A Raven Tail középiskolát ellepték a rendőrök. A hivatalos információk szerint pontosan négyszázhetvenhárom embert vettek őrizetbe. Az biztos volt még, hogy ennek a nagy tömegnek a háromnegyede először a kórházba tett kitérőt, és csak ezután mehettek a rendőrségre. Rengeteg ember sérült meg. A legtöbbjük könnyebben, de pár embert néhány napig benntartottak orvosi felügyelet alatt.

A kis csoport tagjai egy nekik külön biztosított szobában várakozott. A legtöbbjük optimistán látta a jelenlegi helyzetüket, ám ezzel szemben akadtak olyanok is, akik már egyáltalán nem reménykedtek. Az egykori One Pieces tanulók az egyik sarokban kuporogtak. Nem nagyon volt kedvük egymással beszélgetni. Végül három óra várakozás után ismerős arc nyitott be hozzájuk. Nagy volt az öröm, amikor is meglátták a tanárukat.

– Gildarts-sensei! – mondta nagy boldogsággal Usopp.

– Üdvözletem! Úgy látom, mozgalmas napon vagytok túl – viccelődött velük a férfi.

– Jól mondja, uram. Ez a mai nap izgalmas volt – válaszolta vigyorogva Marco.

– Te lennél Marco? Mert ha igen, akkor te indulhatsz haza. El kell ismernem, kiváló ügyvédeid vannak – tette hozzá még megjegyzésként Gildarts, Marco pedig ezt hallva felpattant a helyéről.

– Áh, szóval itt jártak. Ezt jó tudni. Akkor én mennék is. Szevasztok, srácok! – köszönt el Marco a középiskolásoktól. – Jut szembe, a közeljövőben az egyetemünk bulit szervez. Remélem, mindannyian eljöttök – magyarázta lelkesen az egyetemista srác, majd elhagyta a szobát.

– Nem semmi kölyök. Még csak most engedték el, de már a bulin jár az esze. Ezek a mai fiatalok...

– Sensei, és velünk mi lesz? – érdeklődött kíváncsian Yukino.

– Annyi már biztos, hogy Marcotól eltekintve, ti nem vagytok ennyire szerencsések –válaszolt a lány kérdésére Gildarts, majd folytatta. – Sajnálatotokra Mihawk is megtudta, hogy mi történt ma. A szülőkről pedig ne is beszéljünk. Bár valamelyikük még büszke is volt arra, hogy a gyermeke verekszik... – ecsetelte kínos fejvakargatás közepette a férfi, majd felsóhajtott. – Na, de a lényeg, hogy holnap reggel fél nyolckor az igazgatónál kell megjelennetek. Loki, téged a Phantom Lord igazgatója személyesen vár odakint az épület előtt. Ne kérdezd, hogy mit akar mondani, mert fogalmam sincs. Lényegében ennyi, mehettek haza. Azonban... – mutatott a sarokba ülő Sanjiékra. – Meg kell kérnem azt a négyfős csapatot, hogy ne menjenek sehová. Még beszélni szeretnék velük.

A többiekkel ellentétben, az ő arcukról nem lehetett látni a meglepettséget. Nagyjából sejtették, hogy miről akar velük beszélni az osztályfőnök. Bár jobban örültek volna, ha ezt a beszélgetést holnapra halasztották volna. Viszont most nem akartak ellenkezni. Csak egy bólintással jelezték, hogy rendben van, itt maradnak. A barátaik egy ideig ellenezték a döntést, hiszen ők is ott voltak, és ugyanúgy harcoltak. Akkor pedig miért csak ők maradnak? Az ellenálló diákok ezért nem voltak hajlandóak elmenni, ezért Gildarts-sensei végül azzal az érvvel állt elő, hogy nem kell aggódniuk, semmi rossz nem fog történni a négy fiúval. Érvei közt szerepelt az is, hogy mivel Natsuékat már régebbről ismeri, szeretne velük négyszemközt is elbeszélgetni. A döntésbe vonakodva ugyan, Sting és többiek elfogadták a férfi magyarázatát, majd nem sokkal ezután egyesével elhagyták a rendőrség épületét. A szobában már csak öt ember tartózkodott.

– Nagyon szótlanok vagytok – kezdett bele Gildarts a beszédbe. – Ez nem vall rátok.

– Van ilyen – válaszolt vissza kedvetlenül Natsu. – Nem mindig vagyunk topformában...

– Értem. Gondolom, most az jár a fejetekben, hogy mi lesz veletek. Nyilván ti is tudjátok, de volt egy esélyetek, de az mára szertefoszlott. Kérdem én, miért nem tudtatok várni? – tette fel nekik komoran a kérdést Gildarts, ám hiába várt, a diákok nem válaszoltak. – Mondtam nektek, hogy megoldom ezt a problémát. Az, hogy éppen ma vonult ki a rendőrség, arról mindent lehetne mondani, csak azt nem, hogy véletlen egybeesés lenne – folytatta a magyarázatot Gildarts, majd újból beszélsz kezdett. – Nem volt könnyű, de a seregnek hála vannak jó kapcsolataim. Nekik pedig a rendőrségnél van ismerősük. Sőt, nem is akármilyenek... Visszatérve ti rátok, miért nem fogadtátok meg a tanácsomat?

– Miért? A sensei mit csinált volna a mi helyünkben? – kérdezett vissza bosszúsan Sanji.

A férfi nem felelt erre a kérdésre. Helyette leült a szoba egyetlen székére, és nagyokat sóhajtozott. Úgy tűnt, hogy nagyon elgondolkodott, de végül egy perc néma csönd után újból beszélni kezdett.

– A bosszú nevetséges dolog. Mert nem sok mindent nyerhetünk vele. Amikor alábbhagy a káosz és az ember már nem őrjöng tovább, akkor látja igazán, hogy már semmije sem maradt. Mire gondolok ez alatt? Nektek arról szólt mostanában az élet, hogy minél több balhét kell elkerülni. Netalántán elsimítani néhány apróbb incidenst – kezdett bele ismételten egy újabb magyarázatba Gildarts, majd megköszörülte a torkát. – Mi lesz, ha nem sikerül? Mi fog ezután történni? Röviden ennyiről lenne szó: Zoro önvédelemből harcolt, és ő emiatt kivételt élvez. Bár lehetne ellenpéldákat mondani, hogy amit tett, az helyes-e vagy nem, de ez most lényegtelen. Ti ezzel szemben önként választottátok azt, hogy revánsot vesztek. Jelenleg is azt próbálom elképzelni, hogy mi járt akkor az eszetekben. Biztos, ha egy pillanatra ugyan, de belegondoltatok abba a helyzetbe, amiben jelenleg is vagytok. Viszont mivel a düh eluralkodott rajtatok, nem tudtátok higgadtan megülni a seggeteken. Ti is jól tudjátok, hogy ez a mostani incidens felelőtlenség volt a részetekről... – Gildarts hirtelen felhagyva a beszédet, néhány másodperc erejéig nem csinált mást, csak némán figyelte a négy fiút, akik megérezve azt, hogy a férfi még valamit mondani szándékozik, felemelték tekintetüket, így minden szempár Gildartsra összpontosult. – Srácok, elfelejtettetek egy fontos dolgot. Ha ti börtönbe kerültök, nem egy embert elszomorítanátok. Mert legyetek akármilyen balhés társaság, higgyétek el, vannak olyan illetők, akiket nem érdekel, hogy milyen őrültségeket csináltok. Gondolom, mindenki tisztában van azzal, hogy kikről beszélek. Ezért szépen megkérlek benneteket, hogy a jövőben sokkal megfontoltabban cselekedjetek...

– Gildarts-sensei, ezek szerint... – lepődött meg az utolsó mondat hallatán Gray.

– Jól gondoljátok. Ma megúsztátok, de az nem biztos, hogy legközelebb is mellétek áll a szerencse – vágott a fiú szavába Gildarts. – Most kihúztalak titeket a csávából. Remélem, nem kell több ilyet csinálnom...

– Ácsi, ezek szerint kaptunk egy új esélyt? – kérdezte boldogan Luffy.

– Igen. De a helyetekben még kihagynám az ünneplést. Nektek most azonnal menni kell Mihawkhoz. A helyzetre való tekintettel nem akarja a többi diák orra alá dörgölni a ti „fényes" múltatokat.

Miután elhagyták a rendőrséget, a Fairy Tail felé vezetett az útjuk. Késő este volt, és a távolságot gyalog tették meg. Az órákkal ezelőtti búskomor arcok már valamennyivel vidámabbak voltak. De nem tudták, hogy mi lesz a büntetés, amit majd Mihawk kiszab rájuk. Úgy voltak vele, hogy bármi is legyen az, azt szó nélkül teljesítik.

Natsu kicsit lemaradva a többiektől a telefonját böngészte. Volt tizenhárom nem fogadott hívása Lucytól. Nem volt mit tenni, Natsu végül visszahívta őt.

xxx

– Szia, Lucy!

– Natsu! Ezt mégis hogy képzeltétek? – szólott bele dühösen Lucy a telefonba.

– Sa-Sajnálom... – nyögte ki nagy nehezen a fiú.

– És ugyan mit? Hogy szó nélkül leléptetek, és elmentetek verekedni? Vagy azt, hogyha nincs Gildarts-sensei, akkor egy életre börtönbe kerültök? Miért nem mondtad el nekem? Meddig akartad eltitkolni azt, hogy a One Piece igazgatója megfenyegetett titeket, hogyha bajba kerültök, akkor sittre kerültök?

– Ho-Honnan tudsz erről?

– Gerardtól! Bár arról ő se tudott, hogy ma mit terveztek... Neki persze mindenről beszámolsz!

– Nem mondtam el neki semmit sem! Az egykori igazgatóm volt az, aki részletesen elmagyarázta, hogy miért kellett átmennünk a Fairy Tailbe. Egyébként is nem akartalak ebbe belekeverni. Úgy hittem, hogy kihúzom valahogy ezt az évet, és gond letudva.

– Rosszul hitted! Az idiótaságod miatt egyszer még megjárod! A felelőtlen viselkedésed mindenkit bajba sodor!

– Mi van? Álljunk csak meg egy percre! Miért csak engem hibáztatsz? Vagy szerinted minden az én hibám? Megint rám kensz mindent? Ezúttal közlöm veled, hogy van még pár idióta, aki ugyanolyan hülyeséget csinál, mint én!

– Nem ezt mondtam... Csak az szeretném...

– Mit? Mégis szeretnél? Mondtam már, hogy sajnálom! Jót akartam neked, de te néha olyan bosszantó tudsz lenni...

– Bosszantó? Azért, mert aggódók érted? Csak nem akarom, hogy bajod essen...

– Akkor pedig miért állítod azt, hogy én fogok majd mindenkit bajba keverni? Miért hiszed azt, hogy nem tudok megváltozni? Tudd meg, hogy sok mindent szeretnék még tenni az életben. Semmi kedvem sincs a sitten megrohadni! Ezért is igyekszem jobb emberként viselkedni. Bár nem mindig sikerül. De ettől függetlenül mindent megteszek azért, hogy jobb ember legyek.

– A jobb ember nálad mit jelent? Csak minden másnap keveredsz balhéba? Esetleg eltelik egy olyan nap, amikor a normális diákokhoz hasonlóan előveszed a könyvet és tanulni fogsz? És mi a helyzet a bulikkal? Gerard említette, hogy nem olyan rég még szinte mindennap szórakozni jártál... Ráadásul egy-két érdekes lánnyal is összejöttél egy jó kufircolás reményében.

– És ez miért érdekel téged, hogy én kivel jöttem össze? Ehhez aztán végképp semmi közöd! Te pedig azzal az idiótával kavarsz! A hercegnőcskének az egyetemisták jönnek be...

– Miről beszélsz? Ez nem igaz...

– Ne add nekem az ártatlant! Mindenki tudja, hogy kedveled őt! Eddig az volt a bajod, hogy titkolóztam előtted, de akkor vágjunk a közepébe: én és a többiek a múltkor követtünk téged a kávézóba. Sőt, Sanjinak köszönhetően még egy rövid ideig a beszélgetéseteket is tisztán hallottuk.

„Lenne még egy kérdésem. Esetleg, ha mégis nekem lenne igazam, akkor mit csinálnál? Mondjuk, ha most berohanna azon ajtón és azt üvöltözné, hogy szeret téged. Mit felelnél neki?"

Emlékszel erre? Mert én nagyon is. Elárulok neked valami fontosat: miután elhangzott a kérdés, nem hallottam, hogy mit válaszoltál. Sanji az egyedüli személy, aki feltehetőleg tudja az igazságot, de ezzel szemben megkértem őt, hogy ne árulja el az igazat. Be akartam menni a kávézóba, de Sanji végül megállított. Bár ahogyan elnéztem őt, számomra akkor kedvezőtlen válasz született...

– Elég! Te szemétláda, tökfilkó, aljas rohadék! Hogy volt merszetek követni engem? Ráadásul még ki is hallgattatok? Ez nem volt szép tőletek! Pedig én megbíztam bennetek! És, van még valami, amiről esetleg tudnom kell? Esetleg a bankkártyám kódját nem tudjátok fejből?

– Igen, van. Bunyózni fogok a kedves barátoddal.

– Na, szép kis ember vagy te! Te papolsz nekem, hogy próbálsz megváltozni, de ugyanúgy csak verekednél, mint eddig. Közlöm veled, hogy jó pár napig nem megyek haza. Kanaéknál maradok. Ha most meglátnálak, legszívesebben kikaparnám a szemed! Utállak téged!

– Értem. Én másképp érzek irántad. Rohadtul másképp... – mondta lehangoltan Natsu, majd folytatta a mondandóját. – Mielőtt leteszem, kérdezni szeretnék tőled valamit. Mit válaszolnál, ha azt mondanám, hogy kedvellek téged? Hogy te vagy a legfontosabb számomra? Nem telt el úgy nap az elmúlt öt évben, hogy ne gondoltam volna rád.

A vonal másik oldalán lévő lány azonban nem válaszolt a kérdésekre. Natsu fél perc csend után megunta ezt.

– Gondoltam, hogy valami hasonló lesz a reakciód. Hiszen én csak egy barát vagyok, semmi több. Bár most már lehet, hogy az sem. Nem telefonon akartam veled ezt közölni, de így alakult. Szégyellem magam, de személyesen túl gyáva lettem volna ezt megkérdezni. De megfogadtam, hogyha legyőzőm őt, akkor erőt veszek magamon és személyesen bevallom neked az érzéseimet. Azonban most már bármi is legyen a harc kimenetele, én nem fogok közétek állni. Nem fogom tönkretenni a boldogságodat. A tiédet biztosan nem... Légy jó, Lucy. Remélem, azért egyszer még szóba állsz egy ilyen gyökér alakkal, mint amilyen én is vagyok. Jó éjt! – Natsu ezután rögvest kinyomta a telefont.

xxx

Natsu ezt követően a földhöz vágta a mobilját, majd mérgesen többször rátaposott. Gildartsék hátranéztek a szitkozódás miatt. Kérdezgették, hogy mi történt vele, de Natsu csak legyintett. Jelenleg nem volt olyan állapotban, hogy erről bárkinek is higgadtan tudjon beszélni. Így nem volt mit tenni, a többiek nem erőltették ezt, hisz úgy voltak vele, hogy amikor eljön a megfelelő idő, Natsu úgyis elárulja, hogy pontosan mi történt közte és Lucy közt.

Tizenöt perccel később mindenféle gond nélkül lépték át a Fairy Tail küszöbét. Mihawk már az irodájában várt rájuk. A négy fiú az igazgatói asztal előtt állt, míg Mihawk a székében foglalt helyet. Gildarts pedig a falnak háttal támaszkodva figyelte az eseményt.

– Luffy, Gray, Sanji és Natsu. Hallottam hírét, hogy ti és még jó néhány diák a Revan Tailhez ment és harcba bocsátkozott. Ráadásul úgy látom ti is tele vagytok sérülésekkel. Kérdezem én, megérte ez? – érdeklődött kíváncsian Mihawk, miközben egy pillanatra sem vette le a négy fiatalról a tekintetét.

– Igen... – válaszolt a kérdésre Luffy.

– Valóban? Pedig nektek nem az lenne a legjobb, hogyha szép csendben letudnátok ezt az egy évet? Donflamingónak ezután pedig meg kéne semmisítenie az ellenetek felhalmozódott bizonyítékokat. Ugye, hogy ez mennyire jól hangzik? – puhatolózott kíváncsian Mihawk. – Nem lenne több rettegés. Amit eddig leműveltetek az olyan lenne, mintha meg sem történt volna. Viszont a mai cselekedetek nagyon felelőtlen tett volt. Abba nem gondoltatok bele, hogy esetleg valaki meg is halhatott volna? Egy rosszul eleresztett ütés is könnyen sírba viheti a másik embert...

– Nem, erre nem gondoltunk. Mi csak bosszút álltunk azokon, akik terrorba tartották a fél várost. Ezért nem zavar az, amit tettem. Sőt, ha máskor is ez lenne, én még egyszer ugyanezt tenném! – válaszolt ismét Luffy, ezúttal magabiztosan.

– Értem. Becsülöm a bátorságod, de néha inkább próbálj meg más megoldást találni egy problémára. Ha már elkerülhetetlen minden, akkor elhiszem, hogy nincs más választás. Akár csak Zoro esetében. Ő azért tette ezt, hogy megvédje Levyt és Usoppot.

– Mi meg azért, hogy megvédjünk mindenkit! – szólt közbe mérgesen Gray.

– Rendben van. Elhiszem, hogy jót akartatok, de nem mindig szabad a könnyebb utat választani. Ami a ti esetetekben a harcot jelenti. Ám nem akarom tovább húzni az időt., így közölném veletek a büntetést: ti négyen két hétig fel lesztek függesztve. A Fairy Tail közelébe se gyertek. A novemberben megrendezett szalagavatóra sem jöhettek el! – jelentette ki határozottan Mihawk, majd folytatta. – Ráadásképp félévkor nem szeretnék bukást látni az ellenőrzőben! Kettestől rosszabb egyikőtök sem lehet. Ha ez bekövetkezik, akkor további programokról kell lemondanotok. A másik pedig... – Mihawk látva azt , hogy a fiúk egyáltalán nem ellenkeznek a döntése ellen, egy csöppet visszább vett a hangjából. – Gildarts-senseire való tekintettel ezt az esetet most az egyszer elnézem nektek. Azonban mondanom se kell, de ha még egyszer előfordul ehhez hasonló incidens, akkor természetesen elbocsátalak titeket. Ami persze egyenlő azzal, hogy börtönbe kerültök. De nem aggódóm, hisz jól tudom, hogy másképp is tudtok viselkedni. Hiszen a Sportfesztiválon bebizonyítottátok, hogy valójában milyen emberek vagytok. Most pedig menjetek haza! Két hét múlva találkozunk.

– Köszönjük szépen, sensei! Ígérjük, legközelebb körültekintőbbek leszünk! – hajoltak meg Mihawk előtt, és kértek bocsánatot mind a négyen.

Végezetül még nagyjából tíz percet töltöttek az irodában. Azután hátrahagyva két hétre az iskolát, hazafelé ballagtak...