Vastag, sötét felhők borították Magnólia egét. Egész nap szakadt az eső. Az utcákon kevés embert lehetett látni. Aki mégis kint volt az sietett, hogy minél kevésbé ázzon el. Azonban van valaki, akit ez egy cseppet sem érdekelt. Kezében egy rajzolt térképet szorongatott, amit az esőcseppek teljesen eláztattak. Nem adta fel a keresést, mert, ha ezt az ügyet most nem intézi el, akkor később nagyon sok probléma fog emiatt keletkezni. Miközben megigazítván a sötétzöld kendőjét, amit a fején hordott, azon töprengett, hogy ez a mai nap kudarcra van ítélve...

Órák óta bolyong, de még mindig nem találta meg a keresett helyszínt. Nem volt mit tennie, egy kisebb áruházba tért be. Itt azért valamennyivel több ember tartózkodott, mint odakint. Volt ideje, ezért jobban körülnézett, hátha felkelti valami az érdeklődését. Tíz perce van bent, de csak most szembesült azzal, hogy a pénztárcáját otthon felejtette. Pedig végre megtalálta a kedvenc szeszes italát, amit már csak nagyon kevés helyen lehetett kapni. Káromkodott is emiatt. Végül sóhajtva egyet úgy döntött, hogy ideje továbbállni.

Már a kijáratnál járt, amikor egy véletlen folytán, de meglátta a keresett személyt. A lány meglátván őt, megtorpant. Egy perce bámulhatták egymást, amikor a narancssárga hajú úgy döntött, hogy hozzászól.

– Mit keresel Magnoliában? – kérdezte tőle rideg hangon a lány.

– Neked is szia, Nami. A köszönés errefelé luxusnak számít? – kérdezte kissé gúnyolódva a fiú, majd zsebre vágta kezeit.

Nami ezt hallva elmosolyodott, de válaszra nem méltatta magát. Percekig ismét kínos csönd honolt. Ez a találkozás egyiküket se lelkesítette fel.

– Nami, van valami, amiről beszélnünk kell.

– Semmi dolgom nincs veled, Zoro. Azt hittem, hogy megértettétek, de akkor ismét elmondom: se téged, se Luffyt nem akarom többé látni! – mondta ingerülten Nami, aki  Zoro láttán egyre idegesebb lett.

– Pedig nagyon sok mindenről kéne beszélnünk. Legalább tíz percet szánj rám – szólott újból Zoro.

– Akkor ki vele! Nem érek rá egész nap – ecsetelte közömbösen Nami.

– Rendben. Kövess engem – reagált a lány kijelentésére Zoro, és amint kiment az áruházból, az utca túloldalára igyekezett. 

Zoro nem sokkal ezután behúzódott egy erkély alá. A hosszú hajú diáklány követve őt, nem mesze megállt mellette.

– Remélem, itt jó lesz. Akkor, ha már kirángattál ide, térj a lényegre – szólott ismételten Nami, miközben karba tett kézzel figyelte Zorót.

– Megpróbálok rövid lenni – kezdett bele a témába Zoro, majd folytatta. – Amit tudnod kell, hogy nem látogatóba jöttem Magnoliába. Az egyik helyi suliba fogok járni. Természetesen nem egyedül érkeztem a városba. Luffy szintúgy velem jött. Ő is nagyon jól tudja, hogy ideköltöztél három éve.

– Ez miért is érdekelne engem? – kérdezte egykedvűen Nami.

– Tudod, hogy milyen Luffy. Nem ismeri be, de ami akkor történt...

– Elég! Ne folytasd! – kiabált rá dühösen Nami.

Zoro arcán meglepettséget lehetett felfedezni. Nem számított arra, hogy a lány ennyire kiborul. Pedig még alig mondott valamit... Nami ezután közelebb lépett a fiúhoz.

– Miért vagytok itt? Mi a fenéért kellett nektek idejönnötök? Azért költöztem Magnoliába, hogy minél messzebb lehessek Nanohanától. Eddig minden szép és jó volt. Erre mit ad az ég: megtudtam, hogy mindketten a városban vagytok. Mondd meg Zoro, élvezed ezt, igaz? Láthatod, hogy miképp megyek lelkileg tönkre... – folytatta volna még panaszáradatát, de ekkor Zoro megragadta a lány vállát, és a falhoz szorította.

– Idefigyelj, Nami! Ami három éve történt... – mondta rosszkedvűen Zoro, miközben vett egy mély lélegzetet. – Az hiszed, hogy csak neked fájt? Miért gondolod azt, hogy minket nem bánt egy cseppet sem? Pedig elhiheted, nem csak te szenvedtél. Luffy is sokat gyötrődött emiatt. Mióta itt vagyunk, attól fél, hogy találkozni fog veled.

– Remélem, szenved is még egy jó darabig! Ha ő nem lenne, akkor semmi se történt volna! – hangoztatta el dühösen a véleményét Nami, miközben Zorót arrébb lökte maga elöl. – Remélem, sose látom viszont őt.

– Ennyire utálod Luffyt? Igaz, hogy néha ökörséget csinál és sokszor meggondolatlan, ám ezzel szemben ő nem rossz ember. Ráadásképp te is ugyan annyira hibás vagy, mint Luffy. Ezért kérlek, ne akard az egészet Luffyra fogni. Így is elég szánalmas, hogy akit egykor ismertem, egy gyenge, a maga hibáját be nem ismerő nővé változott – ecsetelte határozottan a zöld hajú.

– Miről beszélsz? Én nem csináltam semmit se...

– Éppen ez az. Ha akkor másképp döntesz, akkor lehet, hogy még mindig jó barátok lennétek – szólt közbe Zoro. – Ellenben nehogy azt hidd, hogy csak rád akarom kenni az egészet. Hiszen Luffy is hülyén viselkedett akkor, mint ahogyan én is sok felelőtlen dolgot csináltam – tette hozzá még megjegyzésképp a fiatal férfi. – Ezért, ha már utálod őt, akkor légy szíves, utálj engem is.

– Miért mondod el ezt most nekem? – kérdezte halkan Nami.

Zoro elmosolyodott, majd megfordult. A lánynak háttal állt.

– Hogy miért? Ahogyan mondtam neked az előbb, egy ideig biztosan Magnoliában leszünk. Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy valamikor te és Luffy találkozni fogtok. Úgy gondoltam, hogyha veled beszélek, talán nem lesz annyira gyötrelmes a találkozótok – válaszolta meg a lány kérdését Zoro. – Nami, téged egy intelligens lánynak ismertelek meg. Lehet, hogy még sok minden kavarog a fejedben, de egy nap, amikor tisztán látod a körülményeket, gyere erre a lakcímre. – Zoro ezután egy papír-fecnit adott a kezébe.

– Zoro... – mondta elcsuklott hangon Nami, miközben lassacskán sírni kezdett. 

Nami keservesen sírt. Kezeivel az arcát törölgette. Zoro hallva ezt, megfordult és még búcsúzóul hozzá szólt.

– Ne felejtsd el: ha segítség kell, akkor nekünk nyugodtan szólhatsz. Ránk bátran számíthatsz! – Zoro ezután otthagyva őt, hazafelé igyekezett.

Nami egy ideig döbbenten figyelte őt, majd rápillantott a fecnire, amit Zoro nemrég a kezébe adott. Beleolvasva a tartalmába, néhány pillanat múlva a srác után kiabált! 

– Zoro! Rossz irányba mész! – üvöltötte Nami, amit hallva Zoro kínosan megfordulva elindult a saját lakhelye felé...

xxx

Néhány kilométerrel odébb a többiek otthon dekkoltak és várták, hogy végre-valahára elálljon az eső. Grayen kívül egyikük se kedvelte ezt az időt. Sanji a konyhában tartózkodott és jelenleg is új recepteken agyalt.

Az egyik receptje tökéletes lett volna, ám Luffy egy semmilyen indokkal sikeresen megzavarta a szőke hajút. Emiatt is történhetett meg az kellemetlen incidens, hogy Sanji addig hallgatta a szalmakalapos magyarázatát, míg az étele eközben ropogós, fekete színű lett, aminek következtében az ehetetlenné vált. A szőke szakács emiatt annyira ideges lett, hogy a késeit Luffy felé szegezte. Szerencsétlen fiú, alig tudott megmenekülni a kés záporok elöl. Emiatt is úgy döntött, hogy egy jó ideig nem megy a konyha közelébe...

Natsu a szobájában, az ágyában feküdt és mangát olvasott. Azonban annyira most ez se tudta lekötni. Ezután pár perccel később kopogást hallott.

– Gyere be! – szólt határozottan Natsu.

– Csak én vagyok – mondta jókedvűen Luffy .

– Mi volt az előbbi hangzavar? Úgy hangzott, mintha Sanjinak rossz kedve lenne...

– Shishishishi! Semmi baja, csak éppen rosszkor voltam, rossz helyen. Majd megnyugszik! – Luffy mint mindig, most is vidáman fogta fel a helyzetet.

– Aha, értelek. És mizu van? Apropó, Zorót nem láttad? Kérdezni szeretnék valamit tőle – érdeklődött a barátja tartózkodási helyéről Natsu, ám sajnálatára csalódnia kellett.

– Nincs itthon – válaszolt röviden Luffy. – Pár órája elhúzott hazulról, de azt nem árulta el, hogy pontosan hova megy. Én is vele akartam menni, de azt mondta, hogy most egyedül szeretne lenni.

– Értem. Akkor majd később dumálok vele – szólt hozzá a témához Natsu. – Hé, Luffy, te várod már a holnapot?

– Hát persze – jelentette ki vigyorogva a szalmakalapos. – Kíváncsi leszek, hogy milyen emberek járnak a Fairy Tailbe.

– Én annyira nem várom... – ecsetelte  rosszkedvűen a rózsaszín hajú, majd felsóhajtott.

– Mert? – Luffyt váratlanul érte, hogy a haverja nem vágyik az új iskolába. – Miért nem várod? Hiszen jó móka lesz! Új embereket ismerünk meg, akikkel talán még össze is tudunk haverkodni.

– Hogy miért nem vágyok a Fairy Tailbe? – kérdezett vissza Natsu. – Tudod Luffy, van néhány ember abban a suliban, akik nem igazán kedvelnek engem. Amilyen szerencsém lesz, holnap valami történni fog...

– Ne izgulj már ennyit, Natsu! Ez nem te vagy. Hol van a bulizós, vicces éned, akit én ismerek?

– A franc se tudja –  válaszolta unottan a fiú. – Lehet, ott maradt Nanohanában. Majd szólók, ha visszatért. Oké?

– Ahham. Akkor legalább azt meséld el, hogy pontosan ki miatt vagy te ennyire lehangolt? – Luffy a kérdést követően beugrott Natsu mellé és kíváncsian várta a másik magyarázatát.

– Tudod, van egy csaj, akitől nem a legszebb módon búcsúztam el – kezdett bele a történetbe a Natsu, majd rosszkedvűen felsóhajtott.

– Ismerős a szitu. Véletlenül nem csináltál valamit, amivel a lányt egy életre megbántottad? – puhatolózott kíváncsian Luffy.

– De! Azután pedig csak úgy szó nélkül faképnél hagyott – reagált feszülten a kérdésre Natsu.

– Tisztára olyan, mintha rólam beszélnénk – szólt közbe Luffy, majd visszagondolva a múltjára, egy rövid ideig elmélkedni kezdett. – Ellenben most nem rólam van szó. Szóval, mit csináltál? 

– Egy nap láttam, hogy nagyon lehangolt volt. Odamentem hozzá és kérdezősködtem, hogy miért ilyen szomorú. Azonban valamiért nem válaszolt. Mivel sehogy se tudtam belőle választ kicsikarni, egy kis időre magára hagytam. Úgy hittem, hogy most egyedül szeretne lenni – folytatta a történet mesélését Natsu. – Ott kezdődött minden. Óvodás korom óta ismertem, és ha lehet azt mondani, ő volt a legjobb barátom. Azonban ahogyan teltek a napok, úgy nőtt köztünk a távolság. Már köszönni se volt hajlandó... – Natsu ahogyan ezt kimondta, még rosszabb kedve lett. – Két hónappal később nem bírtam tovább és rákérdeztem, hogy miért csinálja ezt. Sok magyarázat futott végig az eszemben, de amit ő mondott, az nem szerepelt benne. Tudod, hogy mit mondott?

– Micsodát?

– Azt mondta, hogy minden rossz, ami vele történik, az nem más bűne, mint az enyém. Nem akartam a fülemnek hinni. Rákérdeztem, hogy pontosan mire gondol. El is kezdte sorolni: én voltam a hibás, mert túl sok galibát okozok neki. Állítása szerint rossz hatással vagyok rá. Nem hagyom őt kibontakozni. Azt is nehezményezte, hogy túl sokat logók vele. Elvileg a háta mögött mindig kibeszélem őt és rosszindulatú pletykákat terjesztek róla...

– És? Igaz, amit mondott veled kapcsolatban? – faggatózott továbbra is Luffy. 

– Persze, hogy nem! Igaz, hogy sokszor lógtunk együtt, de én úgy éreztem, hogy ő élvezi a társaságomat. Abban is igaza volt, hogy néha tényleg miattam keveredett pár incidensbe, de azok nem voltak olyan durvák, mint ahogyan azt ő állította. Ellenben én sose mondtam róla egy rossz szót se.

– Értem. Lehet, hogy valaki más terjesztette ezeket a híreket – szólt ismételten a témához Luffy. –Biztosan egy rosszakaród terjesztette azokat a híreket.

– Elsőnek én is ezt hittem. Meg is kérdeztem, hogy ugyan, kitől is hallotta ezeket a nevetséges pletykákat. Viszont ezt se árulta el nekem. Ezért kérdezősködni és figyelni kezdtem a többi diákot, akik az általános sulimba jártak. Volt pár elképzelésem, de mint később kiderült, egyikük se tudott nekem választ adni. Bárki is volt, nagyon ügyesen csinálta. Máig nem tudom, hogy ki lehet az a köcsög, aki miatt elvesztettem a legjobb barátomat – mondta ingerülten Natsu, miközben mérgében összeszorította a jobb öklét.

– Ez tényleg rossz lehetett. Ezután mit csináltál? 

– Hogy mit? Semmit. Próbáltam vele újból jól kijönni, de minden kísérletem kudarcba fulladt. Nem sokkal később apám úgy döntött, hogy Nanohanába költözünk... – magyarázta kedvetlenül Natsu, ám Luffy váratlanul felkiáltott.

– Kitaláltam! Most már tudom, hogy mit csinálunk! – Ugrott fel hirtelen az ágyból Luffy.

– Mire gondolsz? – kérdezte meglepődve az ágyban fekvő.

– Arra, hogy kiderítjük, hogy ki lehet az a fazon, aki miatt tönkre ment egy szép gyerekkori barátság – válaszolta magabiztosan Luffy.

– Ne hülyéskedj Luffy! Emiatt igazán nem kell...

– Kimondta, hogy hülyéskedek? – kérdezte  komoly hangnemben Luffy, miközben egy pillanatra sem fordította el a tekintetét. – A világon van valami, amit nagyon rühellek. Már pedig, ha valaki a barátaimat megalázza, vagy az érzéseiket kihasználva nevetségesé teszi, az számomra nem más, mint egy ellenség, akit móresre kell tanítani – jelentette ki határozottan Luffy.

– Értem... – Natsu jól tudta, hogy a szalmakalapos srác tényleg komolyan gondolja az imént elhangzottakat és azzal is tisztában volt, hogy erről az ötletéről már sehogyan se fogja tudni lebeszélni. – Azonban mielőtt ebbe beleélnéd magad, szeretnék valamit veled közölni.

– És pedig?

– A lány, akiről nemrég meséltem neked – kezdett bele a témába Natsu, majd folytatta. – Tudod, ez a csaj bizonyára nem fog túl barátságosan viselkedni velem szemben. Főleg annak tudatában lesz mérges, amikor is majd megtudja a hírt, miszerint én is a Fairy Tailbe fogok járni. Ezért bármi is történjen köztem és ő közte... – Natsu ezután hirtelen vett egy mély lélegzetet. – Luffy, ígérd meg, hogy nem avatkozol bele!

Luffy elsőnek nem válaszolt Natsunak. Törökülésbe ült és mélyen elgondolkodott. Percek telhettek el, amikor végre-valahára válaszra szánta el magát.

– Rendben, megígérem. De ha úgy ítélem meg, hogy a helyzet tényleg nagyon menthetetlen, akkor közbelépek. Így megfelel? – érdeklődött vigyorogva Luffy.

– Naná! – válaszolta most már jókedvűen Natsu, amikor is az ajtón ismét dörömbölés hallatszott. Gray kiabált a szoba túloldaláról.

– Buzikáim! Halkabban, ha lehetne. Nem érdekel, hogy milyen viszony van köztetek, de légy szíves, kussoljatok már el, mert a házvégéből is lehet hallani titeket – kiabált mérgesen Gray.

– Tegnap este még nem ezt mondtad! Pedig nagyon élvezted a társaságomat – szólt a témához vigyorogva Natsu, míg Luffy ezt hallva csak idétlenül nevetett.

– Jó kis álmod lehetett! Nem tudtam, hogy neked ilyen perverz gondolataid vannak rólam. Egyébként készültem egy meglepetéssel! – Gray belépett a szobába és Natsu felé szaladt.

– Na, mi van? Ennyire hiányoztam? – kérdezte kíváncsian a rózsaszín hajú, azonban Gray szó nélkül felé ugrott egy tortával a kezében.

– A tortát hol szerezted? – kérdezte két nevetés közt Luffy.

– A konyhából – válaszolt Gray és egyenesen Natsu arcába vágta a tortát.

Most Gray kezdett bele a vihogásba. Luffy még jobban röhögött. Natsu letörölve kezével az arcát, megragadta párnáját és Gray felé hajította. Az ágyon álló fiút fejbe találva kizökkentette az egyensúlyából. Natsu felkelve Grayhez iramodott. Egy jobbost adott a mellkasára. Gray ezt természetesen viszonozta. Ezután még egy ütés Natsutól, amire Gray szintén egy ütéssel válaszolt.

Húsz perccel később átment birkózásba az egész, és egymást próbálták feladásra kényszeríteni. Sose lett volna vége ennek a viadalnak, ha nem jelent volna meg egy negyedik ember. Szájából mint mindig, egy cigi lógott ki. Mindenki tekintete ő rá szegeződött.

– Képzeljétek, nemrég olvastam egy történetet. Úgy látom semmi hasznosat nem csináltok, így elmesélem nektek ezt a sztorit – kezdett bele nyugodt hangnemben Sanji, majd folytatta. – Szóval volt egyszer egy szakács, akit azzal büntetett a sors, hogy összezárta őt négy elmebajossal. A leghülyébb nem tartózkodott otthon, ezért a zseniális szakács joggal gondolhatta úgy, hogy a mai nap számára problémamentes lesz. Ellenben csalódnia kellett...

Az egyik, akit nevezhetünk éhenkórásznak, megzavarta őt a nap folyamán. Éhenkórász szerencsés volt, mert a kés a feje mellet ment el egy centivel. Tudván, hogy most nem kéne tovább szítani a tüzet, egyszerűen odébbállt. Jóképű szakácsunk ezután visszatért a konyhába és új recepteken agyalt.

Ki is talált egy nagyon jó ételt, ellenben jól tudta, hogy sok hozzávaló szükséges az elkészítéséhez. Emiatt is döntött úgy, hogy elmegy a boltba. Mielőtt elment, tisztán emlékezett arra, hogy a hűtőbe egy tortát tett, amit később meglehetett volna enni. Amikor hazaért, a tortának hűlt helye volt. Hiába töprengett, nem tudta elképzelni, hogy mi történhetett a tortájával. Végül aztán úgy döntött, hogy megkeresi a többiket és feltesz nekik néhány fontos kérdést. Ezután a szakács felment az emeletre, mert a hangzavar alapján valószínűleg mindenki ott tartózkodhatott...

Erre mit ad az ég? A torta megkerült. A többiek meglátván őt, befogták a szájukat. Ekkor a szakácsnak ragyogó ötlete támadt. Egy új cél lebegett a szeme előtt. Mégpedig az, hogy most szép sorban mindegyiküket addig rugdossa, míg azok könyörületért nem esedeznek... – Sanji ezután bezárta az ajtót, és megkezdte a büntetés végrehajtását.