Luffy elsőként támadott Zerefre. A idősebbik könnyedén hárította az ütését, majd viszonozva egy jobbossal arrébb lökte magától Luffyt. A társai se voltak restek, és három irányból mentek neki a férfinak. Sanji becsúszva akarta kigáncsolni Zerefet, de az még idejében felugrott. A talajtól elrugaszkodott embert Zoro ütötte meg elsőnek, és Gray egy röpke másodperc után szintén megütötte őt.

Hátrébb esett, ezzel szemben gyorsan talpra állt. Mozgékonyságának köszönhetően kikerülte az újabb csapásokat és visszatámadott. Zoro és Gray védekezésre kényszerült. Segítségükre sietett Luffy és Sanji, akik újból támadásba lendültek. A fekete hajú gyomortájékon rúgta Sanjit, aki röptében magával vitte az éppen mögötte álló Luffyt.

A kegyelemdöfés azonban elmaradt, mert Gray egy óvatlan pillanatában hátulról lefogta Zerefet. Zoro pedig lendületből érkezve hason, és ezután arcon ütötte az ellenfelüket. A vetélytársuk ellenben nem hagyta ezt annyiban. Hátra fejelt, amivel eltalálta Grayt, majd könyökkel homlokon vágta a fiút. Ettől az ütéstől Gray fenékre huppant. Kínjában a fejét fogta. A meglepődött Zorót megragadta a nyakánál fogva, és erőből földhöz vágta. A másik kettő ezt látván segítségükre sietett, bár ők se tudták megfékezni az ellenlábasukat.

– Mire vártok? Ezzel az erővel akartok lenyomni engem? – kérdezte tőlük gúnyolódva Zeref. – A helyetekben azonban befejezném a küzdelmet. Ha feladjátok, akkor meg tudnátok menteni a gyáva haverotokat. Egyébiránt szánalmas, hogy nem mert ma eljönni...

– Mi a francról beszélsz, te rohadék? – kérdezte vissza ingerülten Gray, és egyedül nekirontott a Grimoire Heart kapitányának. – És Natsu egyáltalán nem gyáva! Nemsokára itt lesz, és látni fogja, hogy miképp verünk le téged.

– Most még ezt mondod, de vajon később is ragaszkodni fogsz a véleményedhez? – Zeref hárítva az ütést, állon ütötte Grayt. – Szerintem, ha megtudjátok az igazat, akkor nem fogtok tovább annyira lelkesen küzdeni.

– Mi a fenéről dumálsz? Ebből egy mukkot se lehet érteni! – Sanji bízva a lábai erejében, teljes erőből oldalba rúgta Zerefet.

– Pedig egy nyelvet beszélünk. Viszont akkor vázolom, hogy mi a helyzet: ha nyertek, Natsu börtönbe kerül! Ellenben, ha elvesztitek a mérkőzést, akkor helyette ti négyen kerültük a rács mögé! Nos, mihez kezdtek? – Zeref a rúgás nagy részét hárította, így nem sérült meg komolyabban.

– Mi? – mondta döbbenten Luffy, aki nem akart hinni a fülének. – Ez nem lehet...

– Hiába ez a rémült tekintet, egyáltalán nem tud meghatni!  – szólt közbe magabiztosan Zererf. – Köszönjétek meg Natsunak! Ha ő nem lenne, most nem lennétek ekkora pácban.

– Fogd be! – kiabálta dühösen Luffy, és arcon csapta a másikat. – Szóval emiatt volt ilyen rosszkedvű? Ez megbocsáthatatlan! – tette hozzá dühösen Luffy, és térdre ereszkedett.

– Luffy? – nézett rá Zoro, aki szintén meghökkenve figyelte az eseményeket.

– Látod? Natsu elfogadta a feltételeimet, és nem érdekelte, hogy mi lesz a ti sorsotok! Leszarja, hogy mi lesz veletek! Ez még jobban alátámasztja azt, hogy most sincs itt. Márpedig ez egy fontos küzdelem, jól mondom? – kezdett bele a beszédbe Zeref, miközben megállás nélkül kacagott rajtuk.

– Dögölj meg! – Gray fogcsikorgatva lódult meg a másikhoz.

Azonban egy váratlan dolog történt. Mielőtt befejezhette volna az ütést, Gray nem sokkal a riválisa feje előtt visszarántotta a kezét. A nézők, a csapattársai, de maga Zeref is meglepődve tekintett rá.

– Sajnálom, srácok! Nem tudom megtenni – jelentette ki búskomoran Gray. – Az előbbi infó engem is váratlanul ért. Viszont, ha valóban igazat beszél ez a rohadék, akkor nem akarok tovább harcolni. Ha nyerünk, akkor Natsu börtönbe kerül? Nekem ennyit nem ér meg a győzelem! Inkább a börtönben sínylődök meg, de nem fogom a legjobb barátom jövőjét tönkre tenni! Luffy, Sanji és Zoro, ti miképp vélekedtek erről?

– Az előbb már mondtam: ez megbocsáthatatlan! És ez nem Natsunak szólt. Ha ez az ára, hogy valamelyikünk megússza a börtönt... Ám legyen, én se folytatom tovább! – válaszolt elsőnként a kérdésre Luffy.

– Biztos vagy ebben? Hármunknak még hagyján, de neked ott van Nami-chan. Lemondanál róla? – érdeklődött tőle Sanji.

– Nem akarok lemondani Namiról! – felelt vissza határozottan Luffy. – Viszont tudsz jobb ötletet? Natsu nekem egy családtag! Muszáj segítenem rajta, legyen akármilyen nehéz helyzetben

– Ezzel nem vagy egyedül. Tudom, hogy Natsunak nem volt más választása. Lehet egyébként az is, hogy gondolkodás nélkül belement az egészbe! De ilyet csak azért tenne, mert úgy gondolja, hogy nyerhet Zeref ellen. Végig abban hisz, hogy ő fog helyettünk börtönbe menni – kapcsolódott be a témába Zoro. – Amúgy én se vagyok hajlandó tovább bunyózni!

– Ne értsetek félre, srácok! Természetesen én is ugyanígy döntöttem. Én se csinálom tovább! – Sanji a társaihoz hasonlóan, nem szeretett volna tovább harcolni.

– Bolondok! Nem értitek? Natsu miatt mindegyikőtök a sittre kerül! Neki pedig muszáj lesz ezután csatlakoznia hozzám – kiabált hozzájuk feldúlt állapotban Zeref, majd elsőként Luffyt ütötte arcon.

Ellenállás nélkül kapta be a támadást. Nem is igyekezte azt kivédeni.

– Itt egyedül te vagy a bolond! Halálra verhetsz minket, de mi akkor se fogunk megütni téged – felelte neki Luffy, miközben letörölte a vért a szájáról.

– Ti esztelen barmok! – mondta dühösen Zeref, majd mind a négy embernek bemosott egymás után.

Ők ellenben mindig talpra álltak, és várták az újabb csapásokat. Öt perce mehetett ez, amikor egy éles hang kizökkentette az egyoldalú harcot.

– Könyörgöm, srácok! Hagyjátok abba! Ne csináljátok ezt tovább! – Natsu érkezett meg, és látta, hogy a legjobb barátai tele vannak sérülésekkel.

– Natsu... – szólt hozzá nehezen Gray, de Zeref arcon találva egyenesen felé küldte.

– Gray! – kiabálta torkaszakadtából Natsu.

A tatamiról kieső fiút még időben el tudta kapni. A másik három társát is erre a sorsra juttatta Zeref, de őket Ace, Sabo és Marco kapta el még a kellő időben.

– Gray! Srácok! Miért csináltátok ezt? Ennek nem szabadott volna megtörténnie – beszélt hozzájuk nyugtalanul Natsu, és lassan lefektette a sérült embert.

– Bocsáss meg, Natsu... Viszont meg kell értened minket is. Nem akarjuk, hogy miattunk kerülj börtönbe... – felelt a kérdésre Gray. 

– Ez nem lehet igaz! Rohadj meg, Zeref! – ordított felé Natsu, aki már indult volna elégtételt venni.

– Várj egy kicsit! Érted, hogy az előbb mit mondtam? – Gray a pólójánál fogva rántotta vissza Natsut. – Nem akarom, hogy veszíts! Viszont mi se szeretnénk sittre kerülni. Ellenben sose bocsátanék meg neked, ha kikapsz tőle! Felfogtad? A helyzetünk reménytelen... Ez egy olyan harc, ahol nincs esélyünk nyerni... Valaki rosszul fog járni...

– Sajnálom, pajti! Nagyjából én is úgy érzek most, mint ahogy te és a többiek! És ahogy ti, én se akarom, hogy a családom bajba kerüljön! Miattam történt ez veletek. Én hoztalak titeket nehéz helyzetbe. Nekem kell helyrehoznom ezt a hibát – zárta le a témát Natsu, majd otthagyta Grayt.

– Ne tedd! Gyere vissza! – Luffy utána akart menni, de Ace nem engedte el őt. – Kérlek, Ace! Engedj el! Ha most nyer...

– Tudom! Ne haragudj, öcskös! Nem tehetek eleget a kérésednek – reagált szomorúan Ace, aki a többi társához hasonlóan a könnyeivel küszködött. – Nem tehetünk mást, ő döntött így...

xxx

Srácok, ne sírjatok! Nem sokára minden olyan lesz, mint régen. Vagyis annyi változás csak lesz, hogy nem lehetek mellettetek többé. Egy korszak készül éppen lezárulni. Túl hülye voltam, így könnyedén belementem a játékba. Nem voltam előrelátó, így emiatt sok nehézségen kell majd szembenéznetek.

Gray, Luffy, Zoro és Sanji. Hiányozni fogtok! Akárcsak a többiek, ők is nagyon fontosak a számomra. Annyi őrült kalandban volt már részünk...

Úgy tűnik, a mostani lesz az utolsó. Gerard nem ért vissza. Ez van...

Sajnálom, Lucy! Téged meg végképp nem irigyellek. A bolond pasid megint nehéz helyzetbe hozta a bagázst. Remélem megérted majd egyszer, hogy ma nem volt más választásom. Nem hagyhatom őket a sötétségbe veszni! Nekik a fényben kell élniük! Én pedig elleszek majd a másik oldalon. Mielőtt még véget érne ez a kaland, még hátra van egy fontos feladatom...

xxx

– Végre újból találkozunk, Natsu Dragneel! Felkészültél, hogy a meccs után a társam leszel?

– Zeref Dragneel! El kell, hogy keserítselek! – szólt hozzá határozottan Natsu. – Én nyerek, és a következő beszélgetésünk maximum a sitten lesz. Amúgy őszinte részvétem a barátaid miatt! Sajnálatos, ami akkor történt velük...

– Fogd be a szád! – kiabált rá Zeref, majd egy balossal arcon ütötte. – Nem kell a sajnálatod! Egyáltalán miért teszitek ezt? Most kellene a legjobban utálniuk téged! Ehelyett bőgnek, mint a kisgyerekek...

– Honnan érthetnéd ezt? – kérdezett vissza Natsu, majd hirtelen gyomorszájon ütötte Zerefet. – Aki mindig egyedül van, annak ismeretlen ez az érzés – tette hozzá még megjegyzésképp, és ismét gyomortájékon ütötte a fivérét.

– Igen, én mindig egyedül voltam! – válaszolta ingerülten az idősebbik, és megragadva Natsut, egyszerűen lefejelte őt. – És csak azért, mert egy Dragneel fia vagyok...

– Még mindig ezzel jössz? – Natsu ezután oldalba rúgta a riválisát. – Erről egyáltalán nem én tehetek! Gerard szintén nem hibás! Az hiszed, mi örülünk annak, hogy egy ilyen apánk van? Hogy csak neked volt satnya gyerekkorod? Ráadásul nem csak te vesztetted el az édesanyádat egy örült vénember döntése miatt. A mostani nője a mostohaanyám, de ő ki nem állhat minket!

– Most sajnálnom kéne titeket? – Zeref hason térdelte Natsut, majd megragadva a fiatalt a földhöz vágta. – Ez még mindig semmi az én életemhez képest! Neked nem az utcán kellett kéregetned, hogy túléld esetleg a következő napig. Lopni, csalni, hazudni... Muszáj volt kitartanom, és erősebbé válnom! Megfogadtam, hogy tönkre teszem a Dragneel családot! És, ha a célomért meg kell halnom, ám legyen!

– Nem vagy magadnál! – Natsu kigáncsolta Zerfet, majd gyorsan fölé kerekedett és ütni kezdte. – Ha a múltban ragadsz, akkor ne csodálkozz, hogy a jelen jól pofán bassz! Igen, nekem a tiédtől jobb élet adatott. Viszont én sose voltam boldog, hogy egy ilyen családba születtem bele... Szerencsém volt, hogy találtam magam mellé néhány remek barátot, akik mostanra már a családom részei lettek. Ha ők nem álltak volna velem szóba, akkor most én is olyan lennék, mint te! Egy sajnálatra méltó ember, akivel az élet kegyetlenül kicseszett...

– Nem megmondtam, hogy nem kell a sajnálatod? – Zeref ezt hallva lelökte magáról Natsut.

A két személy nem kímélve egymást, egyre súlyosabb sérülést okoztak a másiknak. Tíz perce tartott a harc, és Natsu egyre jobban kezdett kimerülni, miközben Zeref nem hagyva neki időt a pihenésre, egyfolytában támadott.

xxx

Mióta lett ilyen erős? Hogy a francba változott meg egyetlen egy nap alatt? Hiába igyekszem, nem tudom bevinni neki a kegyelemdöfést. Az elején össze akart zavarni, de én nem dőlök be ennek a marhaságnak! Sajnálja, hogy ez történt a barátaimmal...

Hazugság! Egyébként is, inkább gyűlölnie kellene. Nem érti, hogy tönkre teszem az életét? Hogy bármi is történjék, de ő ebből nem jöhet ki jól? Mégis, nem adja fel...

Ennyire hajlandó messzire menni a barátaiért? Feláldozza a saját életét? Néhány éve én is ismertem két hasonló embert, akik megmentették a haverjukat. Pedig senki se kérte meg őket erre... Miért kellett nekik akkor elém ugrani?

xxx

Zeref kitért a rúgás elől, és egyenesen Natsu felé ugrott. Előbb mellkason, majd oldalba rúgta a rózsaszínhajút. Végezetül háromszor fejen találta az öccsét, aki a szédülés miatt előrevágódott. A Grimoire Heart tagja hátrébb lépett, miközben vett egy mély lélegzetet. Nemcsak az öccse, de ő is egyre fáradtabbnak érezte magát.

– Állj fel, Natsu! – buzdította őt hangosan Gerard, aki végre-valahára megérkezett a helyszínre. – Talpra, öcskös! Még nincs vége a viadalnak!

– Gerard? – szuszogta ki nehezen Natsu, miközben a játékvezető megkezdte a rászámolást. – Hiába dumálsz, nem bírok talpra állni...

– Ne mondj ilyet! Muszáj nyerned! Meg kell mutatnod, hogy a barátaink iránti szeretet erősebb a gyűlöletnél!

– De... Az akta nála van...

– Ne foglalkozz vele! Senki se fog közületek börtönbe kerülni! – csatlakozott a témához egy magas, szőke hajú, napszemüveges férfi. – Natsu Dragneel! Mutasd meg nekem, hogy mennyit változtál ez alatt a röpke három hónap alatt – tette hozzá vigyorogva a férfi, aki közben figyelte Zerefet.

– Már csak te hiányoztál ide... – szólt hozzá mogorván Zeref.

– Szóval mégis sikerült neki – szakította félbe a másik mondandóját Natsu, és minden erejét összeszedve, ismét feltápászkodott. – Nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt mondom önnek: örülök, hogy újból láthatom, Doflamingo-sensei...