A fiúk egy része, ha vásárlásról van szó, igyekszik minél rövidebb idő alatt beszerezni a számukra szükséges dolgokat. Nem mindenki szeret órákig egy boltban lebzselni, és azt várni, hogy végre mikor szabadulnak ki innen. Jelenleg Luffy és Natsu ilyen pillanatokat élt meg. Ha rajtuk múlna, már régen otthon lennének. Azonban Nami és Lucy még mindig nem végzett a vásárlással. A legújabb ruhagyűjtemények elnyerték a két lány tetszését.

Ezért nem volt mit tenni, a két srácnak várnia kellett, miközben a beszélgetésük alatt felhozódott egy-két számukra érdekesnek tűnő téma.

– Komolyan mondod? Tényleg ezt szeretnéd csinálni az érettségi után? Nami mit szól hozzá? – kérdezte érdeklődve Natsu a barátját, aki még mindig tud neki meglepetést okozni.

– Még nem mondtam el neki. Eddig csak te és Zoro tud erről. Ezért kérlek, ezt tartsd titokban Nami előtt! Amúgy is, ez csak egy ötlet a részemről. Fogalmam sincs, hogy képes leszek-e megcsinálni – válaszolta neki vigyorogva Luffy. – És, te mihez fogsz kezdeni? Eldöntötted már végre?

– Fogalmam sincs, hogy mi akarok lenni, ha vége a középiskolás életemnek –felelte egy rövid sóhajt követően Natsu, miközben kínjában a megvakarta a fejét. – Jó lenne arra az egyetemre bejutni, amelyikre Lucy is akar menni, de szerintem felesleges ezen agyalni. Ha tanulásról van szó, akkor abban béna vagyok.

– Áh, ne legyél már ennyire pesszimista – reagált magabiztosan a barátja kijelentésére Luffy, majd hozzátette. – Nem vagy te hülye, csak nagyon lusta.

– Pont te beszélsz? – kérdezett vissza csodálkozva Natsu. – Ha egy kicsit megerőltetnéd magad, akkor te is könnyedén bejuthatnál legalább egy főiskolába.

– Lehetséges, de februárig még van időm dönteni. Ki tudja, lehet, hogy én is megpróbálok majd továbbtanulni – zárta le ezt a témát Luffy. – Amúgy szerinted a többiek nem hallgatnak el valami fontosat? Elvileg egy erős tag majdnem kicsinálta őket.

– Nem csak te gondolod így. Gerard azonban semmit se mondott el nekem. Tudom, hogy valamit elhallgat előlünk, és én rá fogok jönni, hogy pontosan mi is az. – Natsu nagyon kíváncsi volt arra, hogy mit titkol annyira a bátyja. – Viszont, szerintem ezt halasszuk el addig, míg vége nem lesz a versenynek. A jövő hét nagyon mozgalmas lesz.

– Ja, kíváncsi vagyok, hogy milyen erős tagokkal kerülünk majd szembe. Bár felőlem bárki jöhet ellenünk, mi akkor is nyerni fogunk – mondta vidáman Luffy, amivel Natsu is egyetértett.

– Még szép, hogy mi fogunk nyerni! – jelentette ki magabiztosan Natsu, miközben megnézte, hogy mennyi az idő. – Amúgy lassan mehetnénk már... Nagyon éhes vagyok!

– Akkor menjünk, és harapjunk valamit! – vetette fel az ötletét Luffy. – Idefele jövet láttam egy hamburgerest. Lógjunk el, míg a két lány ruhát próbálgat!

– Jól van, menjünk! – egyezett bele Natsu, és a két fiú már fel is pattant a helyéről.

– Hé, hova mentek? – kérdezte tőlük meglepődve a két lány, nevezetesen Nami és Lucy.

– Kajálni! Megéhezik az ember, míg rátok vár... – felelte elsőként Luffy.

– Hee, de csak húsz perce vagyunk itt – reagált a válaszra Nami, akit szemmel láthatólag meglepte Luffy kijelentése.

– Tegyél hozzá még két órát. Nem, inkább hármat! – kötekedett a barátnőjével Luffy.

Míg Luffy és Nami egymással foglalkoztak, addig Natsu és Lucy se volt tétlen.

– Szóval, végül milyen szexi ruhát vettél? – puhatolózott kíváncsi, perverz mosollyal az arcán Natsu. – Alig várom, hogy lássam rajtad.

– Honnan hiszed, hogy szexi? – hökkent meg a kérdés hallatán Lucy.

– Mert az én hercegnőm állandóan el akar engem csábítani – válaszolta neki rosszfiúsan Natsu.

– Ne-nem is akarlak elcsábítani – felelte szégyenlős, elpirult orcával a fiatal leány.

– Értem. – Natsu ezután közelebb hajolt és megcsókolta a barátnőjét. – Pedig szeretem, amikor rossz kislány vagy – tette hozzá még vigyorgás kíséretében Natsu.

– Hülye! Ne mondj ilyen zavarba ejtő dolgokat, mert még félreértik! – kérlelte a fiúját Lucy, aki még inkább elpirult, amikor is észrevette, hogy a másik két ember is őket figyeli.

Miután Lucy mindent megtett, hogy kimagyarázza a kimagyarázhatatlant, mind a négyen elhagyták a boltot. A fiúk nagy örömére, végre-valahára mehettek enni. Már ők maguk se tudták, hogy mióta vártak erre a pillanatra.

Később még lesétáltak a közeli parkba, ahol nyugodtan tudták szemlélni a különböző színben pompázó lombkoronákat. Legyen bármilyen évszak, az ember itt mindig tud egy kis nyugalmat lelni. Rajtuk kívül még leginkább családokat lehetett látni, akik kihasználták a jó időt, és egy kicsit a szabadban mozogtak.

xxx

Mit tehet az ember, ha adódik egy kis szabadideje? Szórakozik a barátaival, esetleg keményen edz egy versenyre? Netalántán lustálkodik, és egész nap ki sem kel az ágyból? Ezek közül egyik sem jött össze Zorónak. Jelenleg a városi könyvtárban van és történelmet tanul. Vagyis inkább próbálkozik azzal. Nincs egyedül, hiszen a tizenhat éves lány, Nico Robin is vele van.

– Senpai! – beszélt Zoróhoz, aki fejben teljesen máshol járt. – Zoro-senpai! Figyelsz te rám? – vonta kérdőre a fiút, aki végül újra a lányra koncentrált.

– Szóltál? – kérdezte tőle unottan Zoro.

– Már megint nem koncentrálsz kellően! Pedig a drága hétvégémet is feláldoztam miattad... – dünnyögte Robin, amin Zoro csak mosolygott.

– Amiért még mindig nagyon hálás vagyok. Bár nem értem, hogy te miképp tudod ezt a rengeteg fogalmat és évszámot megjegyezni. Azt pedig, hogy kik voltak a történelem fontos személyei, azt meg végképp nem tudom bemagolni – magyarázta el a problémáját Zoro, amit Robin érdeklődve végighallgatott.

– Nem kell az összes évszámot fejből tudni – reagált mosolygósan Robin a fiú kijelentésére, majd folytatta. – Az érettségin használhatsz atlaszt. Abban pedig minden évszám megtalálható. Ha jól használja az ember, akkor egy hármast simán össze lehet hozni – tette hozzá még lelkesen Robin.

– Ha lehet használni, akkor mégis minek kell megtanulnom ezeket? – kérdezte felháborodva Zoro.

– Mert nem bízhatsz mindent az atlaszra. Bár tény és való, sok információ van benne, de csak akkor tudod azt felhasználni, ha pontosan tudod, hogy mit hol keressél benne. Ezért ne nyafogj annyit, és folytasd a tanulást! – parancsolt rá Robin, de látván a lány morcos arcát, Zoro csak vigyorgott ezen. – Most miért nevetsz ki?

– Bocsi, csak nagyon aranyos vagy, amikor így viselkedsz – válaszolta neki jókedvűen Zoro, amit hallva Robin elpirult.

– Hülye! Inkább koncentrálj a következő feladatra... – Robin ezután egy ideig nem szólt hozzá.

Zoro pedig mellőzve a kötekedést, szófogadóan tanult tovább. Azonban húsz perc után megint megunta az egészet. Helyette inkább a mellette ülő Robint vizslatta. A fekete hajú észre is vette, hogy az idősebbik teljesen másra összpontosít, mint amire kéne neki.

– Hé, Robin, Kérdezhetek valamit? – törte meg végül a csendet a zöld hajú.

– Nem! – vágta rá gyors válaszként Robin.

– Akkor mit szólsz ehhez: te felteszel nekem egy történelemhez kapcsolódó kérdést, és, ha én tudom rá a választ, akkor én is kérdezhetek tőled valamit. Bár az én kérdéseim nem a törihez kapcsolódnak. Benne vagy a játékban? – puhatolózott kíváncsian, sunyi mosollyal az arcán Zoro.

– Ez őrültség. Egy kérdésemre se fogod tudni a választ... – Robin semmi reményt nem látott abban, hogy a fiú akár egy kérdésére is tudni fogja a választ.

– Mi van? Csak nem beijedt a kisasszony? Pedig azt hittem, hogy nem vagy nyuszi – mondta neki gúnyolódva Zoro, aminek meg is lett az eredménye.

– Te kis... Rendben van, benne vagyok! – egyezett bele dühösen Robin. – Mettől meddig tartott a Fiore és Albareth közötti vallásháború?

– Ez könnyű. 1532-től kezdődött el, és 1560-ig tartott – válaszolta neki magabiztosan Zoro, miközben Robin csak csodálkozva figyelte őt. – Na, jól mondtam?

– Ig-igen! Néha neked is lehet szerencséd – felelte dünnyögve Robin, aki nem értette, hogy a fiúnak miképp lehetett ekkora nagy mázlija. – Ki vele, mit akarsz tudni rólam?

– Úgy gondoltam, hogy majd a végén teszem fel neked az összes kérdésemet. Van egy-két dolog, amire nagyon kíváncsi vagyok.

– Ehhez ne fűzz sok reményt! A többire úgy se tudsz majd válaszolni! – jelentette ki magabiztosan Robin.

– Akkor ne kímélj engem! Jöhetnek a könnyű kérdések – piszkálta még jobban Robint a fiú, miközben a „könnyű" szót lassan és érhetően ejtette ki.

Tizenöt perccel később Robin feladta a harcot. Zoro mind a tíz kérdésre tudta a választ. Pedig direkt olyanokat tett fel neki, amiket eddig a fiú egyszer sem tudott jól megválaszolni. Igaz, tehetett volna fel más, még nehezebb kérdéseket, de mivel azokat még nem beszélte át Zoróval, így nem lett volna igazságos küzdelem az ő részéről. Gondolta magában Robin, majd várta, hogy Zoro mit szeretne tőle megtudni.

– Mielőtt kérdeznék csak annyi, hogy lehetőleg próbálj meg ne egy-két szavas választ adni. Lesz olyan is, amire elég lesz egy igen vagy nem, de te ezt észre fogod venni – kezdett bele a magyarázatba Zoro, majd rögvest a lényegre tért. – Első kérdés: te mindig ilyen sokat tanulsz?

– Igen. Általában mindig tanulok a következő napra. A kortársaimmal ellentétben, én szeretek tanulni – válaszolta őszintén Robin.

– Chö, a stréber...

– Mondja ezt egy idióta! – reagált a sérelmeire Robin.

– Ja, aki minden kérdésedre tudta a válaszodat? – kérdezte vigyorogva Zoro. – Ez gyenge beszólás volt a részedről. Viszont jöjjön a második kérdés: mindig egyedül tanulsz?

– Igen.

– Harmadik kérdés: miért?

– Mert jobban szeretek egyedül tanulni – ecsetelte kissé rosszkedvűen a lány. – Legalább nem zavarnak engem.

– Negyedik kérdés: az előbb miért hazudtál? – érdeklődött kíváncsian a férfi, ami meg is lepte a lányt.

– Mi? Én nem is hazudtam! Komolyan nem szeretek másokkal együtt tanulni. Helyette inkább egyedül tanulok... – válaszolta lehangoltan Robin.

– Értem. Ötödik kérdés: szeretsz az osztályodban lenni?

– Ilyen hülye kérdést feltenni csak te tudsz – jegyezte meg alig halhatóan Robin.

– Nem válaszoltál a kérdésre.

– Jól van, tudom én is! – jelentette ki rosszkedvűen Robin, majd habozás nélkül folytatta. – Nem, nem szeretek az osztályban lenni.

– Hatodik kérdés: miért?

– Ez hosszú és bonyolult. Úgy se értenéd meg! Meg miért pont neked mondanám el? – kérdezett vissza kíváncsian Robin. – Nem is ismerlek téged.

– Mert tudod, hogy bennem megbízhatsz. Ezért fogod nekem elmondani, hogy mit érzel valójában, amikor iskolában vagy – felelt a kérdésre magabiztosan Zoro, aki komoly tekintettel figyelte a mellette ülőt.

A fiatal egy ideig töprengett azon, hogy elmondja-e neki az igazat, de végül úgy gondolta, hogy tényleg megbízhat a fiúban. Miután átgondolta az egészet, ismét beszélni kezdett.

– Tudod, kiskorom óta nem volt egy barátom se. Én már általános iskolában is szerettem könyveket olvasni, miközben a többiek minden félét csináltak – kezdett bele a történetbe Robin, amit Zoro érdeklődve hallgatott. – Mindig csúfoltak amiatt, hogy én inkább tanulok, mint hogy velük lógjak. Nem egyszer beszóltak nekem emiatt, illetve megaláztak, ha úgy adódott.

De mindig talpa álltam, és nem foglalkoztam azzal, hogy mit mondanak rólam. Viszont mielőtt középiskolába mehettem volna, volt egy kis egészségügyi problémám, ami miatt túl sokáig kellett kórházban lennem. Egy évet ki kellet hagynom. Ataca város, ahol iskolában jártam, a nyolcadik után egyből lehetett menni tovább középiskolába. A volt sulim egyszerre általános és középiskola is egyben. Az osztályom nagy része ott maradt.

Azt hinné az ember, hogy legalább meglátogatják egy volt osztálytársukat, aki több mint fél évig a kórházban lábadozott. Ellenben annyira utáltak, hogy egyszer sem érdeklődtek felőlem. Senkit se érdekelt, hogy mi van velem.

A szüleimet se érdekelte, hogy mi van velem. Bár nekik más problémájuk volt akkoriban. Pont tavaly váltak el, és mivel egyiküknek sem kellettem, lepasszoltak a régen látott rokonaimhoz. Úgy hallottam, hogy mindketten külföldre utaztak, és újra házasodtak. Képzeld, elvileg anyámnak már nem sokára gyereke lesz. Miközben ők jól elvannak, engem nyugodt szívvel hátrahagytak.

De legalább a nagybátyám és a felesége tényleg tőrödnek velem. Nagyon szeretem mindkettőjüket. Mivel Magnoliában éltek, így én is ideköltöztem. A bácsikám meg megoldotta, hogy a Fairy Tailbe járjak iskolába. Bár róla inkább most nem beszélnék többet.

Ez egy jó suli, csak sajnos senkit se ismerek. A mostani osztálytársaim nem rossz emberek, csak valamiért nem tudok feléjük közeledni. Félek, hogy ők is piszkálni fognak, mint anno régen. Remélem, ez a válasz kielégítette a kíváncsiságod – zárta le a történetet Robin, amit Zoro udvariasan végighallgatott.

– Igen, sok mindenre választ kaptam – reagált a lány utolsó kijelentésére Zoro, miközben nem elkapkodva a dolgokat, magában egy újabb kérdésen törte a fejét. – Hetedik kérdés: szeretnél ezen változtatni? Mármint szeretnél az osztályod többi tagjával jól kijönni?

– Igen, szeretnék.

– Nyolcadik kérdés: segíthetek majd ez ügyben neked?

– I-Igen – felelte félénkén Robin.

– Egyre jobb! Akkor ezt megbeszéltük. Még fogalmam sincs, hogy mit kéne tenned, de ketten valamit majd kiötlünk – mondta ismét boldogan Zoro, amitől Robin is jókedvre derült. – De most már szerintem fejezzük be ezt mára. Szeretnék egy kicsit ledőlni otthon.

– De Zoro-senpai, még maradt két kérdés...

– Ez igaz, akkor ki is használom – ecsetelte mosolygósan Zoro, akinek végül eszébe jutott egy újabb kérdés. – Kilencedik kérdés: van már kiszemelted? Tudod, aki esetleg tetszene neked?

– Mi-miket beszélsz, Zoro-senpai? Persze, hogy jelenleg nincs olyan személy, akivel járni szeretnék – felelte bizonytalanul Robin. Nem értette, hogy miért érdekli ezt Zorót annyira.

– Értem, akkor maradt még remény... – dünnyögte halkan Zoro, amit Robin nem is értett meg. – Akkor jöjjön a tízedik és egyben az utolsó kérdés: van valami programod jövő hét péntek, szombat és vasárnapra?

– Nem, nincsen. Miért?

– A haverjaimmal együtt részt veszek egy harcművészeti versenyen. Szeretném, ha eljönnél megnézni minket. Legalább egy kicsit kikapcsolódsz – foglalata össze röviden Zoro.

– Rendben van. Még átgondolom az ajánlatot – válaszolta Robin, majd mindketten felállva a helyükről, elhagyták a könyvtár épületét.

xxx

Sanjit, a többiekkel ellentétben, sokkal jobban érdekelte az, hogy mi történt azon az estén, amikor Geradot és a barátait csúnyán helybenhagyták. Laxus házában ücsörgött, és nem volt hajlandó elmenni onnan. Az egyetemista srác azonban szintén makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy nem mond el neki semmit se.

– Nem, nem és nem! Hányszor mondjam el neked, hogy megértsd? – tette fel neki a kérdést Laxus, akit bosszantott Sanji viselkedése.

– Könyörgöm, Laxus-san! Muszáj megtudnom, hogy ki az rohadék, aki bántotta Erza-chant és Mirajane-sant – válaszolta dühösen Sanji, miközben az asztalra csapott.

– Ne vergődj itt nekem! A másik pedig: mi az, hogy csak két lány érdekel téged? Minket nem is sajnálsz? – érdeklődött döbbent arckifejezéssel Laxus.

– Ha a nőkről van szó, akkor természetes, hogy miattuk jobban aggódóm. Pláne, ha a két gyönyörű hölgyről beszélünk. Erza-chan és Mirajane-san nem érdemli meg azt, hogy ne verjem szét annak a gyökérnek a fejét – érvelt a maga módján Sanji, miközben próbált lehiggadni.

– Te tényleg nem vagy komplett – szólt hozzá ismét Laxus. – Értékelem, hogy aggódsz „értünk", de jelenleg még nem vagy elég jó ahhoz, hogy megküzdhessél vele. Simán elintézne téged.

– De akkor is! Legalább mondjátok el, hogy kiről van szó. Mi történik, ha mondjuk mellettünk halad el az utcán, és mi nem ismerjük fel őt? – faggatózott továbbra is Sanji. – Lehet, hogy minket is el akar majd intézni! Egy fénykép, vagy valami nincs róla?

– Nincsen! Viszont neked nem kell aggódni! Téged elvileg nem fog bántani... – válaszolta rosszkedvűen Laxus.

– Mi az, hogy engem nem? – kérdezte feszülten Sanji, aki most már komolyan kezdett aggódni. – Ez azt jelenti, hogy közülünk valakinek baja eshet?

– A fenébe, ezt nem kellett volna elmondanom – mondta bosszúsan Laxus, miközben homlokon csapta magát. – Viszont nincs mit tenni. Elmondom az igazat, de el ne merd árulni a többieknek, mert különben szétrúgom a seggedet! – fenyegette meg a fiatalabbikat Laxus. – Szóval tartsd a szádat! Oké?

– Rendben van, nem árulom el a többieknek – fogadta el a feltételeket Sanji.

– Mielőtt még elmondanám neked az igazat, tudnod kell valamit az ellenfélről. Ace aznap este mondott egy tőle szokatlan, vészjósló dolgot. Elsőnek még én se hittem el, de látszott rajta, hogy komolyon beszélt. Ezt mondta akkor nekünk: „Ő az első olyan ember, aki ellen elbizonytalanodtam, amikor a szemébe néztem. Ha komolyan megküzdenék vele, akkor se biztos, hogy én nyernék". Érted már? Ha Ace azt mondja, hogy veszélyes alak, akkor, az valóban úgy is van. Most pedig elmesélek neked mindent, és te ezt titokban fogod tartani – kezdett bele a magyarázatba Laxus, majd részletesen elmesélt mindet Sanjinak, aki figyelmesen végighallgatta a férfit.

xxx

Gray, ahogyan az lenni szokott, a Haru-folyópart mentén edzett. Nem volt egyedül, hiszen felkért egy szokatlan edzőpartnert, aki segített neki a felkészülésben.Az osztálytársa nem hitt a fülének, amikor Gray a minap megkérte őt, hogy segítsen neki még erősebbé válni. A fiú végül belegyezett, és mindent megtett azért, hogy segítsen a barátján, aki már órák óta edzett.

– Biztos, hogy ez a legjobb módszer arra, hogy erősebbé válj? – kérdezte fáradtan Usopp, aki kezdett kimerülni.

– Mivel te kiváló mesterlövész hírében állsz, így erre a feladatra te vagy a legmegfelelőbb ember! Szóval ne hagyd abba, és a csúzliddal csak is rám koncentrálj – válaszolta neki magabiztosan Gray, aki Usopptól nagyjából harminc méterre állt.

– Jól van, csak nem értem, hogy ettől mi fog változni? Ráadásul a golflabdákat erre pazarolni – szólt újfent Usopp. – Egyébként honnan szereztél ebből te négy ládával? Szeretsz golfozni? – érdeklődött kíváncsian Usopp.

– Nem erről van szó, csak Marco-sannak van egy ismerőse, aki egy golfpályán dolgozik. Ki akarták dobni ezeket a régi labdákat, de szerencsére Marco-san haverja megtartotta őket – válaszolt a kérdésre Gray, majd folytatta. – Ez az edzés pedig azt a célt szolgálja, hogy a mozdulataim még gyorsabbak legyenek. Ösztönből, habozás nélkül kell kikerülnöm a felém jövő labdákat. Ha túl sokat agyalok, akkor, ahogyan azt te is észrevetted, könnyedén eltalálhatsz! Más szóval nekem a versenyen az lesz a célom, hogy minél gyorsabb, és pontosabb megoldást találjak arra, hogy legyőzzem az ellenfelemet! Ráadásul ezzel a gyakorlattal könnyen kikerülhetem a legtöbb felém jövő támadást. Ha gyorsabb vagyok, mint a riválisaim, az már fél siker! Ha a közelébe tudok férkőzni, akkor már szinte biztos a győzelem – magyarázta az edzés lényegét Gray.

– Értelek, de ez nem veszélyes? Ha rosszul célzok, még a végén megvakulsz! Vegyél fel legalább valami védőszemüveget! – kérlelte őt Usopp, de Gray hajthatatlan volt.

– Ne aggódj, vigyázok magamra! Most pedig folytassuk! Próbálj meg most egymás után legalább tizenöt gyors labdát lőni. Közben én igyekszem feléd közeledni – vázolta fel a tervet Gray, majd Usopp betartva az utasítást, nagy sebességgel lőtte Gray felé a labdákat.

A legfontosabb a türelem. Biztos vagyok benne, hogy a verseny alatt lesz legalább két-három lehetőségem a támadáshoz. De egy biztosan fog akadni. Én pedig ki fogom azt használni. Köszönöm neked, Mard Geer! Sok mindent tanultam a harcunk alatt. Neked hála, még erősebb, és türelmesebb lettem. Most már nem fogok olyan nagy hévvel harcolni. Ezt pedig jövő héten mindenkinek be is fogom bizonyítani.

Gondolta magában Gray, majd az utolsó lövést is kikerülve, sikeresen megérkezett Usopp elé. Most nem ütött, de a versenyen már senkinek sem fog kegyelmezni. Ezután visszament a helyére, és Usoppal ismét nekifogtak az estig tartó edzésnek.