Harminc perc múlva kezdetét veszi a döntő, ahol ki fog derülni, hogy ki Fiore legerősebb csapata. Az emberek már feszülten várják a rajtot. Az előző napi balhé a két együttes között még inkább feltüzelte az embereket, akik lelkesen buzdították a kedvenceiket. Elvétve lehetett látni néhány Grimoire Heart szurkolót, azonban a legtöbben a Neveletlen bagázs csapata győzelmében reménykedtek.

Az eseményen résztvevő, mára kieső csapatok közül többen is eljöttek, hogy élőben láthassák a küzdelmet. A Thousand Sunny, Fairy Tail Men, Lordok és a Marine5 tagjai a lelátón foglaltak helyet. A Sabertooth csapatkapitánya kivételével, aki jelenleg a kórházban lábadozott, minden csapatársa jelen volt az eseményen. Ahogyan Bellamy és az OP Five összes tagja is a városban maradtak. Osztálytársak, barátok, egykori vetélytársak...

Akik nagyjából ismerték Zoróékat, azok eljöttek megnézni őket. Ellenben mindenkit csak egy dolog foglalkoztatott: nyernek vagy vesztenek? Elég erős-e a Neveletlen bagázs, hogy legyőzzék a Grimoire Heart bandáját? Tudták mindannyian, hogy nemsokára választ kapnak az összes, eddig még megválaszolatlan kérdéseikre.

A döntő résztvevői igyekeztek a közelgő, nehéz harcra koncentrálni. Luffy ellenben más feladatra is igyekezett összpontosítani.

– Hé, nem kell pityeregned – nyugtatta a lányt Luffy. – A verseny előtt nem azt hangoztattad, hogy nem fogsz sírni?

– Fogd be! Az akkor volt... – dünnyögte Nami, miközben szorosan ölelte Luffyt. – Azóta változott egy-két dolog...

– Ezzel én is tisztában vagyok – válaszolta a fiú, és ezután levette a szalmakalapját. – Ne aggódj, Nami! Minden rendben lesz! A tatamin nem csak én leszek jelen. Vigyázni fogunk egymásra! – Luffy ezután a lány fejére tette a kalapot.

Később egy búcsúcsók után Nami a lelátóra, míg Luffy a csapatársaihoz ballagott. Gray közben pedig szokáshoz híven levette a pólóját.

– Nagyon komoly vagy. Lazíts, haver! – szólt hozzá Sanji, aki még a döntő előtt elszívott egy cigit. – Látod, ilyen egyszerű – beszélt hozzá a szőke, miközben kifújta a füstöt.

– Muszáj is annak lennem. A csapatkapitány nincs jelen, és ez nagyon bosszantó... – kezdett bele rosszkedvűen Gray a témába. – Reméljük, időben ideér – folytatta tovább a beszédet, közben pedig a két öklét fáslival igyekezte körülcsavarni.

– Sabo-san azt mondta, hogy nemsokára meg fog érkezni. Natsu reggel hétig ébren volt, ezért muszáj neki egy kicsit szusszannia – csatlakozott a beszélgetéshez Zoro. – Viszont az se baj, ha nincs itt. Sőt, ha nélküle le tudnánk győzni mind az öt tagot, az lenne még csak a szenzáció – mondta el az észrevételét Zoro, aki felvette a sötétzöld színű fejkendőjét.

– Jó hangzik, de inkább nem bíznám ezt a véletlenre – tette hozzá Gray. – Nocsak, a kapcsolatotok új szintre emelkedett? – kérdezte Luffytól, aki megérkezett hozzájuk.

– Miért kérded? – nézett rá értetlenül Luffy.

– Nincs rajtad a szalmakalap. Erre céloztam az imént...

– Oh, ez nem semmi. Eddig még senkire se merted rábízni! A szalagavatóra is alig akartál eljönni, annyira ragaszkodsz hozzá – szúrta oda megjegyzésként Sanji, aki eltaposta a csikket.

– Shishishi! Erre nem is gondoltam – nevetett idétlenül Luffy. – Úgy éreztem, ha ráadom a kalapomat, akkor valamelyest jobb kedvre derül. Viszont úgy látom, ti se bízzátok a véletlenre. Póló, fejkendő, csikk a földön... Jól van! Akkor én is nekivetkőzök – ecsetelte vidáman a fekete hajú, majd levette a pólóját.

– Hé, ez az én védjegyem – mondta neki Gray, de legbelül örült annak, hogy valaki követte a példáját.

– Ha már egy csapat vagyunk, akkor legyen már valami közös bennünk – szólt hozzájuk Zoro, aki szintén levette a felsőjét. – Gyerünk, kukta! Te se maradhatsz ki ebből...

– Öcsém, nincs mit tenni... – Sanji nem akart kilógni a sorból, ezért ugyanúgy félmeztelenre vetkőzött.

Végre-valahára elérkezett a pillanat. A tömeg őrjöngött, amikor felbukkantak Sanjiék. A női rajongók örömükben sikongattak, hiszen tetszett nekik a félmeztelen fiúk látványa. A másik csapat már a pályán álldogált. Azuma, akit kizártak a versenyből, a kispadon foglalt helyet. A szabály nem tiltotta meg neki, hogy ne lehessen ott a küzdelem alatt. Kizárólag csak a harctól tiltották el. Ellenben a másik oldalt is akadtak emberek, akik a pályaszélén drukkoltak. A Grand Line banda tagjai közelről figyelték az eseményeket.

– Erza és Natsu hol lődörög? Már itt kéne lenniük... – kérdezte a barátait Ace, aki nyugtalanul érezte magát.

Egy ideje már csak Zerefet bámulta. A másik férfi pedig tudomást se vett róla, ami nagyon bosszantotta Ace-t.

– Késni fognak – válaszolta Sabo. – Erza nemrég hívott fel.

– És miért? – érdeklődött Marco. – Ha nem ér ide, akkor valamelyikünknek kellesz helyettesítenie.

– Nem lesz baj! Erza azt mondta, hogy Natsut nem volt könnyű felébresztenie. Elvileg két perce indultak el hazulról – magyarázta a fejleményeket Sabo.

– Ha nem ér ide, akkor neked kell menned helyette – mutatott Laxus, a társa, Ace irányába. – Veled még komolyabban nem harcolt, így nem ismeri annyira a harci stílusodat.

– Nem! Ezt a feladatot Natsura bíztam. Itt lesz mindjárt, ezért ne aggodalmaskodjatok annyit – zárta le a témát Ace, aki reménykedett, hogy a fiatal fiú nem fog olyan sokat késni.

Grayék pedig felsorakoztak egymás mellé. Szúrós tekintettel figyelték a másik bandát, de a Grimoire Heart emberei nagyon nyugodtan viselkedtek. Szerintük ezt a versenyt lazán megnyerik, hiszen idősebbek, tapasztaltabbak a másik csapattól. Meg itt van nekik Zeref! Sose vesztett még küzdelmet. Gondolták a Grimoire Heart tagjai, akik magabiztosan várták a küzdelmet.

– Üdvözlöm a kedves nézőinket! Itt Gatz beszélt, egyenesen Magnoliából. Vajon ki lesz a bajnok? Ahogyan én, úgy szerintem önök is ezen a kérdésen rágódnak már tegnap óta.

Nincs könnyű helyzetben a Neveletlen bagázs csapata. Hiszen a Grimoire Heart minden meccsét simán hozta. Eddig még senki se tudta őket megszorongatni. Lehetséges egyáltalán nyerni ellenük? Mindenesetre ez az öt fiatalember megpróbálja a lehetetlent.

Viszont most kaptam a hírt, hogy Natsu Dragneel, a csapatkapitány még nem érkezett meg. Ha ez így is marad, akkor ki kell használniuk a cserelehetőségüket. És higgyék el nekem, a padon ülő névsoruk nagyon erős!

A kezdő névsor pedig a következő: Gray Fullbuster, Roronoa Zoro, Sanji és Monkey D. Luffy. Az ötödik ember pedig egyelőre Natsu Dragneel, aki reményeink szerint hamarosan megérkezik.

A Grimoire Heart csapat tagjai: Zancrow, Daz Bones, Rustyrose és Eustass Kid. Az ötödik ember Zeref lesz, aki eddig még nem küzdött a bajnokságban. A mérkőzés három perc múlva kezdődik – ismertette az emberekkel a névsorokat Gatz, miközben alig várta, hogy elkezdődjön a döntő.

xxx

Alig várom, hogy véget érjen a döntő. Sokat készültem rá, de nem is tudom... Nem erre számítottam. Belefáradtam a küzdelmekbe? Lehetséges, hogy ez a helyzet. Régen mindig azt vártam, hogy végre-valahára bunyózhassak. Az ellenfél kiléte nem érdekelt, viszont érezni akartam, hogy milyen erős vagyok. Hogyan verem meg a másikat, aki tehetetlen velem szemben.

Gyenge a tag? Kit érdekel? Én akkor is a földbe döngölöm! Akkoriban mindig ilyen gondolatok keringtek bennem. Viszont a helyzet változott. Ha látok egy diákot, aki előttem véletlenül elesik, akkor nem rúgok bele pluszban. Helyette felsegítem, és megkérdezem tőle, hogy jól van-e. Nem csábítom a másik nőjét, akit egy éjszaka után faképnél hagyok. És ez még semmi...

Úristen, mekkora egy gyökér alak voltam! Annyi embert bántottam már az életem során. Nem csodálom, hogy az élet valamelyest próbál elégtételt venni az egykori énem miatt. A Grimoire Heart olyan, mint amilyenek mi voltunk. Csak idősebb változatban. Amikor rájuk nézek, mindig egy múltbéli emlék jut az eszembe. Azután pedig elképzelem, hogy mi is ugyan ezt tennénk, ha mondjuk nem jöttünk volna el Nanohanából. Megaláznánk másokat, kötekednénk velünk, megszegnénk a szabályokat...

Ezért is érzem magam feszélyezve. Mintha az ellenfél tagjai nem mások lennének, mint saját magunk. Az egyik oldal jó, a másik pedig a rossz. De melyikbe tartozunk mi? Jó vagy rossz? Akiket egykor én bántottam, azoknak én vagyok a rossz. Ellenben a Fairy Tail többsége azt gondolja, hogy jó ember vagyok...

Kinek van igaza? Szerintem én valahol a kettő közt bolyongok. Reményeim szerint egyszer valóban olyan ember leszek, akire valóban büszkék lehetnek. Azonban változtatnom kell néhány dolgon. Mondjuk, ezután soha többé nem fogok harcművészeti versenyeken részt venni.

A bunyókat is hanyagolni akarom. Edzeni is kizárólag az erőnlétem miatt szeretném tovább csinálni. De lehet, hogy inkább elkezdek valamit sportolni... Mielőtt ez bekövetkezne, addig is meg kéne nyerni ezt a bajnokságot...

Elmélkedett Gray, aki a másik csapatról egy pillanatra sem vette le a tekintetét.

xxx

A tegnap esti beszélgetés Grayjel és Luffyval jót tett. Már nem érzem magam annyira feszültnek. Igaz, még sok a megválaszolatlan kérdés, de őszintén...

Nem is akarom mindegyikre tudni a választ. Egyedül talán egy valami foglalkoztat: mi lesz a mérkőzés végén? Mi fog történni velünk? Úgy érzem, hogy itt valami nem stimmel. Azonban erre csak akkor jövök rá, ha megnyerjük a bajnokságot. De mi lesz később? Mit fogok csinálni? Basszus, már megint kezdődik...

Ellentmondok saját magamnak. Állandóan csak agyalok, holott nem kéne mindig ezt tennem. Mindegy, ezen már kár töprengeni. Nyerünk és kész! De a fogadást akkor is én nyerem meg! Szerencsétlen Zoro, egy hónapig nem lesz pia...

Sanjit sok dolog foglalkoztatta, viszont inkább az ellenfélre igyekezett összpontosítani.

xxx

Bármi történjék, de nem veszíthettek. Muszáj bebizonyítanom a kuktának, hogy én sokkal erősebb vagyok nála. Én nyerem meg a fogadást! Legyőzöm a vetélytársamat, és ezután Sanjinak egy hónapig azt kell főznie, amit én mondok! Direkt megszívatom, és a legbonyolultabb recepteket készíttetem el vele. Amúgy jövő héten menni kell a könyvbemutatóra...

Nem tudom miért, de az sokkal jobban izgat, mint mondjuk a döntő. Annyit verekedtem már az életem során, hogy kezd unalmassá válni. Jó, néha egy kis baráti verekedés a többiekkel még elmegy, de inkább mással szeretném eltölteni a szabadidőmet...

Zoro ezt gondolva kissé elpirult, és egyből arcon csapta magát. A barátai csak értetlenkedve néztek az irányába.

xxx

Úgy látom, Zoro is felingerelte magát. Vagy most próbál lehiggadni? Mindegy, vele nem lesz gond. Mindjárt kezdünk, de nem érzem magam csúcsformában. Pedig most minden erőmre szükség lesz. Nami észrevehette rajtam, hogy egy kicsit ideges vagyok. Szegénykém, biztosan most is aggódik.  A verseny után igyekszem jobb kedvre deríteni. Tudom már, elviszem majd egy étterembe vacsorázni! De hova menjünk? Hmm... Majd kitalálom ezután.

A Grimoire Heart nagyon nem szimpatikus nekem... Főleg Zeref az, akit legszívesebben szétvernék! Bántotta Sabot és a többieket.

Az egyik társa csúnyán megverte Stinget! És a saját öccsét bizonyára megfenyegette valamivel... Fenébe! Minél jobban rágondolok, annál inkább dühösebb leszek!

Gondolta magában Luffy, aki ökölbe szorított kézzel várta a rajtjelet.

xxx

Az utolsó tíz másodperc nagyon lassan akart eltelni. A nézők erre a rövid időre csendben maradtak. A légy zümmögését is lehetett volna hallani, annyira feszülten várták a kezdést. Felhangzott a kong, és ezzel megkezdődött a régen várt összecsapás. Már az első pillanatok is meglepetést tartogattak. A Grimoire Heart négy játékosa a földön feküdt. Az első komolyabb támadás Sanjiék nevéhez fűződött.

– Remélem, most már nem becsültök le minket! – szólt hozzájuk pimaszul Gray.

– Büdös kölyök! Élvezd ki a pillanatot, mert még egy ilyen alkalmad nem lesz! – válaszolta dühösen Zancrow, aki gyorsan feltápászkodott.

A szőke hajú viszonozta az ütést, amitől Gray hátrébb esett. A földön elterülő Gray szerette volna elgáncsolni a másikat, de az ellenfele ügyesen felugrott a rúgás pillanatánál. Zancrow ezután a még mindig fekvő ember combjára érkezett meg. Gray azonban megragadta az egyik lábát, és teljes erejéből megütötte. A fájdalom miatt a másik belerúgott a kezébe, majd biztonságból pár lépést hátrált.

Luffy ellenfele Kid volt, aki a felgyülemlett vért kiköpte.

– Nem rossz! De ilyet én is tudok! – mondta jókedvűen Kid, majd egy jobbossal arcon ütötte Luffyt.

A fiatalabbik ki akarta kerülni az ütést, de Kid gyorsasága teljesen váratlanul érte. Megszédülve igyekezett talpon maradni, viszont a vörös hajú egy balossal kizökkentette az egyensúlyából.

– Szomorú vagyok! Azt hittem, jobb vagy ennél... – ecsetelte búsan Kid, aki közelebb hajolt hozzá, hogy bevigye neki a kegyelemdöfést.

– Fogd be... – válaszolta halkan Luffy, miközben a jobb kezével letörölte vért az arcáról.

– Mondtál valamit? – kérdezte tőle Kid, aki nem habozott ütni.

Ezzel szemben Luffy még időben megragadta az öklét.

– Azt mondtam, fogd be! – kiabálta felé dühösen, majd ahogyan csak bírta, lefejelte a vetélytársát. Kid hátraesett, miközben Luffy összeszedte az erejét, és két lábra állt.

Zoro hiába igyekezett, nem tudta újból megsebesíteni Dazt, aki könnyedén hárította az ütéseit. Megunva Zoro próbálkozásait, Daz megragadta mind két öklét, és a magasba emelte a zöld hajút. Zoro ezt látván minden áron ki akart szabadulni a fogságból. A kopasz férfi ezután földhöz csapta a középiskolást, akinek minden porcikája fájt.

– Add fel, kölyök! Lásd be, mi nem vagyunk egy súlycsoportban! – Daz igyekezte meggyőzni a fiút, de nem járt sikerrel.

– Nem tehetem! Túl sok mindenen mentem már keresztül... – szuszogta ki nehezen Zoro. – És miért is adnám fel? Csak mert nagydarab vagy? Ettől még nem leszel jobb nálam – tette hozzá még megjegyzésként Zoro, majd a rövid pihenő után felkelt a földről.

– Bolond vagy, kölyök! – válaszolta egyhangúan Daz, és támadásba lendült.

– Kölyök? – kérdezett vissza a fiatalabbik, majd pillanatok alatt a másik előtt termett. – Jegyezd meg: az én nevem Roronoa Zoro! – mondta magabiztosan, és gyomorszájon ütötte az éppen meglepődött férfit.

Sanji védekezett, míg Rustyrose nem kímélte őt, és egyre több sérülést okozott a szőkének.

– Ez kurva unalmas... – beszélt nagyképűen az ezüst hajszínben pompázó férfi. – Miért én kaptam a leggyengébbet? Nincs benne semmi izgalom...

– Rohadék! – válaszolta felbőszülten Sanji, és egy rúgással be akarta fejezni a mérkőzést.

Rustyrose ezzel szemben fél kézzel megragadta a lábát.

– He? Te még itt vagy? – szólt hozzá gúnyolódva, majd könyökkel sípcsonton ütötte Sanjit.

Sanji a földön fetrengett, és kínkeservesen fogta a fájós lábát.

– Nem megmondtam, te szerencsétlen? Rohadt gyenge vagy! Nem is értem, hogy egy ilyen senkiházi, mint te, hogy a francba nevezheti magát harcosnak? Na, válaszolj, te korcs! – kiabált rá Rustyrose, és közben rátaposott az ellenfele sérült lábára.

Sanji hiába akart kiszabadulni, a másik minden próbálkozásánál arcon ütötte. A fiú már úgy érezte, hogy számára mindjárt véget ér a harc, amikor egy váratlan segítséget kapott. Rustyrose meghökkenve kapta be az ütést, amitől két métert hátrébb esett.

– Sértegesd csak tovább, de akkor nem kegyelmezek neked! – szólt hozzá ingerülten Zoro, aki Sanjinak háttal állt. – Jobban vagy? – érdeklődött a társa állapotáról Zoro, miközben vele szemben ott állt Daz és Rustyrose.

– Marimo... – Sanji nem hitte el, amit látott.

– Még tudsz beszélni? Ez jó hír! – jegyezte meg suttogva a másik, majd folytatta. – Ti ketten! Ellenem legyen nagy pofátok! Nem fogom hagyni, hogy még több fájdalmat okozzatok a családom egyik tagjának! És azt hozzá tenném, hogy ő egy remek harcos, akitől nem is kívánhatna jobb riválist az ember! A kajái ugyan „átlagosak", de egyszer meglehet enni! – üvöltötte torkaszakadtából Zoro, és neki rontott a két Grimoire Heart tagnak.

– Marimo... – beszélt halkan Sanji. – Nem vagy normális! – mondta most már hangosan, és minden erejét felhasználva talpra állt. Ezután a maradék erejével hason rúgta Rastyroset. Zoro pedig mellkason ütötte Dazt.

– Na, mit kell olyankor mondani, amikor valaki kihúz a bajból? – kérdezte gúnyolódva Zoro.

– Köszönöm! – válaszolta mosolyogva Sanji.

– Fúú... Szóval ilyenkor azt szokást mondani, hogy... Várjál csak!  – nézett rá értetlenül Zoro. –Te most tényleg megköszönted?

– Fogd be, Marimo! Megszívtad, mert még egyszer nem mondom el! – szólt hozzá heccelődve Sanji.

– Te mocsok! Végre újból önmagad vagy – jelentette ki vidáman Zoro, amin a másik is felnevetett. – És mit szólnál ahhoz, hogy egy rövid időre félre tennék a rivalizálást?

– Tehát kettő vs. kettő lenne? Rendben van! Ez alkalommal benne vagyok! – válaszolta Sanji, és Zoróval együtt megiramodtak az ellenlábasuk irányába.

Gray eközben fájlalta a combját. Rengeteg energiát emésztett fel neki, hogy egyáltalán ne essen össze. Zancrow ugyanakkor nem lazsált, és minden irányból támadást indított. Gray nem tehetett mást, védekezésre kényszerült. A sárga hajú kizárólag csak fejre célzott. Nem próbálta meg más testrészén megütni Grayt.

– Hiába erőlködsz! Sokáig már úgy se bírod! – szólt hozzá Zancrow, és egy hibának köszönhetően arcon ütötte a fiatalabbat.

Ám ő is éles fájdalmat érzett, még pedig az oldala tájékán. Gray ütése szintén célba ért. Azután hason térdelte, majd kibuktatta Zancrowot. A mellkasára térdelt, és minden erejével ütni kezdte.

– Menj a faszba, te nyamvadt rohadék! – mondta nyugtalanul Zancrow, és megragadta Gray nyakát.

Viszont a vetélytársa ismét vesetájékán ütötte, amitől a szorítás egyre gyengébb lett.

– Ezt azért kapod, mert tönkre tetted a Lordok elleni meccset! – beszélt dühösen Gray, aki egyre esősebben ütötte a másik fejét. – És még nincs vége! Miattatok tegnap óta több ismerősöm is rosszul érzi magát! Páran még sírtak is, mert aljas módszerekkel manipuláljátok a mérkőzéseket! Utállak titeket! Ez az érzés pedig agyilag teljesen felbassz! – Gray nem tartalékolva az erejét, tovább folytatta a támadást, míg a másik a kimerülés miatt el nem ájult.

Luffy vs. Kid harcán is egyre több sérülés keletkezett. Felhagyva a védekezéssel, mindkettő kizárólag a támadásba fektette a hangsúlyt. Bízva a saját erejükben, egyes-egyedül csak az ökleiket használták.

– Végre egy méltó ellenfél! – ecsetelte véres fejjel Kid, közben pedig megállás nélkül vigyorgott. – A Zeref elleni harc óta nem éreztem ilyen jól magam – tette hozzá Kid, és hason ütötte Luffyt.

– Shishishi. Erős vagy, de én erősebb vagyok nálad! – válaszolta Luffy vihogva, és mellkason ütötte a riválisát.

Kid hátrébb lépett kettőt közben Luffy ismét bemosott neki egyet. Viszonzásképp Kid újból gyomorszájon ütötte Luffyt. A fekete hajú megtorpant, és az egyik kezével a hasát fogta. Az idősebbik, kapva a remek alkalmon, állon ütötte a másikat. Luffy hátravágódott.

– Mi van, öcsi? Azt hitted, nyerhetsz ellenem? – kiabálta őrülten Kid, aki háttal állva Luffynak a nézőknek intett be. A szurkolók ezt látván kifütyülték őt.

– Tévedsz! Tudom, hogy így lesz! Én leszek a győztes! – Luffy oldalba, majd fejen ütötte a meglepődött férfit.

Kid nem gondolta volna, hogy Luffy újból talpra tud állni. A legrosszabb érzést az keltette benne, hogy Luffy kibírta a legerősebb ütését. Ez eddig csak Zerefnek sikerült.

– Monkey D. Luffy... – mondta alig hallhatóan Kid. –Sose felejtem el ezt a nevet...

Kid érezte, hogy ennek a harcnak mindjárt vége. Luffy végezetül bevitte neki a kegyelemdöfést. Kid a tatamin kívülre került, és mozdulatlanul feküdt a földön.

Zoro és Sanji felváltva támadták a másik két embert, akik nem boldogultak a két fiatallal. Egy gyors támadásnál előbb Sanji rúgta fejbe Rustyroset, majd Zoro egy pillanattal később gyomor tájékon ütötte az ezüst hajút.

– Rohadt kölykök! Ezt nem ússzátok meg egy könnyen! – kiabálta torkaszakadtából Rustyrose, és egyenesen Sanji felé iramodott.

– Csak szeretnéd! – Sanji kitért az ütés elől, majd két kézre állva állon rúgta Rustyroset.

Végezetül fejbe, majd mellkason rúgta az ezüst hajút, aki vért köpve esett ki a tatamiról. Zoro megragadva Daz karját, félfordulatból földhöz vágta a nála jóval nehezebb férfit.

– Ilyen nincs! Ez a kölyök ilyen könnyedén el tud hajítani? – mondta ki a gondolatát hangosan Daz.

– Mondtam már neked! Nem kölyök, hanem Roronoa Zoro! – Zoro ezután a lábánál kapta el, és egy ideig pörgette Dazt.

Pillanattokkal később Zoro elengedte Dazt, aki szó szerint kirepült a pályáról. A falnak csapódott ember nem volt magánál.

– Mi a fene? Ez most engem is meglepett. A szerencsétek azonban itt ért véget – beszélt hozzájuk magabiztosan Zeref, és lassan fellépett a tatamira.

– Hiába jártatod a pofádat! Négyünk ellen úgy se tudsz nyerni! – kiabált hozzá Luffy, aki mellet felsorakozott a másik három társa is.

– Valóban? Akkor ne várassatok tovább. Gyertek egyszerre! – válaszolta Zeref határozottan. – De szerintem, ha megtudjátok ennek a meccsnek a valós tétjét, akkor már nem lesztek annyira magabiztosak...