Gray szakadó esőben sem hagyta abba a tréninget. Fekvőtámaszozott, miközben Ace a hátára ült, hogy a fiúnak még nehezebb legyen az edzés. Az idősebb egyik kezében esernyő volt, a másikban pedig egy újabb szendvicset tartott, amit aztán hamar belakomázott.

– Hallod, Gray. Van egy remek ötletem! – mondta nagy lelkesen Ace.

– Mi lenne az, Ace-san? – kérdezte két fekve nyomás közt Gray.

– Arra gondoltam, hogy lesz egy verseny kb. egy hónap múlva, amire mennetek kéne.

– Milyen verseny? – kérdezett vissza csodálkozva Gray.

– Természetesen egy harcművészeti viadalról lenne szó – felelte vigyorogva Ace, majd folytatta a téma kifejtését. – Ebben az évben Magnoliában kerül megrendezésre. Az ország legjobb bunyósai lesznek itt.

– Ahham... Bocsi, Ace-san, de ez nem nagyon izgat – válaszolta neki Gray, miközben abbahagyta a fekvőtámaszozást. – Nincs kedvem megint balhéba keveredni.

Ace leszállt róla, és csodálkozva figyelte Grayt.

– Értem. Viszont ez egy legális verseny. Szóval semmi bajotok nem származna ebből – tette hozzá még megjegyzésként Ace. – Na, Gray? Benne vagy?

– Mondtam már, hogy nem! – jelentette ki határozottan Gray. – Miért nem ti mentek? Ti, a Neveletlen bagázs könnyedén megnyernétek ezt a versenyt – beszélt kissé emelkedett hangnemben Gray.

– Mi már háromszor is megnyertük ezt, így már semmi kihívás nincs benne – magyarázta széles vigyorral az arcán Ace, majd egyik pillanatról a másikra, váratlanul komoly hangnembe váltott. – Miképp tudnod kell arról, hogy a Neveletlen bagázs banda tagjai nemrégiben kicserélődtek. Ami a mostani helyzetben azt jelenti, hogy se én, se a másik hat ember nem tagja már ennek bandának – folytatta a beszédet Ace, amivel alaposan meglepte a fiatalabbikat. – De ne értsd félre, nem azért döntöttünk így, mert rossz dolog történt velünk. Egyszerűen csak úgy éreztük, hogy a Neveletlen bagázs nevet tovább adjuk egy másik csapatnak, akik méltóak erre a csapatnévre.

– Várj egy kicsit, Ace-san! Komolyan beszélsz? Új emberek fogják a csapat nevét viselni? – faggatózott döbbenten Gray, Ace pedig csak helyeslően bólintott a fiú kérdésére. – Hihetetlen... De gondolom, akkor ezentúl másképp fogjátok nevezni magatokat. Miképp eddig úgy tudtam, hogy csak hatan vagytok...

– Nem szoktuk ezt hangoztatni, de van egy hetedik tagunk is, de ő már évek óta nem verekszik. Azt mondanom se kell, de egy ideje több-kevesebb sikerrel, mi is igyekszünk minél kevesebb harcban részt venni – válaszolta mosolygósan Ace, miközben Gray csak döbbenten hallgatta őt. – Az új nevünk pedig Grand Line, ami szerintem eléggé titokzatosan hangzik. Viszont a múltkorában összehívtam a bandát, és meghoztuk a döntést: te és a többiek vagytok olyan jók, hogy ti legyetek az új Neveletlen bagázs – paskolta meg Gray vállát Ace, miközben a fekete hajú még mindig csodálkozva figyelte őt. – Gratulálok, mától fogva te, Luffy, Natsu, Sanji és Zoro alkotja az új Neveletlen bagázs csapatát. Innentől fogva pedig rajtatok áll, hogy bővítitek a csapatot, illetve, ha eljön az idő, nektek kell kijelölni az új generációt, akik aztán tovább viszik a banda nevét.

– Egy pillanat! – Gray nem akarta elhinni, hogy Ace komolyan gondolja ezt. – Csak így eldöntöttétek, hogy mi leszünk az új Neveletlen bagázs? A többiek egyáltalán tudnak erről?

– Persze, hogy tudják. A srácok nemrég beszéltek a barátaiddal, és veled ellentétben, ők hamar elfogadták ezt – felelt jókedvűen a kérdésre Ace. – Luffyról úgy tudom, hogy majd kiugrott a bőréből, annyira örült a hír hallatán.

– Értem, szóval mostantól mi vagyunk a Neveletlen bagázs. – Gray még mindig nehezen hitte el, hogy mától kezdve a barátaival együtt lesznek az új Neveletlen bagázs.

– Jól mondod, Gray. Egyébként még mindig visszakozol a harctól? – puhatolózott kíváncsian Ace.

– Mivel a srácok beleegyeztek ebbe, nem maradt más választásom... – válaszolta egy nagy sóhaj kíséretében Gray. – Én is harcolni fogok. És mit kapunk, ha nyerünk?

– Még nem mondtam? A bajnokság nyertese ötvenmillió belivel lesz gazdagabb – felelte idétlen vigyorgás kíséretében Ace, Gray szeme pedig a pénz hallatán felcsillant.

– Hmm... Mivel a saját pénzemet vészesebb időkre tartogatom, ezzel az ötven millióval sikerülne megoldanunk a pénzügyi problémáinkat – mondta most már sokkal jobb kedvűen Gray, aki leírhatatlanul boldog volt. – Ennek hála nem kell diákmunkán agyalnunk, miközben ebből a pénzből elmehetünk majd együtt szórakozni. Ez rohadt jól hangzik!

– Ugye? Anno mi is a versenyből összegyűlt pénzből vettük meg a banda jelenlegi kéglijét. Bár igaz ami igaz, ebből mára szinte semmi se maradt... – magyarázta kínos molyossal az arcán Ace, majd folytatta. – Viszont elég a fecsegésből. Úgy látom, még nem fáradtál el teljesen. Most pedig próbálj meg legyőzni engem! – Ace és Gray ezután egymás ellen harcoltak a még mindig szakadó esőben.

xxx

Natsu és Lucy a plázában kószáltak. A nap folyamán most tudtak több időt eltölteni egymás társaságában. Ez köszönhető annak, hogy Lucynek iskolába kellett járnia, miközben Natsu még mindig el volt tiltva onnan.

– Óh, de csini kabát! – nézte Lucy a ruhát a kirakaton keresztül. Nagyon megtetszett neki a fehér színű, téli kabát. – Sajnos túl drága, hogy megvegyem – tette hozzá szomorkodva a fiatal lány.

Ezután Natsu mellett haladt szótlanul. Csak azután nézett félre, amikor Natsu megfogta a kezét.

– Bocsi, hogy ilyen hasznavehetetlen fiúd van. Ha megtehetném, megvenném neked! Viszont... – kezdett bele kissé szégyenkezve Natsu.

– Kérlek, ne mondd ezt! Nem akarom, hogy emiatt rágódj! Nem a te hibád, hogy én nem tudtam elég pénz összespórolni. Ezért ne gondolkodj ezen sokat! Ez csak egy kabát, semmi több! – válaszolta neki most már vidáman Lucy. – Amúgy ma miről akartál beszélni? Reggel nagyon furcsán viselkedtél.

– Hol is kezdjem... – Natsu miután összeszedte a gondolatait, a lényegére tért. – Gerard tegnap közölte velem, hogy november végén lesz egy harcművészeti verseny, amin már az új Neveletlen bagázs tagjaként fogok részt venni.

– Ahham – válaszolta közömbösen Lucy.

Natsu értetlenül nézte a barátnőjét.

– Tudom, hogy nem örülsz ennek a hírnek. Esküszöm, megvan rá az okom, hogy ezt tegyem! – mentegetőzött kétségbeesetten Natsu.

– Nem érdekel! – dünnyögte Lucy.

– Most mi a baj?

– Semmi! – vágta rá válaszként Lucy.

– Haragszol rám?

– Nem!

– Pedig az én szemszögemből ez másképp látszik. Nem örülsz, hogy benne vagyok az új bandában? – puhatolózott kíváncsian Natsu.

– Nem ez a baj – felelte kissé rosszkedvűen Lucy, majd folytatta a beszédet. – Te is tudod, hogy nem szeretem, amikor verekedsz. Félek, hogy egyszer súlyosan megsérülsz. Én pedig nem akarom, hogy neked bajod essen – magyarázta el a baját Lucy, miközben Natsu szótlanul hallgatta őt.

– Értem. Viszont ne aggódj értem. Minden rendben lesz – nyugtatta meg a lányt Natsu, és inkább témát váltott. – Egyébként van kedved velem jönni egy koncertre? Jövő hét pénteken lesz.

– Persze, hogy van kedvem veled menni – felelte most már mosolygósan Lucy. – Bár két hét múlva szalagavató, és úgy emlékszem, hogy jövő hét pénteken egész délután a táncot gyakoroljuk. Szóval nem biztos, hogy tudok menni.

– Ohh... Akkor nincs mit tenni, Luffyéknak adom a két koncertjegyet. Nami biztosan örülni fog, hiszen valami híres külföldi együttes lép fel. Hogy is hívták őket? – gondolkodott az együttes nevén Natsu. – GOT7?

– Micsoda? Neked van két jegyed a GOT7-re? – kérdezte nagy áhítattal Lucy. – Tudod milyen kevés embernek sikerült belépőket szereznie egy ilyen külföldi koncertre? Nekem eddig például nem sikerült. Ellenben ők a kedvenc együttesem!

– Tudom, hogy a GOT7 a kedvenc bandád – reagált egykedvűen a lány kijelentésére Natsu. – Ezzel szemben sajnos te nem érsz rá aznap eljönni...

– Dehogyis! – felelte határozottan Lucy. – Nagyon is ráérek!

– De mi lesz a próbával? – puhatolózott meglepődve Natsu. – Hiszen nemsokára szalagavató.

– Az most nem fontos! Majd valahogy megoldom azt. Végre-valahára élőben is látni fogom a GOT7! – jelentette ki magabiztosan Lucy, miközben nem bírta abbahagyni a vigyorgást, annyira boldog volt a közeljövőben esedékes koncert miatt. – JB, Mark, Jackson, JR, Youngjae, BamBam és Yugyeom a kedvenceim! Úgy örülök, hogy láthatom majd őket!

– Nem is tudom, lehet, hogy tényleg Luffyéknak adom a jegyeket – szakította meg a meghitt pillanatot a fiú, miközben Lucy csodálkozva figyelte őt.

– De miért? – kérdezte döbbenten a lány.

– Mert! – dünnyögte válaszként Natsu.

– Vagy úgy... – Lucy most már jól tudta, hogy miért viselkedik így a barátja. – Féltékeny vagy?

– Dehogy vagyok féltékeny! Mégis miért érdekelne az a hét csávó, akiért barátnőm kis híján megőrül? – kérdezett vissza durcásan Natsu.

– Ilyen nincs... Gyere ide, te lüke! – Lucy miután látta, hogy Natsu nem tesz eleget a kérésnek, ő lépett oda hozzá, és egy csókot adott a fiú ajkaira. – Most már jobban érzed magad? Te vagy a legfontosabb számomra. Legyenek bármilyen helyesek a GOT7 tagjai, a közelébe se érnek az én jóképű pasimnak. Ráadásul ez lenne a mi első közös koncertünk – növelte egy kicsit a barátja egóját Lucy, aminek meg is lett az eredménye.

– Ejnye, Baby! Nem is tudtam, hogy ennyire rossz kislány vagy! Ellógód a próbát, csakhogy velem elmehess egy koncertre? Ez tetszik! – válaszolta önelégült vigyorral Natsu.

– Igen-igen, csak is miattad teszek ilyet! – helyeselt boldogan Lucy, majd ketten együtt tovább kószáltak a plázában.

xxx

Három ember eközben egy érdekes szituációba keveredett. Egy ötlet folytán Sanji és Zoro úgy döntött, hogy Luffyval együtt elmennek a Gol D. Roger középiskolához, ahol majd találkoznak Nami-val. A megbeszélt idő előtt egy órával érkeztek meg a helyszínre. Az eső is esett, s mivel nem akartak elázni, úgy döntöttek, hogy unaloműzésképpen jobban körülnéznek az iskolában. Éppen óraidő volt, így nem sok emberrel futottak össze. Sanji miközben haladt, észrevette, hogy a két barátjának nyoma veszett.

Nem értette, hogy ez miképp történhetett meg, hiszen még egy pillanattal ezelőtt együtt lődörögtek. Nem tudott mit csinálni, a keresésükre indult. Tíz perc után a suli büféjénél rátalált a két emberre. Mielőtt leszidhatta volna őket, hogy csak úgy simán hátrahagyták őt, az iskola egyik tanárának feltűnt, hogy ők hárman nem idejárnak.

Miután rákérdezett, hogy kikhez van szerencséje, Luffy szó nélkül szaladni kezdett. A meglepődött Zoro és Sanji szintén így tett. Végül betértek egy öltözőbe, ami szerencséjükre valamiért nyitva maradt. Gyorsan bezárták az ajtót, nehogy az üldöző tanár meglássa őket. Miután úgy vélték, hogy ismét minden rendben van, észrevették, hogy ez nem egy átlagos öltöző...

– Ez a lányok öltözője – törte meg a csendet Zoro.

– Honnan veszed ezt? – kérdezte tőle Luffy.

– Mert szerintem egy normális férfi ilyet nem vesz fel... – Zoro mielőtt kijelentette, hogy egy női öltözőben vannak, kíváncsiságból kinyitotta az egyik szekrényt, ahol talált néhány érdekes ruhaneműt. – Na, szerinted egy fiú visel bugyit? – Zoro odadobta Luffynak a megtalált női alsót.

– Igaza van Marimónak! A többiben is csak női ruhák vannak. Viszont azt azonnal tegyétek vissza! – Sajni miután meggyőződött arról, hogy Zorónak tényleg igazan van, elvette Luffy kezéből a bugyit, és azt a szekrénybe szépen visszatette.

– Amúgy ez a ruha olyan ismerős... – Luffy a két társához hasonlóan szintén bepillantott egy szekrénybe.

– Hagyd a fenébe! Lépjünk le innen, míg nem késő! – Sanji pedig az ajtó felé igyekezett, de furcsa hangokat hallott az ajtó túloldaláról. A lányok az óra után az öltöző felé vonultak.

– Basszus, itt vannak! – mondta rémülten Sanji. – El kell rejtőznünk!

– Gyertek ide! Itt van egy bazi nagy szekrény, ami ráadásául üres! – Luffy talált egy ideális búvóhelyet, és mivel jobb rejtekhely nem adódott, mindhárman gyorsan bemásztak a szekrénybe.

Még épp időben bezárták a szekrény ajtaját. A lányok bementek az öltözőbe, és mindenki a saját szekrénye felé vette az irányt. A három fiú meg eközben kényelmetlenül érezte magát.

– Húzódjatok már össze! Rohadt sok helyet foglaltok! Főleg a szerencsétlen kukta! – tért a lényegre Zoro.

– Kussolj el, Marimo! Te vagy az izompacsirta! Nem én foglalom el a szekrény felét! – reagált a sérelmeire Sanji.

– Úristen! Nami is itt van! – mondta kétségbeesetten Luffy, miközben a szekrényrésen kikukucskált. – Ne! Ne csináld ezt, kérlek! – szólt még idegesebben a szalmakalapos.

– Mi van, mit látsz? – kérdezte tőle Zoro, aki szintén kinézett a résen. – Aha, szóval úszása volt. Amúgy nagyon csinos, főleg így ruha nélkül – tette hozzá még vigyorogva a zöld hajú.

– Zoro! Ne bámuld a csajomat! – Luffy eközben hátulról megragadta Zoro nyakát, és fojtogatni kezdte.

– Micsoda? Nami-chan meztelen? Ezt látnom kell! – miközben a két fiú egymást verte, Sanji is jobban szétnézett. – Uram, irgalmazz... Mennyi gyönyörű hölgy! Istenem, azok a keblek! Bárcsak melltartó lehetnék... – jegyezte meg halkan Sanji, miközben tovább leskelődött. – Annak a kék hajú lánynak meg nagyon formás feneke van. De mintha már valahol láttam volna őt... – Sanji fantáziája egyre perverzebb volt, miközben tágra nyílt szemekkel nézte a meztelen lányokat.

– Rohadjatok meg! Ne bámuljátok Namit! – beszélt hozzájuk fogcsikorgatva Luffy, de Zoro befogta a fiú száját. Sanjit meg gyengén fejbe csapta a bal öklével.

– Halkabban, ti idióták! Ha megtudják, hogy három fiú van itt, szerintetek mit fognak velünk tenni? – tette fel nekik a kérdést Zoro.

– Nekem van egy „kellemes" elképzelésem! – válaszolt neki Sanji, aki félszemmel még mindig kifele leskelődött.

– Ne légy ostoba! Ha észrevesznek, tuti, hogy kiherélnek minket! Főleg Luffy szívná meg nagyon. Nami nem kegyelmezne neked! – szólt Zoro a barátjához, aki felfogta a helyzet súlyosságát.

– Ez igaz! Nami nagyon félelmetes, amikor dühös. Ha most meglátna engem... – jelentette ki nyugtalanul Luffy. – Srácok, én még nem akarok meghalni!

– Senki se fog ma meghalni! Miután az összes csaj kimegy az öltözőből, mi is egyből lelépünk! És erről az esetről senkinek sem beszélünk! Soha! Oké? – kérdezte tülök Zoro, amire mindketten igennel feleltek.

Míg Luffyék halkan diskuráltak, a lányok körében is felhozódott pár érdekes téma.

– He? Ez komoly? Tényleg összejöttél egy sráccal? – kérdezte Nami-tól egy hosszú, kék hajú lány.

– Igen. Viszont Vivi, ez miért lep meg téged?

– Mert, ha jól számolom, az elmúlt évek alatt egy híján száz srácot utasítottál vissza. Pedig volt köztük pár jóképű, okos, kedves fiú – válaszolt Vivi az osztálytársának. – Bár néhányuktól a hideg is kirázott, annyira félelmetesnek tűntek.

– Nem tudom te mit néztél, de én csak néhány beképzelt barmot láttam, akik mindent megígértek, csakhogy ágyba vihessenek. Szerencsére Luffy nem ilyen. Őt nemcsak a külső érdekli – magyarázta jókedvűen Nami.

– Igaza van Nami-channak. Luffy-kun nagyon kedves ember. A múltkor a versenyen még szurkolt is a szeretett lánynak. Ez annyira aranyos! Én mikor találok egy ilyen fiút... – kapcsolódott be a beszélgetésbe Rebecca, aki a múltkor személyesen is találkozott Luffyval.

– Értem. Tényleg, azt mondtad, hogy a Fairy Tailbe jár. Ennyire jó tanuló? – érdeklődött kíváncsian Vivi.

– Hát... Ezt nem teljesen igaz. Az előző sulija nem a tanulásáról híres. Azonban mióta a Fairy Tailbe jár tényleg sokat változott – beszélt kissé kellemetlenül Nami, hiszen tudta jól, hogy Luffy miért került át Magnóliába.

Nem volt nehéz kiderítenie, hogy a barátja Nanohanában csinált pár hülyeséget, ami miatt most muszáj neki tanulnia. Luffy őszinte ember, és megmondta neki, hogy nem szabad se neki, se a többieknek bajba kerülnie. Vagyis olyanba nem, aminek rendőrségi ügy lenne a vége.

– Miért, hova járt eddig? – kíváncsiskodott Vivi.

– Egy érdekes suliban „tanult", ahol sok „híres" ember fordult már meg. De ez annyira nem fontos, hogy pontosan hova járt. Inkább arról mesélj nekem, hogy tudod-e már, hogy kik azok, akik segítettek neked a nyáron a benzinkútnál? Tudod, ahol a diákmunkát csináltad! – Nami nem akarta elmondani, hogy Luffy a One Piece-be járt, mert akkor egész nap csak arról kérdezősködnének tőle, hogy tényleg olyan félelmetes az a suli, mint ahogyan azt mondják.

Mivel sose járt még ott, és nem is akart erről beszélgetni, helyette inkább új témát hozott fel. Ha majd úgy adódik, Luffyt bemutatja a többieknek, és majd akkor ő elmondja, hogy milyen emberek járnak a One Piece-be. Gondolta magában Nami.

– Sajnos még nem találkoztam velük. Annyit tudok, hogy öten voltak. Az egyikük egy tüskés, rózsaszín hajú fiú volt, akin látszott, hogy rosszul érzi magát. Ő megkérdezte tőlem, hogy merre találja a mosdót – magyarázta lelkesen a megmentői kilétét Vivi. – Amikor meg nem sokkal megjelent a rabló, a másik három barátja könnyedén lefegyverezte a férfit, akik közül az egyik szintén a mosdót kereste. A másik kettő közben meg flörtölt velem. Azután a napszemüveges, fekete hajú srác sürgette a többieket, hogy mondván mindjárt itt a rendőrség. A cigis srác meg azt is észrevette, hogy a kamerák nem működnek – tette hozzá még megjegyzésképp Vivi, majd folytatta. – Végül a kocsijukhoz siettek, ahol az anyósülésen egy szalmakalapos srác rémülten kiabált, majd gyorsan el is hajtottak. Én mondom, ilyen társaságot még sosem láttam – elevenítette fel a móltat Vivi.

– Szalmakalapos srác? Nami, ő véletlenül nem a te fiúd? – szólt hozzá a beszélgetéshez egy rövid, mogyoróbarna színű hajú lány, akit Koalának hívtak. Koala a narancssárga hajú mellett öltözött.

– Valószínűleg igen, Luffyról beszélünk. Ő az egyetlen középiskolás, aki szalmakalapban csámborog, bárhol is legyen – helyeselt Nami, hiszen a barátján kívül más fiatal srác nem hord ilyesmit. – Amúgy Vivi, ezt miért nem mondtad el nekünk a múltkor? Eddig egyszer sem említetted, hogy nagyjából hogy néznek ki, és mondjuk mit csináltak akkor a „megmentőid".

– Azért nem mondtam el eddig ezt nektek, mert az egyikük külön megkért, hogy a rendőrségnek ne nagyon beszéljek róluk. És emiatt úgy gondoltam, hogy akkor másnak se beszélek erről többet – magyarázta a többieknek Vivi.

– Most már mindegy. Szóval Vivi, aznap az én ismerőseimmel találkoztál.

– Tényleg? Hé, Nami, egyszer szeretném őket jobban megismerni. Lehetséges, hogy találkozhassak velük? – érdeklődött lelkesen Vivi.

– Amúgy most már engem is érdekel, hogy pontosan kik ezek a srácok! Mikor láthatjuk őket? – puhatolózott kíváncsian Koala.

– Nocsak, Koala, úgy tudtam, hogy neked már van kiszemelted. Még pedig Sabo-san személyében! – kezdett bele egy új témába Nami, majd miután mindannyian átöltöztek, elhagyták az öltözőt.

A három fiú pedig ezt látván, néhány perccel később gyorsan kimásztak a szekrényből, majd minél gyorsabb tempóban odébb iszkoltak. Miután elég messze voltak az öltözőtől, ismét beszélni kezdtek egymással.

– Koaláé... – kezdett bele nagy nehezen Luffy. – A bugyi Koaláé volt.

– Tudom. Láttam, hogy az övé. Te pedig Nami ruhájára mondtad azt, hogy nagyon ismerős neked – mondta neki elpirult arccal Zoro.

– A benzinkutas lány pedig szintén középiskolás. Tudtam én, hogy már valahol láttam. Amúgy nagyon csinos egy teremtés! Mint ahogyan Rebecca-chan és Koala-chan is – tette hozzá a témához Sanji, aki megállás nélkül vigyorgott. – De a többi lányról is csak jót tudnék mondani...

– Ácsi, és Nami nem csinos? – tette fel a kérdést kissé felbőszülve Luffy.

Ha már nem tudta megakadályozni, hogy ne lássák meztelenül Namit, akkor most már róla is mondja el Sanji, hogy mit gondol. Viszont, ha túl sokat fecseg a barátnőjéről Sanji, akkor tuti, hogy kinyírja őt. Gondolta magában Luffy.

– Nami-chan szintúgy gyönyörű, de mivel ő a te csajod, nem akartam megemlíteni. Hiszen így is kellemetlen lehet a számodra, hogy Zoro és én pucéran láttuk őt – érvelt a maga módján Sanji. – Ellenben lásd, hogy milyen rendes srác vagyok: ígérem, nem fogok Nami-chanról semmilyen perverz megjegyzést tenni. De csak Nami-chanra vonatkozik ez a szabály! A többiekről már hadd fantáziáljak nyugodtan! Ennyi öröm nekem is jár – szabott feltételt Sanji, Luffy pedig habozás nélkül beleegyezett ebbe. – Amúgy Sabo-san véletlenül nem az unokatesód? Koala-chan elvileg bele van zúgva. Ha ez igaz, akkor még inkább nem mondhatjuk el, hogy ma mi történt! Sabo-san megölne minket! – mondta cigivel a szájában Sanji, majd mindhárman az iskola kapujához ballagtak, ahol megpillantották Namit.

– Sziasztok! – köszöntötte őket lelkesen Nami. – Hol jártatok?

– Szia, életem! Tudod mi... Ízé... – hebegte neki Luffy, aki nem tudta, hogy mit válaszoljon.

– Cső, Nami! Meg akartunk lepni téged, de sajna szokásunkhoz híven megint eltévedtünk – szólt közbe Zoro, amikor látta, hogy Luffy nem tud a lánynak értelmes magyarázatot adni.

– Komolyan? Pedig veletek van Sanji is. Érdekes... – Nami kissé furcsállta, hogy a szőke hajú is velük együtt eltévedt.

– Néha velem is előfordul az, hogy eltévedek – válaszolta kínos nevetés kíséretében Sanji.

– Tényleg? Ezt nem is tudtam. Amúgy képzeljétek el! Ma két srác a második órán belopózott a női öltözőbe, és azt tervezték, hogy csinálnak pár fotót a meztelen lányokról. Pechükre lebuktak – kezdett bele a történetbe Nami.

– Micsoda szerencsétlenek... – szólt a témához Zoro, aki igyekezte leplezni a valós érzéseit. – Akarom mondani milyen mocskos dolog ez! Én személy szerint laposra vertem volna mindkettőjüket – tette hozzá megjegyzésként Zoro, hisz végül is ők néhány perce ugyan ezt csináltak, csak ők nem szándékosan.

– Nem kell aggódni. Elnyerték a méltó büntetésüket. A lányok alaposan megleckéztették őket. Amúgy Luffy, nagyon szótlan vagy. Minden rendben? – érdeklődött Nami a barátja állapotáról.

– Semmi bajom, csak elképzeltem, ahogyan móresre tanítják őket. Biztosan fájhatott nekik... – Luffy ezután zavartságában elkezdett verejtékezni.

– Ne sajnáld őket. Nem érdemlik meg – jelentette ki magabiztosan Nami, majd témát váltott. – Egyébként meséltem rólatok pár barátnőmnek, akik egyszer majd meg szeretnének titeket ismerni. Főleg az egyikük szeretne nagyon találkozni veletek. Mellesleg nagyon szép lányok. Ráadásul még aranyosak is – bökte oldalba Nami Zorót, aki szemmel láthatólag elpirult ettől.

Nami nem is sejthette, hogy ők már tisztában voltak azzal, hogy kikről van szó.

– Ja, valóban nagyon szép lányok lehetnek – tette hozzá halkan Sanji, aki nagyon is jól tudta, hogy mennyire csinosak Nami barátnői.