Valami nem stimmel velem! Gondolta magában Luffy, aki a konyhaasztalnál ücsörgött. Felkapcsolt lámpánál olvasta az üzenetet, amit Zoróék hagytak hátra. Furcsállta a barátai döntését, de leginkább saját magán nem tudott kiigazodni. Az ok pedig nagyon egyszerű: nem volt éhes. Pedig mindenki tudta róla, hogy rengeteget eszik. Ma este viszont nem érezte úgy, hogy akár egy kicsit is éhes lenne. Ráadásul egy cseppet sem volt álmos. Annyira unatkozott, hogy elővett egy régi könyvet, és olvasni kezdett. Ez a viselkedés meglepte Sanjit is, aki elsőnek a hűtőhöz lépett. Belenézett, de ilyet még azelőtt sosem látott...

– Mi a fene? Te semmit se ettél? – kérdezte csodálkozva Sanji, majd folytatta. – És még olvasol is? Nem vagy te véletlenül lázas? – Sanji ezután leült mellé, és megfogta a másik homlokát.

– Persze, hogy nem vagyok! – válaszolta felháborodva Luffy, majd arrébb lökte Sanji kezét. – Csak nem is tudom...

– Úgy látom, nem csak te érzed magad furcsán – kezdett bele a szőke, aki szokásához híven rágyújtott egy cigarettára. – Lucy-chan, Natsu, Marimo, Gray, te és én. Ma senki sincs topformában – tette hozzá még megjegyzésképp Sanji, miközben a levelet olvasta.

– Gray? Ő nem alszik? – puhatolózott kíváncsian a szalmakalapos, aki egy időre felhagyott az olvasással.

– Dehogy alszik. Szerintem nemsokára ő is itt lesz.

– Még szép, hiszen nélkülem nem lehet bulizni! – Gray hallotta, hogy róla beszélnek. – Azonban a viccet félretéve: úgy látom, nektek sem megy az alvás. A másik kettő hol van?

– Elmentek sétálni. Közben pedig meglátogatják Nami-chant – felelt a kérdésre Sanji, aki odaadta a levelet Graynek.

– Ahham. Te nem akarsz menni? – kérdezte kíváncsian Gray, miközben velük szemben elhelyezkedett. – Egy kis éjjeli móka a barátnőddel jót tenne neked – viccelődött Luffyval, de a másik csak vigyorgott ezen.

– Ezt az alkalmat most kihagynám. Zoro biztosan okkal döntött úgy, hogy nem szól nekem –mondta Luffy, majd töprengeni kezdett. – Várjatok! Lehet, hogy Nami, Lucy és ő... – kezdett bele kétségbeesetten Luffy, de Sanji fejbe ütötte.

– Hülye! Látszik, hogy nem vagy magadnál! – teremtette le őt dühösen Sanji. – Az öt fivér kódexe? Dereng valami?

– Persze, hogy emlékszem rá! Nyolcadikba alkottuk meg, ami a mai napig érvényes – mondta Luffy, aki nagyon is jól emlékezett a kódex szabályaira. – Tényleg, el is felejtettem! Az ötös szabály: „Soha, semmilyen körülmények között nem csaklizhatod el a másik nőjét". Erre ez idáig valóban nem volt példa!

– Mert mi öten tesók vagyunk. A kódex törvényét pedig még egyszer sem szegtük meg. Ez is azt mutatja, hogy tiszteljük a másikat – kapcsolódott be a témába Gray. – Zoro meg amúgy se az a nőcsábász típus. Viszont, ha az is lenne, Nami pont az egyik kivétel a sok lány közül, akivel ezer százalék, hogy nem jönne össze. Meg ő lenne az utolsó, aki megszegné a kódex szabályait...

– Jól mondod, Marimo ebben a témában visszafogottabban viselkedik. De a hatos szabály szerint egy kis flört még belefér! – ecsetelte vidáman Sanji.

– Igen, ezt a szabályt direkt miattad hoztuk létre! Natsut amúgy se zavarja, hogy néha flörtölsz Lucyvel – reagált a másik kijelentésére Gray.

– Inkább kedveskedésnek nevezném ezt. Viszont, ha neked is lenne barátnőd, vele is ugyanúgy bánnék, mint Nami-channal és Lucy-channal – hangoztatta jókedvűen Sanji.

– És tegyük fel akkor is így viselkednél, ha mondjuk neked is összejönne egy csaj? Szerintem nem nézné azt jó szemmel, hogy ennyire jól kijössz a barátaid partnereivel. – Luffy kérdése elgondolkoztatta Sanjit.

– Hmm... – gondolkodott el kérdés hallatán Sanji. – Ebben van valami. És, ha pont azért tetszenék neki, mert ennyire jól kijövök a nőkkel? Amúgy is csak beszélgetni szoktam. Az egy éjszakás kalandoknak már vége! Jól mondom, Gray?

– Persze, hogy vége! Az a korszak már lezárult – jelentette ki határozottan Gray. – Most már komolyabb céljaim vannak. Engem csak Juvia vonz! A többi szingli csaj meg keressen magának más palit.

– Ez a beszéd! Viszont Namitól se lehetne jobbat kívánni. Szerencsés vagyok, hiszen évekig abban sem reménykedtem, hogy valaha is megbocsát nekem – szólt a témához jókedvűen Luffy. – Milyen jó, hogy aznap eltévedtem. Valamilyen módon örülök, hogy több lett nekem, mint egy gyerekkori barát – osztotta meg az érzésit Luffy. – Áh, hiányzik nekem...

– Holnap láthatod. Meg szinte mindennap együtt vagytok. Ezt a kis időt már bírd ki. Látod? Már éjfél van! Ma délelőtt még úgy is benéz hozzánk – mondta Gray, miközben mutatta a mobilján, hogy mennyi az idő. – Amúgy tényleg piszok mázlista vagy! Nami rendes csaj, aki még pluszban okos is. A külsejéről meg ne is beszéljünk! Ilyen nőt még egyszer nem fogsz találni, bármennyire is igyekeznél...

– Nem is fogok mást keresni! Ahogyan téged Juvia, engem kizárólag csak Nami érdekel – válaszolta jókedvűen Luffy, miközben felállt a helyéről, és ivott egy pohár üdítőt.

– Irigyellek benneteket – szólt közbe Sanji, miközben egy újabb szál cigit vett elő.

– Minket? Irigyelni? Miért? – kérdezték vissza mindketten, közben pedig értetlenül néztek az irányába.

– Nem egyértelmű? Natsu és Lucy-chan! Te szintén szerencsés helyzetben vagy – mutatott Luffy irányába, majd folytatta. – Graynek ugyancsak van esélye Juviánál. Marimo meg... Áh, őt hagyjuk! Én pedig egy szerencsétlen vagyok! Egy lány se kedvel engem – panaszolta búsan Sanji.

– Ne mondj ilyet! Biztosan van olyan lány, akinek tetszel – igyekezte felvidítani Luffy. – A suliban sok lány van. Biztosan akad egy olyan, aki érez valamit irántad.

– Téves! Nincs egy sem! Remek barátok, akikkel jól kijövök. Sajnos hiába igyekszem, sehogy se jön össze a dolog... – jelentette ki rosszkedvűen a szőke hajú, majd folytatta. – Pedig úgy szeretnék már végre én is egy barátnőt. Viszont úgy tűnik, hogy ez csak egy vágyálom a részemről...

– Ezt a hülyeséget... Szedd össze magad! És mi a helyzet Nami osztálytársaival? Vivi? Koala? Rebecca? – Gray reménykedett, hogy valamelyik lánynak csak tetszik Sanji.

– Esélytelen! Mind a három más srácot kedvel...

– Ne már! Mindegyik? – kérdezte döbbenten Luffy. – Koalának tudom, hogy Sabo tetszik. Viszont a másik kettőről ezt nem tudtam – szólott ismételten a szalmakalapos. – Sajnálom, Sanji! Jól mondod, neked tényleg nincs szerencséd a nőkkel! – Luffy ezután megpaskolta a barátja vállát, aki a homlokát az asztalhoz nyomta.

– Látod? Mondtam, én egy vesztes vagyok...

– Ácsi! Mi van vele? – csapott az asztalra Gray, amire a szőke felnézett. – Mirajane-san? A szalagavatón ti ketten nagyon elvoltatok! Azért, ha vele össze tudnál jönni, azzal szinte mindenkit leköröznél – jelentette ki vigyorogva Gray. – Mirajane-san egy főnyeremény, akit eddig még egy srác se tudott megkaparintani. És lehet, hogy pont te vagy az a kiválasztott, akivel szívesen együtt lenne – magyarázta lelkesen Gray, de ezt hallva Sanji még rosszabbul érezte magát.

– Igazad van, Mirajane-san tényleg csodálatos lány. Azonban nála egy fikarcnyi esélyem sincs. Hogy miért? Mert tisztán hallottam, hogy mit mondott a múltkor Erza-channak – válaszolta búsan Sanji. – Nem akar nála fiatalabb fiúval összejönni. Én tizennyolc, ő pedig huszonegy éves! Szóval ennyi! Őt kihúzhatjuk a listáról...

– Basszus, ez már nekem is kellemetlen! Azt a három évet nyugodtan elnézhetné! Ennyi korkülönbség még simán belefér. Attól, hogy te vagy a fiatalabb, az még nem azt jelenti, hogy kevesebbet érsz, mint mondjuk egy idősebb krapek – mondta el az észrevételeit Luffy, aki sajnálta a barátját. – Pedig mindig olyan kedves veled...

– Mirajane-san mindenkivel kedvesen viselkedik. Ő ilyen ember. De hagyjuk inkább a lányokat! – Sanji ezután kinyitotta a hűtőt, és kivett belőle egy üveg pálinkát. – Ki kér inni?

– Azért csak óvatosan! Ma délután még lesz egy döntő, amit meg kéne nyerni... – magyarázta a másiknak Gray, aki nem akart sok alkoholt fogyasztani.

– Egy-két pohár még nem árt meg! Amúgy sincs sok benne. Ennyitől nem lehet berúgni – válaszolta Sanji, aki közben elővett három poharat. – Amúgy ti nem izgultok? A mostani ellenfeleink nagyon erősnek tűnnek.

– Én nem félek tőlük! Bár ez az új szabály nagyon érdekes. Négy-négy játékos kezdi meg a harcot. A csapatkapitányok pedig csak akkor léphetnek fel a tatamira, amikor más az összes társuk kikapott... – elmélkedett Gray, hogy vajon miért jó ez a szabály. – Amúgy nem akarsz leszokni a dohányzásról? Nagyon egészségtelen életmódot folytatsz...

– Régen ti is cigiztetek! Az nem az én bajom, hogy leszoktatok róla! Majd, ha kedvem lesz, leszokok. Hogy mikor, azt még nem tudom megmondani – ecsetelte Sanji, aki már a harmadik szál cigit kezdte el szívni.

– Akkor mit szólsz ehhez: leszoksz a cigiről, ha találsz végre magadnak egy csajt! Jól hangzik? – kérdezte kíváncsian Luffy, miközben megállás nélkül vihogott.

– Jól hangzik, de mondtam már nektek, hogy mostanában erre nem sok esélyt látok! Inkább legyen ez: leteszem a cigit, ha végre-valahára sikerül megvalósítanom az álmomat, miszerint saját éttermet nyítok. Ha ez összejön, esküszöm, többet nem gyújtok rá – válaszolta a szőke hajú, majd még egy óra beszélgetés után mindegyikük visszatért a szobájába, és igyekeztek egy keveset aludni.

xxx

Zoro a barátja ágyában feküdt, miközben a másik két lány az ágyszélen beszélgettek egymással. A fiú nem sokat beszélt. Inkább csak hallgatta őket, miközben jóízűen kortyolgatta a sörét. Mert ugye Zoro szereti az alkoholt. Luffy minden ételt megeszik, ő pedig bármilyen italt elfogyaszt. A két ember könnyedén csődbe tudna vinni egy éttermet. Semmit se hagynának a többi vendégnek...

Időközben Bellmerrel is találkoztak, aki utánuk nem sokkal érkezett haza a munkából. Boldog volt, hogy Luffy után ismét láthatta a másik fiút is, aki gyerekkorában rengeteg időt töltött náluk. Többet, mint Luffy. Szorosan magához ölelte Zorót, aki szintén visszaölelte. Lucy nem értette, hogy a két ember közt milyen fajta kapcsolat van. Ellenben abban biztos volt, hogy régen nagyon közel állhattak egymáshoz. Azonban hiába kérlelték annyira, Bellmer nem sokkal később a konyha felé vette az irányt. Készíteni akart egy kis harapnivalót. Míg az éjjeli vacsorára vártak, hárman továbbra is a lány szobájában kuksoltak.

– Zoro, te nem félsz? – kérdezte kíváncsian Nami.

– Miért is félnék? – kérdezett vissza csodálkozva a fiú.

– Ez a verseny már nem játék! Komoly veszélynek vagytok kitéve... – kezdett bele a narancssárga hajú, aki féltette a fiúkat. – Nem szeretném, hogy Luffynak vagy neked bajod essen! De ugyanígy a másik háromért is aggódok.

– Értem. Köszönöm, hogy aggódsz értünk. Azonban most már nem hátrálhatunk meg. Jól mondod, ez már régen nem játék. Egy rossz ütés, és véged! – kezdett bele a beszédbe Zoro, de ezt hallva Nami és Lucy csak még szomorúbb lett. – Sajnálom, de nem mondhatom azt, hogy minden rendben lesz. Az a baj, hogy a másik csapatról nagyjából semmit se tudunk – folytatta magabiztosan a beszédet Zoro. – Natsu az egyetlen, aki valamelyest tisztában van velük, de neki meg van kötve a keze. Nem beszélhet, és ezt el kell fogadnunk! Ezért nem tehetünk mást, holnap bármi is történjék, mi akkor is nyerni fogunk! Tudom, hogy ti ketten nagyon féltitek Natsut és Luffyt. Ellenben bíznotok kell bennük! Tudnak magukra vigyázni.

– Nem te lennél, ha nem ezt mondanád – tette hozzá Nami, aki annyira azért nem volt derűlátó. – Azért legalább egy kicsit tégy úgy, mint aki izgul valamelyest. A magabiztosságod kikészít!

– Bocsi, de nem megy! Aggódtok ti helyettem is eleget – mondta jókedvűen Zoro.

– Chö, jól van! Ez megjegyeztem... – dünnyögte Nami, miközben Lucy csak nevetett rajtuk. – Lucy, amúgy nem nehéz ezekkel a bolondokkal élni? – kérdezte Nami, miközben Zoro csak grimaszolt felé.

– Tény és való, az elején furcsa volt, de mostanra már megszoktam, hogy velük lakok. Befogattak maguk közé, pedig mondhattak volna nemet is. Meg amióta velük vagyok, sokkal izgalmasabb az életem. Bár a mostani esetnek annyira nem örülök... – Lucy szavai után Zoro csak mosolygott.

– Látod, te nőszemély? Milyen rendesek ezek a „bolondok" – gúnyolódott Zoro, és közben feltápászkodott az ágyból.

– Tudom én jól, hogy ti milyen jó fejek vagytok. Ha nem így lenne, akkor sose álltam volna veletek szóba – reagált az előbbi megjegyzésre Nami. – Csak ne keverednétek mindig bajba...

– Igyekszünk megváltozni. Most pedig, ha megbocsátanátok, lenéznék a konyhába. Bellmer-sannal már hosszú ideje nem beszéltem. – Zoro ezután magára hagyta a két lányt.

– Ti ketten nagyon jól kijöttök egymással – kezdett bele Lucy a témába. – Mintha két testvért látnék, akik szeretnek egymással kötekedni.

– Kiskoromban sokszor hallottam ezt – tette hozzá mosolyogva Nami, majd folytatta. – Akár hiszed, akár nem, de nekem Zoro olyan, mintha a bátyám lenne. Lehet nem mondta neked, de Zoro közel nyolc évig velünk élt.

– Micsoda? – Lucy nem hitt a fülének. – Ez komoly? – kérdezte kíváncsian, hiszen Zoro erről sose beszélt neki.

– Az általános iskola alatt végig nálunk élt! Az anyukája a születése után nem sokkal elhunyt. Az apja pedig nem tudott abba beletörődni, hogy a felesége nincs többé. Még óvódás volt, amikor megtudta, hogy az apja öngyilkos lett.

De a legszomorúbb az egészben az, hogy Zoro egyáltalán nem sírt! Vagy, ha igen, azt jól leplezte! Részben azért nem kedvelte az apját, mert az kiskorában többször megverte őt.

A hivatalos gyámja a nagyapja lett, aki egy befolyásos ember Nanohanában. Sokan gyűlölik még a mai napig is! Nem igazán kedvelte Zorót, ezért igyekezett megszabadulni tőle. Anyámnak tudomásra jutott, hogy Zorót lehet, hogy árvaházba küldik.

Ezért megegyezett a nagyapjával, hogy felneveli helyette a fiút. A gazember ennek annyira örült, hogy havonta még fizetett is, csakhogy biztosan velünk maradjon. Anya nem azért akarta felnevelni, mert ebből kifolyólag biztos pénzforráshoz jutott.

Két fiú van, akiért mindent megtenne: Luffy és Zoro. Egyszerűen szereti őket. Még azt is megengedte Zorónak, hogy saját maga válassza ki azt az iskolát, ahova járni szeretne. Persze, hogy ő és én teljesen máshova jártunk suliba...

Viszont csak három percnyire voltunk egymástól, így nem okozott ez akkora problémát. Luffy nem lakott velünk, de azért elég sűrűn lehetett nálunk látni. A nővérem, Nojiko szeretett Zoróval viccelődni. Amikor anya késő estig dolgozott, akkor ő vigyázott ránk. Minden szép és jó volt, de azután elváltak az útjaink... – Nami az utolsó mondat után nem folytatta tovább a történet elmesélését.

– Ez hihetetlen! Azonban egy valami érdekel igazából: miért nem jött veletek Magnoliába? – Lucyn eluralkodott a kíváncsiság. – Ha anyud ennyire szereti Zorót, akkor miért hagyta neki, hogy Nanohanában maradjon?

– Ez bonyolult. Anyámnak volt egy balesete még nyolcadikos koromban. Akkoriban összevesztem a két fiúval – reagálta kissé búsan Nami, miközben visszaemlékezett arra az időszakra. – Luffyval már megbeszéltem ezt, de Zorótól még azóta se kértem bocsánatot. Csúnya dolgokat mondtam neki, amiért egyáltalán nem volt hibás. Szóval főleg miattam maradt Nanohanában. Anya nem örült a döntésének, de elfogadta azt. A lakhellyel nem volt gond, hiszen Zorónak voltak barátai, ahol el tudott lakni. Később meg kollégiumba járt, ahol három évig élt... – Nami története megérintette a másik embert, aki a könnyeivel küszködött.

– Ez nagyon szomorú... És miért nem kérsz tőle most bocsánatot? Nem lenne jobb ezen minél hamarabb túlesni?

– Szeretnék, de mindig úgy vagyok vele, hogy majd egyszer felhozza ezt a témát, és akkor végre elnézést tudok tőle kérni. De hiába... – sóhajtotta búsan Nami. – Ha rajta múlik, akkor erről sose fog beszélni. De a mostani egy remek alkalom, hogy elmondjam neki ezt! – Nami ökölbe szorított kézzel felpattant, és elindult a konyha felé. Lucy pedig természetesen sietett utána.

xxx

A konyhában pedig a két ember jókedvűen beszélgetett egymással. Több téma is felhozódott, amin persze sokat nevettek. Igaz olyan is akadt, amikor Bellmernek kis híján megállt a szíve. Arról se tudott, hogy a fiút legutóbb csúnyán megverték, és emiatt egy ideig kórházban lábadozott. Zoro megnyugtatta, hogy még egy ilyen eset nem fog előfordulni. Vagyis reménykedett, hogy tényleg nem kell többé kórházba mennie egy verekedés miatt. Ezután más, kellemesebb témákat hozott fel a tinédzser fiú. Az új iskolájáról részletesen beszámolt, amit a nő figyelmesen hallgatott.

– Jut eszembe, találtál már végre valakit magad mellé? – kérdezte kíváncsian Bellmer, aki közben befejezte a főzést. – A spagettit nem ma szerettem volna elkészíteni, de legalább holnap nem kell főznöm – mondta vidáman a nő, majd leült Zoróval szemben.

– Nem lett volna muszáj főznöd. Mondtam, hogy nem vagyunk éhesek – válaszolta a fiú, aki örült, hogy ennyi idő után láthatja Bellmert. – Amúgy még nincs barátnőm. Azonban van egy lány, akivel szívesen összejönnék – válaszolta meg az előző kérdést Zoro.

– Remélem, egyszer őt is elhozod ide – kacsintott rá Bellmer, amin Zoro csak mosolygott.

– Ne aggódj, mindenképpen szeretném neked egyszer bemutatni. Hogy mikor, az még kérdéses...

– Alig várom a találkozást. Viszont hívhattál volna gyakrabban is minket. Ha már lusta voltál ellátogatni hozzánk! Mind a hárman aggódtunk érted! Többször is megfordult a fejemben, hogy visszamegyek érted Nanohanába, és elhozlak magammal Magnoliába. – Bellmer sokáig nyugtalan volt, hiszen a mostohafiát nem tudta rábeszélni, hogy ő is velük menjen.

– Komolyan? Pedig Nami akkoriban neheztelt rám... – vonta kérdőre a nőt, miközben őt figyelte. – Rólad és Nojikoról elhiszem, hogy tényleg aggódtatok miattam, de Namiról ezt már nem hiszem el.

– Ne butáskodj! Persze, hogy ő is féltett téged. Ismered már, akkoriban történt egy-két incidens velünk. Nami meg ezt nem tudta jól kezelni. Sokszor hallottam, ahogyan a szobájában sír. Rosszul érezte magát, hogy Luffyval és veled is összeveszett. De igaz, amit az előbb állítottam! Kérdezd meg Nojikot, ha nem hiszel nekem.

– Csak tessék! Válaszolok az összes kérdésre! – lépett be a konyhába Nojiko, aki észrevette a vendégüket. – Rég láttalak, öcskös! – ölelte meg hátulról Zorót, majd mielőtt a fiú bármit is tehetett volna, a nő egyszerűen elengedte. Ezután pedig mellé ült.

Nojiko jobb karját és mellkasát tetoválások borítják. Világoskék haja egészen a válláig ér. Átlagos magasságú, de homokóra alakja jól kivehető a csinos lánynak. A huszonegy éves nő három évvel idősebb a húgától, akivel nagyon jól kijön. Nojiko az egyetemi tanulmányai mellet, a lány részmunkaidősként egy áruházban dolgozik, ahol leginkább egzotikus növényeket és gyümölcsfákat termesztenek, illetve árulnak. Nojiko szereti a munkahelyét, ami mellesleg nagyon jó jövedelmet hozott eddig a számára.

– Nocsak, te is itt vagy? Azt hittem, hogy a fiúddal vagy... – kötekedett vele Zoro.

– Ez pech, mert nincs fiúm! Szakítottam a mostanival. Sajnos az én elképzelésem teljesen más volt, mint az övé. De ebbe ne menjünk bele! Amúgy  egyedül jöttél? Vagy itt van Luffy-kun is? – érdeklődött az idősebbik lány, amit a mellette ülő készségesen megválaszolt.

– Nem talált! Az egyik barátommal jöttem ide. Luffyt otthon hagytam. Hadd pihenje ki magát a döntőre.

– Tényleg, holnap lesz a döntő! Izgulsz? – puhatolózott kíváncsian Nojiko.

– Még mindig nem! Nami is ugyanezt kérdezte tőlem – felelte magabiztosan Zoro. – Egyébként, ha nincs jobb dolgod, eljöhetsz megnézni minket. De most szólok, hogy durva harc lesz!

– Hé, és engem nem is hívsz meg? – kérdezte szomorúan Bellmer.

– Bocsáss meg nekem! Anya, szeretnél jönni a holnapi döntőre? – kérdezte a fiú, miközben az „anya" szót jobban kihangsúlyozta.

– Még szép, hogy igen! – felelte vidáman Bellmer, aki nem is emlékszik, hogy Zoro mikor hívta őt legutóbb anyának. – Oh, Lucy-chan, pont jókor jöttetek! Kész a vacsora! Viszont hadd mutassam be az idősebbik lányomat!

– Nagyon örvendek, a nevem Lucy Heartfilia! Bizonyára Namitól már hallottál rólam. Én vagyok az lány, aki Luffyékal él egy fedél alatt – mutatkozott be illően Lucy.

– Szia, az én nevem Nojiko! Igen, a húgom és Luffy már sokat mesélt rólad – köszönt vissza Nojiko, de Nami közbeszólt.

– Bocsi, hogy megzavarom ezt a kellemes légkört, de valamit muszáj elmondanom – kezdett bele Nami, de mielőtt bármit is mondhatott volna, egyből elnémult.

– Igen? Mi lenne az? – tették fel többen is a kérdést, de válasz nem érkezett.

– Öhm... Mi lenne, ha magukra hagynánk kettőjüket? Gyere, Lucy-chan! Van pár muris fotóm! Egyesek tényleg nagyon viccesek! Nojiko, gyere te is! – Bellmer érezte, hogy a lánya valami fontosat akar mondani a másiknak.

A három nő ezután kiment a konyhából, és magukra hagyták a fiatalokat. A rövid időt kihasználva, Nami átgondolta, hogy pontosan mit is szeretne mondani Zorónak, aki vele szemben helyezkedett el. Alig egy méterre álltak egymástól. Nami egy ideig nem nézett a másik szemébe. A csendet Zoro hangja törte meg.

– Nézd, tudom, hogy jóképű vagyok meg ilyenek, de azért ez még se helyes! Neked ott van Luffy! Azonban, ha ezt szeretnéd, én benne vagyok – kezdett bele a beszédbe komolytalanul Zoro, akinek nem sok kellett volna ahhoz, hogy ne röhögje el magát.

– Hee? – lepődött meg Nami, aki még nem fogta fel teljesen, hogy mit is mondott neki a másik. – Várj egy kicsit, ezt most nem értem...

– Pssz! Csak hagyd, hogy megtörténjen – lépett még közelebb hozzá a fiú, majd úgy tett, mint aki meg akarja csókolni Namit.

– Mi van? Hülye, Zoro! Ne csináld ezt! Nekem már van báratom! – Nami ezután fejbe ütötte Zorót, akire megint mérges volt. – Idióta! – tette hozzá bosszúsan a lány, aki ott akarta hagyni a fiút.

– Istenem, csak nem veszi észre... – Zoro elkapta ez egyik kezét, majd magához rántotta a meglepődött lányt. – Kezdesz hasonlítani Luffyra! Mindketten bolondok vagytok... – gúnyolódott Zoro, miközben megölelte a lányt.

– Mit csinálsz? Engedj el! – kérlelte őt Nami, de a fiatal férfi nem fogadott neki szót. – Tudod, hogy ez most nagyon kínos? Ráadásul valamit el szeretnék neked mondani!

– Megbocsátok, hugi! – reagált a lány kijelentésére Zoro, amit Nami döbbenten hallgatott. – Tisztában vagyok vele, hogy most mit akarsz nekem mondani. Szerinted, ha haragudnék rád, akkor szóba álltam volna aznap veled? Persze anno valóban nehezteltem rád, de annak már vége. Amikor három év után ismét láttalak téged, valamiért egyből elmúlt a gyűlölet, amit irántad éreztem. Egyszerűen nem akartam tovább rágódni ezen, ezért úgy tettem, mintha semmi se történt volna...

– Ez nem ér! Teljesen tönkre tetted a tervemet! Lehet, hogy te megbocsátottál, de amit akkor mondtam neked az nagyon gonosz volt. – Nami nem bírta tovább és keservesen sírni kezdett. – Téged és Luffyt is elkergettem magam mellől! De ez még egyszer nem fordul elő! Nem akarlak titeket újból elveszíteni. Azt nem bírnám ki!  Kérlek szépen, bátyus! Bocsáss meg, hogy ilyen rosszindulatú húgod van... 

– Semmi baj! Az emberek nem tökéletesek. Én is sajnálom, hogy anno sok galibát okoztam neked! De most már ne a múlttal foglalkozz! – Zoro és Nami később elengedték egymást, és ismét úgy viselkedtek a másikkal, mint régen.

xxx

Egy másik házban Natsu szintúgy nem tudott álomba merülni. Sok mindenen járt az esze, viszont most kivételesen nem a versenyre koncentrált. Gyerekkori emlékek, amire volt ideje visszaemlékezni. Sok kalamajkába keveredett. De mivel a legtöbbször ő provokálta a másikat, így előfordult, hogy menekülőre kellett fognia.

Gerardot, Marcot és Ace-t mindig is szerette piszkálni. Ők pedig párszor igyekeztek a rakoncátlan gyermeket megfegyelmezni. Ellenben ők is csak tíz évesek voltak. Később aztán csoportos verekedés lett a fegyelmezésből. Erza és Mirajane sietett a legtöbbször Natsu segítségére, akik nem féltek verekedni a másik hárommal. Laxus és Sabo csak nevetett rajtuk, de miután Marco beszólt nekik, nem maradhatott el, hogy ők is becsatlakozzanak a bunyóba. Míg a hét ember egymást verte, Lucy a fiút szidalmazta. Hiszen már megint miatta verekedtek össze a barátai.

Natsu ezekre visszagondolva csak felkacagott.

– Istenem, de szép időszak volt – sóhajtotta Natsu, miközben hanyatt fekve a plafont bámulta. – Tizenegy óra? Öcsém, sose lesz vége ennek a napnak...

Natsu megunta egy idő után a fekvést. Elindult a házban, hogy jobban körülnézhessen. Ez a második alkalom, hogy Gerardéknál tölt el egy éjszakát. Viszont a testvére nincs otthon. Nem érkezett felőle hír, ami egy kicsit aggasztotta a fiatalabb fivért. A nappaliban meglátta Erzát, aki magányosan bámulta a Tv-t. A fiatal srác tudta, hogy a lányt mi aggasztja. Gondolkodott, hogy mit mondjon neki, de ekkor egy kéz megragadta a vállát. Natsu a rémülettől kis híján felsikított, de Mirajane befogta a másik kezével a száját.

– Pssz! Gyere velem! – Mirajane ezután elengedte őt, miközben a fiú utána ment. – Jobb, ha most nem szólsz hozzá. Amikor rossz kedve van, akkor nem érdekli, hogy ki van a közelében – kezdett bele a magyarázatba az egyetemista lány.

– Elhiszem, hogy ideges – válaszolt vissza Natsu. – Egyébként tudsz valamit Gerardról?

– Semmit se. Délután óta nem beszéltünk egymással. Senki se tudja, hogy jelenleg merre van – felelt őszintén a kérdésre Mirajane, miközben az alagsor felé vették az irányt.

– Nekem van egy sejtésem, de nem biztos, hogy tényleg odament – reagált vissza Natsu a nő szavaira, amire azonban nem jött válasz. – Amúgy mit fogunk csinálni? Amikor legutóbb itt voltam, akkor történt velem egy-két dolog...

– A srácok lent vannak. Levezetik a felesleges energiát. Még Laxus-kun és Marco-kun is itt van, pedig ők nem ebben a házban élnek. Ahogyan te, úgy mi se tudunk aludni – mesélte jókedvűen Mirajane, majd leértek az alagsorba.

– Hali, Natsu! Neked nem kellene pihenni? Holnap kemény küzdelem vár rátok! – szólt hozzá elsőnként Sabo, aki abbahagyta a bokszzsák ütlegelését.

– Próbáltam, de nem vagyok álmos – válaszolt vissza Natsu. – Azonban Sabo-san, nincs kedved velem bunyózni? Már régen nem harcoltam veled!

– Ez nem is hangzik rosszul! – csatlakozott a beszélgetéshez Ace. – Rendben van, én vagyok a második!

– Őő... Ez nem lesz kicsit megterhelő nekem? – kérdezte félénken Natsu, aki nem számított arra, hogy Ace is szeretne vele megküzdeni.

– Jó lesz az, hidd el! Na, ki lesz a harmadik? – szólt a társaihoz a narancssárga kalapos, aki megállás nélkül vigyorgott Natsu reakcióján.

– Megyek én – válaszolta Laxus.

– A negyedik ellenfeled pedig én leszek! – Marco alig várta, hogy megküzdhessen a fiatalabbikkal.

– Na, jó! Ez tényleg sok lesz! Ennyi emberrel megküzdeni...

– Csak ügyesen, Natsu-kun! Viszont az ötödik kihívód én leszek – beszélt hozzá mosolygósan Mirajane, ami megrémítette Natsut.

– Ne már, Mirajene-san! Még te is benne vagy? Meg akartok ölni? – kérdezte verejtékezve Natsu, aki egy kicsit megijedt ettől a nem mindennapi lehetőségtől.

– Sajnálom, Natsu! – szólott hozzá Ace, majd folytatta. – Részben mi vagyunk a hibások, hogy belekeveredtetek ebbe a Zeref által okozott kalamajkába. Nem ez volt a célunk, de ezen már nem tudunk változtatni. Mondanám, hogy van még egy csere lehetőségetek, amit nyugodtan kihasználhatnátok!

Legszívesebben szétverném annak a gyökérnek a fejét! Viszont abban biztos vagyok, hogy ezt a lehetőséged egyikőtök se fogja átadni. Ez a mostani küzdelem ellenünk pedig nem azért lesz, mert nem tudjuk jobban elütni az időt. Natsu, te vagy a csapatod új kapitánya!

Nem szeretnénk, de valószínűleg harcolni fogsz Zereffel. A barátaid erősek, de nekik is nehéz lesz legyőzni a másik négy tagot. Ha meg is nyerik a küzdelmeiket, Zeref ellen akkor sem lesz esélyük. Túl fáradtak lesznek, és ezért kell majd neked befejezni azt, amit ők elkezdtek! Le kell győznöd a bátyádat! Eddigi életed legerősebb ellenfelével fogsz megküzdeni.

Annyira erős, hogy még én se biztos, hogy nyernék ellene. Azonban ismerem a képességeidet. Nem csak te, de a másik négy is egy csiszolatlan gyémánt, akik alig várják, hogy tündökölhessenek. Sajnos, egyszerre csak egy gyémánttal tudunk foglalkozni. Ha van valaki, aki most le tudja győzni Zerefet, az nem lehet más, mint te magad! Most pedig kezdjük el végre! – Ace beszéde után Sabo a küzdőtéren álldogált, aki már várta Natsut.

A fiú ellenben habozott menni.

– Tudom, hogy lehetetlennek tűnik, de muszáj megtenned mindent a sikerért – csatlakozott a többiekhez Erza, aki Natsu mellett hallgatta a fejleményeket.

– Erza? – lepődött meg a fiú, aki észre se vette volna a nőt, ha az nem szólal meg.

– Bíznod kell Gerardban! Ne foglalkozz azzal, hogy mit mondott neked az a szemét alak! Csak a harcra koncentrálj! Minden rendben lesz! – lelkesítette a fiatalabbikat Erza, majd háton paskolta. – Most igyekezz a tatamira! A hatodik kihívód pedig én leszek – tette hozzá még vigyorogva Erza, majd megkezdődött a reggelig tartó „extra"edzés!