Drága hugicám, Cass!
Egyszerre kaptam meg a két leveled, szóval készülj fel, mert elég vegyes érzelmekkel állok a dolgaidhoz. Kezdjük a hamarabbi levéllel.
Így ismeretlenül is kezdem megkedvelni ezt a Damien srácot. A leírásaid alapján nem egy Harrison Gray. De azért jobban teszi, ha féken tartja a kezét.
És akkor jöjjön a másik.
Baromi ijesztő, amit írtál a kitalált barátodról! Komolyan nincs ötleted, hogy ki írhatott az ő nevében neked?
Mindenesetre, ESZEDBE SE JUSSON több levelet írni neki, vagy legalábbis magadnál tartani azokat! A saját érdekedben is. Ha megtudja, miért költöztél ide, és köp a zsaruknak, megint kezdődik majd minden elölről, és szerintem azt senki nem akarja!
A következő vonattal hazamegyek, két nappal rövidebb lett a kiállítás. Ma este tizenegyre otthon leszek.
Kitartást: Lana

Lana, Lana, képzeld, mi történt!
Eredetileg meg akartam hívni hozzánk Damient, de végül úgy gondoltam, mégse a legjobb ötlet, ezt még este megírtam neki. Azt hittem, megsértődött, de nem! Sőt, ma mellém ült matekon, angolon és francián is, és amikor mentünk ebédelni, megkérdezte, hogy meghívhat-e délután egy kávéra!
Úgy zavarba jöttem, hogy majdnem magamra borítottam a paradicsomos spagettit meg a borsólevest. És az arcom is pont olyan színű volt, mint a kaja!
Meg is írtam neki gyorsban a telefonjába, hogy persze, nagyon kedves dolog tőle, de még haza kell ugranom előtte. Ezt persze csak azért, hogy meg tudjak fésülködni sutyiban, és talán még az egyenruhából is kivedlenék.

Jaj, alig bírtam kivárni, hogy véget érjenek az órák! Ez végül kettőkor be is következett, mert hiányzott a tesitanár. Damien azt mondta, értem jön fél négyre, én meg szinte repültem haza. Lezuhanyoztam, fogat mostam, majd felvettem az élénkzöld blúzomat a világoskék farmerrel, amit tőled kaptam. A hajamat eleinte hagyni akartam befonva, de aztán eszembe jutott, hogy Damien egyszer azt mondta, megnézné, milyen kiengedve. Úgyhogy csak kifésültem.
Abajgattam egy kicsit szegény Sweetie-t is, mert eléggé izgultam.

Végül csak eljött a fél négy, Damien pedig óraműpontossággal meg is érkezett. És ezt hallgasd! Hozott nekem egy csokor tulipánt! Tizenhét szálat! Gyorsan beraktam vázába, aztán indultunk is a kávézóba, amit kinézett.
Beszélgettünk egy csomót (ez kicsit döcögősen ment, mert ugye mindig írnom kellett), aztán egyszer csak megszólalt, hogy szeretné odaadni az ajándékomat.
Hát, nem tagadom, elöntött a könny. Meghívott, és kaptam virágot – ez simán elég lett volna ajándéknak! De ő csak a fejét csóválta, és átadott egy kis csomagot.

Két tollat kaptam tőle. Egy régimódi, mártogatós tollat és egy tollbetétes hattyútollpennát.
Megöleltem. Megpróbáltam minden szavakba önthetetlen gondolatomat és érzésemet belesűríteni ebbe az ölelésbe.
Végül hazakísért.

De ezt már tudod... hiszen te küldted el. Pedig... én azt hiszem...

Azt hiszem, meg akart csókolni.

Sziasztok!
Igen, végül csak jelentkezem ennek a történetnek a folytatásával. Remélem, tetszett ez a rész! Ha igen, ne felejtsetek el rányomni a csillagra a jobb felső sarokban, és fejtsétek ki a véleményetek a komment szekcióban! 

Szép estét, és további jó nyári szünetet kívánok!