Még most se tudom épp ésszel felfogni. Egész végig kedvelt engem, én viszont ezt nem vettem észre. Annyira hülye vagyok! Ha aznap lebeszéltem volna a többieket, akkor ez sosem történt volna meg...

De kit akarok becsapni? Engem érdekelt a leginkább, hogy Lucy milyen sráccal találkozik. Vajon mit csinálsz ebben a pillanatban? Békésen alszol, miközben én tehetetlenül szorongok ettől az érzéstől? Esetleg te sem tudod lehunyni a szemedet?

Látni akarlak téged. Rajtad kívül most semmi más nem érdekel. Viszont azóta történt pár incidens kettőnk között. A legutóbbi miatt pedig nem is állunk szóba egymással. Mint régen, most is hatalmas baklövést követtem el.

Félek...

Lehet, hogy soha többé nem akar engem látni. Úgy érzem magam, mint aki beleesett volna egy hatalmas óceánba. A szárazföld túl messze van, én pedig egyre csak süllyedek. A testem nem mozdul, a levegő lassan elfogy. A fény egyre homályosabb. Még pislákol, de már nem ragyog...

xxx

– Lucy, te vagy számomra a fény – mondta búsan Natsu, aki már egy jó ideje feküdt az ágyban.

Hanyatt fekve a plafont bámulta. Semmi érdekest nem látott benne, de a tekintetét valamiért nem tudta róla levenni. Néha félre pillantott a faliórára, hogy lássa, mennyi ideje fekszik így. Már több mint négy órája volt ebben a pozícióban. A szóba berendezése se nyűgözte le. Az ágyon és a faliórán kívül volt egy könyves polc, rajta néhány régi mangával. Natsu kölyökkorában olvasta ezeket, de akkor is csak unaloműzésképp.

A narancssárga színűre festett falat három darab poszter díszítette. Az együtteseket, amit a poszterek ábrázoltak, nem nagyon ismerte, ezért ezek se tudták nagyon lekötni. Az ablakhoz sétált és kinézett. Az utcán egy lélek sem tartózkodott. Miközben szótlanul bámészkodott, kopogás törte meg a néma csendet.

– Jobban vagy már? – lépett be a szobába Gerard, miközben érdeklődött az öccse lelkiállapotáról.

– Nem – válaszolta egyhangúan Natsu.

– Értem. Amúgy nincs kedved videojátékozni? – kérdezte kíváncsian Gerard. – Legalább addig is másra koncentrálsz.

– Köszi, de most kihagynám.

– Aha, akkor esetleg nem akarsz-e enni valamit? Már vacsoraidő van.

– Nem vagyok éhes.

– Reménykedtem, hogy nem így döntesz. Viszont mivel nem hagysz más választást... – sóhajtott fel Gerard, aki jól tudta, hogy amit most tesz, az Natsura talán veszélyes lehet. – Jöjjön a B-terv!

– Milyen B-terv? – nézett rá értetlenül a bátyjára Natsu.

– Bocsáss meg, de nem hagysz más választást! – kezdett bele idegesen Gerard. – Hidd el, én csak jót akarok neked!

– Ugye nem ő a B-terv? Ne! Ne csináld, kérlek! Meg fog ölni engem! – mondta rémült arckifejezéssel a rózsaszín hajú.

– Késő bánat... – válaszolta Gerard és vett egy mély lélegzetet. – Édesem, itt van Natsu! És már megint maga alatt van! Ráadásul tele van sérülésekkel! Biztosan megint verekedett! – kiabálta hangosan a kék hajú.

– Baszd meg, Gerard! Ezért még később számolunk! – ígérte meg neki Natsu, miközben tisztán hallotta a dübörgő lépéseket.

Nem sokára ideér, gondolta magában, és a félelme gyorsan beigazolódott. A csinos, karcsú testalkatú, hosszú, vörös hajjal rendelkező lány dühösen lépett be a szobába. Natsu megbénult a félelemtől, amikor meglátta a nőt.

– Kicsim, magunkra hagynál kettőnket? Szeretnék négyszemközt beszélni a „leendő sógorommal!" – kezdett bele a beszédbe Gerard barátnője.

– Persze, életem. Csak annyit kérlek, hogy ne bántsd szegényt annyira. Még csak egy gyerek – válaszolt neki Gerard, miközben alig tudta leplezni az örömét.

Az öccse rémült látványától nem tudott betelni. Nem sok kellett neki, hogy elröhögje magát.

– Oké, nem kínzom meg annyira, csak egy kicsit – ígérte meg a vörös hajú szépség.

– Akkor megyek is – mondta sunyi vigyorgással az arcán Gerard, miközben lassan zárta be az ajtót. – Sok szerencsét! – súgta oda halkan Natsunak még búcsúzóul.

– A fene vigyen el téged... – ecsetelte két fogcsikorgatás közt a fiatalabbik.

– Mondtál valamit?

– Dehogyis! – felelte rémülten Natsu. – Egyébként nem tudtam, hogy te is itthon vagy...

– Húsz perce érkeztem haza. Azonban Natsu, hallottam, hogy mostanában te és a többiek csináltattok egy-két érdekes dolgot. Nem akarsz engem is beavatni a részletekbe? – kérdezte tőle az egyetemista lány, miközben szép lassan megindult a fiú felé.

– Ízé... Az úgy történt, hogy volt egy kis nézeteltérésünk a Phantom Lorddal, de már minden megoldódott – válaszolta kétségbeesetten Natsu, miközben megállás nélkül verejtékezett.

– Valóban? Kérlek, folytasd! Majd megöl a kíváncsiság, hogy mi történt ezután – mondta rideg hangon a lány, aki megállt Natsuval szemben alig egy méterrel.

– Az-Azután? – gondolkodott hebegve Natsu.– Jah, már emlékszem! Megnéztük, hogy milyen egy rendőrségi épület belülről. Mit ne mondjak, nagyon jól néz ki...

– Natsu! – ordított rá dühösen a nő.

– Bocsáss meg, Erza! Tudom, hülyeséget csináltunk, de akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak! Ígérem, többé nem fordul elő ilyen! – ígérte meg reszketve Natsu, aki igyekezett elkerülni Erza tekintetét.

– Idióta! – ütötte fejbe Natsut, majd magához ölelte a meglepődött fiút. – Le se tagadhatnád, hogy Gerard öccse vagy. Mindketten sokszor olyan felelőtlenül viselkedtek. Viszont vele ellentétben, te még rosszabb vagy! Mert a bátyád, amikor bajban van, legalább segítséget kér. Ellenben te nem! – magyarázta bosszúsan Erza, aki haragudott Natsura azért, amiért neki anno nem meséltek a problémájukról. – Ezért amikor legközelebb valami hasonló incidensbe keveredsz, kérlek, szóljál nekünk. Nekem ti ketten vagytok a legfontosabbak az életemben. Emiatt nem akarom azt, hogy bajotok essen! Szóval megígéred, hogy nem fogsz többé ekkora marhaságot csinálni? Legalább is nélkülünk ne.

– Sajnálom, hogy gondot okoztam nektek. Tudom, hogy csak jót akartok. Ezért megígérem, hogy legközelebb szólók, ha valami hasonló eset történik. Bár remélem, nem lesz több ilyen alkalom – válaszolta megkönnyebbülve Natsu, majd Erza elengedte őt.

– Amúgy miért vagy ennyire magad alatt? És ahogy elnézlek téged, valaki jól helyben hagyott – mondta el az észrevételét Erza.

– Kihívtam egy harcra Ace-sant, aki elég könnyedén elbánt velem...

– Micsoda? Szóval ő tette ezt? Egyszer még kitekerem a nyakát! – jelentette ki ingerült állapotban Erza. – Szerencséje, hogy nincs itthon!

– Semmi baj! Nem ő a hibás! – Natsu mindent megtett annak érdekében, hogy Erza ne legyen még mérgesebb. – Én voltam az, aki hagyta, hogy az érzelmei befolyásolják. Ace-san a harc alatt sok jó tanáccsal látott el. Ezért nem muszáj bántani őt...

– Oké, ezt még átgondolom. És mi újság veletek? A többiek jól vannak? – érdeklődött kíváncsian Erza, majd mindketten leültek az ágy szélére.

– Jól vannak. Zorót nem sokára hazaengedik a kórházból. A többiek meg különféle módon próbálnak meg erősebbé válni – kezdett bele a mesélésbe Natsu, Erza pedig kíváncsian hallgatta végig a fiú mondandóját. – Gray mostanában Marco-sannal edz, de a másik kettővel ma nem nagyon beszéltem. Gondolom, most is otthon lehetnek.

– Örülök annak, hogy mindannyian épségben vagytok – felelte megkönnyebbülve Erza, aki az öt fiú közül legfőképpen Natsu miatt szokott aggódni. – És Lucyvel mi van? Az elmúlt két hónapban szinte alig hallok felőle.

– Ő az osztálytársunknál van – válaszolt kissé csalódottan a fiú. – Pár napja összekaptunk egy múltbéli történés miatt, és azóta semmit se tudok róla. Ma meg Gerard egy levelet nyomott a kezembe, amitől csak még rosszabbul érzem magam.

– Oh, akkor végre megkaptad a levelet – ecsetelte mosolygósan Erza. – Bocsi, de a hülye Ace itthon mindenkinek megmutatta. Végül Gerardnak adta oda és kérte meg arra, hogy vigyázzon rá.

– Így viszont már mindent értek. Furcsálltam is, hogy Gerard tudott a levél tartalmáról. – Natsu végre-valahára megértette, hogy a fivére, és mindenki más miképp szerzett tudomást a Lucy és közte lévő, egyelőre még be nem teljesedett szerelmi kapcsolatról. – Viszont a kávézós eset lassan két hónapja történt. Lucy azóta megutált engem...

– Hülye! – csapta fejbe bosszúsan Erza. – Ugye nem azt tervezted, hogy feladod? Mert ha igen, akkor tényleg muszáj lesz egy kicsit megnevelnem téged!

– Nem akarom feladni! Ellenben fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek... – válaszolta tanácstalanul Natsu, miközben kínjában a fejét vakargatta.

– Szerintem pedig van ötleted, csak nem mersz vele találkozni. Natsu, minél tovább halogatod, annál rosszabb lesz, nem csak neked, de Lucynek is – magyarázta el az észrevételét Erza, majd még megjegyzésként hozzátette. – Ezért holnap beszélni fogsz vele!

– Az kizárt dolog! A-A-Azt se tudom, hogy mi-mit mondjak neki – mondta hebegve Natsu.

– Majd akkor tudni fogod, hogy mit kell mondanod. Most pedig gyere velem. – Állt fel a helyéről Erza, majd Natsuval együtt a konyha felé vette az irányt. – Úgy hallottam, hogy ma még nem vacsoráztál. Vettem finom epres sütit, amit kár lenne ma kihagyni.

A vacsoránál felszabadultan beszélgettek egymással. Gerard is csatlakozott hozzájuk, és különböző témákról kezdtek el diskurálni. Viszont amikor Natsu direkt megemlítette azt, hogy a mai harcánál a bátyja volt a bíró, a testvére rémülten pillantott a barátnőjére, aki nem is leplezte, hogy akkor éppen mit érez. Gerard a konyhában rohangált fel-alá, miközben Erza üldözte őt.

Natsu a nevetéstől a földön fetrengett. További örömöt okozott neki az, amikor is hazaért Ace, s látván, hogy mi zajlik a konyhában, gyorsan az emeltre szaladt, miközben segítségért kiáltozott. Gerard szintén utána ment, Erza pedig ugyancsak követte őket. Sokáig csak azt lehetett hallani, hogy a nő dörömböl az ajtón, de később már csak sikoltozástól volt hangos a ház. Natsu tudta, hogy Erza bejutott a szobába.

– Jól hallom, Ace és Gerard az életéért könyörög? – Sabo miután hazaért, hallotta a két barátja sikoltozását.

Miután tudta, hogy rajtuk már csak a csoda segíthet, inkább a konyha felé vette az irányt. Meg is pillantotta Natsut, akit igyekezett feltápászkodni a földről.

– Sabo-san, jó látni téged – köszöntötte őt jókedvűen Natsu.

– Szia, Natsu. Téged is jó itt látni. Mizu van? – érdeklődött a szőke hajú, miközben leült az asztalhoz.

– Nem sok. Ace-san meghívott ide, és végül egy-két dolognak köszönhetően úgy alakult, hogy a ma estét itt töltöm.

– Ebben az esetben érezd magad otthon. És kemény harcon vagy túl? – puhatolózott kíváncsian Sobo. – Ace felhívott és elárulta, hogy megküzdött veled.

– Hát jelenleg még nem vagyok méltó ellenfele Ace-sannak. De legközelebb már nehezebb dolga lesz! – mondta vigyorogva Natsu.

– Jó hallani, hogy nem szontyolodtál el a vereség miatt. – Sabo ismerve a fivérét és annak módszereit, kifejezetten örült annak, hogy a fiú lelkileg nem tört össze. – Amúgy Luffyval is találkoztam a mai nap. Mint mindig, most is eltévedt...

– Luffy már csak ilyen – jelentette ki vigyorogva Natsu, aki nagyon is tisztában volt azzal, hogy Zoro után olykor Luffy is könnyedén el tud tévedni. – Amúgy nem akarsz segíteni nekik? Erza tényleg kicsinálja őket...

– Menjen a halál! Jól jegyezd meg, Natsu: amikor Erza dühös, akkor nincs irgalom! Én pedig még nem készültem fel arra, hogy egy démon a másvilágra küldjön. Amúgy miért vagy ennyire megszeppenve? – kérdezte tőle Sabo, amikor Natsu minden ok nélkül sápadtan nézett az irányába.

Elsőnek nem értette, hogy miért csinálja ezt a rózsaszín hajú, de azután egy hang megzavarta őt a nyugalmából.

– Démon? Tévedsz, Sabo. A démonok közel sem olyan félelmetesek, mint szerény személyem – jelentette ki vészjóslóan Erza, aki meghallotta, hogy Sabo pontosan mit magyarázott a fiatalabbiknak.

– Magasságos egek! – kiáltott fel rémülten Sabo. – Natsu, mondd meg Luffynak, hogy vigyázzon magára! – búcsúzott el tőle Sabo, és felpattanva a helyéről, egy biztonságos menedéket keresett.

Percekkel később Natsu újabb sikoltozást hallott. Ekkor már tudta, hogy a menekülés megint kudarcot vallott.

Milyen régen éreztem már így. Mintha csak visszautaztam volna az időben. Akkoriban Erza engem sem kímélt. Sőt, néha Lucynak is kapkodnia kellett a lábát. Annyira mókás volt akkoriban az élet. Viszont, hogy megint minden jó legyen, muszáj lesz beszélnem vele. Bármi történik, addig nem fog lekoptatni, míg nem tisztázzuk a kettőnk kapcsolatát.

xxx

Natsu miután másnap felkelt, gyorsan megreggelizett, és miután elköszönt Erzától és a többiektől, Kana háza felé vett az irányt. Nem sietett. Azon gondolkodott, hogy mit mondjon a lánynak. Sok lehetséges variáció futott végig az agyán, de igazából még mindig nem tudta, hogy mit is akar pontosan mondani Lucynek. Nem sokkal később megérkezett az osztályfőnöke házához. Csak reménykedni tudott, hogy itt találja Lucyt. Becsengetett, és egy borostás férfi nyitott ajtót.

– Natsu? Mi járatban erre? – kérdezte tőle álmosan Gildarts, aki nemrég ébredt fel.

– Jó reggelt, sensei! – köszönt illedelmesen Natsu, majd rögvest a lényegre tért. – Úgy tudom, hogy Lucy pár napja itt tartózkodik. Szeretnék beszélni vele.

– Ez bizonyára kellemetlenül fog hangzani, de ő nincs itt. Bizonyára Kana-val együtt elmentek meglátogatni Zorót – reagált álmos hangon a fiú kijelentésére Gildarts. – Tényleg, holnap már Zorót is kiengedik. Amúgy, ha akarod, megvárhatod itt Lucyt.

– Értem, szóval a kórháznál van. Köszönöm szépen, Gildarts-sensei! – búcsúzott el gyorsan Natsu, aki most már szaladva igyekezett megtalálni a fiatal lányt.

Tíz perccel később meg is érkezett a kórház épületébe. Sietve felszaladt lépcsőn, és bement Zoro szobájába. Meglepődve tapasztalta azt, hogy csak a zöld hajú és Kana van bent.

– Szevasz, Natsu! Mi ez a nagy sietség? – kérdezte tőle Zoro.

– Csáó! Bocsi, hogy ezzel nyitok, de Lucy hol van? – puhatolózott a lány hollétéről Natsu.

– Lucy? Úgy emlékszem, hogy azt mondta, hogy valamit nálatok felejtett. Öt perce mehetett el – tájékoztatta őt a lány hollétéről Kana.

– Mi?! Ez nem lehet igaz! – Natsu nem akarta elhinni, hogy Lucy nem látta az idefelé vezető úton. – Bocsáss meg Zoro, de most sürgős dolgom akadt! Ígérem, ma még biztosan benézek!

– Jól van. De Natsu, csak ügyesen! Szerezd vissza a lakótársunkat – mondta Zoro mosolyogva Natsunak, aki egy bólintással jelezte, hogy mindent megtesz az ügyben.

A fiú végül újból futásnak eredt.

– Na, csak elszánta magát. Ideje volt már. Végre-valahára ismét találkozni fognak – ecsetelte boldogan Kana, miközben Zoróval új témáról kezdtek el cseverészni.

Natsu megállás nélkül rohant. Abban bízott, hogy a lány még otthon van. Nem kellett sok idő neki, és végre ismét hazaérkezett. Megkeresve a kulcsát kinyitotta a bejárati ajtót, és a lány szobájához igyekezett. Benyitott, viszont ismét csalódnia kellett. Lucy nem tartózkodott a szobában. Nem tudta, hogy most mitévő legyen. Menjen vissza? Azonban, ha Lucy megint visszament a kórházba, akkor útközben találkozniuk kellett volna.

Lehetséges, hogy még a közelben van? Gondolta magában Natsu majd miután sarkon fordult, szembe találta magát Lucyvel. A lány a küszöbön figyelte őt. A szemével végig csak Natsut szemlélte. A fiú ezt látva elsőnek elbizonytalanodott, de végül megtörte a csendet.

– Szia! – bökte ki nagy nehezen Natsu.

– Szia! – köszönt neki Lucy.

Nem csináltak mást, csak percekig szótlanul, némán figyelték egymást. Sok mindent szerettek volna átbeszélni egymással, ám egyiküknek se volt fogalma arról, hogy mégis miképp kezdjenek bele ebbe a komoly témába. Lucy hiába játszotta el fejben a lehetséges szituációkat, az ajkai nem engedelmeskedtek neki, ami miatt egy mukkot se tudott szólni. Natsu ugyancsak így érzett, ezzel szemben nagyon is tisztában volt azzal, hogy a végtelenségig nem halogathatja tovább ezt a kínos témát. Végül mindketten összeszedve a gondolataikat, Lucy mielőtt ismételten beszélhetett volna, Natsu volt az első, aki a hangjával megtörte a percek óta tartó, feszült, már-már kínos csendet.

– Sajnálom, Lucy! – kezdett bele komoly hangnemben a beszédbe Natsu. – Nem akartam se én, se a többiek neked hazudni a múltunkkal kapcsolatban. El akartuk mondani neked az igazat, de viszont úgy éreztük, hogy még nincs itt az ideje ennek –beszélt őszintén a lányhoz Natsu, majd folytatta. – Ezzel szemben a kávézós incidens miatt valóban én vagyok a hibás. Elsőnek nem akartam ezt tenni, de végül a kíváncsiság eluralkodott rajtam. Érdekelt, hogy kivel találkozol aznap. Nem nyugtatott meg az tudat, hogy pont Ace-sant láttam veled. Miután megszakadt a jel köztünk és Sanji között, be akartam menni a kávézóba – folytatta a téma kifejtését Natsu, és felhagyva a beszéddel, egy rövid szuszanyásnyi időt követően hezitált, ám összeszedve a bátorságát, Natso elővette a zsebéből a lány által írt levelet, ami láttán Lucy meghökkent. – Mint ahogyan te is tudod, végül mégse csináltam ezt. Örülök, hogy akkor így döntöttem. Legalább megtudtam néhány érdekes dolgot...

– Ace-san, te gazember... Mondtam, hogy add vissza nekem – szólott halkan a témához Lucy. – Elolvastad?

– Igen!

– És amit a telefonban mondtál nekem... Tényleg igaz? – kérdezte elpirulva Lucy. – Komolyan kedvelsz engem?

– Igen, igaz. Menthetetlenül beléd szerettem, Lucy Heartfilia – válaszolta magabiztosan Natsu. Ezután közelebb lépet Lucyhez. A lány egy tapodtat sem mozdult. – Te vagy az egyetlen lány, akibe szerelmes vagyok!

– Natsu, valóban szeretsz engem? – kérdezte elpirult orcával Lucy, de Natsu ezt hallva szorosan megölelte.

– Igen, szeretlek téged. Az elmúlt néhány nap kegyetlenül hatott rám. Mindvégig csak te jártál a fejemben – vallott nyíltan az érzelmeiről Natsu, Lucy pedig viszonozta az ölelést. – Féltem, hogy sosem állsz velem többé szóba. Önzőségnek tűnhet, de nem akarlak elveszíteni. Ráadásul nagyon hiányoztál.

– Te is nekem! Sajnálom, hogy akkor kiakadtam rád és a többiekre – kezdett bele nehézkesen Lucy, mialatt a könnyeivel küszködött. – Megrémített a gondolat, hogy esetleg börtönbe fogtok kerülni. Szerencsére Gildarts-sensei tudott nektek segíteni. De a legjobban attól féltem, hogy emiatt soha többé nem láthatlak téged! Ha pedig ez bekövetkezik, akkor sose tudom bevallani az érzéseimet irántad – tette hozzá még könnyes szemekkel Lucy, majd mélyen a fiú szemébe nézett. – Natsu, én is szeretlek téged! És nem fogom hagyni, hogy bárki is elvegyen tőlem!

– Lucy... – ejtette ki gyengéden a lány nevét, miközben gyengéden homlokon puszilta Lucyt.

Lucy ettől nagyon meglepődött. Viszont ő is tartogatott pár meglepetést a fiú számára. Lábujjhegyre állt, hogy nagyjából Natsuval egy magasságban legyen. Ezután közelebb hajolt hozzá, és megcsókolta Natsut. A szenvedélyes csók csak egy percig tartott, de erre a pillanatra mindketten emlékezni fognak. Natsunak nem ez volt az első csókja, viszont ez ezerszer jobb érzést keltett benne, mint a többi együttvéve. Lucy ismét talpra ereszkedett. Natsu pedig szótlanul figyelte őt.

– Remélem, nem voltam túl ügyetlen. Tudod te vagy az első, akit valaha is megcsókoltam – mondta vörös fejjel Lucy, miközben idegesen babrált a kezével.

– Nem voltál ügyetlen. De, ha nem hiszel nekem, akkor nincs mit tenni, gyakorlok veled. Csakhogy még jobb legyél... – Natsu ezután újból át akarta érezni az előbbi szituációt, de Lucy mindkét kezét a fiú mellkasához tette.

– Várj egy kicsit! És hol marad a randi?

– Ne aggódj, arról sem feledkeztem meg – jelentette ki határozottan Natsu, majd az ajkaik ismét összeértek.