A Nap, a Hold, a Víz és a Kristály
Réges régen, amikor még nem volt semmi, három természetfeletti erő, a Teardath, a Wamoteron és az Oceana megalkotott egy bolygót, rajta élőlényekkel. Voltak, akik állatokká fejlődtek, de voltak, akik emberekké. Később három családra szakadtak, amelyek a három erő nevét viselték. Azonban ahogy egyre nagyobbá váltak, úgy megindultak a hatalmi harcok is. Egyszer a Wamoteron családnak ikrei születtek, ezért megindult egy belső rivalizálás, hogy ki a valódi örökös. Hamarosan ez ketté szakította a családot, így négyen harcoltak a hatalomért.
Azonban amikor a két Wamoteron családnak fia, a Teardath és az Oceana családnak pedig lánya született, ketten-ketten szövetséget kötöttek, hogy majd gyermekeik frigyre lépnek, és a családjaik egyesülnek. A Teardath család Emeralda nevű lányát a Wamoteron beli Solaris-nak ígérték, míg az Oceana-i Lochris kezét a másik Wamoteron, Lunarel kapta volna meg.
Ezzel nem lett volna semmi baj, Lochris szerette Lunarel-t. Viszont az érzés nem volt kölcsönös, ugyanis Lunarel és Emeralda egymás iránt tápláltak gyengéd érzelmeket, bár tudták, hogy szerelmük nem teljesülhet be, és Solaris sem a menyasszonyát szerette, hanem Lochris-t.
Emeralda ez miatt sok könnyet hullajtott, melyek gyönyörű Hold kristályokká váltak. Habár a lány jegyben járt a kissé tüzes személyiségű, vörös hajú Solaris-szal, a szíve a fehér hajú Lunarel-ért dobbant.
Lunarel sem érezte magát jól a szőke Lochris társaságában, sokkal inkább szeretett volna a gesztenye barna Emeralda karjaiban lelni magát.
Lochris Oceana úgy érezte, hogy Emeralda Teardath a vetélytársa, és ha a lány nem lenne, akkor neki egyenes lenne az útja Lunarel Wamoteron szívéhez. Irigységében egyik éjszaka elvágta Emeralda torkát. Ahová a lány vére hullot, különböző kristályok képződtek, melyek olyan gyönyörűen fénylettek, hogy aki meglátta őket, a magáénak akarta tudni mindet.
Lochris Oceana nem tudta, hogy mekkora hibát követ el azzal, ha elmondja vőlegényének a szomorú hírt, miszerint kedvese tragikus módon életét vesztette a családok közötti háborúban. A lány azt hitte, hogy ha a másik halott, akkor őt fogja Lunarel szeretni, de tévedett.
Az ifjú örökös ugyanis szörnyű szerelmi bánatba esett, szinte beleőrült a fájdalomba. Így még másnap hajnalban végzett magával. A testére soha nem találtak rá, mindenki azt hitte, hogy eltűnt, pedig ott volt, csak más formában. Ugyanis halála után a testéből hideg fény kezdett el áradni, majd lassan elhalványult. Ekkor jött létre az éjszakai égre fényt hozó Hold, mely minden évben vörös színt öltött kedvese halálának évfordulóján, és a Hold kristályokat gyönyörű fényben fürdette minden éjszaka, emlékül, hogy csak akkor tudtak együtt lenni.
Lochris hamarosan összeroppant e lelkét nyomó bűntudat, és jegyese elvesztése miatt. Rengeteget sírt, hogy miatta halt meg a kedvese. Könnyei elárasztották a bolygót, ezzel létrehozva a felszíni vizeket. Amikor már nem bírta tovább elviselni bűnének súlyát, öngyilkos lett. Ahova a vére hullt, a tengerek és óceánok mélyén vörös korallok jelentek meg. A Holdhoz azóta is vonzódnak a vizek hullámai, melyek sosem érhetik el a hőn áhított fiút, akit saját irigysége miatt veszített el a lány.
Solaris, amint megtudta, hogy a lány, akit olyannyira szeretett, életét vesztette, beleőrült a bánatba. Róla is mindenki azt gondolta, hogy eltűnt, pedig eggyé vált az éggel, hogy ezután a nappali égboltnak adjon fényt. De minden évben, halálának évfordulóján hátat fordított a bolygónak, napfogyatkozást bocsátva rá.
A tenger, óceán, folyó, és minden más víz ezek után fényesre mosták a benne lévő összes kristályos kavicsot, melyek Emeralda véréből születtek, ezzel is a bocsánatukért esedezve. A Hold és a Nap pedig az égen kergetőztek folyamatosan, ahogy gyermekkorukban kellett volna, mint két, egymást szerető unokatestvér. A Nap mindig gyönyörűen megcsillogtatta a vizek a habjait, amelyek vonzódtak a Holdhoz.
A víz nem törődött a Nappal, a Holdat pedig nem érdekelte a víz, hisz ő csakis a Hold kristályra világított olyan szépen, ahogy semmi másra.
Csöppnyi írói megjegyzés: ha valamit találtok, ami fura, vagy zavaros, vagy akár csak egy helyesírási hiba, szóljatok, pülüsü
^°•°^
Und ezek a karakterek - de minimum a nevek - fel fognak tűnni másik sztoriban is, mert eredetileg is másban szerepeltek volna, csak most jött ez a cucc, oszt volt kéznél néhány fel nem használt karakterem. Szóval ja, majd még előkerülnek.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro