Neriah mindig tudta, ha hazudnak neki.

Azt nem tudta eldönteni, hogy erre a képességre mikor tett szert, mert olyan érzés volt, mintha mindig a birtokában lett volna, csupán nem tudta tökéletesen használni. Aztán, amikor egy szép napon először szúrta ki, hogy egy társa hazudott neki, már nem volt megállás. Attól a pillanattól tudatosan használta az adottságát arra, hogy ellenőrizze és vizsgáztassa a körülötte lévőket, és hiába látott így át másokon, tudott meg egy csomó titkot, közben remekül szórakozott. 

Azonban ahhoz nem volt hozzászokva, hogy valaki őt hallgassa ki. Hogy valaki az ő fejébe másszon bele és tudja meg a legbensőbb gondolatait. És, hogy ez a személy pedig nevezetesen egy arkangyal legyen, aki mélységesen lenézett, az már több volt a soknál. 

Szíve szerint jól kioktatta volna azzal kapcsolatban, hogy nem túl illendő dolog a hallgatózás, de Wallace túl jól ismerte már, ezért mielőtt kinyithatta volna a száját, felpattant és Neriah elé lépett. 

- Michael, én nagyon... - kezdte volna, de az arkangyal egyetlen intéssel elhallgattatta.

Neriah hüledezve nézte, ahogy az ő szószátyár és beképzelt bátyja befogja a száját és bűnbánóan lehajtja a fejét. Sosem látta még hogy viselkedik a parancsnoka oldalán, ezért teljesen új volt a számára. Sőt, alig akarta elhinni, hogy Wallace, a nagy arkangyal egyetlen legyintésétől így magába szállt. 

Ezen felbátorodva felkelt és kihúzta magát, úgy nézett szembe a cseppet sem félelmetes társukkal. Természetesen volt félnivalója, hiszen Wallace-szel már-már a törvény határát súrolták, mikor kettesben elvonultak gyakorolni, de nem hallott olyan szabályról, ami kimondta volna, hogy nem szabad ilyet csinálni. Csupán évszázadok óta egyetlen angyalnő sem ragadott kardot, ezért könnyedén elfelejtette mindenki, hogy nem mindig volt ez így.

- Wallace csak a kedvedben akar járni - mondta. - Nem sajnáljuk. Legalábbis én biztosan nem, de gyanítom, hogy ő sem. Ha pedig emiatt meg akarod büntetni, akkor vállalok minden felelősséget. Én kértem meg arra, hogy segítsen, tehát egyedül az enyém a büntetésed kiváltsága. 

Michael hosszú ideig csak kifejezéstelen arccal nézett rá. Szeme egykedvűen csillogott, ahogy végigmérte az angyalnőt, de mikor a tekintetük találkozott, már egy halvány félmosoly rejtőzött a szája sarkában. 

- Azt állítod, hogy elég jó vagy, ahhoz hogy velünk harcolj? 

- Nem állítom, hanem tudom. És nem is elég jó vagyok, hanem az egyik legjobb.

Michael hitetlenkedve megcsóválta a fejét. Maga sem hitte el, hogy valaha ilyen beszédet hall valakitől. 

- Ha csak feleannyira vagy jó, mint amennyire jónak tartod magad, akkor kétszer olyan jó lehetsz ha beveszlek magunk közé.

Neriah gúnyos kacajt hallatott, mellette Wallace éppen azt kívánta bárcsak megnyílna a lába alatt a föld. 

- Szóval csakis miattad ilyen jók az embereid? Hogy ha te nem lennél Wal nem lenne képes szétrúgni bárki seggét?

Wallace kínjában felnyögött, de sem a húga, sem a parancsnoka nem méltatta figyelemre. 

Michael hagyta, hogy a mosolya kiszélesedjen. 

- Nem véletlenül én vagyok a seregem vezetője. Én képzek ki mindenkit, úgyhogy a válaszom: igen. Miattam ilyen jók. És mivel ma nagylelkű kedvemben vagyok, úgy döntöttem, hogy adok neked egy esélyt, bármennyire nem lenne jó ötlet.

- Ez fantasztikus! Neriah, én... - kezdett bele újra Wallace, de az angyalnő és a másik angyal egyszerre emelte fel a kezét, hogy elhallgattassa. Wallace engedelmesen csendben maradt, de attól még küldött egy bosszús pillantást Neriah felé. Nem tetszett neki, hogy a két barátja ilyen hamar megtalálta a közös hangot, már ha ezt annak lehetett nevezni. 

Neriah hasonlóan az arkangyalhoz, csendben méricskélte egy ideig Michaelt, arra várva, hogy mikor jelenti be, hogy átverés az egész és nyom a kezébe egy fakanalat, majd parancsolja a konyhába. Azonban ez a pillanat csak nem akart bekövetkezni. 

- Miért? 

- Mit miért?

- Miért akarsz esélyt adni nekem, ha még mindig kételkedsz bennem?

- Az ég szerelmére, húgom! - csattant fel Wallace, aki nem bírta ezt szó nélkül hagyni, és megragadta az angyalnő kezét, hogy maga felé fordítsa. - Ne szúrd ezt most el! Hallottad Michaelt! Ő ad egy esélyt, te pedig köszönd meg!

Neriah lefejtette magáról Wallace ujjait, majd megveregette a vállát és egy határozott mozdulattal eltolta magától, hogy újra szemtől szemben állhasson az arkangyallal. 

- Majd megköszönöm, ha elmondja, hogy nem csak azért akar tanítani, hogy bolondot csináljon belőlem vagy a többi pojáca barátja előtt akar parádézni velem - nézett fenyegetően Michael szemébe. Bízott Wallace ítélőképességében, de nem kockáztathatott. Hallania kellett a saját fülével, mert többször megégette már magát arkangyalokkal. 

Michael nem riadt meg, hanem viszonozta a pillantást. Sejtette, hogy mi jár a nő fejében, ha az ő helyében lett volna, ő is hangot ad a kételyeinek. Ez tetszett neki.

- Azért vállalom el a kiképzésed, mert megbízom Wallace-ben. Ha szerinte érdemelsz egy esélyt, akkor megkapod. De ha továbbra is ilyen nagy lesz a szád, akkor már azelőtt kirúglak, hogy annyit mondhatnál "harc". Megértetted? 

Neriah olyan arcot vágott, mintha élete legszebb ajándékát kapta volna meg. Bizonyos értelemben ez így is volt. Meg persze volt attól volt olyan boldog, mert tudta, hogy Michael csak a mondandója első részét gondolta komolyan. A stílusára vonatkozó részben hazudott. 

- Rendben van. Mostantól, főnöknek kell majd szólítanom téged? 

Michael viszonozta a mosolyát. Régóta járta már a földet, de régóta nem találkozott olyan tűzről pattant teremtéssel, mint amilyen az angyalnő volt. Megértette, hogy Wallace miért óvta még a széltől is. 

- Megtennéd?

Azonban Neriah valóságos vihar volt. Inkább ő vigyázott a testvérére és ezzel most már mindhárman tisztában voltak. Mert lehet, hogy Wallace volt az igazi harcos, de Neriah harcolt kettőjük helyett is.

- Soha. 

Michael felnevetett. Halkan és rövid ideig, mégis jóízűen, aztán hamar lehervadt a mosoly az arcáról, mikor eszébe jutott, hogy milyen régóta nem mosolyogtatta már meg semmi sem. 

- Tisztában vagy vele, hogy nőként kétszer olyan erősen kell majd küzdened? Hogy nem elég csupán jónak lenned, hanem neked kell a legjobbnak lenni? 

Neriah határozottan bólintott.

- Igen.

- Akkor, köszöntelek az Őrzök között - nyújtotta felé Michael ünnepélyesen a kezét, amit Neriah azonnal elfogadott. - Üdv a családban!

* * * 

Neriah mindig azt hitte, hogy az lesz a dolog nehéz része, mikor rá kell majd vennie egy harcedzett angyalt arra, hogy tanítsa és nem az, mikor rá kell majd vennie egy csapat harcedzett angyalt arra, hogy megkedveljék. Sosem volt kifejezetten az a társasági pillangó típus, ezúttal pedig nem azt kellett elérnie, hogy első látásra beleszeressenek, ezért tanácstalanul haladt Wallace oldalán, miközben egy nyitott épületben haladtak felfelé, hogy bemutatkozhasson az új családjának. 

- Ideges vagy? - nézett le Wallace a nő kezére, amit már percek óta tördelt, anélkül hogy felfogta volna mit csinál. 

- Természetesen nem. 

- Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz, húgi - lökte meg a vállát a szőke angyal.

Neriah lemondóan felsóhajtott. 

- Igen, az vagyok. De mégsem lehetek az. Ez bonyolult.

- Szerintem pedig nem. Attól félsz, hogy nem fognak majd komolyan venni, mert csak a csinos nőcit látják majd benned, aki ráadásul még köztudottan tudja, ha hazudnak valamiben a körülötte lévők. 

- Ha így mondod, akkor olyan egyszerűnek hangzik - morgolódott. 

Wallace bátorítóan megszorította egy percre a kezét.

- Michael kezeskedik érted, ahogy én is. Nem lesz választásuk, most már közénk tartozol.

- És mi lesz ha... mi lesz ha...

- Komolyan attól félsz, hogy nem tudsz azonnal levenni a lábáról egy csapat forrófejű férfit, aki minden egyes nőnek még a lába nyomát is isteníti? Legalábbis ők ezzel kérkednek - gúnyolódott Wallace, hogy oldja valamivel a helyzetet. - Esélyük sem lesz.

Bevált a taktikája, Neriah hasonló hangnemben folytatta:

- Ezt azért mondod, mert te vagy mindannyiuk közül a legnagyobb szívtipró, mégis imádsz engem? 

Wallace színpadias mozdulattal a szívéhez kapta a kezét.

- Az érzéseimbe gázoltál. Túl sokra tartasz. Nem vagyok én akkor hódító.

- Attól még, hogy velem nem beszélgetsz ilyesmiről, nem vagyok süket, Wal. Hallottam ezt-azt.

Wallace szórakozottan elvigyorodott. Még szép, hogy az angyalnő halott pár pletykát a szerelmi életéről, vele kapcsolatban szinte mindig arról volt csak szó. Legalább értett valamihez.

Úgy kapott végül a fejéhez, mintha elfelejtett volna valamit, ez persze így is volt, majd hirtelen megtorpant és elkapta a nő karját, őt is megálljra kényszerítve ezzel. 

- Mielőtt elfelejtem! - húzta elő a zsebéből az egyszerű barna papírba göngyölt csomagot, amit egy madzaggal kötött át. - A kinevezésed kapcsán.

Neriah gyanakodva vette el tőle a csomagot, ami sokkal nehezebb volt, mint külsőre gondolta volna. Nem teketóriázott, egy rántással feltépte a papírt, majd elkerekedett szemmel meredt a két díszes markolatú tőrre, ami a csomag alján fogadta. Azonnal kiszabadította őket, majd az ujja hegyére helyezte a megmunkált fémet, ami kiváló munka lehetett, mert nem csupán tökéletes volt az egyensúlya, de borotvaéles volt a penge is. Aprók voltak, de halálos sebeket lehetett velük ejteni. Ráadásul olyan ékkövekkel volt kirakva mindkettő markolata, amihez hasonlókat a nőtársai csak egy vagyont érő ékszerekként hordtak. Fantasztikus ajándék volt.

Angyalkardja már volt, pár héttel azután csináltatta neki Michael, hogy elkezdték a kiképzést, azóta pedig egy pillanatra sem vált meg tőle, de a tőrökkel mindig sokkal jobban elboldogult, mint a behemót kardjával. Wallace pedig tudta ezt. 

Neriah mindig gondosan ügyelt rá, hogy sose üljenek ki az arcára az igazi érzelmei, most mégis képtelen volt parancsolni az arcának. Úgy meghatódott a nem várt ajándéktól, hogy örömkönnyektől csillogó szemmel vetette magát Wallace nyakába, aki cserébe csontropogtató ölelésben részesítette.

- Mondtam már, hogy te vagy a legjobb? 

Wallace úgy nézett az angyalnőre, mintha ennek a pillanatnak minden mozzanatát el akarta volna raktározni az emlékezetében. 

- Nem, de többször kellene bókolnod nekem. Már kezdett elmenni az önbizalmam. 

Neriah megforgatta a szemét, majd újra megindult, a tőröket az övébe dugta menet közben. Valahogy már egyáltalán nem aggódott a találkozó miatt. 

A legfelső szintre volt megbeszélve a találkozó, ahol nem hiányzott a fél fal, és az ablakok is elsötétítettek voltak, így nem tudták mások kihallgatni őket, aminek Neriah örült. Bár azt hangoztatta állandóan, hogy kész már a nyilvánosság előtt is Michael csapatával mutatkozni, legbelül félt attól, hogy fognak reagálni majd a társaik. Egész életében kívülállóként kezelték, ha pedig a fülükbe jut a hír, hogy most már ő is harcos, ez a szakadék csak még mélyebb lett. Először szerette volna meggyőzni a csapat többi tagját, hogy érdemes a bizalmukra, a nyilvánosság ráért. 

Michael azokat az emberit hívta össze a megbeszélésre, akikben a leginkább megbízott és akiknek tekintélye volt a seregében. Bár seregről beszélt mindenki, az Őrzők létszáma nem volt több harmincnál, ami elég kicsi szám volt, amíg szembe nem került valaki, harminc kigyúrt és ördögien jó harcos angyallal. Utána már senki sem gondolta, hogy túl kevesen vannak. 

Éppen ezért az angyalnőt nem érte meglepetés, mikor beléptek az ajtón és szembetalálta magát egy rakás férfival, akik kétkedve méregették. A legtöbbjüket látta már messziről és tudta a nevüket, de voltak ott számára is ismeretlen angyalok is, akik szintén nem néztek rá valami barátságosan. Így vett egy nagy levegőt és Michael mellé sétált, aki már mindenbe beavatta a csapatát.

- Bemutatom Neriáht! - mennydörögte Michael fenyegetően, mire a legtöbb jelenlévő arcáról azon nyomban leolvadt a fölényes arckifejezés és megilletődve meredtek a nőre. - Mostantól a testvéretek. 

- Egy nő?! Ezt komolyan gondolod, Michael? - szólalt meg leghátul valaki, mire azonnal szétrebbentek az előtte állók.

Nagydarab izmos fickó volt, vállig érő sötét hajjal és olyan sötét pillantással, amitől bárki megrémült volna. Neriah egyből felismerte. Ő volt Ezekiel, Wallace egyik barátja. Gyakran látta őket együtt iszogatni, de még sosem beszélt vele.

- Fogd be, Zeke! - mordult fel ekkor a sarokban egy szalmaszőke hajú angyal. - Ne kérdőjelezd meg Michael ítélőképességét. És Neriah, amúgy is egy hölgy. Nem beszélhetsz így róla.

- De hát, nézzetek rá! - folyatta még hangosabban Zeke a parancsnokára meredve. - Teljesen elment az esze! 

- Tökéletesen tisztában vagyok a cselekedeteimmel - Válaszolta hűvösen Michael. - Meg tudom ítélni, hogy ki való közénk és ki nem. És ez a nő jobb többeteknél is. Igen, Nate - fordult ahhoz az angyalhoz, aki ki mert állni Zeke ellen. - Lehet, hogy Neriah nőnemű, de biztosan nem hölgy. És elég jó ahhoz, hogy elverjen, amiért annak tituláltad, még ha a jó szándék vezérelt is. 

Nathaniel elpirult és lehajtotta a fejét, hogy mások ne láthassák az arcát. Már abban a pillanatban levette az angyalnő a lábáról, hogy belépett a helyiségbe, nem kellett ehhez a parancsnoka megerősítése. 

- Én ezt nem hallgatom tovább! - indult el Zeke szapora léptekkel a kijárat felé. Menet közben jó pár társát félrelökte, de nem foglalkozott vele, végig a parancsnoka szemébe nézett. - Ez őrültség!

Neriah megdermedt, mire Wallace nyugtatóan mellé lépett.

- Adj neki időt, majd megenyhül.

Azonban az angyalnő nem így gondolta. Helyette fürge ujjakkal előhalászta az egyik tőrét, majd mikor Zeke a kilincs után nyúlt, elhajított azt. A tőr suhogó hang kíséretében szelte ketté a levegőt, majd állt bele az ajtóba, alig pár centire a nagydarab angyal fejétől. 

- Nem mész te sehová, mielőtt végig nem hallgatsz! - nézett rá parázsló tekintettel Neriah.

A levegő érezhetően több fokot esett, miközben Zeke megfordult és az angyalnőre meredt. A körülöttük állók lélegzetvisszafojtva várták a folytatást. Egy még Zeke-nél is megtermettebb vöröshajú angyal úgy dörzsölte össze a kezét, mintha már a kitörni látszó csetepatét látná maga előtt. 

- Mit mondtál? 

- Jól hallottad - húzta ki magát Neriah. Megforgatta a kezében a másik tőrt. Olyan bársonyosnak érződött a tapintása, mintha a legfinomabb selymet tartaná a kezében. - Nem várom el, hogy kedvelj, de azt igen, hogy megtisztelj annyival, hogy végighallgatsz. Most már a testvérem vagy. 

Zeke sötét szeme olyan volt akár az éjszaka, ahogy kemény pillantást vetett a nőre. Többen összébb húzták magukat a közelében, egy kisebb termetű angyal még a fejét is lehajtotta. 

- És ha nem? - húzta ki a tőrt az ajtóból. 

- Akkor majd, kevésbé finom módszerekhez folyamodok - tett egy lépést előre Neriah. Valaki felszisszent a háta mögött, de nem fordult meg, hogy lássa ki. - Vagy talán nem mersz kiállni egy nő ellen? 

Zeke megforgatta a kezében a tőrt, majd még egyszer alaposan végigmérte az angyalnőt, aztán elismerően a parancsnokára nézett.

- Bírom a csajt. 

Wallace felhorkantott a háttrében, Neriah szívéről meg hatalmas kő esett le. 

* * *

Michael nem hazudott arról, hogy kemény munka előtt áll, ha végig akarja csinálni ezt az egészet, Neriah pedig mindent beleadatott. Sikerrel is járt. Teljesen elfogadták a csapatban, nem egyszerű barátokra, hanem egy igazi családra tett szert, amiben sosem volt része. Megszokta már, hogy mindig csak ők ketten vannak Wallace-szel a világ ellen, ezért eleinte különös érzés volt tartozni valahová. Sok időbe telt, mire megszokta, hogy nem nézik le a harcostársai, nem hallgatnak el előle dolgokat és egyenlőnek tekintik magukkal. Mindig erre vágyott, mégis, amikor megkapta, egy dolog mégsem hagyta nyugodni. Vagyis inkább egy valaki. 

Mert Michael is ugyanolyan harcosaként kezelte, mint a többieket és ezzel még a gyakorlatok alatt, a harctéren vagy a népük előtt állva ki is békült. Azzal viszont nem, hogy ha kettesben maradnak továbbra is úgy nézzen rá, mint felettese a beosztottjára. Ennél jóval többet akart. És hozzá volt szokva, hogy mindig megszerezte azt, amit szeretett volna. 

Ezért nem sokkal azután, hogy letáborozott az angyalok serege San Francisco-ban és mindenki azzal volt elfoglalva, hogy a Hírvivőjük halott volt, felkereste a parancsnokát, hogy pontot tegyen az ügy végére. Régóta figyelte már a távolból és harcolt mellette, szinte már egy örökkévalóság óta, mostanra pedig beleunt a várakozásba. 

Megérdemelte, hogy boldog legyen és eldöntötte, hogy neki a boldogsághoz pont olyasvalaki kell, mint Michael. Elindult hát, hogy ezt neki is előadja.