Jeon Jeong Guk
17 éves.
12 éves korában számtalan bántalmazásban részesült, s mivel erről semmiképpen nem szeretne beszélni, így némasági fogadalmat tett.

Amint a képre néztem, egyből ledobtam a kezemben tartott dossziét. 

-Ezt én nem tudom elvállalni, Jin!-a fejemet fogva ültem le barátom mellé, mire a kanapé kissé recsegő hanggal jelezte érkezésemet. 

-Ne szórakozz már velem! A környéken te vagy a legjobb, Taehyung!-biztató beszéde kicsit jól esett, de nem igazán hatott önbecsülésemre. 

-De nézd meg a srácot! Csak rontanék a helyzeten... Meg aztán én hogyan tudnám őt beszélésre bírni?-kezeimet kétségbeesetten széttártam és csak magam elé nézve tanulmányoztam a falat.

-Nézd Tae. A legjobb barátod vagyok és már évek óta ismerlek. Tudom, hogy képes vagy rá.-hátamra helyezte kezét, majd gyengéden megsimogatott.
-Nem tudom Jin. Én parázok ettől az egésztől. Nem akarok csalódást okozni szegény rokonainak. Hiszen még olyan fiatal, de mégis ilyen szarságokkal kell küzdenie. Na meg a lelke romokban hever. Buliznia kéne és csajokat hülyíteni, de nem. Ő nem teheti ezt meg, ugyanis valami idióta elbaszta neki az egész életét.-akadtam ki teljesen, hiszen belegondoltam a helyzetbe és szörnyen feldühített ez az egész dolog.
-Látod? Pont ezért kéne segítened neki. Szüksége van rád.-megpaskolta vállamat, majd miután szemébe pillantottam, egy enyhe, mégis biztató mosolyt küldött felém. Talán igaza van. Meg kéne próbálnom segíteni ennek a fiúnak. Hiszen szörnyű élete volt és most már élveznie is kéne. Nem akarom, hogy haláláig a szenvedésről szóljon mindene. Kicsit élvezze ki azt, amit Isten adott neki. Nagyot sóhajtva újra elvettem a mellettem lévő asztalról, az előbb ledobott papírokat. Szemem megint a képre ragadt, de nagy nehezen sikerült a szövegre koncentrálnom.

Amikor 15 éves lett, a szülinapján elvesztette édesanyját. Ezért a dologért az apja felel. A történtek után a fiú eltűnt és sokáig nem találtak. 2 évvel később elkerült, de nem éppen úgy ahogy számítottak rá. Nem magától ment el, hanem az apja elrabolta. A vizsgálatok során kiderült, hogy nemi erőszak áldozata lett. A testét több millió heg és még kissé friss sebek fedik. Az apa állítása szerint a fia hazudik és ő nem tett semmit rosszat vele. A bíróság elítélte a szülőt. A gyerek a gyámügy felügyelete alatt áll, míg be nem tölti a 18. életévét.

-Aish Jin. Olyan rossz érzésem van ezzel a fiúval kapcsolatban.-ráztam meg tanácstalanul a fejemet. Egyszerűen a kis ismertetője végén hihetetlen rossz érzés kerített hatalmába. Mintha valami nagy titok lenne ebben az egész ügyben. De barátom nyilván megint nem vett komolyan.

-Jaj már, Kook! Ne gondold már túl ennyire ezt az "ügyet".-kezeivel idézőjeleket rajzolt a levegőbe az utolsó szónál, mire én egy szemforgatás után elővettem zsebemből a telefonomat.

-Muszáj rákeresnem. Biztosan van valamilyen oldala...-motyogtam magam elé, majd az instagram keresőjébe bepötyögtem a nevét és természetesen meg is találtam a profilját. Hát hogy is mondjam....Konkrétan elkezdett a nyál kifolyni a számból...Hogy a picsába nézhet ki ilyen jól valaki?! DE még mielőtt bárki is félre értené, tisztázzunk valamit: ÉN NEM VAGYOK MELEG! Viszont ez a srác akkor is istenien néz ki. Egyáltalán nem úgy néz ki mint aki sok fájdalmon ment keresztül és emiatt egy szót sem szól. Persze lehetséges, hogy ez a nagy álcája. DE! Hogyan képes ilyen képeket kitenni??

Kedveli: _Jin_baby_, AgustD és további 412 375 személy

_Jeon_Kook_ Csak azért ezt teszem ki, hogy legyen egy jó napod babám ;) (Remélem tudod, hogy rólad van szó...--> T.)

Igazából három dolog zavart ebben a posztban. Az első az a fránya T betű, mintha csak nekem címezte volna, baszki! A második egy igencsak durva dolog, hogy mégis miért kedvelik ennyien a képeit. A harmadik pedig...

-JIN! Te le szívezted a képét az egyik kliensemnek??-kiabáltam rá barátomra, mire ő összébb húzta magát és védekezésképpen felemelte kezeit.

-Túl jól nézett kiiiii.-nyújtotta el az i betűt. Mérgesen néztem rá egy darabig, majd inkább megnéztem egy másik posztot drága Jeongguk oldalán.

Kedveli: AgustD és további 423 102 személy

_Jeon_Kook_ Megint neked kedvezek, T. :)

Hozzászólások:

AgustD Te nagyon rákattantál T-re.

45p. 148 kedvelés válasz

------Válaszok elrejtése

_Jeon_Kook_ @AgustD Csak egy kicsikét...Hehe

40p. 85 kedvelés válasz

AgustD @_Jeon_Kook_ Rossz vagy nagyon. Ez kifejezetten tetszik.:P

34p. 102 kedvelés válasz

_Jeon_Kook_ @AgustD Remélem is:))

10p. 45 kedvelés válasz

A többi hozzászólás már mind arról szólt, hogy ki az a T, de egyik ember sem kapott rá választ, így hát én sem. És ez volt az a pillanat, amikor kissé kiakadtam.

-Jin! Ki az a T? Miért beszélget Agust D-vel ez a gyerek? És a legfőbb kérdés, hogy mi a picsáért ennyire híres??-tettem fel a kérdéseimet barátomnak. Sóhajtott egy nagyot, aztán egyetlen egy kérdésemre választ adott.

-Drágám...Ha olvastad volna a bemutatkozását, akkor rájöttél volna, hogy Agust D a gyerekkori barátja. Taehyung, neki is lehetnek barátai attól még, hogy szörnyű dolgokon ment keresztül.-úgy nézett rám, mint egy kisgyerekre, aki nem igazán fogja fel az élet nagy dolgait. Pedig kettőnk közül én vagyok a pszichológus. Felvettem az unott fejemet, hiszen utáltam amikor így beszélt velem.

-Nem kéne ám úgy beszélned velem, mintha a gyereked lennék. Attól még, hogy idősebb vagy, még mindig én vagyok az, aki jobban megérti az embereket. Szóval megköszönném, ha nem oktatnál ki folyamatosan amikor csak alkalmad nyílik rá.-mondtam ki amit gondoltam, miközben végig szemébe néztem. Jin felhúzta szemöldökeit, ezzel tudatva velem, hogy ő most bizony bevágta a durcit, majd egy hirtelen mozdulattal felállt a kanapéról és kiviharzott az irodámból. Hát köszi haver.

Pár órával később, miután megírtam a gyámügynek, hogy elvállalom a fiút, már-már görcsösen vártam, hogy eljöjjön a 3 óra. Hát igen, ugyanis azt a választ kaptam, hogy a srác már ma jönne hozzám, én meg persze nem mondhattam erre nemet. Bár eléggé izgultam a találkozás miatt, mégis mire az asszisztensem szólt, hogy itt van Jeongguk, szinte már teljesen sikerült lenyugtatnom magamat. Érdekes volt ez az egész érzés ami elfogott, hiszen egyik páciensem miatt sem éreztem még ilyet. Valamiért Jeon más hatást mért rám, mint a többi-szintén eléggé problémás-emberek, akik nálam megtalálták azt a bizonyos nyugalmat. És nyilvánvalóan csak remélni tudtam, hogy ezzel a sráccal is képes leszek ugyanolyan sikert elérni, mint bármelyik másik kliensemmel. Hiszen ahogyan azt Jin is mondta, az egyik legjobb pszichológus vagyok errefelé. Magyarán nincs semmi okom az aggodalomra. Már tényleg mindent félelmemet kezdtem kiűzni magamból, de ekkor hirtelen olyan fojtogató érzés fogott el, amilyen talán életem során még sohasem. Belépett az ajtón, maga az angyal. Nyeltem egy nagyot és kissé sok lélekjelenlét kellett ahhoz, hogy nehogy nyomban itt összeessek. Egyszerűen teljesen lenyűgözött. Amiket néztem róla képeket, semmik voltak igazi valójához képest. Egyszerűen...egy gyönyörű teremtés állt előttem. Képtelen voltam nem végig mérni teste minden egyes kis szegletét. Csodás hajától kezdve, dús ajkain keresztül, márkás cipőjéig. Mondjuk az sehogy sem fért az fejembe, hogy ennek a fiúnak hogyan lehetnek ilyen jó ruhái, miközben még csak rendes szülei sincsenek. Kétlem, hogy a gyámügyesek ennyire odafigyelnének a gyerekek igényeire, miszerint mindenkinek valami márkás, s menő cuccot adjanak. Inkább csak elsiklottam efelett a jelentéktelen dolog felett és nagy nehezen rávettem magam, hogy végre valahára megmozdítsam hájas seggemet. Egy kedves mosolyt varázsoltam arcomra, majd Jeongguk felé igyekezve, megigazítottam ingemet, hogy azért mégse álljak elé annyira gyűrött ruhával.

-Szia! Már nagyon vártalak. Az én nevem Kim Taehyung, de ha gondolod szólíts csak Tae-nak.-nem is tudom mi ütött belém. Még eddig egyik páciensemnek sem adtam meg azt a lehetőséget, hogy a becenevemen szólítson. Pedig vannak már elég régóta hozzám járó emberek...Inkább miután átgondoltam a dolgokat, gyorsan kijavítottam magamat.-Vagy inkább tudod mit? Ha lehetséges inkább magázz. Persze csak ha ez így jó neked is.-szelíden mosolyogva nyújtottam felé kezemet, de egyértelműen elutasította érintkezésünk esélyét. Mondjuk ez elég várható volt, hogy nem tudom egyből magamhoz csábítani. De azért egy próbát megért.

-Ühm...Nyugodtan foglalj ám helyet. Ahol szimpatikus. Addig én hozok be valami innivalót, ha esetleg megszomjaznál.-nem vártam meg míg leül valamelyik fotelba, gyorsan elrohantam egy kancsó vízért, meg egy tálca sütiért. Ezután már csak reménykedni tudtam benne, hogy amit viszek neki, azt pont szereti. Miután beléptem a kis helyiségbe, egy kissé nem várt fordulat fogadott, ugyanis Jeon atom jól nézek ki Jeongguk éppen az én íróasztal mögötti bőrszékemben foglalt helyet. Oké, hogy azt mondtam neki, ahol szimpatikus, de azért azzal nyilván ő is tisztában volt, hogy az nem ő neki van odatéve.

-Jeongguk, igazából az az én helyem. Lehetne, hogy esetleg...a fehér fotelekben foglalsz helyet?-próbáltam tőle finoman kérdezni, nehogy bármit is bunkóságnak vegyen. Hiszen senkinek nem hiányzott volna, ha a már amúgy is törött szívét még jobban szétszedem. Lassan körbe nézet, majd egy visszafojtott szemforgatás után feltápászkodott a székemből. Nem tudtam mire véljem ezt a hirtelen flegmaságát, de persze nem tehettem semmit ez ügyben. Nem szólhattam rá. Sőt, még csak meg sem kérdezhettem tőle. Valószínűleg le lettem volna cseszve, hogy nekem nem az a feladatom, hogy ilyenekért kérdőre vonjam. És nyilván igazuk is lenne, ha ez bekövetkezne.

-Köszönöm.-enyhe mosolyt varázsoltam arcomra, amit ő cseppet sem viszonzott. Komor ábrázattal meredt szemeimbe, aztán pedig csakis azt figyelte, ahogyan leülök a helyemre, amit az előbb szépen elfoglalt.-Szóval...17 éves vagy igaz?-próbáltam valamit kérdezni tőle. Bár tudtam róla egy csomó mindent, mégis kíváncsi voltam hogyan felel majd válaszaimra. Persze ahogyan azt gondoltam, elintézte az egészet egy bólintással, majd végül leült az egyik kanapéra.-Mondd csak...-néztem le a kezemben tartott adataira, mintha nem tudnám pontosan a nevét. Pedig már amikor először olvastam, akkor megragadt bennem minden róla szóló mondat. Túl érdekes volt ahhoz, hogy ne véssem az agyamba minden egyes szavát ismertetőjének.-Jeongguk!-mondtam ki pár másodperc múlva nevét, mely annyira varázslatos volt számomra. Mintha valami törött szívű angyalról volna szó. Mélyen a szemébe néztem és újra kérdezgetni kezdtem.-Pontosan hány éve pihenteted a hangodat?-igyekeztem biztatóan nézni rá, de talán nem egészen jött össze, ugyanis elővette telefonját és inkább nyomkodni kezdte, minthogy velem kelljen dumálnia. Persze ezt teljesen megértem, hiszen az ilyen helyzetek sohasem a legkönnyebbek. Egy teljesen idegen emberrel kéne megbeszélnie élete legborzasztóbb pillanatait. Még jó, hogy nem figyel rám egyből! Telefonom megrezdült a zsebembe, mire elővettem, hogy megnézzem ki zargat a munkaidőm alatt. Ahogy a kijelzőn beírtam a kódomat, páciensem egyből felpillantott rám.

-Elnézést. Egy pillanat az egész.-a fiú lassan elmosolyodott, én pedig nem értettem mi ez a hirtelen jókedv, de csak örülni tudtam neki. Rámentem az instagrammomra, majd az engedélykérésekre nyomtam. Amint megláttam üzenetküldőm nevét, azonnal felnéztem Jeongguk kissé sebes, mégis gyönyörű arcára, majd tekintetemet visszavezettem a kijelzőre.

_Jeon_Kook_ : Pontosan 5 éve, de azért annyira nem vagyok hülye, hogy ne tudjam, maga már mindent tud rólam. Legalábbis ezt hiszi...

Ártatlanul nézett rám, pedig nem éppen olyan üzenetet küldött amire vártam. Valami nem stimmel ebben az ügyben. Olyan ez a srác, mintha ő maga lenne Lucifer, aki lenyúzott egy angyalt és belebújt annak bőrébe. Látok valami gonoszságot a szemébe, pedig elméletileg minden rossz amin keresztül ment, lelki fájdalmat hagyott maga után. Nekem pedig ezeket a fájdalmakat kéne látnom, nem pedig magának az ördögnek a jeleit.

Sziasztok! Igeen, tudoom...megint egy új sztori, miközben a többit kéne írnom. Bocsánat! De azért remélem  tudlak titeket kárpótolni ezzel a kis történettel. Ha tetszik, jöhetnek a kommentek, illetve a csillagok. Éééés ha esetleg még nem követ valaki, akkor nyugodtan megteheti azt is! :D Köszönöm, ha voltak emberek, akik ezt elolvasták! 

Puszi! <3 :*