Három nap telt el azóta, mióta Zoro megküzdött a Phantom Lord embereivel, akivel miután csúnyán elbántak, súlyos sérülésekkel magára hagyták a parkban. Gildarts, aki a telefon keresztül hallotta, hogy hol van Zoro, rögtön sietett a fiú megmentésére. A férfi még aznap este megtalálta, és egy jó barátjához, Brandishez vitte az eszméletlen fiút, aki egy saját mini klinikával rendelkezett.

A nőnek köszönhetően Zoro túlélte a harcot. A fiú bal karjával volt a legnagyobb gond. A kés okozta seb kis híján megölte Zorót. Ha egy órával később találnak rá, a fiú feltehetőleg nem élte volna túl az incidenst, hisz Zoro szervezete nem bírt volna ki ennyi vérveszteséget. A fején is volt egy seb, amit Brandish azonnal ellátott, miképp az egész teste tele volt kisebb-nagyobb sérülésekkel.

Azonban nem csak Zoro sérült meg. A barátait sokkolta a hír, amikor is megtudták, hogy mi történt társukkal. Lucy keservesen sírt, míg a négy fiú a hír hallatán dühbe gurult. Legfőképpen Luffy volt az, aki nem tudta kordában tartani az érzéseit. A tinédzsert Gildartsnak kellett visszatartani, mialatt Luffy mindenáron ki akart menni a városba, hogy megkeresse azokat, akik ezt tették az egyik családtagjával. Levy és Usopp is sírt a hír hallatán. Hiszen hittek abban, hogy az osztálytársuk sikeresen visszatér hozzájuk.

Később Lucy, Levy és Kana a klinikára ment meglátogatni Zorót. Sanji kivételével a többiek otthon tartózkodtak, és a nappaliban dekkoltak. Jelenleg is nagy vitában álltak egymással.

– Én ezt nem bírom tovább! – kezdett bele idegesen Luffy.

– Nem érted, hogy fingunk sincs, hogy hol vannak!? Amúgy is csak négyen vagyunk, több ember kell! – válaszolta szintúgy ingerülten Gray.

– Nem érdekel! Valaki csak tud azokról a rohadékokról valami információt. Miért nem megyünk el a Phantom Lordba, és verjük szét az összes gyökeret? – folytatta a témát még mindig felbőszülve Luffy, majd idegesen az asztalra csapott.

– Mert nem masírozhatunk csak be úgy egy másik iskolába! Elfelejtetted talán? Ha megtudja Doflamingo, hogy mit tervezünk Magnoliában, akkor baszhatjuk az életünket! Így is szerencse, hogy Gildarts-senseinek vannak jó kapcsolatai. Brandish-sensei megmentette Zorót, és a senseinek köszönhetően nem tájékoztatta a rendőrséget. Azonban, ha mi odamegyünk, azt már nem ússzuk meg – próbált érvelni a maga módján Gray.

– Magasról teszek arra a nyamvadt szarra, amit Donquixote őriz a fiókjában! Ha megdöglök, vagy börtönbe kerülök emiatt, nem érdekel, mert én akkor is megyek! – beszélt továbbra is nyugtalanul Luffy, és újból az asztalra csapott, ezúttal erősebben.

– Luffynak igaza van. Ideje cselekedni! – szólt a témához Natsu, aki eddig csendes hallgatója volt a diskurálásnak.

– Natsu, már te is kezded...

– Miért, Gray? Téged nem bosszant, hogy egy barátunkat bántották? Miért akarsz minket megállítani? – kérdezte feldúlt állapotban Natsu.

– Egy szóval sem mondtam, hogy nem bosszant az egész! Napok óta alig tudok aludni. Nemcsak ti akartok bosszút állni. Legszívesebben én is ugyan ezt tenném, mint ti. De ez most nem lenne bölcs döntés. Ahogyan mondtam nektek, mi négyen kevesek vagyunk ehhez. Ráadásul nem tudjuk, hogy pontosan hol vannak. Azt se tudjuk, hogy miért tették ezt. Én csak próbálok higgadt maradni, mert különben mi is úgy járunk, mint Zoro! – Gray ezután nem szólt semmit csak leült a kanapéra.

A másik kettő is némán hallgatott. Egyszerűen nem akarnak semmi mást, minthogy megbosszulják Zorót. A barátjuk három napja feküdt a kórházban. Az orvos szerint idő kell, míg újból magához tér. Gildarts-sensei is azt mondta nekik, hogy ne tegyenek semmi meggondolatlanságot. Azzal nyugtatta őket, hogy ő majd megoldja a problémát. Ellenben Natsuék nem ezt akarták. Ők maguk szeretnének ítéletet mondani a Phantom Lord felett. Ezzel szemben igazat adtak Graynek is. Ez nem egy sima, hétköznapi bunyó lesz, hisz egy rossz döntés mindent megváltoztathat. Ezért nem hibázhatnak. Gondolták magukban, miközben síri csöndben figyelték egymást.

Végül hazaért a negyedik tag is, aki hamar észrevette őket.

– Pont titeket kerestelek. Ezzel időt spóroltam meg. Egyébként Lucy-chan itthon van? – kérdezte tőlük kíváncsian Sanji.

– Nem, ő Levyvel és Kanaval elment a kórházba meglátogatni Zorót. Azt hittem, hogy te is ott voltál... – reagált elsőként Gray.

– Délelőtt benéztem hozzá, de még mindig nem ébredt fel... – válaszolta lehangoltan Sanji, majd folytatta. – Amúgy más dolgom volt, ami nem tűrt halasztást. Ezzel kapcsolatban egy érdekes hírt osztanék meg veletek – kezdett bele a témába Sanji, majd egy rövid lélegzetvételt követően folytatta. – Mit szólnátok ahhoz, ha ma végleg elintéznénk őket? Elkaptam az egyik emberüket, és mindent kiszedtem belőle. Tudom, hogy hol van a főhadiszállásuk. Azt is tudom, hogy hányan vannak.

– Kit kaptál el? Honnan tudod, hogy nem hazudott? – faggatózott meglepődve Natsu.

– Ha nekem nem hisztek, majd elmondja ő. Hallod, te gyökér, gyere csak be! – Sanji az ajtó felé határozottan adta ki az utasítást, majd egy nem várt látogató érkezett a rezidenciába. A bent tartózkodók köpni-nyelni nem tudtak. Közülük is Natsu volt az, aki a leginkább meglepődött, hiszen ő egykor jól ismerte a fiút.

– Loki! – kapta el Luffy a nyakánál fogva, és a falhoz szorította. – Beszélj, te mocsok! Mi a francért csináltátok ezt?

– Engedd el, Luffy! Láthatod, már csúnyán elbántak vele. Marimo nem kímélte aznap este. Plusz nemrég én is adtam neki – próbálta lenyugtatni a barátját Sanji. – Ne bántsd őt, Luffy. A srác már velünk van.

– Én akkor se bízok benne! De mielőtt elengedlek, jól jegyezd meg, amit most mondok: ha átversz minket vagy még több barátomnak fogsz ártani, akkor megöllek! És ebben senki se fog megállítani! – jelentette ki mérgesen Luffy, majd elengedte Lokit. A szalmakalapos ezt követően visszaült Natsu mellé, és csendben figyelte a narancssárga hajút.

– Rendben van. Ígérem, nem fogok nektek több galibát okozni. Lehet, hogy nem vagyok egy szimpatikus ember, de amit a Phantom Lord csinál az már minden, csak nem normális. Azok a mocskok akár egy embert is képesek lennének megölni...

– Mint mondjuk Zorót? Hiszen kis híján őt is sikerült elintéznetek – vágott a szavába Natsu.

– Igen – válaszolt halkan, alig hallhatóan Loki.

– Miért tettétek ezt? – puhatolózott kíváncsian Gray.

– Mert a főnők ki nem állhat benneteket. Legfőképpen Natsut és Luffyt gyűlöli. A gondolat, hogy egy városban van veletek, nagyon irritálja őt. Ezért akar megszabadulni nem csak tőletek, hanem azoktól is, akik közel állnak hozzátok.

– Várj egy kicsit, Loki. Luffy, ezelőtt sose beszéltél nekünk arról, hogy te is ismered őt... – csodálkozott Natsu az előbbi kijelentés hallatán.

– Igen, én is ismerem. Két éve találkoztam vele – reagált azonnal a barátja kérdésre Luffy, majd habozás nélkül folytatta. – Arról zagyvált nekem, hogy az ő bandája szívesen szövetkezne a One Piece-szel. Én megmondtam neki, hogy nekünk nincs rájuk szükségünk. Ezután fenyegetőzött, hogy kicsinál engem. Én pedig fogtam, és bemostam neki egyet. Azután mindenféle szó nélkül otthagytam őt. Nem hittem volna, hogy tényleg meg akar ölni... – mesélte el a vele történteket Luffy.

– Mindent értek. Engem már kiskorunk óta ki nem állhat, és szinte mindig belém kötött. Fogalmam sincs, hogy miért nem voltam neki szimpatikus – kezdett bele a mesélésbe Natsu. – Azután egyszer elszakadt nálam a cérna, és az órák után adtam neki. Nem sokkal ezután kiiratkozott a suliból. De erről már tudtok. Most pedig folytasd, Loki.

– Annyira gyűlöl tieteket, hogy elhatározta, hogy leszámol veletek – folytatta a magyarázatot Loki, miközben igyekezett minél több információt megosztani a jelenlévőkkel. – Körülbelül háromszáz embere van. A fele más iskolákba jár, de ettől függetlenül hűen követik a parancsait. A bázisuk a parktól nem messze lévő Raven Tail egykori középiskola, ami már tíz éve nem üzemel. Natsu-san biztosan tudja, de az a hely nagyon el van szigetelve a várostól. Aki teheti, nem megy oda.

– Eddig világos. Akkor tudjuk, hogy hol vannak. Ez éppen elég! – szólt a témához Luffy.

– Igen, de még mindig csak négyen vagyunk! – vágott a szavába Gray. – Ők pedig háromszázan vannak. Mire legyőznék a csőcseléket, már semmi erőnk se maradna a főnökük ellen.

– Nem, öten vagyunk! Én is veletek megyek! – szót közbe váratlanul Loki, amivel meglepte a négy fiút. – A Zoro-sannal folytatott harc során rájöttem, hogy én nem ezt akartam. Én csak lazán, kötöttségek nélkül szerettem volna élni. Sok rossz dolgot tettem, ezt nem vitatom. Nem egy ártatlan embert bántottam. Biztos vagyok benne, hogy még sok hibát fogok elkövetni ezután is – folytatta rosszkedvűen, könnybe lábadt szemmel Loki, mialatt ökölbe szorította a kezét. – De ezeket a hibákat én magam akarom elkövetni! Ne más mondja meg, hogy mit csináljak! A múltat már nem tudom megváltoztatni, de a jövőt még igen. Ezért kérlek, hadd menjek én is veletek!

A többiek végighallgatták a beszédet. Végül a szalmakalapos törte meg a csendet.

– Rendben van, velünk jöhetsz – egyezett bele Luffy. – De az előbbi ígértem még mindig áll. Ha hülyeséget csinálsz, akkor neked annyi...

– Nem kell rá emlékeztetned. Ha úgy ítéled meg, hogy csak bajt okozok nektek, akkor nem érdekel, hogy mit teszel velem! – válaszolta határozottan Loki.

– Oké, eddig öt ember. Több nem igen lesz, szóval lassan indulni kéne – zárta volna le a témát Sanji, de ismerős ember váratlanul közbeszólt.

– Számoljatok bele engem is! Zoro-kun megmentett engem és Levy-chant. Már pedig egy férfi senkinek sem marad adósa! – lépett be a házba egy hosszú orrú fiú.

– U-Usopp? Biztosan átgondoltad ezt? – kérdezte tőle döbbenten Sanji, aki egyáltalán nem számított arra, hogy az osztálytársa itt fog ma felbukkanni. – Tudnod kell arról Usopp, hogy ahova most megyünk, az egy igen veszélyes hely.

– Tisztában vagyok a veszéllyel és azzal járó következménnyel. Azt is tudom magamról, hogy nem vagyok olyan jó harcos, mint mondjuk ti. Azonban a magam módján akarok megküzdeni velük! Ezért én is veletek megyek! – mondta karba tett kézzel Usopp. Lehetett látni rajta, hogy tényleg komolyan gondolja.

– Mivel ennyire elhatároztad magad, nem foglak lebeszélni a döntésedről – ecsetelte rövid mosollyal az arcán Sanji, aki belenyugodott Usopp döntésébe. – Akkor eddig hat ember.

– Sanji-kun, nem egyedül érkeztem. Hoztam magammal erősítést – szólott ismételten, vigyorgás közepette Usopp.

– Igen? Kiket? – puhatolózott érdeklődő tekintettel Sanji.

– Nem ismertek minket? A múltkor még nagy harcban voltunk az első helyért – jelentette ki magabiztosan egy szőke hajú srác, mögötte pedig az osztálytársai ácsorogtak.

– Sting? Rogue? Srácok? Ti is jönni akartok? – Natsu nem hitt a szemének, amikor is újabb ismerős emberek léptek be a házba.

– Még szép, hogy veletek megyünk. Mondanom se kell, de Zoro-senpai a barátunk – magyarázta lelkesen Sting, majd folytatta. – A Sportfesztivál buliján jó hangulatot teremtett. Nagyon népszerű lett köztünk is. Ezen kívül pedig azt se nézhetjük tétlenül, hogy a Phantom Lord próbál minket egyenként levadászni. Ráadásul mostanában Zorón kívül nem egy ártatlan embert bántottak azok a rohadékok.

– Oké, és hányan vagytok?

– Rajtam kívül itt van Rogue, Rufus, Orga, Cobra, Midnight, Dobengal és még két lány, nevezetesen Minerva és Yukino. De ez csak a mi osztályunk – felelt a fiatalabbik Natsu kérdésére. – Úton van még a 12. B-ből Bacchus és Trafalgar Law is. A 12. C-ből Hibiki Lates, Eve Tearm és Ren Akatsuki érkezik meg nemsokára. Mielőtt kérdeznétek, nekik is van elszámolni valójuk a Phantommal...

– Mindent értek. Ha jönni akarnak, hát jöjjenek. Mi senkit se fogunk erről a döntéséről lebeszélni. Amúgy a hölgyek jól harcolnak? – faggatózott a két lány láttán Gray.

– Ne aggódj, Gray-senpai. Minerva és Yukino nagyon erős. Nem kell félteni őket. Ugye, lányok?

– Még szép! – hangoztatta egybehangzóan a két lány.

– Egyre jobb. Eddig úgy számolom, hogy húszan leszünk. Kezdünk alakulni. Valaki még esetleg? – tette fel újra a kérdést Sanji, és a válasz nem is váratott magára.

– Gray, kedvenc tanítványom. Ugye nem felejtetted el, hogy már három napja hanyagolod az edzést? Már kezdtem aggódni miattad – magyarázta el a gondját az „ismeretlen" férfi, aki észrevétlenül belógott Natsuék házába. – Legalább válaszolnál, hogy „bocs, de egy ideig feléd se megyek" vagy valami hasonló üzenetet küldeni. De ugye semmi hír nem jött felőled, így eljöttem ide, hogy megnézzem, mi van veled. Erre mit hallok? Szóval bunyózni fogtok...

Amikor meglátták a nappaliban lévő emberek, azon nyomban elnémultak. A szőke hajú, borostás férfi a többiekkel ellentétben az ablakon át érkezett meg. Magabiztosan ment feléjük. A magas, izmos testfelépítésű embert jó néhányan felismerték. Hiszen nem egy szóbeszéd keringett a városban róla és a bandájáról. Azonban miután leballagtak a középiskolából és egyetemre mentek, azóta semmi hír nem jött felőlük. Viszont az egyikük végre felfedte magát. Ezután a fiatal férfi helyet foglalt a díványon.

– Marco-san? Te miért vagy itt? – lepődött meg a férfi láttán Natsu.

– Oh, Natsu, te vagy az? Mondhatom, sokat változtál az elmúlt évek alatt. A kérdést pedig szerintem az előbb megválaszoltam.

– Marco... Az a Marco? Phoenix Marco? – kérdezték egyszerre többen is.

– Gondolom igen. Vagyis szerintem, ha a bunyók miatt ugrott be a nevem, akkor rólam beszélünk.

– Ez nagyon király! A legendás „Neveletlen bagázs" csapat egyik tagja személyesen itt van! Marco-san, nagy rajongód vagyok! Igaz az a szóbeszéd, amikor egymagad legyőztél száz huligánt, csak azért, mert az egyikük csúnyán nézett rád? – faggatózott nagy áhíttatás kíséretében Usopp. – Vagy amikor a városi bankban rablás történt, és te egy perc alatt lefegyverezted mind a tíz rablót. A rendőrség nem tudott megakadályozni abban, hogy te is bemenj oda. Ráadásul senkinek sem esett baja. Mindenkit megmentettél – folytatta tovább a legendák mesélést Usopp, ám itt még nem állt meg. – Vagy mondjuk, amikor a többiekkel együtt átmentetek a szomszéd városba, és befenyítettétek az ottani alvilág főnökét. Állítólag egy karcolás nélkül megúsztátok az egész balhét.

– Áh, a középiskolás évek. Milyen szép időszak volt az – reagált vigyorogva az elhangzottakra Marco. – Ám a rablós eset nem igaz. Az csak azért sikerült, mert a közhiedelemmel ellentétben, én akkor tényleg az épületben tartózkodtam. Szó sincs arról, hogy én a saját akaratomból mentem volna be. Csak rosszkor voltam, rossz helyen. Ráadásul, az az egy perc valójában fél perc volt – kacsintott egyet Marco, és többiek döbbent, tágra nyílt szemekkel figyelték őt.

– Ma-Marco-san, te is velünk jössz? – érdeklődte kissé bizonytalanul Gray.

– Még szép, hogy megyek. Mostanában nagyon unatkozok, mert ugye semmi izgalmas eset nem történt a városban – válaszolt a fiatalabbik kérdésre Marco, majd magabiztosan folytatta a témát. – Amúgy szólhatok a többieknek is. Biztosan nagy örömmel jönnének segíteni. Bár Erza próbál leszoktatni minket a harcról... – magyarázta el a jelenlegi helyzetüket Marco. – Ellenben az is biztos, hogy ma nem érnek vissza. Most nagyban fesztiváloznak Cocoyasi városában. Részegen pedig ugye semmi hasznuk sincs... – Marco belegondolva, hogy jelenleg mit csinálnak a társai, kínosan elnevette magát. – Igen, így átgondolva az egészet, inkább hagynám őket bulizni. Ettől eltekintve remélem, beéritek szerény személyemmel is.

– Naná! Megnyugvás az, hogy egy erős ember a mi oldalunkon harcol. Amúgy Marco-san, te miért nem mentél a fesztiválra? – tette fel azt a bizonyos kérdést Natsu, amire Marco nem igazán akart válaszolni.

– Áh, erről inkább ne beszéljünk – válaszolta kissé búsan Marco. – Röviden a lényeg: játszottunk, fogadtunk és végül én vesztettem – sóhajtotta bosszúsan, dünnyögés kíséretében Marco. – Viszont most kiélem magam, ameddig a többiek buliznak. Erza se állíthat meg engem! – mondta most már boldog arckifejezéssel Marco.

– Ne aggódj, Marco-san. Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogod a harcot – reagált vigyorogva az idősebbik kijelentésére Natsu, és a többiekkel együtt az eljövendő harcról diskuráltak.