A részt egy BL inspirálta

Reggel Yoongi karjaimban ébredtem. A nyakamba szuszogott. Ki akartam szállni  szorításából de nem engedte. Megcsókolta nyakam és szívni kezdte.

-Jó reggelt manó! -nézett rám. Wow. Létezik egy kedves, törődő Yoongi is?

-Magának is! -ásítottam egy nagyot. Kiszálltam a puha ágyból, és kicsoszogtam a konyhába. Meglepetésemre meg volt terítve. A tányéromon rántotta kenyér és bacon volt. Leültem a helyemre és mikor emeltem a villát a számhoz leért Yoongi is.

-Engem meg se vársz? -ült le velem szembe.

-Bocsánat! -hajtottam le fejem. Ő felállt és idejött mellém. A kezét állam alá tette és felemelte fejem.

-Jimin, ne legyél hülye! Ezekért egy normál ember nem kérne bocsánatot. -tolta el erőszakosan a fejem, majd vissza sétált és leült helyére. Kicsit furcsáltam a hangulat ingadozását, de ráfogtam a reggelre.

Amint megettük a kaját elvonultunk mind ketten a saját kis szobánkba készülődni. Gyorsan felöltöztem, és beállítottam a hajam. Elégedetten távoztam a szobámból. Beszálltam a kocsiba és elindultunk az iskolába.

Később...

Épp a raktárban bujkálok Tae elől. Pontosabban ez az a hely ahol a székeket tároljuk. Egymásra vannak téve, hogy nagyobb legyen a hely. Viszont nagyon instabil. Ez egy kicsit aggaszt. Gondolataim az ajtó nyitódása zavarta meg. Az illető, ha jól hallottam, közeledett felém. Majd hallottam még egy hangot, ami az ajtó felől jött. Bezárták?! Úristen, ez tuti Taehyung és a kis csapata. Akkor ezek az utolsó perceim. Behunytam szemem, felálltam és kitártam a kezeimet.

-Itt vagyok! Azt csinálsz velem amit akarsz! -mondtam az általam hitt Taehyungnak. Viszont az aki bejött tuti nem ő volt. Leoltotta a villanyt amitől az egész helyiség korom fekete lett -mert itt nincs ablak- és egyre közelebb jött. A derekamra fogott és a falnak lökött. Honnan tudta hogy ott van? Mi van ha székeknek lök?! Fejem fölé tette kezem és odakötötte valamihez. Az illető a nyakamat csókolgatta miközben az egyik kezével az övemet csatolta ki. Nagyon megilyedtem. Engem csak egy valaki dughat meg, csak is Yoongi.

-Engedj el! Ha ezt Yoongi megtudja akkor élve nyúz meg! -próbáltam rugdosni viszont a lábaimat felemelte és a dereka köré fonta. Teljesen hozzá simult férfiasságomhoz. Elkezdett fázni a lábam. Várjunk! Ez mikor vette le a nadrágom? A boxerembe nyúlt és ráfogott nemiszervemre. Ezek az érintések olyan ismerősek voltak. Letett és levette az alsó gatyám is. Újra ráfogott a már éledező tagomra és húzogatni kezdte a bőrt. Hangos nyögések hagyták el szám.

-Yoongi, te vagy az? -nyögtem nevét. Ő csak kuncogott egyet és abból tudtam ő az. A nyakam és a melkhasom csókolgatta a lenti tevékenység mellett. Nem sok kellet hogy elmenjek de abbahagyta. Ellépett mellőlem és ha jól hallottam levette a gatyáját. Beharapott szájjal vártam mikor kezd megint kényesztetni. Valahogy sikerült megfordítania. Egy kicsit tágított majd be helyezte farkát. Egyik kezével engem fogott ne hogy a falnak ütközzek a másikat pedig derekamra tette. Elkezdett mozogni de nagyon fájt. Sikítoztam a fájdalomtól de ő nem hagyta abba. Hiába könyörögtem hogy álljon le nem tette. Mikor belém élvezett kihúzódott belőlem de még mindíg ugyan úgy tartott. A hátam csókolgatta. És végre valahára megszólalt.

-Csak az én játékom vagy! Az én csinos játékom. -mondata végén leszedett. Már megint megerőszakolt. Nem is szeret. Csak játszik velem! El akartam futni de mivel nem láttam semmit ezért nekimentem annak a szék "toronynak" és rámzuhant az egész.

-JIMIN! -hallottam meg Yoongi kétségbeesett hangját.  Annyira fájt mindenem, hogy se mozdulni, se beszélni nem tudtam. Behunytam a szemem és mozdulatlanul feküdtem a székek alatt. Yoongi felkapcsolhatta a villanyt mert fény foszlányokat láttam a szememmel.

-A KURVA ÉLETBE! -mondta, majd elkezdte dobálni a székeket, míg le nem vette az összeset rólam. Megfogta fájó testem és rátett a térdére. Úgy voltam a karjaiban mintha egy kisbaba lennék. Még mindíg nem tudtam beszélni, mozogni meg aztán főleg nem. Éreztem a könnyeit az arcomon. Most miattam sír? Minden erőmet összeszedve sikerült megszólalnom.

-Yoon..gi! -suttogtam. Sikerült kinyitnom szemeim és boldogan csókolt meg. Ha akarnám se tudnám visszacsókolni mert mint mondtam rohadtul fáj mindenem.

-Megilyesztetted ám apucit! -törölte le könnyeit. -Ha hazamentünk talán megbüntetlek ezért. -mosolygott rám. Ez egy őrült. Nem az én hibám hogy nem tudok megszólalni. Az ő hibája. Megerőszakolt, én meg menekülni akartam de pechemre ott voltak azok a szerencsétlen székek és mind rám estek. Sírni kedztem. Nem akarom, hogy bántson. Tőle, csak tőle ne keljen szenvednem.

-Na gyere felöltöztetlek utána meg mehetünk. -óvatosan letett a földre. Megkereste a nadrágomat és a boxeremet, majd feladta rám.

-A..az övem? -kérdeztem erőtlenül. Körülnézett és megtalálta azt is. Megpróbáltam felállni ami valamennyire sikerült is. Instabilan de talpra álltam. Tettem egy lépést, meg még egyet. Hát lassan de tudok járni is. Yoongira néztem aki már felöltözött és a cipzárját húzta fel.

-Mehetünk? -jött oda mellém.

-Zárd ki az ajtót! -néztem rá.

-De hát nem zártam be. -vágott értetlen fejet.

-De amikor bejöttél,  hallottam, hogy bezártad! -mondtam unottan.

-Mondom nem zártam be! -mondta dühösen. Látta meglepett arcom és az ajtó felé ment. Nem tudta kinyitni akármennyire is rángatta.

-Nem tudom kinyitni! -ismételte meg a fejembe elhangzott mondatot. Leültem a falhoz. Felhúztam a lábaim ahogy szoktam és sírni kezdtem. Be vagyok zárva egy olyannal aki bármelyik pillanatban megerőszakolhat. Félek, annyira hogy szabályosan remegek. Yoongi leguggolt elém. Kezét a vállamra tette. Simogatta a felületet de nem nyugodtam meg.

-Felhívom az egyik tanárt hogy nyissa ki. Nem beszélhetsz senkinek arról ami itt történt, megértetted? -mondta határozottan. Félve bólintottam. Elvonult, hogy telefonálhasson. Pár perc múlva kattant a zár és az igazgatónő lépett be.

-Itt meg mi történt? Miért borultak le a székek? És miért vörösek szemeid Jimin? És maguk miért nem mentek be órára?! -tette fel a rengeteg kérdést épp válaszolni akartam mikor Yoongi beelőzött.

-Tudja leküldtem Jimint székért mert egy hiányzott. Mikor sokáig nem jött aggodtam érte hátha történ vele valami. Hát igen. Ezek a székek ráborultak Jiminre és bejöttem. Viszont az egyik gyerek ránk zárta az ajtót. Azt hiszem Taehyung volt mert őt láttam a közelben. Szóval kiszabadítottam és annyira fájt mindene hogy szegény sírt. Ki akartunk menni de mint mondtam bezártak ide. -hazudott az igazgató szemébe.

-Ó, sajnálom. Hát akkor megyek megkeresem Taehyungot. Jimin, már jól vagy? -nézett szemembe. Aprót bólintottam. Mosolygott, majd kiment.

-Nos, Jimin. Menjünk haza! Kapsz valami meglepit. -mosolyodott el sejtelmesen.

Ha tudtam volna mi vár otthon, haza se megyek!