sehogy se találta a választ a kérdésire.

– Sensei? Maga mit keres itt? – kérdezték meglepődve Grayék, akik nem tudták, hogy pontosan miért van itt az egykori igazgatójuk.

– Elég szarul néztek ki! Mi a francért verettétek meg magatokat? Tudtam, hogy hülyék vagytok, na de ennyire? – szólt hozzájuk gúnyolódva Doflamingo.

– Miért? Jobb lenne az, ha helyettünk inkább Natsu menne a börtönbe? Mi öten évek óta együtt vagyunk, és közösen sok nehézséget gyűrtünk le. Természetes, hogy mindent megteszünk a másikért – válaszolt vissza határozottamGray.

– Azzal nincs semmi gond, hogy ti ennyire vigyáztok a másikra. Viszont legalább ne hagytátok volna magatokat szarrá verni! Szerencsétek van, hogy itt vagyok. Legyen bármi is a harc kimenetele, nem lesz belőle problémátok. És ezt köszönjétek meg a két Dragneel fivérnek. Sose hittem volna, hogy az idézetem még kapóra jön.

„Az ember együtt kell éljen elkövetett hibáival egy életen át. Ez a büntetése, amiért nem ismeri fel idejében az emberi élet legfontosabb törvényét. Hogy felelősek vagyunk minden kimondott szavunkért és minden ki nem mondott szavunkért is, felelősek vagyunk ezeken a kimondott vagy elhallgatott szavainkon keresztül úgy a magunk, mint a körülöttünk lévők jövendőjéért."

Számtalanszor hangzott már ez el tőlem, és Natsu szépen megjegyezte. A legjobb pedig, hogy Gerardnak egyszer elmondta, hogy kitől hallotta ezt. Tudtam, hogy ellopták az aktátokat. Csak azzal nem voltam tisztában, hogy pontosan ki a tettes... 

Szóval Zeref áll a háttérben. Ez kellemetlenül fog hangzani neked, de nem csak te szeretted megfigyelni az embereket. Bizony, én is tudok rólad egy-két érdekes dolgot. Ha nem adod vissza szépen az aktámat, akkor készülj fel, mert ezután a rendőrségen fogsz kikötni – mondta Doflamingo eleinte a srácoknak, majd Zerefnek, aki feszülten figyelte a férfit.

– Ezek szerint megússzuk? – kérdezte tőle döbbenten Luffy. – Egyikünk se fog börtönbe kerülni?

– Jól mondod, ez a helyzet – felelte jókedvűen a férfi.

– Ugye te is hallottad? – kiabált Sanji a társához. – Most már nem kell aggódnod!

– Menj, és verd le azt a rohadékot! – buzdította lelkesen Zoro.

– Légy átkozott, Doflamingo! – Zeref feléje iramodott, de Natsu előtte termett, és megragadta a fiatal férfit. – Natsu? – nézett rá értetlenül.

– Vége van! Ennyi volt! – Natsu hasba térdelte Zerefet. – Vége van! – ismételte el újból, és megint gyomorszájon ütötte a másikat.

Natsu ezután újfent beletérdelt, és egy jobbossal kiütötte Zerefet. Az eleinte dühös ember most nem érzett haragot Natsu iránt. Meg se próbált feltápászkodni. Behunyta a szemét, és hallgatta, ahogyan a játékvezető szép lassan visszaszámol.

xxx

Igaza van, tényleg ennyi volt. Nem számoltam azzal a következménnyel, hogy Doflamingo is felbukkan ma itt. Ezt most én szúrtam el! Peches ürge vagyok... Irigy vagyok rád, Natsu! Remek barátaid vannak.

xxx

– Sajnálom, Natsu... – beszélt halkan, könnyekkel teli szemekkel Zeref, és az öccse ezt hallva rápillantott.

A bíró nem sokkal ezután lefújta a mérkőzést. A tömeg őrjöngött. A Neveletlen bagázs nyerte meg a bajnokságot. Gatz lelkesen tudósította az embereknek, akik nem hiszik, hogy valaha is látni fognak egy ehhez hasonló döntőt, mint amilyen a mostani volt. Azuma felállt a kispadról, majd Doflamingo felé vette az irányt.

– Tessék, itt a kölykök aktája! – Azuma átnyújtotta a bizonyítékokat a férfinak, aki örömmel vette el azt tőle.

– Nagyon könnyen visszaadtátok... Ugye nincs másolat róla? – puhatolózott kíváncsian Doflamingo.

– Nincsen! Nem csináltunk ebből több példányt. Egyébként is, a megállapodás szerint ezt kell tennünk – felelt határozottan a kérdésre Azuma.

– Ez nem így van! Zeref azt mondta nekünk, hogy a vereség esetén mi megyünk börtönbe! Ha nyerünk, akkor meg Natsu jár porul – mondta felbőszülve Gray, aki mellett ott volt a másik három társa is.

– Valóban? Pedig a főnök ma reggel ezt mondta nekem: bármi is legyen a meccs végeredménye, mindenféle balhé nélkül add vissza nekik az összes aktát! Amint láthatjátok, én teljesítettem a feladatomat – tájékoztatta őket a jelenlegi helyzetről Azuma, majd Zerefhez bandukolt.

Zeref nemrég ismét két lábra állt, és le se vette a tekintetét az öccséről. Egy perc néma csend után sarkon fordult, majd a társaival együtt odébbállt. Natsu még utánanézett, majd szintén megfordult. A barátai voltak előtte, akik csak mosolyogtak rajta.

– Nem tudom, hogy hol is kezdjem... – kezdett bele idegesen Natsu. – Nem akartalak titeket nehéz helyzetbe hozni... – folytatta volna bocsánatkérést, de elcsuklott a hangja.

– Nehéz volt magadban tartani, igaz? – kérdezte tőle Gray.

– Sajnálom, srácok! – ecsetelte sírva Natsu, aki nem bírta tovább visszafojtani könnyeit. – Nem akartam, hogy bármelyikünk is börtönbe kerüljön! – Natsu ezután bőgve odaugrott hozzájuk, és sikertelenül próbálta egyszerre megölelnie a barátait.

– Semmi baj! Most már vége – válaszolták vissza Zoróék, akik boldogok voltak, hogy megoldódott a helyzetük.

Gerardot a barátnője ölelte magához szorosan, miközben a társai megdicsérték, hogy milyen remek munkát végzett. Nami is boldogan vetette magát a barátja karjai közé. A lány nem tudta eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevesen. Ezért kombinálta a kettőt, és egy jó ideg nem engedte el Luffyt.

Zorót édesanyja, Bellmer ölelte magához. A nő nagyon aggódott, hogy esetleg valami komolyabb baj történt a fiával. Szerencsére a sérülései néhány napon belül helyre fognak jönni. Vagyis Zoro nagyon reménykedett, hogy így fog történni. Natsu szintén a barátnőjével volt. Azonban most leginkább Natsu sírt, és Lucy igyekezte megnyugtatni a fiúját.

Gray és Sanji az osztálytársaikkal pacsiztak le, vagy éppen ölelték meg egymást egy rövid ideig. Az ünnepség gyorsan lezajlott, és a győztesek átvették az aranyérmet. A második helyezett csapata viszont nem várta meg a díjátadót.

Ezután a gyengélkedőre mentek, és ott egyenként kivizsgálta őket az orvos. Natsu ment be utoljára. A barátai kint várakoztak, míg az orvos alaposan megvizsgálta a sérüléseit.

– Úgy látom a barátaid közül te vagy a legjobb állapotban. Azonban ahogyan őket, úgy téged is megkérlek, hogy legalább két napot maradj otthon. Esetleg, ha netalántán mégis lenne valami panaszod, akkor minél hamarabb menj kórházba! De ahogy az előbb említettem, te szerencsés vagy – magyarázta neki az orvos, amit Natsu figyelmesen végighallgatott.

– Értem, ennek örülök! Akkor mehetek?

– Várj egy kicsit! – szólt hozzá egy ismerős hang. – Beszélnünk kell!

– Zeref? – pattant fel a helyéről Natsu. – Hogy a francba kerültél ide?

– Ne aggódjon, fiatalember! Én engedtem meg neki, hogy rejtőzzön el addig, míg ön sorra nem kerül – szólt a témához a doktor. – A helyében meghallgatnám, hogy mit akar mondani magának Zeref-kun – tette még hozzá megjegyzésként, és otthagyta a szobában a két embert.

– Hallom, minden oké veled – törte meg a néma csendet Zeref.

– Ja, jól vagyok – válaszolt röviden Natsu. – Mit akarsz még? Aggódtál, hogy valami komolyabb bajom van?

– Egy francokat! Csak tudatni akartam veled, hogy többé nem bolygatom tovább az életed. Ahogyan Gerardét sem! A barátaidat szintúgy békén hagyom.

– Miért tennél te ilyet? Egy órája még nem ezt mondtad.

– Hogy miért? – kérdezett vissza Zeref. – Mert igazad volt. Valóban nem ti vagytok a hibások.

– Mármint?

– Nem tudtam, hogy ennyire megveti a „rendes" gyermekeit is – felelt őszintén a kérdésre Zeref, majd folytatta. – Igneel valóban gonosz ember! Engem utál, ezzel mindig is tisztában voltam. De nem értem, hogy titeket miért gyűlöl annyira? Bár őt ismerve, neki nem kell különösebben ok arra, hogy megvesse a másikat.

– Ez igaz! Ellenben miért most változott meg a rólunk alkotott véleményed? – faggatózott továbbra is Natsu, aki nem hagyta annyiban ezt a témát.

– Fúú... – sóhajtott egy nagyot Zeref. – Nem akarok ebbe részletesen belemenni. Talán az fogott meg annyira, hogy ti öten mindent hajlandóak vagytok feláldozni a másikért. Ilyet pedig még sose tapasztaltam. Vagyis a barátaim halála óta nem éreztem így.

– Értem. Ezek szerint te se vagy olyan rossz ember, mint ahogyan azt eddig hittem...

– Nem! Én még mindig rossz vagyok! – szólt közbe határozottan Zeref. – Továbbra sem mondok le arról a célomról, hogy tönkre tegyem az apánkat! Sőt, ha nagyon felbassz agyilag, akkor lehet, hogy kicsinálom...

– Nem kéne ezt tenned! Tudom, hogy egy szemétláda az öreg, de akkor is! Tönkre teszed a jövődet...

– Mi van? Te aggódsz értem? – kérdezte jókedvűen Zeref. – Ne legyél bolond! Nemrég még ellenségek voltunk!

– Nem tehetek róla! A meccs vége óta másképp vélekedem rólad. Meg amit a társad mondott...

– Áh, az aktáról beszélsz? – kérdezte kíváncsian Zeref, Natsu pedig válasz gyanánt csak biccentett egyet. – Az csak kitaláció volt a részünkről. Hiszen ciki, hogy kikaptunk egy középiskolás csapattól.

– Én szerintem ez nem igaz! A meccs alapján azt lehetett észrevenni, hogy te valamilyen reakciót vársz el tőlünk. Igyekeztél a barátaim ellen fordítani. Ezzel szemben ők nem úgy reagáltak, mint amit te elvártál volna. Bár az előbb pont te magad mondtad, hogy nem sok ilyen emberrel találkoztál –kezdett bele a magyarázatba Natsu,  amit a másik csöndben, figyelmesen végig hallgatott. – Egy átlagember megtudva az igazat, valóban arra törekedne, hogy a másik jusson a börtönbe. Az emberek nem akarják elveszíteni a szabadságukat. De mi nem vagyunk komplettek! Ezért mi nem úgy gondolkodunk, mint az „átlagos" ember. A lényeg az, hogy te teszteltél bennünket! Az biztos, hogy eleinte nem kedveltél engem és Geradot, de szerintem meg akartál győződni arról, hogy mi nem vagyunk olyanok, mint az apánk! Jól gondolom, Mr. Rossz fiú?

– Igazad van! Ti tényleg lököttek vagytok – válaszolta nevetve Zeref. – Érdekes gondolatok, mit ne mondjak. Ellenben lassan készülődnöm kell. A barátaid nem néznék azt jó szemmel, ha most meglátnának engem.

– Az biztos! Szerencséd, hogy a csajom nincs itt! Ő különösen haragszik rád – reagálta vigyorogva Natsu.

– Lucy Heartfilia? Nem csodálkozom ezen. Engem sokan utálnak. Amúgy tényleg érdekes barátnőd van...

– Ezt hogy érted? – kérdezte csodálkozva a fiatalabbik.

– Elég a mellébeszélésből! Nincs időm hallgatni a hülyeségeidet! Most megdöglesz, Natsu Dragneel! – Zeref emelkedett hangnemben kezdett beszélni, amikor a szekrényből egy másik ember ugrott ki.

– Ne! Ne tedd! – Lucy ugrott ki a szekrényből, és Natsu elé szaladt.

– Lucy? Mit keresel itt? – nézett rá döbbenten Natsu.

– Nem engedem, hogy bántsd Natsut! Csak egy sikítás, és mindenki itt lesz – szólt a férfihez Lucy, de az csak idétlenül nevetett rajta.

– Látod? Erről beszéltem. Kíváncsi voltam, hogy mikor jön ki a szekrényből – kezdett bele a témába jókedvűen Zeref. – Ne izgulj, Lucy. Nem fogom bántani Natsut.

– Ne hazudj! – förmedt rá dühösen Lucy.

– Semmi baj, Lucy! – fogta meg a lány kezeit Natsu. – Nem hazudik! Bár az meglep, hogy itt talállak...

– Ízé... – hebegte kínosan a lány. – Féltem, hogy valami komolyabb sérülésed van... – Lucy lehajtott fejjel bámult maga elé.

– Ühüm... Bocsánat, hogy megzavarom ezt a meghitt beszélgetést, de én mennék! Viszlát, Natsu! Sok sikert kívánok neked az életben! – búcsúzkodott Zeref, és az ajtó felé vette az irányt.

– Zeref! Fogjuk még egymást látni? – kérdezte tőle Natsu, aki elengedte a barátnője kezét. – Mert ez most úgy hangzott, mintha sose látnánk viszont a másikat.

– Jobb lenne, ha nem találkoznánk. Az én életem zűrös, és tele van veszélyekkel. Inkább felejts el engem, és tégy úgy, mint aki nem létezne... – ecsetelte Zeref, de Lucy közelebb lépett hozzá, és lekevert neki egy pofont.

– Lucy! – Natsu kérdőre akarta vonni a lányt, de az nem hagyta kibontakozni.

– Vond vissza! – kezdett bele dühösen Lucy. – Vond vissza azt, amit az előbb mondtál! Nem szeretem, ha valaki nyíltan hazudik az érzelmeiről! Ha valóban azt akarod, hogy elfelejtsen téged, akkor miért vagy itt? Elmondani azt, hogy többé nem háborgatsz minket?

Ezt egy sima levélben is közölhetted volna. Úgy is elolvasnánk, mert mi egyébként is kíváncsi természettel vagyunk megáldva. Érdekel, hogy mi van a másikkal... Azonban abban biztos vagyok, hogy Natsut valóban nem akartad magaddal ráncigálni! Győzelem vagy vereség.

Téged ez nem érdekelt! Jól mondta az előbb Natsu: meg akartál bizonyosodni arról, hogy a testvéreid csakugyan rendesek. Nem olyanok, mint az édesapátok! A társad nem hazudott Doflamingónak! Valóban azt mondtad neki akkor. Te nem vagy olyan rossz ember, mint amilyenek állítod magad. Viszont jónak se mondanálak...

A másik pedig: ott vannak a barátaik. Milyen emberek? Számíthatnak rájuk? Érdekelt a reakciójuk. Ez okból verekedtél össze Ace-sannékkal két hete. A verseny átszervezése is ezt a célt szolgálta. Bár Stingnél túlságosan is messzire mentél!

Te egy olyan pasas vagy, akit foglalkoztat az emberek viselkedése. Mit tesznek, ha baj van? Cserbenhagyják? Segítenek rajta? Miután meggyőződtél mindenről, nem álltál fel a tatamiról.

Az orvosi szobában meg azért rejtőztél el, mert érdekelt, hogy nem történt-e komolyabb bajuk! Ez ügyben egyformák vagyunk. Szóval tényleg nem szeretnéd tartani a kapcsolatod a testvéreiddel? Bűnözőként akarsz tovább élni? Viszont ez az élet nem helyes! És, ha a közel jövőben sikerül is a terved, utána mit fogsz tenni? Keresel más tagot, akit tönkre tehetsz? Vagy felhagysz az eddigi életmóddal, és új életet kezdesz? – Lucy beszéde alatt Zeref egyszer sem szólalt meg.

– Kedves lány vagy, Lucy Heartfilia! – mondta egy rövid mosollyal az arcán Zeref, miközben megpaskolta a lány fejét. – Bár egy valamire nem jöttem rá: egy ilyen okos, dögös csaj miképp szerethetett bele egy olyan bolond emberbe, mint amilyen az öcsém? – kérdezte emelkedett hangulatban a férfi, amin a másik csak kacagott.

– Elmondom, ha majd újból találkozol Natsuval! – felelte jókedvűen Lucy.

– Oh, még ravasz is! – tette hozzá viccesen Zeref, miközben Natsu odalépett hozzájuk, és hátulról megölelte Lucyt.

– Hé, ne kezdj el flörtölni a csajommal! Ő az enyém! Keress magadnak más lányt! Mondjuk legközelebb őt is szívesen látnánk – csatlakozott a beszélgetésbe Natsu, aki féltékeny volt, hogy a bátyja ennyire jól kijön Lucyvel.

– Ezek szerint tartani akarod velem a kapcsolatot? Ám legyen, itt van két névjegy. Nem tudom, hogy mikor találkozunk újból. Lehet ez egy hét, vagy akár egy év is! Ki tudja, mit hoz a jövő... – kezdett bele a búcsúzkodásba Zeref, majd eg rövid szünet követően folytatta. – Natsu, valamit megígérek neked: ha bajban vagy, csak hívj fel! Nem tudom, milyen egy rendes báty, de igyekezni fogok! Ha pedig befejeztem azt, amit elkezdtem... Úgy lesz, ahogy Lucy-chan mondta! Új életet kezdek! Ezzel szemben most már komolyan mennem kell. Van még egy ember, akitől bocsánatot kell kérnem. Ha jól emlékszem, a srác neve Sting Eucliffe... Mindegy, ez az én bajom. Viszlát, srácok! Vigyázzatok magatokra! – köszönt el tőlük Zeref, majd otthagyta a két fiatalt a szobában.

– Remélem, nem fog sokáig bűnözőként élni. Jobb életet érdemel – kezdett bele jókedvűen Natsu. – De várjunk csak! Mi az, hogy Lucy-chan? A mocsok! Ennyire még nem jó a viszonyunk!

– Tényleg most akarsz féltékenykedni? – kérdezett vissza Lucy, közben pedig gyengéden fejbe vágta a másikat. – Bár meg kell hagyni, jóképű bátyád van. De most már ideje mennünk. A többiek már csak ránk várnak – kötekedett a fiújával Lucy, ám Natsu elkapta a kezénél fogva, és az ágyra teperte őt.

– Ejnye, Baby! – szólt hozzá Natsu, és lágyan megcsókolta a lány ajkait.

– Natsu, ne csináld! Ez nem a legmegfelelőbb pillanat! Bárki megláthat minket! – Lucy kevés ellenállást tanúsítva „igyekezett" kiszabadulni a fogságból, de a fiú nem hagyta őt elmenni.

– Szóval, jóképű bátyám van? – puhatolózott kíváncsian Natsu, majd ismét megcsókolta a lányt. – De lásd be, azért én se vagyok annyira rossz!

– Bizony, te is helyesnek tűnsz. Sőt, sose láttam még ennyire jóvágású pasit! Van barátnőd? Mert ellenkező esetben én szívesen betölteném ezt a pozíciót – válaszolt vissza Lucy, és viszonozta a csókot.

– Oh, ez jól hangzik! Hölgyem, most nyerte meg álmai férfiját! – reagált a lány kijelentésére Natsu, és Lucyvel romantikázott egy rövid ideig. Hiszen nem akarták azt, hogy a barátaik véletlenül benyissanak hozzájuk. Bár valamit ők se vettek észre, annyira belemerültek a szerelmeskedésbe...

 – Szép is a szerelem... – kezdett bele sugdolózva Sanji, amivel a többiek is egyetértettek. – Mindenesetre Lucy-chan nagyon szexi... – tette hozzá még megjegyzésképp Sanji, amikor Gray hátulról fejbe verte az idétlenül vigyorgó, perverz barátját.

 – Tyűha, ez nem semmi! – szólt a témához Luffy, aki döbbenten nézte a két embert. – Úgy tűnik, várnunk kell az indulással... – Luffy ezután kínosan a szeme elé húzta a szalmakalapját.

 – Hülyék, hagyjuk már őket kettesben! – adta ki az utasítást Zoro, aki a látottaktól teljesen elpirult. – Istenem, legalább zárták volna be normálisan az ajtót...

– Na, ez is egy olyan történet lesz, amit soha, de soha nem fogunk felhozni kettejük előtt. Sőt, erről senkinek sem beszélhetünk még véletlenül se! Most pedig húzzunk innen, míg nem késő.– mondta el a határozott véleményét Gray, majd óvatosan, halkan bezárta az ajtót. 

A négy srác ezután vörös arccal, fütyörészve a folyóson járkált fel-alá, és közben senkinek se hagyták, hogy belépjen a gyengélkedőbe...

xxx

A Fairy Tail középiskolában három ember tartózkodott. Vasárnap volt ugyan, de ők megtehették azt, hogy még aznap is az épületben időzzenek. Fiatal korukban nem egy balhéban benne voltak. Mára valamelyest megváltoztak, de a heccelődés egymással sose maradhatott el. Az igazgató irodájában kényelmesen elhelyezkedtek, és jókedvűen beszélgettek.

– Hé, Mihawk! Nem akarsz velem cserélni? Én elleszek itt, te pedig mehetsz az én sulimba – beszélt hozzá kötekedve Doflamingo.

– Köszi, de inkább passzolnám a lehetőséget! Amúgy rendes vagy, hogy megoldottál egy problémát. Én nem tudtam arról, hogy ellopták az aktát. A srácok komoly bajba kerülhettek volna... – válaszolt vissza Mihawk.

– Zereffel mi lesz? Azt mondtad, hogy te is gyűjtöttél róla néhány dolgot. Börtönbe akarod küldeni? – kérdezte a szőkét Gildarts, miközben jóízűen kortyolgatta az italát.

– Beszéltem vele! Nem okoz több galibát! Egyébként se rossz a srác. Egyszerűen csak nehéz élet áll mögötte – fejtette ki a véleményét Doflamingo. – Egyébiránt kellemes csalódást okoztak a kölykök. Sokat változtak, mióta a Fairy Tailbe járnak.

– Új környezet, új élet! – tette hozzá Mihawk. – Bár még nem tökéletesek.

– Ugyan már, srácok! Egy-két csínytevés belefér! – mondta örömteli hangulatban Gildarts. – A fiúk mindent megtesznek, hogy még jobbak legyenek. Régen mondjuk nem foglalkoztak másokkal. Ma meg? Sok embernek segítettek, akik mára a barátaik lettek. És lehet az is közrejátszik, hogy a bunyók helyett inkább a lányokat hajkurásszák. De ez így van rendjén! Kettő már talált maga mellé egy megbízható lányt. A másik három még kérdéses eset...

– Én úgy vettem észre, hogy Graynek tetszik Juvia. Nem mondom, Graynek nagyon össze kell szednie magát! – szólt közbe Mihawk, aki szintén kortyolgatott az italából.

– Juvia-chan? Áh, Mr. Kaszinó lánya! Az szép lesz. Azzal a bolonddal se beszéltem már egy jó ideje. Bár amilyen természete van... – Doflamingo ismerte Juvia apját, hiszen régen sokat lógtak együtt. – Gray helyében nagyon óvatos lennék. Ha valami rosszat tesz a lánnyal, azt keservesen megkeserüli...

– Ez már nem a mi bajunk! Majd megtapasztalja, hogy milyen a „leendő" apósa – mondta nekik Mihawk, amin mindhárman elnevették magukat. – És, mi újság az öcséddel?

– Corazonnal? A fővárosban él már egy jó ideje. Legutóbb egy éve láttam – válaszolt a kérdésre Doflamingo. – Majd valamikor össze kéne szedni a régi bandát! Rég volt már, hogy mind a heten egy helyen lettünk volna...

– Ez jól hangzik! Rendezzünk egy ivóversenyt, ahol kiderül, hogy ki mennyit erősödött – szólt a témához Gildarts.

– Sima győzelem! – gúnyolódott a barátján Mihawk. – De ehhez az kell, hogy az öcséd újból felbukkanjon a városban. Amióta katonának állt, nem sokat találkoztam vele.

– Nem csak te, én se látom annyira. Pedig elvileg én is az vagyok! – felelt őszintén Gildarts. – De nincs mit tenni. Neki más küldetése van.

– Tényleg, Gildarts! Még mindig nem találtad meg azt a bizonyos személyt? Bár jobban járnánk, ha végre-valahára megtalálnád „Fiore első számú bűnözőjét". Az a tag nagyon veszélyes – mondta el a meglátását Doflamingo.

– Tudom, de eddig még nem sikerült megtalálni a rejtekhelyét. Bár mostanában nincs is annyi időm ezzel foglalkozni. Az érettségi után már több időm lesz. Elsőnek azt akarom, hogy az osztályom minden egyes tagja sikeresen leérettségizzen.

– Meg lesz az, ne aggódj! És visszatérve az előbbi témához: valaki tudja, hogy mi van Buggyval? – érdeklődött kíváncsian Mihawk.

– Passz! Azt a hülyét nagyon régen nem láttam. Azzal se vagyok tisztában, hogy mivel foglalkozik... – reagált elsőnként Doflamingo.

– Elvileg ő is hadseregnél dolgozik, mint hivatásos kém! – szólt a témához Gildarts. – Az öcsém bizonyára többet tudna róla dumálni, hiszen régen mindig ők ketten keveredtek a legtöbb balhéba...

– Tényleg nagyon szarul áll ez az ország, ha már a bolondokat is felveszik a hadseregbe! Mindenesetre alig várom, hogy újból együtt legyen a banda – zárta le a témát Mihawk, és késő estig múlatták az időt.