Végül egy üres osztályterembe betérve, a fiú felült az egyik padra várva, hogy belekezdjek a magyarázásba,így megálltam vele szemben egy hatalmasat sóhajtva. Abban a legelső pillanattól fogva biztos voltam, hogy elmondom neki, nem erre az idősíkra tartozom, viszont...

Fogalmam sem volt, mit is kezdjek a régi kapcsolatunkkal.

Jobb lesz, ha kihagyom. Igen... Ki fogom hagyni.

-Tudod Den- Kaminari-san-javítottam ki magam gyorsan-Nem éppen ide tartozom...

-Igen, ez már feltűnt-nevette el magát kissé, így zavarba jőve inkább csak a lényegre tértem.

-A képességem nem szuper gyorsaság, hanem idő manipuláció. Azért érzékeltem úgy, mintha gyors lennék, mert belassítottam az időt...És hát...Szóval... Ezt én már egyszer átéltem. Mármint... A jövőből jövök? Igen... Vagyis nem, mert most a régi testemben vagyok. Nem utaztam időt. Vagyis de. De csak visszapörgettem. Szóval... Na. Érted.

-Te most... Azt mondod, hogy egyszer már kijártad a sulit?

-I...Igen.

-És visszapörgetted az időt.

-Igen.

-És... Mondd. Mi együtt voltunk vagy valami ilyesmi?

-Nem. Vagyis...Nem. Nem voltunk-vágtam rá gyorsan, azonban ezzel csak azt értem el, hogy a fiú gyanakodva kezdjen el kémlelni,

-Tehát nem?

-A legjobb barátom voltál.

-Aww...Tényleg?-mosolygott rám aranyosan.

-Ezért mondok el neked mindent...Sajnálom, hogy megöleltelek, csak tudod...

-Megszokás?

-Olyasmi-bólintottam.

-És...Hány éves vagy?

-23.

-Szóval még akkor is a legjobb barátod voltam?

-Igen-nevettem el magam a fiú eltátott száján.

-Hány nőm volt?!

-Egy-mosolyodtam el szomorkásan.

-Megálltam egynél? Akkor őt biztos nagyon szerethettem!-csodálkozott el. A szívem szakadt meg, mégis. Úgy éreztem tartozom ennyivel ennek a fiúnak-Már most is ismerem?!

-Titok.

-Ajj már-ráncolta össze a szemöldökét.

-Igazából...Meglepődtem azon, hogy nem kérted, hogy bizonyítsam, tényleg visszautaztam az időben-jegyeztem meg mellékesen, így a fiú egyből rám kapta a fejét.

-Nem éreztem szükségét,de...Bizonyítsd!

-Mégis mivel?-nevettem el magam, így ő megvonta a vállát.

-Nem tudom.

-Ömm... Na lássuk... Megakarod növeszteni annyira a hajad, hogy copfba foghasd.

-Honnan tudtad?!

-Szerettem a copfos időszakod-vigyorogtam rá.

-Jó...Lehet, hogy tényleg megakarom, de bizonyítsd valami mással, hogy nem csak eltaláltad!

-Hmm...Fürdés előtt és fürdés után is fogatmosol, mert szereted a forgkrémed ízét.

-Honnan tudsz te ilyeneket?!

-Egy csomószor nálad aludtam már-nevettem fel ismét.

-Igen?-méregetett összehúzott szemekkel-Nagyon gyanús vagy nekem... 

-M-Mit értesz ez alatt?-hervadt le gyorsan a mosoly az arcomról.

-Biztos nem te voltál a barátnőm?!

-N-Nem.

-Ha nem te, akkor ki?! Mondj nevet!-mutatott rám egy győztes vigyorral, mint aki most elkapott. Szegény arra még nem jött rá, hogy bárkit mondhatok neki, hiszen úgy sem fogja tudni, igazat mondok-e.

-Nem mondhatom el...-ráztam meg a fejem-Az igazgató elrendelte...Már így is több mindent mondtam el, mint amit szabadott volna.

-Nem szabadott volna?

-Nem-ráztam meg a fejem-De neked el akartam mondani.

-Ohh...Értem. Szóval ne is kérdezősködjek?

-Kérdezősködhetsz, ha megígéred, hogy másoknak nem mondod el, amiket tőlem hallasz és ezzel nem folyásolod be a cselekedeteid.

-Megbeszéltük-bólintott óvatosan.

Csend lett. Az osztályteremben lévő fali óra folyamatosan kattogott és hiába próbáltam meg nem arra figyelni, hogy ne halljam ennyire, annál inkább hangosabbá vált.

A fiú még mindig az asztal tetején ült, hátul megtámasztva magát két tenyerével és kibámulva az ablakon, miközben rágni kezdte a szájának belsejét, valamin épp nagyon elgondolkodva.

-Mi történt pontosan az előtt, hogy ide visszatértél?-szólalt fel hirtelen.

-Valószínűleg elájultam.

-És az előtt?

-Sírtam. Nagyon.

-Miért?

-Mert...Eléggé rossz napom volt-válaszoltam késleltetve, hiszen nem igazán tudtam erre hogyan is kéne.

-Én... Nem nagyon ismerlek, de nem nézel ki annyira sírósnak-nézett a szemeimbe, azonban én csak kínosan elvigyorodva lehajtottam a fejemet-Szóval mégis sírós vagy.

-Nem... Vagyis de... Mármint nem...

-Akkor...Csak akkor, mikor senki sem lát.

-Többnyire-bólintottam.

Ismét csend telepedett közénk. Legalábbis úgy tűnt, amíg meg nem szólalt ismételten a szőke.

-És... Hogy hívtalak amíg a barátnőm voltál?

-[Név]-chan. Általában-gondolkodtam el hangosan-Vagy hülyeleány. Azt hiszem...

-[Név]-chan?-kérdezett vissza vigyorogva.

-Aha-bólintottam egyből, aztán a homlokomra csapva élesen beszívtam a levegőt-Mármint nem úgy!

-De! De! Úgy!-mutogatott rám-Te úgy mondtad!

-Nem... Denki. Nem voltunk együtt. Értsd már meg...

-Tetszik, ahogy kimondod, hogy Denki. Hadd halljam mégegyszer.

-Ez egyáltalán nem vicces Kaminari-san...

-Én sem vicceltem. Tényleg újra hallani akarom.

-Nem... Nem érted. Ez komoly.

-Komolyan gondoltam. Komolyan gondoltam, hogy mondd ki újra, hogy Denki és azt is komolyan kérdeztem meg, hogy hívtalak, te pedig szerintem komolyan is válaszoltál arra, hogyan is hívtalak, amikor a barátnőm voltál.

-Nem. Én nem arra válaszolta-

-Hát akkor mire válaszoltál?-tette fel a kérdést, azonban mikor látta, hogy nem válaszolok egyből, elnevette magát-Most be ne merd nekem kamuzni, hogy félre hallottad vagy valami ilyesmi.

-Pedig de...

-Persze. Majd el is hiszem-vigyorgott továbbra is-Amúgy... Még a jövőben is együtt vagyunk? Mármint... Mikor jöttünk össze? Hány éves a kapcsolatunk? Gyerekünk gondolom még nincs, de hát figyelj, egyszer majd mindennek eljön az ideje... Legalább feleségül elvettelek már? Anyám... Sosem gondoltam, hogy te leszem a nőm... Mondjuk... Most, hogy így megnézlek elég csini vagy-

-Nem! Értsd már meg, hogy nem voltunk egy pár! Nem voltam a barátnőd! Nem voltunk kapcsolatban! És nem szerettelek!-kiabáltam el magam, így a fiú kissé hátrahőkölt és abbahagyva a beszédet, csendben lehajtotta a fejét.

-Akkor... Hogyha nem... Mégis miért mondtad volna el nekem mindazt, amit most megtettél, ha nem szerettél volna soha?